ltféo.kfeédgyire; még^is egy kérdés jőve efeembe, és kérdém tölle, hogy mi okozza nékem ezen nagy gyengesé-geraet, mely engem' ennyire az ágy ba nyomott? Azon vén Arabs, ki egem' az Orvoíi Tudományra t2b-nitott, (felele nékem Máté?} valami kor e'hez hafonló kérdéfeket tettem, a' nyavalyák' okinak meg-tudásáróí, nékem vaftagabb, és méltóságofabb hangon, mint máskor ezen Axiomá val ( tellyes rövid mondáfsal) felekr Mindenkor elégséges egy Orvos nak tudni, és meg-eímérnr, hogy if.
lyen , vagy amollyan nyavalya; te hát illyen orvofsággal kell éltetni.—
És így én fem adhatok más felele tet a' nyavalyád okának kérdésére.
Valósággal (beléfeolla Szalai) ez ép pen ellenkezik, a' fok más Orvosok*
Tudománnyával , a' kik tsudákat be télnek a' nyavalyáknak okairol, és igen keveset gyógyitanak'meg.
Ké-Kétség kívül igen hofefeára nyúj-1(ÍÍOi tottam néked Afcfconyom ! a' Dok torommal való befeédemnek le-irá-sátjde engedgy-meg nékem, elé-hoz-nom; hogy mi-módon bánt velem, és mi-módon kéfeitett arra , hogy annyiban-is a' mennyiben lehetett, tsendefséggel feenvedhefsem-el a' Fe jedelem uek Ágnessé való egyben-ke- . léfeket. Meg-várta az harmadik na pot, a' mellyen fel-ébredtem ; mert engem' két éjfeakára álmot okozó jEerekkel éltetett; és már éfcre vé vén erőmnek vifefeá jövetelét, kér-dé töllem - mi lelhet a' valóságos o-ka a' te nagy bánatodnak? Az , fele lék én nagy hirtelenséggel, hogy ha a' Fejedelem el-véfci Ágnest. De, ha a' már meg-történt volna? monda.
Egy feempillantásig sem élek, felelék nékie. Hát feeretett-é? folytatá be-fcédgyit. Nem hifeemv felelék, V nem-is gondolom, hogy
leg-kifseb-E 4 ben-is
7i Vfr^.yfo
ig6o ben-is tudtára légyen az én hozzá ja való feeretetem. De ki feerezhet, monda Máté, néked alkalmatofságo^
látására,— vele való befeélgetésre, -4 nékie való feóígálatra; egy feóval: ar ra, hogy tudtára adhafsad, mit ér-tefefe' fei vedben iránta? Ah Máté!
felelék, ötet meg-ölelvén, a' többet tenne, mint nékem életet adni , kelj fel tehát, monda, oda fogfe ve zettetni, az hói mind ezeket véghez-viheted, melyért-is mindeneket
ren-\ delése-feerént meg-tselékedtem ; et tem, orvofságát feorgalmatofon vet tem.— Atyámhoz vezetett , kinek-is , látása' nem volt már oly' nehéz, a' mint fellyébb meg-irtam. De mi-nek-elötte a' Fejedelem eleibe men nék j Szálai engem' különösön vé vén monda; Félek, ho^y ellenünk neheztelni fogfe.— Tsak hogy Ágnest meg láthafsam , felelék nékie, fem-mi engem' meg-nem kedvetlenithet.
Meg
Meg-fogod látni ötet, monda; dei6ÓO<
talám meg-nem lefzel elégedve vele.
Tsak hogy ötet láthafsam elégséges nékem; ha halálomat kivánná-is;
ö-römmel engedelmeskedem ebben-is;
De ha ötet a' Fejedelemmel talál nád? monda Szalai. A'zt fem bánom;
felelék egéfe vidámsággal; ha min-gyárt feemeim elött esküfeik-is-meg vélle, ha mingyárt már egyben kői tek volna-is, még egyfeer óhajtom
ötet látni, és< feemei elött meg-hal-ni — Ez tsak rajtad áll, felele Szalai, Jia elég erőd,— efeed,— magad el feá-riásod van, hogy véghez vihefsed — Tehát már férjhez ment! fel kiál-ték el-ragadtatva,— és így te, és a' Doktorod meg-tsaltatok engemet ? vifelzá vontatok a' sirnak feéiéröl, hogy milliom feor kinofabban haljak-meg. Én meg-vetek moftan min den tzélokat — az én kinaim fajdal mafabbak; mint-fem hogy
életem-E 5 nek
74 j/'Wk^'fo '%", ;
l6)ícnek végét ne feakalzfeam ;— valójába moftan-is még tsudáínám , hogyan állhattam-ki; ha nem tapafetaltam vol na hogy 'Sidonak orvosi fegedel*
íme annyira eröíitette volt már ter-méfeetemet; hogy ámbár kétségbe esésig kiáltoztam;— fzemeimböl zá por könnyeket öntöttem ; égéfségem még fem változott- meg: Szalai en gedvén a' mig le-tsendefedtem, bé jöve hozzám, és kért, kénfeeritete ' mind azíokra, a' mik elöttem leg-kedvefebbek; még a' Fejedelem Aé-fepny nevére-isi hogy tsendeíittsem érzékenységemet, és magamat oly*
állapotba hozzam ,. hogy ki-állhafsarn a' vele való feembe-lételt. Oh de mely nehéz dolog volt ez Afefzo-nyoih ! és mennyi eröfcakot kellett magamon tenni. Szalai végtére meg gyözött; és tzólját el-értej le-tfen1 defitte , és el-kéfeitett arra, hogy a'
■ Fejedelem' eleibe mehefsek, 's meg-is
ígér-ígértem, hogy minden bánatimat el-1(j^
titkolom; igaz, hogy el-hitettem vók magammal, hogy az nem fokára véget vét kínos életemnek; meg-je-lentem tehát a' Fejedelem elött, meg-öléltem térdeit, ki-is méltóz tatott fajnálkozní betegségemen; és minekutánna kevés ideig az Atyám
mal befeéllert' volna, által-botsátott a' Fejedelem Afefeonyhoz; midön ép pen a' feobája ajtajánál volnánk , az Atyám hozzám fordúlván , '$
meg-ölelvén Atyai nyájafsággal mon da: Fiam el-vagyunk vcfzve ha fierc-tetedet el-nem tudod titkolni. Én né-kíe tsak egy fohajtáfsal feleltem.
Bé menénk feobájába ; 's tsak alig lát-tam-meg, és annyira meg-változott ábrázatom, hogy a' Fejedelem Afe-ftony fel ki ál ta: Ifién em ! ez mingytirt meg-hall Én magam-is úgy hittem ; jnert egyoly' gyengüléfemet érzet tem, hogy a' magamnál való léte lemet
l6^0 lemet-ís gondoltam hogy márel-ve£-tém. Az Atyám az alatt monda: hogy mivel oly' nagy lévén kívánságom ö-tet mint Fejedelem Afefeonyomat tife-telni, azért nem akartam egéfségem' egéfe helyre állását-is el-várni. A' Fe jedelem Afefeony jóvasiá az Atyám nak, hogy vifefeá vigyen magához;
de a' Fejedelem azt akarta, hogy ma mingyárt rendelt feolgálatomba bé„
aljak; ki-jövénk tehát ezen "keferves feobábol; és éppen jókor, mert nem tartóztathattam VÖlna meg már to vább köny-hullatáfáimat; de a' mi még engemet terhelt annál-is inkább, volt a' fok jót kivánáíbk, mellyeket né*kem minden ember tett, az ujj tifztségemhez ; — elégtelen voltam a-zoknak meg- vifeontaglására ; az én gyengeségem hellyes mentségemre feolgált ; azért meg-is elégedtek, ám bátor nem tudták valóságos okát — Szalai mingyárt a' mik feükségefek voltak, hogy a' Fejedelemnél marad
hassak,
if^^Ktt 77
hafsak, mindeneket el-hozatott, ésl66o^
meg-engedtetett nékie-is, hogy azon éjtfeaka velem lehefsen.
Mihellyeft tsak magunkra voltunk>
dorgált az én nagy feomomságo in ért ; és hogy annyira engedtem ma gamat a' bánattol el-ragadtatni. Leg alább minek-elötte kétségbe eíhém, monda, mennék végire hogyvalyön^
van-é kedve a' Fejedelem Afekony-rak keretetemet el fogadni, hifeem nem véfeen az Ember mindenkor minden feemélyt-el, a' kit feeret;
's úgy tetfeik hogy egy feeretet, a' mely tsak a' kívánságának bé-tellye-ütését óhajtya, nem egyéb; hanem egy baromi feeretet, a' melly nem érdemes egy emberséges ember' ne men* érzéséhez. Az egymáfnak meg-betsüllését; — az akaratnak egy-gyességét,— a' feívnek nyájafságát ltereíi a' valóságos Nemes keretét.—
Hd a' feeretetednék az a' tzélja , és
:; .; ,.