V ic to r H u g o sz á z a d ik év fo r d u ló ja .
Peuples, écoutez le poète, Écoutez le rêveur sacré 1
Dans votre nuit, sans lui complète, Lni seul a le front éclairé.1
Ez a fény a »szent álmodozó « homlokán, e forgó fény, nem volt más, mint százada változó szenvedélyeinek visszfénye. Első müveiben, vissza
hatásképpen a XVIII. század, a racionalizmus és a forradalom ellen, Victor Hugo azt hirdette, hogy az emberiség története csak akkor költői, ha a monarchikus eszmék és a vallásos hit magas
latáról ítélhetjük meg. Senki sem követte hívebben a kor változásait. 1830 után a fanatikus royalista átszegődik a szabadsághoz, majd a Napoleon- kultuszhoz :
Napoléon ! soleil dont je suis le M em non. .
.-1 Népek, hallgassátok a költőt, hallgassátok a szent álmodét ! Éjetekben, mely nélküle teljes volna, egyedül az ő homlokáról terjed fény.
s Napoléon ! te nap, melynek én vagyok a Mem- n o n ja . . .
V icto r H ugo.
s végre a köztársasági és szociális demokráciához, mint a néptribun, mint a forradalom hirdetője:
Les révolutions, qui viennent tout venger, Pont un bien étem el, dans leur mal passager.1
Gazdag és óriási arányú működésén végig tanúi vagyunk a romanticizmus változásainak, mely vele szűnik meg.
A költő, alti kora törekvéseinek olyan h ar
sány kifejezést adott, teljesen ismeretlen volt a magasabb műveltséggel, azokkal az eszmékkel, amelyek ama törekvéseket mérséklik vagy velük ellenkeznek. Renouvrier — noha ugyanazt a bá
mulatot és tiszteletet érzi Victor Hugo iránt, mint valamennyiünk — e mágusnál, ki egymással tökéletesen ellentétes világfelfogásait, mint meg
annyi kinyilatkoztatást tárja elénk, filozófia, vallás és tudomány dolgában teljes tudatlanságot állapit meg. összetéveszti a hitet és az inkvizíciót, a sz ív és ész helyzetét azokkal az állításokkal szemben, melyek a tapasztalat körén kívül es
nek, és az üldözés szenvedélyét, melyet megtalá
lunk valamennyi uralkodó vallásnál. Irt egy köl
teményt, amelyben Kantról van szó, anélkül, hogy egy betűt is olvasott volna tőle ; más alkalommal Darwint idézi és úgy látszik, nem is sejtette, hogy Kant és Darwin a természetet, az életet és a tör
ténelmet illetőleg, felfogásunkban afféle forra
dalmat okoztak, mint Descartes és Newton. Az álmodozó e tudatlansága különben csodálatos módon hasznára volt a költőnek. Semmi sem fagyosabb, mint a tudós, a tanító költészet.
1 A forradalmak, melyek mindent megtorolnak, örök áldást vetnek múló baj között.
V icto r H ugo.
A művészet hajnalodás, félhomály. Victor Hugo tapasztalta azt az érzést, mely annyira ismeretlen a mi elvont szellemeinknek, érezte az egyszerű ember bámulatát a természettel szemben. Megvolt benne a titokzatosság amaz érzéke, amely Brune- tiére szerint, hiányzott az intelligens, a tanult Voltaireben; az 8 szeme minden dolgot félig homályba borultan lát, mint Rembrandt festmé
nyein látjuk. A végzetnek, az élet feladatának, az emberi szabad akaratnak örök kérdéseit ille
tőleg, melyeket a barbárságból alig felbukott népek és a bölcsészet elemeinek tanulói is képe
sek fölvetni, de amelyeket a tudomány képtelen megoldani, Victor Hugónak megvan a maga ösz
tönszerű felfogása. L’A n e (A s z a m á r ) című költeménye egy tudós szamárnak Kanthoz inté
zett beszéde, ki az olvasmányok s mindennemű elsajátított eszmék terhe alatt nyög :
Oh ! comme vous m ’avez embêté, moi la bê t e . . . 1
E költeménynek az a eélja, hogy kimutassa, hogy a tanultak, a filozófusok és a tudósok, könyv
táraik dacára, versenyeznek a szamárral. Hosszú magyarázata ez a Hamlet m ondásának: »Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem böleselmetek álmodni képes. «
Vietor Hugo különben visszaél a költő jogá
val, hogy a szél fúvása, felhő járása szerint vál
toztathassa filozófiáját, szentté avassa a termé
szetet, e nagy kéjhölgyet, vagy személyes, jóságos, igazságos istent imádjon, átmenjen a panteiz- musból a deizmusra, majd meg a haladás és humanitás vallására. A lélek halhatatlanságába
1 6 , hogy ^butítottatok eugemet, a bu t á t . . .
V id o r Ilu y o .
vetett hit, mely összes gyászbeszédeiben meg
nyilatkozik, a költő barátjait zavarba hozta és bántotta. Victor Hugo személyes sértésnek tekin
tett minden, az istenségre vonatkozó léha beszédet.
Művei az egyetemes fájdalom kifejezői, mely minden vallásnak, minden filozófiának és minden költészetnek alapja, mivel az a bélfonál, melybe a múló élet rajza beszövődik. E komor alapról emelkednek ki a C h a n s o n s d e s r u e s e t d e s b o i s (A z u c c á k é s a z e r d ő k é n e k e i ) csattanós bohóságai és tréfái, mint fekete vánkoson a hímzés. Búesúnapi dáridó az a temető közepén. Hugo, mint a fájdalom költője, lelkesül a szánalomért, a gazdag életért és a reményért.
Az a mód, mellyel az embereket festi, nem elégít ki és mégis költői. A gyermekeknek, me
lyeket a költők nagy része elhanyagol, köszön
heti legmeghatóbb sugallatait. La Fontaine a gyermekben jól látta a fiatal vad embert, a kis
»könyörtelen«-t. La Bruyère is megfigyeli, hogy a gyermekek a legcsekélyebb fájdalmat sem akarják elviselni, de hogy másoknak szeretnek fájdalmat okozni, hogy már kész emberek. De Hugo ezekben a karmoló és harapó angyalokban csak a bájt, gyengeséget és gyámoltalanságot látja s evvel örökre megnyerte valamennyi anya szívét.
úgy van a nővel is. Balzac a legveszedelme
sebb teremtésnek tartja. Musset imádja és m eg
veti. Victor Hugo álláspontja vele szemben : a lovagias gyengédség, a legfinomabb galantéria, a határtalan türelem :
»ó, hogyha elbukott, ne káromold a aőt !«1 1 Szász Károly fordítása.
V icto r H ugo.
Még kisebb szerelmi és érzéki költeményei
ben is, — jegyzi meg Baudelaire, — titokban könyörület lappang.
Drámáinak és regényeinek hősei kezdetle
gesség benyomását teszik ránk. A N o t r e - D a m e de P a r i s - t kinok közt olvasta Goethe ; ez — mondta Eekermannak — a legútálatosabb könyv, amelyet valaha írtak. Semmi sem iga
zolta jobban meghatározását a romanticizmus- ról. «Romantikusnak nevezem azt, ami beteges. « Hugo alkotásai nem egyebek, mint torzképű fabábok: nála mindenki vagy egy darabból van faragva, egyetlen egy szenvedély rabja, vagy két ellenkező érzés m arcangolja: így Lucrezia Borgia anya és gonosztevő, Triboulet atya és kerítő. Visszaél Pascal anlitézisével, ízléstelenül tálozza; siratja az embert, ki egyszerre ég és sár.
Minden drámája egy mintára készült, egy eszmét fejez ki. Az emberi lélek, melyet a nyomor lesilányított, holmi rossz szenvedélyek megbecs- telenítettek, vagy a társadalmi élet megrontott, mégis megőrzi magában a jónak egy kis szikráját, amely egy napon lángra lobbant ja, fölemészti;
a lélek áldozatul esik, miközben himnuszt zeng arra az érzelemre, mely megtisztította.1 Victor Hugo nem jellemeket fest, hanem erősen drámai helyzeteket; hősei egyes pillanatokra a fenség borzongását éreztetik velünk, de éppen azért hiányzik belőlük a természetesség, az árnyalás és az igazság. Nem különös, hogy Victor Hugo születése századik évfordulójának ünnepére a B u r g r a v c s (őrgrófok) című darabját válasz
1 G. Brandes, V i c t o r H u g o .
V icto r H u g o .
tották, mely mintegy karikatúrája egész drámai művészetének ?
1840 körül Vietor Hugo apostola lesz a szociális demokráciái eszméknek, melyek azóta uralkodnak. Minden ember jóformán egyenlő.
Az őket szétválasztó különbségek a társadalmi helyzetek egyenlőtlenségéből származnak, mely minden társadalmi baj forrása. A kicsinyek és alacsonyak szószólója még sejteni sem látszik, hogy a természet oly arisztokrata, aki nagyobb távolságokra vetette az embereket egymástól, mint valaha tették a törvények és a szokások.
Szerinte nem igen születik ember gonosznak ; a lélek fogyatkozásai nem tartoznak az emberi természethez. A társadalom az, mely igaz
ságtalanságaival megteremti a tolvajokat és a gonosztevőket. Döntsük meg azért a társa
dalmi értékeket, emeljük fel a nyomorultakat a legmagasabb polcra, töröljük el a vérpadokat és szüntessük meg a bírákat és a háború
kat. Teremtsük meg az emberi szolidaritásra alapított jóság és türelem kultuszát, mivel igazi bűnös nincs. Mindnyájan . a végzet súlyát nyögjük.
Ez a rendkívüli jóság nem akadályozta Vidor Hugót, hogy meg ne írja L e s C h â t i m e n t s című művét, a szidalmak, káromlások, dantei lélektől sugallt tízezer sorát, a gyűlölet és bosszú olyan emlékét, melyhez foghatót egyetlen más nyelvben sem találunk.
Az elnyomás orvoslására, mellyel az embe
rek felebarátaikra nehezednek, majd az erő
szakos forradalomra apellál, majd a fclvilágo- sultság és a józan ész haladásába veti minden bizalmát. Minden statisztika ellenére azt tartja,
Bourdeau: A jelenkori gondolkozás mesterei. 13