11. Endokrinológiai vizsgálatok
11.4. Inzulin- és glukózterhelés hatása patkány vércukorszintjére
Egészséges ember éhgyomri vércukorszintje 3,5 - 5,5 mmol/l között változik. A vércukorszint csökkenése táplálékkereső magatartást indukál, ennek fő központja a hipotalamuszban található. A táplálékfelvételt követően, különösen szénhidrátok bevitelekor jelentősen emelkedik a vércukorszint, ami a szervezet normális szabályozó működése esetében étkezés után 2 órával már nem magasab 8,0 mmol/l-nél. A vércukorszintet a hasnyálmirigy belső elválasztású mirigyként működő Langerhans-szigetekbéta sejtjeiáltal termeltinzulincsökkenti. Egészséges esetben az inzulin elválasztást egy viszonylag alacsony szintű nyugalmi- (ún. bazális), és étkezéseket követő, átmenetileg megemelkedő (ún. prandialis) inzulin elválasztás jellemzi. A táplálék felszívódását követően a glukóz (és az aminosavak) inzulin elválasztást emelő hatása fokozatosan lecsökken, a megemelkedett inzulintermelés visszaáll a nyugalmi szintre.
Az inzulin legfontosabb hatásai: a sejtek glükóz-felvételének és égetésének stimulálása főleg az energiaforgalom szempontjából meghatározó szerepű izom és zsírszövetben, glikogénfelépítés fokozása a raktározó szervekben (májban és izomszövetben), a glikogénlebontás gátlása (főképpen a májban), az aminosavfelvétel és beépítés fokozása (elsősorban az izomszövetben), a trigliceridek mozgósításának gátlása (a zsírszövetben). A vércukorszint normális esetben csak kismértékű ingadozást mutat, amit egy több komponensből álló szabályozási rendszer állít be megfelelő szintre. A Langerhans-szigetek alfa sejtjei által termelt glukagon mellett a katekolaminok, glukokortikoidok, a pajzsmirigy hormonok emelik a vércukorszintet. A szervezetben a vércukorszintet emelő-illetve csökkentő folyamatok a táplálék kínálathoz (étkezést követő időszak, az étkezések közti szünetek, esetleg
Cukorbetegségről (diabetes mellitus)beszélünk, ha az éhgyomri vércukorszint 7 mmol/l-t meghaladja, étkezések után pedig 11 mmol/l fölé emelkedik, az ún. glükóz tolerancia károsodik. Két típusát különíthetjük el, az1-es típusúraaz inzulinhiány,a 2-es típusúrainzulin rezisztencia jellemző.Az első esetben a magas vércukorszint ellenére is “éheznek” a sejtek, inzulin termelés hiányában a glukóz nem képes belépni a sejtekbe. A hiperglikémia miatt kóma alakulhat ki, ami együtt járhat ketoacidózissal. Ez a betegség általában örökletes, vagy fiatal korban alakul ki. Esetleg felnőtt korban a hasnyálmirigy megbetegedése is állhat a háttérben. A másik eset a nem-inzulinfüggő cukorbetegség. Ez elsősorban helytelen táplálkozási szokások miatt, általában túlsúlyos vagy elhízott egyedekben, lassan alakul ki, legtöbbször csak felnőtt korban diagnosztizálják. Magas glikémiás indexű (GI) szénhidrátok fokozott inzulintermelésre serkentik a hasnyálmirigyet, és az állandósuló magas inzulinszint miatt a sejtek érzéketlenebbé válnak a hormon iránt, inzulinrezisztencia alakul ki. A GI egy, az adott élelmiszerben lévő szénhidrát felszívódásának gyorsaságára utaló számérték.
A gyakorlat célja:A gyakorlat során megvizsgáljuk azinzulinindukálta hipoglikémia ill. aglukózbeadást követő hiperglikémia mértékét patkány vércukorszintjének időbeli változását követve.
A vizsgálathoz szükséges eszközök, anyagok:altatott patkány, patkánypad, kéziműszerek, injekciós fecskendő és tű, vérvételi lándzsatű, automata pipetta hegyekkel, vércukormérő tesztcsíkokkal, inzulin injekció, 20%-os glukóz oldat, számológép (célszerű).
A vizsgálatok előkészítésének menete:a vizsgálatra szánt patkányt 1 napig éheztetjük. A vizsgálat előtt Uretánnal elaltatjuk, majd rögzítjük a patkánypadon. Az adott gyakorlaton az állatok felénél 10 NE/kg inzulin intraperitoneális (i.p), a másik felénél pedig 1g/kg glukóz i.p. beadásának hatását vizsgáljuk. A patkányok súlyától függően ki kell számolni a pontos beadandó mennyiséget. Az inzulinos fiolák készítménytől függően, eltérő mennyiségben tartalmaznak inzulint, melynek dózisa ún. nemzetközi egységben (NE) kerül megadásra. A kezelési mennyiséget ennek alapján kell kiszámolni.
A vizsgálat menete:
1. A kezelés előtti alap vércukorszint meghatározása. A patkány alap vércukorszintje hasonló az emberéhez.
2. Az állatok felénél a glukózoldat a másik felénél az inzulin intraperitoneális beadása.
3. Vérvétel a beadást követően közvetlenül, majd az 5, 15, 30, 60, 90, 120 (esteleg 150) perccel.
4. Vércukormérés azonnal a mintavételezéskor. A vércukormérő kezelésének leírása a 4.7. fejezetben található.
Feladatok:
• Határozzuk meg a glukóz terhelés hatását.
• Határozzuk meg az inzulin-indukálta folyamatok hatását.
Írásbeli beszámoló:ábrázoljuk az idő függvényében a vér glukóz szintjének változását a kezeléseket követően.
Egy grafikonon történő ábrázolás megkönnyíti a folyamatok időbeli lefutásának összevetését. Magyarázzák meg a tapasztaltakat!
Endokrinológiai vizsgálatok
élettani - pszichofizikai vizsgálatai
Az idegrendszer legfontosabb feladata a külvilágból és a szervezetből érkező információk érzékelése, feldolgozása és a megfelelő – általában motoros vagy hormonális – válaszreakciók kiváltása. A központi idegrendszer felelős a szervezet belső egyensúlyi állapotának (un. homeosztázisának) megőrzéséért a folyamatosan változó külső környezetben.
A belső és a külső környezet állapotát és változásait az érzőreceptorok detektálják, melyek gyakranérzékszervekbe tömörülnek. Azokat a környezeti hatásokat, amik érzékszerveinkkel kölcsönhatásba lépnek,ingereknek nevezzük.
Az inger (stimulus), elindítja azérzéksejtek (receptorok)ingerületi folyamatát (a recepciót), melynek során az érzéksejtek membránpotenciálja megváltozik – ez areceptor- vagy generátor-potenciál. Az érzéksejtek vagy hám eredetű sejtek, melyek szinaptikus kapcsolatban állnak az elsőrendű érzőidegsejttel (primer szenzoros neuron), vagy maga az idegsejt fogja fel az ingert (12.1. ábra).
12.1. ábra. A receptorsejt és a primer szenzoros neuron lehetséges viszonya. Legtöbbször a primer szenzoros neuron módosult nyúlványa fogja fel az ingert (bőrreceptorok, izomorsó, szaglóhám stb.). A belső fül szőrsejtjei és az ízlelőreceptorok pl. hám eredetű sejtek, melyek szinaptikus kapcsolatban állnak az elsőrendű érzőidegsejttel.
A csapok és pálcikák, bipoláris sejteken (primer szenzoros neuronnak megfelelő sejtek) keresztül kapcsolódnak a szekunder szenzoros neuronhoz (ganglionsejthez).
Az elsőrendű érzőidegsejtek feladata, hogy az érzékszervekből az információt a központi idegrendszerbe juttassák.
Morfológiájukat tekintve bipoláris vagy pszeudounipoláris idegsejtek, a sejttestek mindig a központi idegrendszeren kívül foglalnak helyet (pl. a gerincvelői hátsógyöki érződúcok), axonjaik alkotják azafferensidegrostokat. Az akciós potenciál a neuron perifériás nyúlványának végén, a receptornál keletkezik, amennyiben a generátorpotenciál eléri az ehhez szükséges küszöböt.
Az információ központi idegrendszeri feldolgozásának első lépése azérzékelés (szenzáció), eredménye azérzés, illetve, ha tudatosul azérzet (percepció). A tudatosuláshoz az ingerületnek el kell jutnia az agykéreg elsődleges feldolgozó területére (pl. fényinformációnak a primer látókéregbe). Az érzőpályaa receptortól a kérgi primer szenzoros áreáig futó idegpálya. A primer szenzoros neuron soha nem éri el közvetlenül az agykérget, legalább egyszer, de általában kétszer átkapcsolódik. Az átkapcsolódás egyes szintjein előfeldolgozás is zajlik, emellett a felsőbb központok módosíthatják az alattuk lévők működését (pl. a receptorok érzékenységét változtatják).
Azészlelés (percepció)az érzékszervekből származó ingerek elsődleges feldolgozását követő kognitív tevékenység, melynek során felismerjük és jelentéssel ruházzuk fel az érzéseket/érzeteket. Ezt a folyamatot jelentősen befolyásolják előzetes tapasztalataink (memória), pillanatnyi hangulatunkból és aktuális motivációinkból származóelvárásaink, sőt a kultúra is, amelyben élünk. Emiatt lehetséges, hogy az érzékelés tévesen interpretálódik, érzékcsalódást (illúziót) létrehozva.
Az érzés/érzet pszichikai minősége (szubjektív élménye), amodalitás,nem az inger jellegétől, hanem a központi idegrendszer feldolgozó neuronköreitől függ. (Pl. a retina receptorait érő erős mechanikai inger fényérzetet kelt –
„csillagokat látunk”). Az érzésmodalitások teljes számát nem ismerjük, de a klasszikusak – látás, hallás, tapintás, ízlelés és szaglás - az ókor óta ismertek.
A tapintás a kültakarót érő mechanikai hatások, a hőérzékelés a hőenergia, az ízlelés és szaglás az oldott vagy légnemű molekulák kémiai érzékelésével függ össze. A fájdalomérzékelés a szövetek sérülésével kapcsolatos szenzáció – a sérülést kiváltó inger jellegétől függetlenül. A látás az elektromágneses hullámoknak; a hallás a
A szervezetből származó, többnyire nem tudatosuló ingerek érzékelése (interocepció) a vegetatív idegrendszer működését befolyásolja (pl. vérnyomás-receptorok), vagy a mozgásszabályozással van szoros kapcsolatban (izomorsó, ínorsó, félkörös ívjáratok).
Az érzékelési-észlelési gyakorlatokon az emberihallás, látás, tapintás és hőérzékelésalapfolyamatait szemléltető vizsgálatokat és kísérleteket végzünk. Többször vizsgáljuk majd valamely fizikai egységben mérhető ingerlési paraméter (pl. hangerő) és a létrehozott érzet közötti összefüggést. Ezek a mérések az ún.pszichofizikakörébe tartoznak.
Azérzékelés abszolút küszöbeegy meghatározott ingerparaméter (pl. hangerő) esetén a vizsgált paraméter azon legkisebb értéke (pl. decibel), amely érték mellett az inger (pl. hang) még éppen érzékelhető. Akülönbségi küszöb az a legkisebb eltérés ugyanazon ingerparaméter két értéke között, amelyet az észlelő még éppen meg tud különböztetni. Egyik küszöb sem állandó érték: függ az érzékszervek és a központi idegrendszer pillanatnyi állapotától (például a figyelem szintje, fáradtság), az előző ingerek hatásától (például a határok módszerénél a felszálló és leszálló sorozatok küszöbei különböznek), stb. Az érzékelési küszöb ennek megfelelően statisztikai fogalom, értékét csak több mérés alapján becsülhetjük meg. A maximális inger az az ingererősség, melynél nagyobbat alkalmazva már nem váltható ki nagyobb ingerület. Az ingerküszöb és a maximális inger közti tartomány az ún.érzékenységi tartomány.
Az abszolút küszöb meghatározásának egyik eljárása a határok módszere. Az eljárás során először biztosan érzékelhető intenzitású ingert mutatunk a vizsgálati személynek, majd fokozatosan csökkentjük az intenzitást, mindaddig, amíg a személy már éppen nem érzékeli az ingert (leszálló sorozat). A következő sorozatot nem érzékelhető intenzitású ingerrel kezdjük, s addig emeljük az intenzitást, amíg a személy már észleli az ingert (felszálló sorozat). Mindkét sorozatot többször megismételve, külön-külön kiszámítjuk a felszálló és a leszálló sorozatok küszöbeinekátlagát. A leszálló sorozatoknál általában alacsonyabb küszöböt kapunk, mint a felszálló sorozatoknál, ezért a két átlag középértékét tekintjük az érzékelési küszöbnek.
A fenti módszer egy gyorsabb, hatékonyabb formája azadaptív módszer.A hatékonyság oka, hogyminden következő ingerlési erősség a személy válaszától függ.Az alanynak ebben az esetben is egybiztosan küszöb felettiingert adnak először, majd adott lépésnagysággal addigcsökkentika soron következő inger erősségét, amíg a vizsgálati személy már nem érzékeli azt. Ekkor azonban nem ér véget a sorozat, (mint a határok módszere esetében), hanem megfordul: az ingerlés erősségét mindaddig növelik, amíg a vizsgálati személy újra érzékeli azt. A lépésnagyságot minden fordulás után csökkentik. A minimális lépésnagyság elérése után addig folytatják a sorozatot, amíg az ingerintenzitás tartósan két érték között ugrál: ezek középértéke lesz a küszöb. (A minimális lépésnagyság az elérni kívánt pontosság, a rendelkezésre álló idő, és a technikai lehetőségek függvénye.)
Hasonlóképpen az abszolút küszöb meghatározására szolgál akonstans ingerek módszere.Ebben az eljárásban az alanynak különböző erősségű ingereket adunk véletlenszerű sorrendben, úgy, hogy az egyes ingerek erőssége a biztosan küszöb alattitól a biztosan küszöb felettiig terjed. A mérést többször megismételjük úgy, hogy mindig ugyanazokat a hatáserősségeket alkalmazzuk, de mindig másmilyen (véletlen) sorrendben. Ezután kiszámítjuk, hogy a különböző intenzitású ingereket az esetek hány százalékában érzékelte a vizsgálati személy. Küszöbnek azt az értéket tekintjük, amikor a személyaz esetek 50 százalékábanérzékelte a hatást.
A különbségi küszöbök megállapításánál szintén a fenti módszerek alkalmazhatók, de itt egy konstans erősségű ingert (a mintát) hasonlítjuk össze különböző erősségű ingerekkel.
Eddigi gyakorlatunktól eltérően mérési eredményeink, illetve az érzékelési-észlelési élményre vonatkozó megállapításaink avizsgált személy beszámolójától függenek. Ez a szubjektivitás sajátos mérési hibák forrása lehet.
Az emberi megfigyelés jellegzetes hibaforrásait megismerve és ellenőrizve, a több megfigyelőtől nyert adatok végül is objektív törvényszerűségeket mutatnak.
12.1. A hallás vizsgálata
Hangnak nevezzük egy rezgő test (hangforrás) valamely közegben (hangtér) terjedő rezgéseit, ha azok a hallószervben hangérzetet keltenek. A hallás tehát a körülöttünk lévő közeg - levegő vagy víz - rezgéseinek
Az érzékelés és az észlelés élettani - pszichofizikai vizsgálatai
A hallószerv egyaránt nyújt információt a hang frekvenciájáról és intenzitásáról. A hallókéregben a hallószervből, a csiga különböző pontjairól érkező ingerület, mint „magas” ill. „mély” hang tudatosul. A hallószervek fajtól függően meghatározott frekvenciatartományra érzékenyek; az emberi fül például a 16-20000 Hz-es hangok felfogására képes – ez a frekvencia alsó és felső abszolút küszöbe. Az érzékelési tartomány felső határa a korral csökken (prebyscusis).
A hang intenzitása keltette pszichikai hatás, ahangosság– a többi érzékszervhez hasonlóan - az ingerületbe került szenzoros neuronok számától (populációkód) és az axonjaikon futó akciós potenciálok (AP) frekvenciájától (frekvenciakód) függ. A hangosság érzékelését erősen befolyásolja a hang frekvenciája is. Az ember hallásküszöbe a hallható hangok frekvenciatartományának közepe táján - az emberi beszéd frekvenciatartományában (1000-3000) - a legalacsonyabb. (1000Hz esetében 20μPa-nyi nyomásingadozást is érzékelünk, ez a tengerszinten mért átlagos légköri nyomás (=1 atm) 2*10-10-ed része!) A halk beszéd 40dB. A 120dB feletti hang – sőt, ha huzamos ideig fenn áll, már a 90dB feletti is – károsítja a hallószervet. Ezeknek a hangoknak az érzékelése a hangerő növekedésével fokozatosan fájdalomérzetté alakul. A hallásküszöb mind a mély, mind a magas hangok esetében nő, mígnem az érzékelhető frekvenciatartomány szélén az ingerküszöb és fájdalomküszöb találkozik.
A tonotópia érdekes következménye, hogy a különböző frekvenciájú hangok hangossága nagy frekvenciakülönbség esetén szabályosan összeadódik, ám egy adott közelség esetén a két hang már „versenyez” a szenzoros rostokért, és a két hang együttes hangossága kisebb lesz (12/3.B ábra). Az a határ, ahol ez a jelenség fellép, akritikus hangköz. A kritikus hangköz a beszédhangok frekvenciáján a legkisebb.
A hangosság frekvenciafüggetlen méréséhez az akusztikában aphon-skáláthasználják. Eszerint egy hang hangossága annyi phon, ahány decibel a vele azonos hangosságérzetet keltő 1000Hz-es hang hangnyomásszintje. (Például a 100Hz-es 50dB-es hang hangossága 20 phon, mert az 1000Hz-es hangot 20dB-en érzékeljük ugyanolyan hangosnak.
A phon skálát tapasztalati úton határozták meg, értékei azegyenlő hangosságszintű görbékrőlvagyphon-görbékről olvashatók le (12.2. ábra). Mint a görbén is látszik, a phon skála és a decibel skála közti összefüggés csak az 1000Hz-es hang esetében lineáris.
12.2. ábra. Phon-görbék (Fletcher-Munson görbék) a hang fizikai intenzitása (dB), frekvenciája (Hz, logaritmikus léptékben) és fiziológiai hangossága (Phon) közötti összefüggést mutatják. Az ábrán található színes görbék pontjai
azonos hangosságérzethez tartoznak.
A hangosság nemcsak a hang erejével, hanem hosszával is kapcsolatban áll. A hallószerv ugyanis kb. 1 másodperces ablakban integrálja a hangerőt. (Ugyanolyan hangnyomás szint mellett a 20ms hosszú hang halkabbnak tűnik, mint a 100ms hosszú.) 1 másodpercnél hosszabb hangok esetében a hangosság már nem változik.
A gyakorlat célja:Határozzuk meg különböző frekvenciákon az éppen meghallható hang intenzitását audiométerrel!
Elemezzük, mitől függ a hang forrásának térbeli lokalizációja! Vizsgáljuk meg, hogy a hanginger milyen módon juthat el a belső fül receptorsejtjeihez!
A vizsgálatokhoz szükséges:PDD-401 audiométer, fejhallgató, számítógép fonendoszkóp, csőszorító, vonalzó, hangvilla.
Mérési feladatok:
1. A hallásküszöb meghatározása
3. A hangvezetés vizsgálata.
A gyakorlatok részletes menete:
12.2.1. A hallásküszöb meghatározása
A hallásküszöb meghatározásához PDD-401 audiométert használunk. A hallásvizsgálatot olyan körülmények között kell elvégezni, hogy a paciens közvetlen közelében a háttérzaj ne haladja meg a 18dB-es hangnyomásszintet.
A vizsgálat megkezdéséhez indítsuk el aSpiroWinadatgyűjtő/adatelemző programot! A bejelentkezés után a gomb megnyomásával a vizsgált személyek adatait tartalmazó adatbázisba jutunk. A mérés megkezdéséhez először a gomb megnyomásával fel kell venni az új paciens adatait az adatbázisba. A mezők értelemszerű kitöltését követően a vizsgált személy adatait mentsük el ( )! Az audiometriás vizsgálat kiinduló képernyőjéhez (12.3.
ábra) a gomb megnyomását követően jutunk.
12.3. ábra. A SpiroWin program audiometriás mérési képernyője
A mérés megkezdéséhez válasszuk az automatikus üzemmódot ( ), majd nyomjuk meg az automata üzemmód nyomógombját. A program a beállított konfigurációnak megfelelően teljesen automatikusan végigméri mindkét fület, úgy, hogy az adott frekvenciához tartozó hallásküszöböt –10dB és +110dB hangnyomás értékek között keresi meg. A mérés bármikor félbeszakítható az nyomógombbal. A vizsgált személy abillentyűzet szóköz (SPACE) gombjának lenyomásávaljelzi, ha hallja a kiadott hangot. A program csak akkor lép a következő frekvenciaértékre, ha az adott frekvencia hallásküszöbe legalább 3 esetben azonos volt. A frekvenciához tartozó küszöbérték a képernyőn mind grafikusan, mind számérték formájában megjelenik.Fontos, hogy a mérés során a vizsgált személy nem láthatja a mérés részeredményeit, mert az meghamisítja a vizsgálatot!A mérés végeztével mentsük el ( ) adatainkat! A kész lelet kinyomtatható ( ).
12.2.2. A hangirány érzékelése
Az irányhallás – az a képességünk, hogy ahangforrás térbeli helyzetétmeg tudjuk becsülni – mindkét fül és a hallókéreg épségéhez kötött. A test középvonalában (amediánsíkban) elhelyezkedő hangforrás által kibocsátott rezgések azonosidőben, fázisbanésintenzitással érik a két fület. A mediánsíktól eltérő helyzetű hangforrás hangja a fej árnyékoló hatása miatt a tőle távolabb lévő fülbe kisebb intenzitással érkezik, a távolságkülönbség miatt pedig időbeli és fáziskésést szenved. Az intenzitáskülönbség főleg a mély, az idő és fázisviszonyok inkább a magas hangok lokalizációjában fontosak. A kétféle jelzőmozzanat bizonyos határok között helyettesíti egymást.
A vizsgálati személy (VSz) vegye fel a toldalékcsővel ellátottfonendoszkópotúgy, hogy annak mikrofonja hátrafelé nézzen. A vizsgálatvezető (VV) a mikrofon enyhe érintésével zajt kelt, a VSz pedig megmutatja, milyen irányból hallja a hangot. Alaphelyzetben a két cső egyforma hosszú, a VSz középről hallja a hangot. Az esetleges eltérést feljegyezzük. Az egyik szárat meghosszabbítva fázis- és időkésést hozunk létre (a nagyobb távolság miatt az
Az érzékelés és az észlelés élettani - pszichofizikai vizsgálatai
12.2.3. A hangvezetés vizsgálata
A csigához kétféle úton jutnak el a hangrezgések. A külső hallójáraton és a középfülön át ún.légvezetéstörténik – a bevezetőben ismertetett módon. A hangok azonban a koponyacsontok közvetítésével,csontos hangvezetéssel is eljuthatnak a belső fülbe. A külső forrásból származó hangok esetében ennek alig van jelentősége, mert a levegőrezgések nem képesek a koponyacsontokat megmozgatni. A hangszálaink rezgése azonban könnyen átterjed a koponyacsontokra is. Saját hangunk érzékelésében tehát mindkét útvonal szerepet játszik – ezért halljuk olyan
„idegennek” a hangunkat, amikor hangfelvételről hallgatjuk.
A vizsgálathoz hangvillát használunk. Ha a vizsgálati személy (VSZ) a megütött hangvillát a koponyatetőhöz szorítja, egy darabig hallja a hangját (csontvezetés). Amikor már nem hallja, tegye a füléhez, ott az érzékenyebb légvezetés révén még hallható. Ez a klinikumban is használtRinne-féle próbaa vezetéses (középfüli) és az érzékelési (belső füli) nagyothallás elkülönítésére használható. (Az első esetben a csontvezetés hatékonyabbá válik a légvezetéshez képest, az utóbbi esetben nem.)
Az írásbeli beszámolótaz 1.5 AZ ÍRÁSBELI ÉRTÉKELÉSEK ELKÉSZÍTÉSE fejezetben leírtak szerint végezzük.
Értékeljük a vizsgálati személy jobb és bal fülének audiogramját. Megfelel-e az egészséges hallású emberektől elvártnak? Ha nem, mi lehet a hallásküszöb emelkedésének oka? Elemezzük, milyen hatással volt a hangirány érzékelésére a fonendoszkóp szárának meghosszabbítása ill. elszorítása. Milyen mértékű szárhosszabbítás volt képes az ellenoldali szár elszorítását kompenzálni? Értékeljük a Rinne féle próba eredményeit. A hangvezetés vagy a légvezetés volt hatékonyabb a vizsgálati személy esetében?
12.2. A látás vizsgálata I. Az optikai rendszer és a retina
Fénynek nevezzük az elektromágneses sugárzásnak (a sugárzó elektromágneses energiának) azt a frekvenciatartományát, ami a látószervbenfényérzetetkelt, ennek hullámhossza a 380 nm és 780 nm közé esik. A látás tehát ezen tartományba eső elektromágneses rezgéseknek az érzékelése és tudatosulása. A sugárzott energia elemi egysége (kvantuma) a foton. Az optikai jelenségek egy részét könnyebb megérteni, ha a fotont részecskének tekintjük, a fényt pedig ezen részecskék áramának, más jelenségekre viszont a fény hullámtermészete ad egyszerűbb magyarázatot. A napfényben a látható tartományba eső valamennyi hullámhosszúságú fény megtalálható. A látható tartományba eső, különböző hullámhosszúságú fény a szemünkbe jutva látáskor különböző színérzetet kelt.
A tárgyakat úgy látjuk, hogy a felületükről visszaverődő fény egy része a pupillán keresztül eléri a retinát. Mivel a pupilla nyílása viszonylag nagy (pláne gyenge fényviszonyok között), a tárgyak minden pontjáról több, különböző irányú fénysugár éri el a pupillát. Éles kép akkor keletkezik, ha ezek a fénysugarak egyetlen pontba szedődnek össze – méghozzá pontosan a retinán. Ehhez a szem esetében is – akárcsak a fényképezőgépeknél - gyűjtőlencsékre van szükség.A szaruhártya, a csarnokvíz, a szemlencse és az üvegtest alkotják a szem optikai rendszerét.A fény hullámtermészetének köszönhetően az eltérő törésmutatójú közegek határán megtörik (a szem esetében főleg a levegő/cornea határán és a lencse két oldalán). A szaruhártya, a lencse és az üvegtest görbületükből következően gyűjtőlencseként is viselkednek. A görbület és törésmutató alapján a szem nyugalomban kb. 60 dioptria fénytörésű.
A szem optikai rendszere a külvilág fordított állású, kicsinyített, valós képét vetíti pontosan a retinára, úgy, hogy a fixált pont képe a látógödörre vetül (12.4. ábra).
12.4. ábra. A szem optikai rendszere által megvalósított leképézés erősen egyszerűsített rajza. A szem optikai rendszere a külvilág fordított állású, kicsinyített, valós képét vetíti pontosan a retinára. A tárgyak egy-egy pontjáról több, különböző irányú fénysugár éri el a pupillát, azonban a szem optikai rendszere a széttartó sugarakat a retinán
A fény kizárólag a pupillán keresztül juthat a receptorsejtekhez. A retina alját képező pigmentréteg meggátolja a
A fény kizárólag a pupillán keresztül juthat a receptorsejtekhez. A retina alját képező pigmentréteg meggátolja a