A védhimlöoltás által nyújtott mentesség. 43

Későbben ezen tapasztalatokat számtalan búvár megerősítette a saját kísérleti tapasztalatai alapján; de megerősítették azon ered­

mények is, melyek a kimlőjárványok uralkodása alkalmával ész­

leltettek. Kitűnt ugyanis minden alkalommal, hogy járványdúlta vidékeken azok, kik vaccinálva voltak, még akkor is mentesek maradtak, ha folyvást a himlős betegek között tartózkodtak, mig azok küzül, kik oltva nem voltak, számtalan sokan estek himlőbe.

Erre vonatkozó kísérleteket nagy számmal végeztek a Pearson dr.

vezetése alatt működő londoni oltóintézetben a legkülönfélébb módszerek igénybe vétele mellett. Nem csupán variolatio útján végeztek oltott egyéneken ellenőrző kísérleteket, hanem odáig is mentek, hogy himlős betegekkel egy ágyba fektették őket, majd ily betegek himlögenyes ingét húzták reájuk, de fertőzést egyszer sem észleltek, m ég a modifikált himlő (variolois) alakjában sem.

Maga Pcarsm 1880-ban 19,000 oltást végzett és ezek közül 5000-nél tett utóbb ellenőrző oltást vari ólával, de minden legcsekélyebb eredmény nélkül. Több mint százezerre ment a század elején az igy megvizsgált egyének száma s egyetlen egy esetben sem ész­

lelték a variolatiónak positiv eredményét. Sacco, Sönmering, Tliouret, és Ballhorn az ellenőrző oltások részrehajlatlanságának igazolása Száljából nemcsak orvosok, hanem hatóságok jelenléte mellett végezték kísérleteiket és sohasem voltak képesek himlőt előidézni.

Kísérleteiknek csak csekély részéhez vettek tehénhimlőt, legtöbb­

ször az emberre átültetett, azaz humanisált vaccinát alkalmazták Szép példáját mutatják a vaccinatio által nyújtott mentes­

ségnek Sacco feljegyzései, melyek szerint pl. a milánói kórházban hol több nagy kórterem volt a himlős betegek részére berendezve^

a vaccinatio előtti járványok idején mindig sok volt a himlős beteg, míg annak behozatala után úgyszólván állandóan üresek maradtak a kórtermek. Concasio faluban, hol a járvány hevessége oly nagy fokú volt, hogy 100 himlő beteg közül 00— 70 meghalt, Sacco a még egészséges lakosokat beoltotta, mire a himlő szembe­

tűnő gyorsasággal megszűnt. Woodtvgllc londoni himlökórházi igazgató és orvostanár 7300 egj’ént oltott be sikeresen s midőn ezeknek majdnem felénél variola oltásokkal ellenőrző kísérleteket végzett, egy esetben sem látott himlőt fejlődni.

Jcnner és vele együtt többen azon meggyőződést vallották, hogy a vaccinatio által nyújtott mentesség az élet egész tartamára kiterjed s bár maga Jermer is több esetben észlelte, hogy már sikerrel oltott egyének közül többen a későbbi években himlőbe

V. A védhimluoUás által nyújtott mentesség.

estek, mégis hajlandó volt ezt inkább az oltásnál használt anyag rosszaságának, mint a mentesség megszűnésének tulaj donitani.

WiUan jeles angol klinikus az 1805-ben Londonban uralkodott himlőjárvány alkalmával azt tapasztalta, hogy bár az oltottak legnagyobb része mentes marad, mégis nehányan enyhe fokú variolát (varioloist) kaptak, a nem oltottak közül pedig a legtöb­

ben súlyos alakú himlőbe estek. Ebből azon következtetést vonja le, hogy „a vaccinatió ha nem is véd föltétlenül a himlőm éghet eged és ellen, de védelmet ad annak veszélyei ellen “

Burggraeve ugyanezen járványról közli, hogy már az első hónapok alatt 1779 gyermek halt el. Miután pedig mindenkit uralt azon meggyőződés, hogy a vaccinatio teljes védelmet nvujt a megbetegedés ellen, ezen adatok láttára erős vita tárgyává tették a parlamentben a védőoltás kérdését. Kitűnt azonban, hogy a 164,000 himlömegbetegedés között esupán 56 volt oltott, kik közül egy sem halt meg, míg a többi mind oltatlan lévén, köztük a halálozás ijesztően nagyra növekedett.

A z ellenőrző oltások mindig az oltás után rövid időre, pár hónapra és csak egyes ritkább esetekben 1— 2 évre történtek, de ezenkívül az oltás után rövid idő múlva kitölt himlöjárvány is megkímélte az oltottakat s igy nem csoda, ha a mentesség fenn­

állása igazolva lett; azon észlelet pedig, hogy egyesek az oltás után sok év múlva sem voltak fogékonyak sem a variola sem a vaccina iránt, még nem bizonyíték az összes oltottak egész életére terjedő immunitásának megállapítására.

A himlő megbetegedések körül szerzett tapasztalatok többször kimutatták, hogy oltott egyének a himlőt az oltás után bizonyos idő múlva, bár legnagyobb rész enyhe alakban, megkaphatják, ami egyszersmindenkorra véget vetett azon felvételnek, hogy az oltás az élet egész tartamára mentesít, de hogy immunisáló hatása rendkívül nagy, bizonyítja többek között 1)r. Evers észlelése is, ki sorozási járásában vizsgálatot végzett az oltás és himlözés közötti viszony kiderítésére nézve s azt találta, hogy 2638 vizsgált felnőtt egyén közül 2368 kifejezett oltási heggel birt, mig 270 oltatlan volt. A z oltottak közül 28 himlözött, mig az oltatlanok közül 199, tehát 62-szer több oltatlan, mint oltott esett himlőbe.

A védhimlönek az emberi szervezetre gyakorolt hatásáról úgy a kisérletek, mint a járványok alkalmával szerzett tapasztalatok alapján azt modhatjuk, hogy az általa nyújtott mentesség nem feltét­

len, de az kétségen feléd áll, hogy az oltás után több évre mentesiti az

V

.

oltottál a ragályozás ellen s ha mégis megtörténik az a valóban ritka eset' hogy egy-egy oltott az oltás után rövid idő múlva himlőt kapna, akkor is kifejti hatását, amennyiben a betegség enyhe, veszélytelen lefolyást mutat.

Ugyanezen tétel áll azonban azon esetekre nézve is, melyek­

ben mar egyszer himlözött egyén esik njból himlőbe. Ez sem véd véglegesen, de egy bizonyos ideig föltétlenül és az újabb m eg­

betegedés az esetek elenyésző csekély számának kivételével, szintén leginkább enyhe lefolyású.

Részrehajló lennék, ha meg nem emliteném, hogy az oly sok százezer liimlös beteg között találkoztak olyanok is, kik rövidebb hoszabb időközökkel 2-szer. sőt többször is estek himlőbe. Paulini pl. egy 12 éves fiúról emlékezik meg, ki a himlőt állítólag 5 ízben állotta ki. Borcllus egy aszonyról ír, ki 7-szer volt liimlős ; Bicrling pedig oly gyermekről szól, ki 9 hét alatt 2 himlő ragály- zást állott ki. Bár magam is kétségtelennek tartom, hogy egyik másik egyén újabban eshetik az évek bizonyos száma után him­

lőbe, sőt azt is elismerem, hogy elvétve 2— 3— á-szeri himlőzés is fordulhat elő (2-szerit magam is láttam), de azt, hogy valaki 9 hét alatt 2-szer állotta légyen ki a himlőt, kétségbe vonom, mert hiszen ez esetben alig hogy az égjük lefolyt, rögtön utánna kellett a másodiknak kitörni. Ezen esetben inkább azt gondolom hogy a 2-ik megbetegedés varicella volt, mely tudvalevőleg egészen különálló és enyhe betegség. A z ily kettős infectióra nem egy, de számos példát láttam gyermekorvosi gyakorlatomban, midőn pl.

a kanyaró lefolyása után alig pár napra varicella vagy viszont, majd midőn kanyaró után azonnal hökhurut vagy vörlieny (mint ezt a jelen évi kanyaró járvány alatt többször észlel­

tem) lépett fel. Arra szintén láttam példát az 1886— 87-ik évi himlő járvány alatt, hogy egy budapesti családban két oltatlan gyermek himlőt állott ki s a reconvalescentia stádiumában varicella által lepettek meg (melyet aztán a beoltva volt testvérek is meg­

kaptak). A zt azonban nemcsak a himlőnél, de a többi ragályos betegségek egyikénél sem tapasztaltam s azt hiszem gyakorlattal foglalkozó kartársaim közül hasonlókép senki sem. hogy egy egyén egy és ugyanazon betegség által ily rövid idő alatt kétszer egymásután ragályoztatott volna.

Helyén valónak látom itt felemlíteni többeknek azon nézetét, hogy a variola, tehát a vaccina is, a bárányliimlövel (varicella) azonos betegség és így azok ez ellen mentességet nyújtanak.

Ez határozottan nem áll. A varicella teljesedi önálló betegség, melynek