dulása.
Végre elérkezett a százezrek által epedve v árt idő, az ozmán- hatalom megtörésének nagy és drága napja. A híres bécsi ostrom után ugyanis a büszke félhold fénye mindinkább elhomályosúlt. 1. Lipót császárnak volt az istenigondviselés által föntartva ama nagy feladat dicsősége, hogy a magyar királyi birodalom nagy részét, a magyar Trójával, Buda fővárossal, együtt, a keresztény polgárisodás dühös ellenségének, a töröknek hatalmából kiragadja. Az ozmán haderő meg
döntésének kivitelét a császár az ő uralkodói házával rokon hőslelkü Károly lotharingiai hercegre3 4 5) bízta, kinek diadaloktól tündöklő hadi lobogói alá ^Európa majd minden népeiből sereglettek öszsze harc
vágytól lelkesült daliák.
Károly herceg egyesült seregeivel 1684-hen Visegrádot meg
szállotta, és a budai beglerbéget, ki 22,000 fegyveressel akart a meg
szállottak segítségökre menni, Vácz fölött épen sz. László király nap
ján, jun. 27-én,4) megvervén, Visegrádot és Váczot is elfoglalta, és fényes diadalai után egész Pestig űzte a törököket. A győztes had
vezér a várban gazdag zsákmányra, mindennemű ékszerek és hadi eszközökre talált, melyek bőven jutalmazák a hadi fáradalmakat. Egy ma már igen ritka s föntebb is hivatolt müvében egy egykorú német író 5) igen érdekes körülményességgel így írja le e nagy horderejű csa
tározást :
„A császári sereg 1684. jun. 27-kén egy szűk szoroson át Vácznak húzódott, ahol, midőn a csapatok a lotharingiai herceg és gr. Stahrenberg táborszernagy kíséretében a magaslatra érkezének, láták, a hadi foglyok állítása szerint, a 22,000 fényi, többnyire lovas
ságból álló ellenséget, már a távolból előhaladni, mely is Vácztól a
1) Az esperességben sokáig elődje volt Szaszovszky Ferenc verőcei plébá
nos, ki megnémulván öreg napjaiban, ily állapotában halt is meg.
2) Gr. Althán K ároly váczi x>üspök Nógrád invárosban, Szendehely, Ber
kenye, Pfispök-Hatvana, Kösd, Cegléd-Bercel helységekben és a Katalin nevű pusz
tán, a török-uralom elmúltával, németeket telepített le, kik Nógrádon és P.-Hat,va- nán eltótosodtak, Kosdon pedig magyarokká lőnek.
Ld. a nemzedéki sort Rókánál i. m. a 36. lapon.
4) Bél Írja i. m. a III. köt. 142. lapon, hogy e győzelem sz. László esede- zése és pártfogása folytán történt, mintegy boszút állni akarván a zsarnok törökön, amiért az általa oly igen szeretett várost az annyiszor megfertöztette 1
5) V. ö. „Das ehemals gedrückte stb. mint föntebb cimü müvet a 397—407 lapokon. A mü kis 12-dr, A benne lévő Yácz képe korra Orteliusé után következik
hegységig egy félóra-távolnyi szép vonalat képezett; és már kezdett egy igen előnyös helyiségen megállapodni, melynek jobbján egy erdő balján pedig a Duna volt látható egy mocsárral. Mire ej hge azon ren deletet adta ki, hogy a hadsereg kissé öszszébb húzódjék, és csak a magaslaton táguljon szét. Amint most a sereg fele előrelépdelt, az egy ellen vonalat képezett, tudniillik egy század lovas és egy zászló alj lőfegyverest, valamint minden század lovas előtt 20 ember állott.
Amint az első lövést megtették, 15 lépéssel előbbre haladtak, a töb
biek ugyanoly rendben utánok tartottak. Majd a balszárnyat kezdték aztán képezni; a bádeni herceg a jobb, Lajos neuburgi hg. pedig a balszárnyon nyargalt, míg a hadsereg zömét gr. Stahrenberg Miksa vezényelte egy-egy melléjök rendelt parancsnokló tábornok segédleté vei. Az így fölállított szép csatarendben lovagoltak a tábor egyik végétől a másikig a lotharingi herceg és gr. Stahrenberg tábornagy a következő szavakkal buzdítván és lelkesítvén a gondjaikra bízott sereget:
„Eüzdjetek most bajnokilag a kereszténységért, harcoljatok, mint becsületes és hős emberekhez illik; és akkor meggyőződve lehettek, hogy a jó Isten nekünk győzelmet adni fog.“
„Hasonlót tettek a tábori papok is, főkép a hires lángbuzgal- mú szónok d'Aviánó Márk atya, kinek gyujtó-hatásu beszédei orosz
lánokká tevék a hadfiakat. Mire az egész hadsereg föl lelkesültnek mu
tatkozott; majd riadót fújtak, megharsantak a csatakürtök és hatal másán pörögtek a dobok. És igy nyomultak szép rendben előre egy óranegyednyire; ő hercegsége azt vélte, hogy az ellenség fogja tenni az első tám adást; mivel ez azonban nem történt, a hadvezérek p a rancsot adtak Isten nevében az elővonulásra. Azután a táborszernagy úr az ellenség által birt hegy alján, mely egy mocsárral volt födöz- ve, seregét megállította és a mocsáron hidat rögtönöztetek á t ; a trombitások és horvátok bezárák mind a két szárnyat, a lovasság is némileg a magaslaton és völgyben jó álláspontokon helyezkedett el.
Erre a hadsereg teljes csatarendben állott, főkép a baloldalon, a he
gyen innen készen tartván az ágyutelepet, azon rendelet mellett, hogy amidőn az összeütközés történni fog, az ellenségnek csatárláncban kell neki rontani, mig ajobb oldalon egyenesen lesz megtámadandó.“
„Aközben a vezénylők az első lövést tétették az ellenségre és ezzel, épen sz. László király napján déli 12 órakor a csata meg
kezdve' lön. Mire a lövészek közé rejtett ágyúk derekasan tüzeltek az ellenségre és ebben nagy károkat tettek. Az ellenség azonban nem tüzelt az ágyúkból, hanem annál erősebben lövetett a puskákból és sokan nagy dühvei rontottak a császári sereg balszárnyának a két
szeri tüzelés közben, hogy azt tönkre tegyék. De annak tagjai erő
sen tartottak össze és a gyalogok a lovassággal együtt oly hősileg küzdöttek, hogy az előrenyomult török had kénytelen volt ismét visz- huzódni; de csakhamar heves lön ismét a küzdelem és a két fél egé
szen öszszevegyült a harc hevében. Ilyen lévén a helyzet, gr.
Stah-renberg tábornagy oda vezénylő tábora egy részét, hol az ellenfél ágyúi állának és két század lovassal elüzé onnét az ellenséget, melyet nyom
ban követett vitéz katonáival gr. Stahrenberg; a janicsárokat meg
futamította, noha ezeknek két basa sietett segitségökre lovas embe
reikkel. Miután ezekből a két basával együtt száznál többen elestek, a többiek hanyathomlok rohantak viszsza seregük zöméhez.
„Ezek igy lévén, a lotharingiai herczeg jeles haderejével a nevezett tábornagy segítségére vonult előre és bátran rontott az el
lenségre, oly hősileg küzdvén, hogy alatta még lovának fejét is szét
zúzta egy golyó. Végre kénytelen volt az ellenség futásnak eredni és pedig a tatárok és spahik Pestnek, a janicsárok meg Vácznak vették útjokat nyomban üldöztetvén a császáriak által. Vácznál 200 gyalognak útja elvágatván, foglyokká lőnek. Mialatt a császári lovasok, drago- nyosok és horvátok az ellenséget üldözék, utánnok iramodva, a lotha
ringiai hg. Stahrenberg gr. tábornagygyal együtt elhatározták „ Vács városka“ megtámadását is és azonnal 6 zászlóalj fegyverest vezényel
tek közelébe, a várost erősen lövették, különböző pontokról sok vet- golyót szórván rá. De noha a törökök is 9 egész óráig vitézekül el
lensúlyozták a kereszténysereg kemény hadi miveletét, mégis, midőn a császáriak minden oldalról fölényre jutottak és az Aspremont-ezred a kapukat sarkaikból kivettette, kénytelenek voltak a városból, nagy- gyorsan a várba visszavonulni, melyet aztán a császári hadvezérek szintén hét pontról lövettek és pedig oly bőven szórták be a várba a gránátokat és golyókat, hogy a megrettent ellenség rövid időn nagy rivalgások közt könyörgött békeszerződésért, minden holmiaikkal ki- és elvonulni kívánván.
„Mivel azonban rajok nem hallgattak, hanem éji 11 óráig a gránátok és golyók őzönként szórattak a várba, a végszükség által kényszerítve átalános zajongás közt tudatúk a császáriak vezéreivel, hogy az ő belátások és kegyökre megadják magokat és erre a vár- kaput megnyitották. Mire a 800 főnyi őrség, a csatából elmenekült 600 janicsáron kiviil és két aga fogságba ejtetett, a nőket pedig, előbb kifosztván őket, a győztes hadfiak, kora-reggel Sz. Endre szigetére átbocsátották. Mint hirlék ezen ütközetben 1300 török hullott el, köz
tök a budai vezir is, ki igen különös látványt nyújtott szerfölött vas
tag kövérsége miatt, a nyilvános utón egészen öszszevagdaltatva ta lál
tatván, mig két aga és több száz török fegyveres a fogságba került.“
Yácz elvesztése kellemetlen érzést szült a törökökre nézve;
mert annak birtokára, miután Budának, mint magyarországi hatalmok főpontjának, előbástyája volt, igen sokat tartottak. Miért is még ugyan
azon évi novemberhóban ismét Yácz alatt termettek, mely akkor 500 magyar és német harcosból álló őrség hűségére volt bízva, kik saját nemzetökbeli főnökök a la tt lévén, egyezni nem tudtak. Mit a törökök észrevévén, feladásra szólíták föl a várőrség parancsnokát, ki civa
kodó emberei által is kényszerítve lévén, bárgyú alku mellett nagy gyáván átadta a várat. Ebbből azonban alig vonultak ki, a hitszegő
ozmán által, nehány szerencsésen elmenekültet kivéve, mind felkon- coltatott!
Yáczot ezen elfoglalás után a törökök két hónapnál tovább nem bírhatták ; mert hazánkbani batalmoknak 158 évre terjedő kora lejárván, annak megszilárdítását célozó minden erőlködésük haszonta
lan lett. Károly lotharingiai herceg a szeraskier seregén Esztergom mellett fényes csatát nyervén, ez megvert hada maradványához csa
toló a váczi, nem épen jelentékeny őrséget is, mely előbb a várost az egész környék helységeivel együtt kifosztotta, azután felgyújtotta, és végre a várat, hogy teljesen haszonvehetetlenné legyen, aláásott lőportömegekkel a légbe röpítette! — És ez volt az utolsó csapás, me
lyet az annyi sole viszontagságok által látogatott Vácz a törököktől szen
vedett. . . . — Mikép nézett ki Yácz a török-világ alatt, láthatni az e mii VI. kötetéhez mellékelt képek egyikén.
Azonban van a török-korból még más emlék is, tudniillik a
„váczi rabközség pecsété, 1650"-bői. Az eddig ismert szolnoki, eszter
gomi és budai keresztény rabok magyar feliratú községi pecsétéi szá
mát báró Nyári Albert egy negyedikkel, a váczi rabokéval szaporí
totta. Ezen pecsét egy 1659. évi, az illető rabok által Pyber Ferenc gyarmati kapitányhoz küldött levélen szemlélhető, melynek eredetre a nevezett szorgalmas történetbuvár ő mlgnak gyűjteményében léte
zik. A pecsét lapján kettős kereszt áll, és a lekopott köriratból tisz
tán még csak az egymás melleti AB . . . . betűk olvashatók, noha még az B is kivehető. A váczi raboknak későbbi, 1680. körül hasz
nált pecsété a föntebbinél valamivel kisebb terjedelmű. Körlapján szin
tén a kettős kereszt látható, jobbján (heraldice) V. és balján B. be
tűkkel, — a mi nem lehet egyéb, mint a „ V Á C Z I R A B O K " felirat
nak két kezdő betűje s illetőleg rövidítése. Ezen utóbbi pecsét lenyo
mata többszörösen is megvan a sz. antali levéltárban, a váczi rabság
nak gr. Koháry István szécsényi és füleki kapitányhoz szóló levelein.1)