Kártérítés én a meteorológiai intézet 399
azáltal szenvedett, hogy a termelőnél lefizetett előleg vagy foglaló reá nézve» vevőjének szerződésszegése folytán jogilag
és tényleg elveszett, illetve, hogy az ügylettel kapcsolatban, indokoltan felmerült egyéb kiadásai kárba vesztek.
Ennyiben tehát a felülvizsgálati kérelemnek helyt adni és a követelés eme részének alapjákmegállapitani kellett."
Kívánatos, hogy a Kúria szabatos állásfoglalása a jogászi köztudatba menjen át, amely ezen a területen nem mente- sült az elnagyolás veszélyétől. B. S.
Kártérítés és a meteorológiai intézet. 1925-ben dölt el egy az 1918. évben indult kártérítési per, amelynek az volt a tárgya, hogy a szerződésileg kötelezett budapesti nagykeres-
kedő 48 órát késlekedett a kosarak vasúton leküldésével s minthogy időközben nagymérvű esőzések voltak a birtokon, a viszonkeresettel fellépő alperest a paradicsom értékesitési lehe- tőségének elmaradása folytán tetemes kár érte. A hét évi per- lekedés alatt a bíróságok a tanuknak egész légióját hallgat- ták ki arra vonatkozólag, hogy valóban késlekedett-e a keres- kedő felperes a kosarak elküldésével és megrothadt-e közben a paradicsom. Végül a budapesti kir. törvényszék, mint fel- lebbezési bíróság a meteorológiai intézetet kereste meg annak közlése végett, hogy mennyi volt a csapadék a T.-pusztához leg- közelebb eső állomáson s a beérkezett adatokból megállapítván, hogy a paradicsom rothadása már az értékesitési szerződés megkötésekor megkezdődhetett,, alperes pedig elhallgatta fel- peres előtt, hogy birtokán már nagy esőzések vannak : ennél- fogva a kártérítési viszonkeresetet elutasította. F. P.
„A csődkérés nem behajtási eszköz." Ez a nézete a budapesti kir.
törvényszék csődtanácsában működő egyik igen képzett s igen energikus bírónak s ezzel az indokolással tagadta meg a hitelező és adós közös egyetértésével kért halasztás megadását, amire pedig évtizedek óta szoká- sos jegyzőkönyvi blanketták hevernek a jegyzőkönyvvezető asztalán.
„A csődbíróság nem arra való, hogy olcsó behajtási módszerként szere- peljen."
Mi illő tisztelettel bár, de némi ellenvetéseket kívánunk'ezzel a nézettel szemben hangoztatni.
Elismerjük, dogmatice aligha lehet kétségbevonni annak a szem- léletnek a legalitását, amely a csfldkérésben nem lát s nem akar egye- bet látni, mint egy hitelező fellépését, a csőd megnyitása céljából. Ebből a nézőszögből szinte altruisztikusnak tűnik fel a csődkérő hitelező sze- repe, aki nem a saját önós érdekében lép a porondra, hanem az össz- hitelezők lovagjaként vagy legalább is a közösség,egyetemes érdekeiért:
megakadályozni a vagyonbukott további garázdálkodását, egyes hitelezők soronkivüli kielégítését, a vagyontömeg további züllését, hogy azután a csődtömeg aránylagosan jusson — hogy is mondjuk — a csődhitelezők- nek. Szinte tiszteletreméltó annak a hitelezőnek a kiállása, aki nem
400 A csödkérés nem behajtási eszköz
kímélve fáradságot és ügyvédi költséget, söt kockára teszi a már netán behajtott összegeit is, kitéve magát a Cs. "T. 26. stb. §§-aiból származó- esetleges megtámadásoknak, de esetleg még költségbiztositékot is letesz a csődeljárás megnyitása érdekében.
Természetes, hogy ha a hitelező valóban csak ezt a célt — a mielőbbi csődnyitást — tartja szem olött, akkor nincs is értelme semmi- féle halasztásnak, huzavonának, hanem bátran hozzá kell fogni a sebészi műtéthez: megnyitni a csődöt, amelynek azután egy haszna kétségtelenül meg lesz, hogy t. i. rothad a férgese.
Ám igen jól tudiuk, hogy a legritkább esetben törekszik a csőd- kérő, a csődre. A csődkérésnek praktice más céljai vannak.
A csődkérés elsősorban pszichológiai iegyver a hitelező kezében, amelynek igenis jelentősége és jogosultsága lehet ott, ahol a materiális eszközök — a behajtás rendes módjai — egyébként- már gyengéknek és céljukvesztetteknek mutatkoznak az adós cinizmusa, könnyelműsége vagy pláne obstrukcionális törekvéseivel szemben.
A csődtől egyfélekép fél a hitelező is és az adós is ; a döntö kér- dés a z : ki fél kevésbé vagy kinek van kevesebb félnivalója s igy ki birja tovább a harcot ?
Az adós, igen jól tudja, mik a csőd szomorú következményei reá nézve. Anyagilag a teljes bukás, polgári ekzisztenciá|ának, üzletéuek szégyenletes megszűnése; állampolgári jogainak felfüggesztése a „vb"
előnévvel kapcsolatban s végül — de nem utolsó sorban — a büntető eljárás.
A hitelezőnek azonban ugyancsak van mit félnie az adós ellen megnyitandó csődtől. Hiszen még a legjobb esetben, is évek multán fog esetleg hozzájuthatni néhány százalék csődhányadhoz s igy a csőd reá nézve rendszerint és praktikus értelemben nem sokkal jelent kevesebbet, mint követelésének teljes pusztulását. Már pedig ,az „élő adós" még mindig többet ér, ott még mindig nincs minden remény elveszve.
Igy folyik a birkózás a két ellenfél között: ezer finesszel és for- dulattal. Az adós, aki a küzdelem alatt, a porondon is, azt vizsgálja : jobban fél-e a hitelező a csődtől, mint ő saját maga, igyekszik kihasz- nálni minden kis előnyt, a hitelezőnek minden gyengeségét s kéréssel, kisebb nagyobb fizetéssel, igéréssel húzogatni a döntést, csendesileni a hitelezőt, próbálni a menekülést, amig vagy belefárad a hitelező vagy az bizonyul erősebbnek és elszánlabbnak.
Viszont a hitelező, aki hiában hajszolta végig a behajtási küzde- lem viszontagságait, biztosítási és kielégitési végrehajtásokat, majd a lélekölő és költséges árveréskitiizéseket, közzétételeket, amelyek azonban majd mind zátonyra jutottak vagy azért, mert „nem jogerős az árverés",
„nincs ánereltető", avagy mert a végrehajtást szenvedő egyszeiüen elő- terjesztést adott be az árverési hirdetmény ellen, sőt felfolyamodást az elutasdó végzés ellen, mire az iratok felterjesztettek a másodbirósághoz : valóban ez az elkeseredett hitílező végre is olcsó és gyors eszközhöz jutott a csődkéréssel -a renitens adóssal szemben s igy követeléséhez ' talán hozzá tud jutnék-'
Valorizáció és K. T. 272: §. 401
S kérdjük; nem volna legális cél a z : kétségtelenül fennálló köve- telésnek ezzel az eszközzel való behajtása ? Aminek utóvégre az adós mindenkor ellene szegülhet oly módon, hogy ő maga kéri a csődöt maga ellen vagy pedig csődönkivüli kényszeregyezségi eljárás megindítását.
Megengedjük, ideálisabb volna talán : gyors, és olcsó végrehajtási eljárást teremteni s. elhárítani a hitelező útjából a behajtást gátló s az- adós obstrukciójához kényelmes eszközül szolgáló akadályokat. Amig azonban a biztos, könnyű és olcsó behajtás eme utópisztikus álma meg- valósul, addig is minő magasabb célokat zavar meg az a hitelező, aki a polgári bíróság egyik intézménye helyett egy másikkal próbál eredmény- hez jutni ?
Dr. Frankéi Pál.
(A Cst. 84. §-a azt rendeli, liogy az adós oly meghagyással idézendő, hogy vagy -a csődöt. kérő 1,¡telezőt hbte-Usa" vagy s'.b. Igaz ugyan, hegy a gyakorlatban az adósok eme meghagyásnak nem igen tettek eleget, de a törvény álláspontját világosan tünteti fel. A csődkérés ezek szerint, hanem is behajtási eszköz, de a bíróság világos elgondo- lása szerint „biztosítási" eszköz. Szerk.)
Valorizáció és K.. T. 272. §. Közelfekvő gondolat, hogy a valorizálási kötelezettség és különösen annak mértéke a K. T. 272. §-ának segélyével, állapittassék meg, mely szerint az, aki kártérítésre köteles, nemcsak a valóságos kárt, hanem az elmaradt hasznot is megtéríteni tartozik.
Hiszen a kártérítési szemléletmód — miként azt meggyőzően mutatja ki Blau György: Valorizáció 1924:es joggyakorlatunkban, Budapest 1925. c.
müve 27. s. k. lapjain — mélyen beidegződött Kúriánk jogfelfogásába Annál jellemzőbb és érdekesebb az\ alábbi itélet, amely a K. T. ily ren- delkezésének alkalmazhatóságát teljes határozottsággal kizárja s egyedül ama jogszabály alapján dönti -el a kérdést, hogy valorizációnak akkor"
van helye, ha az. adóst a teljesités körül a puszta fizetési késedelmet meghaladó vétkesség terheli. Közismert dolog, hogy ez nem „a m. kir.
Kúriának gyakorlata", hanem csak a kir. Kúria egyes tanácsaié s nem mulaszthatjuk el annak hangsúlyozását, milyen égetően szükséges volna, a készülő törvény dacára is,, annak helyes megalkotása és majdan értel- mezése érdekében is, a gyakorlat egységessé tétele s evégből a kérdésnek a Kúria teljes ülése elé vitele, amit az Igazságügyminiszter ur a Ppé 70. §. 2. pontja alapján nehézség nélkül provokálhatna. Ausztriában tudvalevőleg a legfelsőbb törvényszék „jogi vólemény"-e szabott irányt a valorizációs gyakorlatnak, amely ha nem is elégített ki minden kívánal- mat, de a jogbiztonság követelményének mindenesetre jobban felelt meg;
mint a nálunk fennálló állapot, ahol a per sorsát az dönti el, melyik tanácsra szignálják.
Érdemben a kir. Kúria kérdéses Ítélete azért tanulságos, mert ad oculos demonstrálja a különböző valorizációs jogalapbk dogmatikai gyen- geségét. „A puszta fizetési késedelmet meghaladó vétkesség" lényegében ezúttal is csak annyi, hogy az adós nem fizetett, hanem pereitette magát s a bíróság igazságérzete viszont oda vitt, hogy ugyanezt az elvet , a felperesre is alkalmazza és ezért a .valorizációs kárt a másik oldalon a felek között megossza, noha a felperes bűne mindössze az volt, hogy
