33 tftfc száraz és fénytelen volt. Pár pillanat

miítva tigrisek gyanánt rontottak a végre-hajtóra és fegyveres kíséretére.

Midőn a búcsúzó nap hegyet-völgyet át-öfeft sötét biborpalástjával, a három fivér a kunyhó szobájában állt, atyjuk holtteste mellett; egy fenyőfáklya komor fénye vilá-gította meg őket.

— Imádkozzunk, szegény tova szállott leikéért! — monda a legidősebb.

— Oda minden, a mit reméltünk, óhaj-tottunk, Istentől imádkozva kértünk í — szólt a második.

— A világ más tájain kell szerencsét próbálnunk, hisz e földön, hol atyánk vére folyt, nincs többé számunkra bol-dogság !

• A két idősebb alig tudta elviselni a leg-ifjabb testvér szavainak súlyát.

— Úgy van, el kell mennetek még ma — ismételte a legifjabb; nem nézhe-titek itt többé az alkonyat felett dombo-ruló eget, mely alatt őseink századokon át békésen ékek; mert ők minden

percz-Ocskay brigadéros. 3

34

ben visszatérhetnek megerősített karhata-lommal. Engem már nem bánthatnak, mert erre itt ápoló kéz úgy sem akad — foly-tatá, mialatt a harczban kapott két bor-zasztó sebhelyre mutatott. — Itt mara-dok, atyánkat eltemetem és — ha Isten úgy akarja — követni fogom őt a sirba.

— Isten veled, testvér!

— Do uvidena na druhem svete! (A vi-szontlátásra a másvilágon.)

Búcsúra nyujták kezöket, keresztet ve-tettek atyjuk felett, a következő moz-dulattal pedig önmagukra vetették a leg-nagyobb szenvedés szent jelét és pár pil-lanat múlva az esthomályban eltűntek — örökre.

Amerikába menekültek.

Most tavaszi viharok dúlnak a magányos viskó faváza körűi, üres és puszta egy föld-hez ragadt szegény, munkás és becsületes család nyomorúságos menhelye.

A madár, mely egykor az eresz alatt vigan csicsergett, másutt épít fészket; a tavasz, mely egykor e kunyhót és jámbor

35 lakosait virágaival ékesité, eltávozott innen örökre!

Ezek ősei sorakoztak egykor a kurucz zászlók alá, hogy Ocskay László, Rákóczy mennyköve vezérlete alatt, az ezeréves ma-gyar testvér oldalán, verjék a német ha-dakat, döngessék a hatalmas császár szék-helyének : Bécs városának kapuit és dicső-séget szerezzenek a «kurucz* névnek.

Verbó jelenlegi urai: az új-magyarok.

Az utóbbiak nem ismervén a régmúlt kor-szak törvényeit, azt hitték, hogy birtok csak birtok, és különbséget nem csinálva, meg-vették azt és letelepedtek azon, tekintet nélkül arra, váljon volt-e a birtok előze-tes tulajdonosa nemes ember vagy nem nemes. Ennek a következménye az lett, hogy ezek közül az, a ki egy nemes vagyis curialis birtokot vett, az jól járt, a ki pedig egy úrbéri birtokot vásárolt, az kénytelen volt annak árát duplán, sőt háromszorosan megfizetni, még pedig azon egyszerű oknál fogva, mert nem ismerték hazám múltját és nem tudták, hogy a jobbágyság

felszabadi-3*

tása után, mikor a röghöz kötött jobbágy a földesurától haszonélvezetül nyert földnek szabad urává lett, akkor függőben maradt a földesúr és volt jobbágy közti viszony-ból még az, a mit «oetavales agri-nak*

neveznek.

A földmívesek, mihelyest az urbarísm megszűnt, abban a véleményben, hogy az

• octavales agri» is megszűnt, a szolgáim á-nyok teljesítését a volt földesúrral szemben megtagadták. «Bach» idejében, nem mertek belenyúlni a darázsfészekbe. A földmíveló nép pedig szabadon rendelkezvén telke fö-lött, siettek a szólöket kiirtani, és csinál-tak belőle, mivel akkor a bornak nem volt ára — szántóföldeket.

De mivel a volt földesurakat elvégre ki kellett elégíteni, rendezték a dolgot akkéirt, hogy megállapították a váltságdíjat, melyet adó utján tartoztak a földmívesek befizetni, és mivel 1848-tól kezdve nem fizették azok után a bizonyos földek után esedékes- ok-tált, megterhelték e földeket a megállapí-tott váltságdíjjal, hozzáadva ez összeghez még azt a hátralékot is, melyet a

földaní-37

ves i#48-tól kezdóleg nem fizetett vagy fizetni aem tudott.

Hyeténként lett az úrbéri birtok reális értékén fetól ioo—150 százalékkal meg-terhelve.

Elképzelhetjük már most ily birtok új^

és tudatlan vevőjének a meglepetését, mi-dőn a vétel -után jóval később e

ter-hek kiegyenlítésére szorittatott az állam

által.

főtt nemsokára rá mindazokra, a kik ezeket az állapotokat, hazám múltját nem ismerték és fogalmuk sem volt a kurialis és az úrbéri birtok közt létező nagy kü-lönbségről — a második csapás — még pedig a tagosítás alakjában, mely csapást aligha heverhették volna ki, hahogy a föld-mivelés mellett nem foglalatoskodtak volna a kereskedelemmel is.

Ugyanis Mária Terézia idejében a föl-desúr és a jobbágy közötti viszonyokról általános szabályrendelet lépett életbe, me-lyet 1767-ben királyi biztosok felügyelete alaít végre is hajtottak. Az úrbéri tétek nagyságát akkor alaposan meghatározták

és a földesurak, mivel parlagon fekvó föld elég volt, óriási terjedelmű hajtásokat, köz-utakat és széles ösvényeket hasítottak ki birtokaikon keresztül-kasul való kényel-mes közlekedésre. Már most a földmíve-lők ezekből a közutakból 1767-ból mai időkig lassan-lassan egy-egy darabot el-szántottak, mi által földjük az eredetinél nagyobb és értékesebb lett.

Az elszántott részek, maradékföldnek (fundus remanentialis) neveztetnek és ezek fölött az 1832—36-ki országgyűlés akként rendelkezett, hogy a remanenczia egyhar-mad részben pénzben, de kétharegyhar-mad rész-ben in natura a földesúrnak visszatérítendő.

Tagosítás alkalmával Budapestről haza jőve, bizony nagy volt a felháborodás azok részéről, kiknek eme törvényekről fogalma nem volt, és midőn követeltem a remanen-cziákat, megindult a pör: megnyertem azt.

íme a harmadik eset: ugyanis Verbó mező-városának plébánosa régi magyar nemesi családból származott; az öreg Lőrinczy jól ismerte a régi törvényeket és midőn meg-nősültem, megfizettem a libera-stólát és

39

egyéb egyházi adóktól fel voltam mentve ; az öreg úr meghalt, jött egy új plébános, kinek szülei Csehországból eredtek, tehát nem ismerhette e viszonyokat és elsó tette az volt, hogy perbe fogta a tönkrement nemesi és paraszt birtokok új tulajdonosait az egyházi pótadó fizetése tekintetében.

Ezek arra hivatkozva, hogy ők izraeli-ták, megtagadták a katholikus lelkésznek az egyházi tized fizetését, mire megindult a pör és a port el is veszítették, mert a bíróság kimondta, hogy a birtokvétellel járó kötelezettségeket is viselni tartoznak.

Erre a plébános, ki mint új-magyar, de máskülönben nagyon derék férfiú, ki fo-gyasztási szövetkezetek létesítése által sok családot mentett meg a végpusztulástól és ezek érdekében töri magát éjjel-nappal, mondom, e plébános szintén nem ismerte hazánk múltjának ez állapotát, és engeinet is kényszeríteni akart egyházi pótadó fize-tésére, minek megtagadása után bepörölt.

Az elsó fórum embere, valamint a városi tanács, szintén csupa új-magyarokból áll-ván, elvesztettem peremet.

Végeredmény-ben a legfelsőbb fórum előtt .megnyertem a .port és a vallás és közoktatási m. kir.

miniszter 4767/81. sz. alatti végdöntése sze-rint, hivatkozva az 1788. évi egyházláto-gatási okmányokra, felmentett az egyházi pótadó fizetése alól, és az ezen dolgokhoz nem értő szolgabirőnak az első fokú ma-rasztaló 2504/79. sz. végzését megváltoz-tatta, kimondván végitéletében, hogy a nemesek és a nemesi birtok tulajdonosai felmentvék ez adó fizetése alól és az első fokú marasztaló határozat a canonica visitatio és az annak kelte idejében lé-tezett jogviszonyok téves értelmezését (vagyis nem tudását) tanúsítja.

És így számtalan esetet tudnék feihoani amaz állításom támogatására, hogy a jelen-legi generáczió, a mostani időben irányt adó új emberek, a jelenlegi társadalom szöve-tét alkotó egyének nem ismerik a közei-multat, de azért Ítélkeznek nemcsak a közelmúlt, hanem a múlt és régmúlt idők fölött, a nélkül, hogy vele vérbelileg és tradiczionaliter, azaz hagyományilag avngy a múlt emlékeinél fogva szív- és

érzésböli-leg csak némi összeköttetésben is áUa-nának.

Okos és előrelátó emberek voltak elő-deink ! £'pillanatban olvasom, hogy Ocskay László gyülhelyein: Szenitz, Nagyszombat

•és Verbón tót nemzetiségi képviselők vá-lasztattak.

Akkor a nemzetiségi kérdés ismeretlen fogalom volt hazámban: a tót, az oláh, a szerb, a horvát, a szász stb. büszkén verte a mellét és ha kérdezték: ki vagy? én magyar nemes vagyok! volt az önérzetes válasz, bár magyarul nem tudott.

Ez volt az összetartó kapocs!

A felvidék tót lakossága teljes ezer éven át harczolt vállvetve a magyar testvérrel együtt és egymásért híven ontották Rákóczy zászlai és Ocskay vezérlete alatt verőket, együtt bátran küzdöttek a vallás, a szabad-ság és a czivilizáczió nagy és véres csatái-i g ! Most készülnek elválncsatái-i; a fajgyűlölet

•mérge le fogja rombolni azt, a mit őseink bölcsen építettek; képzelhetlen, hogy Nagy-szombat, Verbó és Szeniczen megválaszt-hattak volna egy-egy nemzetiségit, ha az

4²

ezer éven keresztül vezérszerepet játszott 40—50 nemesi kis család háborítlanul meg-óvatik szegényes birtokán ott Verbón és környékén és nem lett volna kénytelen a koldusbot után nyúlni.

Rákóczy kuruczainak ivadékai most már mások ajtaja előtt állnak, arczukon a nyo-morúság kinyomatával és szívrepesztő ke-servvel szemlélik az utczaszéli akácz tete-jén a madár puha szénával kibélelt fészkét;

szülőföldjük az átgyalogolt idegen orszá-gokból hiába hívja gyermekeit hazatérésre : a haza szent földjének habár lejtős rétsége hiába integet a vándornak boldog pihe-nést; a jelen kiszorította a multat és az egészségtelen új intézmények által kiűzve ősi fészkéből nem törődik többé, hogy az Amerikában keresett falat kenyér elégült, vagy könnyes lesz-e? Azok, kik helyüket most elfoglalják, kívül maradnak a nem-zeti törekvések sorompóin és az odahaza maradt nép gondolatvilágában idegen, vele össze nem forradt elemet képviselnek.

Ne ítélkezzenek tehát, őseink intézke-déseihez, alapvetéseihez örök itjúság

ta-43

pad, mert gyökerüket kerülte a — haszon-lesés férge! ók, de csakis ők ismerték, hogy milyen szép a magyarok Istenének tiszta, fényes tekintete: csupa becsületes-ség, józanság és nem ál, hanem igazi haza-szeretet volt minden cselekvésük rugója és inkább kiforgatták volna sarkaiból a világot, mintsem eltűrjék az érdem glóriá-ját egy olyan homlok körül, melyen a törpe jellem árnya kergeti egymást. Mi-dón tehát a Rákóczy-nótába Ocskay ne-vét hősként belevonták, tisztában voltak érdemeivel. Csak igazán független és a sajtó befolyásától, valamint más szugerá-lástól ment elemek véleményadását lehet és szabad függetlennek tekinteni. Semmi-féle fenyegetés, semmiSemmi-féle fényes Ígéret, titulus, állás, nem volt képes őseinket — kik az aviticzitás törvényeinek pajzsa alatt az el nem adható birtokaikhoz kötve úgy fel, mint lefelé függetlenek voltak — rá-birni, hogy eszközül szolgáljanak az ön-kénynek.

ítélkezzék tehát csak az, a ki tökéletesen ismeri e kort és az abban élt embereket!

44

Én ismerem alaposan, hisz Ocskén la-kott apám házában már csecsszopó korám-ban hallottam Thökölyi és Rákóczy har-czairól beszélni és azért az, a ki a haza függetlenségének, a magyarság felszabadí-tásának nemes elveit először kitűzte a fel-vidéken Rákóczy zászlajára, az joggal kö-vetelhet nem is méltányosságot, hanem igazságot.

Sajnos, de igaz, hogy a gyarló ember még az igazságot is kétféleképpen osztja, mert a hány ember, annyi a nézet és a mit az egyik ment, azt a másik elitek; a mit az egyik állít, a másik azt tagadja.

Emlékszem, midőn egy ízben egy hí-res bölcsész könyvét olvastam: Büchner

«Kraft und Stoff» czímű bölcseleti mun-káját. Világosan, szemlélhető módon >ma-gyarázza az iró, hogy természetfeletti nem létezik; felsőbb indító ok nélkül tömörül-tek világokká a csillagok az égi szemhatá-ron : és hogy az egyetemes, fenséges óratnu mozog tulajdonképeni órás nélkül; vagyis tagadja Isten létezését.

Ingatag szívvel hajlanék a bölcsész né-*

45

zetéhez, ha nem óhajtanék pornál több, halhatatlan lenni, hogy mindörökké élhes-sek az én Teremtőm árnyékában; én tehát állítom, hogy Isten létezik. Kérem, kisek van igaza, feleljen az ollózni szokott har-madik!

A mint Don Carlos nem mond Schil-lernek köszönetet azért, hogy zsarnok atyja korszakában szabadságérzettől lán-gottatja, és nem neheztel Holczvarth-ra azért, mert félkegyelmű, rossz fiú gya-nánt állítja az olvasó elé, úgy Ocskay sem bánja, ha haraggal Thaly Kálmán árulónak, ellenben a híres költő: Herczeg Ferencz és legnagyobb irónk: Jókai Mór őt hősnek deklarálja, avagy kiváló törté-nészünk : Angyal Dávid tanár szelíden bá-nik vele — de az igaz Isten kegyelméből teremtett szív mindig optimismusra hajló, akarja hinni, hogy nagy cselekedetre ké-pes egyén, nehezen hajlik gaz, aljas tettre!

A rut superlativuma pedig az, ha va-laki legszebb férfikorban, nézetet, felfo-gást cserél, egy párttól átugrík a másik-hogy végül megtagadva maga felett

46

a napot, mely szülőföldjén kalászt érlel, elárulja azt!

Gonoszság, aberratio, beteges érdekhaj-hászat aljasíthatja le annyira az embert és ilyenkor az okok után kutat az ember, kutat annál jobban, ha valamely késői iva-dék a történelem lapján egy olyan alakot lát bemocskolva, kinek pora szelíden apel-lál a vérhez, a síri csendből bús sóhajjal:

védj, ne hagyj! nem minden igaz, mit toll és ténta felettem végeztek; hisz oly kor ítélkezik felettem, mely csak egyetlenegy igét hisz és vall hazugságtól menten, az igét: adj!

Egy ilyen sóhaj íratja velem e sorokat, de csak minekutána családi hagyomány, hiteles irott források nyomán meggyőződ-tem, hogy a Rákóczy-korszak egy kimagasló alakja: rokonom Ocskay László lehetett ugyan kalandvágyó, tán csapodár, de nem hitvány áruló.

Ne felejtsék, hogy csak egyetlenegy em-ber volt teljesen tiszta és macula nélkül, ki önzéstelen homlokkal üdvözölte élete kelő napját és ugyanígy maradt a halál

47

In document ÉS A RÁKÓCZY-KOR JELLEMZÉSE. (Pldal 40-54)