TÖRTÉNETl DOLGOZATOK ,
ADALÉKOK A CEHES lPARl MUNKA MINÓSÉGÉNEK SZABÁLYOZASÁRÓD
DR. BARTÓCZ JÓZSEF
Napjaink egyik időszerű kérdése a kisipar szerepe a lakosság ellátásában, a gyáriparral való munkamegosztásban és az exportban. Tanulmányok jelennek meg a kisipar vonatkozásában olyan fontos kérdésekről. mint a szakmunkásnak a szakmához való viszonya, a társadalmi mobilitás. Számos irodalmi riport foglalko- zik a lakosság részére rosszul végzett munka társadalmi közérzetre gyakorolt káros hatásával, összehasonlítva a kisiparosok tevékenységét a hajdan volt céhes ipar mestereinek munkájával. Ugyanakkor egyes kutatók feleslegesnek tartják a szak—
mák, a céhszervezetek működésének további kutatását, mások a ..céhmítoszt" el—
oszlatandó, sablonosan ítélik meg a céhek szerepét, és nagyobb érdemeket tulaj- donítanak a kereskedők szervező munkájának.1
A legújabb kutatások arra az eredményre jutottak. hogy az újabb ipari fejlő—
dés mintegy aktualizálja a mesterségbeli művészet (artigianato) hagyományát a tár—
sadalmi életben. Tovább menve, az iparfejlődés intenzív korszakára való áttérés ke- vesebb nehézséget okozott ott, ahol a mesterségbeli művészet folyamatosan léte—
zett.2 Ennek igazolására érdemes áttekinteni a magyarországi céhek ilyen jellegű tevékenységét. (Lásd az 1. táblát.)
A korabeli társadalmi—gazdasági fejlettség által meghatározottan a céhes ipar fő tevékenységi területe a ruházati ipar volt. A céheknek közel fele foglalkozott bőr—
és textilanyagok előállításával. továbbá bőr- és textilfeldolgozással. A XVl. század közepe előtt alakult magyarországi céhekre vonatkozó adatok szerint a ruházati iparban dolgozó céhek aránya még 62 százalék volt. ez az arány 1686-ig a szűk—
ségleti struktúra fejlődésének hatására 502 százalékra esett vissza.
Osszehasonlitásul érdemes megjegyezni, hogy 1541—től napjainkig a magán- kisipar bőr- és bőrfeldolgozó ágazatában dolgozók száma az ötödére csökkent, mi-
közben az építőiparban dolgozók száma ötszörösére nőtt.
A céhes kézműiparból 202 mesterséget ismerünk, s ezeknek több mint egyne- gyede (SB-féle) a ruházati iparban. 40—féle pedig a textil és textilfeldolgozó ipar—
csoportban található. A legnagyobb számban a takácsok, csapók, különféle sza- bók. szűrszabók, harisnyaszövők voltak. A bőripar lS-féle mestersége közül a leg-
népesebb a csizmadia, varga. szűcs. tímár és szijgyártó mesterség volt.
* A tanulmányt az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottsága által 1982. augusztus 21. és 26. között ren—
dezett ll. Nemzetközi Kézművesipari Szimpóziumon ismertették.
1 Lásd például: Dóka Klára: A pest—budai céhes ipar válsága (1840—1872). Akadémiai Kiadó. Buda- pest. 1979. 237 old.
? Hermann István: !deológia és kultúra a hetvenes években. Kossuth Könyvkiadó. Budapest. 1982. 8.
old.
DR. BARTÓCZ: A CEHES IPARI MUNKA
901
1. tábla
A magyarországi kézművesiparí céhek és az általuk folytatott mesterségek száma
A mesterségek Strukturális összetétel (százalék)
,A , 1541
lparcsoport cehek ! aranyu összes és
száma szóma (száza— céh korábbi 1980
lék) Céh
Élelmiszer- és vegyipar . . 493 23 HA 10,9 7.8 1.8
Fém- és fémfeldolgozó ipar . 333 33 16.3 7.1 13.7 13,8
Bőr— és bőrfeldolgozó ipar . 1003 18 8.9 22.12 36.35 4.3
Textil- és textilfeldolgozó ipar 1068 40 19,8 2!3.9 25,5 13,3
Épitő- és faipar . . . 431 26 i2,9 9.5 7.8 45.1
Egyéb kézműipar. . . 193 18 8.9 4.1 2.9 1.8
Szolgáltatás. közlekedés . . 145 28 139 3,1 0.9 199
Mezőgazdaság . . . 22 6 2.9 0.5 -— —
Csoportba nem sorolható és
vegyes céhek . . . 857 10 5.0 18,7 5..1 —
Összesen
4545 202 100,0 100,0 100,0 100,0
Megiegyze's. A céhek adatait ..A magyarországi céhes kézműipar forrósanyagának katasztere" (szerk.
Eriold.)István)adataibólc. műszámítottam.alapján (315—325. old.), az 1980. évi arányokat a Magyar statisztikai zsebkönyv 1981. (187.
A magyar történelem századai során működött és tárgyi vagy írásos anyaggal dokumentált 4545 magyarországi céhről számuknál jóval több okirat maradt fenn.
ugyanis uralomváltáskor (király, földesúr) vagy a céh szeretett volna szabadalmára megerősítést kapni, vagy hivatalból rendelték el a céhszabadolmak cseréjét, meg- újitását. Például az óbudai csizmadiák az 1624-ben más céhtől kapott céhlevelü- ket 1765-ben, majd 1841-ben cserélték fel újabbra. A soproni asztalosok 1579-ben a várostól nyert szobadalmukat 1674—ben újították meg először. majd 1749-ben ki- rályi szabadalomlevelet kaptak. lgy azután az alább részletezett 7397 céhprivilégi- umból egy-egy céhre átlagosan 1,63 jutott. de mint a fenti példákból láttuk, egyes céhekről több szabadalom is maradt, míg számos céh működését nem privilégium, hanem tárgyi emlék (például céhláda) vagy más irat (mesterkönyv, jegyzőkönyv stb.) tanúsítja.
2. tábla
A magyarországi céhprivilégiumok kiállításuk időpont/'a szerinti megoszlása
A ki ' llít
ldősza k sz:badoatl— 63325, n
mak
szama
'l 398—4 544 . . . . . . . 90 —
l 542—1 686 . . . . . . . 1 569 10
l 687—fl 760 . . . . . . . 2047 28
1761—1805 . . . . . . . 1525 34
1806—4848 . . . . . . . 2148 51
l 849—1 872 . . . . . . . 8 —-
1 872 utá n . . . . . . . 1 0 ——
Összesen 7 397 —
902
DR. BARTÖCZ JÓZSEF
Buda felszabadítása után gyors ütemben adták ki a céhleveleket az 1760-ban
megkeződött uniformizálásig és töretlenül folytatódott a céhek alapítása a teljes egységesítésig, 1805-ig. 1806-tól a Klauzál—féle ipartörvényig még fokozódott is a szabadalomlevelek kiállítása, de ettől kezdve már csak elvétve adtak ki céhszaba—dalmát.
A kézművesek számát illetően a hivatalos statisztikát megelőző időről csak becslésekre vagyunk utalva. Fényes Elek Magyarország leírása című. 1847-ben meg- jelent könyvében azt írja. hogy a népösszeírás harmadik rovatában polgár és kéz- műves szerepelt, s a szétválasztás ,,a szolgabíró és levéltárnok urak" felszólítása ellenére sem járt teljes sikerrel. Fényes hivatkozott könyve 71. oldalán közölt ada—
tokból megállapítható. hogy a kézművesek szóma az 1846—es összeírás szerint az inasokkal és legényekkel együtt a polgári Magyarországon 300000 körül volt, azaz a lakosság 3 százalékát tette ki. Az 1980—as statisztikai adat szerint az alkalmazot- takat, ipari tanulókat is beszámítva a kisiparosok száma 120000 körül van. (Lásd:
Magyar statisztikai zsebkönyv. 1981. 186—187. old.)
A céhek -— a tagok számának korlátozása, az egymás közötti versengés kikap- csolása révén — a mesterek megélhetését kívánták biztosítani. E cél érdekében min- den eszközzel védekezniök kellett a munkamegtakarító gépek bevezetése ellen, mi-
közben a tőke szálláscsinálója, a munkakiadó vállalkozó (Verleger) -— előleget és
nyersanyagot adván — életre hívta a bérmunkás réteget.3Vitathatatlan, hogy a kis erőkifejtést és nagy figyelmet igénylő munkatípus a kézműipari munkában testesült meg. A kézműipari munka — a jelenre is kiható - sajátos vonásait a céhek működésének kutatásával lehet meghatározni. mivel ezek _adták a minőségi kézimunka intézményesített kereteit -— annak összes hibáival együtt
—. s ez napjainkig hata megszerzett munkakultúrára.
A céhek szervezete — bár eléggé eltérő sűrűségben -— az egész országot be- hálózta. Nagy Lajos 1820—as népességi adatait figyelembe véve a 10000 lakosra
jutó céhek száma országrészenként az alábbi volt:
Dunamellék . . . . . . . . . . , . 5,'l9 Dunántúl . . . . . . . . . . . . . 6.34 Tiszáninnen . . . . . . . . . . . . 3,74 Tiszántúl . . . . . . . . . . . . , 1.92 Jászság, kunság, hajdúság . . . 3.31
A falusi és az uradalmi iparűzők, nem rendelkezvén a céhekhez hasonló szer- vezetekkel. az ipari kultúra terjesztése, a mesterségbeli tudás gyarapítása és a ké—
szítmények minőségének megőrzése elsősorban a céhes szervezetek feladata volt.
A munkásutánpótlást az inas (tanuló) intézmény útján biztosították. Az előírás
az volt, hogy ..a mester a kézi művek fundamentumára serényen oktassa őket"; A céhprivilégiumok előírták. hogy ,.minden mesterember rajta legyen, hogy az inasa kevés idő múltán annyira menjen. hogy mennyiben élelme telik, munkájával megke- resse." A mester érdeke az volt, hogy az inas mielőbb hasznos munkát végezzen a műhelyben, ne pedig — az írásokban oly gyakran sematikusan megjelenő —- a háztartásban befogott ,.kisbéres" legyen. A legénynek egy életre rangot adott. hogymelyik mesternél tanult, s erre büszke is volt.
A legények vándorlása a szakmai továbbképzést, a mesterségbeli tudás fej- lesztését. az új ismeretek megszerzését szolgálta. A szakma minél jobb elsajátítása a legény érdeke volt. mert .,aki jobban értette, forgatta a mesterséget. az nagyobb
bért kapott."
' lánossy Ferenc: Az akkumulóciós lavina megindulása. Magvető. Budapest. 1979. 91407. old.
A CÉHES IPARI MUNKA
903
A legényvándorlás Sopronon vagy Pozsonyon át vezetett egyik ágon a Duna mentén nyugat felé, a másik útvonalon Bécsen keresztül Prága, Szászország, Berlin.
Rostock irányában. Adatok vannak arról, hogy egy—egy legény több mint 4000 kilo- métert is vándorolt, s ezalatt sokat látott, tapasztalt.
A mesterlegények vándorlása alkalmat adott a szebb és finomabb áruk titká—
nak megfejtésére (lásd: mintakönyvek. mintalapok, szabáskönyvek. receptek), új szerszámok megismerésére. az egyes vidékek anyagbeszerzési és értékesítési lehe- tőségeinek megismerésére.
A céhek sokféleképpen őrködtek a készítmények minőségén, figyelték a mes- terek műhelyeit, megszabták az árusítás rendjét, előírták és ellenőrizték a ..remek"
elkészítését. Néhol valósággal technológiai módszereket írtak elő. egyes esetekben az áru megjelölésével is harcoltak a minőség javításáért.
Megítélésem szerint a céhtörténeti kutatásokat olyan irányba érdemes terelni, amelynek eredményeiből napjainkra is érvényes, illetve felhasználható következte- tésekre juthatunk. ilyen például a végzett munka minőségének biztosítása.
A minőség ismérvei
A termék technikai szinvonalától, fajtájától függően a minőségnek számos ösz—
szetevője van. Ezek együtt határozzák meg az adott termék minőségének szinvo—
nalát. A minőség ismérvei: tartósság (anyag és megmunkálás), tetszetősség (kül- lem, forma, csomagolás), súly és nagyság, funkció (működési elv, többcélúság), ke—
zelhetőség, használhatóság, divatosság, szín, íz, végül az ár és a termék egyéb sajátos tulajdonságai (például az üzemeltetés, a használat költségei). A termékek különböző tulajdonságai arra ösztönzik a vevőt, hogy közülük a számára legmeg—
felelőbbet, a viszonylag legtöbb jó tulajdonsággal rendelkezőt vásárolja meg.
A piacon bevezetett valamely termék minőségével kétféleképpen lehet verse—
nyezni: ugyanazt készítik, de jobb minőségben, vagy ugyanarra a célra szolgáló.
de korszerűbb, tulajdonságaiban sokoldalúbb új termékkel jelennek meg a piacon.
A céhek egyik alapvető törekvése a vevő megnyerése (Max Weber szerint a vevővel való közvetlen kapcsolat kiharcolása'l). de nem elsősorban a minőségi ver- sennyel, hanem a kínálat korlátozásával. A céhek szervezeteiben a verseny torzult formában jelentkezik.5 mert a kiharcolt privilégium éppen a verseny ellen hat azzal, hogy korlátozza a kínálat mennyiségét (a piacon csak egy asztalon árulhat), és né—
ha még a minőség javulását is visszafogja átlagtól eltérő forma (például cifra csu- tora) tiltásával. Az árak meghatározásánál (limit) pedig a céh gyakran a drágulás irányában ténykedik (lásd limitációk fellebbezései a céh részéről). A céhmonopó- lium a külföldi árukkal és a gyáriparral szemben védelmet nyújtott, de már az or- szágos vásárokon is verseny volt az egyes mesterek és céhek között. A verseny esz- köze az ár mellett a minőség. A kézműipari termék minősége pedig elsősorban a munka minőségétől és csak másodlagosan az anyagtól. szerszámtól függött.
A vevő minősít
Modern világunkban a terméket a gyártó vállalat egyedi megjelölésekkel (pél- dául védjegy) látja el. A kézművesipar virágkorában a minőség — külön jelzés nél—
kül is -— egy—egy mester nevéhez, szakmai hiréhez kapcsolódott. A minősítés azon-
4 Weber, Max: Gazdaságtörténet. Válogatott tanulmányok. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Buda—
pest. 1979. 107. old.
5 Kornai János: Növekedés. hiány és hatékonyság. A szocialista gazdaság egy makradinamíkai modell—
je. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1962. 21. old.
904
DR. BARTÓCZ JÓZSEF
ban mind a két esetben a piacon ment végbe azáltal, hogy a fogyasztó (felhasz—
náló) döntötte el végsősoron, hogy vételi szándéka során melyik terméket választja.
Feltéve, hogy nem mutatkozik olyan fokú túlkereslet (hiány), amely esetén a vevő
kényszerből alkalmazkodik. (Helyettesít rosszabb minőséggel, esetleg elhalasztja a vásárlást, vagy maga készít helyettesítő terméket.)Napjaink egyik új közgazdasági problémája, hogy a terméknek a minőségi kö- vetelmények tekintetében nemcsak a belföldi, hanem a külföldi igényeknek, érték-
ítéletnek is meg kell felelnie.
A kézművesipar idején a mester a belföldi piacon kétféle módon kapott minő- sítést: egyrészt konkrét személyektől egyedi megrendelésre készült termék (ötvös—
tárgy. ruházati cikk. kocsi. lószerszám stb.) esetében átvételkor, másrészt a piacon (vásár, heti piac, bolt) az ismeretlen vevő választott a felkínált termékekből. és szem- revételezéssel. fel- vagy kipróbálással vizsgálta az áru tulajdonságait, és összeha—
sonlította az eladók árait és az áru minőségét.
A gyári termék minősítésére gy ártási (MEO) és kereskedelmi (KERMl) ellenőrző
szervezetek létesültek. A céhek is rendelkeztek hasonlóval. ezek voltak a ,.mívlótó"mesterek. Ebben a tárgykörben még számos kérdés vár tisztázásra. A céhek mívlátó mestereinek tevékenységéről általában csak a céhszabadalmak szűkszavú szövegére vagyunk utalva. Ezekből csak annyi derül ki, hogy egyes esetekben két tapasztalt mester, máskor meg egy mester és egy öreg legény (esetleg a legénycéh feje. a clé—
kán) együtt látta el a mivlátó feladatot. Ez arra utal, hogy a mívlátők kötelessége
volt (: mesterek műhelyeinek felülvizsgálata a legények helyzetét és a készítmény minőségét illetően, de lehetett csupán a felszabaduló inas munkájának elbírálása.ami közi/etve ugyancsak hatott a termék minőségére.
Korunk üzemeibői a termék a kereskedelmi hálózat útján jut el a fogyasztó- hoz. felhasználóhoz. Az ipar ma alig törekszik a fogyasztóval való közvetlen kapcso—
latra. (Ezt a hiányt a bemutatótermek és a vevőszolgólat kivánja pótolni.) A vevő és a gyártó kapcsolata hiányának az a hátránya, hogy a terméket előállító nem érte—
sül közvetlenül a fogyasztó véleményéről. az áru használata folyamán tapasztalt tu—
lajdonságairól. A kézműipar mesterei úgyszólván személyesen ismerték a vevőket.
akik például a Szent Mihály napi vásáron vett csizma tél folyamán felmerült hi- báit a Szent György napi sokadalomkor megbeszélhették a mesterrel. hiszen min-
dig ugyanazon a helyen árult.
Napjainkban a piaci értékítélet ismerete nagyon fontos. ezért a gyártók töre- kednek az exportjog elnyerésével a közvetlen piaci kapcsolatra. és keresik a javító- szolgáltató szervezetek új rendszerét. Ez vonatkozik a jótállási javításokra is. A cé- hek korában néhány szakmában nemcsak garanciális javítás. de kártérítés is terhelte a készítőt a nem' megfelelő minőségű munkáért. A mester a szó szoros értelmében is a saját kárán tanult. Kérdés. a szervizszolgólat céhes tapasztalatait hogyan és mi-
lyen késedelemmel hasznosítja a modern gyáripar.
A céhek gondos felügyelete a mesterek készítményeinek minőségére napjainkig tartó megbecsülést hozott a kézművesiparnak. A kézműipari termék, a ,.tisztes ipar"
készítménye minőségi megkülönböztetés volt hosszú ideig a ..gyári" jelzővel illetett tömegcikkekkel szemben. Napjainkban ismét rangot kap a kézi munka. fellendülő-
ben van az érdeklődés a kézi termékek iránt.
A magyarországi céhek irataiban a termék minőségére vonatkozó szabályokat két nagy csoportba lehet osztani: általános szabályokra és egyedi szakmai előirá-
sokra.
Az általános szabályozás a remekre és a vásárra vonatkozik. Konkrét szabályo—
zásnak tekinthetők a technológiai előírások. a minőség ellenőrzése mivlátók és az
A CEHES iPARi MUNKA 905
áruk megjelölése útján, végül a jótállási kötelezettségre és kártérítésre vonatkozó céhes előírások.
Vásár (piac) és minőség
A céhek különféle társulási formái is mutatják a termékek ditterenciálódását.
Egyrészt változtak a termékek, másrészt egyre szükségszerűbbé vált a mesterségek együttműködése egy-egy termék előállításánál (kocsinál: bognár. kovács. kárpitos;
lábbelinél: mészáros, tímár. csizmadia), miközben az volt a döntő. hogy ki adja el a végterméket. A céhek termék szerinti szakosodásának elve abból a félelemből táplálkozott, hogy a termelési (kézműipari) folyamat utolsó résztvevője a piacon gaz-
dasági hatalomhoz jut.6
A vásárokat és a hetipiacokat jellemző adat, hogy a XIX. század közepén Ma—
gyarországon hat négyzetmérföldenként volt egy-egy mezőváros. összesen közel 800, nem számítva a 127 különféle szabadalmas várost (Fényes i. m. 38. old.). Ezekben a városokban az országos vásárok mellett a heti kirakodó vásárok kínáltak alkalmat
a céhes kézművesek termékeinek eladására.
A céhek a piaci uralmat a versenytársak -— nevezetesen a városi szabad mes- terek, a földesúri és a kolostori iparűzők, a házaló kereskedők, a mesterlegények —- árusítási jogainak megnyirbálásával és a céhbeli mesterek piacon történő megjele- nésének szabályozásával kívánták biztosítani. Féltve őrizték tehát azt a gazdasági lehetőséget. amellyel a céhszabadalmak rendelkezései a mestereknek lehetővé tet- ték a fogyasztók megnyerését a piacon. Hiszen a termelés feltétele (a nyersanyag és a szakmai tudással felvértezett munkás mellett) a tágabban értelmezett piac, a készítmény értékesítési lehetősége volt. A piaci monopólium formai indoka min- den esetben az volt, hogy a céhbeli mesterek termékeinek minőségét a céhek el-
lenőrzése szavatolja, és ezzel védje a fogyasztók érdekeit.
, A céhek piacszabályozási módszereire az alábbi példákat lehet felsorolni:
— a halász céhek piaci monopóliumot kívántak maguknak, és tiltották a mészárosok (a hal nem hús) és a halárus asszonyok tevékenységét; más céhek név szerint meghatároz- ták, hogy az egyes mesterek melyik városban (piacon) árusíthatnak; a pékek a sütőasszo-
nyok versenye ellen tiltakoztak;
— a veszprémi csutorások minden mesternek csak egy kocsi árut engedtek egy—egy vá- sárra vinni, és nem vihettek a vásárra cifra csutorát;
— az ötvösök sem utcán, sem piacon nem árusíthattak (Komárom, 1681);7
— más munkájának becsmérlésére büntetést szabtak ki a magyarországi kőműves és kőfaragó céhek ;8
— ha a vásárt tágabban piacnak tekintjük. akkor itt kell megemlíteni az enyingi ková- csok 1696-ban kelt privilégiumának 10. §-át, amely megtiltja (: mesternek, hogy olyan em- bertől (vevőtől) vállaljon munkát, aki más kovácsnak tartozik. amíg az illető az adósságát ki nem fizette9 (hasonló rendelkezéseket találhatunk a magyarországi építőipari céhek sza- bályzataiban is):
-— a debreceni vasműves céh (lakatos, csiszár, kovács) 1620-as, Bethlen Gábor-féle céh- szabadalma (amely hivatkozik János király szabadalmára) részletesen szabályozza az eladást (a 11, pont szerint a sokadalmakban minden mesternek időkorlátozás nélkül szabad árusi—
tania, ugyanúgy a boltban és a házaknál is .,szabad mindenkoron árulni". a piacon ellen—
ban csak déli 12 óráig);
- a debreceni kovács céh 1760—es privilégiumaként regisztrált. valójában ,,közönséges céhbeli cikkelyek" gyűjteménye is számos rendelkezést tartalmaz a készítmények eladásával kapcsolatban: tiltja a ,,kézi munkák árát szabad kényekre feltsapni" (18. pont): a kár meg-
0 Weber i. m. 122. old.
7 Kecskés László: Komáromi mesterségek. Madách — Gondolat. Bratislava — Budapest. 1978. 191. old.
3 Bartócz József: A fa és kő mesterei. A magyarországi építő céhek. Építőipari Tájékoztató Központ.
Budapest. 1976. 63. old.
9 Bakonyi Múzeum. 70. 600. 1. sz.
906 DR; BARTÓCZ JÓZSEF
fizetését írják elő arra az esetre, ha az eladó más munkájának ócsárlásával szerezte meg a vevőt (32. pont); tiltják, hogy külső mesterek és külföldi kalmárok — az országos vásáro—
kat kivéve —— ,,oly portékákat és műveket áruljanak, amelyek az itthoniaknál is találhatók"
(35. pont):10
— a komáromi csizmadiák egy kocsival vihettek a vásárra árut, ami két trapéz alakú ládát jelentett, s ez 50 pár csizma volt; a vásári kínálatot a veszprémi csutorás céh úgy is korlátozta, hogy egy mester csak .,egy asztalon" árusithotott.
Remek és minőség
A kézművesipari termék minőségét a szakmai tudás elsajátítása biztosította.
Erről az inasnak felszabadulása alkalmából. a leendő mesternek pedig ..a mester- ség helyesebb megtanulásáért" végzett kötelező vándorláson. végül a céhszabályok
előírásainak megfelelő remek elkészítésével kellett bizonyítania. A ,,remek" a mai
szóhasználatban is egészen kiváló minőséget. egyedi készítményt. művészi munkátjelent.
A céhlevelek általában olyan remek elkészítését írták elő. amely igényes vevő által keresett, használatra alkalmas termék volt. Csak később -- a mesterek szá—
mának visszaszorítása céljából -- követeltek olyan remeket. amely egyrészt drága anyaga miatt sokba került. másrészt mérete, anyaga vagy egyéb tulajdonsága miatt nem volt használható és így értékesíthető sem. (Ez külföldi mintára történt. Például a francia kézművesek remekkészítési feladata végül valami - a mesterséggel eset—
leg össze sem függő — olyan tárgy elkészítése volt. amely nagy szakmai ügyességet követelt. bár semmire sem lehetett használni: kéthasú hordó, félpár csizma. üvegbe
zárt hajómoclell stb.")
Előfordult, hogy a remeklés tárgya csak közvetve kapcsolódott a mesterséghez.
nem használati tárgy volt, hanem például a mesterséghez szükséges szerszám. Az esztergomi halászok céhlevele 90 ölés háló kötését írta elő remeknek, és feltétel—
nek szabta, hogy az álmot (nehezéket) egyetlen kalapácsütéssel kell a hálóra verni.
A molnárnak maga vágta fából fogaskereket kellett készítenie. azt beszerelnie (:
régi helyére, s így megőrölnie egy ,.öreg mérő" búzát. Hasonlóan közvetve kapcso—
lódott a mesterséghez a kőművesek és az ácsok remekrajza. Ámbár a XVI. század- ban remeklésként a kőművesektől a rajzon kívül a gyakorlati munkát is megköve—
telték. A kassai céh keresztboltozat vagy élesszögű pillér elkészítését is előírta.
Általában azonban a céhek a leggyakrabban előforduló termékeket írták elő remeknek úgy, hogy ha a mesterség több tevékenységre terjedt ki, a szakértelem sokoldalúan igazolva legyen. Például az enyingi kovácsok 1696—es céhlevele há- rom remek készítését írta elő: egy egész szekér megvasalását. egy új széles kapa és egy nagyfejsze elkészítését, végül egy ló megpatkolását úgy, hogy miközben a pat- kót készíti, a ló lábát nem veheti fel (ezzel ellenőrizték a mesterjelölt szemmérté-
két).12
Nemcsak a kovácsoktól követelték meg a biztonságos szakmai tudást. az arány—
érzékre támaszkodást. Számos céh kívánta meg, hogy a remek olyan magasfokú szakmai tudással készüljön. amely már szinte fölöslegesnek, ceremoniális túlzásnak látszik. Pedig a szerzett szakmai ismeretek és a veleszületett adottságok megkövete- lése (például a kovács azon készsége, hogy patkót minél kevesebbszer próbálja a
ló lábára) a munka gyorsabb elvégzését szolgálta.
A veszprémi csutorások a 12 itcés csutoránál nemcsak a funkciót, a helyes viszi- szaöntést vizsgálták. hanem azt is, hogy az előírt űrtartalom pontos legyen. hiszen
" Debreceni Levéltár. 118/1980. a. sz.
" Edelmann, F.: Le musée du Compagnone. Clefs. 1978. ill. sz.
" Bakonyi Múzeumi 70 600. 1. sz.
A CÉHES lPARi MUNKA
907
ez is minőségi követelmény volt. A leendő mester javát szolgálta például az a mé- száros céhek által támasztott követelmény. hogy a jelölt ne csak az állat szakszerű levágásához értsen. hanem az állat súlyának szemre való jó felbecsléséhez is. Szo- rosan hozzátartozott ez a mesterség akkori gyakorlásához, hiszen a mészáros cla—
rabra vett, és a húst súlyra mérte ki. A rossz szemű mészáros hamar tönkremehe-
tett.
Nem egy esetben a remek elkészítéséhez különleges minőségi előírások is ér- vényben voltak. Például a pesti ötvös céh a XVI. század elején előírta. hogy a hat- szögletű kövesgyűrűt úgy kell elkészíteni. hogy a ,,kő alá víz ne hatolhasson be."13 A későbbi időben kialakultak ugyan könnyítések, de egy 1760—as szabadalom- ban már azt olvashatjuk, hogy a hibákat nem lehet pénzen megváltani. hanem ha a remek hibás, másikat kell készíteni. Egy 1620-ban kelt szabadalom azonban szi- gorúbb ennél, mondván, ..ha valaki a remeket meg nem tudja csinálni, mivel tisz—
tességet vallana. hát tanulni bíztassák". Ez a felfogás egybevág az ipari munka mi—
nőségének javításával. a mesterségbeli művészet fokozásával.
Technológiai előírások
A levéltárakból előkerültek olyan céhszabályzatok. amelyek a remek elkészíté—
sére irányuló munka végzésére —— elsősorban a minőség fokozása céljából —- tech- nológiai előírásokat is tartalmaztak.
A párizsi céhek már a XIII. században megszabták. hogy az asztalosok az aj- tóra. ablakra kötelesek fa- vagy fémzárat felszerelni. a malterosokat pedig kötelez-
ték, hogy a habarcshoz csak kemény kőlisztet használhatnak.14
Egy, a bakonyi múzeumban őrzött balatonvidéki oklevél így rendelkezett: ,,a szíj- gyártó minden nyeregre kétszerre való nyers szíjat enyvezzen, hogy a fa el ne tör-
jön."15
Tágabb értelemben technológiai előírás az is. hogy a pesti kőfaragó és kőmű—
ves céh elrendelte: ha a mester tervet adott. attól nem térhet el.
A városkép kialakítására is gondoltak például a székesfehérvári ácsok. Az 1689- es céhlevelük 13. pontjában így rendelkeztek: ,,Egyetlen mester se csináljon a Tisz- tes tanács tudta nélkül semmiféle szokatlan építkezéseket az utcán. .. ".16
A minőség ellenőrzése főleg abban nyilvánult meg. hogy a vevő bármilyen panaszát a céh megtárgyalta. és kiszabta a vétkes mesterre a szokásos büntetést.
Például az elhibázott falat, épületrészt a kőművesnek le kellett bontania és újra fa—
laznia. Általában a fogyasztók szempontjait kívánták érvényesíteni az olyanfajta ki—
kötések. hogy a bognárok nem szerelhetnek fel olyan tengelyt, amelyet .,maguknak sem kívánnak. ha ők használnák".
Egyes mesterségek esetében a termék minőségét maga a céh garantálta. A ko- máromi ötvösök 1681—es céhlevele szerint a mesterek műveiket próbálás és céhpe—
csét ráütése végett a céhmesterhez kötelesek vinni. A céhmester két mestertársa je- lenlétében megvizsgálta, hogy a készítmény anyaga eléri-e a finomságot, kivitele pedig a megkívánt színvonalat.
Más céhek egyes időszakokban intézményesen ellenőrizték a mesterek műhe—
lyében folyó munkát. A veszprémi csutorások 1831 és 1858 között két-két .,munka—
vizsgálót" választottak, akiknek tiszte volt a csutorás munka rendszeres ellenőrzése
13 Kecskés i. m. 144. old.
" Lespinasse — Bonnardot: Le livre des métiers d'Etienne Boileou. Paris. 1879. 267 old. (Lásd még:
Marosi Ernő: A középkori művészet világa. Gondolat. Budapest. 1969. 193. old.) 15 Bakonyi Múzeum. 70. 1308. 1. sz. irat.
1" Országos Levéltár C/65.
908 DR. BARTÓCZ JÓZSEF
a műhelyekben. A vásárokon a mesterek egymást ellenőrizték, hogy a céh által til- tott árut ne árusítsanak.
A már említett balatonfelvidéki céhlevél 2. pontja a céhmester kötelességévé tette, hogy minden hónapban egyszer mindenféle mesterember (kovács, nyerges,
szijgyártó. csiszár) munkáját ,,meglássa".
Számos esetben találkozunk a kézművesipari termékek egyedi jelzésével, a gyár—
tó mester személyének megállapítására szolgáló mesterjegyekkel (különösen kőfa- ragók, fazekasok, ötvösök esetében). Általában arra törekedtek. hogy a mesterjegy maradandó legyen. a készítő kiléte azután is megállapítható legyen, amikor a készít- mény már elhagyta a műhelyt.
A pozsonyi tanács a pékmestereket római számmal megszámozta, és kötelezte őket, hogy a készítményükbe a számukat nyomják bele. lgy azután, ha az ár vagy a súly nem volt megfelelő. a vétkes mester nem szabadulhatott a ,,vízbemeritéstől".
Egyes kovács céheknél előírták. hogy a készített sarlóba beüssék a mester nevének kezdőbetűit. Erre azért is szükség volt, mert az elkopott sarló újra tagazása —— térí- tés ellenében -— a készítő mester kötelessége volt.
A minőség kérdése még a ,.szolgáltatásoknál" is előkerült. Például a debreceni vőfély céh előírta, hogy ..nem cikornyás és érthetetlen, hanem értelmes és szívélyes
beszéddel" kell a vendégeket a lakodalomba meghívni.17 Szavatossógi kötelezettség. kártérítés
Esetenként a céh mint szervezet vállalta el valamely nagyobb munka elvégzé—
sét. llyenkor a céh —- a tagok összessége nevében — kezességet vállalt a szállított készítmény minőségéért is. (Ez történt például a veszprémi csutorások hadiszállitásai esetében.) Erre vonatkozóan általános céhszabályokkal is találkozunk.
A debreceni céhek XVlll. századi céhlevelében olyan rendszabály található, hogy a ..terhesebb munkákat" a céh osztja el a mesterek között, kinek—kinek ereje sze-
rint.18
A csallóközi juhászok 1717. évi szabadolmának 21. cikke úgy rendelkezett, hogy a céh köteles az állatokban bekövetkezett kárt megfizetni, ha a kárt okozó juhász-
mestert a céhmester jelölte ki a munkára.
A kőszegi kőfaragó és kőműves céh 1692. évi céhlevele úgy intézkedett, hogy ha a fal ledőlne, a mesternek saját költségén újból fel kell építenie.
Az összes magyarországi kovácscéh szabadalomlevelében megtalálható, hogy a patkolás miatt megsérült lovat a mester ,,mindaddig pénz nélkül tartozik gyógyí- tani, amíg helyre nem gyógyul. Ha nem sikerül, tartozik a hibás munkát végző mes—
ter a ló árát megadni."
A pintérek a vasabroncs használata előtt fából készült abronccsal kötötték össze a hordó dongáit (berke). Ha valahol berkeszakadás volt, rohannia kellett a mester—
nek. mert az elfolyt bor árát meg kellett fizetnie. A XVI. századi céhszabályzat ezt a szavatossági kötelezettséget időben korlátozta november 11-ig (Márton napig), ezután az ún. ,,pintérpénz"-zel váltották meg a garanciális felelősséget.
.
A mesterségbeli művészet intézményes hordozói tehát a kézműves ipari céhek, később az ipartestületekbe tömörült kisiparosok voltak. Majd kialakult a manufak—
turával, illetve a gyáriparral párhuzamos működés, a munkamegosztás. További ku-
" Barfócz József: Mezei grófok és más mesterségek. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest. 1979. 141. alá.
is Debreceni levéltár. T. 118/1920—18. XXXVII. pont.
A CÉHES lPARl MUNKA
909
tatás döntheti csak el, hogy a máig élő mesterségbeli művészet a keveredés milyen
alaptulajdonságait őrizte meg az ,,együttélés" időszakából.íg A társadalmi mobilitás
legújabb vizsgálatai sem utalnak arra, hogy a képesség és a szorgalom mennyire öröklődik. így azt sem tudjuk. mekkora lenne gazdasági szempontból az optimális társadalmi mobilitás.20 Megállapítható, hogy a kézműves céhes ipar — annak elle—nére. hogy a verseny során nem a minőség volt a fő fegyver —— rendszeres és sok- oldalú minőségi szabályozást alkalmazott. A szabályozás elvei a fogyasztók érde- keire tekintettel voltak, és ez a gyártó és a vevő kapcsolatában napjainkban is ta-
nulságul szolgálhat.
PE3lOME
Hacronuma crarbs npencraanner coőoü HeCKOHbKO usMeHeHHblü Bapuam normaAa, npegcrasneHHoro Ha cocronamemcn c 21 ne 26 aarycra 1982 rona :; opraHuaauuu BecnpeM- cxoro omenenun Beurepcxoü AKaAeMHH Hayu l'l MemAyHapoAHOM pemecneHHOM cumnosuy—
me.
ABTop npnaogur Kpa'rkue cpparmemu orHocmeano perynuposanm Kauecraa s BeH—
repcxux uexax. Ocranasnuaaercn Ha an3HaKaX Kauecraa, TexHonormecnux npeAnucaHunx, KOHTpOJ'Ie Kauecma " rapaHmüHblx oőnsarenscraax.
SUMMARY
The study is a revised version of the lecture given at the 2nd International Symposion on Handicraft Industry organized by the Academic Committee at Veszprém of the Hungarian Academy of Sciences held from 21 to 26 August 1982.
The author deals with selected problems of áualitative control in Hungarian guilds. The aualitative criteria, technological regulation, aualitative control and liabilities are discussed herewith.
") Csákó Mihály — Liskó Ilona: A szakmunkástanulók viszonya a szakmához. Valóság. 1982. évi 8. SZ.
51—60. old. (A közölt adat szerint a precíz munka aránya a szakmunkás első generációjánól még 20 százalék alatt van, s a harmadik generációnál nő 40 százalékra.)
3" Andorka Rudolf: Társadalmi mobilitásunk tendenciái és jelentőségei. Valóság. 1982. évi 8. sz. 1—16.
old.
