2. szám. __ 124 _ 1932
tatása mellett a többek között: a közületek tulajdonát képező apaállatok sorában a jól tejelő leszármazású, törzskönyvezett egye—
deknek az eddiginél lkiterjedtebben való be- állítása, a talaj— és csapadékviszonyoknak megfelelő mesterséges takarmányfélék ter- melésének fokozása, használható közlekedési utak építése, illetőleg azok rendbehozatala és karbantartása, továbbá főleg az Alföldön és az északi törvényhatóságok területén a szikes legelők javítása, a falusi tejszövetke- zetek, illetőleg tejgyüjtőtelepek és fölözö- állomások megszervezése.
A tanyarendszer nálunk még akadályát képezi a tejüzemi hálózat kiépítésének, az északi és a nyugati mezőgazdasági államok-
ban ellenben a szétszórtan élő népesség kő- zött is kellően megszervezték a tejgyüjtés, illetőleg (a termelők részéről) a tejértékesí- tés jól bevált rendszerét. A tejának csökke—
nése pedig a nagy nemzetközi verseny kö—
vetkeztében bizonyára ezeket az államokat sem kímélte meg. Mezőgazdaságunk jelen- legi helyzetében minden téren, így a tejgaz—
daságban is törekednünk kell a több, olcsóbb és jobb termelésre, valamint az értékesítési lehetőségek emelésére, hogyha majd el—
szigeteltségünk és a gazdasági válság enyhül, teljes felkészültséggel tudjunk sorompóba lépni itthon éppúgy, mint nemzetközi vi—
szonylatban.
Szöllősy Zoltán dr.
Szántóföldi termelésünk 1930/31. évi eredményei.
La production des terres labourées en Hongrie. Résultats de 1930—31.
Résume'. La production des terres
labourées, bien médiocre en 1929-—30, a été franchement mauvaise en
1 9 3 0—3 1.
Ce résultat défavorable étaít dü surtout á la
sécheresse ayant, au commencement de l'été dernier,
enrayé le développement de la végétatíon (]ui, pourtant, (wait déjá fait de beaux progre's.$
Az elmult gazdasági év terméseredményeire vo- natkozó számadatok még a kisebb—nagyobb területi emelkedések figyelembevétele mellett is általában
csökkenő tendenciát mutatnak, a terméseredményaz előző évben gyenge közepesnek jelzett iermésnél határozottan kedvezőtlenebb, jogosan rossznak mi-
nősíthető.A fontosabb gazdasági növények adat—ait (lásd az 1. sz. táblát) külön vizsgálva és a területi ada—
tokat is figyelembevével) az előző évi eredménnyel szemben a búzánál 14%-os csökkenés mutatkozik.
A bevetett területnél csak 2'5% a visszaesés, tehát
a búza terméseredménye határozottan rossz. A ki- mutatásban egymás mellé állitott öt év eredményei között a tárgyalt évre vonatkozó adat a legkisebb,
a kora nyári szokatlanul nagy szárazság még az aszálynak eléggé ellentálló búzában is tekintélyeskárt okozott.
A rozsnál a bevetett terület csökkenése 6'6%—0t
tett, a terméseredmény :itt még a búzánál is jóval gyengébb volt, az előző év eredménye mögött 23'7
%-kal maradt el. Ez a nagy visszaesés katasztrofá—
lisnak mondható, a tárgyalt gazdasági év vonat-
kozó számadata az öt év adatai között itt is a leg—gyengébb.
1) Lásd a Szemle 1931. évi 12. számát.
Az árpaterme'snél a tavalyi termést ismertetve ismét csak nagy hanyatlásról kell beszámolnunk. Itt
annál nagyobb a visszaesés, mert az árpánál a be-vetett terület 4'6%-kal felülmúlta az 1930. évi vetés—
területet, ennek dacára a terméseredmény 2080/-
kal kevesebb, mint a megelőző évben. Az elmult
öt év adatait vizsgálva, az árpánál is lényegesen leggyengébb a tárgyalt év termésének eredménye.
Éppen úgy, mint a többi kalászosnál, a zabnál is katasztrofálisan rossz az 1931. évi termésered-
mény. A termésmennyiség 25'7%-os csökkenése an- nál feltűnőbb, mert a zab bevetett területénél is
1'3%—os emelkedés mutatkozott. Az 1931. év zab—
termésmennyisége a kimutatott öt év adatait te-
kintve természetesen erősen az utolsó helyen áll.Láthatjuk tehát, hogy kalászos növényeink 1931.
évi termésmennyisége az előző évi gyenge közepes
terméseredményt még csak meg sem közelítette.A nyári nagy szárazság következménye, hogy
hüvelyes növényeink terméseredménye is nagy mér—tékben ki nem elégítő volt. Nagy a csökkenés a
magnak hagyott borsó termésmennyiségénél, a be—vetett terület 10'3%—os fogyása mellett a termés- eredmény 33'8%—kal csökkent. Hasonlóképen elég
nagy a visszaesés a lencsénél is, a vetésterület fo—
gyása itt 13'1%, a terméseredmény 15'7%-kal ki—
sebb, mint az előző évben. A hüvelyes veteme'nyek
termésátlaga, öt év eredményeit nézve, végig leg—gyengébb az 1930/31-es gazdasági évben.
A kapásnövények között az eddigi folytonos terméseredménycsökkenéssel szemben a tengeri—
termésnél 7'9%-os emelkedést állapíthlatunk meg.
A bevetett terület növekedése 3'5%, tehát a tengeri—
termés eredménye az öt év adatait figyelve, jó kö-
zepesnek mondható. Annál kevésbbé sikerült a nép-
élelmezés szempontjából rendkívül fontos másik
——125-——— 1932
1. A termésmennyiség és a termésátlag az 1927—1931. években.
Ommtités produites et rendement moyen en 1927—31.
! ; , .
A termény neve A 'efgfjázgíéí fr:;fr'lfgífjakban ' mázgázzzíáaám 332233;
Pro dni ts ! ( moyen par arp. cad. 17 m.
1927 E 1928 ! 1929 I 1930 ! 1931 .1927I19281192911930l1931
anonanemüek — Céréales
úza —— Froment . 20,938.08127,001.21120,407.89922,953.42619,745.090 7'4 9'3 78 78 70 (ne —- Seigle ... 5,680.983 8,277.641 7,981.916 7,215 452 5,504.880 5'1 7'3 7'0 6'4 5'3 a -— Orge ... . 5,156.633 6,677.988 6,826.192 6,010.245 4,760.973 7'3 9'3 8'2 7'6 5'8
— Avoine ... * 3,267.815 3,995.898 4,106.574 2,612.495 1,940.832 7'2 87 78 6'1 4'6 es __ Millet 90.720 67.040 223.018 62.484 51.073 5'3 4'4 5'2 4'6 3'7 ka —— Sarrasin 15 8.752 3.115 3.503 4.009 2.507 4'4 3'8 3'9 4'0 3'2
velyesek — Légumin. '
Borsó magnak—País p.m. - 146.358 96.944 ' ,. , _ T] 53
Bol-só: zölden ——Pois vert 945441 112519; 160471 73.704 71.982 § 50; 56; 68 13-5 14-1
ab — Haricots .; 34.045 18.949 35.772 46.600 42.139 5'1 3'2 5'1 4'4 4'0' Lencse —— Lentilles .§ 15.365 14.968 24.220 58.817 49.581 4'3 3'8 4'5 4'6 3'4
' 1
—— Cult. sarcle'es [ i ;
nemes tengen —— Mats '
pour graine ... 17,361.111 12,596.996 17,941.370 14,070.649 15,176.900 9'4 6'8 92 7'? 79
ök, főzeléknek —— Ci- !
trom'lle employe'ecle'gumí 58.410 48.142 62.896 60.440 76.855 71'5 53"? 640 57'3 51'5
rök, takarmánynak — Citr.
fourragére ... 1,537.164 1,086.168 1,845.080 1,250.728 1,363.147 131'1 100'5 113'4 106'6 96'1 iBurgOnya—Pommes de ter. 20,048.77214,705.05221,682.73518,414.46514,474.938 44'4 31'9 44'0 38'9 29'4 Oukorrépa-Betteraveá suc. 14,554.214 14,377.906 16,070.280 14,610.201 9,662.039 129'8 123'7 117'0 113'3 102'5
akarmányrépa — Bette-
rave fourrag ... 24,584.926 21,548.123 23,023.240 22,019.681 20,623.302 140'3 118'5 118'0 116'2 96'0'
gyéb kapásnövények — _
Autres cultures sarcle'es 1,144.663 971.742 1,535.987 1,362.563 2,268.374 — — —— —— ——
Kereskedelmi növények.
Cultura; commerciales.
Repce — Colza . . . 78.900 103.353 32.882 92.284 100.129 4'8 4'2 4'3 5'5 54
911116 — Houblon . . . 492 1.394 1.472 1.397 1.244 22 3'0 3'6' 3'5 3'1 Dohány —— Tabac . . . . 313413 263004 298476 341887 333569 7'7 6'7 7'7 8'3 7'7 andermag — Chimcvis . 41.821 30.655 34.333 43.508 24.915 2'7 24 25 2'6 2'3 mderkóróÓ—Chaniges 68.998 53.829 64.340; 420703 239438 4'4 4'1 4'6 25'2 22'0' mag —— Linette . . . 8.572 13.826 25.119 86.705 78.845 24 2'8 2'9 3'4 2'5 Imkóró')—Lin,tiges . . 13.856 12.626 35.890 394228 334240 3'9 2'5 4'1 15'5 10'7 mák —— Pavot ... 54.395 19.061 18.975 46.410 48.650 3'1 2'8 3'4 3'0 2'6*apraforgó —- Tournesol 14.755 14.553 29.789 22.831 24.916 4'3 4'2 4'5 4'8 4'2 .a'príka fűszemek — Pap-
"?m employé c. condim. 44.936 29.596 28.698 25.753 40.148 98 50 5'6' 5'1 5'5
as takarm.—— Fourrag. '
lamádé—Maís fourrag. 20,040.511 14,003.988 14,426.163 13,608.096 13,905.525 153'8 1108 1191 1102 1061
kön félék — Vesces . 6,130.734 5,361.115 5,209.517 4,067.322 3,628.639 17'9 15'3 14'9 1.4'3 12'2
; gk —— Tréfles 5,073.016 4,197.473 4,237.643 4,486.493 4,085.185 194 152 1519 15'5 14'1 ama —-— Luzer'ne . . . 6,257.000 4,741.531 4,489.970 4,958.332 4,648.870 211 170 17'5 17'5 16'3
éb szálas takarmány
Aviv—es fourrages 1,853.655 1,421.939 1,452.928 1,860.553 1,790.837 -— — —— —— —-—
gfélék -— Lég verts
káposzta—Choupom 950484 877983 971082 792738 767.625132'6125'2125'2 99'0 74'3 íosom —— Tomate 188509 233435 286074 248014 . 223023 680 688 749 62'5 52'0'
.agyma— Oignon . 342844 383.345 645.597 438.782 282.035 63'4 66'8 63'9 48'7 36'2
!) zöldségfélék —Au-
lágumea verts . . . 491944 537330 547269
535980 678193 —— —
—-
— —
A termésadatok 1929-ig bezárólag a tört, tilolt és gerebenezett rostúak. 1930- és 1931-ben pedig a ' ünn légszáraz kórónak mennyiségét tüntetik fel. — Jusgaiü la. in de 1929, filasses teillées et
pont' 1930 et 1931, tiges sécha m ime—Wes.
2. szám.
kapásnövényünknek, a burgonyánakwtermése. A kö- téskor elmaradt csapadék, úgy látszik, kellőképen
később sem jelentkezett, így a tavalyi gyenge bur- gonyatermésnél 21'4%—kal rosszabb lett az ered—
mény. Itt is súlyosbítja a visszaesést az a körül- mény, hogy a burgonya bevetett területe a tárgyalt évben 4'1%-kal nagyobb volt, mint a megelőző év- ben. A burgonya 1931. évi termésátlagla természe-
tesen jóval rosszabb, mint az előző évek átlaga.A cukorrépa termésmennyiségének 33'9%-os fogyása látszólag katasztrofális eredmény, figyle-
lembe kell azonban vennünk, hogy itt már a be—vetett területnél is 25'5%-os csökkenéssel állottunk szembe, tehát legfeljebb egy igen gyenge termés-
eredményről teszünk jelentést. A termésátlag is on- nek megfelelő, azröt év eredményei között erősenaz utolsó helyen áll. A kapások termelése is —— az egy tengerit kivéve —— lényegesen gyengébb ered—
ménnyel végződött, mint az előző gazdasági évben.
A kereskedelmi növények terméseredményeinél
már nagyobb a változatosság, itt egyaránt található, gyenge, közepes és kielégítő eredmény. Legnagyobb a visszaesés a kenderkórónál (43'1 %). A dohánynál 2.621 kat. hold területszaporodás dacára, 2'4%—os terméseredménycsökkenés mutatkozik. A repce ter—
méseredménye kielégítő volt, 8'5%—kal több, mint az előző évben. Legfeltűnőbb a fűszerpaprika ha- talmas előtörése, terméseredménye három ki nem elégítő év után 56%-ka1 kedvezőbb volt, mint
1930-ban.
A szokatlanul nagy szárazság következménye a szálastakarmányíélék határozottan gyenge termés—
eredménye, A bükkönyfélék 10'8%-kal, a herefélék 8'9%-kal kisebb termést adtak, mint az elég rossz
eredményű előző évben, a lucernánál is 6'2%-osvisszaesést állapíthatunk meg. A napjainkban ta—
pasztalható lehetetlenül alacsony állatárak részben a szálastakarmányfélék rossz termésének rovására írhatók.
Ugyancsak a szárazságnak tudható be a szántó-
földön term'elt zöldségfélék rossz terméseredménye.
Itt ki kell emelnünk a vöröshagyma katasztrofáli-
san gyenge termését, termésmennyisége 35'7%-kalkevesebb, mint 1930—ban. A csapás a Makó vidékén termelő kisgazdákat érte, ezeket a rendkívül szor-
-— 126 —— 1932
m
galmas hagymakertészeket az évek óta tartó érté-
kesítési nehézségek mellett a mult gazdasági évbenmég a mennyiségileg ki nem elégítő terméseredmény.
is sujtotta.
2.A becslés alapján megállapított ideiglenes ada- tok összehasonlítása a terméseredményekkel.
Compa'raison des données provisoires obtenues par évaluatz'on avec les résultats de la récolte.
afölclm'ívelés-l A végleg,? ) _ kg;";
ugyi mIÉHSZt- termésered- l § :; ?. $$$
Termén becslése mények ! 3 ÉA §__..3
y E szazat w —— ;
neve * W - - * R sultats ; tán-o 35 ::
produits slaggal; mi § sss
termett métermázsa *? 5533 % ; § : I , a. métr. i ff. ***—*: _nag:
H 1 - ??
Búza —— l; l
Froment . 18,829.780$ .19,746.0903§ —j— 4'9
Rozs —Seigle 5,480.157_4 5,504.881!5 —l— 0-5
rpa —— Orge 4,648.780 4,760.9731 %— 2'4