• Nem Talált Eredményt

Tiszabő és Tiszabura települések helyzetének rendezéséről A Kormány

In document MAGYAR KÖZLÖNY 108. szám (Pldal 108-111)

Tiszabő és Tiszabura települések helyzetének rendezéséről

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy Tiszabő és Tiszabura településen

a) a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (a továbbiakban: Szeretetszolgálat) irányításával történjenek meg a Biztos Kezdet Gyermekház, Tanoda létesítéséhez szükséges előkészületek, valamint egyetért a  Szeretetszolgálat által az  óvodai és iskolai nevelés-oktatás ellátásának, a  sportolási lehetőség biztosításának, továbbá a lakhatási feltételek javításának és a szociális program folytatásának támogatásával,

b) a piaci tevékenység beindítására alkalmas ingatlan kerüljön a  Szeretetszolgálat által megvásárlásra és átalakításra,

c) folytatódjon a „jelenlét típusú” egészségügyi program a Szeretetszolgálat részvételével,

d) az általános iskolák, óvoda feladatellátásra való tartós alkalmassá tétele, a  működéshez szükséges tárgyi feltételek és a  közösségi kríziskezeléssel kapcsolatos költségek biztosítása a  Szeretetszolgálat részvételével valósuljon meg;

2. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a belügyminiszter, a nemzetgazdasági miniszter, a földművelésügyi miniszter és a  Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával és együttműködésével Tiszabő és Tiszabura társadalmi felzárkózása és a problémák hosszú távú megoldása érdekében készítsen komplex intézkedési tervet;

Felelős: emberi erőforrások minisztere belügyminiszter

nemzetgazdasági miniszter földművelésügyi miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2016. szeptember 30.

3. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33.  § (2)  bekezdésében biztosított jogkörében eljárva elrendeli az 1. pont a) alpontjában rögzített célok megvalósítása érdekében legfeljebb 200,0 millió forint egyszeri átcsoportosítását Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény (a továbbiakban:

Kvtv.) 1. melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet, 2. A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai cím terhére, a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 59. Társadalmi felzárkózást segítő programok alcím, 5. Társadalmi, gazdasági, területi hátránykiegyenlítést elősegítő programok, szakkollégiumok jogcímcsoport javára;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter belügyminiszter

emberi erőforrások minisztere Határidő: azonnal

4. felhívja az  emberi erőforrások miniszterét, hogy az  1.  pont c)  alpontjában rögzített célok megvalósítására a  Kvtv.

1.  melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet terhére gondoskodjon legfeljebb 30,0 millió forint biztosításáról az állami feladat ellátásában közreműködő Szeretetszolgálat javára;

Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: 2016. július 31.

5. felhívja a  nemzetgazdasági minisztert, hogy – az  emberi erőforrások minisztere bevonásával – az  1.  pont b) és d)  alpontjában foglalt cél megvalósítása érdekében gondoskodjon legfeljebb 383,0 millió forint rendelkezésre bocsátásáról a 2. pontban meghatározott intézkedési terv elfogadását követően;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter emberi erőforrások minisztere Határidő: a felmerülés ütemében

6. felhívja a belügyminisztert, hogy az előző években megvalósított és a jelenleg folyamatban levő közfoglalkoztatási programok tapasztalatai alapján Tiszabő és Tiszabura településeken közfoglalkoztatási program indításának felajánlásával segítse elő, hogy a  települési önkormányzatokon kívül a  Szeretetszolgálat és más civil szervezetek, valamint bevett egyházak részt vehessenek közfoglalkoztatóként a közfoglalkoztatásban;

Felelős: belügyminiszter Határidő: 2016. december 31.

7. felhívja a  nemzetgazdasági minisztert, hogy Tiszabő és Tiszabura településeken gondoskodjon célzott munkaerő-piaci szolgáltatások és képzések megvalósításáról, valamint vizsgálja meg új munkahelyek kialakításának lehetőségét.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: folyamatos

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

MAGYAR KÖZLÖNY 2016. évi 108. szám

IX. Helyi önkormányzatok támogatásai XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma

Millió forintban, egy tizedessel

Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás

szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím K I A D Á S O K (+/-) következő

csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre

szám név neve áthúzódó

hatása

IX. Helyi önkormányzatok támogatásai

018450 2. A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai

K5 Egyéb működési célú kiadások -200,0

XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma

20 Fejezeti kezelésű előirányzatok

59 Társadalmi felzárkózást segítő programok

331195 5 Társadalmi, gazdasági, területi hátránykiegyenlítést elősegítő programok, szakkollégiumok

K5 Egyéb működési célú kiadások 132,0

K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 68,0

Millió forintban, egy tizedessel

Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- B E V É T E L A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás

szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő

csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre

szám név neve áthúzódó

hatása

Millió forintban, egy tizedessel

Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- T Á M O G A T Á S A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás

szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő

csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre

szám név neve áthúzódó

hatása

XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma

20 Fejezeti kezelésű előirányzatok

59 Társadalmi felzárkózást segítő programok

331195 5 Társadalmi, gazdasági, területi hátránykiegyenlítést elősegítő programok, szakkollégiumok 200,0

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-) Összesen I.n.év II. n.év III.n.év IV.n.év

Fejezetet irányító szerv időarányos

Állami Számvevőszék teljesítményarányos

Magyar Államkincstár egyéb: azonnal 200,0 200,0

Nemzetgazdasági Minisztérium

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2016.

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

Államház-tartási egyedi azonosító

2 példány

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

1 példány

In document MAGYAR KÖZLÖNY 108. szám (Pldal 108-111)