• Nem Talált Eredményt

Szeretetnek nagy Isten e! miután látnokaid által négy ezredéven át vezet­

ted és tanítottad a tévelyek homályában bolygó emberiséget; miután a véges elme elégtelen volt isteni lényed hű rajzának tovább fejlesztése- és szent akaratod pon­

tos megismertetésére: egyszülött Fiadat^

dicsőségednek veled egy lényegit birtoko­

sát küldéd a fö ld re ; hogy szétáraszsza mennyei fényed sugarait; hogy minden, aki őbenne hisz, el ne veszszen, hanem örök élete legyen.

Hála neked ezért mindenható Atyánk!

Hála neked édes Üdvözítőnk! érettünk kiállott fáradalmaidért. Örök hála neked Szentháromság! hogy a lét ajándokán kivül kiárasztád fölöttem is isteni tanaid

=>

#

világosságát. — Ha eddigelé nem érde­

melheti m meg e kegyedet, ezután tehet­

ségem szerént tigyekezni fogok kitűzött czélodat tidvigéid szorgalmas hallgatása, szívembe vésése és buzgó teljesítése által a valósításhoz napról napra közelebb vinni s Így meghívásodra magámat méltóvá tenni. — Szent szerelmed lángja gyújtsa föl szívemet, és töltse el szilárdsággal lelkemet, hogy miként most' tidvigéid hű követési vágyának tanú]eleid fölkeltem:

úgy minden köridmények, még halálfe­

nyegetések között is elég bátorsággal bír­

jak keresztény létemet nyiltan bevallani, s ha kell, hitemért meghalni is. Erősítsd és tartsd meg Uram e föltétemet éltem végső pillanatáig. Ámen.

Í 3

t g

Elmélkedésül.

„Minden, aki magát fölmagasztalja megaláztatik, és aki magát megalázza fölmagasz tál tátik.

„M inden, aki atyaíiára haragszik méltó az Ítéletre.

#

„H a azért ajándékodat az oltárra viszed és ott eszedbe jut^ atyád­

fiának ellened valami (ügye) van^

ott ajándékodat az oltár előtt^ menj előbb megbékülni atyádfiával, és akkor eljővén ajánld föl ajándékodat/^

„Mit nézed a szálkát atyádfia sze­

mében, a gerendát pedig, mely tensze- medben van, nem látod ?“

„Ne Ítéljetek, és nem fogtok ítéltetni.“

„Bocsássatok meg és megbocsáttatik nektek.

„B oldogok az irgalmasok, mert Ők irgalmasságot nyernek.

„Nem minden, aki mondja: Uram, Uram! jut be mennyek országába; hanem aki Atyám akaratát cselekszi, ki menny­

ben vagyon.

„Szeressed Urad-Istenedet teljes szí­

vedből, teljes lelkedbŐl, teljes elmédből és minden erődből, és embertársadat mint tenmagadat.^

„Szeressétek egymást, miként én sze­

rettelek titeket.^

c

93

i> “[ ^ o c :

Ha e világ titeket gyű löl: gondoljátok meg: hogy engem előbb gyűlölt.“

^Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallj a. “

„Keressétek azért először az Isten országát és az ő igazságát, és a többi mind hozzáadatik nektek.

r^i

#

= <c

ifn a ííé íí.

y5

Hiszek egy Istenben, inindenliató Atyában, ég- és földnek, minden látható- és láthatlannak Teremtojében. Es az egy Ur Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, ki az Atyától öröktől fogva szü­

letett, ki Isten az Istentől, világosság a világosságtól, igaz Isten igaz Istentől; ki született és nem alkottatott, ki egylényegü az Atyával, ki által alkottattak mindenek;

ki érettünk emberekért és üdvösségünkért alászállott mennyekből (itt térdet kell hajtani)

és a Szentlélek által szűz Máriából m eg­

testesült s emberré lett. Meg is feszítte- tett érettünk Pontius Pilátus alatt (kín- Halált) szenvedett s eltemettetett; és har­

mad napon föltámadott a szentirás sze­

rént, és fölment mennyekbe, hol

Atyjá-#

iiak jobbján ül, és ismét éljövend dicső­

séggel, hogy megítélje az eleveneket és holtakat, kinek országa véget nem érend.

Hiszek Szentiélekben, Úrban és megele­

venítőben, ki az Atyától és Fiútól szár­

mazik, ki az Atyával és Fiúval együtt imádtatik és dicsőíttetik, ki a látnokok által szólott. Hiszek egy egyetemes és apostoli anyaszentegyházat. Vallók egy keresztséget a bűnöknek bocsánatára és várom a holtak föltámadását s a jövő létnek életét. Ámen.

tg]

‘J6

• C =>’ t g ] * C

tf lí * * i ^

It líl|r n ilíl

Világegyetemünk alkotó Istene! mit ajánljak föl végetlen Fölségednek én sze­

gény halandó, kinek kegyelm ed ada létet, kit kegyelm ed tart fo n ? Mit áldozzak föl Neked én, kinek nélküled nincs semmije?

én, ki annyival adósod vagyok s mégis minden ok nélkül annyiszor megbántotta­

lak bűneimmel, annyiszor megszegém szent törvényedet?

Föláldoznám szívemet lelkem et; de a tisztátalan áldozat illata nem hat föl hozzád Uram! Föláldozom tehát minden előtt bánat könyüimet, szenteld meg azo­

kat Istenem ! hogy velők a bűn nyomát lelkemről lemoshassam, — és a tiszta szív őszinte áldozatát mutathassam be. H ogy

szentelt szolgádhoz csatlakozva fölajánlom neked ama szeplőtelen áldozatok melyet ő az oltáron szentséges Fiad kereszthalálá­

nak emléke-és határtalan szereteted dicsőí­

tésére hemutat. Fogadd el Uram ez áldo­

zatot az éngyöngeségem^ tehetlenségem ki­

egészítője s mulasztásim pótlásául; legyen az haragod kiengesztelő]e, igazságod szi­

gorának korlátozója, bűneim törlesztője, és az érdemlett büntetésekért, ameny- nyire azokat kiállani erőmet túlhaladja, üdvös elégtétel. Legyen végre kieszk<)z- lője kegyelmeidnek, melyekre nekem és azoknak (v. annak) kikért (v. kiért) kü­

Részesítsd ajándékidban egész anya- szentegyházunkát, ennek mind küzdő híveity mind a tisztulás helyén szenvedő lelkeket, s ezeket minél előbb vezesd be az örök béke honába. Ámen.

91)

iiííiíiiíitr.i.

^Mindenható Isten ! ha határtalan tökélyeidnek szemléletébe merül véges elm ém ; ha meggondolom, hogy Te alkot­

tad e nagy mindenséget, hogy egyetlen intésed ronthat és teremthet száz világot, --- hogy engem a lét jótéteményén kivül a megváltás üdvös eredményeiben része­

sítő i akarván szent országod örökösévé rendeltél: valóban méltó és igazságos, hogy végtelen hatalmad és jóságod mellett saját semmiségemet beismerve neked minden­

kor és mindenütt forró hálát rebegjek az én Uram, Jézus Krisztus által; s az angya­

lok és szentekkel lélekben egyesülve di­

csőítsem szent nevedet. De hogy a földi salak ne legyen gátomul a fölemelkedés­

ben, szadadíts meg Uram a bűn terhétől, és ajándékozd meg a buzgó áhítat

szár-lüO

nyaival lelkemet; — s én Örvendezve fo- göm zengeni: Szent^ szent^ szent vagy világ egyetemünk^ mindenható Istene! Telve az ég és föld dicsó'ségeddel! Áldás, dicsőítés és magasztalás legyen nagy nevednek örökké!

101