Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Dr. Szécsi Gábor polgármester
Hősök Emlékére Hagyományőrző Közhasznú Alapítvány, Kecskemét
Moldovánné Búzás Katalin alapító Dr. Jósa Iván kuratóriumi elnök Búzás Györgyi kuratóriumi jegyző Dr. Bibó Zoltán kuratóriumi tag Dr. Ábrahám Attila ügyvéd
Erdei Ferenc Művelődési Központ, Kecskemét ES Invest Kft. Kecskemét
Evangélikus Egyházközség, Kecskemét Dr. Farkas István ügyvezető igazgató Fári János tanár
v.l. Fejős Jenő ezüstkoszorús magyarnóta-énekes és neje Sági Gabriella
GONG Rádió, Kecskemét
Hainczné dr. Zimay Zsuzsa közjegyző Hideg Kornél, Ausztria
HILG Kft., Kecskemét
Hírős Kertész Egyesület, Kecskemét
HM HIM Hadisírgondozó és Hagyományőrző Iroda, Budapest
Honvédség és Társ. Baráti Kör, Kecskemét Honvéd Hagyományőrző Egyesület Területi
Katona József Gimnázium és Számítástechnikai Szakközépiskola, Kecskemét
Kiskunsági Erdélszeti és Faipari Rt. Kecskemét Kecskeméti Lapok Kft.
Kecskeméti Lokálpatrióták Egyesülete Kecskeméti Televízió
Kelő Mariann
Képző és Iparművészeti Lektorátus, Budapest Dr. Kincses Miklósné, Győr
Szajki Ferenc és neje Bánó Eszter Szakonyi István János, Hetényegyháza TOTÁL Kereskedelmi Kft. Kecskemét
Támogatók:
Dr. Bibó Zoltán és neje Bugesch Irén Ozv. Bíró Gyuláné
1. Bogdándy Ferenc és neje Fejős Krisztina Bokor Lajos
Dr. Bruszel László
Bukovinszky Zsolt igazgató-főszerkesztő B. Tóth Magda Jákó Vera-díjas, aranykoszorús magyarnóta-énekes, Budapest 1. Fejős Zsolt és neje Szelei Krisztina Fekete János
Dr. Jósa Iván ny. tanár és neje Marsovszky Mária Dr. Juharos Imre és neje v. Molnár Piroska Kalics Lajos ny. igazgató
Kalmár Jenő és neje Borsi Katalin
Karcagi Nagy Zoltán magyarnóta-énekes, Karcag Kása József
Kiskun T Y Kiskunfélegyháza Kiss Győző
Kósik Irén
özv. Kósik Mihályné Pintér Irén özv. Kovács Györgyné
Nagy Mihály aranykoszorús kőműves mester, Kiskunfélegyháza
Polyák Imre aranykoszorús késes- köszörűs mester
R O T O R Klímatechnika Kft. Kecskemét Sándor István
Dr. Szabó Attila igazgató, Nagykőrös Dr. Szabó Dénes
Szendrőyné Golovics Katalin ny. énektanár Dr. Szenté Győző
Utószó
I 9 4 I . június 26.-ával - a magyar külpolitika, katonapolitika, a gazdasági kapcsolatok beszűkülése, Magyarország geopolitikai helyzete, de nem utolsó sorban a nagy költőnk József Attila által is mélységesen elítélt igazságtalan trianoni békeszerződés hatását eny
híteni kívánó hangulat, a szovjet-féle erőszakos államvezetéssel való határozott szemben
állás, valamint a korabeli idők legerősebb katonai jelenlétének közelsége, de talán több magyar politikus szűklátókörű magatartása következtében- országunk belesodródott a II. világháborúba. A kassai szovjet bombázás csupán már csak a diplomáciai akciónak volt a nyitánya.
A kényszerhelyzet kapcsán több ezer kecskeméti katona járta meg a II. világháború frontjait, s az emberveszteség pontos adatai még ma sem ismertek, de az bizonyos, hogy nagyon sok a sírkereszt. A folyamatos számbavétel mellett -közel 70 év után-Kecskemét városa most igyekszik pótolni a súlyos mulasztását, mert az ország számos városa, illetve települése közül csupán Kecskemét feledkezett meg (a pár nappal ezelőtt felállított Repülősök Emléke kivételével) katonáiról, pedig minden nép számontartja hőseit és kegyeletesen emlékezik meg róluk.
Ma sem ismerjük tehát a II. világháborúban a front, a hadifogság és a különböző ka
tonai atrocitások kecskeméti katonai áldozatainak, hőseinek számát. Ezért ezt a Bíró Lajos szobrászművész alkotta, és a hősiességet Tűzkereszttel szimbolizáló emlékmű valamint a Hősök Emlékére Hagyományőrző Közhasznú Alapítvány által összeállí
tott kiadvány valóban mulasztást szeretne pótolni. A kiadványt legalább 3 évenként -pótolva a még hiányzó adatokat- ismét meg kell jelentetni. Kérjük a város polgárait, hogy mind az emlékkönyvben szereplő adatokat, részadatokat (születési év, elhalálo
zás ideje) kritikus szemmel olvassák, mind pedig újabb adatok előkerülése esetén is szíveskedjenek jelezni azt a Bács-Kiskun Megyei Levéltárban (Kecskemét, Klapka u.
I 3 - I 5 - ) .
A II. világháborús kecskeméti katonai Hősi Emlékmű valamint a II. világháborús Kecs
keméti Hősök emlékére c. kiadványban szereplő számtalan kecskeméti gyalogos, tüzér, repülős, katonai munkaszolgálatos, huszár, páncélos és egy új Magyarország remé
nyében elesett katona ma is fájdalmat jelent azoknak a kecskemétieknek, akik már régen szerettek volna méltó emléket állítani a hazáért elesett szeretteiknek, városbeli polgártársaiknak.
Dr. Jósa Iván kuratóriumi elnök
Őrszem feltűzött szuronnyal az orosz télben
Hibajegyzék
347. Dr. Szappanos Sándor törölve 350. Dr. Vetéssy Gábor törölve 487. Gátfalvi Ferenc Dr. törölve 341. Dr. Gottfrei Ferenc törölve 671. Jenéi Pál Dr. törölve 823. Kontra Miklós Dr. törölve 1096. Nagykéri Miklós Lajos Dr. törölve 1041. Molnár János törölve 1215. R. Stencz József helyesen 1404. Szappanos Sándor törölve |
30. oldal Kiemelt támogatók
Arany László oki. építészmérnök, az emlékmű kivitelezője Dr. Bibó Zoltán ügyvéd törölve
Gyenes István kertész
Kiskunsági Erdészeti és Faipari Rt. Kecskemét 61.oldal Támogatók
Ispánovics helyett Ispánovits Javran Erika
Kaszás Dezső
52. oldal Kőszegi Andrásné helyett Sándorné Kuna Lajos zenetanár
Sikari Kovács Béla Volenta Károly Walter Ferencné
Köszönőlevél
A Hősök Emlékére Hagyományőrző Közhasznú Alapítvány köszönetét fejezi ki az alapítvány számára juttatott pénzbeli adományért^ illetve támogatásért.
Megtiszteltetés számára, és hálás mindazoknak, akik égy nemes cél / II. világháborús, kecskeméti, magyar katonai Hősi Emlékmű felállítása/
megvalósítását elősegítették.
Kecskemét. 2006. szeptember
hó-Hősök Emlékére
Hagyományőrző Közhasznú Alapítvány
Összeállította: Hősök Emlékére Hagyományőrző Közhasznú Alapítvány, Fári János Nyomdai előkészítés: Raszter Stúdió
Nyomda: Dudás István