VÁZLAT VENCZEL JÓZSEFRŐL

1 0

Az igazán lényeges történeti változásokat általában nehéz egyetlen dátumban megjelölni. 1918/19 cezurajellege mégis egészen nyilvánvaló, hisz azok a történeti fejlemények, amelyeket e két évszámmal szokás megjelölni, teljesen új föltételek közé juttatták a magyar társadalom egészét. Nemcsak arról van szó, hogy a „bel-.ső" társadalmi konfliktusok ezekben az években három, egymást továbbvivő, illetve

tagadó forradalomba torkolltak s ezzel a magyar társadalom addigi „békebeli"

rendje mozgásba jött, labilissá vált sőt — legalábbis egyes vonatkozásokban — visz-ízavonhatatlanul átalakult. De arról is, hogy a világháborút (s ezzel egyben euró-pai nagyhatalmi státusát) elvesztő Monarchia szétesett, állam jogi, gazdasági keretei széthullottak, romjain pedig rivális nemzetállamok keletkeztek. E két nagy válto-zás — a „külső" s a „belső" — együtt azután jelentősen módosította a magyar tár-sadalomfejlődést. Az őszirózsás forradalom s a Tanácsköztársaság bukása a társa-dalomfejlődés egy lehetséges útjának lezárulását jelentette, kiiktatva, de legalábbis háttérbe szorítva a politikai életből a magyar társadalom egyik fontos, politikailag is különösen aktív rétegét, a középosztály nem-„úri" részét. Ugyanakkor az ellen-forradalom győzelme — a nagytőke és a nagybirtok hatalmának szinte teljesen érintetlenül hagyása mellett — megnövelte a keresztény középosztály politikai

sú-lyát, azét a rétegét, amelyben az értelmiségi szakszerűség követelményei folyama-tosan háttérbe szorultak az uralmi szakszerűséghez mérten, s így értelmiségi-polgá-ri funkcióit csak felemásan tudta ellátni. Ez természetesen egy társadalomfejlődési aszimmetria további erősödését, társadalomfejlődési deformációt eredményezett.

Mind-ezt a destabilizálódást azután elmélyítette, hogy a magyar nyelvű népesség kb. egy-harmada az ország határain kívül került, s így egy mégoly heterogén társadalom helyére csonka s felemás magyar társadalmait léptek.

Restaurációs, a régit visszaállítani igyekvő törekvések természetesen 1919 után nem sokkal már jelentkeztek, nerh is minden eredmény nélkül. A húszas évek po-litikai küzdelmei, ideológiai fejleményei mögött jól kivehető egy restaurációs igény

— IV. Károly visszatérési kísérleteire éppúgy lehet gondolni, itt, mint a legitimisták megszerveződésére, Bethlen Nagyatádi Szabót visszaszorító erőfeszítéseire, az ún.

csizmás képviselők parlamentből való kiszorítására, a nagytőke Bethlen mögötti föl-sorakozására stb. Az új helyzettel azonban nem lehetett többé nem számolni. Egé-szében az új orientációk keresése lett az aktuális. Az új, a radikálisan megváltozott viszonyok realitásával számoló orientáció kidolgozása minden réteg, csoport, politi-kai „vonal" számára elodázhatatlan lett.

Az orientációváltás — érthető okokból — különösen az ország határain kívülre,

„kisebbségi" sorba került magyar nemzetiségek számára lett sürgető és fontos. A ro-mán, a csehszlovák és a jugoszláv állam (SHS királyság) keretei közé került magyar kisebbségek ugyanis igen nagy változást értek meg: többségi nemzet fiaiból kisebb-ségek lettek s (leválván az anyanemzet gazdasági, kulturális közösségéről) egy-szerre kellett egy új állam polgáraivá s egy viszonylag autonóm nemzetiség tag-jaivá lenniük. Sőt tulajdonképpen e kisebbségi-nemzetiségi lét kereteinek és for-máinak kialakítása is új feladatként jelentkezett — még Erdélyben is, ahol pedig -az autonómiának, a viszonylagos különállásnak múltja s hagyománya volt.

Ezek-nek az évekEzek-nek a feladata lett a politikai képviselet formáinak kialakítása,

keretei-rendszerének és működési föltételeinek kialakítása, általában: a kisebbségben élés módozatainak megtalálása.

A kisebbségi sorba került magyarság új orientációjának kidolgozása e körül-mények közt természetesen nem könnyen s nem egyik napról a másikra történt meg. Az „átállás" a húszas évek közepéig-végéig eltartott, de a kisebbségi lét és közélet formáinak megtalálása is voltaképpen csak a kezdet volt: az újonnan szer-vezett, vagy új funkciójú kisebbségi intézményeket gyökeresen megváltozott kö-rülmények között, egy átalakult, csonka, hatalomműködtető lehetőségeitől jórészt megfosztott társadalomnak kellett működtetnie, ehhez pedig megváltozott mentali-tású, s tulajdonságú emberek kellettek, akik az új, változott körülmények között

„mozogni" tudtak; egyáltalán: megvolt bennük a helyzettisztázásra, illetve fölmé-résre való képesség s készség. A rugalmasság, a nyitottság, persze, nem volt kizá-rólagos sajátja egyetlen nemzedéknek sem, az átállást is azok a nemzedékek végez-ték el, amelyek már 1919 előtt is aktívak voltak. Az igazi, mély változás azonban mégiscsak ahhoz a nemzedékhez fűződik, amelyik 1919 után, már az új körülmé-nyek között érett felnőtté, lett közéletileg aktív. Ezek a fiatalok ugyanis már gyer-mekkoruktól megváltozott realitásokba nevelődtek bele.

Erdélyben ez a folyamat, az új nemzedék jelentkezése az ún. Tizenegyek an-tológiája megjelenésével (1923) kezdődött s az Erdélyi Fiatalok indulásával (1930) teljesedett ki. A kisebbségi magyar közélet domináns, meghatározó egyéniségei per-sze, a húszas években (sőt azután is egy darabig) még nem e nemzedék tagjai vol-tak; azt a szerepet, amelyet a romániai magyar szellemi életben Kós Károly, Kuncz Aladár, Bitay Árpád, Dienes László, majd Gaál Gábor s mások betöltöttek, ekkor e nemzedék nem volt képes ellátni. A kezdeti próbálkozások után a kisebbségi köz-élet meghatározó erői kétségkívül a Magyar Párt, a nagy lapok, a Jakabffy-féle Magyar Kisebbség, az irodalomban pedig az Erdélyi Szépmíves Céh és folyóirata, az Erdélyi Helikon, valamint az ezeknek alternatíváját megtestesítő Korunk vol-tak. Mindezek mellett azonban ekkor már (ezekkel részben összefonódva, részben ezeket éppen módosítva) a „fiatalok" is jelen voltak. A szorosabb értelemben vett írók mellett ezekben az években olyan „közírók", publicisták és szakértelmiségiek léptek föl, mint — többek közt — Balázs Ferenc, Jancsó Béla, Kacsó Sándor, László Dezső, Méliusz József, a nyelvész-történész Szabó T. Attila s mások. Szellemi ka-rákterük is formálódott, sőt a kibontakozó kisebbségi közéletben saját külön sze-repük is adódott: a „nép felé fordulás", az új típusú „népszolgálat". Nyugodtan mondható, a kisebbségi-nemzetiségi kérdés tevékenységükben forrt össze e kisebb-ségi társadalom legnagyobb létszámú és leginkább fenyegetett sorsú rétegének, a parasztságnak sorsával s lett nemzetiségi-szociális kérdés.

E nemzedék egyik fontos — és sok szempontból új történeti szakaszt jelző — egyénisége, a romániai magyarság modern értelemben vett társadalomtudományá-nak megteremtője az alig ismert Venczel József volt.

2

Venczel József 1913-ban, Erdély egy katolikus szegletében, Csíkszeredában szü-letett. Apja, idősebb Venczel József kora egyik neves erdélyi matematikatanára volt, a tízes évektől csíkszeredai római katolikus gimnáziumban tanított, amelyhez akkor tanítóképző is tartozott. A családban József mellett volt még egy fiú, a nála fiatalabb László.

Venczel József ötéves volt, amikor 1918-ban szétesett a Monarchia, s szülővárosa is Romániához került. Társadalmi értelemben vett eszmélése, emberi karakterének kialakulása így már kisebbségi sorban következett be.

Gyermekkoráról, kora fiatalságáról vajmi keveset tudunk. Annyi csak a biztos, szellemi fejlődésének, orientációja kialakulásának döntő eseménye a Domokos Pál Péterrel (sz. 1901) való megismerkedése lett. Domokost, mint fiatal tanárt, 1926-ban nevezték ki Csíkszeredába helyettes tanárnak. A gimnázium1926-ban a kisdiák czelt e minőségében már tanította, de fontosabbnak bizonyult, hogy az idősebb Ven-czel József, akinek Domokos kollégája lett, akkor már halálos beteg volt, s „érezve életének végét, egyik alkalommal a két fiát" fiatalabb tanártársára bízta, kérve Domokost, „tartsa szemeit a gyerekeken". A fiatal tanár s az apa nélkül maradt fiúk hamar összemelegedtek. „Roppant szerettem a fiúkat — emlékezett erre később Do-mokos Pál Péter is —, valóságos lelki gyermekeim lettek." (1982. máj. 16-i levele e

65

tanulmány írójához.) E meleg emberi viszonynak utóbb az adott a puszta érzelmie-ken túlmutató jelentőséget, hogy Domokos, aki a Venczel-fiúknak így óhatatlanul mintaképe, követendő példája is lett, akkor már erősen érdeklődött a néprajz iránt, s ahogy később Szabó T. Attila írta róla, „valóságos vándorapostol módjára járta be a moldvai falvakat és gyűjtötte az ottan élő magyarságra vonatkozó társadalmi és néprajzi anyagot". (Idézi RMIL 1:418.) A moldvai magyarság című kötete, amely 1931-ben jelent meg, már egy elnyomorodott, értelmiségét vesztett népcsoport mély-világát, sorsának tragikumát tárta föl — máig is mintaszerűnek számító munkában.

A diák Venczel Józsefet e kutató-föltáró munka hamar magához láncolta. Vigyázz!

című, 1928-ban alapított, kézzel írt s sokszorosított diákújságjában már nyoma van ennek. Újságja 1929. március 17-i, Orbán Balázs emlékének szentelt száma „ismer-teti az ez alkalomból Csíkszeredában megnyitott Csíki Székely Népművészeti Kiállí-tást. Címlapján a kiállítás bejáratánál elhelyezett díszes székely kapu rajza és Domo-kos Pál Péter portréja. Mindkettőt Venczel József rajzolta. A portré alatt a követ-kező felirat: »Domokos Pál a csíki székelység önzetlen harcosa, a Csíki Székely Népművészeti Kiállítás megteremtője.«" (Hajdú D. Dénes: Kiegészítés egy lexikon-címszóhoz. Magyar Nemzet, 1983. okt. 11.) E lapszám, melybe Orbán Balázs emléke-zete címmel verset is írt, már mutatja a parasztság, a „nép" felé fordulását: „min-den nép művészetében a leginkább kifejező mozzanatok, alakzatok a nép között szü-letnek — írta. — A népnek művészete életerős s mégis jóformán elvész, nem érdek-lődik utána senki, lassanként e művészet elveszti öntudatos jellegét. A székely népnek is van művészete és e művészet erős, kifejező s mégsem ismeretes... Ezért volt szükség a Cs. Sz. Nm. K.-ra, hogy amit megkezdett Orbán Balázs, fejezze, illetőleg folytassa ez a kiállítás." (Idézi Hajdú D. Dénes, Magyar Nemzet, 1983. okt. 11.)

Domokos Pál Péternek, akit cikkében természetesen név szerint is megdicsért, ekkoriban már segédkezett is. „Vidéki néprajzi gyűjtőutaimra velem jött — emlé-kezett erre Domokos —, és rajzolta a munkaeszközöket." (1982. máj. 16-i levele.) Ennek az együttdolgozásnak, bár részleteit nem ismerjük, a jelentőségét, Venczel szellemi fejlődésére tett hatását nem lehet túlbecsülni. Mindenképpen gazdag iskola lehetett ez számára; parasztságismeretének alapja éppúgy itt keresendő, mint ku-tatástechnikai alaposságának, módszerességének igénye is.

Érettségije évére (1930) már meglehetős parasztságtörténeti és -ismereti tájé-kozottsággal bírt. Még középiskolásként indult az Erdélyi Helikon irodalomtörténeti pályázatán A magyar falu XIX. századi irodalmunkban című dolgozatával. Az ered-ményhirdetésre, amely nagy sikerét hozta, 1930. október 12-én került sor: az első díjat, társai közül messze kiemelkedve, ő kapta. írását az Erdélyi Helikon 1930.

évi 9. száma teljes terjedelmében hozta, Szentimrei Jenő pedig 1930 karácsonyán cikket írt róla az Ellenzékbe, Űj hadsereg jön nyomunkba címen. Méltatói az er-délyi magyarság új nemzedékének jelentkezését fedezték föl benne; egyik napról a másikra az erdelyi magyar szellemi élet részese, számon tartott egyénisége lett.

A figyelem e feléje fordulása közben, 1930 őszén egyetemi hallgató lett — a kolozsvári egyetem jogi fakultására iratkozott be. Ez már társadalomtudományi ér-deklődéséből fakadt, s mint kiderült, egész későbbi életét döntően meghatározta.

Szállást s ellátást az ún. Báthori—Apor-szemináriumban kapott. Ez a szeminárium ekkor tulajdonképpen a kolozsvári katolikus egyetemi és főiskolai hallgatók bent-lakásos kollégiuma volt, évente hozzávetőlegesen 120 diáknak adott helyet. Az ellá-tás viszonylag olcsónak számított (egy hónapra 1000 lei), s a szeminárium tagjai hetenként négy napon háromfogásos ebédet kaptak. A diákok zöme azonban így is rossz anyagi körülmények közt élt, az ellátási díjat is nehezen fizették. 1932-ben pl. a diákok harmada már négyhavi díjjal tartozott, jóllehet a 120 főből tíz teljesen ingyenes ellátásban részesült, egyhavi díját pedig (évente) 60 hallgatónak fedezték.

(Erdélyi Fiatalok — továbbiakban: EF —, 1932. 6. sz. 103.) Apa nélkül lévén maga Venczel sem dúskálhatott a javakban.

Szorosabban vett egyetemi tanulmányairól szinte semmit nem tudunk; nem tud-juk, professzorai közül ki s mivel hatott rá, az intézményes oktatás hogyan alakí-totta intellektuális fejlődését, tudományos kibontakozását. Diákközéleti tevékenysé-géről, sokféle szerepléséről azonban annál több az adat. Sőt, nagy valószínűséggel állítható, irodalmias érdeklődése társadalomtudományiba fordulását, szociológiai út-keresését is alapvetően ez utóbbi: a diákközéletben megfogalmazódó, fölszínre ke-rülő problémák határozták meg.

Egyetemre kerülésekor Kolozsvárt élénk diákközélet volt. Számos egyesület

mű-ködött, a hallgatók „nyüzsögtek", többségük különböző tömörülésekben vett részt.

Venczel számára különösen kettő lett meghatározó. Az Erdélyi Római Katholikus Népszövetség Egyetemi és Főiskolai Szakosztálya, amely — értelemszerűen — sok szállal kapcsolódott a katolikus alapítású Báthori—Apor-szemináriumhoz; s az Er-délyi Fiatalok csoportja, amely az 1919 utáni erEr-délyi közélet legjelentősebb gene-rációs tömörülése, önmagán messze túlmutató szervezete volt.

Valószínű, hogy — mint katolikus hallgató — mindjárt 1930 őszén tagja lett az Erdélyi Római Katholikus Népszövetség Egyetemi és Főiskolai Szakosztályának, s ezzel párhuzamosan az Erdélyi Fiatalok csoportjának. 1931. januárjában legalábbis már az Erdélyi Fiatalok közt találjuk. A mozgalom azonos című lapjának címolda-lán ekkor már a folyóirat a „kolozsvári megbízottjai" közt sorolja föl. Az Erdélyi Fiatalok következő, 1931. évi 2. számában pedig már aktív tagként áll előttünk.

A lap egyik híre szerint megnyerte a folyóirat falupályázatának 1000 leies népmű-vészeti pálytatételét (EF, 1931. 2:38.), Csík a legkeletibb Nyugat és a legnyugatibb Kelet című dolgozatával. Jancsó Elemér Irodalmi szeminárium című cikke szerint pedig bekapcsolódott az Erdélyi Fiatalok Irodalmi Szemináriumának munkájába, s Jancsó Elemér, Kováts József, Grandpierre Emil, Dsida Jenő s mások sorában ő is előadással szerepelt. Előadását, a tervek szerint, Móricz Zsigmondról kívánta tartani (EF, 1931. 2:36., vö. még: 1931. 5—6. sz. 107.). Az Erdélyi Fiatalok ugyané száma hírt adott a lap Faluszemináriumának 1931. február 2-i megalakulásáról is. Az ala-kuló gyűlésen — mint a lap híradásából kiderül — az Erdélyi Fiatalok szerkesztő-sége ismertette az alapszabályokat, s „azok egyhangú elfogadása után az alakuló gyűlés Baczó Gábor, Miklós András, Venczel József joghallgatókat és Szigeti Béla theológust választotta a bizottság tagjaivá. A szerkesztőség a maga kebelében meg-ejtett választás alapján a fenti négy tag mellé Demeter Bélát, Gyallay P. Zsig-mondot, ifj. D. Szabó Gézát és Haáz Ferencet választotta meg. A bizottság első gyűlése f. hó 7-én [1931. febr. 7-én] volt, amikor elnöknek Demeter Bélát és titkár-nak Venczel Józsefet választották meg". (EF, 1931. 2:26.)

A megalakult Faluszeminárium, mint azonnal leszögezték, „nem új egyesület"

volt, „hanem szervezett munkaközösség" (EF, 1931. 2:36.). Célja: „a falu-kérdés tu-dományos tanulmányozása. Arra törekszik — vallották —, hogy tutu-dományos anya-got, eszközöket és szempontokat adjon az erdélyi magyar intelligencia jövendő mun-kásainak a falvak gazdasági, szociális és kulturális problémáinak megoldására.

A F[alu] Szfeminárium] alapja az a meggyőződés, hogy az erdélyi magyarság életé-nek legdöntőbb kérdése a magyar falu, amelyért elsősorban a magyar intelligencia felelős." (EF, 1931. 5—6:110.)

„Az ügyrend mint konkrét célt, mindenekelőtt előadások tartását" tűzte ki. Már a hivatalos megalakulás előtt, 1930 novemberében és decemberében sor került há-rom előadásra (Gyallay Domokos: Általános tájékoztató a falu-fejlesztés kérdéseiről;

Botos János: Az erdélyi magyar falu gazdasági helyzete; Nyirő József: Az intelli-gencia és a nép egymáshoz való viszonyáról). A megalakulás után, 1931 első felé-ben újabb előadások következtek — a néprajz és a népművészet tárgyköréből. Csüry Bálint, Kós Károly, Roska Márton, Dóczyné Berde Amál, majd az őket más témákkal követő Imre Lajos, Demeter Béla és Mikó Imre előadását valószínűleg már (leg-alább részben) Venczel szervezte meg. 1931. március 21-én Csíkszeredában, az Erdé-lyi Fiatalok kollektívájával ő maga is előadott. (EF, 1931.) Az első munkaév be-számolóját — titkári minőségében — ugyancsak ő készítette el. Ebből tudjuk, hogy az előadásokat követő, 1931. áprilisi és májusi programjuk „már belső munka volt.

Kidolgoztuk — írta Venczel — a kérdőívet; összehoztunk egy kis 15 kötetes könyvtárt s megjelent az »Erdélyi Fiatalok Falu Füzetei« sorozatból a két első szám. Gyallay

—Papp Zsigmond: »A nép és az intelligencia« és »Hogyan tanulmányozzam a fa-lut?« címmel kérdőívünk, amellyel úgy gondoljuk, hézagot pótoltunk az erdélyi ma-gyar néprajzi és népművészeti akciók munkájában és eleget tettünk kitűzött cél-jainknak, melyek fordulópontjai [...] a »tudományos anyag«, »eszköz« és »szem-pont«." (Venczel József: Az „Erdélyi Fiatalok" faluszemináriuma. (EF, 1931. 5—

6:112.)

Az induló Faluszeminárium munkája, amennyire megítélhető, egész első egyete-mi évét (1930/31) magához láncolta. Ez azonban nem jelenti azt, hogy — katolikus indíttatásának megfelelően — más vonalon is ne dolgozzon. Párhuzamosan, ha lazán is, már ekkor bekapcsolódott az Erdélyi Római Katholikus Népszövetség ifjúsági szakosztálya munkájába. 1931 tavaszán — többek társaságában — például részt vett 67

Külkajántón az ottani „magyar katholikus iparosság" számára rendezett előadásso-rozaton. (EF, 1931. 3:64.) 1931 kora nyaráig azonban — ez vitathatatlan — reményeit még a Faluszemináriumba vetette. „Hisszük — írta idézett beszámolójában —, hogy ezek [ti. az első év eredményei — L. A.] alapján meginduló nyári munka, a közvet-len falutanulmányozás, amelyet legcélszerűbben ki-ki a maga falujában végezhet el, új anyagot gyűjt jövő évi szemináriumi munkánk részére." Ezért kért is „minden-kit, aki a falumunkával foglalkozni akar, hogy szándékát velünk tudassa és mun-kájában a szakemberek által átnézett Falu-füzeteinkhez és a szakemberek által írt falu-számunkhoz tartsa magát. Ez részünkről nem a babérnak másoktól való irigy-lése, hanenj annak tudata, hogy Faluszemináriumunk ma a falu-munka egyetlen intézményes szerve, tehát a felekezet feletti, egyetemesen erdélyi magyar szem-pontú falu-munka egységét csak ez biztosíthatja." (EF, 1931. 5—6:112.)

Az 1931 nyári erdélyi „falu-munka" azonban minden valószínűség szerint nem úgy alakult, ahogy Venczel várta; a spontán munkakedv lanyha volt, eredménye alig lett. Pár évvel később, amikor fejlődése új pontján szembekerült az Erdélyi Fiatalokkal, alapvető kifogása éppen ez, a gyakorlati falu-munka eredménytelensége, szórványszerűsége volt. 1931 őszén ugyan még nem került szembe elvbarátaival, de érezhetően eltávolodott tőlük s tevékenysége súlypontja — aligha véletlenül — már a katolikus népszövetség ifjúsági szakosztályára terelődött át. A gyakorlati társada-lomkutató munkát ugyan ez utóbbi csoportosulás sem végezte jobban, de — s ez a katolikus neveltetésű Venczel számára érv lehetett — „legalább" katolikus volt;

a szociális szempontok pedig itt is, ott is nagy szerepet játszottak.

A főiskolai szakosztály 1931 őszén már őt választotta meg főtitkárává. Október 21—23-án a Székely Társaság Farkas utcai helyiségében az Erdélyi Fiatalok főis-kolás konferenciát rendeztek, amely az új hallgatók eligazítását, az ifjúsági közélet-be való közélet-bevonását kívánta elősegíteni. A konferencián Jancsó Béláék szervezéséközélet-ben több előadás hangzott el (pl. Imre Lajos, Balázs Ferenc, Jancsó Béla, László De-zső), a téma valamilyen vetületben mindig az ifjúság helyzete és törekvései voltak.

A két délután egyikén a főiskolai egyletek egy-egy képviselője saját egylete szer-vezetéről s évi programjáról számolt be. Ezen a bemutatkozáson az Erdélyi Római Katholikus Népszövetség Egyetemi és Főiskolai Szakosztályát már az új főtitkár, Venczel József mutatta be. (B. S.: Az Erdélyi Fiatalok főiskolás konferenciája. EF, 1931. 8—10:151—153.)

A főiskolai szakosztály, mely ettől fogva tevékenysége színhelye lett, a katolikus hallgatókat tömörítette. A munkát kisebb csoportokban, ún. kúriákban végezték;

tudunk a Belső Erdély kúriáról, a Határvidék kúriáról s a Székelyföld kúriáról.

Ezek, mint nevük is jelzi, egyféle területi szerveződés formái voltak, s azt fejezték ki, a bennük tömörült diákok honnan, mely vidékről kerültek Kolozsvárra diáknak.

A szakosztály élén a tanárvezető állt, a prior, az ifjúsági vezetést az ifjúsági elnök, az alelnök, az alvezér, a három főtitkár s a pénztáros alkotta. Venczel tehát ekkor még nem az élre került, de már a vezetés tagja lett — méghozzá igen aktív s gyor-san tekintélyt szerző tagja. Valószínű, hogy a szakosztály szervezeti élete, program-ja már ekkor, legalább részben, az ő keze nyomát viselték. 1932 eleji munkájukban, konkréten tudjuk, részt vett. Ekkor, a húsvét előtti időszakban elsősorban a Belső Erdély és a Határvidék Kúriában volt aktivitás; az előbbiben Bács Albert Ady köl-tészetéről, az utóbbiban Baumgarter Sándor a katolicizmus „internacionális" jelle-géről, Fritz László és Demeter Béla pedig a „világnézetek" falusi elterjedéséről,

„hatásáról" adott elő. Voltak különálló — valószínűleg az egész szakosztályt érintő

— vitaestjeik is: ezek főleg, ahogy írták, a „világnézetek eredőit" kutatták. Heszke Béla a modern ember világnézetének költészetbeli tükröződéséről, Bács Albert az in-dividualizmusról, Demeter János az osztályharc és a világnézet viszonyáról tartott előadást. Egy előadással maga Venczel József is szerepelt; ő, jellemző módon immár, a falu világnézetének meghatározóiról beszélt. (EF, 1932. 3—4:63.)

1932 húsvétján a főiskolai szakosztály vezetősége kollektive részt vett az sági vezetők gyulafehérvári kurzusán. Itt „Venczel József főtitkár a főiskolai

1932 húsvétján a főiskolai szakosztály vezetősége kollektive részt vett az sági vezetők gyulafehérvári kurzusán. Itt „Venczel József főtitkár a főiskolai