A háborúnak már régen vége volt, de a világégés utáni eufó-rikus lelkesedés még mindég nem múlt el teljesen. Az emberek a közvetlen életveszély után szinte mámorosan élvezték, hogy életben maradtak és hallatlan lelkesedéssel fogtak neki az újjáépítésnek.
Különösen igaz volt ez a fiatalságra. Minden új, fiatal nemzedék úgy érzi, arra hivatott, hogy helyrehozza azokat a hibákat, sőt bűnöket, amit az előző nemzedékek, de főként saját szüleik elkövettek. De ez az ifjúság a fiatalok szokásos naiv nemtörődömsége és mindent elve-tő, mindenkinél többet tudni akarása mellett erkölcsi alapot is kapott.
Hiszen az előző nemzedék öngyilkos háborúba sodorta az országot, mérhetetlen anyagi és erkölcsi veszteséget okozva ezzel. Nem volt olyan politikai párt vagy mozgalom, amelyik - legalább hivatalosan - el ne ítélte volna az előző rendszert. Úgy érezték, valami új világ van kialakulóban, amelyben számukra hallatlan lehetőségek nyílnak.
A háborús évek és a főváros kéthónapos ostroma után az embereken valamilyen mámoros felszabadultság, laza nemtörődöm-ség vett erőt. Ez különösen a fiatalokon látszott, akik a háború okozta szűkös körülményekkel nem törődve szinte habzsolták az életet.
Iskola után együtt „lógtak”, csoportokba verődve járkáltak, látogatták egymást, ismerkedtek a lányokkal. Az első szűkös, inflációs idők után a viszonyok rendeződtek. Addigra az egyes pártok is elkezdték a saját ifjúsági szervezeteik kialakítását.
(Természetesen csak olyan pártoknak lehetett létjogosultsá-ga, amelyek a régi rend ellenzékeiként, vagy méginkább illegálisan működtek: szociáldemokraták, kisgazda és parasztpártok, kommu-nisták és kereszténydemokraták. Nyíltan jobboldali pártok működé-séről szó sem lehetett, ezeknek régi képviselői csendben meghúzták magukat, vagy valamelyik kevésbé baloldali párthoz csatlakoztak, hangsúlyozva, hogy ők tulajdonképpen a Horthy-rendszer ellenségei voltak és a nyilasok őket is üldözték. Nemcsak azért nem alakultak jobboldali nézeteket valló pártok, mert féltek színt vallani, hanem azért sem, mivel aligha találtak volna tömeges támogatásra. A köz-vélemény ugyanis egységesen elítélte az országot a pusztító, vesztes háborúba sodró politikusokat és politikát.)
Azok a fiatalok, akiket vagy családjukat az előző politikai rendszerek üldözték, illetve elnyomták, de legalábbis fenyegették akár politikai nézeteik, akár származásuk miatt (ez utóbbiak voltak többségben), keresni kezdték helyüket az új helyzetben. Ezek közé tartozott Barna Gyuri, aki kivetettnek érezte magát apja zsidó szár-mazása miatt, mohón vetette bele magát az új világ építését ígérő társadalomba, biztosnak látta jövőjét. Ő volt az osztály legjobb tanu-lója, minden évben kitűnő volt a bizonyítványa. Az orvosi egyetemre készült és biztos volt abban, hogy fel fogják venni. Apja a háború után az amerikai tulajdonú gyár műszaki igazgatója lett, majd, miután a kommunista párt tagja volt, kiemelték és a minisztériumba került főosztályvezetőnek. Anyja, akinek az érettségin kívül nem volt egyéb képzettsége, az újonnan megalakult rendőrségnél helyezkedett el.
Gyuri ennek ellenére továbbra is ugyanabba a katolikus szerzetesi iskolába járt. Hálás volt érte, hogy származását itt sohasem éreztették vele, de egyre nagyobb mértékben azonosult apja nézeteivel, aki teljes mértékben magáévá tette a kommunista párt ideológiáját és lojálisan védelmébe vett mindent, amit a párt tett vagy hirdetett.
Barátja, Maglódi Laci negyven kilóra fogyva tért haza a fogságból, házuk belövést kapott, ruhájuk alig maradt, de boldogan fogott neki a tanulásnak és jeles eredménnyel tette le a különbözeti vizsgát. Így visszakerült régi osztályába. Anyja, aki korábban a ház-tartást vezette, bement a férje gyárába dolgozni, könyvtárosként.
Barna tanácsára ő is belépett a szociáldemokrata pártba, ahol szíve-sen fogadták részben férje „vörös katona” múltja miatt, részben, mert sógorát, Maglódy ezredest, mint ellenállót, a Gestapo kivégezte.
(Persze, ha életben maradt volna, mint volt „horthysta” tisztet való-színűleg kidobták volna a hadseregből, így azonban az ellenállás hőse volt és csaknem utcát neveztek el róla.) Az a tény, hogy Maglódi Istvánt elvitték az oroszok, úgy került az életrajzokba, hogy „Bu-dapest ostroma során a szovjet csapatok kiürítették Maglódiék lakó-helyét, aki közben meghalt”. (Arról, hogy valakit elvittek az oroszok, hivatalosan senki sem akart tudomást venni)
Az iskolai szünetekben Laci bejárt dolgozni kifutóként any-ja gyárába, amire bizony szükség volt. 1946 augusztusáig lezajlott a világtörténelem legnagyobb méretű inflációja: a billió és trillió pen-gőket érő bankjegyekért semmit sem lehetett kapni, a pénznek nem volt értéke. A gyárakban minden héten mindenki megkapta a „kaló-ria” adagját: egy liter olajt, egy kiló melaszt, két kiló kukoricalisztet,
valamint hagymát és krumplit. Ez elég volt az éhenhalás ellen. És augusztus elsején megjelent a forint. Az első fizetést - tíz forint elő-leget - Laci kapta, aki fizikai-munkás állományban volt. Ezért a pénzért azután a piacon fantasztikus bevásárlást csaptak: vettek zöld-séget, salátát és még némi húst is.
Az iskola nem okozott neki gondot, mindig figyelt az órá-kon és ez elég volt ahhoz, hogy ne kelljen otthon tanulnia. Gyakorla-tilag csak az írásbeli feladatokat végezte el, majd elment hazulról és belevegyült a háború utáni társasági életbe.
Anélkül, hogy politizálni akart volna, barátaival, elsősorban Barna Gyurival, Laci is gyakran látogatta az egyes pártok ifjúsági rendezvényeit, sőt egy alkalommal egyik szomszédjuk, egy Cseh-szlovákiából áttelepült, volt illegális kommunista rábeszélte, kísérje el a kerületi pártszervezetbe és bemutatta az akkori kerületi párttit-kárnak, bizonyos Kádár Jánosnak is.
Később, amikor az egyes pártok közötti ellentét kiéleződni kezdett, inkább tánciskolába járt barátaival. Ott ismerkedett meg egy lánnyal, (akit később, az egyetem elvégzése után feleségül is vett) attól kezdve vele járt mindenhová. Megismerkedésük az 1947-es választások idején történt, amikor mindketten az akkori keresztény-demokrata párt választási hadjáratában vettek részt, bár a fiú az isko-lai szünetekben továbbra is a gyárban dolgozott és ott esetenként részt vett a munkásmozgalmi rendezvényeken is. Ez a kettősség nem zavarta.
Barátja politikai és vallási nézeteit eleinte elnézően tudomá-sul vette, de később, amikor kijelentései miatt egyre inkább szembe-került osztálytársainak többségével, már inkább ingerültséget váltott ki belőle. A kommunista párt akkor még nem folytatott nyílt ateista propagandát és a párttagok között is sokan nyíltan vallásosak voltak.
(Így fordulhatott elő, hogy egyik decemberi taggyűlésen egy idősebb néni felállt és azt mondta: „Kedves elvtársak, nem véletlen, hogy a mi szeretett Sztálin elvtársunk születésnapja olyan közel esik Krisztus Urunk születésnapjához.” A teremben mindenki elnémult, csak néhány helyről hallatszott halk kuncogás. Az előadó maga sem jutott egy ideig szóhoz, végül halkan csak ennyit mondott: „Higgye el elvtársnő, ez véletlen.”)
Osztálytársaik többsége nem törődött a politikával, élték mindennapi életüket és ha valamilyen világnézeti vita közepébe csöppentek, inkább viccelődtek, vagy ha lehetett gúnyolódtak rajta,
anélkül, hogy az egyes álláspontok lényegét meg akarták volna is-merni.
A régiek nagy része itthon maradt, csak egy páran mene-kültek nyugatra. Köztük volt Hartay Péter, akinek családja követte apját, akit a nyilas hadvezetés rögtön a hatalomátvétel után tábor-nokká léptetett elő. Az amerikaiak fogságába esett és szerencsésen megúszta, hogy háborús bűnösként kiadják Magyarországnak. Így természetesen a család is külföldön maradt.
Feldmayer Feri egy Buda környéki sváb községből járt be a gimnáziumba. Akik a községben a háború idején németnek vallották magukat, megtorlásként kitelepítették, de Feri apja a szovjet csapatok bejövetele után azonnal belépett a kommunista pártba és így sikerült elkerülnie, hogy volt volksbundista vezetőként ne kerüljön a kitelepítendők listájára. Feri maga is úgy viselkedett, mintha mindig is kommunista lett volna. Ha pedig valamelyik osztálytársa felemle-gette régebbi kijelentéseit, sértődötten visszautasította és hazugság-nak nevezte az állítást.
Daróczy Géza apját úgy nevezett „B-listára ” tették és elbo-csátották állásából, annak ellenére, hogy magas beosztását felhasz-nálva emberségesen viselkedett és több zsidónak is nyújtott segítsé-get. A család egy darabig szűkölködött, de egyesek, akiknek annak idején segített, viszonozták azt és így ügyvédként dolgozhatott.
A háború okozta borzalmak lassan feledésbe merültek és az új lehetőségek alapján fokozatosan elkezdett kiépülni egy új, demok-ratikus társadalom, amelybe ezek a fiatalok gyorsan megtalálták a helyüket.