A 7TMR-ok jelátvitele

A 7TMR-ok biológiai hatásaikat döntően a heterotrimer G-fehérjék aktiválásán keresztül hozzák létre. A G-fehérjék neve az eredeti „guanin nukleotid-kötő fehérje”

elnevezésből származik, hiszen legfontosabb jellemzőjük, hogy képesek GTP-t, illetve annak hidrolízisét követően GDP-t kötni, és ez alapvetően határozza meg működésüket. A 7TMR-ok által aktivált heterotrimer G-fehérjék (a továbbiakban egyszerűen G-fehérjék)

három alegységből állnak (α, β, γ). Utóbbi kettő azonban a G-fehérje működése során végig szoros kapcsolatban marad, ezért a működés kapcsán α, illetve βγ alegységekről beszélünk.

A receptor – G-fehérje kapcsolat működését egy jellegzetes ciklussal írhatjuk le, melyben az inaktív állapotot az α alegység GDP kötése és a három alegység összekapcsolódása jellemzi, míg a receptor aktiválódásakor a G-fehérje konformációváltozása és az α alegység GTP kötése következik be, ami az alegységek szétválásával és különböző effektor fehérjék aktiválásával jár együtt. Amennyiben a receptor újra inaktív állapotba kerül, vagy egyéb, a válaszkészségét szabályozó mechanizmusok (ld. később) következtében nem képes tovább aktiválni a G-fehérjét, a ciklus megreked, és a G-fehérje az inaktív, GDP-kötött heterotrimer állapotban stabilizálódik, és ezzel jelátvitele leáll.

A G-fehérjéket az α alegység alapján nevezzük el, és klasszikusan négy családba soroljuk. A csoportosítást és az egyes G-fehérjékre jellemző legfontosabb hatásokat az 1.

táblázatban [20] foglaltam össze.

1. táblázat A heterotrimer G-fehérjék főbb családjai és a rájuk jellemző elsődleges effektorok

G-fehérje család Főbb altípusok Elsődleges effektor-mechanizmusok

Gs Gαs,Gαolf Adenilát-cikláz ↑

Ca²⁺-csatornák ↓, cGMP foszfodiészteráz ↑, cAMP foszfodiészteráz ↑

Gq/11 Gαq, Gα11, Gα14 Gα15, Gα16

Foszfolipáz Cβ ↑

G12/13 Gα12, Gα13 RhoGEF-ek ↑

A legtöbb 7TMR esetében meg lehet nevezni azt a G-fehérje családot, amelyhez a receptor elsődlegesen kapcsolódik, így beszélhetünk Gs-, Gi/o- Gq/11-, és G12/13-kapcsolt receptorokról. Ez azonban a valós helyzet leegyszerűsítése. Igen sok receptorról ismert ugyanis, hogy az elsődlegesen aktivált családon túl további G-fehérjékhez is képes

kapcsolódni, és biológiai hatásainak egy részét ezeken keresztül hozza létre. Az AT1

angiotenzin II receptort (AT1R-t) vagy a B2 bradikinin receptort például klasszikusan Gq/11 -kapcsolt receptoroknak tekintik, azonban mindkettő képes aktiválni a G12/13-fehérjéket, valamint – egyes fajokban, illetve szövetekben – a Gi/o-alcsalád tagjait is [21, 22]. Még a Gs-kapcsolt receptorok prototípusának tartott β2-adrenerg receptorról (β2AR-ról) is leírták, hogy képes Gi/o-fehérjéket aktiválni, ennek pedig szívizomsejtekben lehet élettani jelentősége [23]. Összességében tehát nem ritka jelenség a 7TMR-ok között, hogy egynél több G-fehérje családhoz kapcsolódhatnak, amit valószínűleg a sejt-, illetve szövetkörnyezet is befolyásol.

Fontos megjegyezni továbbá, hogy bár a G-fehérjét az α alegység alapján nevezzük el, és a főbb hatásokat is ennek megfelelően jellemezük, a βγ alegység is képes jelátviteli hatásokat létrehozni – ez azonban jelenlegi tudásunk szerint csak a Gi/o típusú G-fehérjékre igaz [24] (az 1. táblázatban látott K⁺-csatorna aktiválás és Ca²⁺-csatorna gátlás például βγ-függő folyamatok). A βγ alegység egyébként szintén változatos összetételű lehet, miután összesen 5 β és 12 γ alegység létezik (ami elvileg 60-féle különböző βγ-kombinációt jelent). Egyelőre azonban nem pontosan ismert, hogy ez az alegység-összetétel milyen szintű sejt-, illetve szövetspecificitást mutat, továbbá az sem, hogy mi a szerepe a G-fehérjék működésének szabályozásában [24].

Az utóbbi évtizedekben az is világossá vált, hogy a 7TMR-ok a klasszikus, G-fehérje-függő hatások mellett G-fehérjétől független jelátvitelre is képesek, és ennek élettani jelentőségét egyre több adat támasztja alá [25]. (Éppen ezért, bár a „G-fehérjéhez kapcsolt receptor” elnevezés továbbra is általánosan elterjedt, számos szerző szívesebben használja a semlegesebb „7-transzmembrán receptor” elnevezést.) Érdekes módon e mechanizmusokban egy eredetileg csupán a válaszkészség szabályozásában fontosnak gondolt fehérjecsalád, a β-arresztinek családja tölt be központi szerepet [25, 26]. A 7TMR-ok β-arresztin-függő jelátvitele mára a molekuláris farmakológiai kutatások egyik vezető témájává vált. A jelenséggel a dolgozat β-arresztinekről szóló fejezetében részletesen foglalkozom.

2.1.2.1. A 7TMR-ok funkcionális szelektivitása – „elfogult” jelátvitel

A receptorok működéséről alkotott, fentebb említett hagyományos elképzelés, vagyis a kétállapotú receptormodell nem csupán a bazális aktivitás felfedezése miatt szorult változtatásra. Ez a modell ugyanis feltételezte azt is, hogy a receptoroknak mindössze egyféle aktív konformációja létezik, amely minden, a receptor által elérhető jelátviteli utat ugyanolyan erősséggel indít el [14]. Ennek megfelelően, amennyiben egy receptor esetleg több különböző liganddal is aktiválható, illetve a sejt belseje felé is több párhuzamos jelátviteli utat képes elindítani, akkor is mindig egyféle mintázat szerint serkenti ezeket az utakat, függetlenül attól, hogy épp melyik ligand kötődött hozzá (3. ábra, A).

Ag₁

3. ábra A 7-transzmembrán receptorok funkcionális szelektivitása

A, Az eredeti, kétállapotú receptormodell, mely a receptorok kiegyensúlyozott jelátvitelét feltételezi: a receptorok különböző agonistái eltérő farmakodinamikai tulajdonságokkal rendelkezhetnek, de mind ugyanazt az aktív konformációt stabilizálják, és ezáltal egyféle mintázat szerint aktiválják a receptorról induló jelátviteli útvonalakat. B, A funkcionális szelektivitást (elfogult jelátvitelt) magában foglaló modell: a különböző agonisták különböző aktív konformációkban stabilizálhatják a receptort, melyek eltérő mintázat szerint aktiválják a lehetséges jelátviteli útvonalakat. A példában szereplő rövidítések magyarázata: Ag1-4: a

receptor négy különböző agonistája (a nyilak eltérő vastagsága az eltérő farmakodinamikai tulajdonságokra utal); S1-3: a receptor által indított három különböző jelátviteli útvonal (a nyilak vastagsága és a betűk mérete az adott útvonal aktiválásának mértékét tükrözi).

Ez az elképzelés mára alapvetően átalakult. Az elmúlt egy-két évtizedben kiderült, hogy a 7TMR-oknak nemcsak egy, hanem többféle aktív konformációja is létezik, melyeket a receptor különböző ligandjai eltérő mértékben stabilizálhatnak. Ezek a különböző aktív konformációk azután eltérő mértékben, eltérő mintázat szerint képesek a receptorról induló egyes jelátviteli utakat aktiválni (3. ábra, B) [27, 28]. A jelenséget elfogult jelátvitelnek nevezték el (az angol szaknyelvben biased signaling), utalva arra, hogy egyes ligandok a receptor bizonyos jelpályáit előnyben részesítik, míg másokat kisebb hatékonysággal aktiválnak, érintetlenül hagynak vagy akár gátolhatnak is. A jelenség másik gyakori elnevezése a funkcionális szelektivitás, amely pedig azt tükrözi, hogy a receptorok, illetve a hozzájuk kötődő ligandok „válogatnak” a rendelkezésre álló (azaz a receptor által egyáltalán létrehozható) biológiai hatások közül.

Ezek a felismerések hatalmas lendületet adtak a molekuláris gyógyszertani kutatásoknak, és jelenleg is az egyik legmozgalmasabb területet jelentik ebben a tudományágban. Az elfogult jelátvitel jelenségét kihasználva ugyanis lehetséges olyan hatóanyagok kifejlesztése, amelyek a receptorhoz kötődve csak a kívánt terápiás hatást hozzák létre, a mellékhatásokért felelős jelátviteli utakat azonban nem aktiválják [29]. Jó példa erre egy jelenleg már klinikai kipróbálás alatt álló, új típusú AT1R-blokkoló (TRV027), amely β-arresztinekre szelektív működésének köszönhetően pozitív szívhatások mellett képes a vérnyomás-csökkentő hatást kifejteni [30]. Szintén korai klinikai fázisba került az a µ-opioid receptorokon ható vegyület (TRV130), mely G-fehérje-szelektív jelátvitele miatt a morfiumhoz képest kisebb mértékben okoz hányingert, illetve légzésdepressziót, megtartott fájdalomcsillapító hatás mellett [31]. Mindkét esetben az elfogult jelátvitel jelensége irányította a hatóanyagok kifejlesztését, és ez eredményezi a – korábbi hasonló hatóanyagokéhoz képest – várhatóan kedvezőbb hatás-mellékhatás profilt.

Az elfogult jelátvitelnek azonban nem csak a gyógyszerfejlesztések területén, hanem élettani rendszereken belül is lehet jelentősége, hiszen gyakran előfordul, hogy egy

adott 7TMR többféle endogén liganddal is aktiválható. Jó példa erre a β2AR, mellyel kapcsolatban kimutatták, hogy két természetes agonistája, az adrenalin és a noradrenalin hasonló, gyakorlatilag maximális mértékű Gs-fehérje aktivációt hozott létre a receptoron keresztül, azonban internalizáció (receptormediált endocitózis, ld. később) tekintetében a noradrenalin jelentősen kisebb hatékonyságú volt az adrenalinhoz képest [32]. Még összetettebb rendszerrel állunk szemben az immunrendszerben kulcsfontosságú kemokinek és az őket érzékelő kemokin receptorok esetében, ahol a mintegy 45 kemokin ligand összesen kb. 20 kemokin receptoron keresztül hozza létre hatásait [33]. Ez első látásra a rendszer redundanciájára utal, egy nemrégiben megjelent tanulmány azonban a receptorok részletes elemzésével kimutatta, hogy számos esetben a különböző kemokinek ugyanazon a receptoron keresztül eltérő erősséggel serkentik a különféle jelátviteli eseményeket, ami a fehérvérsejtek vándorlására is hatással lehet [34]. Mindez jól mutatja, hogy a funkcionális szelektivitás élettani, kórélettani és gyógyszertani szempontból is fontos biológiai jelenség.