A tudósítás

Annyiban különbözik a hírtől, hogy nem személytelen. A tudósító a helyszínen van, saját személyével hitelesíti az általa továbbított hírt, beszámolót. A tudósítás eredetileg jelentés volt valamiről. A sajtó korai szakaszában kialakult a hírverseny, amelynek alapja a tudósítók versenye volt. Az első tudósítások kereskedőktől származtak.

A tudósítás ugyanarról számol be, mint a hír (kivel, mikor, hol, mi történt?), de kitér a mikéntre is. A miértre általában nem válaszol, mert erre a riport vállalkozik. Vannak benne szubjektív mozzanatok: a tudósító a saját nevét adja beszámolójához, saját élményeivel egészíti ki az elmondottakat. Benne van az újságíró jelenléte, amely azonban nem tolakodhat előtérbe, nem veszélyeztetheti az objektivitást. A szubjektivitás csak a környezet és a hangulat leírására vonatkozhat: ez adja meg a tudósítás hangulatát, atmoszféráját. A tudósítás nem tükrözheti az újságíró, a szerkesztőség véleményét, nem tartalmazhat értékítéletet, minősítést.

Ez utóbbi elem, különösen a televíziós tudósítások esetében olykor csorbul, mert a stúdióban ülő híradósok gyakran véleményalkotásra is megkérik az élőben tudósító munkatársukat, amely veszélyezteti a tudósítás hitelességét.

Példa: Lapozz a 69. oldalra!

A hírnek és a tudósításnak ugyanis vannak minőségi ismertetőjegyei, melyeket szintén figyelembe kell venni az elemzésekkor. Ezek hiánya esetén már nem hírről, tudósításról, hanem egy másik, akár véleményközlő műfajről kell beszélnünk. Rosszabb esetben manipulációról.

A hír és a tudósítás minőségi ismertetőjegyei a következők:

1. Pontosság, hitelesség

1. A tények és az adatok gyűjteménye.

2. Ellenőrzés nélkül csak a bevált hírügynökségektől veszünk át információt.

2. Kiegyensúlyozottság

1. Tisztességesség, az újságíró a lényeget emeli ki és a teljességre törekszik.

2. Manipuláció a lényegtelen felnagyítása, az egyik fél megjelenítése a másik nélkül (elhallgatás) - nehezen tetten érhető.

3. Egy hír akkor teljes, ha az újságíró sokoldalú összefoglalóját adja az esemény valamennyi lényeges elemének.

3. Tárgyilagosság

1. Valósághűség.

2. Előítéletektől, vágyálmoktól mentesség.

3. Az információkat nem szabad eltorzítani.

4. Szubjektivitás mellőzése.

5. Minden háttér-információt nyilvánosságra kell hozni, ami az ügy megértését szolgálja.

6. A közönségről feltételezni kell, hogy képes összefüggéseiben látni az ügyet, el tudja határolni a valóságot a képzelettől.

7. Csak akkor képes saját véleménye kialakítására, ha rendelkezik a megfelelő háttér-információval és segítünk abban, hogy felismerje és megértse az összefüggéseket.

8. A legmarkánsabb véleményeket kell kiválasztani, kényes feladat az ellentmondásokra felhívni a figyelmet.

A hírek és a tudósítások, valamint az ezekből építkező műfajok, minőségi ismertetőjegyeire és egyáltalán a sajtó egészének hitelességére nagyban rányomja a bélyegét a pszeudó-események jelensége. A média (és ez nemcsak magyar sajátosság) nagyon sok pszeudó-eseményről számol be. Ezért fontos, hogy meg tudjuk egymástól különböztetni az egyes eseménytípusokat:

1. Spontán események:

Természetes, valóságos események, melyek maguktól jönnek létre. Ezekről beszámol a média.

A médiától független, anélkül is bekövetkeznek, ha a média nem érdeklődik utána. Pl.

természeti jelenségek, árleszállítás, országgyűlési választás.

2. Eltervezett, megtervezett események

Ezeket az eseményeket sem a média hozza létre, de az eseményeket annak a tudatában szervezik meg, hogy a média majd beszámol róluk. Ebből adódóan ezeket a közönségnek szánják. Pl.

sportesemények, vagy sajtótájékoztatók tartoznak ide.

3. Pszeudó - események

Tudatos tervezőmunka eredményeként jön létre, miközben a spontaneitás látszatát kívánja kelteni. Pszeudo - eseményeket nemcsak a média hoz létre, hanem pl. politikai, önkormányzati, stb. szervek is. A pszeudo -események kapcsolatban vannak a közönséggel, a közvélemény igényére történnek meg.

Hétköznapi példa: esküvői képeken mindig mindenki mosolyog, ennek az oka, hogy ezt várják el. Amiről a fotó tudósít, az pszeudo esemény, mert maguktól talán nem álltak volna csoportba

egymás mellé olyanok, akik a valóságban nem kedvelik egymást, de az ifjú pár érdekében megtették. Ezt csak azért tették, hogy megörökítsék a pillanatot és valamikor majd elővegyék a képet.

Politikában: A külügyminiszterek, miniszterelnökök stb. három percig rázzák egymás kezét és mosolyognak, hogy minden kamera megfelelő szögből készítsen felvételt róluk. Választási kampányokban gyakori, hogy a tömegben megjelenő politikus elbeszélget, megpuszilgat hétköznapi embereket, gyerekeket, összeállnak egy fotóra, amellyel a politikus azt példázza, ő is egy egyszerű, szerethető ember. Ezeknek a jelenségeknek az az oka, hogy a posztmodern ember képekben gondolkodik, az emberiség túljutott a szöveg korszakán.

A pszeudo - eseménynél fontos, hogy a tervezésnek magában kell foglalnia a megtervezett szándékát. A nem valóságos elemek nagyobb súllyal bírnak, mint a valóságosak. A pszeudo - események hamar és gyakran lelepleződnek, és elhiteltelenítik az intézményt, amely megrendeli vagy kiszolgálja azt.

A pszeudo - esemény jellemzői:

1. Eltervezettnek kell lennie, általában azzal a céllal hozzák létre, hogy megörökítsék, a média beszámoljon róla.

2. Szükséges, hogy a nyilvánosságot érintő vonatkozása legyen, hírértékkel bírjon.

3. Magában foglalja a megtévesztés szándékát.

4. Több benne a nem valós, mint a valós elem.

5. A pszeudo esemény akkor sikeres, ha a kiagyalói szerint ez kellő mértékben kétértelmű, és gyakran magába foglalja azt a szándékot, hogy önmagát beteljesítő jóslattá váljon.

4. Önmagát beteljesítő jóslat:

A közvéleményre építve a média olyan esemény bekövetkezését jósolja meg, amely normális körülmények között, spontán eseményként valószínűleg soha nem jönne létre. A média ezt azért csinálja, mert szüksége van eseményekre, jó és rossz szereplőkre: önmagától nem jönnek létre médiaszemélyek.

Példa: az 1993-as Postabank-válság: fejlődő, agresszív hirdetési kampánya volt a Postabanknak⁶, ami miatt óriási betétállományra tett szert. Közben bejöttek Magyarországra a multinacionális cégek hatalmas tőkével, hirdetési kampányba kezdtek és magasabb kamatokat ígértek, mint a Postabank. A Postabank nem tudta hova kiadni a pénzét, ezért ingatlanokba fektetett és újabb papírokat adott ki. Valaki terjeszteni kezdte, hogy a Postabank

6 https://www.youtube.com/watch?v=5VQXqcsCs4A (Utolsó letöltés ideje: 2018. augusztus 27.)

fizetésképtelenné vált (ekkor még biztos lábakon állt). Az emberek beszélni kezdtek erről, megírta az újság, aminek következtében a polgárok nem tették be a pénzüket, sőt tömegesen kezdték kivenni, amelyről hetekig tudósított a média. Ennek hatásár a betétesek megrohamozták a Postabank-fiókokat, kivették az összes pénzüket, így a bank valóban fizetésképtelenné vált.