„Vagy ha egy asszonynak tíz drahmája van, és elveszít egy drahmát, vajon nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, míg meg nem találja? Es ha megtalálta, összehívja barátnőit és szomszéd- asszonyait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amelyet elvesztettem. Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angya
lai egyetlen megtérő bűnösnek” (Lk 15,8-10).
Keresztes Dóra (Budapest, 1953) festőművész népmeséi ihletett- ségű kompozícióján az asszony gondosan söpri ki házát. Egy oszlop előtt álló kakasa méltóságteljesen tekint a mindennapi műveletre, példázatunk értelmében azonban fennköltebb tevékenységre, a bű
nösök megváltására. „Az elveszett drahmáért egész házát kitakarító asszonyban példázva látom mindazt, amit Isten kegyelme az én megmentésemért tett. Nem volt könnyű munka, amire Jézust ebbe a világba elküldötte. Sok törődésébe és nagy áldozatába került a Megváltónak előkeresnie és felragyogtatnia az Isten számára elve
szett embert. De semmitől sem riadt vissza! Soha nem hálálhatom meg és nem dicsőíthetem érte eléggé!”
A tékozló f i ú
„Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont.
Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy tá
voli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott.
Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik pol
gárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. O pedig szívesen jól
lakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. Ekkor magába szállt és ezt mondta: A z én apámnak hány bére
se bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.
Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyan
ná, mint béreseid közül egy. Es útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. A z apa vi
szont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjá
tok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Azután hozzátok a
hí-Tóth Csaba: Példabeszéd és képírás. 1992.
zott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én jiam meg
halt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. Es vigadozni kezdtek. A z idősebb fiú pedig a mezon volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hal
lotta a zenét és a táncot. Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történik itt. Mire a szolga így felelt: A testvéred jö tt meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt. Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte. O azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, és te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mu
lathassak barátaimmal. Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nők
kel tékozolta el vagyonodat; levágattad neki a hízott borjút. Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott” (Lk 15,11-32).
♦
Tóth Csaba (Szombathely, 1959) piktúrájában a klasszikus meste
rek felidézése nem öncélú, hanem nagyon is tudatos, átgondolt ars poetica. A művész szerint „a mai művészetnek nem lehet más felada
ta, m int ennek az ember történetében páratlan »pálfordulásnak« a megragadása, visszaadása. Ami nem történt másként, m int a régi
»archaikus« evidenciák visszahelyezésével, a régi, metaforikus nyelv újraegyesítésével.” Az eredeti festményt (Rembrandt: A tékozló fiú, 1669 körül, olaj, vászon, 2 6 4 x205 cm, Szentpétervár, Ermitázs) 130x130 cm nagyságú, négyzetes formára komponálta át. A kevés szín, a m onokróm színhasználat a mondanivaló hangsúlyozására szolgál. A tartalom további hangsúlyozása azáltal is fokozódik - fes
tő meghatározása szerint: mintegy „konceptuális gesztusként” - , hogy a kép közepére kerül egy szó, egy fogalom. Jelen kompozíción
kon: „Megtérés”. A kép tartalma, felirata és címe mintegy szellemi háromszöget zár így be. „És a tékozló fiú nyomorúságán senki sem segít... Egyébként sorsára hagyták. Nincs másban reménysége a bű
nös embernek, csak m egbántott Istenében!”
A g a zd a g és L á zá r
„Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint napfényes lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a gazdag előtt, fekélyekkel tele, és azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal; de csak a kutyák jöttek hozzá, és nyaldosták a sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Abrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. A m int
Karátson Gábor: Mi közöttünk és ti közöttetek nagy közbevetés vagyon.
2002.
ez a pokolban kínok közön gyötrődve felemelte a tekintetét; IdUa távolról Abrahámot és kebelén Lázárt. Ekkor felkiáltoU: Atyám, Abrahám, könyö
rülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és hűsítse meg a nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban. De Abrahám így vála
szolt: Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. O most in vigasztalódik, te pedig gyötrődsz.
Ezenfelül még közönünk és közönetek nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jö
hessen senki. O pedig így szólt: Akkor arra kérlek, atyám, hogy küldd el őt apám házához; mert van öt testvérem, beszéljen a lelkűkre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére. Abrahám így válaszolt: Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra! De az erre ezt mondta: Nem úgy, atyám, Abrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek. Abrahám ezt felelte: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül”
(Lk 16,19-31).
♦
Karátson Gábor (Budapest, 1935) Kossuth-díjas festőművész, lí
rai, szürrealista képeinek legfőbb jellemzője a finom színvilág. A kép a „Szent Lukács írása szerint való Evangélium” illusztrálásához ké
csételve, leragasztva, körülbugyolálva. Könyörtelenül, barátságtala
nul. Az olvasói jó szándék itt nem segít” (Karátson Gábor: Táblaké
pek és bibliai illusztrációk, Kiállítási katalógus. Budapest Galéria, Budapest, 1997. 16.). „Nagyon határozottan megérthető Jézus sza
vaiból..., hogy amilyen változó és átmeneti ez a földi élet, olyan vég
legesen és változhatatlan az ember sorsa a halál után. Üdvösség és
kárhozat között ott már átléphetetlen »közbevetés« van. Sem az el- kárhozottakon nem segíthet már senki, de az üdvözülteknek sem árt
hat már semmi! Itt folyik a harc. O tt már eldőlt!”