Virágozó virágok

A szocreál vége és a forradalom A XX. kongresszus és a lengyel út

Miközben a pártos mag a képzőművészet területén egyre sikeresebben tette a dolgát a hatalom monolit tömbjén egyre sokasodtak a repedések.⁹⁵⁸ 1955 októberében újságírók és szépírók memorandumban tiltakoztak a KV-nál az irodalmi életet sújtó adminisztratív elnyomás ellen. Az új szakasz szellemiségét sugárzó reformista fellépést az uralkodó pártelit részéről szigorú elutasítás és ellentámadás követte.⁹⁵⁹ De a világpolitika nem kedvezett Rákosi Mátyásnak. Az SZK(b)P 1956. február 14–25. között megtartotta XX.

Kongresszusát, ahol Hruscsov – egy zárt ülésen – elmondta a sztálini személyi kultuszt bíráló történelmi beszédét, a kollektív vezetés pedig elfogadta, hogy a szocializmushoz nem egyedül a szovjet modell másolásán át vezethet az út. Nagy Imre-hívei saját törekvéseik megerősítését olvasták ki a történtekből, az Írószövetségben forrt a levegő, az új szakasz idején létrejött Petőfi Kör feszült hangulatú vitaesteket rendezett.⁹⁶⁰ A radikalizálódó csoportok ellen határozottan fellépő Rákosit a KV – szovjet nyomásra – 1956. július 12–21-ei rendkívüli ülésén felmentette első titkári tisztjéből és a Szovjetunióba küldte gyógykezelésre.

A kultúra semmiféle kézzelfogható útmutatást nem kapott a XX. Kongresszuson, bár az sokat sejtetett, hogy a dekorációból hiányzott Sztálin-alakja.⁹⁶¹ A képzőművészet területén Németh Lajos próbálta levonni a következtetéseket, hozzáigazítva a kultúrpolitikát a Hruscsov, Bulganyin és Mikojan által körvonalazott, tudományosabb igényű, új pártdirektívához: „Most azt kell megállapítani, hogy ezekben a zsdánovi meghatározásokban mi a helyes, mi az, ami időtálló, mi a dogmatizmussal és személyi kultusszal összefüggő, kiküszöbölendő értékelés. […] A forradalmi romantika adta meg az elméleti megalapozottságát az élet lakkozásának.”⁹⁶² A Szabad Művészet is a tematikus művészet halálának szovjet szentesítését olvasta ki a kongresszusi beszédekből: „[...] a művészet csak akkor tudja népnevelő feladatát betölteni, csak akkor tud a világ megismerésének eszköze lenni, ha nem elégszik meg régebbi korok eredményeinek másolásával, hanem bátran új utakat tör. Alkotó művészet – tehát művészet a szó igazi értelmében – nem a valóság szenvtelen másolása és utánzása, hanem – mint ahogy Bjelinszkij nevezte – a valóság kvintesszenciája. Ítélet, vélemény a korról, melyben a művész él. Nem naturalizmus tehát és nem üres formazsonglőrködés, hanem realizmus.

Művészetünknek meg kell ragadnia azokat a nagy témákat és azt a mély tartalmat, melyet monumentális korunk ad számára. Ezt pedig nem tudja megtenni, ha akadémikus sablonokat erőszakol a valóság adta jelenségekre, ha epigonszerűen követi elmúlt korok bármilyen nagy eredményeit, ha gúzsba köti önmagát. […] Az új tartalom konkrét, neki megfelelő formát követel.”⁹⁶³ A Szabad Művészet soraiból ismét mindenki azt érezhette: a hazai tematikus szocreál már a múlté. Az „utolsó koporsószeget” Bán Béla ütötte a helyére, amikor a folyóirat hasábjain nyilvánosan kárhoztatta a korábban általa is követett sztálinista stílusiskolát.⁹⁶⁴

Lassan a munkával és pénzel bőségesen ellátott képzőművészeket is magával ragadta az elégedetlen közhangulat. Bán Béla kiállt az absztrakt művészekért a Szövetség

958 Az események történeti összefoglalásához lásd.: Kollega Tarsoly, 1996, 198–200.; Romsics, 1999, 381–382.

959 Rainer, 1990, 192–221.

960 Vö.: Standeisky Éva: A magyar írók és a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. Kongresszusa. In.:

Pál Lajos–Romsics Ignác szerk.: 1956 okai, jelentősége és következményei. Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 2006, 37–56.

961 Uo.: 39.

962 Jegyzőkönyv, Vezetőségi ülés, 1956. április 2.; MKCS-C-I-2/1071-20, MTA-MKI Adattár 963 A XX. Kongresszus és a képzőművészet. Szabad Művészet 1956/4, 160.

964 Bán Béla: A képzőművészet és a dolgozók kapcsolata. Szabad Művészet, 1956/6, 294–297.

163

vezetőségi fórumain, komoly belső vitákat gerjesztve.⁹⁶⁵ A Makrisz Agamemnon által rendezett Kertészet a Magyar Képzőművészetben című tárlaton olyan régen nem látott művészek szerepeltek, mint Csontváry vagy a formalista Gadányi Jenő.⁹⁶⁶ Hirtelen felborult a korábbi status quo. Bernáth, Pátzay és Németh lettek a reakciósok, miközben Schubert Ernő és Bán Béla támogatták a non-figuratívokat.⁹⁶⁷ A Szabad Művészet Picasso eszmei nagyságát dicsőítette⁹⁶⁸, a festő szakosztály pedig tagságot akart adni az Európai Iskola olyan emblematikus figuráinak, mint Anna Margit, Bálint Endre, Gadányi Jenő, Korniss Dezső, Martyn Ferenc és Rozsda Endre,⁹⁶⁹ akik közül többen megalakították a betiltott izmusok megbélyegző nevére utaló Formalista Művészek Csoportját.⁹⁷⁰

A nyugtalan művésztársadalomban közszájon forgott az absztrakciót támogató kultúrpolitikai alternatíva: a „lengyel út”.⁹⁷¹ A magyar közönség 1955 végén a varsói VIT-ről szóló beszámolókból értesült először a lengyelek avantgárd szellemű formakísérletiVIT-ről;

Diószegi András elhűlve számolt be impresszióiról a Szabad Művészetben, kiemelve a Guernica-dekorációkat és az absztrakt grafikusokat.⁹⁷² Lengyelországban már 1955 januárjában megalakult a Csoport 55, aminek tagjai szürrealizmust és konstruktivizmust vegyítettek a figurális festészetbe.⁹⁷³ Az idős avantgardistának, Henryk Stażewskinek önálló kiállítást rendeztek a lengyel írószövetség klubhelyiségében, ahol a közönség

965 Jegyzőkönyv, Elnökségi ülés,1956. június 1.; MKCS-C-I-2/1072, MTA-MKI Adattár 966 Vö.: Gadányi, 1965, 277. skk.

967 Pátzay szerint azért nem szabad tiltani az absztrakciót, mert ami tilos, az kívánatos. Bernáth szerint a lengyel úttól megzavarodott főiskolások érdekében ki kéne mondani, hogy a festészet Van Eycktől Van Goghig tart. (Jegyzőkönyv, Vezetőségi ülés, 1956. április 2.; MKCS-C-I-2/1071-20, MTA-MKI Adattár) Németh Lajos nem értett egyet Bernáth kategorizálásával, de az absztraktoktól állami elhatárolódást követelt: „tehát minden olyan haladó eszmeiségű művészi próbálkozást pártfogolni kell, amelyik az absztrakció, szürrealizmus, azaz a dekadens polgári kultúra talaján nőtt művészeti irányok és a naturalizmus ill. az akadémia között van. […] Az absztrakciót nem fogadhatjuk el hivatalos, az állam által támogatott művészetnek. De a magányosok [t.i.: magánszemélyek] támogathatják, ezért nincs semmi akadálya, hogy a Képcsarnokok bizományba átvegyenek és áruljanak absztrakt képet.” (Jegyzőkönyv, Szövetségi nagyaktíva ülés, 1956. szeptember 24.; MKCS-C-I-2/1076-(23-24), MTA-MKI Adattár) Németh felvetette, hogy önköltséges módon bárki – még az absztraktok – is rendezhessenek kiállítást az egyik képcsarnokos kiállítóhelyen. Schubert Ernő viszont – saját absztrakt múltjára hivatkozva – nem tudott ilyen elítélően nyilatkozni a non-figuratív művészetről. (Uo.) Egy következő ülésen Bán ismét kiállt az absztraktokért, közös kiállításukat Schubert és Végvári támogatta, míg Pátzay, Bortnyik és Németh ellenezte; végül mégis határozatba foglalták, hogy Bán rendezzen számukra egy tárlatot a Szövetség keretei között. (Jegyzőkönyv, Elnökségi ülés, 1956. október 9.; MKCS-C-I-2/1077, MTA-MKI Adattár)

968 Körner Éva: Picasso. Szabad Művészet, 1956/1–2, 55–61.

969 Jegyzőkönyv, Vezetőségi ülés, 1956. július 13.; MKCS-C-I-2/1074. Gadányi Jenő – feleségének visszaemlékezése szerint – dühösen elzavart Bán Bélát, aki azt kérte a hosszú évekig nélkülöző festőtől, hogy küldjön be képeket a Szövetségbe, ami alapján eldöntik, hogy lehet-e tag. Gadányiék szerint Bán Martyn Ferencnél se járt volna jobban, de őt nem találta otthon. (Gadányi, 1965, 274–275.)

970 György–Pataki, 1990, 105.

971 Németh Lajos szerint magánbeszélgetésen sokan azt állítják, követniük kéne a „lengyel utat”, és szabadságot adni az izmusoknak. (Jegyzőkönyv, Szövetségi nagyaktíva ülés, 1956. szeptember 24.;

MKCS-C-I-2/1076-(23-24), MTA-MKI Adattár) Pátzay már korábban megjegyezte, hogy „a lengyel művészeti események megbolygatták az embereket” (Jegyzőkönyv, Elnökségi ülés, 1956. június 1.;

MKCS-C-I-2/1072-37, MTA-MKI Adattár); míg Bernáth szerint a fiatalokat összezavarja, hogy a lengyelek hivatalosan is támogatják az absztrakciót (Jegyzőkönyv, Vezetőségi ülés, 1956. április 2.;

MKCS-C-I-2/107).

972 „A formalizmus és a realizmus egymás mellett lelhető fel a fiatal lengyel képzőművészek munkáiban. A kísérletezésnek, útkeresésnek ez a szabadsága, kötetlensége sok erőt szabadított fel, módot adott a fiatal lengyel művészeknek tehetségük, erejük kipróbálására.” (Diószegi András: A VIT képzőművészeti kiállításáról. Szabad Művészet 1955/9, 402.)

973 A Csoport 55 (Grupa 55) több képviselője – például Marian Bogusz vagy Kajetan Sosnowski – rövid időn belül a tasizmusnál kötött ki. Lásd.: Katarzyna Nowakowska-Sito szerk.: Galeria Sztuki XX wieku. Odsłony kolekcji 1945-1955. (Gallery of 20th Century Art. Uncovering the Collection in 1945–

1955.) Muzeum Narodowe w Warszawie, Varsó, 2007, 58–59.

164

láthatta a szocreál képekkel is kísérletező művész friss absztrakt festményeit.⁹⁷⁴ A varsói Világ Ifjúsági Találkozó alatt rendezték meg a Długa utcai fegyvertárban (Arsenal) 1955 őszén a fiatal művészek Háború ellen, a fasizmus ellen című, új iskolát teremtő, nagy szabású tárlatát.⁹⁷⁵ A sztálinizmus alatt kinevelt Arsenal-generáció szembe fordult a szocialista realizmussal és az expresszivizmus modernista esztétikájának felvállalásával utat nyitottak a lengyel szocmodern felé.

Inter arma silent musae

1956 őszén egyre forróbb lett a helyzet az értelmiség köreiben, baloldali írók folyamatosan támadták a sztálinistákat, szeptember 17-ei Közgyűlésükön pedig – nem törődve a pártközponttal – beválasztották az Írószövetség vezetőségébe Illyés Gyulát, Németh Lászlót és Kassák Lajost is.⁹⁷⁶ Az írók aktivitása nem a rendszer megdöntése, hanem a megreformálása felé mutatott.⁹⁷⁷ Németh Lajos 1956. szeptember 24-én a Képző és Iparművészeti Szövetség nagyaktívája előtt értékelte az események aggasztó irányát:

„Jelenleg a helyzet elég súlyos. Néhányan – az elkövetett hibákra hivatkozva – azt hangsúlyozzák, hogy megbukott a szocialista realizmus, a marxista esztétika. Ezért minden területen tanúi vagyunk a polgári nézetek megerősödésének, rehabilitálásukat követelik olyan nézetek is, amelyek a múlthoz tartoznak, és a hiba ott történt, hogy eddig ugyan adminisztrative háttérbe szorítottuk őket, de elvileg még nem győztük le.

Természetesen nem a marxista esztétika vagy tudomány bukott meg, mint ahogyan néhányan hangoztatják, hanem a marxizmusnak a vulgarizálása, a marxizmus szellemétől teljesen idegen dogmatizmus, a tudománytalanság. És azt is hangsúlyozni kell, hogy épp az alkotó marxizmus, a leninizmusnak újra jogaiba visszaállított eszméje buktatta meg a dogmatizmust.

A feladatunk a képzőművészet területén is ugyanez, mint az egész kulturális életünkben: visszaállítani a marxista tudományt a jogaiba, tudományos alapra helyezni az elméleti munkát és szembeszállni mind a dogmatizmus még jócskán meglevő maradványaival, mind az újraéledő, le nem győzött polgári nézetekkel. Újból érvényt, hitet kell szerezni a művészetelméletnek, azt, amit a dogmatizmus elkótyavetyélt, az alkotó marxizmusnak kell visszaszereznie.”⁹⁷⁸

A képzőművészek között eluralkodott a „szabadon virágozzék minden virág”

szellemisége,⁹⁷⁹ a pártos mag pedig – kénytelen-kelletlen – visszakozott. A főiskola élére kinevezett Domanovszky és a betegsége miatt visszavonuló Kádár kínos sajtótámadások

974 Uo.: 65–66.

975 Przemysław Brykalski megostorozott, zöld színű, fauve-os férfiaktot állított ki, Barbara Jonscher Cézanne-t idéző almacsendéletet, Andrzej Wróblewski egy kissé picassós munkás anyát, Wojciech Fangor pedig egy kubista Szent Sebestyént. (Uo.: 68–72.)

976 Standeisky, 2006, 51.

977 „Az írók – a megtorlók vádjaival ellentétben – nem 'előkészítették az ellenforradalmat', az 1955-ben megtorpant 'új szakasz' folytatását kívánták csupán. A hatalom összeomlásának lehetősége fel sem merült bennük.” (Uo.: 56.)

978 Jegyzőkönyv, Szövetségi nagyaktíva ülés, 1956. szeptember 24.; MKCS-C-I-2/1076-(15-16), MTA-MKI Adattár. (A nagyaktíva ülés rendhagyó összejövetel volt, feltehetően Domanovszky és Kádár lemondása miatt hívták össze ezzel a címmel a Szövetség vezetőit.)

979 „Az a követelmény, hogy 'szabadon virágozzék minden virág' nagyon szimpatikus művészeink előtt.” – mondta Németh a nagyaktíva előtt (Jegyzőkönyv, Szövetségi nagyaktíva ülés, 1956. szeptember 24.; MKCS-C-I-2/1076, MTA-MKI Adattár). Ez a – Mao Ce-tungtól származó – frázis lett az 1957-es Tavaszi Tárlat jelszava és a Kádár-kor kultúrpolitikájának egyik többszörösen kifordított metaforája.

(Vö.: Pataki Gábor: A „hivatott kertészek”. Képzőművészeti kritika 1957–1965 között. In.: Nagy Ildikó szerk.: Hatvanas évek. Új törekvések a magyar képzőművészetben. Képzőművészeti Kiadó–Magyar Nemzeti Galéria–Ludwig Múzeum, Budapest, 1991, 28–32.)

165

közepette lemondott szövetségi posztjáról augusztus 31-én.⁹⁸⁰ Geszti László szerint a Szövetség pártszervezete, a pártszervezet csúcsvezetősége és a Vezetőség pártaktívája egyetért abban, hogy szembe kell nézni a szektás múlttal.⁹⁸¹ Összehívták 1957 elejére a Szövetség Közgyűlését, aminek előkészítésére egy sokkal karcsúbb és mozgékonyabb új Vezetőséget jelöltek ki.⁹⁸² Makrisz Agamemnon szerint a VII. Magyar Képzőművészeti Kiállítás tervezett zsűrijében már a „virágozzék minden virág” elve érvényesült, hiszen a Párt holdudvarán kívül eső tekintélyek is belekerültek, például Czóbel Béla vagy Ferenczy Béni.⁹⁸³ A Képzőművészeti Főiskola leköszönő, kemény kezű igazgatója, Bortnyik Sándor tőle teljesen szokatlan, forradalmi tónusban szólalt fel: „Mindenütt forr az élet, az írók kezdték meg. Mindenütt próbálják kialakítani az életformát. Két év óta nincs a Szövetségnek semmi elvi álláspontja, csak adminisztratív dolgokat intézett. El kell dönteni előbb, hogy mi a szocialista-realizmus, melyek azok az irányzatok, amikkel együtt tudunk dolgozni. Előbb életet kell kapjon a Szövetség. Csak fizikai élete van a Szövetségnek, Csipke Rózsika álmát alusszák [sic!]. Fel kell ébreszteni a Szövetséget, néha úgy tűnik, mintha fordítva ülnénk fel arra a lóra. Tisztázzuk már a dolgokat. Kezdjük meg a vitát. Az írók nem féltek a nyáron való vitatkozástól. Mi abbahagytuk és semmiről sem beszéltünk.

Minden Szövetség működésének az az alapja, hogy legyenek szabad viták. Ez a mi kötelességünk. Most mindenről adminisztratív úton döntünk, teljesen alapszabály ellenesen is.”⁹⁸⁴

Minden adott volt egy újabb képzőművészeti reformhoz: a pártos mag helyett egy új Vezetőség diktált, új szellemiségű zsűri bábáskodott a soron következő nemzeti seregszemle felett és egy absztrakt kiállítás is feltűnt a horizonton. A hivatalos művészet belső átalakulását az 1956. október 23-án kitörő forradalom nem befolyásolta döntő módon. Inter arma silent musae – a forradalmaknak nincsen saját művészete. A legjelentősebb esztétikai aktus a rendszer gyűlölt szimbólumának, a Sztálin-szobornak a ledöntése volt. Egy visszaemlékező szerint Mikus Sándor értetlenül állt a tömegben,⁹⁸⁵ pedig sztálinista tematikus művészet története már korábban vége volt.⁹⁸⁶

980 Jegyzőkönyv, Elnökségi ülés, 1956. október 9.; MKCS-C-I-2/1077, MTA-MKI Adattár. Kádár Györgyöt a Szabad Nép megtámadta, hogy a Klement Gottwaldról festett nagy méretű tematikus képéért indokolatlanul kapott 130 000 Ft-ot, pedig a megbízást jóval korábban, még a főtitkári kinevezése előtt kapta. (Uo.)

981 Jegyzőkönyv, Elnökségi ülés, 1956. október 9.; MKCS-C-I-2/1077, MTA-MKI Adattár

982 A pártszervezet új titkárságot javasolt (főtitkár: Csohány Kálmány) és új Vezetőséget a Szövetségnek: Borsos Miklós, Csohány Kálmán, Domanovszky Endre, Geszti László, Hincz Gyula, Konecsni György, Makrisz Agamemnon, Pátzay Pál, Schubert Ernő, Somogyi József és Szilárd György.

(Jegyzőkönyv, Elnökségi ülés, 1956. október 9.; MKCS-C-I-2/1077, MTA-MKI Adattár) Végül még Imre István és Kiss Roóz Ilona is bekerült az új Vezetőségbe. (Jegyzőkönyv, Elnökségi ülés, 1956. október 16.;

MKCS-C-I-2/1078, MTA-MKI Adattár)

983 A formálódó új zsűribe javasolt művészek (a tanácskozási joggal rendelkező párt- és minisztériumi megbízottak mellett): Barcsay Jenő, Bernáth Aurél, Borsos Miklós, Burghardt Rezső, Czóbel Béla, Domanovszky Endre, Ferenczy Béni, Koffán Károly, Konecsni György, Makrisz Agamemnon, Pátzay Pál, Pór Bertalan, Somogyi József, Szabó Iván, Szőnyi István és Vilt Tibor. (Jegyzőkönyv, Elnökségi ülés, 1956. október 9.; MKCS-C-I-2/1077, MTA-MKI Adattár)

984 Jegyzőkönyv, Elnökségi ülés, 1956. október 16.; MKCS-C-I-2/1078, MTA-MKI Adattár

985 Végvári Lajos: Önarckép tollal. Egy művészettörténész élete. Szabad Tér, Budapest, 1999, 138–139.

986 Ez nem jelentette azt, hogy „megkésett” tematikus művek ne készülhettek volna később is. A ritka példák egyike Gáspár Sándor VIT-beszámoló című festménye (1957, MNG), de a katonafestő Legéndi József életműve is anakronisztikusan folytatta az ötvenes éveket (Szücs–Prakfalvi, 2010, 8.); a konzervatívabb szobrászat terén több példa is felsorolható (a Népstadion melletti Szoborkert befejezése 1956 utánra tolódott). A világ más sztálinista diktatúráiban a tematikus szocreál később is virágzott, Kínában a kulturális forradalom idején, Észak-Koreában mind a mai napig.

166