Abstract
Doktori értekezésem témájául a magyar elektronikus média rendszerén belül végbement rendszerváltoztatást választottam, amely a múlt század kilencvenes éveiben nem csak jelentős vitapontja volt az első két parlamenti ciklusnak, de rögtön az első választások után híven tükrözte a magyar politikai térben megmutatkozó alapvető törésvonalakat.
Mivel a dolgozat az állam- és jogtudományi doktori képzés keretei között íródik, magától értetődően a megszületett törvénytervezetek, majd pedig az elfogadott médiatörvény vizsgálatára fókuszál, ám természetesen figyelemmel kíséri a téma politikai narratíváját is, lévén politológus végzettségű kutató vagyok.
2013 óta foglalkozom rendszerváltáskutatással a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum berkein belül. Számos könyv1 és tanulmány megírása fűződik a nevemhez, azonban eddig elsősorban a közép-kelet-európai országok európai uniós integrációjával és magyar párttörténet kutatással foglalkoztam, így a média területe számomra új.
Az 1996. évi I. törvény történetének meghatározott tematika szerinti megírását Révész Tamás Mihály professzor meghívására fogadtam el, és eddigi kutatói tapasztalataimat felhasználva az ugyan már kutatott parlamenti bizottsági és plenáris ülési jegyzőkönyveket olyan szempontrendszer szerint dolgoztam fel, amelyet eddig nem vizsgáltak. A kutatást hat kérdéskörre korlátoztuk, amelyek mentén a jegyzőkönyvek feldolgozása zajlott:
1.) A Magyar Televízió és a Magyar Rádió jogi formájának, illetve pénzügyi függetlenségének kérdése;
2.) A Rádió- és Televízió Hivatal vezetőjének kinevezési rendje;
3.) A külföldi tőke bevonásának mértékéről, a monopóliumellenes intézkedésekről és a tartalmi kvótákról folytatott vita;
4.) A Rádió- és Televízió Hivatal finanszírozásának kérdése és az összeférhetetlenség problémája;
5.) A kulturális értékek védelme és a tartalmi kvóták kérdése.
1 Fricz Tamás – Orosz Tímea: Küzdelmes integráció 2004-2009, L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2011;
Rendszerváltás 1989, felelős szerkesztő: M. Kiss Sándor, Antológia Kiadó, Lakitelek, 2014; Fricz Tamás – Halmy Kund – Orosz Tímea: A politikai túlélés művészete – Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988–2010), Antológia Kiadó, Lakitelek, 2014; Orosz Tímea: A magyar szociáldemokrácia a rendszerváltás idején, Antológia Kiadó, Lakitelek, 2017; Fricz Tamás – Halmy Kund – Orosz Tímea: Az SZDSZ-jelenség – Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején, Antológia Kiadó, Lakitelek, 2018.
A dolgozat elsősorban a törvénytervezet kidolgozásában közreműködő, illetve a hatpárti tárgyalásokat is bonyolító parlamenti bizottságok, illetve a plenáris ülések jegyzőkönyveinek feldolgozására épül, de nem nélkülözheti a minisztériumi bizottságok anyagainak, illetve azoknak a javaslatoknak a feldolgozását, amelyek ezen bizottságok előtt megtárgyalásra kerültek. Az összefüggések megértéséhez segítséget nyújtott a témában született terjedelmes sajtóanyag, amelynek legrelevánsabb részét lábjegyzetekben is feltüntettem.
Alapvető problémát jelent, hogy az Országgyűlési Könyvtárban, a Magyar Nemzeti Levéltárban, illetve az egyes minisztériumokban csak maguknak a bizottsági üléseknek a jegyzőkönyvei vannak meg, de nincsenek a jegyzőkönyvekhez mellékelve az ott tárgyalt javaslatok és tervezetek. Ezek jelentős részét az irattárak egyáltalán nem őrizték meg, így ezek csak hosszas utánajárást követően magángyűjteményekből voltak beszerezhetőek vagy még onnan sem.
További nehézséget jelent, hogy az 1990 környékén vagy elektronikus írógéppel vagy tintasugaras nyomtatóval kinyomtatott oldalak egy része a festék kopása miatt már nem olvasható, tönkrement. Mivel az anyagok scannelt formában hozzáférhetőek az interneten, és elsősorban ebből dolgoztam, abban bíztam, hogy a könyvtárból az eredeti példányokat a raktárból felhozatva előbbre jutok, és esetleg jobban olvashatóak, mint a digitalizált változat, de sajnos ez sem vezetett célra. Jelentős szövegrészek nem kerülhetnek emiatt feldolgozásra.
Különösen sajnálatos például, hogy Haraszti Miklós a külföldi tőkearánnyal kapcsolatos összefoglalója sem olvasható, amely lényegében magában foglalja az SZDSZ politikai álláspontját a teljes médiapolitikai kérdésben, és ez kutatásom szempontjából igen lényeges lenne.
Az egyes viták bemutatása során elsősorban a kormány és ellenzék álláspontja közötti eltérések, illetve ellentétek vázolása volt a legfontosabb cél, számomra a jogi szempontok mellett a törvény születésének politikai narratívái, a tárgyalások során rendkívüli szerepet játszó politikai törésvonalak, érdekek és ellenérdekek megvilágítása is legalább ugyanolyan fontos.
Nem törekedtem arra, hogy az események kronológiáját felvázoljam, mert arról könyvtárnyi szakirodalom és sajtóanyag áll a rendelkezésünkre. A témában releváns szakirodalom felvonultatása mellett a bevezetőben meghatározott öt témában azonban jobbára csak a jegyzőkönyvekre támaszkodhattam, mert ezekben specifikus szakpublikációkat még az Országgyűlési Könyvtár Információs Szolgálata jogi szakreferenseinek segítségével sem találtam, legfeljebb nyomokban.
Ezek feldolgozása mellett ismerkedtem meg a témával már korábban foglalkozó kutatók munkáival, kiemelten kezelve Koltay András munkásságát, aki a területnek szakértője, Klein Tamás, Gosztonyi Gergely, Varga Domokos György és Révész Sándor, akik más szakterületeken, más szempontok szerint közelítettek a magyar rendszerváltoztatás tömegkommunikációval kapcsolatos eseményeihez, így képezheti munkásságuk jelen disszertáció elsődleges szakirodalmi forrásait.
A kutatás során nagyon fontos számomra annak vizsgálata, hogy az ún. „médiaháború”
folyamán milyen pozíciót foglalt el az MSZMP utódpártja, és hogyan rendeződtek a történelmi és újonnan alakuló pártok pozíciói és állásfoglalásai a kérdésben. Nem érdektelen ezenkívül tanulmányozni azt sem, hogy milyen alapvető különbségek voltak az Antall- kormány és a Horn-kormány idején benyújtott egyes törvénytervezetek között, és mennyiben mutatkozott meg a mindenkori kormánypártok között rejlő mély ideológiai szakadék.
Fontos figyelemmel kísérni, hogy hogyan változott az egyes pártok pozíciója a médiatörvény kérdésében függően attól, hogy kormányoldalon vagy ellenzéki pozícióban ültek a tárgyalóasztalnál, illetve hogyan változott az álláspontja a kisebb ellenzéki pártoknak, valamint a jelentős politikai pálforduláson átment SZDSZ-nek, hiszen a szabaddemokrata politikusok szerepe és nehezen túlbecsülhető hatása a törvény kidolgozásának folyamatára és a politikai csatározások alakulására nehezen vitatható.
A kutatás fontos vállalása volt annak vizsgálata, hogy milyen jellegű médiarendszer alakult ki 1990 után hazánkban, és arra milyen hatással volt az Alkotmánybíróság tevékenysége, habár a dolgozat elsősorban az országos közszolgálati rádiózás és televíziózás körülményeinek alakulására fókuszál.
Külön figyelmet fordít a tézis a közszolgálatiság fogalmára, amelynek megalkotása végül csak az 1996. évi I. törvénnyel sikerült végül, bár a kérdés a korábbi törvénytervezetek megalkotóit is foglalkoztatta.
A munka a témában született szakirodalmak ismertetésén keresztül megállapítja, hogy a közszolgálatiság egyfelől politikai és állami befolyás és ellenőrzés, másfelől eszme- és értékrendszer, amely specifikus társadalmi funkciókkal, kulturális szereppel rendelkezik.2 Értékrendbeli sajátosságai mentén meghatározhatóak a közszolgálati rádió- és televízióműsor szolgáltatás bizonyos alapelvei. Ezek közé tartozik a társadalom számára a korlátlan
2 Terestyéni Tamás: A közszolgálatiság követelményeinek értelmezése, különös tekintettel a médiatörvény előírásaira, Jel-Kép 1997/2, p. 91–92.
hozzáférhetőség és földrajzi lefedettség, a főbb szükségleteknek való megfelelés, a szolgálatások változatossága, a kisebbségek iránti tisztelet, az európai, illetve nemzeti kultúra, nyelv és identitás feletti őrködés, a magas szakmai sztenderdeknek való megfelelés,3 és persze nem utolsó sorban a demokratikus politikai rendszer kívánalmainak való megfelelés a kiegyensúlyozott tájékoztatáshoz és tájékozódáshoz való jog, illetve a tárgyilagosság és objektivitás tekintetében.4
Az 1980-as években beköszöntött technológiai újítások korszaka megteremtette az elektronikus műsorszórás lényegesen olcsóbb és hatékonyabb eszközeit, amelynek következtében gombamód szaporodtak a különböző médiavállalkozások, és ezek piac- és profitorientáltsága már a tömegigényeknek kívánt megfelelni. Ennek nyomán a közszolgálatiság eszméje nem csak háttérbe szorult, de az ezredfordulóra lényegében meg is kérdőjeleződött, számos politikai és szakmai vitát vonva maga után.5
Nézetem szerint azonban közérdek szolgálata transzcendens jelentőséggel bír, és nem említhető egy lapon üzleti érdekek kielégítésével, hiszen a közérdek mindig magasabb rendű, mint az egyéni vagy egy szűk üzleti csoport érdekei.
3 Gosztonyi Gergely (2003), p. 3.; Koltay András – Nyakas Levente: Magyar és európai médiajog, CompLex, 2012., p. 246., 264.; Koltay András (2007a).
4 McQuail, Denis: A tömegkommunikáció elmélete, Osiris, Budapest 2003, p. 142.; Jakab Zoltán: A közszolgálatiság értelmezése a 20-as évektől napjainkig, in: Terestyéni Tamás (szerk.): Közszolgálatiság a médiában. Ábránd vagy realitás? Osiris, Budapest, 1995, p. 58.; Gosztonyi Gergely (2003), p. 3–4.; Koltay András – Nyakas Levente (szerk.) (2012), p. 245., 260.; Terestyéni Tamás (1997), p. 92–93.
5 Antal Zsolt (2011), p. 151.
