HEt.SINGISSA
,KUSTANNUSOSAKEYHTIO OT AVA
A 'Vén gazember A finn nyelvű kiadás címlapja
KOZSIBROVSZKY ÜZLETET KÖT
1905
10 Mikszáth Kálmán: Összes művei 17. 145
Önök alkalmasint ösmerik Kozsibrovszky grófot.
Ha máshonnan nem, az én elbeszéléseimből. Hol alul van, hol fölül van, de mindig gentleman marad. Egyszer eltűnik évekre, azt mondják: letört, vége van, valami orosz hercegnél
élősködik, efféléket mondanak, aztán egyszerre csak föltűnik megint régi fényében, a klubokban, a versenytereken, a poli-tikusok közt, Krakkóban, Bécsben vagy Budapesten.
A minap (valami két esztendeje), mikor Grácban ütötte fel tanyáját, a penzionált öreg emberek városában, azt jósolták, akik ösmerték rejtekhelyét : »No, de most már csakugyan a temetőben van a víg csont, a mi Kozsibrovszkynk.
Egy cégnek az ágense, mely ingatlanok, leginkább villák eladásával foglalkozik. („Kruse és Társa, a természet
meg-szépitői''. Hauptstrasse Nr. 11.) Ágens és Grácban 1 Borzasztó vég. Ebből nincs többé feltámadás.<c
Pedig hát mégis feltámadt.
De hogy ő feltámadhasson, annak a bekövetkezéseért meg kellett előbb valakinek halnia.
Ez a valaki nem volt más, mint az ő egykori öreg dajkája, valami lembergi Schrammel Alojzia nevű asszonyság, aki csinált virágok készítéséből későbbi éveiben némi vagyont szerzett, s gyermektelen létére, közeledni érezvén végóráját, megemlékezett a kis kópéról, akit egykor saját emlőiből szoptatott, reá hagyta húszezer forintnyi készpénzét és a boltját, mely tele volt csinált virágot tartalmazó dobozokkal.
Kozsibrovszky értesülvén a történtekről, legott elutazott Lembergbe s bekapta a véletlenül jött örökséget, mint a kutya a legyet. Végre is, kleine Fische, gute Fische. Szegény jó öreg Alojzia, - szépen járt el és egészen logikusan. Mikor teje volt, tejjel látta el a kis Kozsibrovszkyt, most pedig
147
egy kis aprítani valót hagyott a tejbe. Igaz, hogy a tej és a beleaprítani való közt egy nagy időbeli hézag tátongott -de így is jó az.
A pénzt átvette a nemes gróf, a bolthoz azonban, mint-hogy az örökségi formalitások miatt egy egész hétig kellett Lembergben tartózkodnia, ráért egy csinos trafikos kisasz-szonyt keresni, akinek gavallérosan odaajándékozhatta.
Tárcájában érezvén ezt az égből csöppent összeget, így beszélt Kozsibrovszky önmagához Magyarországba menet, a vasúton:
»Most légy okos, Kozsi 1 Most vigyázz, Kozsi 1 Ez az utolsó szalmaszál, amit neked a sors lehajít, hogy ebből fond meg szerencséd szakajtóját. Ne menj kártyázni, azt mondom. Hanem okosságoddal, ügyességeddel szerezd vissza régi fényes pozieiódat. Hallgass rám, Kozsi ! Sokat tanultál Kruse és Társától, vedd hasznát.«
És hát csakugyan szót fogadott magának, - meg sem állott Zemplénmegyéig. Ott azutá~ kiszállt és megvett nyolc-vanezer forinton egy birtokot. Eppen olyat, aminő neki kellett. Neki pedig olyan kellett, ami a kutyának se kell.
Legyen benne egy nagy erdő, amelyhez ne lehessen jól hozzáférni, legyen hozzá egy nagy vadászkastély, azután lehet hozzá föld is, az nem árt, sőt még használhat is, kivált ha valami zöld terem rajta, nem szükséges annak éppen zabnak lenni. Ne legyen az ember túlkövetelő.
Zemplénben pedig vannak ilyen istenverte dominiumok.
Hozzáférhetlen helyeken tornyos öreg kastélyok, régi oligarchák építették, hogy ott az ellenség rájok ne találjon, ha oda beveszik magukat. Vagy csinos vadászkastélyok, azokból az időkből, mikor még dúvadak tanyáztak az erdőben.
Ez a trimóci birtok is ilyen volt ; valamelyik protestáns egyházi- gondnok bírta eredetileg, s arra a célra használta (hiszen azért is lett főgondnok), hogy mint közjótékonyságá-ról ismeretes főúr szerepelhessen, minélfogva szinte türelmetle-nül leste, hogy hol ég le egy-egy falu, nyomban épületfát ajánlott fel a tűzkárosultaknak a trimóci erdőből, mégpedig felekezeti különbség nélkül. (Hej, micsoda derék emberek voltak azelőtt!) Persze tehette, mert az egész dolog volta-képpen csak az újságokban vickándozott, elméletben.
A gyakorlatban elég volt annak a szegény tűzkárosultnak,
hogy a háza elégett, azt már nem lehetett tőle kívánni, hogy az ingyen épületfával még a saját életét és a megmaradó barmaiét is kockáztassa tetejébe. Életveszélyes volt onnan csak egy gerendát is lehozni, illetve lecsúsztatni, és többe is került, mintha akár a homonnai patikában rendelte volna meg.
Ez a trimóci birtok az áldozatkész méltóságos úr harmad-éve bekövetkezett halála után egy okos unokaöccse kezébe került, akinek teljességgel semmit sem jövedelmezett. Kínál-ta fűnek-fának, kinevették, már éppen azon a ponton állott, hogy a FMKE-nek ajándékozza, mikor megjelent nála Kozsibrovszky (akivel különben pertu-pajtások voltak) s nyolcvanezer forintot ígért a »dominiumért«.
- Talán valami aranybányát fedeztél fel, öregem?
Kozsibrovszky rejtélyesen mosolygott.
- Hát az majd kitudódik.
Megírták rövidesen a szerződést. Kozsibrovszky oda-dobott húsz darab ezerkoronás bankjegyet felpénznek:
»a többit hozom«. Ezzel aztán kezet _fogtak és megitták rá az áldomást, ahogy ez szokásban van úgy Magyarországon, mint lengyel földön.
- De mármost igazán valld meg barátocskám, mit szándékozol ezzel a Paflagóniával?
- Hát mindenekelőtt fölszerelem.
- Az erdőt? - csodálkozik ez.
- Az erdőt is - felelte bizonytalan hangon.
- És mivel szereled fel?
- Ej, hát amivel szokás. Élő és holt instrukcióval.
- És aztán?
- Aztán kicsinosítom a kastélyt.
- És aztán?
- Azután következik a többi, majd meglátod.
Állt pedig a birtok mintegy ezernyolcszáz magyar holdnyi
erdőből és vagy négyszáz holdnyi úgynevezett egyéb földből,
mely igen alkalmas lett volna példának okáért vályog-csinálásra. Hogy egyébre is alkalmasnak mondta volna valaki, arra nincs adat. Kövek is voltak ott, de nagy számmal, építkezés esetén felhasználhatók, de azokat említeni sem akarjuk, ha a vályogot említettük. Mert ha már vályog van, 149
vagy a kő fölösleges vagy a vályog. Minek csináljanak egy-másnak konkurrenciát 1 Azonfelül felséges vízű források csergedeztek innen-onnan. Nagy érték volna ez Budapesten, borzasztó érték volna. De itt, ezen a vidéken még emberek se laknak. Csak a madár iszik itt, aki nem tudja megbecsülni, mert neki a harmat is elég jó a falevélről.
Hanem iszen vannak még derék, becsületes emberek a világ egyéb részeiben, akik meg tudják becsülni.
Kozsibrovszky innen egyenest Homonnára hajtatott, ahol megalkudott a pallérokkal a kastély kicsinosítására.
Majd betért egy ócska vasakkal kereskedő zsidó boltjába a piacon. Ott helyét se találták az előkelő öltözetű úrnak.
- Mivel szolgálhatok, kezit csókolom.
- Tudna-e maga nekem öreg szarvasagancsokat szerezni 1 A zsidó csodálkozva tekintett fel a grófra, hogy nem tréfál-e, de hirtelen a homlokára ütött.
- Szobadíszitéshez, ugyebár! - szólt örvendezve, hogy kitalálta.
- Olyasvalamire, igenis.
- Hát mért ne tudnék! Krámer Miksa mindent tud.
Krámer Miksának sok apró gyereke van. (Krámer mindig harmadik személyben beszélt magáról.) A szegénység a legjobb professzor.
- Hát szerezzen és minél előbb.
- Mennyi kellene körülbelül 1 - kérdé a kezeit dörzsöl-getve.
- Vagy hat szekérrel - felelte Kozsibrovszky. Krámer Miksa meghökkent, összecsapta kezeit.
- Oh, jaj neki! (Tudniillik, jaj Krámer Miksának.) Hisz annyi szarva nincs a szarvasnak.
- Bolond maga, Krámer; egynek persze hogy nincs, de soknak sok van. (Ezzel kinyitotta a tárcáját és egy százast tett le Krámer elé) Fogja ezt serkentőnek. Jól megfizetem, ha mind meglesz. Lehet az öreg, nagy, kicsi, kétágú, sokágú;
mindegy, csak szarv legyen. Március közepén eljövök és elvitetem.
Krámer végre is megígérte, hogy a kívánt szarvak meg-lesznek időre, s ezzel Kozsibrovszky nyugodtan elutazott Budapestre.
A »természet megszépítőinek« egy szép levelet írt innen Grácba, hogy nem kér immár többet a mulatságból, mert ő ezentúl a maga ura s magyarországi dominiumát óhajtja személyesen kezelni.
Hozzá is látott nagy sebbel-lob bal, szerzett egy szép négyes fogatot, valahol árverésen megvett egy csomó használ-hatatlan gazdasági gépet potom áron (de olyan gépeket, amelyek nem jártak és nem is voltak már kijavíthatók), azokat elvitette Trimócra; a kastély elé szerzett ugyancsak árverésen két muskétás ágyút, azok nagyszerűen veszik ki majd magukat a bejáratnál.
Azalatt pedig szorgalmatosan feljárt a kaszinóba, leült nap-nap után az öreg Vágrányi gróf mögé gibickedni, aki szenvedélyes fogadó volt. Minden harmadik-negyedik szava volt: ki fogad erre~ Kozsibrovszky egyszer kilesett egy kedvező témát, valami lehetetlen állitást (nagy volt ezekben Vágrányi gróf) és kételkedni kezdett.
- Hát fogadsz velem~ - kérdé Vágrányi szokott hevességével.
- Az a kérdés, hogy mibe~ - felelte szerényen Kozsi-brovszky.
- Akármibe 1 Amibe akarsz.
- Hát jó - hagyta rá Kozsibrovszky -, fogadjunk harminc zsák eleven nyúlba.
Vágrányi elmosolyodott, de azért belevágott a Kozsib-rovszky tenyerébe és el vesztette a harminc zsák eleven nyulat.
Mikor fizetségre került a sor, Vágrányi szerette volna a nyulakat átváltoztatni pénzre, de Kozsibrovszky nem engedett, neki nem kell a pénz, neki elevenen kellenek a nyulak, s így aztán akár nevetséges, akár nem, mégis csak természetben kellett kiszolgáltatni a tapsifüleseket és ráírni az alföldi uradalmának az igazgatójára, hogy azok elő
teremtessenek.
Mihelyst véget ért a tél és az »isten tehenkéi« kezdtek az
első tavaszi napfénynél kijönni sütkérezni a rögök alól, Kozsibrovszky hozzálátott a birtok felszereléséhez.
Kicsinosittatta a kastélyt, a hét szekér szarvasagancsot
lepedővel letakarva éj idején Trimócra szállították
Homonná-151
ról. Másnap munkásokat fogadott, mindenik szekérhez négyet, mire a szekerek megindultak az erdőség különböző ré-szeibe.
- No, gyerekek - biztatta a napszámosokat -, lássatok hozzá, hajigáljátok szét az agancsokat.
Azok ránéztek csodálkozva :
- Mitől lesz az jó, méltóságos uram 1 Kozsibrovszky nevetett.
- Ha szarvval vetjük be a talajt, szarvasok fognak nőni benne. (És hamiskásan hunyorított a szemeivel.) Egyenletesen szórjátok el, ne egy helyre. Aztán egy kis harasztot kell rá borítani, mert maga a szarvas is így szokta bekaparni.
Bolond egy föld ez! Nem örül ez semminek a világon, csak a tavasznak! Annak is csak vagy két hétig. De akkor felöltözik a legpompásabb ruhájába, a páfrányok ellepik a mezőt s derékig érnek, farkastejek, falevelek, papsajtok, buja cickányok kinyújtózkodnak. Aki szétnéz a mezőn laikus szemmel, azt hinné, egy zsírosabb, gazdagabb földrészre jutott. Gyönyörű az! Embermagasságnyi zöld szőnyeg a vörnyeges földön. Akit ez el nem bájol, az rossz ember.
Akit pedig elbájol, az szamár ember. Mert ez a zöld növény-zet semmire se jó a világon, csak a szemnek kellemetes.
A trimóci föld olyan, mint a lusta ló, szétjátssza magát, ugrós, ficánkol, keneti magát, de ha hasznos munka végett hámba fogják, a Herkópáternek se mozdul. Biztathatod azt, trágyázhatod, szánthatod, boronáltathatod, azt mondja tótul, hogy >>nye mozsem« (nem lehet).
Hanem iszen jól tudta azt Kozsibrovszky, hogy mitől hízik a lúd, s tavasz elején Berlinbe utazván, vevőt keresett a birtokra az ottani arisztokrácia körében. És talált is. Mert Németországban minden bőven van, csak föld nincs. Maga a császár az első földbirtokos mintegy 80 ezer hold földdel, melyen vagy negyven kastély és vár áll. A szász király a második földbirtokos tízezer holddal és húsz kastéllyal, a töh bi dominium is mind ilyen kurta lélegzetű. Kertileg megdolgozott, keresztül-kasul turkált, csatornázott földek.
A nagy kultúra is nevetséges. Csak éppen hogy már nem s,zitálják a földet. De nincs is már ott semmi poézis.
Allat csak a vadaskertekben látható és a menazsériákban.
Ha itt-ott vadon ugrik ki egy-egy nyúl, talán le is fotografi-rozzák a német képeslapok.
Valami báró Knopp Sebestyén gazdag bankár és gyáros keresett akkoriban egy vadban dús birtokot vala-melyik szomszéd országban. Kozsibrovszky megösmerkedett vele, s mikor neki is előhozta a kívánságát, vontatva felelte:
- Hát azt nálunk lehet találni. Nekem magamnak is van egy eladó jószágom. Értékes szántók és pompás erdő
ség. Ha jobbat nem tud a báró, nézze meg egyszer, ha arra jár.
- Hm, az a kérdés, hogy van-e benne vad 1 Mert lássa, kedves gróf Kozsibrovszky, nekem nagy üzleti összekötteté-seim vannak magas, legmagasabb személyiségekkel, akiknek én nem viszonozhatom a szívességüket egyébbel, mint hogy évenként egyszer-kétszer meghívnám őket vadászatra. Tehát egy vadászkastély és lőni való vadállomány kell.
Kozsibrovszky fitymálva rázogatta a jobb kezét.
- Akkor aztán nem igen csinálunk üzletet, kedves báró Knopp, mert az én birtokom nem afféle ráadás a nyulak-hoz, nem vadállatok fundusa. Az egy kultivált Európa, egy kis paradicsom a maga nemében, ahol a vadászat csak másod- vagy harmadsorban említhető. Egyébiránt erre a célra is elsőrangú hely.
- Azt hiszi?
- Tessék, nézze meg egyszer. Ámbár mondom, e tekin-tetben nem fektetek rá valami nagyobb súlyt.
- Ön nem vadászik 1 - csodálkozott a báró.
- Soha. Fiatal koromban meglőttem egy suhancot, egy hajtót. Nem valami ügyetlenségből, hanem szándékosan.
Gyerek voltam és feudális nagy család sarja, bolond közép-kori eszmékben nevekedve. Apám először vitt ki vadászatra a litvániai erdőkbe, s hallottam, amint a jáger jelentette neki, hogy ennyi meg annyi zerge és nyúl esett el, azonfelül, hogy megsebesült két hajtó. Hohó, gondoltam magamban, hát hajtókra is vadászunk, s minthogy restelltem, hogy még eddig semmit se lőttem, megcéloztam egy tőlem nem messze ácsorgó suhancot és meglőttem. Sebe és kínos jajgatása meghatott, akkor fölfogadtam magamban, hogy sohase megyek többé vadászatra és maig is megtartottam.
153
- Ön erős karakter, gróf Kozsibrovszky - vélte a porosz. - És milyen vad van az erdőben 1
- Azt hiszem, mindenféle.
- Akkor hát megnézem a birtokot.
- Mikor?
- Akár mindjárt.
Kozsibrovszky elgondolkozott.
- Most egy pár napig nem érek rá, de ha önnek kedve lesz, úgy jöjjön el húsvét táján.
A báró megnézte a tárca-naptárát.
- Április 24-én indulok, 26-án ott leszek a délutáni vonattal. Alkalmas ez önnek 1
- Ott fogom várni az állomásnál. Ebbe maradunk.
Szép tavaszi napra ébredett április 26-án Kozsibrovszky gróf az ő elátkozott kastélyában, melyet csak négyen laktak : egy vén csősz, egyszersmind major domus, aki a tehenet is gondozta, a kocsis, akinek négy parádés ló volt a keze alatt, egy szolgáló, aki főzött, és a gróf inasa, illetve titkárja, voltaképpen maga is lengyel gróf Styiriverszky, de a grófi stílust levetette ez idő szerint és mint Baptiste szerepelt a trimóci uraságnál.
Kozsibrovszkynak szokása volt az ágyban reggelizni, forralt tejet pirított kenyérrel, azután kiszíni egy csibukot.
- Baptiste, tömd meg a csibukomat és hozd ide.
- Várj - felelte Baptiste -, míg megfőzöm a reggeli-met (gyakran esett úgy is, hogy Kozsibrovszky volt a Bap-tiste inasa, mert a szerencse forgandó Lengyelországban).
Baptiste előhozván a csibukot, félkönyökére dőlve
szipákolt az ágyban, miközben kedélyesen beszélgetett.
- Ma nagy napunk van, Baptiste. Ma dől el, hogy mi lesz velünk. Milyen csend van most itt. Majd meglátod, mekkora élet lesz itt délután. (Az órájára nézett). Ha a klepsidra jól mutat, akkor még egy óránk van. Azután
kezdődik az előadás. Megjön a szakács Pestről a kuktákkal és az élelmiszerekkel a fél tíz-óraival. Te majd átszaladsz Okladra, Baptiste, ahol már együtt vannak a hajtók. Az éjjel meg kellett érkezni a harminc zsák nyúlnak. Te magad mégy a hajtókkal és elrendezed, hogy e derék támogatóink kellő
helyen, módon és időben. hagyják 01 vászonbörtöneiket.
Aha, valami zörög az ablak alatt. A fogadott ekék érkeznek.
Szamarak. Mit akarnak 1 Mondtam nekik, hogy csak délután fogjanak bele. Oh jaj, Baptiste 1 Nagyon kiköltekeztem, Baptiste 1 Ha ez a dolog nem sikerül, el vagyunk veszve.
Általában zajos nap virradt fel Trimócra. Míg Kozsibrov-szky a csibukját szítta, elevenedni, népesedni kezdett az egész udvar. Szekerek jöttek mindenféle holmival, livrés cselédek innen-onnan. Egy csomó hintó és homokfutó üresen.
Baptiste ki-kiszaladt és váltig jelentette, hogy ez jött, az jött.
- A kölcsönkért hintók - morogta Kozsibrovszky.
Ezeket egy társzekér követte, megrakva gyönyörű parasztleányokkal, egy másik szekér férfinépet hozott, egy harmadikon cigánybanda szorongott bráccsal, hegedűkkel,
cimbalommal.
- Hát ezek mire valókY - kérdé Styiriverszky.
- Ezek az udvari cigányaink. Vidd be lSket a kamrába, ott vannak a ruhák, amiket a bukott kassai színtársulat árverésén vettem, öltöztesd fel őket. De most már ideje, hogy fölkeljek.
Lassan, óvatosan öltözködött. Mi.közben borotválkozott, ki-kitekintett az ablakon, mert minden percben történt valami.
Mintha egy színdarab folynék odakünn, ahol az előre kicirkal-mazott jelenések, felvonulások kellő időben történnek.
- Ah - szólt megelégedetten az ujjait petyegtetve -, megjött a földmívelésügyi miniszter.
De már erre Styiriverszky is odaugrott az ablakhoz.
Egy miniszter Trimócon nem olyan közönséges dolog, hogy az embert fel ne izgassa.
- Hahaha - nevetett Styiriverszky -, hisz ez a Szlamcsik fiskális Homonnáról.
Az volt, a Szlamcsik fiskális ; de már akkorra be is nyitott és kirázta a nagy szakálláról az út közben ráragadt port, békanyálat s egyéb oda nem való gezemicét. Szépen volt öltözve, ünneplő feketében, mintha templomba jött volna.
- Jó reggelt, grófocskám, dusicskám, itt vagyok pon-tosan, mint a szmrty, mint a halál. Adjon az isten jó munkát 1
No hát ülj le, Leopold, és igyál egy kis szilvóriumot.
155
Aztán láss hozzá a dolgok elrendezéséhez, süssetek, főzzetek,
míg én a vasúthoz megyek a vendégért.
- Mikor jön?
- Az egy-órai val.
- Kik jönnek?
- Ő és a titkárja.
- Szakemberek~
Kozsibrovszky vállat vont.
- A báró vadászati könyvet is írt.
- Az a jó, barátocskám - ujjongott Szlamcsik -, mert amiben a német szakember, abból nem tudja semmit.
És milyen korú ember?
- Úgy a hetven felé tart.
Szlamcsik a tenyereit dörzsölte örömében.
- A legjobb évek. Már intelligitur nekünk, nekinek nem. Intelligitur majom-évek.
- És a titkárja milyen idős?
- Az egy Hanck nevű fiatal rokona, vagy huszonöt éves.
- Tapintatlan fickó lesz. Vagyis kecskebak-évek. Jó lesz neki a Komelik Ancsurka. Betanítok őtet.
- Miféle hieroglifekben beszélsz te az évekről?
- Hát úgy, hogy minden ember valami években van.
- Nos, és te milyenekben vagy?
- A róka-években, barátocskám.
- Te Szlamcsik, ne igyál többet abból a szilvóriurnból, mert te már ittál ma valahol. Érzem a beszédeden.
- , De bizony azon nem érzelsz. Mert ez csak egy régi mese. Es okos mese. Régibb a szilvóriumodnál. Iszom még eggyel. Egészségedre, grófocskám. Hogy azt mol}dja . tudniillik a mese mondja : Isten megharagudta Adámra, amiért az almából evett. Látod, én azóta istenfélő ember létemre sohase nem eszem almát. És nem iszom almabort. Hát mondom ... hol is hagytam el 1 Isten lecsapta földre embert, hogy halálnak halálával haljon meg. De egy még hátra maradt, hogy mikor haljon meg Ádám meg Éva. A terminus volt kérdéses. Az Úr gondolta, hadd éljenek huszonnégy évig.
Addig éri élet valamit. Az ember azonban keveselt eztet, eljött Istenhez panaszkodni. Isten mondja neki : Nye mozsem, Ádámko, daj mi pokoj ! Nem tehetek Ádámko, hagyjál
nekem békét, éveket mind elosztogattam teremtmények között. Az ember addig nyöszörögte, hogy így, úgy nem igazság, hiszen húszéves koráig nő, hát mire való az a nagy
készülődés azért a potom négy esztendőért 1 Isten belátta, és szólt : habes rectum, de már most honnan vegyem éveket 1 Ej, ha magamnak nincs, kérek kölcsön. (Ebből tanulta meg dzsentri adósságcsinálást.) Elhívta hát az Isten az ott közel álló állatokat, először a kecskebakot és ettől kölcsönözte ember számára öt esztendőt, aztán odaszólította a rókát, az is átadott az éveiből tíz esztendőt, már akkor volt az embernek negyven éve. Isten ráhunyorított Ádámra : »Elég-e, Ádám 1<1 Az rázta az övé fejit : Nem elég, dehogy elég. Ekkor az ökörtől kért kölcsön az Úr tíz esztendőt. Az is adott (hiszen azért ökör). »Ezekben az években - mondta az Úr Ádámhoz - épp úgy fogod vonni az igát, mint az ökör. Hát kell-e még töbM« Ádám mondta, hogy kell. Most már a szamár-tól vett el tíz esztendőt az Úr. Az ember még mindig többet kívánt, de már nem volt ott a közelben más.állat, csak a majom, hát attól kellett elkölcsönözni a többit. No, most már értettél, grófocskám, hogy mit beszéltem~
- Mondjuk, hogy értelek. Es igen örülök, hogy éppen a róka-években vagy. Hanem azért eszeden légy, Leopold, és el ne felejtsd, hogy te miniszter vagy, aki azalatt itt toppantál látogatásomra, míg én odajártam a vendé-gekért.
- Oh persze, hogy el nem felejtem. Egész életemben
- Oh persze, hogy el nem felejtem. Egész életemben