LASSI NUMMI
Búcsú a szerelemtől
— Innsbruck, ich muss dich lassen — Egy téli éjszakán szeretnélek még megölelni, a messziről süvítő, csípős szélben,
tested átforrósodott órájában
— mikor a hóförgeteg haragos hullámai nekicsapódnak a kőfalaknak
mikor úgy rémlik, hogy a lámpák kék fényében tántorog ez a föld
és hó-tajték söpör át a rácsos erkélyeken,
mint az elhagyott parancsnoki hídon.
ölelni s óvni szeretnélek ilyen éjszakákon, mint ez a mai.
Tombol, őrjöng a szél, föl-alá rohan az
utcák szakadékában, szétbomló haja fölcsapódik az ablakokba, rézsút száguld a hó is, jól látni a redőnyök
résein át .
és recseg-ropog a házak gyökere, akár a fáké
Nem rémlátomás az, amit mondok, mint ahogy az serrí, hogy te nem vagy itt velem, messze vagy, nagyon messze.
Messze vagy. Álmod legmélyén pihegsz mellettem olyan csöndben és olyan távol,
hogy az óceán se választhatna jobban el minket.
Nagyon szeretném, noha tudom, hiábavaló úgyis:
nem adja vissza senki rég elmúlt ifjúságunkat.
Múltunk fölött csak a szél virraszt, hordja a havat.
Süvöltése elnyomja a gitár lassú pengését, cirpelését s a föl-föltámádó ének szomorú áradását.
El kell, hogy hagyjalak, Innsbruck, gyönyörű város, megigézett fészek a hegyek oldalában, sikátoraidban
nem léphetek már soha többé.
Viszontlátásra, szerelmem, közelim s távolim is!
Néztelek, láttalak,
daloltam neked ezen a viharos éjen, mikor a hóbortos Szél fehérben farsangolt az utcán, Szerettelek volna ölembe zárni,
megosztani veled az egyedüllétet, a magamét és a tiédet.
De már sodor magával a hullám, az állom hulláma sodor és nem marad más, csak a tengerből kiemelkedő, egyetlen szikla az éjszakai hábtajték közepén
és a tomboló hóvihar örvényében egyedül, magányosan.
44
Az vagy te nekem
Korai középkor —: az vagy te nekem,:, mögötted ott az ókor temetői
s az elsivárodó mezők. A végtelenbe tartó népek fáradsága
fény-ráncokba gyűlve ott vibrál szemed körül,
de tekintetedben félreérthetetlen bizonyosság: élet és halál, és gyermeki ártatlanság,
egy maszületett falevél gyönge bőre, hamva és puhasága, ez az egyedüli szertelenség ebben a
csontravetkőzött, kora tavaszi tájban és a szaltarelló,
a vásott tánc, a szemek pőresége, amely a sziklák között
a születés gyönyörűségére emlékeztet,
CSOÖRI SÁNDOR FORDÍTÁSAI
PENTTI HOLAPPA
Hallgatok
Akár a halálraítélt ki sehogyse találja utolsó szavait úgy keresek én is verset: gyógyírt a kábító fájdalomra mikor egy férfi a vásár zajában gyufakeresztjét riadtan cipeli mikor az anya karjából kitépik gyermekét s kemencére vetik mikor Ikarusz szétlapított légyként zuhan alá a forgó semmibe s az állatokat hideg fejjel döffk lé a vágóhíd mészároslegényei Mikor tekinteted elengedi tekintetemet s tudatod lehasad tudatomról akár legbensőbb szerveimről a hártyák Mit kezdek akkor egyszem életemmel
mit a nap forgásával amit
a világűr érzéketlen gépeműködtetúnos-úntalan mit a széllel mely nem lélegzik s melyben
halpikkelyes hajad többé már nem lobog
a lépteiddel mik nem hozzám vezetnek . - mit kezdek önmagammal
e szorongássütötte sziklával mit az est hűvös uszálya be nem borít?
Nem beszélek hát hallgatok
45
