2.1. A POPULÁCIÓDINAMIKA ÉS A VADELTARTÓ-KÉPESSÉG KAPCSOLATA:
Állományváltozás → környezeti források hasznosítása → korlátozott forrásbőségű környezet:
a növekvő számú állat a környezet forrásait mindinkább kihasználja → a fejenkénti forráskészlet csökken , nő a fajon belüli versengés, a betegségek gyorsabban terjed-nek → a környezet ellenállása nő.
A környezeti ellenállást az eltartó-képesség (K) fejezi ki (logisztikus modell):
dN / dt = N t * r max * (( K-Nt ) / K )
Miért használjuk: matematikailag egyszerű, a valóságot elfogadhatóan tükrözi.
Mik a hibái: homogén populációt tételez fel, a környezet eltartó-képessége nem állandó, a visszacsatolásban késések lehetnek.
A fokozottan érintett csoportok: fiatal és idős egyedek; versengés a fajon belül → lassabb egyedfejlődés → későbbi ivarérés és első szaporulat, kisebb átlagos szaporulat, stressz → rosszabb trófeák stb.
2.2. ELTARTÓ-KÉPESSÉG A VADGAZDÁLKODÁSBAN:
Minden élőhely csak bizonyos számú vadat képes eltartani és ezt a szintet megha-ladó állományt nem lehet fenntartani.
Az eltartó-képesség a vadgazdálkodás egyik legvitatottabb fogalma.
Értelmezései:
• Adott fajból egy meghatározott élőhelyen több év során átlagosa n eltartható számú egyed. Az eltartó-képességnek ez a hozzávetőlegesen állandó értéke, amelyet a törzsállomány - vadászat, vagy ragadozók hiányában - évről-évre létszámának minimumán (pl. a tél végén a legkedvezőtlenebb táplálkozási lehetőségek után) mutat.
• A populációnövekedés felső határa , mely fölött további létszámgyarapodás nem lehetséges. Ez az eltartó-képesség a logisztikus növekedési modell K-értékének felel meg: ez az egyensúlyi pont, ahol a születések és elhullások kiegyenlítik egymást (a biotikus potenciál és a környezeti ellenállás kiegyenlítődik).
• Azoknak az egészséges, életerős állatoknak a száma, amelyet egy élőhely fenn tud tartani. Az állattenyésztésből, a rideg állattartásból és a legelőgazdál-kodásból átvett fogalom. Lényegében azt fejezi ki, hogy egy adott terület mennyi állatot képes tartósan jó termelési eredmények és a környezet károsodása nélkül eltartani.
A három meghatározás eltérő felfogásokat tükröz, a hazai gyakorlatban elfogadott definíció a harmadik változathoz áll legközelebb: a vadeltartó-képesség az a legna -gyobb vadlétszám, amelyet egy adott környezet behatárolt időtartamon
belül a legkedvezőtlenebb viszonyok között is képes eltartani anélkül, hogy a környezet károsodna, vagy a vad állapota romlana. Ez a meghatározás számos kikötése következtében nem a környezet ökológiai vadeltartó-képességét (természetes eltartó-képesség, a logisztikus modell K-értéke), hanem a vadállománynak azt az ELTŰRHETŐ LÉTSZÁMÁT adja meg, amit a környezetben tevékenykedő más ágazatok elfogadnak (a vad nem károsíthat) vagy a vadgazda saját érdekében kívánhat (nem romlik a vad állapota).
2.3. DEFINÍCIÓK A POPULÁCIÓ ÉS A KÖRNYEZET ÁLLAPOTA ALAPJÁN:
Az ellentmondásokat felismerve az eltartó-képességet, ill. a különböző helyzetekben fenntartható állománysűrűséget a vad és a környezet állapota alapján ökonómiai és ökoló-giai szempontok szerint is osztályozták.
7. ábra: Eltartó-képesség és állománysűrűség
ÖKOLÓGIAI ALAPÚ ELTARTÓ-KÉPESSÉGEK
KCC: K-eltartó-képesség: adott állományban az állatok meghatározott legnagyobb létszáma, amit az illető terület fenn tud tartani.
Rokon értelmű meghatározás: Létezési sűrűség. Ökológiai eltartó-képesség. Potenciális eltartó-képesség.
BCC: Viselkedési eltartó-képesség: az állomány viselkedési tényezők által behatárolt maximális létszáma, például territorialitás esetén.
Rokon értelmű meghatározás: Telítődési pont. Tolerancia-sűrűség.
RCC: Refugium eltartó-képesség: az a legnagyobb sűrűség, amely alatt az állatok viszony-lagos biztonságban vannak a ragadozóktól. Biztonsági küszöb.
Rokon értelmű meghatározás: Biztonsági sűrűség.
ECC: Egyensúlyi eltartó-képesség: az állomány rendszeres egyensúlyi mérete, melynek meg-határozó tényezői nem ismertek (KCC, BCC vagy RCC egyaránt lehet).
KULTÚRÁLIS ALAPÚ ELTARTÓ-KÉPESSÉGEK
ICC: I (infleksziós)-eltartó-képesség: a legnagyobb tartamos (fenntartható) hozamot bizto-sító állománysűrűség (a logisztikus egyenlet infleksziós pontja).
Rokon értelmű meghatározás: Optimális sűrűség. Ökonómiai eltartó-képesség. Maximális hasznosítás sűrűsége.
OCC: Optimális eltartó-képesség: az az állománysűrűség, amely az emberi igényeket a leg-jobban kielégíti (bármelyik másik eltartó-képesség meghatározásnak megfelelhet).
Rokon értelmű meghatározás: Viszonylagos szarvas-sűrűség.
MCC: Minimális hatás eltartó-képessége: az az állománysűrűség, amelynél a más vadfajokra, növényzetre vagy emberi javakra gyakorolt hatás a legkisebb, az állomány kiirtása nélkül.
Rokon értelmű meghatározás: Vadtűrő-képességi sűrűség.
Magyarázat:
Ökonómiai vadeltartó-képességek: A vadállományt hasznosítják és a hasznosítás az elsődleges szabályozó tényező; a létszám a K-érték alatt - esetenként jóval alatta - marad.
• Maximális hasznosítás létszáma vagy állománysűrűsége: az a legnagyobb vadlétszám, amelyet a környezet az állomány növekedési képességével összhangban álló maximális hasznosítás mellett tud eltartani. A logisztikus modellben ez a létszám az eltartó -képesség felénél van (ICC, MSY).
• Minimális hatás létszáma vagy sűrűsége: a vadállomány létszámát a hasznosítás olyan szinten tartja, hogy annak környezetre gyakorolt hatása minimális , vagy a környe-zetben folyó más gazdálkodási tevékenységek céljaival összeegyeztethető. A szigorú kikötések miatt a logisztikus modellben ez a szint rendszerint jóval az eltartó-képesség alatt van. A fent idézett hazai felfogáshoz ez áll legközelebb (MCC).
Ökológiai vadeltartó-képességek: Az állomány létszámát elsősorban vagy kizárólag a környezeti tényezők szabályozzák; a létszám a K-érték közelében van.
• Létezési sűrűség: Mivel az állományt nem hasznosítják, elsősorban a táplálék mennyi -sége szabályozza a létszámot. A vad elég élelemhez jut az életben maradáshoz, de ez
nem feltétlenül elegendő az egészség, életerő, az optimális növekedés és a szaporodás fenntartásához. Általában a környezet és a populáció állapota is rossz, és a környezetben bekövetkező negatív változások a vadállomány megtizedelését, összeomlását okozhatják.
Ilyen példákat olyan szigetekről ismerünk, ahol a betelepített nagyvadnak (szarvasfélék) semmilyen ellensége nem volt, amely az állományt szabályozhatta volna (KCC).
• Tolerancia-sűrűség: A populáción belüli viselkedési és élettani folyamatok (pl. stressz) az állomány további növekedését nem teszik lehetővé. A legjellemzőbben ez a szabályozás a territoriális fajoknál jelentkezhet, amelyeknél a túlnépesedést a területfelosztás gátolja és a territorialitás a felesleges egyedek szétszóródásához (diszperzió) vezet. Lényegében a ren-delkezésre álló tér szabályoz , de ezt befolyásolja az állatok sűrűségtűrése, amire viszont a rendelkezésre álló táplálék és búvóhelyek mennyisége hat ki. A területtel rendel-kező egyedek kondíciója jó, a többieké rosszabb; az élőhely állapota jó maradhat. A toleran -ciasűrűségre jó példa az őz (szociális eltartó-képesség) (BCC).
• Biztonsági sűrűség: A szabályozásban meghatározó a ragadozók hatása. A raga-dozok egy adott szintű jelenléte mellett a zsákmányfaj számára a búvóhely fontosabb környezeti tényező, mint a táplálkozási és más szükségletek kielégíthetősége. Az ilyen típusú szabályozás mellett a domináns egyedek kondíciója jó, az alacsonyabb szociális rangúaké rossz, illetve menedékek hiányában előbb-utóbb a ragadozók zsákmányává válnak. Mivel nem a táplálék szabályoz, a környezet állapota is jó (pl. a költőhely ragadozóktól való védett-sége meghatározza a fészkelési sikeresvédett-séget) (RCC).
2.4. A VADELTARTÓ-KÉPESSÉG MÉRÉSE (VADELTARTÓ-KÉPESSÉG, VADTŰRŐ-KÉPESSÉG):
Az eltartó-képesség megközelítésére és mérésére számos módszert kidolgoztak, javasoltak és próbáltak alkalmazni (szarvasegység, energiamérlegek és táplálékigények):
• A logisztikus növekedési modell és a bemutatott eltartó-képesség meghatározások alapján a természetes (ökológiai) eltartó-képesség (K) szintjének ismeretére nincs is szükség, mivel ezen a szinten az állomány környezetét maximálisan kihasználja, így a létszámot termé -szetes tényezők - a születések, elhullás és migráció, valamint a betegségek és a paraziták - szabályozzák, ami a vadgazdálkodás számára nem cél.
• Az eltartó-képességet kialakító élettelen és élő környezeti tényezők nem állandóak, hatásuk egymással lazább-szorosabb kapcsolatban évről-évre változik, így az eltartó- képes-ség jelentősen ingadozhat és ezek a változásai nagyrészt nem is jelezhetők előre. A vadgaz -dálkodásnak és a vadászatnak az állandóan változó környezetben a szintén folyamatosan változó vadállományhoz kell alkalmazkodnia.
• Olyan módszereket kell keresni, amelyek a vadállomány és a környezet állapotáról folyamatosan megbízható képet adnak, így lehetővé teszik a kedvező minőség és a tartós hozamok biztosítását és a vadgazdálkodás és más ágazatok közötti egyensúly fenn-tartását.
• Az élőlények eloszlása és állománysűrűsége a környezet alkalmasságának és változásainak legjobb jelzője. Ilyen jelzések: az átlagos agancstömeg, a testtömeg és testméretek válto -zásai, a felnevelt szaporulat alakulása, vesezsír-index (kondíció), az elhullások mértéke, az állomány növekedési képessége stb.
A vadgazdálkodásnak erdei és mezőgazdasági élőhelyen egyformán az elsődleges célt képviselő ágazathoz kell alkalmazkodnia - ezek tűrőképessége meghatározó - a vadállo-mányt az eltűrhető hatás létszámán/sűrűségén kell tartani→szubjektív és változó kritériumok. Fontos törekvés a vadkár megelőzése, vagy csökkentése.