A kialakulóban lévő új ország vallási törvényeiről olykor látens, máskor nyílt vi-ta folyik a szakirodalomban. Jóllehet a nagyszabású Erdély történetnek felróható volt,1 hogy szinte említés nélkül hagyja ezeket az eszmetörténeti szempontból kivételes fontosságú intézkedéseket, az 1980-as évek második felében megsza-porodott a velük foglalkozó szakirodalom, s Barta Gábor, Benda Kálmán és Vár-konyi Ágnes dolgozataiban megformálódott az a kép, amely a népszerű feldol-gozásokon és összefoglalásokon keresztül szélesebb körben is elfogadottá vált.2 E koncepció szerint az 1560-as évek második felében meghozott korszakos je-lentőségű törvények annak a lenyűgöző felekezeti sokszínűségnek az eredmé-nyeképpen születhettek meg, amely a fejedelemség sajátos helyzetével magya-rázható. Az erdélyi politika felelősségteljes irányítói ezek segítségével biztosítot-ták a belső rendet és nyugalmat. A két nagyhatalom közé beékelődött országban ez a túlélés alapfeltétele volt, hiszen az etnikailag eleve tagolt új politikai kép-ződmény nem engedhette meg magának, hogy véres felekezeti küzdelmek, val-lásháborúk terepévé váljon. Így valósult meg Európában páratlan módon a négy
1 Barcza József: Peregrináció, vallási türelem. In. Tanulmányok Erdély történetéből. Szerk. Rácz István, Debrecen, 1988. 99–103.
2 Lásd Barta Gábor több nyelven közzétett tanulmányát (magyarul: A XVI. századi erdélyi vallási türelem kérdéseihez. In. Hungaro–Polonica. Tanulmányok a magyar–lengyel történelmi és iro-dalmi kapcsolatok köréből. Szerk. Kiss Gy. Csaba, Kovács István, Bp., 1986. 37–43; franciául:
L’ intolérance dans un pays tolérant: la principauté de Transylvanie au XVI siècle. In. Les frontières religieuses en Europe du XVe au XVIe siècle. Ed. Sauzet, Robert, Paris, 1992, 151–
158.; németül: Bedingungsfaktoren zur Entstehung religiöser Toleranz in Siebenbürgen. In. Lu-ther und Siebenbürgen. Hsg. von Georg und Renate Weber, Köln–Wien–Böhlau, 1985. 229–
244.), továbbá az Erdély rövid története. Bp., 1989. 255–256. általa írott fejezetét.; Benda Kál-mán: A reformáció és a vallásszabadság eszméje. In. Egyházak a változó világban. A nemzet-közi egyháztörténeti konferencia előadásai. Esztergom, 1991. augusztus 29–31. Szerk. Bárdos István, Beke Margit, Esztergom, 1991. 29–33.; Benda Kálmán: Az 1568-as tordai országgyűlés és az erdélyi vallásszabadság. = Erdélyi Múzeum, 1994. 3–4. sz. 1–4.; Várkonyi Ágnes: Pro quite regni – az ország nyugalmáért. (A vallási toleranciát törvénybe iktató 1568. évi ország-gyűlés 425. évfordulójára).= Protestáns Szemle, (55.) 1993. 260–277. Angolul: Pro quiete regni – for the peace of the realm. (The 1568 law on religious tolerance in the Principality of Transyl-vania). = The Hungarian Quarterly, 34. [130.], 1993. 99–112.
BALÁZS MIHÁLY
38
bevett vallás (katolikus, evangélikus, református, unitárius) intézményesülése, amely kiegészült az ortodox egyház megtűrésével.
Zoványi Jenő, Péter Katalin és Pirnát Antal tanulmányainak3 ösztönzésére et-től lényegesen eltérő elképzelést fogalmaztam meg.4 A magyarul és németül egyaránt közölt dolgozatok kiindulópontja az volt, hogy a négy bevett vallás rendszere csak 1595-ből igazolható, s problematikusnak találtam azt a magyará-zatot, hogy a felsorolás híjával vagyunk ugyan, de burkolt formában mégiscsak ott van ez a négy felekezet már 1568-ban, vagy 1571-ben. Az érvelés középpont-jában azonban a felekezetek kialakulásának erdélyi sajátosságai álltak, jelesül az, hogy a mondott időpontban még és már egyik vallási irányzat sem rendelkezett lezárt dogmatika mentén kialakult egyházi struktúrákkal. A katolikusok már nem, hiszen erre az időszakra felmorzsolódtak, de nem volt sem református, sem unitárius egyház, hiszen, a Partiumot leszámítva, a magyarok lakta területeken a Kolozsvárott székelő püspök irányítása alá tartozott minden protestáns, akik kö-zül egyesek elfogadták a szentháromság hagyományos dogmáját, míg mások in-kább a szentháromság-tagadókkal tartottak. Legközelebb a szervezeti és dogma-tikai véglegesedéshez a szebeni központú szász evangélikusok álltak, ám az otta-ni püspök irányítása alá sem csupán azok tartoztak, akik elfogadták az ágostai hitvallást, hanem a mondott terület minden protestánsa.
Merész lenne azt állítani, hogy ez az új koncepció gyors elfogadásra talált.5 Érthető, bár aligha igenelhető az a vélekedés, hogy a nemzetközi recepció késle-kedése nem is nagy baj, hiszen a négy bevett vallás intézményével szentesített kivételes erdélyi vallási tolerancia történeti örökségünk egyik legbecsesebb ék-köve, s egyáltalán nem célravezető ragyogásának tompítása, bármily alapos és részletekben helytálló érveléssel történjék is ez. A későbbiekben még visszaté-rünk arra, hogy ez a kimondva vagy kimondatlanul is jelenlévő álláspont nem csupán tudományosan tarthatatlan, de a történeti örökség ápolása szempontjából is elhibázott, ám a hagyományos képhez ragaszkodókat megnyugtathatja, hogy ennek az elképzelésnek a külföldi recepciójára sincs semmiféle garancia, s a
3 Zoványi Jenő: A magyarországi protestantizmus 1565-től 1600-ig. Humanizmus és reformáció 6. Bp., 1977. 304.; Péter Katalin: Die Reformation in Ungarn. In. Études historiqeus hogroises.
Tom. 4. European Intellectual Trends and Hungary. Ed. Glatz Ferenc, Bp., 1990. 45–46.; Pirnát Antal Dávid Ferencről írott pályaképe: Új Magyar Irodalmi Lexikon. Főszerk. Péter László, Bp., 2000. I. 438–440.
4 Balázs Mihály: „A hit … hallásból leszen.” Vallásszabadság és bevett vallások Erdélyben a 16.
században. In. Uő. Felekezetiség és fikció. Tanulmányok 16–17. századi irodalmunkról. Bp., 2006.
11–36. Itt megtalálhatóak a korábbi közlések adatai. Német változat: Über den europäischen Kon-text der siebenbürgischen Religionsgesetze des 16. Jh. In. Fragmenta Melanchthoniana. Huma-nismus und europäische Identität. Bd. 4. Hsg. Von Günter Frank, Bretten, 2009. 11–27.
5 Lásd erről: Horn Idikó: Felekezetiség és vallási szimuláció In. Színlelés és rejtőzködés. A kora-újkori magyar politika szerepjátékai. Szerk. G. Etényi Nóra, Horn Ildikó, Bp., 2010. 125–126.
(továbbiakban Horn, 2010.)
AZ ÚJ ORSZÁG ÉS A KATOLIKUSOK 39 jobb esetben is roppant lassú, tévedésekkel teli és késedelmes lesz. (Legalábbis erre lehet következtetni a témában az utóbbi időben megjelent, de az új koncep-cióval nem szembesülő, vagy arról nem is tudó külföldi publikációkból.)6
Az elismerő, vagy a meglátásainkat igenlően tovább építő reflexiók ellenére nem beszélhetünk széleskörű recepcióról a magyar nyelvű szakirodalomban sem.
Ebben egyfelől kétségtelenül a ma is működő erdélyi egyházak aktuális helyzeté-vel összefüggő felekezeti elfogultságok is szerepet játszanak. A legmarkánsabban ez az unitáriusoknál ragadható meg. Ők nehezen mondanak le az egyetemes val-lásszabadságot a világtörténelemben először kinyilvánító tordai országgyűlés mí-toszáról, amelyben elképzelésük szerint az unitáriusoké és Dávid Ferencé volt a vezető szerep. Álláspontjukat nem menti, de valamelyest magyarázza, hogy ezt egy őket sújtó katolikus mítosz ellensúlyozására is szükségesnek vélik. Hiába mu-tatta be mintaszerű történeti elemzéssel Mohay Tamás,7 hogy a csíki katolikusokat vallásuk miatt 1567-ben legyilkolni akaró unitárius fejedelem mítoszát 1780 táján találta ki Cserey Farkas, kétségtelen tény, hogy nem csupán egyházi személyek és politikusok, hanem katolikus hangoltságú történészek sem hajlandók lemondani történetüknek erről a spirituálisan bizonyosan felemelő fejezetéről.
A felekezeti elfogultságon kívül talán a felemelő történeti örökség féltése ját-szik szerepet az újszerű értelmezés elutasításában. Ezt vélem kitapinthatónak Bitskey István és Pásztori-Kupán István dolgozataiban. Az előbbinek bizonyára igaza van abban, hogy a 60-as években meghozott törvények lépcsőfokot jelen-tettek az elvi tolerancia irányába, ám a konkrét történeti körülmények vizsgálata alapján felettébb problematikusnak találjuk az alábbi észrevételét: „Itt jegyezzük meg, hogy a protestáns konfessziókat legalizáló tordai országgyűlés nem a kato-licizmust tiltotta, hanem a bálványimádást, amit természetesen a „római religió”
hívei is elutasítottak.”8
Ennél persze jóval problematikusabb Pásztori-Kupán István tanulmánya, aki abszurd módon a szentkorona szakrális tekintélyét is ide rántva beszél arról, hogy a
6 Fata Márta: Der Augsburger Religionsfrieden als Vorbild für die ungarische siebenbürgische Mehrkonfessionalität. In. Der Augsburger Religionsfrieden 1555. Wissenschaftliches Sympo-sium aus Anlass des 450. Jahrestages des Friedensschlusses, Augsburg 21. bis 25. September 2005, Münster. Hsg. Heinz Schilling, Heribert Smolinsky, Güterslocher Verlaghaus, [Aschen-dorff], 2007. 415–437.; Erich Bryner: Die religiöse Toleranz in Siebenbürgen und Polen- Litauen im Kontext der europäischen Kirchengeschichte. In. Bewegungen und Beharrung. As-pekte des reformierten Porotestantismus 1526–1650. Festschrift für Emidio Campi. Hsg. Chris-tian Moser et Peter Opitz, Leiden, 2011. 361–381.
7 A korábbi tanulmányok fogadtatásra is reflektáló alapvető monográfia: Mohay Tamás: A csík-somlyói pünkösdi búcsújárás: történet, eredet, hagyomány. Bp., 2009. 106–133.
8 Bitskey István: Pázmány Péter és a protestáns vallásszabadság. = Történeti tanulmányok, A Deb-receni Egyetem Történeti Intézetének kiadványa, XV. (2007), 108. Németül: Der ungarische Jesuit Péter Pázmány über die Religionsfreiheit der Calvinisten und der Lutheraner. In. Calvin und Reformiertentum in Ungarn und Siebenbürgen. Helvetisches Bekenntnis, Ethnie und Politik vom 16. Jahrhundert bis 1918. Hsg. Marta Fata, Anton Schindling, Münster, 2010. 460.
BALÁZS MIHÁLY
40
tordai országgyűlés bibliai záradéka Erdély politikai, társadalmi és lelki közössé-gének a sokfeléségben megnyilvánuló, Isten igéjéből vett teokratikus rendjét és egységét szentesítette. Szerinte a rendelet egyenrangúan kezeli a különböző fele-kezetekhez tartozó emberek hitét, majd egy csipetnyi református elfogultsággal ki-nyilvánítja, hogy „a Szentírás teokratikus tekintélye alapján az erdélyi kálvinista nemes úr eljutott annak kimondásáig, hogy római katolikus képviselőtársának meg-győződése szintén hit, nem csupán babona, hiszékenység, vagy bálványozás.”9
A fenti idézetek szerint tehát több szakember számára az látszik nyugtalanítónak, hogy az ige szabad prédikálásáról szóló törvények miképpen jelenthették egyúttal a katolicizmus kitiltását is. Indokolt tehát, hogy ebben a témakörben fogalmazzunk meg néhány észrevételt, s megjegyzéseinket összekötjük egy olyan dokumentum bemutatásával, amelyet a kutatás eddig nem méltatott megfelelő figyelemre.
Mondandónk bevezetése gyanánt megismételjük azt a korábbi észrevételünket, hogy a tordai törvényt akkor értelmezzük helyesen, ha figyelembe vesszük: 1566 és 1571 között lényegében ugyanazon a nyelven és ugyanazokkal az érvekkel szól-tak az erdélyi törvények a vallás dolgáról. Közös mozzanat ezekben a bálványozá-sok kitöröltetése – amelyet a Szebenben hozott 1566-os törvény szerint minden nemzetség közül el kell távolítani –, majd további két esetben külön is megmond-ják a törvények, hogy az ortodox románokról is szó van, akiknek papjait 1566-ban arra kötelezik, hogy a fejedelem által föléjük rendelt román református püspökkel a Bibliából megvetélkedjenek, s a vitatkozás eredményét már eleve tudva azt is ki-jelentik, hogy meg kell büntetni azokat, akik nem akarnak az igazságnak engedel-meskedni.10 A törvényhozó számára tehát az igazság értelmére csak a Szentírás alapján lehet eljutni, s a más utakat is megengedőket tekinti bálványozóknak. Mint láttuk, külön is szól az ortodox románokról, de mivel minden nemzetség sorsa fog-lalkoztatja, az egyéb nemzetségek közé nyilvánvalóan oda kell értenünk a magya-rokat, és a közöttük előretörő protestantizmus szóhasználatában ez a megjelölés járta a katolikusokra, s ebből a szempontból mellékes, hogy a később majd színre lépő jezsuiták és tanítványaik, köztük Pázmány Péter nagy és tudós apparátussal bizonygatja majd, hogy a katolikusok nem bálványimádók.11
A reformátori igazságot minden nemzetséghez eljuttatni és a középkori spiri-tualitás maradványait kiiktatni akaró hitterjesztői elhivatottság tehát egyaránt
9 István Pásztori-Kupán: Invocation of Biblical Authority in secular Decision. The Theoretic Relevance of Torda Edict (1568). = Református Szemle, 2008. 6. sz. 694–695.
10 Erdélyi Országgyűlési Emlékek. II. Szerk. Szilágyi Sándor, Bp., 1877. 326–327. (továbbiakban EOE)
11 Ez Erdélyben a legintenzívebben éppen a dolgozatunk középpontjában álló viták során történt meg. A protestáns tábor munkamegosztása szerint a reformátusok feladata volt a katolikus bál-ványimádás folytonos ostorozása. A jezsuiták legrészletesebb ellenirata alighanem Leonardus Rubenus az igaz és hamis bálványimádásról (De vera et falsa idolatria) összeállított tézissora lehetett. Vö. Monumenta Antiquae Hungariae III. (1587–1592) Ed. Lukács László S. I., Romae, 1981. 250. (továbbiakban MAH)
AZ ÚJ ORSZÁG ÉS A KATOLIKUSOK 41 lul tűzte ki az ortodox románok, a katolikus szászok, magyarok és székelyek megtérítését. Ez olvasható ki a törvényeken kívüli forrásokból is, s ez a forrás-anyag nem indokolja, hogy a katolikusokat kiemeljük a bálványozók társaságá-ból. Azt már csak mellékesen jegyezzük meg, hogy ez nem szolgálná a becses történeti tradíció ápolását sem, hiszen ha a katolikusok kimentésével a protestáns propaganda egyedüli címzettjei a román ortodoxok maradnának, akkor igazuk lenne azoknak a román történészeknek, akik a korai magyar nacionalizmus ar-gumentumait keresték és keresik ezekben a törvényekben is. Nem elmagyarosító nacionalista propagandáról van azonban itt szó, hanem arról, hogy az 1560-as évek második felében az önálló államiság entitását és intézményeit kialakító fejedelem-ség egyre inkább protestáns államként határozta meg magát. Petrovics Péter egy-kori koncepcióját felújítva a függetlenedés folyamata együtt járt azoknak a szálak-nak az elszakításával, amelyek Erdélyt a királyi Magyarországhoz kötötték, így a politika formálói fogékonyak lettek a közös középkori tradíciókhoz tapadó eleme-ket kiiktató teológiai megoldások iránt, s egyre inkább a protestáns világon belül keresték az új államalakulat politikai lehetőségeit is.12 Mint másutt kifejtettem, a legkoncepciózusabb teológusokat ez arra ösztönözte, hogy nagy léptékű elképzelé-seket fogalmazzanak meg az erdélyi protestantizmus küldetéséről.13
Ennél mélyebben argumentáló megnyilatkozásokról azonban nem tudunk, ezért különösen fontosak számunkra azok, amelyek a legélesebb helyzetben, a je-zsuiták 1588-as tiltása körüli vitákban hangzottak el. Az alábbiakban úgy muta-tunk be ezek közül egy kellő figyelemre nem méltatottat, hogy nem részletezzük a történelmi kontextust, mivel ezzel több régebbi és új tanulmány is foglalkozott.14
A tanulmányunk függelékében latinul és magyar fordításban is közölt doku-mentumnak két, a 18. században nyomtatásban közölt változata is ismert. Az egyiket Okolicsányi Pál adta ki a Christoph Lehmann által összeállított De pace religionis c. antológiába felvett Brevissimum compendium principatus Transyl-vanici historiae értekezése egy részleteként,15 majd más, közelebbről meg nem nevezett forrásból bekerült Debreceni Ember Pál és Christoph Lampe
12 Balázs Mihály: Megjegyzések János Zsigmond valláspolitikájáról. = Credo, 2008. 1–2. sz. 63–86.
13 Balázs Mihály: A De falsa et vera unius Dei Patris, Filii, et Spiritus Sancti cognitione egy pél-dányáról. (Adalék az erdélyi unitáriusok kapcsolatainak történetéhez). = Keresztény Magvető, 2003. 1–2. sz. 21–34.; angolul: About a copy of De falsa et vera unius Dei … cognitione (Additional data to the history of the English connections of the Antitrinitarians of Transylva-nia). = Odrodzenie i reformacja w Polsce. Warszawa, XLVII. (2003). 53–64.
14 Szilágyi Sándor: Az 1588-ik évi deczember 8–23. Medgyesen tartott országgyűlés története és törvényczikkei. In. Uő. Rajzok és tanulmányok. I. Bp., 1825. 46–92.; Erdősi Péter: Fejedelem, udvar és jezsuiták az 1588-as medgyesi országgyűlésen. Jelenkor. 2001. május, 573–585. (to-vábbiakban Erdősi, 2001)
15 Lehmann, Christoph: De pace religionis. Frankfurt am Main, 1710. 9–13.
BALÁZS MIHÁLY
42
ténetébe is.16 Mivel ez utóbbi néhány helyen inkább kivonatnak látszik, az előb-biből közöljük. A magyar fordítást közlését indokolttá teszi, hogy a Veszely Ká-roly17 által közölt bőséges és pontos, ám elfogult kommentárokkal közölt kivonat nehezen hozzáférhető, míg a mondott egyháztörténet nem régen megjelent ma-gyar fordításában több hiba is található.18
A dokumentum összeállításokban supplicatio-ként emlegetett szöveget az er-délyi rendek 1588. december 14-én terjesztették a fejedelem és tanácsosai elé.
Ezt megelőzően a jezsuitáknak köszönhetően kivételesen jól dokumentált19 Medgyesen tartott országgyűlésen a rendek már kérvényt nyújtottak be a jezsui-ták kitiltására, ám a fejedelem arra hivatkozva, hogy Jézus Társaságának tagjait az erdélyi országgyűlés már 1581-ben befogadta, továbbá mert szerinte ennél sürgetőbb ügyekben kell az országgyűlésnek döntenie, elutasította a kérelmet.
Ekkor született meg a tárgyalt dokumentum, amely a rendi öntudat egészen kivé-teles megnyilvánulásaként, s az erdélyi országgyűlések történetében egyedülálló módon az adómegtagadásig is eljutva kitart az eredeti álláspont mellett. Az or-szággyűlésnek erre a kivételes elszántságára már fölfigyelt a szakirodalom,20 s ezt a Báthoryak hatalmának megingásával hozta kapcsolatba. Nem kapott mélta-tást azonban, hogy itt nem csupán nagy elszántságról, hanem elmélyült munkáról is beszélhetünk, amelynek eredményeképpen alaposan kimunkált politika- és egyháztörténeti érveléssel kidolgozott keretbe illeszkednek bele a napi követelé-sek. Az ebben leírtakat aztán valóban megingathatatlanul képviselték, s így, a fe-jedelmi tanács kompromisszumos javaslatát (gyűjtsék össze a jezsuitákat egy helyre Kolozsmonostorra) elutasítva, elérték a rend kitiltását.
Az erősen retorizált szöveg jó néhány topikus elemet is tartalmaz. Ilyen érv-készlettel beszél arról, hogy a jezsuiták mindenütt viszályt és felfordulást okoz-nak: a Szent Bertalan éjben, vagy Sebestyén portugál király halálában játszott szerepük fölemlegetése a jezsuita ellenes érvelés közhelyei voltak. Erdélyi tevé-kenységük bírálata során is bőven merít szövegünk a közszájon folyó rágalmak-ból: jobbágyaik felett is zsarnokoskodnak, a nemes ifjakat álságos módszerekkel csábítják magukhoz, kolozsvári akadémiájukat az erőszakos hitterjesztés bástyá-jává tették, s kis híja volt, hogy Kolozsvárott is hasonló események történjenek meg, mint Krakkóban, ahol a kálvinisták kollégiumát feldúlták.
16 Lampe, Friedrich Adolf–DebreczeniEmber Pál: Historia ecclesiae reformatae in Hungaria et Transylvania. Utrecht, 1728. 321–325.
17 Erdélyi egyháztörténelmi adatok. Szerk. Veszely Károly. I. Kolozsvár, 1860. 206–212.
18 Debreceni Ember Pál: A magyarországi és erdélyi református egyház története. Ford. Botos Pé-ter. Sárospatak, 2009. 231–234.
19 A teljes jezsuita dokumentáció: MAH III.
20 Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690. Bp., 1980. 402.
AZ ÚJ ORSZÁG ÉS A KATOLIKUSOK 43 Nem ezek a más forrásból is ismert mozzanatok teszik tehát a folyamodványt figyelemre méltóvá, hanem a történeti argumentációra építő közjogi indoklás. A dokumentum a szabad királyválasztás jogát a honfoglalásig vezeti vissza, ezt minden aggályoskodás nélkül alkalmazza az erdélyi fejedelemségre, s ebből ve-zeti le a nemességnek azt a jogát is, hogy teljesen szabadon intézkedjék a közjó érdekében. Ilyen megalapozás után aztán a legtermészetesebbnek tarthatja, hogy a magyar uralkodók rendkívüli körülmények között hozhattak ugyan önálló dön-téseket, ám utólag legalább mindig a rendek elé kellett terjeszteniök, akiknek az-tán jogukban állt megváltoztatni, megjavítani, vagy eltörölni ezeket.
Így jutunk el addig, hogy a folyamodvány megkérdőjelezhesse a jezsuitákat behívó fejedelmi rendelkezések törvényességét. Az érvelés roppant pikáns moz-zanata, hogy Báthory Istvánt mintegy megszabadítja a Jézus Társaság és a kato-likusok támogatásának terhétől. Azt olvashatjuk ugyanis, hogy bár megválasztá-sa előtt katolikus volt, a rendeknek kedvezni akarván nem engedte a misézést, s református lelkészek nyilvános prédikációit hallgatta. Mint tudjuk, ebből annyi felel meg a valóságnak, hogy udvari prédikátorává az evangélikus Dionysius Alesiust tette meg, akinek udvari istentiszteletein valóban rendszeresen részt vett, s ebben az értelemben valóban demonstrálta az államalakulat protestáns voltát.21 Más kérdés persze, hogy közben hathatós intézkedéseket tett a katoli-cizmus helyzetének megerősítésére, s politikai rátermettségével is összefügg, hogy a jezsuiták és a katolikusok körében elterjedt az eretnek környezetétől szenvedő, azt egy-egy mise erejéig ügyesen kijátszó buzgó katolikus fejedelem mítosza is. (A legteljesebb gyűjteményt a fejedelem és lengyel király megindító kegyességére vonatkozó történetekből Vásárhelyi Gergelynél olvashatjuk.22)
Hasonló finom csúsztatások sorozatával érvelnek az ügy halaszthatatlan volta mellett. Úgy tüntetik fel a dolgot, mintha 1585-tel kezdődően folyamatosan napi-renden lett volna a végleges megoldás meghozatala a jezsuiták és a katolikusok ügyében. Valójában az 1585-ös törvénycikkely egyáltalán nem fogalmaz sürge-tően, amikor azt mondja, hogy minden „azonmód tartassék meg az religióban mindaddig, míg nagyságod generalis gyűlésben országával más végezést nem teszen.”23
A folyamodvány fő mondandója szerint persze 1581-gyel kezdődően folya-matosan olyan törvények születtek, amelyek legitimnek nem tekinthetők, hiszen ellentmondnak annak az 1556-os törvénynek, amely a pápista vallást egyhangú-lag kitiltotta Erdélyből. Az átmenetileg esetleg annak idején egy ideig érvényesnek
21 Lásd erről: Horn, 2010. 136–137.
22 Széles Ágnes: Emlékezet és mítoszalkotás Vásárhelyi Gergely utolsó művében In. Emlékezet és devóció a régi magyar irodalomban. Szerk. Balázs Mihály, Gábor Csilla, Kolozsvár, 2007.
509–524.
23 EOE III. 213.
BALÁZS MIHÁLY
44
tekintett fejedelmi döntések elvesztették legitimitásukat, mivel az országgyűlésen a rendek nem nyilvánítottak róluk véleményt, s így érvényesnek a katolikusokat java-iktól és intézményeiktől megfosztó 1556-os törvényeket kell tekinteni.
Ennek ellenére figyelemre méltó, hogy az általános rendezésre irányuló
Ennek ellenére figyelemre méltó, hogy az általános rendezésre irányuló