Foglalkozási osztályszerkezet (II.) – Az osztályozás problémái

(1)

Foglalkozási osztályszerkezet (II.) — Az osztályozás problémái*

Huszár Ákos, a KSH vezető tanácsosa E-mail: Akos.Huszar@ksh.hu

A foglalkozási osztályszerkezet különböző elméle- tei a társadalmi rétegződés vizsgálatának önálló irány- zatát képezik. A jelen írás egy nagyobb munka II. ré- szét tartalmazza, amely a 2011-ben végrehajtott nép- számlálás adatai alapján készülő rétegződéskötet elő- készítéséhez kíván hozzájárulni. A munka első része azt vizsgálta, hogy a foglalkozási osztályszerkezet kü- lönböző elméletei milyen közös sajátosságokkal rendelkeznek, illetve hogy miben különböznek a társadalmistruktúra- és rétegződéskutatás más irányza- taitól, majd az irányzat újabb, nemzetközileg ismert modelljeit, illetve az ezeket alátámasztó elméleteket ismertette. Jelen tanulmány négy olyan problémát vizsgál, amelyekre a foglalkozási osztályszerkezet mindegyik elméletének valamiféleképpen reflektálnia kell.

TÁRGYSZÓ:

Társadalmi rétegződés.

Társadalmi struktúra.

Osztályelemzés.

* A tanulmány a KSH által szervezett és 2012. november 20-án megtartott„A magyar társadalom rétegző- dése” című műhelykonferencia vitaindító tanulmányának kissé módosított változata. A tanulmány elkészítését a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatta.

(2)

A

hogy minden szociológiai irányzat, a foglalkozási osztályszerkezet megközelí- tése is rendelkezik bizonyos megkülönböztető jellemzőkkel, illetve olyan sajátos el- méleti, illetve módszertani problémákkal, amelyekre az irányzat minden képviselőjé- nek valamilyen választ kell tudni adnia. Jelen dolgozat első részében a foglalkozási osztályszerkezet irányzatát igyekeztem elkülöníteni a társadalmistruktúra-, illetve ré- tegződéskutatás más megközelítéseitől, valamint az irányzat újabb, nemzetközileg elismert elméleteit mutattam be (Huszár [2013]). Részletesen foglalkoztam John H.

Goldthorpe, Robert Erikson és Lucien Portocarero neo-weberiánus osztálymodelljé- vel, vagyis az EGP-sémával; Eric Olin Wright neomarxista osztályelméletével;

Gosta Esping-Andersen posztindusztriális megközelítésével; illetve az európai sta- tisztikusok által útjára indított European Social-economic Classification (ESeC) pro- jekttel. Mindezek mellett igyekeztem rámutatni olyan egyéb kezdeményezésekre is, mint Pierre Bourdieu elmélete, David Grusky neodurkheimiánus megközelítése, valamint a funkcionalista rétegződéselmélete, amelyek a területen innovatívnak bizo- nyultak, illetve előremutatók lehetnek.

A következőkben a megkezdett munkát kívánom folytatni, a főbb elméletek be- mutatása után azonban ezúttal azok közül a problémák közül szeretnék kiemelni né- hányat, amelyek a társadalomszerkezet osztályalapú ábrázolása során óhatatlanul felmerülnek valamilyen formában. Ezek közül elsőként a foglalkozási osztályszerke- zetről kialakított elmélet, illetve az ennek empirikus vizsgálatára kidolgozott osz- tálymodell viszonyát, vagyis az elmélet operacionalizálásának problémáját tárgya- lom. A foglalkozási osztályszerkezet különböző modelljei esetében – szemben pél- dául a társadalmi rétegződés graduális megközelítéseivel – nem magától értetődő, hogy az általuk használt társadalmi kategóriák sorba rendezhetők-e vagy sem, hogy tehát az ezek közötti viszony vertikálisnak vagy horizontálisnak tekinthető-e. A dolgozat második fejezetében azt vizsgálom, hogy a különböző modellek miként kezelik a hierarchia ily módon felfogott problémáját. A harmadik fejezet a foglalkozási rendszer határait érinti. Az elemzés tárgyát képező osztálymodellek ugyanis nem kerülhe- tik meg azt a problémát, hogy míg ezek rendre a foglalkozásokból indulnak ki, addig azokban a társadalmakban, amelyeket vizsgálni akarnak, a népesség jelentős része ál- talában egyáltalán nem vesz részt a foglalkozási rendszerben. Utolsóként az érvé- nyesség problémájára koncentrálok, arra a kérdésre tehát, hogy vajon miként győ- ződhetünk meg arról, hogy a társadalom struktúrájáról kialakított valamely elmélet, illetve az ennek nyomán kialakított osztályséma adekvátnak tekinthető-e. Ezeket a problémákat a korábban ismertetett megközelítések mindegyike kezelte valamilyen módon. A következőkben azt igyekszem feltárni, hogy milyen megoldások születtek

(3)

eddig, s hogy ezek milyen tanulságokat tartogathatnak a társadalmi struktúra ábrázo- lására törekvő új kísérletek számára.

1. Elmélet és operacionalizálás

Ha technikai módon tekintünk a foglalkozási osztályszerkezet különböző megkö- zelítéseire, akkor ezek az osztálysémák a statisztikai elemzések során használt adat- bázisokban pontosan olyan változókként jelennek meg, mint a nem, a kor, az iskolai végzettség vagy a többi hagyományos, gyakran használt változó. Ezekhez hasonlóan az osztályváltozó is a vizsgálati egység egy bizonyos jellemzőjéről szolgáltat infor- mációkat, amit zárt kategoriális rendben jelenít meg. Bármely osztálymodell sikeres- ségének előfeltétele, hogy az őt képviselő változó tartalma a társadalomstatisztikai elemzésekben használt többi változóéhoz hasonlóan egyértelmű és világos legyen.

Egyértelműnek kell lennie tehát annak, hogy a vizsgálati egység milyen sajátosságai- ra utal, s világosnak atekintetben, hogy az általa alkalmazott kategóriák pontosan mit is foglalnak magukba. E tisztánlátást a különböző osztálysémák esetében csupán az segítheti elő, ha az alapjukul szolgáló elmélet világos tartalommal tölti fel őket, illetve ha operacionalizálása során az elméletet megfelelő módon sikerül statisztikai mé- rőeszközzé alakítani.

Az elemzés tárgyát képező modellek hasonló módon végezték el ezt a munkát, amennyiben mindegyikük valamilyen foglalkozási klasszifikációt, illetve bizonyos munkaerő-piaci ismérveket vesz alapul a sémák kialakításakor, a részleteket tekintve azonban két különböző eljárás azonosítható. Ezek közül az egyik deduktívnak, a má- sik pedig induktívnak nevezhető, a két különböző megközelítés közötti eltérések pedig talán Wright munkája, illetve az EGP és az ESeC segítségével világíthatók meg a legjobban.

A korábban tárgyalt megközelítések közül Wright elmélete a legaprólékosabb abban a tekintetében, hogy nemcsak az osztályozás során használt ismérvek kiválasztá- sát igyekszik megindokolni, hanem azt is megjelöli, hogy milyen kategóriákat jogo- sult megkülönböztetni az osztályszerkezeten belül.¹ Munkájában a kizsákmányolás különböző formái alapján készített mátrix egyes cellái egyértelműen kijelölik, hogy milyen osztályok vannak a társdalomban, s hogy ezek mi alapján különülnek el egy- mástól (Wright [1997] 202–206. old.). Az operacionalizálási munka ez esetben abban merül ki, hogy az elmélet által előzetesen kialakított kategóriákhoz hozzá kell ren- delni a megfelelő indikátorokat. Ennek az eljárásnak feltétlen előnye világossága, illetve logikai tisztasága. Veszélyt jelenthet azonban, hogy a modell az előzetes elmé-

1 Wright különböző modelljeinek operacionalizálása kapcsán lásd például Rose és Marshall [1989] elemzését.

(4)

leti döntések következtében túl mesterkélt lesz, s az általa kínált kép nem felel meg semmilyen előzetes empirikus tapasztalatnak. Ez utóbbi probléma Wrightnál tetten is érhető, amennyiben sémájának bizonyos kategóriái nehezebben értelmezhetők, s megmutatkozhat abban is, hogy a modell „élessége” eléggé eltérő a társadalom kü- lönböző szegmenseit illetően. Ahogyan a dolgozatom I. részének 2. táblázatban bemutatott európai, illetve magyar adatok mutatják, a séma a népesség körülbelül 65–

75 százalékát mindössze két osztályba sorolja be, a további 25–35 százalék differen- ciálására pedig tíz különböző kategóriát szentel (Huszár [2013] 41. old.).

A goldthorpe-i elmélet Wright megközelítésével szemben több teret enged az operacionalizálási munkának a séma megkonstruálásakor.² Az alkalmazottak nagyobb csoportjának felbontásakor csupán azt indítványozza, hogy az egyes osztályo- kat a munkavállalói viszony jellegét meghatározó szerződés típusa alapján különít- sük el, azonban nem jelöli ki egyértelműen a konkrét osztálykategóriákat (Gold- thorpe [2007]). Így ebben az esetben az operacionalizálás feladata a megfelelő kate- góriák felkutatására, s ezeknek tartalommal való feltöltésére is kiterjed. Ez a magya- rázata annak, hogy a goldthorpe-i elméletből egyszerre lehet problémamentesen, vagy legalábbis jól megindokolható módon olyan különböző osztályozásokhoz eljut- ni, mint amilyen az EGP-séma vagy az ESeC. Ez az eljárás alkalmasabb lehet a kü- lönböző társadalmak sajátos jellemzőit érzékenyebben tükröző modellek megalkotá- sára, a világosság és egyértelműség követelményét azonban kevésbé tudja kielégíte- ni, mivel az osztályséma pontos tartalma kevésbé függ a kinyilvánított elmélettől, s döntő módon befolyásolják az operacionalizálás – rendszerint csak szűkebb kört ér- deklő – technikai részletei.

Az EGP-séma és az ESeC kapcsán felvethető továbbá, hogy ezek valóban megfe- lelnek-e az alapjukul szolgáló goldthorpe-i elméletnek (Breen [2005] 40–42. old.).

Ahogy korábban már szó volt róla, Goldthorpe megközelítésének kiindulópontjában a foglalkoztatók, az önfoglalkoztatók, illetve az alkalmazottak csoportjainak elkülö- nítése áll, az operacionalizálás nyomán előállt, s korábban bemutatott sémák azonban már csak részben követik ezt a felosztást. Ami különösen szembetűnő, az a nagyobb foglalkoztatók ellentmondásos kezelése. E csoportot mind az EGP-séma, mind pedig az ESeC elválasztja a többi önállótól, s az alkalmazottak körén belül megkülönbözte- tett szolgáltatói osztályba sorolja. Ez az operacionalizálás során hozott gyakorlati döntés felülírja a korábban az osztályhelyzet azonosítása szempontjából releváns is- mérvek között elméletileg felállított szótári rendet. A döntést Goldthorpe-ék egyrészt a csoport kis méretére hivatkozva igyekeznek megindokolni, másrészt pedig arra utalnak, hogy a nagyvállalkozói tevékenység sok tekintetben rokon a vállalatvezetők, illetve menedzserek által végzett munkával (Erikson–Goldthorpe [1996] 20. old.).

2 Breen ([2005] 36–47. old.) részletesen tárgyalja a Goldthorpe elméletének operacionalizálása körüli ne- hézségeket is.

(5)

Ezek az érvek természetesen megfontolandóak,³ az eljárás nyomán azonban a kiindu- lópontként szolgáló elmélet, s a végeredményt megtestesítő sémák meglehetősen messze kerülnek egymástól, ami nem segíti a tisztánlátást.⁴

Az elmélet és az operacionalizálás viszonya kapcsán általánosságban talán meg- fogalmazható az a következtetés, hogy egyrészt technikai szempontból az az elmélet jó, amelyik minél világosabban megjelöli operacionalizálásának lehetséges módjait, másrészt szerencsés, ha az operacionalizálás nyomán előállt osztálysémák megőrzik a kiindulópontként szolgáló elmélet lényegi vonásait.

2. A hierarchia problémája

Korábban volt már róla szó, hogy a különböző osztálymodellek többek között abban különböznek az egyenlőtlenségek ábrázolásának graduális megközelítéseitől, hogy ezek nem feltétlenül hierarchikus felépítésűek. Az utóbbiak alapján – legyen szó akár foglalkozási presztízspontszámokról, jövedelemről, iskolai végzettségről, vagy ezek kombinációjáról – a társadalom tagjai egyértelműen sorba rendezhetők, s a segítségükkel mindig világosan megállapítható, hogy ki foglal el magasabb, vagy alacsonyabb pozíciót a társadalom egyenlőtlenségrendszerében. Az osztálymodellek ezzel szemben a különböző társadalmi kategóriák elkülönítésekor horizontálisnak, illetve vertikálisnak tekinthető ismérvekre is támaszkodnak (Blau [1997]). A hierarchia kérdése így ebben az esetben nem magától értetődő, a modell felépítése során kell egyértelművé tenni. Meg kell adni, hogy az egyes osztálykategóriák egymáshoz való viszonyát mikor tekintjük hierarchikusnak, s mikor horizontálisnak.

Ez a probléma egyáltalán nem technikai jellegű, s nem is csupán a modell eleganci- áját érinti. Ez az a pont ugyanis, ahol a társadalmi rétegződés vizsgálatát speciális kér- désekhez, méghozzá a graduális megközelítések által felvetetteknél tartalmasabb kér- désekhez lehet kötni. Ennek kapcsán lehet kifejteni, hogy amikor bizonyos ismérvek alapján csoportosítjuk a társadalom tagjait, akkor valójában mire is vagyunk kíváncsi- ak. A konkrét elemzések természetesen igen sokféle különböző kérdést állíthatnak a vizsgálódás középpontjába, ezek azonban az osztályozás során felhasznált ismérvek jellege alapján visszavezethetők két fő típusra: egyrészt, hogy a hierarchikus viszonyok

3 Breennel együtt azonban azt is mondhatjuk, hogy ugyanezek az érvek alátámaszthatnák azt a döntést is, hogy a sémán belül egy közös, önállókból álló osztályt különítsünk el (Breen [2005] 40–42. old.).

4 Ez a konzisztencia-probléma a 2001. évi magyarországi népszámlálás adatainak feldolgozására kidolgozott modell kapcsán is felvethető. Ebből a szempontból érdemes egybevetni az elméleti megközelítés összefog- lalására szolgáló diagram felépítését, illetve az operacionalizálás nyomán előállt, s különböző szinteken aggregált sémákat (Záhonyi–Bukodi [2004] 17–18. old., Bukodi–Altorjai–Tallér [2005] 30–31. old.).

(6)

valóban egyenlőtlen társadalmi pozíciókat eredményeznek-e, másrészt, hogy az előze- tesen horizontálisnak tekintett ismérvek nem itatódnak-e át maguk is az egyenlőtlensé- gek különböző formáival. A vizsgálat tárgyát képező modellek eltérő mértékben, s kü- lönbözőképpen éltek a kérdezés ily módon adódó lehetőségével.

A hierarchia problémáját a vizsgált modellek igen különbözőképpen közelítik meg, s ezek közül Esping-Andersen [1993] megközelítése tűnik a legkövetkezete- sebbnek és a legeredetibbnek. Esping-Andersen vertikális és horizontális ismérvekre egyaránt támaszkodik. Az indusztriális, a posztindusztriális, valamint az agrárszektor elkülönítése osztálysémáját három, egymáshoz képest horizontálisan elhelyezkedő szegmensre osztja. Az egyes szegmenseken belül azonban már hierarchikus viszonyt állapít meg a különböző foglalkozási csoportok között. Ennek a hierarchiának a tartalma ugyan nem teljesen világos,⁵ egyértelmű azonban, hogy a modell szerint pél- dául az irodai dolgozók feljebb helyezkednek el a társadalmi ranglétrán, mint az ipari munkások, vagy a technikusok lejjebb vannak, mint a szakértők és a tudósok. Ez a modell így egyrészt alkalmas arra, hogy tesztelje a modernizációelméletek posztindusztriális átalakulásról szóló hipotéziseit, másrészt pedig a séma segítségével vizsgálható a társadalom hierarchikus tagolódása is.

Esping-Andersennel szemben Wright csupán hierarchikusnak tekintett ismérveket használt fel modelljében. Mind a képzettség és a vezetés dimenzióját, mind pedig az alkalmazotti, illetve vállalkozói foglalkozási viszony különbségét a kizsákmányolás fogalma segítségével értelmezi, így mindegyik ismérv önmagában jobb és rosszabb helyzetűekre osztja a társadalom tagjait. Ezáltal a társadalom a kizsákmányolás kü- lönböző fajtáinak kusza viszonyrendszereként jelenik meg, amelyben bizonyos osz- tályok egyértelműen kizsákmányolóként vagy kizsákmányoltként, mások viszont el- lentmondásos osztályhelyzetűekként tűnnek fel. Ennek megfelelően az osztályséma felépítésének hierarchikus jellege csupán a társadalmi kategóriák e három csoportja tekintetében világos. Az tehát már nem egyértelmű, hogy például a kispolgárok, a nem vezetői feladatokat ellátó szakértők, vagy a képzetlen vezetők osztályai közül melyek vannak előnyösebb, s melyek kedvezőtlenebb helyzetben. Wright modelljé- nek hátterében így kettős kérdés húzódik meg: az empirikus vizsgálódások számára egyrészt annak felderítését tűzi ki feladatul, hogy vajon az elmélet várakozásainak megfelelően, az egyértelműen kizsákmányoló osztályok valóban jobb, az egyértel- műen kizsákmányolt csoportok pedig valóban rosszabb helyzetben vannak-e. Más- részt pedig, az ellentmondásos osztályhelyzetű csoportok helyzetének feltárása arra a kérdésre adhat választ, hogy egy adott társadalomban a kizsákmányolás mely formá- ja vagy formái bizonyulnak dominánsnak.

Az EGP-sémát, illetve az ESeC-et vizsgálva ismét találkozunk vertikálisnak, illetve horizontálisnak látszó ismérvekkel. A mindkét modell felépítésében központi

5 Esping-Andersen csupán utal rá, de nem fejti ki részletesen, hogy modelljében a hierarchia a hatalom, a felelősség, illetve a képzettség terminusaival írható le (Esping-Andersen [1993] 24. old.).

(7)

szerepet játszó, a szerződés jellegére vonatkozó dimenzió ezek közül egyértelműen hierarchikusnak tekinthető. A goldthorpe-i elmélet szerint vitathatatlanul kedvezőbb helyzetben vannak azok az alkalmazottak, akiket szolgáltatói jellegű szerződés köt a munkáltatójukhoz, mint a munkaszerződéssel rendelkező dolgozók. A kevert szerző- déstípussal jellemezhető foglalkozások betöltői pedig – az elmélet feltevése szerint – a hierarchia szempontjából is a két szélső pont között helyezkednek el (Goldthorpe [2007]). Az EGP-séma, illetve az ESeC konstrukciójakor figyelembe veszik a munka mezőgazdasági, illetve nem mezőgazdasági jellegét is. Ezt az ismérvet egyik modell sem értelmezi egyértelműen horizontális vagy hierarchikus viszonyként, azonban mindegyik séma sorrendjében következetesen „lejjebb” sorolódnak a mezőgazdaság- hoz kapcsolódó foglalkozási csoportok.⁶

Érdekes a hierarchia szempontjából részletesebben szemügyre venni a mind az EGP-séma, mind pedig az ESeC számára kiindulópontul szolgáló foglalkoztató, ön- foglalkoztató, illetve alkalmazotti megkülönböztetést. E hármas felosztáson belül az önálló vállalkozó foglalkoztatók, valamint az önfoglalkoztatók kategóriája egyértel- műen alá-, illetve fölé rendelhető egymásnak a működtetett vállalkozás mérete alap- ján. Az önállók, illetve az alkalmazottak csoportjával azonban más a helyzet. Ezt a viszonyrendszert Goldthorpe nem akarja sem egyértelműen vertikális, sem horizon- tális kapcsolatként értelmezni. Egyrészt elutasítja azt, hogy a marxi hagyománynak megfelelően, a foglalkoztatók s alkalmazottaik viszonyát a kizsákmányolás hierarchikus terminusában fogjuk fel. Másrészt nem kezeli őket tisztán horizontális kapcsolatban állókként sem, amennyiben az alkalmazottak csoportján belüli különböző osztálypozíciókat annak alapján igyekszik felderíteni, hogy egy racionális munkálta- tó a különböző fajta munkák elvégzésére milyen szerződéssel alkalmaz munkaválla- lókat.⁷ E viszonyrendszerről Goldthorpe összefoglalóan azt állapítja meg, hogy „nem látok okot arra, hogy a munkaadók és a munkavállalók érdekeit úgy kezeljük, mintha

6 Az EGP-sémában a farmerek az önállókat összefogó IV-es csoporton belül az utolsó c indexet kapják, a mezőgazdasági munkások pedig a séma legalsó osztályában kapják a második és egyben utolsó b-s besorolást.

Az ESeC a mezőgazdasági munkásoknak nem tart fenn önálló kategóriát, az önállók közül azonban szintén a mezőgazdaságban tevékenykedőket sorolja hátrébb.

7 Goldthorpe a racionális döntéselméletre támaszkodva igyekszik igazolni a különböző szerződéstípusokról kialakított elméletét. Abból a kérdésből indul ki, hogy vajon egy racionális, a vállalkozása sikerét szem előtt tartó munkaadó miként reagál arra, ha bizonyos munkák elvégzését nehéz ellenőrizni, illetve ha ezek speciális ismereteket igényelnek. Erre a kérdésre adja azt a választ, hogy a munkaadó a különböző foglalkozási pozíció- kat betöltőkkel eltérő jogokat és kötelességeket előíró, s különböző előnyöket és hátrányokat tartalmazó szerző- dést köt (Goldthorpe [2007]). A vállalkozók és alkalmazottaik viszonyáról ennek alapján kirajzolódó kép egyál- talán nem egyezik azzal, amit a szabad és egyenlő felek önkéntes megállapodása sugallana. A racionális dön- téselmélet által felkínált magyarázat arra utal, mintha a munkaadó önállóan, pusztán a saját érdekeit mérlegelve eldönthetné, hogy kivel milyen szerződést köt, ami koránt sincs így. Goldthorpe maga is reagál erre a kérdésre, s elismeri, hogy a munkaadók racionális viselkedése különböző korlátokba ütközik, illetve ütközhet. Korlátot jelenthet egyrészt a szerződést kötő másik fél, másrészt pedig korlátokat állít maga az állam is, amikor jogilag meghatározza a lehetséges szerződések kereteit (Goldthorpe [2007]) 10. lábjegyzet).

(8)

ezek »alapvetően« harmonikusak vagy konfliktusban állók lennének.” (Goldthorpe [2007] 106. old.).

Az EGP-sémában és az ESeC-ben elkülönített foglalkozási csoportok – ahogy Errikson és Goldthorpe is kiemeli⁸ – nem rendezhetők sorba egyértelműen vertikális módon. Legfeljebb a szolgáltatói osztály, a középrétegek, illetve az alsóbb osztályok három összevont csoportjának az egymáshoz való viszonya értelmezhető egyértel- műen hierarchikusként. Az EGP-séma, illetve az ESeC esetében tehát csupán az empirikus vizsgálatok dönthetik el,⁹ hogy a különböző osztályok miként helyezkednek el egymáshoz képest a társadalom egyenlőtlenségrendszerében, erre vonatkozóan az alapjukul szolgáló elmélet nem nyújt egyértelmű tájékoztatást.

3. A foglalkozási rendszer határai

Minden olyan megközelítésnek, amely a foglalkozási rendszer sajátosságai alap- ján kívánja megragadni a társadalom rétegződését, számolnia kell azzal a problémá- val, hogy a népesség nagy része nem jelenik meg a munkaerőpiacon, s nem rendelkezik semmilyen pozícióval a foglalkozási rendszerben. Ahogy az 1. táblázat adatai mutatták, az alkalmazottként vagy vállalkozóként dolgozók csoportjának az együttes részaránya a 18 évesek és idősebbek korosztályában, Európa egészét tekintve, éppen meghaladja az 50 százalékot, Magyarországon pedig a felét sem éri el. Mind Ma- gyarországot, mind Európa egészét vizsgálva meghatározó tehát azoknak az aránya, akik vagy szándékuk ellenére, vagy önszántukból nem végeznek rendszeres jövede- lemszerző tevékenységet. A foglalkozási rendszeren kívül található különböző csoportok közül körülbelül 6 százalékot tesz ki mindkét vizsgálati körben a munkanél- küliek részaránya, a nyugdíjasok csoportjának a társadalmi súlya viszont Magyaror- szágon kis mértékben meghaladja az Európában tapasztalható értéket. Amikor tehát a különböző foglalkozási osztálymodellek a foglalkozási rendszer alapján mutatják be a társadalom rétegződését, valójában egy szűkebb csoport jellemzőiből kiindulva kö- vetkeztetnek az egészre.

Az ily módon jelentkező problémát gyakorlatilag egységes módon kezelik az ehe- lyütt tárgyalt modellek. A vizsgálódás körét úgy igyekeznek kibővíteni, hogy azokat, akik nem rendelkeznek semmilyen pozícióval a foglalkozási rendszerben, utolsó fog-

8 Vö.: „az osztályséma nem egy egyszerű hierarchiai alapelv alapján épül fel, vagyis az osztályok sorba rendezése nem lehetséges” (Erikson–Goldthorpe [1996] 23. old).

9 Erikson és Goldthorpe különböző foglalkozási presztízsskálák, illetve státusindexek segítségével vizsgál- ja, hogy az általuk elkülönített osztálykategóriák miként rendezhetők sorba vertikális módon (Erikson–

Goldthorpe [1996] 23–25. old.).

(9)

lalkozásuk, illetve munkaerő-piaci jellemzőik alapján vonják be a modellbe. A vizs- gálódás így kiterjed mindazokra, akik életük során valaha dolgoztak. Ettől az eljárás- tól csupán az ESeC tér el kis mértékben, amennyiben a tíz osztályt megkülönböztető változata tartalmaz egy önálló kategóriát a munkaerőpiacról kikerülők részére. Ebben a kategóriában a tartós munkanélküliek mellett azok az aktív korúak kaptak helyet, akik életük során még egyáltalán nem dolgoztak.¹⁰ A vizsgálódás körének ily módón történő kibővítését nyomós gyakorlati szempontok követelik meg, az eljárás helyén- valóságát pedig jó érvek támasztják alá. Kezelhető-e azonban másfajta módon is a probléma? Az utolsó foglalkozás alkalmazása a nagyobb társadalmi kategóriák közül elsősorban a munkanélkülieket, illetve a nyugdíjasokat érinti. Alternatív megoldás- ként esetleg az merülhetne fel, hogy a társadalom rétegződését megragadni igyekvő modell e csoportokat önálló társadalmi kategóriákként kezelje. Emellett is felhozha- tók megfontolandó érvek.

A 18 éves és idősebb magyarországi, illetve európai népesség megoszlása fő gazdasági aktivitás szerint, 2010

(százalék)

Aktivitási kategóriák Magyarország Európa

Alkalmazott 40,7 44,7

Vállalkozó 5,9 7,4

Munkanélküli 6,0 5,9

Nyugdíjas 26,8 23,4

Egyéb inaktív 19,9 18,2

Összesen* 99,3 99,6

* Az Eurostat honlapján megjelenő értékek összege – valószínű kerekítési probléma miatt – nem adja ki a 100 százalékot.

Forrás: Eurostat, EU-SILC.¹¹

A munkanélküliség problémáját, a társadalom osztálytagolódásával való össze- függésében, leggyakrabban következmény jellegűként kezelik. Rendszerint azt vizs- gálják, hogy mely osztályok tagjai vagy mely osztályból származó szülők gyermekei válnak gyakrabban, illetve tartósabban munkanélkülivé (lásd például KSH [2006]

89–92. old.). Ennyiben a munkanélküliség a kedvezőtlen osztályhelyzet egyik indi- kátora. A munkanélküliség azonban olyan önálló strukturális pozícióként is felfogha-

10 A 2001.évi magyarországi népszámlálás adataira alkalmazott modell ebben a tekintetben is követte az ESeC-et (Záhonyi–Bukodi [2004] 15–19. old.).

11 Az európai adatok az Európai Unió 27 tagállamára vonatkoznak. Az adatok a következő helyen érhetők el: http://appsso.eurostat.ec.europa.eu/nui/show.do?dataset=ilc_lvhl02&lang=en.

(10)

tó, amely kisebb-nagyobb mértékben a mai fejlett társadalmak mindegyikében jelen van, s amely alapvetően meghatározza az e pozícióban levők életkörülményeit és vi- selkedését (Breen–Rottman [1995] 461. old.; Esping-Andersen [1993] 19–21. old.).

Ahogy az egyéneknek változik és változhat a munkaerő-piaci pozíciójuk, s pályájuk során kiléphetnek korábbi osztályukból, hogy egy másikban kapjanak helyet, úgy időről időre megtapasztalhatják a munkanélküliséget is.

A nyugdíjasokat általában szintén utolsó foglalkozásuk alapján sorolják be a fog- lalkozási osztályséma különböző kategóriáiba. Ezt a megoldást elsősorban az tá- masztja alá, hogy e csoport tagjainak a társadalmi helyzetével alapvetően összefügg, aktív korukban milyen pozíciót foglaltak el a foglalkozási rendszerben.¹² A nyugdí- jasok azonban, a munkanélküliekhez hasonló módon, olyan önálló társadalmi kate- góriaként is kezelhetők, amelynek társadalmi helyét sajátos strukturális tényezők je- lölik ki, s amelyik ennek következtében sajátos helyet foglal el a társdalom egyenlőt- lenségrendszerében is. Eszerint a nyugdíjasok életkörülményeit és viselkedését befo- lyásolhatja ugyan, hogy korábban melyik osztálykategóriába tartoztak, döntő módon azonban éppen nyugdíjas státusuk, illetve az ezt alátámasztó strukturális tényezők határozzák meg.

A korábban tárgyalt funkcionalista rétegződéselmélet nyomán, az egyenlőség, illetve egyenlőtlenség intézményesített elveire hivatkozva, ennek a strukturális pozíci- ónak a jellemzői ráadásul jól körül is határolhatók. Eszerint a modern társadalmak nemcsak azzal tűnnek ki, hogy az egyenlőtlenségeknek csak azokat a formáit tartják legitimnek, amelyek visszavezethetők az egyének teljesítménybeli különbségeire, hanem azzal is, hogy az egyazon politikai közösséghez tartozók számára egyenlő ál- lampolgári státust teremtenek, s e státushoz az egyéni jogok bizonyos formáit rende- lik. Az egyéni jogok katalógusa koronként és társadalmanként változik és változhat.

A jogfejlődés XX. századi szakasza kapcsán azonban az emelhető ki, hogy a koráb- ban elismert polgári, illetve politikai jogok mellett egyre inkább az állampolgári stá- tus részét képezik bizonyos szociális jogok is.¹³ Az egyéni jogok e sajátos formái azt az elvet fektetik le, hogy egyéni teljesítményeitől függetlenül minden állampolgárt megillet a szociális biztonság egy bizonyos foka, a jog érvényesülését pedig az egyes államok a társadalombiztosítás, illetve a szociális ellátás különböző intézményeinek létesítésével igyekeznek támogatni. Ezek az intézmények, a különböző országokban különféleképpen és eltérő mértékben, de rendszerint elsősorban háromféle kockázat-

12 Lásd ezzel kapcsolatban. Bukodi, Altorjai és Tallér ([2005] 58–61. old.) elemzését, akik kimutatták, hogy a 2001. évi népszámlálás adataira kidolgozott modell, különösen a rokkantnyugdíjasok, illetve az öreg- ségi nyugdíjasok esetében, jól magyarázza az anyagi életkörülmények tekintetében megmutatkozó különb- ségeket.

13 Lásd ezzel kapcsolatban T. H. Marshall [1992] híres dolgozatát az angliai jogfejlődésről. Parsons, aki- nek a munkáit korábban a foglalkozási rendszer különböző megközelítései között tárgyaltuk, gyakorlatilag át- veszi és beépíti Marshall meglátásait saját rendszerébe (Parsons [1970] 26–32. old.).

(11)

tal szemben igyekeznek védelmet nyújtani.¹⁴ Önálló és többé-kevésbé tartós státust teremtenek azok számára, akiknek egyrészt a koruk, vagy az egészségi állapotuk kor- látozza teljesítőképességüket, másrészt pedig azoknak, akik bár egészségesek és ak- tív korúak, mégsem sikerül a munkaerőpiacon jövedelemszerző tevékenységre szert tenniük. E sajátos csoportoknak az életesélyeit, illetve a viselkedését leginkább az határozza meg, hogy az egyes társadalmakban a szociális jogok mely formáit ismerik el, s ezekhez milyen tartalmakat kapcsolnak.

4. Az érvényesség kérdése

A következő probléma, hogy miként győződhetünk meg a társadalom osztályta- golódásáról kialakított valamely felfogás helytállóságáról, illetve az ennek alapján létrehozott mérőeszköz, az osztályséma használhatóságáról. Az érvényesség megke- rülhetetlen kérdése többféle módon és különböző szinteken értelmezhető, amelyeket érdemes különválasztani.¹⁵

A különböző osztályelméletek hátterében egyaránt az a sejtés húzódik meg, hogy a társadalom tagolódása következményekkel járhat és jár az egyénekre, vagy akár a teljes társadalomra is. Az osztályelméletek ennyiben arra vállalkoznak, hogy a társa- dalom tagolódásának feltárása révén hozzájárulnak bizonyos, az osztályhelyzet kö- vetkezményének tartott jelenségek magyarázatához. Az osztályelméletek, illetve az ezeknek alapján készített osztálysémák érvényességének empirikus vizsgálatához mindenekelőtt e viszony alapján alakíthatunk ki ellenőrző eljárásokat.

Az érvényesség problémáját leggyakrabban úgy közelítik meg, hogy megvizsgálják az előzetesen kialakított elmélet operacionalizálása révén előállt osztályséma összefüg- gését bizonyos, az osztályhelyzet következményének tartott változókkal. A vizsgálan- dó jelenségek közül hagyományosan, s az ehelyütt bemutatott megközelítések eseté- ben is, kitüntetett szerepe van az életesélyekben megmutatkozó egyenlőtlenségeknek, illetve lényegesek a társadalom kulturális-életmódbeli tagolódásának, valamint a politikai viselkedésnek a különbségei is. Ha az osztályváltozó az elmélet előzetes vára- kozásainak megfelelően magyarázza például a jövedelmi egyenlőtlenségeket, az olva-

14 Ezzel kapcsolatban lásd Esping-Andersen [1990] a jóléti kapitalizmus különböző formáiról írott könyvét.

Továbbá Robert Castel [1998] könyvét arról, hagy a kérdés nem csak a modern kapitalista társadalmakban me- rül fel.

15 A következőkben elsősorban Geoffry Evans és Collin Mills írásaira támaszkodom, akik több munkában vizsgálták általában az érvényesség problémáját, illetve konkrétan az EGP-séma érvényességét (Evans [1992];

Evans–Mills [1998]). A Ferge Zsuzsa-féle munkajelleg-csoportosítás, illetve az EGP-séma összemérése kap- csán lásd Bukodi Erzsébet [1999] írását. A problémához magyar nyelven lásd Róbert Péter [1997], illetve (Bukodi–Altorjai–Tallér [2005] 14–17. old.) írásának vonatkozó fejezetét, illetve: (Huszár [2011] 414–417.

old., [2012]).

(12)

sási szokások különbségeit, vagy a szavazói magatartás eltérő mintázatait, akkor ez megerősítésül szolgál arra, hogy mind a kiindulópontként szolgáló elmélet, mind pedig az ennek alapján létrehozott mérőeszköz bizonyos mértékben helyénvalónak tekinthe- tő. Az érvényességnek ezt a fajtáját nevezik konstrukciós érvényességnek (construct validity). Ha azonban azt tapasztaljuk, hogy az osztályváltozó, illetve a következmény- változók között feltárt összefüggés gyenge, az többféle problémára utalhat. Egyrészt je- lentheti azt, hogy a kiinduló elmélet nem megfelelő, s az osztályhelyzet és következ- ménye között feltételezett összefüggés vagy egyáltalán nem, vagy pedig nem úgy áll fenn, ahogyan azt az elmélet előzetesen elképzelte. Másrészt következtethetünk arra is, hogy az osztályokról kidolgozott elmélet ugyan jó, azonban az operacionalizálás során kialakított osztályséma nem megfelelően adja vissza az elmélet által lefektetett elveket.

Harmadrészt végül az is előfordulhat, hogy mind az elmélet, mind pedig az osztálysé- ma jónak tekinthető, és a gyenge magyarázóerő elsősorban a vizsgált következmény- változóval kapcsolatos különféle problémáknak tulajdonítható.

Tehát a konstrukciós érvényesség vizsgálata egyrészt azt előfeltételezi, hogy hatá- rozott elképzeléssel rendelkezzünk az osztályhelyzet és az adott következmény ösz- szefüggésének sajátosságairól, másrészt pedig azt, hogy az elemzés során használt változók jó mérőeszközei legyenek a vizsgált jelenségeknek.

Az érvényességvizsgálatok második fajtája, amelyet az ismérv szerinti érvényesség (criterion validity) fogalmával jelölnek, ezt az utóbbi problémát állítja a középpontba az osztálysémákkal kapcsolatban; azt a kérdést tehát, hogy az operacionalizálás során előállt osztályváltozók az alapjukul szolgáló elmélet fő elemeit jól fordítják-e le az empirikus társadalomkutatás nyelvére. Ennek során tehát nem bizonyos következmény- változóhoz való viszonyukban vizsgálják a különböző osztálysémákat, hanem azoknak az ismérveknek a tükrében, amelyeket ezek az egyes osztályok elkülönítéséhez az elő- zetes elmélet alapján lényegesnek gondolnak. Ha tehát például az EGP-séma, avagy az ESeC az alkalmazotti szerződés különféle típusai alapján igyekszik elhatárolni az egyes osztályokat, akkor e sémák ismérv szerinti érvényességének a vizsgálata annak ellenőrzését jelenti, hogy az elmélet operacionalizálása során sikerült-e valóban úgy csoportosítani a különféle foglalkozásokat, hogy azok kerüljenek egyazon kategóriába, amely esetben az alkalmazás körülményei nagyjából egyformák. Hasonló módon, a többi osztályséma kritérium szerinti érvényességének ellenőrzése során is azokat a té- nyezőket kell vizsgálni, amelyek az egyes osztályok elkülönítéséhez szolgáltak alapul.

Wright sémája esetében azt, hogy valóban azok a foglalkozások kerültek-e egyazon osztályba, amelyeket a kizsákmányolás különböző formái hasonló módon érintenek, Esping-Andersennél pedig azt, hogy a séma jól ragadja-e meg az indusztriális- posztindusztriális megkülönböztetést, illetve, hogy megfelelő módon rendezte-e hierar- chiába az egyes foglalkozásokat.

Az ellenőrzések tehát kitérhetnek egyrészt az osztályséma, illetve az osztályhely- zet következményének tekinthető különféle jelenségek összefüggésének felmérésére,

(13)

másrészt pedig vizsgálat tárgyává tehetik azt is, hogy az operacionalizáslás során megfelelő módon sikerült-e megragadni az előzetesen kialakított elmélet által fon- tosnak tartott választóvonalakat. A tesztek ez utóbbi, az osztályséma ismérv szerinti érvényességének vizsgálatára irányuló típusa alapján következtetéseket fogalmazha- tunk meg arra vonatkozóan, hogy a kialakított mérőeszköz jól, pontosan méri-e azt, amit mérni akarunk, nem nyújt azonban semmiféle tájékoztatást arról, hogy valóban azt mérjük-e, amit mérni kell. Az ilyen típusú érvényességvizsgálatok alapján ugyanis csupán az dönthető el, hogy jól operacionalizáltuk-e a foglakozási rendszerről, illetve a munkaerőpiac működéséről kialakított elméletet, azt azonban nem, hogy maga az elmélet helyénvaló-e. Ezt csupán az elmélet, illetve az osztályséma konstrukci- ós érvényességének vizsgálata alapján tehetjük meg. Ugyanis ez utóbbi szolgáltathat információkat arról, hogy milyen is a társadalmi rétegződésről kialakított elmélet. Ha az osztályhelyzet, illetve az osztályhelyzet következményeinek tekintett jelenségek között valóban fennállnak azok az összefüggések, amelyeket a struktúraelmélet elő- zetesen lényegesnek tekintett, akkor ez azt jelenti, hogy az elmélet alkalmas lehet e jelenségek magyarázatára.

Az osztálysémák érvényességének ezek az empirikus vizsgálatai természetesen mindig viszonylagosak, és sohasem lehetnek végérvényesek. Az egyik osztályséma ér- vényességét leginkább egy másikéval összehasonlítva tudjuk megítélni, s bármelyik teszt csupán időszakosan, a vizsgált társadalomra vonatkozóan¹⁶ szolgálhat megerősí- tésként.

5. Következtetések: az osztályozás értelme

A különféle osztálymodellek közös jellemzőit korábban a társadalmistruktúra- és rétegződéskutatás más irányzataival összevetve igyekeztem összefoglalni (Huszár [2013]). Eszerint, először, az osztályelméleteket az különbözteti meg az életstílus, illetve miliőkutatás újabb áramlataitól, hogy ezek szerint az egyének társadalmi helyét továbbra is döntő módon meghatározzák a társadalom különböző strukturális kény- szerei, s ez kevésbé függ az egyének személyes döntéseitől, morális, kulturális és esztétikai preferenciáitól. Másodszor, a különböző osztálymodelleket az egyenlőtlen- ségkutatás graduális megközelítéseitől mindenekelőtt az választja el, hogy ezek mennyiségi különbségek helyett minőségi különbségeket állapítanak meg a társada-

16 Az EGP-sémával kapcsolatban például sokszor elhangzott az a vád, hogy ez az angliai tapasztalatokra épülve készült, s ezért más országokban csupán korlátozott mértékben használható. E problémát helyezte Evans–Mills [1999] kutatásai középpontjába, amikor magyarországi, illetve lengyelországi adatokon vizsgálta az EGP-séma érvényességét. E vizsgálatok szerint a goldthorpe-i modell Kelet-Közép-Európában is működik.

(14)

lom tagjai között, s a társadalom rétegződését nem pusztán a hierarchia különböző terminusaiban értelmezik, hanem adott esetben horizontális viszonyrendszerként.

Harmadszor, az osztályelméletek abban térnek el a különböző rétegmodellektől, hogy amíg ez utóbbiak az egyének bizonyos jellemzőit figyelembe véve, empirikus vizsgálatok segítségével igyekeznek a hasonlókat egyazon, a különbözőket viszont különböző kategóriákba sorolni, addig az osztályelméletek a társadalom strukturális kényszereiről kidolgozott valamely elmélet segítségével jutnak el az osztálymodel- lekben szereplő sajátos kategóriákhoz.

Az osztályelemzés azon formái lehetnek sikeresek, amelyek gyümölcsöző módon aknázzák ki a társadalmistruktúra- és rétegződéskutatás eltérő megközelítéseitől megkülönböztető, csak erre az irányzatra jellemző sajátosságokat. Ezeket a közös vonásokat pedig egyetlen mondatban úgy lehetne összefoglalni, hogy az osztályel- méletek különböző változatait mindenekelőtt az osztályozás egy sajátos formája köti össze: az osztályozás az osztályelméletek számára kérdezés. Egészen pontosan annak a kérdésnek a föltétele, hogy a társadalom különböző osztályokba sorolt tagjai vajon csupán azon ismérvek tekintetében különböznek-e egymástól, amelyek segítségével az előzetes, a társadalom strukturális kényszereiről kialakított elméleti feltételezések alapján osztályozták őket, vagy esetleg más lényeges vonatkozásokban is. Ha az empirikus vizsgálatok során ez utóbbira derül fény, akkor az osztályozás hozzájárulhat különböző társadalmi jelenségek magyarázatához.

Irodalom

BLAU,P.M. [1997]: Egyenlőtlenség és heterogenitás. In: Angelusz R. (szerk.): A társadalmi réteg- ződés komponensei. Új Mandátum. Budapest.

BREEN, R. [2005]: Foundations of a Neo-Weberian Class Analysis. In: Wright, E. O. (ed.):

Approaches to Class Analysis. Cambridge University Press. Cambridge.

BREEN,R.–ROTTMAN,D. [1995]: Class Analysis and Class Theory. Sociology. Vol. 29. No. 3. pp.

453–473.

BUKODI E. [1999]: Osztály vagy réteg? Történeti változások, emberi tőke, karrierminták a foglal- kozási osztály- és réteghelyzet vizsgálatában. Szociológiai Szemle. 9. évf. 2. sz. 28–57. old.

BUKODI E.–ALTORJAI SZ.–TALLÉR A.[2005]: A társadalmi rétegződés aspektusai. Központi Sta- tisztikai Hivatal. Népességtudományi Kutatóintézet. Budapest.

CASTEL,R [1998]: A szociális kérdés alakváltozásai. A bérmunka krónikája. Kávé. Budapest.

ERIKSON, R. –GOLDTHORPE, J. H. [1996]: A kutatás elméleti alapja, adatai és stratégiája. In:

Andorka R. – Hradil, S. – Peschar, J. S. (szerk.): Társadalmi rétegződés. Aula. Budapest.

ESPING-ANDERSEN, G. [1990]: The Three Worlds of Welfare Capitalism. Princeton University Press. Princeton.

ESPING-ANDERSEN,G.[1993]: Post-industrial Class Structures: An Analytical Framework. In Esping- Andersen. G. (ed.): Stratification and Mobility in Post-Industrial Society. SAGE. London.

(15)

EVANS,G. [1992]: Testing the Validity of the Goldthorpe Class Schema. European Sociological Review. Vol. 8. No. 3. pp. 211–232.

EVANS,G.–MILLS,C. [1998]: Identifying Class Structure: A Latent Class Analysis of the Criterion- Related and Construct Validity of the Goldthorpe Class Schema. European Sociological Review. Vol. 14. No. 1. pp. 87–106.

EVANS,G.–MILLS,C. [1999]: Are there Classes in Post-Communist Societies? A New Approach to Identifying Class Structure. Sociology. Vol. 33. No. 1. pp. 23–46.

GOLDTHORPE, J.H. [2007]: Social Class and the Differentiation of Employment Contracts. In:

Goldthorpe, J. H. (ed.): On Sociology. Illustration and Retrospect. Vol. 2. Stanford University Press. Stanford.

HUSZÁR Á [2011]: Egyenlőtlenség és osztály. Mit várunk, mit várhatunk el egy osztálysémától?

Társadalomkutatás. 29. évf. 4. sz. 405–421. old.

HUSZÁR Á [2012]: Osztályegyenlőtlenségek. Az egyenlőtlenségek ábrázolása Magyarországon.

Szociológiai Szemle. 22. évf. 2. sz. 4–26. old.

HUSZÁR Á. [2013]: Foglalkozási osztályszerkezet I. Elméletek, modellek. Statisztikai Szemle. 91.

évf. 1. sz. 31–56. old.

KSH (KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL) [2006]: Jelentés a Változó életkörülmények adatfelvétel 2005-ös hullámáról. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest.

MARSHALL,T.H. [1992]: Citizenship and Social Class. In: Marshall, T. H. – Bottomore, T. (eds.):

Citizenship and Social Class. Pluto. London.

PARSONS,T. [1970]: Equality and Inequality in Modern Society, or Social Stratification Revisited.

Sociological Inquiry. Vol. 40. No. 1. pp. 13–72.

RÓBERT P. [1997]: Foglalkozási osztályszerkezet: elméleti és módszertani problémák. Szociológiai Szemle. 7. évf. 2. sz. 5–48. old.

ROSE,D.–MARSHALL,G. [1989]: Constructing the (W)right Classes. In: Wright, E. O. (ed.): The Debate on Classes. Verso. London.

WRIGHT,E. O [1997]: Általános keretrendszer az osztálystruktúra elemzéshez. In: Angelusz R.

(szerk.): A társadalmi rétegződés komponensei. Új Mandátum. Budapest.

ZÁHONYI M.–BUKODI E. [2004]: A társadalom rétegződése. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest.

Summary

The different theories of occupational class structure constitute a distinct approach of social stratification research. This paper comprises the second part of a larger work that aims to contribute to the preparation of the stratification volume of the 2011Hungarian Population Census. The first part of this work examined the peculiarities of this approach and introduced the current, interna- tionally known theories of the occupational class structure. This paper aims to summarise the most important problems that must be solved by all theories of the approach.