Kajári Gyula rajza
K Ö N Y V E S P O L C '
SZERB ANTAL: VII. OLIVÉR Stílusának egyik jellemző fordulata a paradoxon. De paradox az is, ahogy mű- veit a közönség megismerte. Irodalom- történeteit h a m a r a b b és szélesebb réteg vette észre, mint szépírói munkáit. Vi-
lágirodalom-történetéről a közepesen művelt e m b e r is tud, regényein még a tájékozott is csodálkozik. Egy szépíró, aki tanulmányaival lett népszerű. Csak néhány beavatott — a barátai — tud- ták, milyen jelentős regényíró.
Mintha csak sejtjeiben hordozta vol- na, mindig érzette, élete tragédiát rejt.
Pedig kedveatek neki az istenek. Tehet- séget is, lehetőségeket is nyert. Mégis szívesen élt csöndben, visszavonultan.
Szeretett visszahúzódni az irodalomba, az irodalom játékos szféráiba. De ezt a játékot halálos komolyan vette. Nagy, kalandos utakat tett a romantika külön- böző rétegeibe. A romantikus sírkölté- szet éppúgy vonzotta, mint az angliai középkorból f e n n m a r a d t várkastélyok.
Különösen e kastélyok kísértetei. Nem volt egyedül egykor evvel a tájékozó- dási iránnyal, de kevesen tudták azt olyan nemes iróniával, öniróniával hangszerelni. Démonikus szférákba szállott alá Szerb Anitái, szoktatta m a - gát a valódi pokolraszálláshoz, ahonnan
ne(m lesz m a j d visszatérés.
Két munkaszolgálat közt — álnéven!
— a d t a ki ezt a most kézbe kapott re- gényt, a VII. Olivért. Minél súlyosabb lett aiz élet, annál könnyedebb a hang.
VII. Olivér megunja a királyságot, de semmiképp nem tud szabadulni a tróntól.
Míg aztán maga szít forradalmat, maga szervezi meg a lázadást, amely meg- fosztja királyságától. Szélhámosok közé kerül, akik nem t u d j á k róla, hogy ki-
csoda, s végül volt trónja követelőjévé szemelik ki. Most szélhámosként kell viselkednie, mert környezete így tudja róla. S ebben a szélhámos szerepben ki- tűnően érzi magát. Csak akkor esik bú- ba, mikor szélhámosként visszanyeri trónját.
4 Tiszatáj 777
Sok színben, villog ez a játék. Mikor szélhámos a király, s mikor király a
szélhámos, tulajdonképp nehéz eldön- teni. Ahogy azt is, mennyiben ura a helyzetnek királyként, mennyiben h a - talom nélkül, a szélhámost alakítva.
VII. Olivér a hatalom birtokosa, á m a hatalom kiszolgáltatottja, vágyik a sza- badságra, de se királyként, se szélhá- mosként nem szabad. A hatalom sze- mélytelen, s ebben a személytelenség- ben .nincs egyéniség, csak szerep. Sze- repek vannak, m i k e t olykor összeté- veszt viselőjük. Nem csak a király, az udvari emberek is. Szerb Antal jól is- meri az udvari ember lélektanát. A szárnysegéd még a szélhámost alakító királyt se merd igazán tegezni, ö a ha-
gyományos beidegződöttség egyetlen sze- repétől n e m tud szabadulni. Egyáltalán nem azonos a szerepével, mert ő nin- csen már, csak a szerepe. Hiszen ala- kot csak az cserélhet, aki tud róla, hogy alakoskodik. És egyetlen alakos- kodó van, aki meri vállalni önmagát, az egyetlen 'igazi szélhámos, ö lesz az, aki
— -miután a király visszanyerte t r ó n j á t
— elbúcsúzik, hogy az egész játékot va- lahol ú j r a elkezdje. Ebben a világban egyetlen magához hü, becsületes ember van, az igazi szélhámos. Fordított világ a VII. Olivér képzelt valósága, s ezen a ponton egyáltalán nem m o n d h a t j u k kép- zeitnek. Nagyon is valód-i, igaz világ.
Szerb Antal élettapasztalata. Hatalom, személytelenség, szerep, mindez látszó- lag a játékhoz kell. Lélektan, ötlet, hogy a játékot valódi regényvilággá te- hesse az író. De ki gondolta volna, mi- lyen életigazságokat r e j t Szerb Antal a VII. Olivérbe. Egy játékos bünügyi tör- ténetsorozatba.
Sokszoros áttételű kreáció, s ez a kreatív jelleg csak.most tűnik fel. Most, midőn e regény parabolikus sugallmát, könnyed fölényét egyszerre belátjuk.
Így tesz az idő az igazi könyvekkel:
Érvényre j u t t a t j a őket, m e r t az író, ha igazán az, a közönséges, a játéknak szánt történetben is kivallja emberségét, humanitásvágyát. Teljesen mellékes,
Szerb Antal mint akarta. (Magvető Könyvkiadó 1966.)
I. B.
SZÉCSI MARGIT: A TROMBITÁKAT ÖSSZESÖPRIK
„Induljunk koldulni a csípős őszben / ifjúságunk megbocsátó mennyboltja alatt" — írta Szécsi Margit Páva a tűz- falon című, 1958-ban megjelent köteté- ben. Az ifjúságtól váló búcsú akkor még nem jelentette a mindennel leszámolni
készülő költői magatartást, legenda v o l t a költő számára, m i n t minden, a varázs- latokkal és csodákkal teljes világban, melynek víztükrét n e m hasította, c s a k érintette szárnyával a keserűség. Mos- tani negyedik verseskönyve m á r a f e n t i két sorba sűrített mítosszal is leszámol.
Üjabb verseiben nincs megbocsátás, költői mágiája megbocsáthatatlan b ű - nökkel terhes, halálvágya és halálfélel- me n e m féligjáték-féligmese borzongás,, hanem a n n a k felismerése, hogy az e m - bernek természettel vívott harcában, még ebben a m o d e m korban is, a n n y i győzelem után is v a n vesztenivalója.
Ez a félelem örvényzi a költőnő k ü l ö n - ben is m e g á r a d t nyugtalanságú l í r á j á t :
„Véged van, súgom, / véged, / ez v o l t az utolsó / ének." (Félek)
'Ennek a halálélménynek m á r k o n k r é - tan az i f j ú s á g elmúlása a kiindulópont- ja. A felnőtt szomorú m a g á r a e s z m é l é - sének vagyunk tanúi, aki a m é l y e b b r e látásért a világ felületes szépségeinek elvesztésével fizet: amikor megcsodálni emeli fel a valóság tárgyait, t ö r t é n é - seit, t ü k ö r r é válnak kezében, melyben
önmagát és halálát l á t j a -meg (Novem- ber).
Aztán széttörik a tükör: részeire h u l - lik a világ és b e n n e az egyén. M e g - kezdődik a pokoljárás, az i f j ú s á g ragyo- gó t á j a i r ó l elindult e m b e r (Ahol a töl- tés tündököl) vergődése az indulatok, idegenségek-, reménytelenségek utcái között, amikor csak egyetlen biztos p o n t van a mindenségben, a szerelem. Csak ez, ami ú j r a és ú j r a l é t r e h o z h a t j a a vi- lágot (A megmaradás éje), amelyben mindenről lepattogzik a festék, s e l ő t ű - nik a p é n z h a j hászás, a csalás, alázatos- ság és megalázás illúziótlan alapfala.
Megindul a pénzzuhatag, és átgázol a z ember életén (Aranykor).
Rádöbben a szülőföld-mítosz m ú l a n - dóságára is. Harminc nyárban című versében m á r az a t á j jelenik meg, amelyet mutogatásával elkoptatott, fel- élt. Hiába vágyódik vissza a külváros
mozdonyai, sínéi közé (Gőzmedvék, A.
költő hallgatói), hiába érzi m a g á t i d e - gennek a kávéháziban, nincs visszaút.
Ebben az illúzióitól megfosztott v i l á g - ban egyetlen tiszta, emberi hely m a r a d : a ring. Az angyal és a kiütött boxoló- párbeszéde a jó és rossz relativitásának a -modern világirodalmat beszálazó k é r - désén alapszik, és küzdelmük csak lát- szólag végződik a boxoló győzelmével.
Az angyal az igazi győztes, ki a v i l á g könyörtelen törvényeire h í v j a fel társa, figyelmét.
[Mítosz és a mítosztagadás m í t o s z a 778;
