Világteremtés – vonalakkal

L

G



A művész – akármilyen nehéz helyzetben van – kiváltságos, mivel akkor varázsol világo-kat, amikor akar. Tudja ezt Lipták György is, aki egy interjúban így beszélt: „Marad az, hogy az ember különböző vonalakat meg színeket fölvisz a papírra, s így próbál olyan dol-gokat elmondani, amelyek csak ezzel mondhatók el.” Talán a zenész van még hasonló ki-váltságos helyzetben. Az irodalmár azonban nem, hiszen anyaga, a szó, a nyelv (különösen a mögöttünk lévő században) megkérdőjelezhető, oly sok vele a visszaélés. Leggyakrabban maguk az írók teszik ki kisebb-nagyobb kérdőjeleiket.

Egyik üvegfestményének Törékeny világ a címe. A játékos, nem akármilyen humorról árulkodó illusztrációk és egyedi lapok nem ritkán ezt a törékenységet és fenyegetettséget is jelzik. A Vár című színes tinta kedves, mesébe illő kastélyocskája egyébként is a szirtfok szélén áll, körülötte tomboló elemek, fák csavarodnak ki, dől-borul minden. A házra sár-kány teste fonódik; nem a gyerekjáték, hanem a szörny. S ebben valóban nyelvünk kivéte-les játéklehetősége mutatkozik meg: ugyanaz a hangalak két teljesen ellentétes hangulatú, jelentésű dologra utal. Joggal írta Kass János: „A Hieronymus Bosch-i példabeszéd, a fur-csa deformáltság, nagyító alatt vizsgált világ itt nyüzsög körülöttünk…” Lipták Györgynek vannak olyan sötét tónusú képei, amelyeken már nagyon nehezen kivehető, mit is látunk igazán. Komor színek, sejtelmes árnyak, szörnyecskék – az egyik munka címével szólva Az éjszaka árnyai, alaktalan, bizonytalan dolgokkal. Máshol a reneszánsz és barokk rézkarc-ok, rajzok kis méretben is nagy művei sejlenek föl. Nem ritkán kiválaszt egy alapszínt (krém- vagy hússzín), s ezen van egy ceruzarajz. Szinte észrevétlenül koloristává válik.

Mindig tetszett, ahogy a képzőművészek megadták tiszteletüket azoknak, akiket elfo-gadtak, akitől a legtöbbet tanultak. Mester – a szónak méltósága, tekintélye van. Lipták Györgynek nagyon jó mesterei voltak. Kass János például, aki az Iparművészeti Főiskolán féltő-óvó szigorúsággal figyelte tanítványait, így a mai Karancslapujtőről induló tehetsé-get, s beléjük nevelte, hogy a műalkotásnak nemcsak esztétikai kvalitása, hanem emberi rangja is van. A kacifántos és nagyképű önmeghatározásoknak tanítványai sem dőltek be.

A divatok egyébként is jönnek-mennek, ami tegnap még megfellebbezhetetlen zsenialitás, annak mára vége. A mögöttünk lévő személyiségporlasztó időben személyiségnek lenni a legtöbb.

Ám a mester szónak az eredeti értelménél maradva a szakma ismeretéről, becsületéről is szó van. Lipták György mára a szó mindkét értelmében Mester. Juhász Ferenc szavaival

„párafinom grafitvonal szálaival” rajza „oly sűrű, mint a selyemgubó selyme”. Nem elha-markodott, hanem hihetetlenül aprólékos, kidolgozott munka az övé. „Az egymásra épülő gondolatsíkok vonalban, foltban, hálóban, színben, megdolgozott anyagi felületben

je-lentkeznek, külön-külön is megszólalnak, mégis egységes képpé állnak össze” – állapította meg Kádár J. Miklós festőművész. Olykor úgy tűnik, a művészet nagy narratív hagyomá-nyához (is) kapcsolódik. Történetet mond el egy-egy mű, s ez minden bizonnyal összefügg Lipták György kiterjedt illusztrációs tevékenységével. Kass, Reich, Würtz, Gross, Réber – hosszan sorolhatnánk a nagy elődöket. Az is igaz, hogy ők a magyar könyvkiadás szeren-csésebb időszakában dolgoztak. Nemcsak borítókon, hanem a gazdag belső képi anyagon is. A romokban heverő könyvkiadás idején mára fehér holló az ilyen megbízás.

Pedig az illusztráció Lipták György számára szuverén műfaj. Szorosan összekapcsoló-dik ugyan az elbeszélt, verbalizálható univerzummal, a kép azonban nem megállapít, ha-nem láthatóvá tesz valamit. A művész érzi, a gyermek- és ifjúsági irodalom szinte utolsó mentőöv a vizuális szennyben. Nem száll le, nem gügyög az ifjú olvasóknak; imponáló szakmai tudással, lélekkel, szellemmel és humorral láthatóvá teszi a dolgokat. A szívével is lát.

Hatvankilenc éves korában meghalt Utassy József, az utóbbi évtizedek magyar lírájának kiemelkedő alakja, a Kilencek néven emlegetett költői csoport tagja. A Ti-szatájban folyamatosan jelentek meg művei, először az 1968. februári számban.

1997-ben Tiszatáj-díjas lett. Munkásságát következő számainkban méltatjuk.

*

Szeptember 18-án a mélykúti Fenyő Miksa Könyvtárban Vörös László-emlék-szobát avattak. Lapunk egykori főszerkesztőjének munkásságáról hajdani tanít-ványa, Bognár Zoltán gimnáziumi tanár beszélt.

*

A Tiszatáj Kiadó és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös rendezvényén mutatták be 2010. szeptember 28-án 17 órakor a PIM-ben Petőcz András Behatárolt térben (zárójelversek, 1984-2009) című - kiadónk gondozásában megjelent - verses-kötetét. A negyedszázad alatt megírt 100 számozott zárójelversről Tarján Tamás irodalomtörténész beszélgetett a szerzővel.

Novemberi számunk tartalmából DOBOZI ESZTER, VÖRÖS ISTVÁN v e r s e i

NYERGES ANDRÁS, SELYEM ZSUZSA p r ó z á j a , TANDORI DEZSŐ e s s z é j e FRIED ISTVÁN tanulmánya a szlovákiai magyar irodalomról

SZUROMI PÁL Kalmár Márton szobrászművészről

Közlemény. A Tiszatáj Könyvek sorozatban 2004-ben jelent meg Nagy Gáspár Szavak a rengetegből című 425 oldalas esszékötete, melybe a szerző egy 10 oldalas interjút is beválogatott. A kötetben ez Beszélgetés Hajnóczy Péterről (Válasz Szerdahelyi Zoltán kérdéseire) címmel jelent meg. Ez a szöveg olvasható volt a Tiszatáj 1991. májusi számában Beszélgetések Hajnóczy Péterről (Nagy Gáspárral) címmel. Ezért a közleményért Szerdahelyi Zoltán honoráriumot kapott. 1995-ben Szerdahelyi a Be-szélgetések Hajnóczy Péterről című, a Nemzeti Tankönyvkiadónál megjelent könyvébe is fölvette. Ez az interjú jelent meg - immár harmadszor - Nagy Gáspár gyűjteményében, melynek összeállítója, a szerző minden bizonnyal nem kért külön engedélyt, mivel a kérdésekre adott válaszokat önálló mű-nek tekintette. Szerdahelyi Zoltán 2008-ban beperelte a Tiszatáj Alapítványt. Vagyoni és nem vagyo-ni kártérítést követelt. Utóbbit azért, mert a történtekben betegségének okát és az irodalmi életbe va-ló visszatérésének akadályozását látta. A Csongrád Megyei Bíróság 2009-ben úgy látta, hogy megsér-tettük felperes szerzői jogát, s ezért bocsánatkérésre, valamint 106.000 forint és kamatai megfizeté-sére kötelezett bennünket. Másodfokon azonban a Szegedi ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy a keresetet teljes egészében elutasította (2010. január 20.) és jogerős, elvileg fellebbezhetetlen ítéletet hozott. Ezek után Szerdahelyi Zoltán a Legfelsőbb Bíróság-hoz felülvizsgálati kérelmet adott be, melyet részben megalapozottnak találtak. Ennek értelmében a Tiszatáj Alapítvány - a bíróság szerinti jogsértésre való tekintettel - Szerdahelyi Zoltántól bocsánatot kér.