A NEMZETKÖZI MÚKÖDÓTÓKE VlSELKEDESE AZ 1968—1976. EVEKBEN
lNOTAl ANDRÁS
A hetvenes évek első harmadában összetorlódó világgazdasági problémák, va—
lamint az 1974—1975-ös tőkés recesszió a gazdasági növekedésről, a növekedés tényezőiről. feltételeiről és környezetéről alkotott régebbi nézetek felülvizsgálatának és átértékelésének ma is tartó folyamatát indították el. Mind az események újsze- rűsége, mind a folyamatok gyorsasága, továbbá a leszűrt tapasztalatok és a terá—
piaként kigondolt megoldási, feszültségenyhítési módozatok jellege megalapozottá tette azokat az állításokat, amelyek abból indulnak ki. hogy a világgazdaság fejlő- désének egy szakasza lezárult, és új szakasz (esetleg korszak) vette kezdetét.
Aligha szükséges bővebben kifejteni, hogy minden átmeneti időszak —- amely—
ben a régi összefüggések már nem vagy nem teljesen, az újak pedig még nem vagy nem átfogóan érvényesek -— tele van bizonytalansági elemekkel, egymásnak ellent-
mondó folyamatokkal és törekvésekkel. llyen helyzetek elemzése a tudományos ku—
tatás legizgalmasabb területeinek egyike, talán azért is, mert tele van buktatókkal, ismeretlenekkel, felfedezhető újdonságokkal. Valószínű, hogy az átlagosnál maga-
sabb a .,veszélyességi foka" annak a kísérletnek, amely egy ilyen bizonytalan nem—zetközí gazdasági környezetben tekinti feladatának a tőkeáramlás egyik vonalának.
a nemzetközi működőtőke áramlásának nyomon követését. Itt ugyanis a hiányos és közel sem egységes statisztikai adatbázis és számbavételi módszer már önmagában is problémákat vet fel. Emellett nem hanyagolható el. hogy az 1973 előtti. mintegy tízéves időszakban olyan felfogások alakultak ki, amelyeket a gyakorlati tapaszta- latok is hosszabb ideig alátámasztottak, de amelyek átértékelésére az 1973 utáni fejlemények tükrében bizonyosan szükség van.
*A világgazdasági korszakváltás fő áramából nyilvánvalóan a nemzetközi műkö- dőtőke-áramlás sem tudta kivonni magát. már csak azért sem. mert e termelési té- nyező a gazdasági fejlődés egészében, a strukturális átalakulásban, a műszaki ha- ladásban, a munkamegosztás mélyitésében mindig is számottevő szerepet játszott.
A különböző termelési tényezők közötti kölcsönviszony állandó mozgásban, vál- tozásban van, a hetvenes évek első harmadától kezdve azonban az eltolódások hangsúlyosabbá válása, egyfajta eléggé jellegzetes irányváltás rajzolódik ki. Ennek lényege, hogy növekedni látszik a tőke és a technika szerepe nemcsak a nemzet- gazdasági kereteken belül, hanem a világméretű munkamegosztás bővítésében, szerkezeti átformálásában is.
A jelenleg érzékelhető elmozdulások mozaikszerű feltérképezése olyan hipo—
tézisek (kisebbrészt következtetések) megfogalmazását teszi lehetővé, amelyek a foivamatban levő átrendeződés stabil, hosszú távon ható elemeire irányítják a fi—
lNOTAl: A NEMZETKÖZI MÚKÚDÖTÓKE
1091
gyelmet. Ezek pedig lényeges szerephez juthatnak a nyolcvanas évek gazdasági fej- lődésében, és új megvilágításba helyezik a nemzetközi működőtőkével kapcsolatos gazdaságpolitikai viselkedéseket, magatartási normákat.
Az 1973 előtti időszakra a nemzetközi működőtőke viszonylagos térvesztése, a nemzeti kormányok tárgyalási pozíciójának erősödése, egyes esetekben a nemzet- közi tőkével szembeni közös fellépés volt jellemző, am' a multinacionális vállalatok világméretű tevékenységét szabályozó—korlátozó egyetemleges ,,viselkedési kódex"
kidolgozásában jutott kifejezésre.
Az 1973 utáni időszakban több jel utal arra, hogy ez a tendencia gyengülőben van,milegsőt egyes esetekben éppen ennek ellenterősödött a nemzetközi tőke pozíciója étébe csaphat át. Úgy tűnik, hogy né-a világgazdaság számos területén, a működőtőke és a fogadó országok közötti csatározásban most az előbbi jutott lé- péselőnyhöz. A kialakult helyzetben nem annyira a megszerezhető külföldi tőkéknek a fogadó ország részéről való versenyeztetése az általános, mint inkább a fogadó országok növekvő versengése a rendelkezésre álló, alternatív befektetési lehetősé- gekkel rendelkező nemzetközi működőtőke megszerzéséért.
Ennek jól érzékelhető jelentkezési formája. hogy megcsappant a tőkefogadó or- szágok azon csoportja. amely szigorúan korlátozta—terelte a nemzetközi működő—
tőkét. Számos -— korábban a fenti csoportba tartozó ország —— határozta el és haj- totta végre a gyakorlatban tőkekezelési intézkedéseinek átfogó reformját, liberalizá—
lását. Az új rendeletek a korábbiaknál kedvezőbb feltételeket kínálnak a külföldi tőke tevékenysége számára, és a legutóbbi években nem lehet figyelmen kívül hagyni egyfajta ,,liberalizálási versenyt" a gazdasági növekedés meggyorsítására, a világgazdasági ipari munkamegosztásba való bekapcsolódásra törekvő gazdasá- gok között. Ezzel egyidőben a tőkeexportőr országok azon fáradoznak, hogy most ők foglalják paragrafusokba azokat a számukra kívánatos viselkedési normákat, amelyeket a fogadó országoktól ,,elvárnak". Ennek legkifejlettebb példája az Euró—
pai Gazdasági Közösség tőkekivitelének megkönnyítését célzó javaslatköteg, amely rendszeresen szerepel a nyugat-európai integráció és a kívülálló országok vagy or- szágcsoportok közötti tárgyalásokon.
A fentiek rögzítése után önként adódik a kérdés: mi változott meg a hetvenes
évek első harmadának vége felé. ami rövidbeli változtatásokat vont maga után. idő alatt viszonylag jelentős viselkedés- A kölcsöntőke elemzésére itt nem térünk ki. mindössze annyit célszerű ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy ennek forgalma is jelentősen fokozódott, hiszen a világgazdaság az olajdollárok felhalmozódása következtében pótlólagOS és igen jelentős hitel- (likviditási) forrással ,,gazdagodott", Az olajdollárok azonban alig érintették közvetlenül a működőtőke—áramlást, hiszen túlnyomó többségük a nem—zetközi pénzpiacra került. A termelő szférában való közvetlen befektetésüknek alig néhány és összegszerűen sem túl jelentős példája ismeretes.
A VÁLTOZÁSOK TÉNYEI1
A nemzetközi működőtőke—áramlás volumene az 1968 és 1972 közötti időszak—
hoz képest 1973 és 1976 között 85 százalékkal nőtt (15,5 milliárd SDR—ről 28.7 mil—
liárd fölé, az amerikai újraberuházott profittal együtt). ami a kétségtelenül rárakódó
1A működőtőke—exportra vonatkozó nemzeti statisztikák felépítése, számbavételi módszere általában eltérő, a megjelenés Időbeli különbségeit nem is említve. Az egységesítés bizonyos foka az összehasonlítha- lóság első követelménye. Ezért —- bár Japánra 1978. március végéig. a Német Szövetségi Köztársaságra már azBulletinegész1978.1978.októberévre rendelkezésre20-i számábanállnakközöltatáblátmegfelelőhasználtuk fel.adatok — statisztikai bázisként a Kredíetbank Weekly
3*
1092 mom ANDRÁS
inflációs hatások és árfolyamváltozások ellenére is tekintélyes (34 százalékos) élén—
külésre utal. Az Egyesült Államok továbbra is a legjelentősebb működőtőke—exportőr maradt, mögötte azonban átrendeződőben van a hagyományos kép. A klasszikus tőkeexportőrként számontartott Nagy-Britannia és Franciaország helyét Japán és
a Német Szövetségi Köztársaság törekszik elfoglalni, és min dkettő éves nettó műkö—
dőtőke-exportja a hetvenes években felülmúlta az előbbiekét. Japán az évtized első harmadától kezdve évente exportál annyi működőtőkét, mint a hatvanas évek má—
sodik felében összesen (2.5—3 milliárd dollár), és a Német Szövetségi Köztársaság tőkekivitelében is ettől kezdve figyelhető meg ugrásszerű emelkedés (az évtized for—
dulója körüli évi 2—3 milliárd nyugatnémet márkával szemben 5—6 milliárd).
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a nemzetközi ipari munkamegosztásba
erőteljesen bekapcsolódott fejlett kis tőkés országok ugyancsak jelentős működő—tőke-forgalmat bonyolítanak le, akár mi nt exportőrök. akár mint fogadók (Svájc . Hol-
landia és Belgium, kisebbrészt Svédország). Figyelemre méltó az is, hogy pozícióikat éppen azok az országok (Japán és a Német Szövetségi Köztársaság, továbbá Svájc és Hollandia) tudták megerősíteni a nemzetközi tőkekihelyezésben, amelyek a nem—zetközi gazdasági kapcsolatok más területein is hosszabb ideje növelik befolyásu- kat. Jól tükröződik itt az a tendencia, hogy a világgazdasági tárgyalóerő centrumá—
ban ma már nem a hagyományos mennyiségi mutatók (például a növekedési ütem.
ipari termelés volumenének növekedése). hanem a statisztikailag nehezebben meg—
ragadható vagy legalábbis többféleképpen értelmezhető minőségi jegyek (külgaz- dasági egyensúly, strukturális fejlettség, növekvő valutatartalékok stb.) foglalnak
helyet.
1. tábla
! A külföldi működőtőke-beruházások fő földrajzi irányai
(az összes beruházás százalékában)
O rszá g ld ősza k AErrfígilka Ég!,lyuesgi Eu rópa Almuetfík-u Ázsia Afrika Égi:-
Egyesült Álla—
mok . 1968—1972 22,1 ' 37.0 13.45 9.2 5.3 1.0
1973—1976 19.4 - 43,5 15,9 7,4 1.5 2.6
Japán . . . 1968—1972 21,5 17.5 30.'l 11,5 16,5 2.4 6.9
1973—1976 24.7 222 9.5 18,3 32,3 5.0 5.2
Német Szövet- ségi Köztársa-
ság . . . 1968—1972 162 8.9 61.3 128 3.8* 7.4 *
1973—1976 20.8 15.6 54.9 13.7 5.2* 5.1 "
Nagy-Britannia" 1968—1972 24.35 162 33.'l 2.5 8.4 18,5 -—
! 1973—1976 29,4
21,2 31.0 5.6 4.9 1ó.0 0.1
* Ázsia és Közel—Kelet együtt.
" Olajszektor nélkül.
Megjegyzés. A nemzeti tőkestatisztikák bázisa eltérő. Az Egyesült Államok a nettó tőkeexport mellett feltünteti a külföldön működő amerikai tőke befektetett profitját is: Japán március 31-i zárással közli jóvá- hagyott külföldi beruházásainak adatait; a Német Szövetségi Köztársaság csak a nettó tőkeexportot tünteti fel; Nagy-Britannia az Egyesült Államok számbavételi módszerét követi.
Az eltolódások azonban nem korlátozódnak a működőtőkét exportáló orszá—
gokra. a fogadó országok pozícióiban is észrevehetők változások. A gyorsabban iparosodó. a fejlett tőkés világgazdaságba egyre szervesebben integrálódó, köze- pesen fejlett és fejlődő országok tőkevonzósa fokozódott (Dél—Európa, Latin-Ame-
rika, Délkelet-Ázsia). lgy a nemzetközi tőkeáramlás földrajzi centrumai módosultak.
A NEMZETKÖZI MÚKUDOTÓKE
1093
illetve a tőkeexportőr és —importőr régiókon belüli differenciálódás élesebben kör- vonalazódott. Továbbra is meghatározó maradt azonban a fejlett tőkés országok egymás közti tőkeforgalma, sőt a nyugat-európai és japán tőkének a legutóbbi
években egyértelműen megerősödött USA—orientációja csak növelte ezen elem (tar- tópillér) fontosságát. Az 1968 és 1972 közötti időszakban Japán működőtőke—kivite-
lének 21,5, 1973 és 1976 között már közel 25 százaléka áramlott Észak—Amerikába, ezen belül döntően az Egyesült Államokba. A többi ország adatai hasonló irányúváltozásról tanúskodnak. (Lásd az 1. táblát.)
A földrajzi változások együtt jártak a tőkekivitel ágazati szerkezetének átrende—
ződésével. Bizonyára nem függetlenül a fogadó országok államosítási politikájától és szigorúbb rendelkezéseitől, éppen az előbbiek által leginkább érintett kitermelő szektorban mérsékelte érdekeltségét a nemzetközi működőtőke. A tőkeexportőr or- szágok ezt az ágazatot tartották a politikai változásokra leginkább érzékenynek, másrészt a tőkefogadó nemzetgazdaságok itt látták a viszonylag legkönnyebben
— a legkisebb termelési—értékesítési fennakadás mellett — érvényesíthetőknek el- képzeléseiket, Valószínűleg hosszabb távon ható átrendeződésről van szó, hiszen a nyersanyagárak hirtelen emelkedése. az egyes körökben képviselt pesszimista né- zetek (nyersanyaghiány, kimerülő források stb.) ellenére sem sikerült a tőkeexportőr országokat 1973 után kitermelő ipari befektetéseik átlag feletti növelésére bírni.
Kétségtelenül fokozódott a nyersanyagellátással kapcsolatos biztonsági megfonto- lások szerepe, a biztonság követelményének azonban nem az államosító fejlődő országok. hanem a nyersanyagban gazdag fejlett tőkés országok látszottak inkább eleget tenni. lgy aztán a kitermelő ipari beruházások esetleges növekedése szinte mindig a hosszú távon stabilnak tekintett tőkés országokra korlátozódik.
2. tábla
A nemzetközi működőtőke—export ágazati megoszlása
(az összes beruházás százalékában)
! Feldol- A feldolgozó
Ország Időszak Olajipar Bónyá'szat gozó iparból Szolgál-
ipar _T—M . tatások
i l vegyipar gépipar
Egyesült Államok* . . 1968—1972 26,9 6.4 44,7 8.1 ll,1 22,0
1973—1976 259 2.4 47.8 , 112 12,5 25.9
Japán . . . . . . 1968—1972 31.9 23.5 2.2 6.1 45,ő
1973—1976 23.4 342 7,2 6,7 42.4
Német Szövetségi Köz-
' * *
társaság . . . . . 1968—1972 2.8 0,4** 58.4 16.8 18,8 7,2**"
1973—1977 7.3 0.4M 76,7 27,1 19,1 12,1***
Nagy-Britannia**** . . 1968—1972 ' 5.1 58,5 ' 8.0 36.4
1973—1976 ' 5.4 54.3 130 10,0 40.3
Franciaország . . . . 1968—1972 43.0 - 336 8.0 - 23,4
1973—1975 39.5 . 33.3 5.0 - 27,2
' Nettó tőkeexport-adatok alapján.
" Csak szénbányászat.
"" Csak a pénzügyi szféra (bankok. hitelintézetek. biztosítótársaságok) beruházásai.
"" Az olcjszektar beruházásai nélkül.
A nemzetközi működőtőke jobb megtérülést látott abban az esetben, ha a nyersanyagválsággal egyidőben felerősödő (de mindig is létező) világméretű ipar—
szerkezeti átrendeződés folyamatába kapcsolódik be. A strukturális fejlődésben élen járó tőkés országok működőtőke-kivitelén belül egyértelműen nőtt a feldolgozó ipar
aránya: a Német Szövetségi Köztársaság kezdettől fogva ide koncentrálta tőke-
1094
lNOTAI ANDRÁS
exportját, Japán tőkekivitelében pedig éppen 1973 körül figyelhető meg a hagyomá—
nyosan kitermelő ipari orientáció módosulása a feldolgozó ipar javára. A különben
jelentős kitermelő ipari beruházásoknál gyorsabban emelkedett az Egyesült Alla—
mok tőkekivitelében is a feldolgozó ipar aránya. ;
Ugyanakkor a strukturális fejlődésben lemaradónak tekintett angol és francia gazdaság tőkekivitelének ágazati átrendeződése vontatottan, illetve nem a vezető tőkés országokéval egyirányban halad előre. Erre utal, hogy egyrészt nem csökken a bányászat súlya, sőt nő (Anglia), másrészt továbbra is rendkívül magas -— enyhén csökkenő arány mellett -— az olajszektorba beruházott tőkéé (Franciaország. de a külön kezelt angol olajtőke-statisztika is ilyen jellegű fejlődésre vall.) Végül, de nem utolsósorban a feldolgozó ipari tőkekivitel jelentősége ezekben az országokban csökkent, és a tőkekivitel egyre nagyobb hányada áramlott a hetvenes évek első
harmada után a szolgáltatásokba.
lparági bontásban a nemzeti tőkestatisztikák meglehetősen szegényesek, illetve nem egységesek (más-más ágazatok adatait közlik, illetve ugyanazon ágazatot sem kezelik egységesen). Ennek ellenére kivehető az adatokból, hogy a vezető három
tőkés ország feldolgozó ipari működőtőke-exportján belül fokozódott az ún. dina-
mikus ágazatok, a vegyi és a gépipar szerepe.
Az új világgazdasági körülmények közepette indult meg a szocialista országok közötti sajátos tőkemozgás, ami a beruházási hozzájárulásban öltött testet. E kér—
déskör vizsgálatával a magyar szakirodalom részletesen foglalkozott,2 nemzetközi összehasonlítása azonban még korai lenne. Talán annyit érdemes megemlíteni.
hogy a beruházási hozzájárulás formájában mozgó tőke szinte kizárólag a nyers- anyagszektorba, illetve az ehhez közvetlen kapcsolódó infrastrukturális létesítmé- nyekbe került, ami nem esik egybe a nemzetközi működőtőke ágazati tevékenysé- gében ugyanezen időszakban bekövetkezett változások fő irányával.
A VÁLTOZÁSÓK OKAl
A nemzetközi tőkeáramlás jelentőségének fokozódása alapjában véve azokkal
az újratermelési és nemzetközi munkamegosztási változásokkal függ össze, amelyek a legutóbbi évtizedben egyre inkább előtérbe kerülnek. A műszaki fejlődés felgyor—
sulása, a kutatási—fejlesztési tevékenység erősödése és fokozódó erőforrásigényes—*
sége a szellemi—technológiai formában megjelenő tőkét az újratermelési folyamat minden eddiginél szervesebb részévé tette. amelytől az értékesítés után sem választ—
ható el. Ez annak a következménye, hogy egyrészt a nagy fejlesztési ráfordítások egyszeri eladással sok esetben nem térülnek meg, tehát pótlólagos jövedelmek, il—
letékek megfizetéséhez kötődik adott termék értékesítési jogának megszerzése. Más—
részt a technológiai folyamat bonyolultabbá válása az importőr (felhasználó) ré- széről sem teszi lehetővé a tőke és az árutermék merev szétválasztását. az előbbi visszautasítását és az utóbbi elfogadását. Ugyanis adott termék előállítása — a leg- több szaktudásintenzív ágazatban -— szorosan kötődik a technológiai ismeretek ál- landóan megújuló szintjéhez, vezetési jellegzetességekhez, kutatási—fejlesztési ered- ményekhez, egész sor meghatározott tulajdonságú alapanyag vagy részegység ren-
delkezésre állásához és az értékesítési csatorná k és piacok meglétéhez.
A közelmúltban jelentősen fokozódott a nemzetközi piac oligopolisztikus jellege mind a termelés, mind a technológia, mind az értékesítés területén, miközben a
? Lásd a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadónál megjelent művek közül: Botos Katalin: Pénzügyek a KGST- ben (1978.); Pécsi Kálmán: a KGST termelési integráció közgazdasági kérdései (1971); Tömpe István: Struk- túraátalakítá beruházási döntések (1979.).
A NEMZETKÖZI MÚKÖDÖTÖKE
1095
kutatás, a fejlesztés, a termelés, a technikaátadás és az értékesítés egyazon újra—
termelési folyamat egymástól egyre kevésbé szétválasztható elemeivé váltak.
Az újratermelési folyamat egyes elemei közötti kölcsönös kapcsolatok olyan
nemzetközi gazdasági környezetben váltak szorosabbá, amelyben az egyes orszá- gokon. sőt országcsoportokon (regionális integrációkon) túl terjedő vállalati (mik—rogazdasági) szálak megerősödtek. A lán cszemeket igen gyakran nem egy ország
vállalatai alkotják. hanem térben egymástól igen messze fekvő termelő és értéke- sítő egységek. Az ilyen környezetben létrehozott termékek, technológiák, az így el—látott piacok szervesen beépülnek a termelési alapfolyamat ciklusába és globális
alvállalkozói rendszereket hoznak létre.3
Ennek eredményeként fokozódik az egyes országok közötti munkamegosztás, mégpedig döntően az iparon belüli szakosodás. Ez kétaformában halad előre, és a kettő egymástól nem mindíg választható el egyértelműen. Egyrészt adott iparágon belül erősödik a szakosodás, ami elsősorban a legfejlettebb tőkés országok egymás közti kapcsolataira jellemző. Másrészt a különböző iparágak közötti termékcsere is
növekszik, ami —— legalábbis a nemzetközi ipari munkamegosztásba való bekapcso—
lódás kezdeti fázisában — a fejlett tőkés országok és a fejlődő országok egy része közötti munkamegosztási viszonyt jellemzi.
A legszorosabb együttműködésen nyugvó, iparágon belüli munkamegosztás (intro-industry specialization) kezdettől fogva feltételezi a technológia és az azt hordozó tőke áramlását. Az iparágak közötti munkamegosztás (inter-industry spe- cialization) —— bizonyos esetekben és szintig — elképzelhető közvetlen tőkeberuházás és technikaátadás nélkül is, esetleg csak az utóbbival. Csakhogy a verseny e ter- mékek körében sokkal élesebb. az exportáló cégek (gazdaságok) száma többnyire oly magas, hogy a világpiacon csak az adott ágazatban legjobb (legmegfelelőbb) technikaban sok alkalmazásaesetben az értékesítésmellett lehet(vagysikerreennekszámítani.rövidebb—hosszabb távú biztonsága)Emellett a konkurrenciaharc—
jut döntő szerephez, ez azonban laza kapcsolat esetében többnyire kívül esik a ter—
melő vállalaton (gazdaságon).
Az iparágak közötti munkamegosztás kiteljesedése általában közvetlenebbül hat a versenyképtelenné váló vállalatok. lemaradó szektorok jövőjére. mint az ága- zaton belüli együttműködés. Az előbbi esetben ugyanis gyakoribb a megszűnés.
tönkremenés, mig a másodikban profítváltással, szervezési megoldással biztosítható a fennmaradás, hiszen az együttműködő felek egymás számára kölcsönösen lét- fontosságúak lehetnek.
A gazdaságszerkezeti változások eredményeként napjainkban a legfejlettebb tőkés országok régebbi iparszerkezetüket csak világgazdasági marginalizálóblás (veszteségek) árán képesek fenntartani. Ez a folyamat a fejlődő országok megerő—
södő versenyétől függetlenül is kibontakozik. Ezért a világgazdasági pozíciók erősi- tésére vagy megtartására törekvő országok fokozatosan szüntetik meg a lemaradó ágazatokat. Különösen élesen jelentkezett e probléma a dollárral szemben felér- tékelődő valutájú országokban. lgy éppen a nemzetközi tőkeexport terén erőtelje- sen előretörő Japán és a Német Szövetségi Köztársaság esetében figyelhetők meg
ilyen törekvések.
További nem elhanyagolható kiváltója volt a nemzetközi tőkeáramlás felgyor- sulásának az elmúlt években a fejlett tőkés országok nemzeti beruházási piacainak pangása vagy igen gyenge bővülése. A Német Szövetségi Köztársaságban például
a nyugatnémet tőke belföldi és külföldi ipari beruházásai között éles ütemkülönb-
3Makszímova, M. M.: A tőkés integráció alapvető problémái. Budapest. Kossuth Könyvkiadó. 1975.
50. old.
_
1096
mom ANDRÁS
ség figyelhető meg. 1966 és 1976 között a feldolgozó iparban megvalósított bruttó állótőke-beruházás évente 5 százalékkal nőtt belföldön. külföldön viszont 15,7 szá- zalékkal. A nyugatnémet tőke e periódusban vegyipari beruházásait belföldön 5.2, külföldön 192 százalékkal növelte évenként, a gépiparíakat 52, illetve 20,4, az elektrotechnikaiakat 5,8, illetve 15,1, a járműipariakat 5.5. illetve 10.13, a textiliparia—
kat 2.6. illetve 20,6. a bőripariakat 0,4, illetve 11,1, a ruházati ipariakat 2,7, illetve 6.3 százalékkal, míg a cipőipariakat 1,1, illetve 10.23 százalékos éves növekedési
ütem jellemzi/*
Mindezen tényezők hatására a fejlett tőkés országokból áramlott erőteljesen a tőke a nemzetközi beruházási piacokra, amit egyidejűleg a külső környezet rend- kívül erős ,,szívóhatósa" is erősített, egyrészt azáltal, hogy az otthon kedvező be- fektetési lehetőségeknek híján felszabaduló tőkének alternatív beruházási lehetősé- geket kínált, másrészt azzal. hogy e kiáramlást (tőkeexportot) nem egy esetben ked—
vezményekkel fokozta. így a feltáruló kilátások a különben rentábilisnak tűnő hazai fejlesztések egy része helyett is a külföldi termelés fokozásában tették e tőkét ér-
dekeltté.
A nemzetközi gazdasági környezetnek a világméretű tőkeáramlás szempontjából leglényegesebb módosulása az volt, hogy egész sor fejlődő és közepesen fejlett ország szakított régebbi gazdaságpolitikai orientációjával. Amíg az iparosítás ezek- ben az országokban döntően importhelyettesítő jelleget öltött. a külföldi közvetlen tőkeberuházások elsősorban a belső piacra orientálódtak. Nemcsak azért volt ez így, mert az importhelyettesítés kezdeti fázisában felgyorsult növekedés vonzotta a külföldi tőkét, hanem azért is, mert a protekcionista intézkedések veszélyeztették a közvetlen exportot. -A magas védővámok, a konkurrencia kizárása az irreálisan magas árak és szűk nemzeti piac esetén is jó befektetési lehetőségeket kínáltak számos nagyvállalatnak. legalábbis addig, amig a belső piac nem telítődött (ezt
a fokot a legtöbb esetben igen hamar elérte).
A külgazdasági nyitás és az exportfejlesztés hatására a külföldi tőke is ..nyi—
tottabbá" vált, és kezdte figyelembe venni azokat a bérköltségelőnyöket, valamint földrajzi—szállítási megtakarításokat, amelyek harmadik (külső) piacok vonatkozásá- ban valószínűsithetők voltak az importkonkurrenciától védett belföldi termeléssel szemben.
Ahogy a külföldi vállalatok az importhelyettesitő iparosításnak is sok helyütt fő haszonélvezői voltak, úgy az exportorientált fejlesztés előnyeiből is kiveszik ré—
szüket. A nemzetközi v-működőtőke viselkedését rendkívüli rugalmasság jellemzi, Nagyfokú alkalmazkodóképessége azonban nem teszi lehetővé, hogy feloldjon olyan feszültségeket, amelyek a gazdaság irányításbeli. mechanizmusbeli sajátosságaiból fakadnak. Ellenkezőleg, inkább alkalmazkodik hozzájuk, és elmélyíti őket, de ilyen esetekben is megtalálja számítását, legfeljebb a rövid távú előnyöket helyezi elő—
térbe. A tőkefogadó gazdaság viszont ugyanakkor úgy érzi, hogy a beáramló tőke tevékenysége nem felel meg azoknak a céloknak, amelyek elérése végett impor-
tálta.
E bonyolult probléma két fő összetevője közül eddig az egyiket, nevezetesen a külföldi tőke visszaéléseit. manipulációit széles körű —— de közel sem mindig meg—
bizható adatokon nyugvó — nemzetközi szakirodalom elemezte. Meglepően kevés
figyelmet szentelt azonban a kutatás a másik összetevőnek. a fogadó osaszévygaz—dasógpolitikájának. gazdasági környezetének, ami pedig nem elhanyagolható mó—
don befolyásolja a külföldi működőtőke tevékenységét. Gyakran előfordult, hogy
[*Agarwal, !. P.: Zur Struktur der westdeutschen Direktinvestitionen in Entwicklungslaendern. Einfluss von Aussenhandelsverflechtung und relativen Lohnkosten. Die Weltwirtschaft. 1978. évi 1. sz. 117. old.
A NEMZETKÖZI MÚKÓDÖTÖKE 1097
olyan esetekben, amikor a külföldi tőke importja az importkorlátozások fennmara—
dása, a változatlanul importhelyettesítő jellegű fejlesztés mellett következett be, ez a külföldi működőtőkét akarva-akaratlanul az importhelyettesítés szolgálatába ál-
lította.
Az exportorientált fejlesztéspolitika ezzel szemben a világpiaci értékesítésben teszi érdekeltté a nemzetközi tőkét. Az első délkelet-ázsiai és latin—amerikai export- sikerek azt eredményezték. hogy egyre több fejlődő ország kísérelt meg elindulni ezen az úton, és ösztönzők széles körét dolgozták ki a külföldi tőke vonzására. Az eredetileg vámszabad kereskedelmi övezetként alakult térségekben egyre inkább vámszabad feldolgozó ipari termelés és összeszerelés indult meg, és jelentős ipari körzetek jöttek létre, szinte kizárólag világpiacra történő termeléssel. A belső fej—
lesztés prioritása, azzal a gondolattal, hogy egy idő múlva majd sikerül kilépni a világpiacra, a felgyorsult nemzetközi gazdasági fejlődés és a dinamikus tőke— és technikaáramlás közegében háttérbe szorult. Nem véletlen. hogy a világgazdaságtól elszigetelődő. protekcionista gyakorlatot folytató országok ipari exportjukat csak lassan és csak a hagyományos értékesítési csatornák alkalmazásával növelték, ami az ipari export kívánatos diverzifikálásának is útját állta.5
A világgazdaság felé nyitó (vagy nyitott) országokba betelepülő nemzetközi tőke
ugyanakkor egy önmagát erősítő folyamatot indított el. Többnyire szükség volt e
tőkére az iparcikk-kivitel emeléséhez, ma azonban már a felgyorsult növekedés és a jó üzleti kilátások alapján érkezik az újabb és újabb tőke. Egyfajta hólabdahatás érvényesül: a termelő vállalatok sokszor magukkal hozzák azon vállalatok leány- vállalatait is, amelyek a tőkeexportőr országban is szoros szállítói kapcsolatbanvannak velük.
A nemzetközi tőkeáramlás felgyorsulása közvetlen kapcsolatba hozható a nem-
zetközi ipari munkamegosztásba megkésve belépő gazdaságok exportsikereivel, és legalábbis részben magyarázza azt, hogyan sikerült a fejlődő országok késztermék- kivi'telét 1970 és 1974 között három és félszeresre, majd 1974 és 1977 között további majdnem kétszeresre növelni.A VÁLTOZÁSOK KÖVETKEZMÉNYEI
A megváltozott helyzetben lényegesen módosult, illetve módosul napjainkban mind a nemzetközi tőke. mind a befogadó országok magatartása. Ezek a változások feltételezhetően hosszabb távon befolyásolják a nemzetközi ipari munkamegosztás- ba való bekapcsolódás lehetőségeit és ágazatait. és a gazdaságfejlesztési döntések
meghozatalakor is fokozottan kell számolni velük.
A nemzetközi tőke pozíciója megszilárdult. A technológia, a termelés és az értékesítés szorosan kötődik a tőkeáramláshoz a fejlődés lendítő erejét képező technika- és szaktudásintenzív iparágakban. A fenti elemek oszthatatlan csomagot képeznek. amelyet nem lehet —- vagy nem célszerű — feldarabolni. A tőkeimport nem homogén erőforrás-átvitel, hanem egyúttal tőle elszakíthatatlan speciális technoló—
gia. know—how, vezetési szakismeretek, márkanév, marketing stb. hordozója is, eze- ket pedig nem lehet külön-külön .,normális" áruként ,,normális" piacokon értékesí—
teni.
Egy a Német Szövetségi Köztársaságban készült felvétel szerint a megkérdezett gépipari vállalatok háromnegyede feltétlenül szükSégesnek tartja fontosabb ter- mékeinek értékesítése. a berendezések üzembe helyezése vagy karbantartása és
5Kádár Béla: A nemzetközi munkamegosztás szerkezeti változásai. Külgazdaság. 1977. évi 2. sz. 101—
102. old.
1098 lNOTAi ANDRÁS
javítása esetén a speciális know-how—t. Mindössze 7 százalék vélekedik úgy, hogy
termékeinek értékesítéséhez nincs szükség sajátos ismeretekre.6A hatvanas években nemcsak a fejlődő országok, hanem számos fejlett tőkés ország is úgy vélte, hogy az akkor döntően észak-amerikai technológiai előny saját fejlesztéssel behozható, és a műszaki ismeretek átvétele helyett saját technológia
dolgozandó ki.
A gyakorlat nem igazolta ezt az elgondolást. A francia állami kutatástámogatás
például messze túlhaladta a francia gazdaság fejlettségi szintjét, de mégsem ve-
zetett a francia ipar kutatásintenzív termékeinek fokozódó nemzetközi versenyképes—ségéhez. A Német Szövetségi Köztársaságnak a számítógépgyártási technológia ki- fejlesztésére irányuló törekvése pedig látványos kudarcba fulladt. de az államilag támogatott ipari technológiafejlesztés is kevéssé bizonyult hatékonynak. Ugyanak- kor a vezető tőkés vállalatok egyre inkább úgy vélték, hogy a valóban élen járó technológiát nem lehet egyszeri vásárlási ellenértékkel jellemezhető áruként ke—
zelni. A kutatási ráfordítások. amelyek sokszor a beruházási költségek 30—50 száza—
lékát is kiteszik. licencdíj-fizetés ellenében sem térülnek meg. A gyógyszeripar már a hatvanas évektől alkalmazza ezt az elvet, és adott licenc átadása sokéves kuta- tási—fejlesztési együttműködést követel meg a vásárló cég részéről.7
A tőke és technológia egymáshoz való szoros kötődése önmagában nem je- lenti azt. hogy a nemzetközi tőke nem folytathat kutatási—fejlesztési tevékenységet az anyaországon kívül. Az importhelyettesítő gazdasági környezetben természetesen
semmi sem ösztönzi e tőkét arra, hogy technológiai újításokra törekedjék. Az ex-
portorientált fejlesztésbe bekapcsolódott nemzetközi tőke és transznacionális válla—latok azonban alapvetően érdekeltek lehetnek a legmodernebb technika továbbítá—
sában. hiszen ezzel világméretű torgalmukat lényegesen emelhetik. Ily módon ju- tott modern technológiához néhány területen az elmúlt években Brazília, Mexikó, lrország, Szingapur. Ausztria, Görögország és még néhány, iparilag közepesen fej—
lett gazdaság.
A nemzetközi ipari munkamegosztás elmélyülése a tőkét a viszonylagos fejlett—
séget elért, politikai—gazdasági stabilitásnak örvendő, tanulékony és fegyelmezett munkaerővel rendelkező. esetleg földrajzi (szállítási) előnyöket kínáló országokkal való együttműködésben teszi érdekeltté. A számára megfelelőnek ítélt gazdaságok közül e tőke azokat részesíti előnyben, amelyeknek gazdasági mechanizmusa és ösztönző rendszere kedvezőbb, és jobban segíti a világméretű eladásokat.
Ennek eredményeként olyan földrajzi kapcsolódások alakulnak ki. amelyek mó—
dosítják a nemzetközi ipari munkamegosztás eddigi elrendeződését. A központi tő—
kés .,magba" egyre inkább integrálódnak a fő tőkeimportőr és növekvő mértékben késztermékexportőr országok azáltal, hogy a legnagyobb transznacionális vállala- tok sok ezer szállal fonják át a nemzetközi munkamegosztás rendszerét.
A nemzetközi gazdasági környezet változásával párhuzamosan a transznacio—
nális monopóliumok - vagy szélesebb megfogalmazásban a külföldi működőtőke — céljaiban is bizonyos átrendeződés tapasztalható. Az importhelyettesítő iparosításra épülő tőkepolitika mindenekelőtt piacszerzésre orientálódott, hiszen az elvesző vagy bezáruló piacokat csak így tudta az áruexport számára megtartani vagy megsze-
rezni. Rendszerint ugyanehhez a viselkedési mentalitáshoz tartozik a külföldi tőke
másik általánosított célkitűzése, a profit maximálása. Könnyen belátható. hogy a" Dick, R.: Maschinenbau unter Wettbewerbsdruck aus Entwicklungslöndern? Ergebnisse einer Befragung westdeutscher Maschinenbauunternehmen. Kieler Arbeitspapiere 44. Kiel. 1976. 14—15. alá.
7Az angol Beechom cég, amely új penicillin! fejlesztett ki, úgy adta el a licencet egy amerikai válla- latnak. hogy azt bizonyos ideig közös kutatási programra kötelezte azon a területen, ahol az amerikai válla- lat lépéselőnyben volt (antibiotikumokat előállító berendezés gyártása).
A NEMZETKÖZI MÚKUDÖTÖKE
1099
külföldi vállalat akkor érdekelt profitja rövid távú (tehát a lehető leggyorsabb) maxi—
málásában, ha bizonytalan kilátású, politikailag és gazdaságilag instabil, gyenge terjeszkedési lehetőségeket kínáló (például szűk belső piac) gazdaságban tevékeny- kedik. Minél rosszabbak a kilátások, annál gyorsabban igyekszik beruházott tőkéjét kamatoztatni. mivel ilyen környezetben nincs helye hosszú távú elképzeléseknek.
Az exportorientált, ugyanakkor hosszabb távon is stabilnak ígérkező gazdasági környezetben -— amilyennek napjainkban a nemzetközi tőke Latin—Amerikát, Dél—
kelet-Ázsia iparosodó országait vagy Dél—Európát tartja — a rövid távú profitmaxi-
málást a hosszú távú érdekek némileg háttérbe szorítják. Brazíliában a hetvenes
évek első felében a brazil tőketulajdonú magánvállalatok profitja meghaladta azitt tevékenykedő külföldi tulajdonú cégeket.8
Azt is figyelembe kell venni, hogy ha egy külföldi tulajdonú vállalat csak proc fitmaximálási céllal exportálna, nem lehetne megmagyarázni számos exportösztönző
gazdaságpolitika kudarcát (feltéve, hogy az ösztönzés mértéke elégséges volt). ls—
meretes. hogy több ország helyezett kilátásba kedvezményes tőkekezelést, ami je- lentős profitot biztosított volna a betelepülő külföldi vállalatnak, s az mégsem élt
a felkínált lehetőséggel. Bizonyára úgy vélte, hogy világméretű (stratégiai) válla—
latpolitikai céljai nem voltak ezzel összhangban. (Lehetséges, hogy például a rövid távú profitmaximálással szemben előnyben részesítette az új piacok meghódítását, pótlólagos külföldi kapcsolatok kiépítését. újszerű technológiák kipróbálását stb.)
Van olyan elemzés is, amely a működőtőke fő érdekeltségi motívumát a tőke—
exportőr ország gazdasági környezetéből vezeti le, és ennek alapján következtet bizonyos motiváltsági különbségekre. Eszerint az amerikai tőkét általában a piac—
szerzés, a nyugat—európait és a japánt pedig az alacsonyabb termelési költségek melletti termelés vonzza elsősorban.9 A múltban lehetett némi alapja e hipotézis- nek, hiszen az importhelyettesítő iparosításban élenjáró latin-amerikai országokba döntően észak-amerikai tőke települt be. mégpedig valóban piacszerzési céllal. Nem igazolható azonban ezzel az érvvel az amerikai tőke nagyméretű előretörése az exportorientált délkelet—ázsiai országokban, de az sem, hogy miért élénkült meg az amerikai tőkekivitel azokba a latin-amerikai országokba, amelyek mintegy egy évtizede érnek el jelentős sikereket a késztermékkivi'telben. Egy-egy ország mint te- lephely ma már egyre inkább mint a világméretű termelés egyik eleme jön számí- tásba a nemzetközi tőke szempontjából. A világméretű ipari versenyképességet pe- dig nem kis mértékben a termelési tényezőkben rejlő komparatív előnyök. többnyire az olcsóbb szakképzetlen és szakképzett munkaerő, valamint a földrajzi helyzet ha—
tározza meg.
A nemzetközi tőke további és a fentihez hasonlóan homogén, tehát nemzeti eredetre való tekintet nélkül érvényesülő viselkedési jellegzetessége, hogy fokozot—
tan törekszik meglevő és különben jól működő vállalatok felvásárlására, új vállalat alapítása helyett. E magatartásváltozás fő oka az. hogy a műszaki fejlődés felgyor—
sulása, a világgazdasági változások dinamikusabbá, a világpiaci értékesítés felté—
teleinek szigorúbbá válása sokszor még nagyobb vállalatok számára sem teszi le- hetővé az új üzem alapításával együtt járó néhány éves késedelemnek mint kocká- zati tényezőnek vállalását. A meglevő épületek, géppark és nem utolsósorban a modern technológia (a tőke beáramlásának egyik fő célpontja éppen ennek meg- szerzése), valamint az értékesítési csatornák átvétele versenyelőnyt jelent a világ-
§Tyler számításai szerint a 240 külföldi és a 601 brazil magántőkés cég átlagos profitabilítása 0.197, illetve 0.203 volt. Lásd: Tyler, W. G.: Technical efficiency and ownership characteristics of manufacturing firms in a developing country. A Brazilian case study. Weltwirtschaftliches Archiv. 1978. évi 2. sz. 362—363. old.
" d—"Ezg a nézetet vallotta Paul Marer a Világgazdasági Kutató Intézetben 1978. március 17-én tartott eoa usa an.
1 100 lNOTAl ANDRÁS
piacon. Nem véletlen, hogy a nemzetközi tőke azokat az országokat részesíti előny—
ben, amelyeknek tőkerendelkezései nemcsak új vállalatok létesítését, hanem meg- levő és sikeres hazai cégek részleges vagy teljes felvásárlását is engedélyezik.
Ellentmondásosabb a kép, ha a külföldi tőke többségi részesedésre való tö- rekvését elemezzük. Ismeretes, hogy a többségi, külföldi tőketulajdont a hatvanas évek második felében és a hetvenes évek legelején több ország rendeletileg meg- tiltotta. Más országok éppen ekkor nyilvánították ki azon véleményüket, hogy szó—
mukra a külföldi tőke akár 100 százalékos részesedése is összeegyeztethető a gaz- daságpolitikai célokkal, amennyiben bizonyos előírásoknak (exportorientáció, mun—
kaerő-felszívás, technológia átadása stb.) eleget tesz.
A ,,nemzetesítési" törekvések elérték ugyan, hogy a külföldi tőke részlegesen visszavonult egyes gazdaságokból vagy ágazatokból, és így megszerezhető volt a fizikai tőketulajdon többsége feletti ellenőrzés. Csakhogy a csomagügyletek admi- nisztratív szétválasztásának eredménye döntő technológiai és értékesítési függőség lett (ennek mértéke mennyiségileg nem határozható meg. de nem valószínűtlen, hogy akkora, aminél nagyobb a külföldi tőkemajoritás meghagyása mellett sem
lett volna). A külföldi tőkével való egyfajta —- kétségtelenül ellentmondásos — együtt—
élésben a befogadó ország tőkéje talán megerősödhetett volna, felkészülhetett volna a .,kitörésre", az egyéni fellépésre, a választott gazdaságpolitika azonban nem egy esetben éppen azoktól az erőforrásoktól fosztotta meg a gyengén fejlett gazdaságokat, amelyek hiányában fejlődési esélyeik kezdettől fogva igen korláto- zottak maradtak.
Egy latin-amerikai példákat vizsgáló elemzés szerzője arra a következtetésre jut, hogy a késztermékkivitelben egyre jelentősebb a hazai tőke szerepe, és csökken az amerikai transznacionális vállalatoké. 1966 és 1974 közötti adatok szerint a több- ségi részesedésű észak-amerikai vállalatok késztermékexportban játszott szerepe Latin—Amerikában 37,8 százalékról 192 százalékra, Ázsiában 7—ről 5.8, a fejlődő országok egészét tekintve pedig 10.6 százalékról 8.7 százalékra csökkent (a teljes
késztermékkivitel százalékában).10
Kétségtelen, hogy a hatvanas évek végének ..beruházásmegszüntető" (divest—
ment) hulláma mérsékelhette az észak—amerikai tőke érdekeltségét, de más adatok a hetvenes évek elejétől a nemzetközi tőke késztermékkivitelben játszott szerepének növekedéséről tanúskodnak. Lehet, hogy ez a tendencia a fejlődő országok összes- ségében csak 1974 után érvényesül (erről adatok egyelőre nem állanak rendel- kezésre), de a fejlődő országok késztermékexportjában nagy súllyal szereplő gaz- daságok adatai ezt már a korábbi évekre nézve is alátámasztják.
Valószínű, hogy az amerikai tőke szerepének mérséklődése valóban jóval korlá—
tozottabb volt, és az döntően a megjelent konkurrens nyugat—európai és japán tőke
térhódításával magyarázható. ]. B. Donges és L. Müller-Ohlsen nyugatnémet szer—
zők számításai szerint 1973-ban a brazil iparcikk—kivitel 40, a mexikói 35. a spanyol 32, az izraeli 28, a kolumbiai 28. a dél-koreai és a tajvani 15—15, a hongkongi 10, a szingopuri 75 (1) százalékát bonyolította közvetlenül a külföldi tőke. Ugyanakkor az iparcikk-kivitelben valamikor élenjáró, de a hetvenes években gyorsan teret vesz- tő országok közül Indiában 6, Pakisztánban 8, Törökországban 3 százalék volt a kül-
földi tőke által bonyolított késztermékexport.11 Ez arra utal. hogy a hetvenes évek- ben, a megváltozott világgazdasági feltételek között a külföldi tőke jelentős sze-
repet játszik a fejlődő országok iparcikk—kivitelének erősítésében. Jelentőségének" Nayyar, D.: Transnational corporation; and manufactured exports from poor countries. The Economic
Journal. 1978. március. 64. old.
nDonges, ]. B. - Müller-Ohlsen, L.: Aussenwirtschaftsstrategien und lndustrialisierung in Entwicklungs- löndern. Mohr. Tübingen. 1978. 157. old.
A NEMZETKÖZI MÚKUDÖTÖKE
1101
növekedése egyrészt a tőkebefogadó gazdaság fejlettségi szintjétől függ: minél
kevésbé fejlett a gazdaság, annál nagyobb a külföldi tőke relatív szerepe. Másrészt a külföldi tőke tevékenységének erőssége és a késztermékkivitel din'amikája között is pozitív összefüggés állapítható meg. Az iparcikk-kivitel (különösen a modern szak—ísmereteket igénylő gépipari, villamosenergia—ipari. műszeripari export) azokban az országokban futott fel erőteljesebben, amelyek nagyobb mennyiségű külföldi tő-
két vonzottak (Szingapur, Malaysia. Mexikó. Brazília, lrország).
A külföldi tőkerészesedés mértéke és az iparcikkexport évi átlagos növekedési üteme között egy mexikói felvétel szignifikáns kapcsolatot talált. Négyszámjegyű SlTC-bontásban vizsgált termékek esetében 1965 és 1974 között a 75 százaléknál nagyobb mértékben külföldi tőke által ellenőrzött tulajdonhányad mellett az éves exportnövekedés 39 százalék volt, míg az 50—75 százalékos külföldi tulajdonhányad melletti 22, a 25—50 százalékos melletti 24, a 25 százalék ala'ttinál 23 százalék.12 Az exportorientáció tehát döntően a túlnyomóan vagy teljes egészében külföldi tulaj—
donban levő gyárak termékeit jellemezte. Egy Spanyolországban végzett vizsgálat megállapítása szerint 50 százalék feletti részesedés kellett ahhoz, hogy a külföldi tőke Spanyolországot mint telephelyet a világméretű változások rendszerébe
ágyazza,Ú
A nemzetközi működőtőke pozíciójának megváltozása több vonatkozásban és lényegesen érintette a fogadó (tőkeimportőr) gazdaságokat is. Mindenekelőtt fel- gyorsította a polarizációs folyamatot, amennyiben mintegy tucatnyi fejlődő orszá—
got és néhány európai tőkés országot átemelt a világgazdaság központjához kö- zeli sávba. Egyúttal kényszerített is a gyors követésre, mivel a most zajló nemzet—
közi gazdasági átrendeződésből kimaradó gazdaságok valószínűleg hosszú idő—
szakra a nemzetközi munkamegosztás és a világgazdasági fejlődés perifériájára csúszhatnak.
A követési—utolérési folyamatot közvetve erősítette néhány, a megelőző idő—
szakból származó tapasztalat. A technológiaátadás, akárcsak a licencvásárlások szabályozása önmagában nem oldotta meg a problémákat; nem sikerült lépést tar- tani a világméretű műszaki fejlődéssel. ezenkívül a vezetési szakismeretek, az érté—
kesítési hálózat és a módszerek vonatkozásában kieső előnyöket sem lehetett he—
lyettesíteni. Még azok a fejlődő országok is. amelyek egy évtizeden keresztül dön- tően kölcsöntőkére támaszkodtak, és a nemzetközi erőforrások ezen formáját kü- lönben rendkívül hatékony és jól szelektáló belső mechanizmus mellett alkalmazták (egyes távol—keleti gazdaságok), a hetvenes évek első harmadától egyre inkább a
működőtőke igénybevétele mellett foglalnak állást.14 Valószínű, hogy e magatartás—
változás nemcsak a nemzetközi működőtőke nagyobb mozgásterével kapcsolatos.
hanem azzal is, hogy egyes gazdaságok éppen a hetvenes évek elejére jutottak fej-_
lődésük új szakaszának küszöbére, ahonnan a továbblépés újabb eszközök bevo—
nását tételezi fel (a világgazdasági környezet megváltozásától függetlenül is, és méginkább, ha ez a környezetváltozás ugyanilyen irányban befolyásol).
A külföldi tőke szerepének átértékelése tükröződik azokban a gazdaságpoliti- kaí intézkedésekben, amelyek az alig néhány éve még általános és gyors államosí- tásra törekvő országokban ma születnek. A tapasztalatok azt látszanak igazolni, hogy a világgazdaság jelenlegi szakaszváltásában a külföldi tőke által kínált növe-
12 Jenkins, R.: Foreign firms, manufactured exports and development strategy. The case of Mexico.
Boletin de Estudios Latinoamerícanos y del Caribe. 1977. december. 81. old.
13 Bresson, Ch. de.: Technology transfer in three mediterranean countries. An empirical analysis.
Mondes en Dévelappement. 1976. évi 15. sz. 518. old.
" Dél—Korea például 1962 és 1973 között, tehát 12 év alatt 582 millió dollárért importált működőtőkét.
1974 és 1976 szeptembere között — nem egészen három év alatt — további 387 millió dollárnyi külföldi direkt tőkebefektetést engedélyezett, Euromaney. (Korea Survey.) 1977. április. 11. old.
1 132 mom ANDRÁS
kedési—struktúraátalakítási lehetőségek elutasítása súlyosabb következményekkel járhat. mint azok a számos esetben megfigyelhető negatív hatások, amelyek a kül-
földi tőkével való együttműködést kísérhetik.
A külföldi tőketulajdon államosítása kétségtelenül pozitív lépés volt több fej—
lődő országban, valószínű azonban, hogy ezt az intézkedést is csak konkrét gaz- dasági közegben, tehát a gazdaság fejlettségi szintjének, fejlődési sajátosságónak
és a világgazdasági változásoknak a függvényében lehet kielégítően értékelni. A
tapasztalatok arra utalnak, hogy a hatvanas évek végén. a hetvenes évek első fe- l_ében államosító gazdaságok a nemzetközi struktúraátalakulás folyamatában le- maradtak. és a nemzetközi ipari munkamegosztásba sem tudtak megfelelően be—kapcsolódni. Ez valószínűleg összefüggésben van azzal. hogy a külföldi tőke fő köz—
vetítője a napjainkban végbemenő világméretű modernizációs folyamatnak a ter- melés, a műszaki fejlődés és az értékesítés terén.
A külföldi tőke működését általánosságban korlátozó—tiltó gazdaságok ön- magukat zárják ki ebből a nemzetközi folyamatból. Igen tanulságos ezzel kapcso—
latban az egyik legradikálisabb tőketörvényt megfogalmazott Andesi Csoport állás- foglalásának értékelése a mai világgazdasági fejlemények tükrében.
Az akkori kolumbiai elnök, López Michelsen így teszi fel a kérdést: ,,Nem jött-e el az ideje annak, hogy bátran helyesbítsük a vállalat külföldi vagy vegyes fogalmát
két szempontból is: a teremtett foglalkoztatottság mértékét és a vállalat nemzeti-
ségét illetően, valamint annak értelmében, hogyan érinti a nemzetgazdaságot az általa megtermelt hozzáadott érték? Kolumbiai-e az a vállalat, amely kolumbiai tő- kével Svájcból hozott karórarészeket szerel össze. majd eladja a régióban, és kifi—zeti az alkatrészek árát az anyavállalatnak? Vagy külföldi-e az a vállalat. amelynek alaptőkéjében ugyan a külföldi tőke legalább 51 százalékkal részesedik, de amely hatalmas területeket erdősít újra. a fát péppé, a pépet papírrá dolgozza fel, és hoz—
zájárul a csomagolóipar anyagellátásához, miközben munkaalkalmat teremt ko- lumbiai földműveseknek, munkásoknak, technikusoknak és vállalatvezetőknek? Va- lószínű. hogy a tőkerészesedés alapján nem lehet kielégítően meghatározni a kül- földi tőke kívánatos működését, sem a nemzetgazdaság érdekeit."15
llyen megfontolások is szerepet játszottak abban, hogy a hetvenes évek első harmadától kezdve egyre több fejlődő ország törekszik a külföldi tőke vonzására, hogy ezáltal bekapcsolódhassék a nemzetközi vállalatok által kiépített alvállalkozói rendszerbe. Több ország ehhez igazítja nemcsak a tőke működési feltételeit tartal- mazó ösztönzőrendszerét (tőketörvényé't), hanem gazdasági mechanizmusát is. Sa- játosságait megtartva ebbe a folyamatba ágyazódik bele néhány szocialista ország legutóbbi években hozott rendelkezése a külföldi működőtőkével való együttműkö—
Ádés kérdésében, valamint a régebbi jogi keretek többszöri felülvizsgálása. nem—
egyszer figyelemre méltó változások bevezetése (Jugoszláviában 1967—től, Magyar- .országon és Romániában a hetvenes évek első harmadától). Külön tanulmányt igé—
nyelne azonban a szocialista országok ,.tőketörvényeinek" a nemzetközi összeha—
sonlításban való elemzése és részben a konkrét környezeti feltételek közötti megíté- lése, részben más tőkefogadó országok hasonló rendelkezéseivel való összevetése.
Ugyancsak további vizsgálódást igényel a megváltozott tőkefogadó viselkedés-
sel összefüggő pozitív és negatív elemek mérlegelése. Ehhez valószínűleg még nem
áll rendelkezésre megfelelő tapasztalati anyag. hiszen a vizsgálatot nem kizárólag adott tőkepolitika eredményeinek alapján kellmajd elvégezni, hanem a másfajta megközelitéseknek mint alternatív megoldási módozatoknak az eredményeihez tör-Ú Visión, 1976. november 15. 14. old.
A NEMZETKÖZI MOKUDÖTÖKE
1103
ténő hasonlítással. Az 1970-es évek elejéig többé—kevésbé általánosnak tekinthető
viselkedési normók módosítása hozott nyilvánvaló eredményeket, míg az ezek mö—
gött megjelenő feszültségek. új típusú ellentmondások még — az idő rövidsége foly- tán és az eredmények alapján — nem kristályosodtak ki behatóbb vizsgálatra alkal-
mas formában.
A gyors továbblépést az a körülmény is nehezíti, hogy a fogadó országok gaz- dasági tárgyalóerejük, fejlesztési elképzeléseik. égető szükségleteik alapján éppen a hetvenes évek dereka táján mentek keresztül olyan differenciálódáson, ami egyre kevésbé teszi lehetővé egységes kezelésüket. Úgy látszik, hogy a nemzetközi műkö- dőtőke befogadása tekintetében korábban mozduló, rugalmasan viselkedő, idejé- ben ..nyitó" és a tőke működésének nemcsak jogi feltételeit, hanem gazdaságilag kedvező, ösztönző környezetét is megteremtő országok versenyelőnyhöz jutottak. Ez nemcsak abban fejeződik ki, hogy viszonylag kedvezőbb feltételek mellett tudják hasznosítani a beáramló működőtőkét, hanem elsősorban abban, hogy fokozódott alkuerejük a nemzetközi tőkével folytatott tárgyalásokban.
Első megközelítésben úgy tűnik, hogy a nemzetközi tőke viselkedését jobban tudták és tudják befolyásolni a viszonylag .,laza" jogi kereteket teremtő országok, mint a ,,szilárd" álláspontot kialakított gazdaságok. Valójában azonban az történik napjainkban, hogy a befogadott nemzetközi tőke tevékenysége eredményeként
— megfelelő gazdasági mechanizmust feltételezve — megerősödött a fogadó orszá- gok nemzetgazdasága úgy, hogy a valamikor domináns súlyúnak vélt nemzetközi tőke hatékony, egyenrangúbb tárgyalópartnereivé váltak. Ennek a körülménynek
— aligha szükséges hangsúlyozni —— lényeges hatása lesz a következő évek, esetleg évtized nemzetközi munkamegosztósára és a gazdasági hatalmi viszonyokat át- rendező folyamat alakulására.
PE3lOME
Aarop uccnenyet Haőmonaioutyiocz a ABmKeHuu aKTHBHOI'O memAyHapoAr-ioro Kanu—
Tana peannsaumo HOBbIX memgyuaponnblx 3K0Homuuecxux npoueccoa, 6epyi.u,ux Hanano B nepaoü Tpem CeMHAeCHTbIX roncs. '
AHanuanpyeT (parmi namenemü, Bbi3blBalOLuHe MX anHHHbI u aeponmble Aonroc- pounbie nocnencmm. MsmeHeHue noauunüs axcnopre " nMnopre KBI'MTéna u, com-Bever- BeHHO, reorpatpnuecxoro u crpyk'rypnoro Hanpaanenm nomxoa nanurana cangerenscmyer o I'lOBblLIJEHHH ponu aKTHBHOI'O memAyHapoAHoro Kannrana s oőnacm MemAyHapOAHOFO npOMthuneHHOI'O pa3nenennn prna KGK s OTHOLueHHH aHyTpuorpacneaoro, Tax " mem- otpacneaoro oőMeHa.
3aom—ro craHoamcn ace őonee prAHbIM AeneHne oőpaayroumx enm-ism KOMl'UleKC anememoa Kan—vana, rexHonornu, cőura n T. u,. O'ruacm 3TO, amacm mmeHeHue KOH—
u.enumü akouomuuecmü nonmmm B uacm npanmaiouwx kanuran c-rpaH, npegnoutenne Ha—
npaaneHHomy Ha skcnopt nponsaoncrsy oő'bncnge'r (pax-r ycwner—mn copeBHosaHm npu- Humaiomnx CTpaH aa npnaneuenne Hanuunoro aKTHBHOFO MeH—(AYHapOAHoro Kanmana. Pan crpaH nonsnancn ,aoőmbcn aroü uenn nyreM nocteneHHoü nuőepanuaaum csonx saKOHoB 06 HHOCTpaHHOM Kanmane.
I'loxa Henben aan, eAnHoü one'-mu axouomuuecwm prraM, Benyumx neperoaopbi c BKTHBHHM memAyHapongiM Kanmanom, HO uccnersaHua no c-rpaHaM l'iOKa3blBGl—OT, uno npouaomno ykpennei-me nosuunü BKOHOMHK, paaauaaioumxcn a uacmocm c npuaneuennem unocrpaHHoro Kanurana, HTO HeOAHOKpaTHO npennonaraer Hanu—me cpaanmenbno Tecnoro corpygnmecraa c HHOCTpaHHblM Kanmanom.
SUMMARY
The study investigates how recent international economic processes, developed since the early 1970ies, prevailed in the international flow of the working capital.
1104 mom: A NEMZETKÖZI MÚKODÖTÖKE
The author analyses the facts. causes, and the probable long—term conseauences at the changes. The alteration of the capital-exporter and —importer positions and the change in the geographic and structural directions of the capital flow indicates that the role of the inter—
national working capital increased in the international division of labour within industry both within and betWeen the various industrial branches.
Parallel with this disaggregation of the uniform package of the capital, technology and realization, etc. becomes more and more difficult. Partly this and partly the change in the economic policy concepts, laying stress upon the export—oriented development in some of the recieving countries explain that the competition of the recieving countries has increased in obtaining the available international working capital. Several states made an effort to hit this target through gradual liberalization of their respective special regulatory enactments.
The negotiating power of several national economies towards the foreign working capital can not be uniformly assessed. however. the investigation by countries, indicates that posi—
tions of the economies recovering through the utilization partly of external resources have been strengthened which postulates several times the existence of a close (zo—operation with the foreign capital.
