36
37
I
NKOMPETENCIAHanzel Bélának
Nem a te dolgod – szól csitítón sok értem aggódó barát, mikor haragvó versem írom, hurcolva „hazám búbaját”.
Úgyis hiába! – intenek le, ha felforr bennem még a vér, mert gőggel felvetett fejekre kerül – érdemtelen – babér.
Dühöngtél hajdan is a kongó üres hordófejek miatt,
s dühöd csak megrokkanni volt jó – véreim így csitítanak.
A véreim. De híveim nem!
Lám, te is elvárod, hogy a hatalom himnuszát leintsem, ha sért a disszonancia, leintsem, mégha botfülűek harmóniának érzik is
a csinnadrattát, s lelkesülnek attól, mi bántóan hamis.
Maradok hát, mi eddig voltam (árnyékom át nem léphetem) ezernyi országos dologban kompetens-illetéktelen.
38
T
UDOD-
E,
MIT TESZEL?
Mikor csalóra adod a voksod:
tudod-e, mit teszel?
Mikor a karvalyt hattyúnak mondod:
tudod-e, mit teszel?
Mikor sugárként hódolsz a ködnek:
tudod-e, mit teszel?
Mikor nem sírsz, ha másokat ölnek:
tudod-e, mit teszel?
Mikor gyáván vagy színlelve tapsolsz:
tudod-e, mit teszel?
Mikor botlás csak, hogy igazat szólsz:
tudod-e, mit teszel?
Mikor mosolygod csak, ami sanda:
tudod-e, mit teszel?
Mikor vak, süket vagy készakarva:
tudod-e, mit teszel?
Mikor nem hallod kételyedet meg s nem nézed azt, mi kínos szemednek:
tudod-e, mit teszel?
Ha tudod – sírig élj megvetésben.
Ha nem – megbocsát Isten.
De én nem.
39
B
ULLADAAddig tiszteld a törvényt, amíg korlátoz önkényt, amíg hatalmat gátol s gazságot nem palástol.
A törvény cifra szolga, szolgálja azt, ki hozta, ám az, akit kisemmiz:
tökélyében sosem hisz.
Be olykor az se tartja, ki buzgón megszavazta, csak addig van hatálya, amíg nem köpnek rája.
A törvény mit sem érhet, ha csak táblákra vésed, ha nincs a szívben önként:
megsütheted a törvényt.
40
K
IAKAD A KONTINENSVan egy ország, Victoría
a neve.
Felforr tőle – amiben fő – önleve.
Oly gyakran forróak arra a fejek,
hogy többezer Celsiusra hevülhetnek újra s újra a levek.
(Amelyek
gőzzé már csak juszt se válnak:
égetnek – s nem fűtenek.) Victoría kormányától kiakad a kontinens, mert e kormány velejéig prepotens,
impertinens.
Nem hisz, nem hisz a szemének, még kevésbé a fülének
az elképedt UNIÓ és a leesett állú ENSZ.
Victoría, Victoría,
úgy heherész, mintha rína, legjobbjait eltaszítja, talpnyalóit gazdagítja, ordasait bátorítja
s mindezt úgy tálalja, mintha nemzet lenne, nemcsak állam.
41
S nekem felkopik az állam, mert a szomjas Victoría mindnyájunk vérét kiszívja s ölné lelkem is talán.
Országom csak.
Nem hazám.
42
V
IGYÁZZ MAGADRAGyümölcseink lefagynak.
Szájam körül mosoly.
Vigyázz magadra, – hallom, hogy mindent megtorolj!
(Radnóti Miklós: Péntek)
Vésd a gerendafába, az írás megmarad:
az április megőrült s rég nem süt már a nap.
Vésd a gerendafába korunk gyalázatát:
„honfiak” pinkapénzért adták el a hazát.
Vésd a gerendafába a gyász-üzenetet:
ki most fut innen, annak szíve meg nem reped.
Vésd a gerendafába,
hogy törvény öl ma törvényt, de sok bolond még most sem gyanítja, hogy mi történt.
Vésd a gerendafába, ne szálljon el a szó:
nem golyó van a fejben – maga a fej golyó.
Vésd a gerendafába:
pimpós a misebor.
S vigyázz magadra, kérlek, hogy mindent megtorolj.
43
V
AN VIZELDEKuller Józsinak, a hatvanadikra
Mért szállna ki Hatvannál, ki a startnál jegyet Tarjánig váltott? Nincs ok erre.
Nem indok, hogy hólyagja tele van már, hiszen a vonaton is van vizelde.
És éhség, szomjúság sem indokolja, hogy enni-inni Hatvannál kiszálljon, van büfékocsi, mozgó melegkonyha, hogy éhség, szomjúság utast ne bántson.
Maradj, barátom, fönn a szerelvényen, maradj a távoli végállomásig,
a hármas sípszót meg nem várni: szégyen.
Nem adja fel, ki győzelemre játszik.
44
R
ONDÓ (f-mollban)Érzem, hogy egyre távolabb kerül, abból, hogy szorosabb a simulása.
Ahogy előlem hozzám menekül:
érzem, hogy egyre távolabb kerül.
Bőr bőrhöz ér, de mind nagyobb az űr az álmaink közt. Ő is majd belátja.
Érzem, hogy egyre távolabb kerül.
Abból, hogy szorosabb a simulása.
45
R
ONDÓ (a-mollban)Ő mindig volt, de igazán most lett oázisom nekem.
Virult sorsom sivatagán sok enyhülést adó leány.
Segített élni mindahány – s holtomban egy se lesz velem.
Ő mindig volt, de igazán most lett oázisom nekem.
46
F
ERIKE HOL VAN?
Még kicsi lány volt – s elvitték tőlem, őt, kivel addig úgy nevelődtem, mintha kishúgom, szakasztott másom lett volna lányban – s már sose látom.
Ahová vitték, új otthonában futkározott a néma szobákban, s megtorpant sírva minden sarokban:
Ferike hol van? Ferike hol van?
Nyáregyházáig szállt a gyerekhang, fogta a fűszál, fogta a pitypang, fogta a nád is, antennaképpen lengve a kóbor pusztai szélben, aztán megült egy bodzabokorban:
Ferike hol van? Ferike hol van?
Ferike hol van? – kérdezem én is, most, hogy az útam már lefelé visz, hol van a csöndes, tág szemű gyermek, kin a felnőttek folyvást nevettek, mert nekik mókás volt a magánya, mert csak egy kislány volt a barátja, mert úgy ámult egy akácvirágon, mint aminél szebb nincs a világon, mert álmodozva járkált a kertben s nem bántott még egy kisegeret sem, ragyogását is látta a ködnek,
s színeit ólmos viharfelhőknek.
Csobban egy kislány hangja a számon:
Ferike hol van?
S én se találom.
47
A T
AO GYEHENNÁJA Aki belépsz itt,add fel minden reményed, de menj a célig
a szenvedésnek
kilenc komor körén át – nincs mód kitérned.
S ha utad célját a végén mégse látod:
nem ér ezért vád.
A mennyországot
csak álmodod. Tudod jól:
senkise vár ott.
Mert a pokolból nincs kiút s visszaút se.
Érts te a szóból, hisz mások úgyse
érthetik benned azt, hogy nem tör a bú le.
Nem tör le, dalnok, nem keserít, hogy lent kell holtig maradnod.
Az Isten kedvel
s áldanod Őt nagy ok van:
azzal emel fel,
hogy otthagy a pokolban.
48
49