A tanulmány befejező része francia utópista kommunizmus pedagógiai eszmét' cím alatt mutatja be Étienne Cabet pedagógiáját, valamint a francia forradalmi materialisták - Blanqui és Dézamy - nevelési nézeteit. A szerző világosan érzékelteti, hogy a forradalmi materialisták már eljutnak odáig, hogy tompítják az utópisztikus elemeket a nevelés értelmezésében; nevelésfelfogásuk már forradalmi harccal kapcsolódik össze. Vagyis, a szerző szerint: „ ö k zárják az utópizmus fejlődé- sének ezt a korszakát, amelyben még fellelhetők olyan elemek, melyeket a történelmi színre lépő marxizmus nemcsak átvett, de tovább is fejlesztett" (128.1.).
Vaskó László eme kitűnő tanulmánya nagyon hasznos olvasmány; arányosan felépített munka.
Gazdag filológiai adattára alapján akár forrástanulmánynak is tekinthető. A 152 jegyzetet irodalmi tájékoztató egészíti ki. Időrendben csoportosítja a témakörrel kapcsolatos összefoglaló műveket, és az egyes részletkérdésekkel foglalkozó hazai és külföldi írásokat. A füzetet jól válogatott képmelléklet zárja. A marxista tudományosság igényeinek minden tekintetben megfelelő munka nyelvi meg- fogalmazása tiszta, egyértelmű; stílusa világos, lendületes, olvasmányos. Ezen erényei avatják a nevelés- történészek, a pedagógusok és nevelőjelöltek hasznos kézikönyvvévé.
Tóth Lajos
TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZETEK TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEI. XI.
Szerkesztette Kiss Lajos Debrecen, 1976. 255 oldal
A kötet összesen 13 tanulmányt tartalmaz- a kutatásszervezés, pszichológia, pedagógia, tantárgy- pedagógia, irodalom és neveléstörténet köréből. A tanulmányok számát tekintve ebben a kötetben a tan tárgypedagógia vezet. Egészében kiterjed mindazokra a főterületekre, amelyek a tanítóképző főiskolák nevelő oktató munkáját meghatározzák.
Első helyen Füle Sándor: A pedagógusképző intézmények szerepe a 6. sz. kutatási főirány megvalósításában c. dolgozatát találjuk. Bevezetőjében összefoglalja a szerző azokat az intézkedéseket, amelyeket az MSZMP KB és a minisztérium Pedagógusképző Osztálya a 70-es években hoztak annak érdekében, hogy a tanítóképző főiskoláink az oktató-nevelő munka mellett az eddiginél haté- konyabban vegyék ki részüket a 6. sz. kutatási főirány megvalósításából. Az adott feladatok közül az oktató-nevelő munka aktuális problémáinak vizsgálatát emeli ki különös tekintettel az általános iskolára, a tanulók pályairányítására, az- egyént képességek sokoldalú kiművelésére és a kiemelkedő tehetségekről való gondoskodásra.
A továbbiakban részletesen ismerteti a köznevelés fejlesztését szolgáló pedagógiai kutatások irányító szerveit, a fontosabb kutatási feladatokat, kutató helyeket és interdiszciplináris tudomány- ágakat. A kutatások előfeltételeit elemezve gátló tényezőként emeli ki a pedagógusképző intézeti oktatók nagymértékű terhelését és a kutatásokhoz szükséges anyagi-technikai eszközök szűkös voltát.
Az intézeteken belüli kutató munka tervszerűbbé és hatékonyabbá tétele érdekében alapvetőnek tartja a vezetők és tudományos bizottságok irányító, ellenőrző és koordináló szerepét. Figyelemre méltók a szerzőnek azok a javaslatai is, hogy a pedagógusképző intézetek az eddiginél tervszerűbben vonják be tehetséges hallgatóikat a kutató munkába, és hogy ne tantárgyi rendszerben, hanem kutatási profil- juknak megfelelően hirdessenek szakdolgozati és tudományos diákköri pályatételeket.
A pszichológia köréből vette tárgyát Kiss Tihamér. Dolgozatának címe: A valóság tükröződése az óvodáskorú gyermek tárgy- és térészlelésében. A gyermek tárgy- és térszemléletének problémája régtől foglalkoztatja a szerzőt. Piaget kutatásaihoz kapcsolódva már 1943—44-ben kísérleteket végzett a gyermek észlelésének tanulmányozására. Ezeknek a vizsgálatainak eredményét „A gyermek tárgy- é$
térszemlélete fejlődésének vizsgálata egyszerű geometriai testeken" c. munkájában tette közzé.
A további kutatásokra Vigotszkij, Piaget, Wallon és a különböző pszichológiai iskolák egymástól eltérő eredményei és következtetései sarkallták. Itt közölt tanulmányában jelentős mértékben saját kutatásaira támaszkodva mintegy szintézisét adja a témában elért fontosabb eredményeknek.
450
Az óvodáskort megelőző' szakasz legjellemzőbb vonásait Piaget kutatásai alapján foglalja össze, s megállapítja, hogy a második életév kezdetéig kialakul a nagyság-, alak- és színkonstancia, és hogy az érzékszervi adatok ekkor már „csoportba" szerveződnek és konstans struktúrát alkotnak.
Az óvodáskorú gyermek tárgy- és térszemléletét főleg saját kutatásai alapján tekinti át. A 3 - 4 éves gyermek tárgy- és térszemléletére az érzelmi szinkretizmust találta jellemzőnek, szemben az 5—6 évesek értelmi szinkretizmusával.
Pálffy Zoltán „Néhány színelméleti tudnivaló a rajzpedagógia számára" c. tanulmányában abból az általános tapasztalatból indul ki, hogy a színek jelentős szerepet játszanak az ember kultúr- környezetének kialakításában, az iskolai rajzoktatásban mégis vajmi keveset hasznosítanak belőle.
Hazai általános iskolai rajztantervünkben még utalás sem történik olyan elemi és alapvető szín- elméleti tudnivalókra, mint pl. a színek három dimenziója, a színkör, a mennyiségi, minőségi és szimultán kontrasztok.
Tanulmánya elsősorban az illetékesek figyelmének felhívását célozza, másodsorban hozzá kíván járulni a művészeti neveléssel foglalkozók szemléletének és szakismereteinek korszerűsítéséhez.
Ismerteti a továbbiakban a spektrumszínek és festékszínek rokon- és megkülönböztető vonásait, a kivonó és összeadó színkeverést, a színkör kialakításának színelméleti tanulságait. Részletesen tárgyalja még a három színdimenzió tudnivalóit, a fajlagos világosságot, a kontrasztok lehetséges formáit, végül a magyar színpreferencia vizsgálatának eredményeit. Javaslatot is tesz a színoktatásban hasznosítható gyakorlati eljárások bevezetésére.
Kiss Lajos: A tanító a változó pedagógiai folyamat sodrában" c'.' tanulmányában arra a kérdésre keres választ, milyen lesz a pedagógia jövője, hatásfokának ereje, s hogyan alakul majd a jövő tanítójának szerepe, melyek lesznek személyiségének karakterisztikus vonásai.
Anticipálva a jövő társadalmi, technikai fejlődésének várható jellemzőit úgy látja, hogy a munka tartalmának, eszközeinek és módszereinek jelentős változása új képességek kialakítását teszik szükségessé. Bizonyosra veszi, hogy megváltozik a tanulás lényege és természete és hogy az alkotó erők kifejlesztése értéktermelő erővé válik. E változások megkövetelik majd, hogy mind a nevelőképzésben, mind az iskolai gyakorlatban a tevékenység, a cselekvés, a működés foglalja el a f ő helyet. A jövőre való felkészülés érdekében hangoztatja, hogy a jövő pedagógusai tanuljanak meg bánni a technika nyújtotta oktatási eszközök egész arzenáljával, kifejlesztve magukban az állandó önképzés igényét és készségét.
Hernádi Sándor - „Szövegalkotási és stílusgyakorlatok tanítójelöltek számára" címmel anyanyelvi oktatásunk fejlesztésének egyik legaktuálisabb problémájának megoldásához kíván segítséget nyújtani.
A beszéd- és írásművek alkotására való képesség fejlesztésének lehetőségét és módjait saját gyakorla- tának vázolásával mutatja be. Szövegalkotási és stílusgyakorlatok címen hirdetett speciálkollégium keretében két f ő feladatot gyakoroltatott hallgatóival: beszéd- es írásművek alkotását, illetve kész szövegek stilizálását. Egyik ilyen gyakorló feladatuk „A róka és a kacsák" c. ismert népmese átalakítása, színezése különféle mesestílusokra többalakúsággal, rokonértelműséggel, nyelvtani szinonimákkal. A gyakorlatok során konkrét példákon ismerkedhettek meg a hallgatók a leg- különbözőbb stílus-fajtákkal, köztük a stílusturmixszal, stíluszagyválással, túlzással, stílustalansággal és a választékos stílussal is. Követendőnek tartjuk ezt a gyakorlatot annál is inkább, mivel a stílus- fejlesztés egész nevelő-oktató munkánk egyik leginkább elhanyagolt területe.
Hernádi Sándor tanulmányához szervesen kapcsolódik Pethő Gitta „Hozzászólás a beszédművelés tantárgy oktatásához a tanítóképző intézetekberi' c. dolgozata, ö a beszédművelés témaköréből a helyes beszédtechnika elsajátításának problémáit, művelésének főbb feladatait és lehetőségeit tátja fel.
Gondos történeti áttekintéssel mutatja be, hogyan szálltak síkra nyelvi kultúránk védelmében szellemi életünk legjobbjai Szilveszter Jánostól Kodály Zoltánig.
1969-70-ben hirdetett speciálkollégiumán bőséges lehetőséget kapott hallgatói beszédhibáinak megismerésére. Ezek a tapasztalatok is segítették abban, hogy a beszédtechnika fejlesztésével kapcsolatos feladatokat konkrétabban lássa. Alapvető jelentőségűnek tartja ezek közt a helyes légzés technikájának kialakítását. A helyes légzéstechnika elsajátítása mellett alapvetőnek tartja a hallgatókat rászoktatni a jól érthető szövegkiejtésre, az egységesen zengő hang kialakítására, a helyes artikuláció beidegzésére.
A tanulmány gyakorlati értékét nagy mértékben növeli, hogy a feladatok mellett a megvalósítás módjaira is okos tanácsokat ad. A kérdés fontosságát hangsúlyozva annak a meggyőződésnek ad 451
kifejezést, hogy a helyes és szép beszéd az a munkaeszköze a pedagógusoknak, melynek birtokában élményszerűbbé, érzelmekben gazdagabbá teheti nevelő-oktató munkáját.
Molnár Imréné: Az orosz intonáció tanításának néhány kérdése címen szintén saját gyakorlatát mutatja be. A témával való foglalkozást nagy mértékben az a tapasztalat indokolja, hogy az orosz beszéd intonációjának elsajátíttatása egyike a legnehezebb feladatoknak. Gyakorlati nevelő munkájának elvi, elméleti alapjára utalással szükségesnek látja az intonációs konstrukció fonetikai felépítésének, jelentésmegkülönböztető funkciójának ismertetését. Az intonáció elsajátításának módját és menetét az orosz nyelvre jellemző öt intonációs szerkezet leírásával és a gyakorlásukhoz összeállított feladatok bemutatásával érzékelteti. A magyar és orosz beszéd intonációs szerkezetének különbségét a két nyelv dallamgörbéjének grafikus ábrázolásával teszi igen szemléletessé és tanulságossá.
Pálffy Györgyné: A relativitás tanítása az általános iskolában c. tanulmányában annak fel- ismerésnek igazságát bizonyítja, hogy az általános iskola alsó tagozatában sikerrel taníthatók olyan elvontnak hitt kérdések, mint a relativitás. A téma elméleti kérdései közül a 4. osztályos természeti ismeretek tantárgyi keretében a tárgyak helyzetének és a mozgás relativitásának felismertetésében követett gyakorlati eljárást mutatja be. Hangsúlyozza, hogy e téma tanítása során sikerre csak akkor számíthat a nevelő, ha az első, második és harmadik osztályokban tanított természetismeretekre támaszkodik. Ezek közé az ismeretek közé sorolja az első osztályban azt a tantervi követelményt, hogy a tanulók rendszerezzék az anyagi világ érzékszervekkel megismerhető tulajdonságait. A második osztályban meg kell ismerkedniök a legalapvetőbb mérési módszerekkel, a harmadikban pedig vegyék észre az anyagi világ tárgyai közti kapcsolatokat, kölcsönhatásokat.
Seres Béla: Hipotézistől a megoldásig. (Tanulságok egy matematikai kísérletnél) címet adta annak a beszámolójának, melyben az esztergomi tanítóképzőben végzett matematikai tanítási kísérletük tapasztalatait összegezi. A matematika általános iskolai tanításának korszerűsítése céljából végzett kíséletüket a Magyar Unesco Bizottság 1962. évi budapesti nemzetközi szimpóziumán elfogadott irányelvek szerint végezték. Példaadó vonása ennek a kísérletnek, hogy lelkes kis kollektívája meg- maradt mindvégig a szükségesség és lehetőség korlátai közt és a forradalmian új követelményeket össze tudták ötvözni a hagyományossal. Átmenetinek szánt tanítási kísérletükhöz külső iskolák egész sorát vonták be és ezzel széles bázist teremtettek elképzeléseik megvalósításához. Az eredmények fel- mérésénél is szükségesnek tartották mindazok véleményének meghallgatását, akik korszerűsítési törekvésükben vállalták az együttműködést, illetve a már kidolgozott rendszer kipróbálását.
Kontroll osztályokkal való összehasonlításban megállapíthatták, hogy a kísérleti osztályaik mind a matematikai gondolkodás, mind a számolási készség szempontjából felülmúlták a csupán hagyományos tantervi követelmények alapján hagyományos módszerek felhasználásával dolgozó osztályok teljesít- ményeit. Széleskörű felmérés alapján azt is kimutathatták, hogy kísérleti matematikai tanításuk a transzfer hatás révén más tantárgyak tanítására is kedvező hatást gyakorol, hipotézisük tehát valóban eljutott a megoldásig.
Az irodalom címet viselő fejezet két tanulmányt tartalmaz. Első közülük Főidényi László
„Esztétikai kérdések a dráma és színjátékművészetben" c. tanulmánya. Az első irodalomesztétikai kérdés, amelyet a szerző tisztázni kívánt, a dráma alapját képező élettény sajátossága. Lukács György felfogásának megfelelően annak a nézetének ad kifejezést, hogy elvileg bármilyen élettény lehet alapja a drámának, ha az egynemű közeg világában dialógus formában megszólaltatható emberi-társadalmi cselekmény. Szerinte vannak élettények, melyek a drámára sajátosan jellemzők. Az élettény drámai sajátossága összefügghet az egyén, a drámai hős döntésével, más esetekben pedig az életmű és életvezetés ellenmondásaival.
A második fő kérdés, melyet vizsgál, a katarzis, mint a művészi tartalom beteljesítése. Ezzel kapcsolatban tévesnek ítéli azokat a véleményeket, amelyek szerint a dráma vagy színjáték egy- oldalúan csak érzelmi azonosulásra, a látottakkal való egyesülésre, vagy pedig elidegenedésre késztet.
Számos világirodalmi példát idéz annak igazolására, hogy a katarzisban mind az azonosulás, mind az elidegenítés szerepet játszik: egymást feltételezve, illetve egymást erősítve.
Cs. Nagy István „Áprily gyermekpoézisé' c. írásában folytatja a kötet X. számában közzétett tanulmányt. Mindkettő részlet a szerzőnek „A mai magyar gyermekköltészet" c. monográfiájából. A szerzőnek az a megjegyzése, hogy „az Áprily-típusú költő a legjobb versiskola, a legbiztosabb költészetre vezérlő kaluz, az írásmű indítéka mellett félreérthetetlen utalás arra is, hogy gyermek-
452
költészetünk bemutatásában az irodalom-esztétikai szempont mellett a pedagógiai is meghatározó szerepű.
A gyermekolvasók szempontjából Áprily egész költészetét múlhatatlan értékűnek tartja. Különösen is vonatkoztatja ezt a „Fegyvertelen vadász" és az „Álom a vár alatt" c. kötetekre. Amint írja, Áprily- nek a verseiből az ember, a költő és a pedagógus szól az olvasóhoz kivételes műgondú, szinte zenélő nyelvművészettel. Szerepe a magyar költészetben a „hídalkotás a gyermekvers két korszakában", akárcsak a Várnai Zsenié vagy Szabó Lőrincé.
A kötet hatodik fejezete neveléstörténeti tanulmányokat tartalmaz. É. Kiss Sándor: „Képek a debreceni kollégiumi diáktüzoltóság életéből" címen egy sajátos magyar diákönkormányzati szervnek csaknem háromszázados történetét vetíti elénk. Olvasmánynak is nagyon érdekes. Főként azonban pedagógiai tanulságai érdemelnek különös figyelmet. A kollégiumi diáktűzoltó egylet ugyanis sokkal több volt, mint amit elnevezése elárul. A kollégiumi nevelés rendszerébe tartozó ifjúsági szervezet abban az időben, amikor Debrecent századokon át török dúlás, német és labanc csapatok fosztogatása nyomában gyakran ismétlődő tüzek fenyegették, a városi polgárok vagyona és nyugalma fölött a diáktűzoltók őrködtek. Ha pedig a helyzet úgy kívánta, egészségük, sőt életük kockáztatásával mentették a menthetőt az égő házak és utcák lángjai közt. A jogi, teológiai és pedagógiai tanulmányok mellett ezt a hősi munkát példaadóan ellátva egyet kell értenünk a szerzővel, amikor azt írja, hogy ezek a fiatalok olyan tevékenységet folytattak, amely fizikai erőt és megerőltetést, szilárd jellembeli és akarati tulajdonságokat, gyors reagáló és cselekvő képességet, bátorságot és fegyelmezettséget s nem utolsó sorban közösségi érzést kívánt. Ezen felül segítette a versenyszellem, a tettrekészség és érvényesülési vágy kibontakoztatását. E nagy személyiségformáló lehetőségeken elgondolkodva, akaratlanul is felötlik bennünk a kérdés, vajon megpróbáltunk-e már meríteni ebből a gazdag hagyaték- ból a ma és holnap ifjúságának formálásához!
A kötet záró tanulmányát Regős János írta. Dolgozatának címe: Első eredmények a népiskolai könyvtármozgalom kiépítésében. (1902-1905). Bevezetőjében rövid áttekintést ad arról, hogyan terelődött a figyelem a felvüágosodás hatására a gyermek- és ifjúsági irodalomra és szerepére a gyermek nevelésében. Igen gondos forrástanulmányok alapján vázolta fel a továbbiakban a magyar iskolai könyvtárak fejlődésének történetét annak kezdeti szakaszában. A téma tüzetes vizsgálatát az 1902-1905. évekre korlátozta, amely években iskolai könyvtáraink ügye nagy lépést tett előre.
Lényegüeg Wlasics Gyula 1902. évi 1158. sz. körlevelének és Berzeviczy Albert 1904. évi rendeletének hatását vizsgálja igen nagy precizitással iskolai gyermek- és ifjúsági könyvtáraink fejlődésére. A megelőző időszakból az 1971. évi kultuszminiszteri rendelet emeli ki, mely már tanítói könyvtárak létesítését is szorgalmazza azzal az igénnyel, hogy azok ellássák a községi könyvtárak funkcióját is. A hivatkozott intézkedések alapján ifjúsági könyvtáraink számban igen jelentős fejlődést mutatnak. A szerző adatai szerint amíg 1902-ben 600 községben 773 könyvtár működött, 1904-ben a VKM 2196 ifjúsági könyvtár számára rendelt könyveket. Iskolai könyvtáraink fejlődésében kiemelt szerepet tulajdonít a Népiskolai Ifjúsági Könyvtárakat Intéző Bizottságnak, amely feladatul a könyvtárak számára alkalmas könyvek kiválasztását és jegyzékbe foglalását kapta.
Tanulmányát azzal az értékelő összegezéssel zátja a szerző, hogy az 1902-ben útjára indított művelődéstörténeti program hosszú időre rögzítette a népiskolai ifjúsági könyvtárügy elvi kérdéseit és megszabta a további munka irányát és módszereit.
Utóhangként kívánkozik e kötet ismertetéséhez az az értesülés, hogy szerkesztője, Kiss Lajos megválik szerkesztői tisztétől, melyet hosszú éveken át fáradhatatlan ügyszeretettel és nagy hozzá- értéssel látott el. Nem kevés része van abban, hogy a Tanítóképzők Tudományos Közleményei a felsőfokú tanítóképzés méltó orgánuma lett.
Amikor most a szerkesztés gondjait átruházza, nem búcsúzni akar, hanem csupán köszönetét nyilvánítani mindazoknak a munkatársaknak, akik eddigi munkájában önzetlenül és barátian segítették. Bizonyosra vesszük, hogy gazdag élettapasztalatainak tárházából még sokat meríthet a magyar tanítóképzés.
Somos Lajos
453
