Az ék

Meggörnyedtél, előre hajolsz, mint egy öreg ember, de állsz még, éppen mint az a fehér hajú, görnyedt hátú öreg ember, aki elémbe csoszog, mondván könnyes szemmel: ó édes

Közben a mű is haladt. Úgy tűnt, hogy a királyi ékszerrel időnap előtt el fognak készülni. Az öreg van Osten már előre örült, mert ha egy fatális véletlen közbe nem szól,

Olyan szigorúan, hogy akár kínvalla tásnak is nevez- hetnérn. S amikor csukló zokogás közben végre min- dent kivallottam, úgy összeszidott. ahogy talán még kicsiny koromban

A leány ma szótlan, és bánatosan komoly, s mint aki hosszú sétát tett a tóparti úton, nem egészen olyan, mint szokott, valahogy hiányzik, hiányzik onnan, visszavágyik a

Arra, hogy Te elévülsz majd persze csak a bolondfi vár. Állj meg, Istenem, egy percre a

ha majd minden fal teli lesz könyvvel képpel ki öreg-székben ki pedig hasmánt heverőn olvasgattok önfeledten én szeretteim akkor csöndesen kilopódzom. és

öreg földünk havat szórt fejére Hamar beért a szelek vetése Ha meghalok is, ne félj Hozzád elvisz a hó Utam vége Toboso..

S hogy arcom arra fordítottam, Hát arra is előre lett!. És akkor eltűnődtem én, hogy Utam miféle