Boszorkányok
MODERÁTOR: Ha a gyerekből legény lett, bemehetett a kocsmába. Menjünk mi is, és együnk valamit! Átmentünk. Leültünk. Elég sokat kellett várni, míg megjelent egy idősebb asszony.
Elég kényszeredetten viselkedett. Egyszer csak megszólalt János: „És még azt mondják, nincsenek boszorkányok! Pedig vannak. Íme!”
„a strigákról (boszorkányokról) pedig, mivel nincsenek, semmi emlékezet ne legyen.”
Kálmán Király Dekrétumainak Első Könyve 57. fejezet a boszorkányokról.
A boszorkány ráült a szájára
„Aszt hallottam, hogy az egyik kolléga a másik uccába összejártak istállóba – tuggya – téli időbe. E’beszégettek. Illen legények (…) vó’tak. Asztán a szomszéd leginyek beszé’tek a boszorkányságról, ki mit hallott. Egy aszongya, ű nem hiszi el, hogy boszorkány is van. A másik meg erőtette. Van boszorkány. Igen huncut vó’t az a másik. Asztán megleste, mikó’ lefekütt.
Az istállóba vó’t a hálóhele nekije. Már jól alutt. Belopózott az istállóba, asztán letó’ta a gatyáját, ráű’t a szájára:
– Jujj, megfulladok, jujj, megfulladok! – A’ meg mozgatta a valagát neki a szájánál. Egyszer csak otthatta csöndesen. A’ meg utána nem mert kimennyi. Boszorkány vó’t!
Hát nem hitte el, hogy boszorkány van. Erő’tette, hogy boszorkány ütet megnyomta az éjjel.
Illen dó’gok történtek.”1 Lánccsörgetés
„Szóval, amikor kicsinyek voltunk, édesapámék össze szoktak gyűlni esténként hárman-négyen. Ezt igen sokszor elmesélte. Gulás volt Hecs Pálnál. Most Orci Dénes lakik abban a házban. Aztán összebeszéltek ilyen suhancok, hogy éjjel valahogyan bemennek valamellik kertbe almáért. Aztán közben az a gyerek sokáig gyütt, elbólintott, a jászolba lefeküt. Mer’ csak úgy beledűlt – szoktuk mondani – hogy úgy belehasalt a jászolba. Egyszer csak belenyalt a bornyú az arcába, aztán fölébre’t, nem tutta hány óra van, s a gyerek nem gyütt – gondúta, e’ment haza. Aztán ahogy e’gyütt a templom előtt, mer’e’kerüte a templomot, akkor hall egy nagy éneklést. Azt mondja, hogy mikor a prosekció ment, azt énekelni szoktak, nagy éneket hallott. Akko’ bement arra a zsidó házba, a zsidó ház udvarán akkor egy emberrel, a nagy emberrel találkozott. Ott is hát ismertünk egy Jámbor Istvánt, még én is emlékszem rá, akkor, de akkor már régen volt, én arra már nem emlékszem, ja az egy másik Jámbor István volt. Mer’
akkor már ő azt mondta, hogy meghalt. Aztán hogy ő is azok közé ment. Ő mondta nekik:
»István bátyám, nem hallja micsoda éneklés van az uccában, hát arra a templom felé?« Azt mondja: Őneki nem szól semmi. (…) Valami lánc zörgött nála, akkor igen megijedt, visszagyütt. Nem ment arra haza, hanem erre. Akkor meg itt a Móni néni üldögélt a küszöbön.
Akkor attul főhajtotta a fejit: Hallja micsoda ének van az uccába? Akkor meg aztán annak a halott arcát látta. Megijedt, hazaszaladt. Akkor ráborult az ágyra. Édesanya hiába kérdezte: »Mi van?«
Erre elmesélte, reggel elmesélte mi történt vele.”2
1 XJM 29.67. Szany, Heles Imréné
2 XJM 26.66. Dör, Villig József
48
Megnyomta a boszorkány
„K: Mit meséltek a boszorkányokról régen?
V: Meséltek a boszorkányokról olyant, hogy valakit megnyomott.
K: Az hogyan volt?
V: Hát én akkor kislány voltam, az én időmben itt szolgáltam egy öreg néninél. Éppen bent aludtam, mert tél volt, ott aludtam vele. Igen jajgatott az éjjel, hogy valamije fájt, mit tudom én, asztán nem akartam fő’ketenyi, mer’ jóformán féltem is, hogy annyira jajgat. Fiatal kislány vó’tam. És aztán reggel montam nekije, hogy mennyire jajgatott. Aszt monyja hát: Miér’ nem keltettem ütet, nyomta a boszorkány. Akkor megijedtem, meséltem édesanyámnak, hogy én nem alszom ott többet. Mer’ aszongya, a boszorkány nyomta.”3
Tüzes csóva
„K: Lidércekről nem meséltek?
V: Lidércekrő? De azokról is.
K: Ki a volt az a lidérc vagy ludvérc? Hogy ismerik a faluban.
V: Aszt mondják ludvérc.
K: És mi volt ez tulajdonképpen?
V: Hát aszt szokták mondani, hogy egy hosszú, hosszú, mint egy nyomott olyan hosszú valami.
K: Láng vagy tűz az? Micsoda?
V: Hát én nem tudom, hogyan volt az. Kislány voltam. Én is láttam, úgy emlékszem ennek a Miska bácsinak, akinek az öregannya itt lakott, a szomszédunk volt. (…) Akkor édesanyám fogta a kezemet, kezemet fogta úgy, még mintha most is látnám a levegőben, magasan a háztetőn fölül, (…) vízszintesen. Az olyan jó hosszi. Jó hosszi volt, másfél méter az emlékezetem szerént.
Asztán az a Mari néni, a vó’t a neve. Kiabála neki, de nem szabad mondani. »Te büdös, hol voltál, amikor köszüs sarunkat fölfeszítették?« – aszt mondta. Asztán a meg potyogtatta a szikrát. Arra emlékszem, de hát eztán most is még mondom a gyerekeknek, aszt mondom, hát nem boszorkányság. Láttam én, mikor kislány voltam, emlékszem rá, de most a jó ég tudja felfogni, hogy mi lehetett.”4
Náni néni
„V: Jaj, dehogynem. Az a Náni néni szintén. A másik uccába lakott a lánya, oda ment férjhez, ahol bejövünk a faluba a műúton. Asztán sokáig el szokott az beszélgetni, asztán egyszer egy fekete macska szóval hozzácsatlakozott. Asztán nem hagyta el, amíg haza nem gyütt. Asztán amikor bement a konyhába, akkor meg valamit mondott neki, de a nem ment be utána a macska, de aszt már e’felejtettem, mit mondott. Mon’ta Náni néni, hogy mit szokott mesélni, hogy mit mondott neki az a macska. Szóval a szentül aszt hite, hogy valamilyen boszorkány vó’t. Még kislány vó’tam, emlékszem rá, mer’ olyan jó emlékezőtehetségem van.”5
Lólábú legény
„K: Meséltek olyat, hogy egy fekete és fehér bika viaskodott?
V: Garabonciás diákról szoktam hallani, de arra már nem emlékszem, mit. Garabonciás diák.
Édesapám nem tudom, hogy csak magátúl szokta szegény, mer olyan jó huncut ember vó’t, szokott olyat mesélni, hogy a leányhoz járt a legény. Csak soványkodott, csak soványkodott a leány, nem tutták mi baja lehet. Asztán egyszer az asztalnál ültek, leesett valami. Asztán a
3 XJM 26.66. Dör, Villig József
4 XJM 26.66. Dör, Villig József
5 XJM 26.66. Dör, Villig József
49 leánynak az apja lehajolt érte, akkor látta, hogy a legénynek lólába van, és akkor jöttek rá, hogy ludvérc. Hát szóva’ ilyeneket meséltek az öregek.
K: Olyanról tetszett hallani, hogy levágtak egy fekete tyúkot és egy boszorkány vagy egy idős nő meghalt?
V: Erre nem emlékszem.”6
Rontás
„Abban az üdőben rontottak. Hát boszorkányok vó’tak. Hát megrontották. Úgyhogy ha valaki nősű’ni akart, hát e’ment ahhó’, akit tudott. Megrontották. E’ment, akit akart. Hát asztán a másik meg ment, hogy hogyan járt. Mer’ valahol Marcalfőn vó’t a tudós. Hát hogy ű hogyan járt? Miér’ nem gyüttél előbb? Én elintéztem vó’na. Mer’ – aszongya – bó’dog nem lesz soha.
Nem is lett a’ életibe.
K: Kit tartottak boszorkánynak?
V: Öregasszonyokat. Öregember is vó’t. (…) É’félkó’ van a boszorkányok órája. Hajnalig marathattak. Az első kakasszóig.
K: Rontás ellen hogyan lehetett védekezni?
V: Nemigen lehetett, hacsak az illető nem ment, aki többet tudott, mint a’.”7
Boszorkánytej
„Az árpási mó’nár igen szerette az aluttejet. Aszongya az egyik bácsi, aki őrleni vitt a malomba:
– Maga aszt megeszi? Boszorkányszar!
– Ne beszíj! Mer’ hozzád vágom eszt a köcsögöt. – Csak ette tovább.
Aszongya ű:
– Ide figyejjen! Győződjön meg rúla és feküggyön ki a fogas borona mellé a gádorba.
Szembe a pinceépülettel, épületje vó’t. Ott vó’tak a tejes fazokok felaggatva a pó’cra.
Kifekszik. E’te’t egy vagy két nap. Harmadik nap még akkó’ sem vó’t semmi jelenet se. Hát megy a bácsi megin’ a malomba. Mongya:
– Nem vó’t semmi!
– Feküggyön ki még két éccakára.
Kifekü’tt még két éccakára. Hát csak három asszony nagy edényekkel megjelent. Mennek.
Meglibbenti a szoknyáját. Kivágódik az ajtó. Az egyik szette le a fazokokat, atta a másiknak.
Burogatta ki, atta, a’ meg csináta teli a fazokokat. Rakta vissza a helire, Hát regge’ felébred a mó’nár. Mer’ mikó’ kiburogatták a fazokokbú’ a tejet. Körű’néznek. Becsuktyák az ajtót.
Nicsak, a borona alatt valaki fekszik.
– Gyere ki onnan gyere ki – mongyák.
– Köszönd az istennek, hogy nem bújtál, mer’ széttéptünk vó’na. De mos’ má’ szerencséd, hogy lejárt az időnk. Mennyi köll.
E’vitték a tejet. Másnap a mó’nár felébrett, a’ vó’t neki az első, falhó’ vagdosta az összes fazokot. Többet nem ette meg az aluttejet.”8
Boszorkány temetése
„K: Ha egy boszorkány meghal, a koporsója alatt egy fekete macska van. Ez igaz?
V: Viharos idő vó’t akkó’, mikó’ boszorkánt temettek, (…) vagy kutya (…) vagy macska (…) asztán ott maratt a sírnál. Nem lehetett e’zavarnyi a sírtúl. Öregapám aszt mon’ta, az egyiknél fekete macska, a másiknál egy boncos kutya.”9
6 XJM 26.66. Dör, Villig József
7 XJM 23.66. Sobor, Felcser Mátyásné
8 XJM 20.66. Mórichida, Baranics Varga Gábor
9 XJM 20.66. Mórichida, Baranics Varga Gábor
50
Védekezés gatyamadzaggal
„Én csak aszt hallottam, hogy a boszorkányok e’jártak nyomni. Bement a kulcslikon. Asztán mikó’ észrevették, boszorkán van a szobába, hama’ bekötötték gatyamazzaggal az ajtót.
Körösztbe támasztották. Amit ott leltek idegen a szobába legyikúták.
Az egyik öregasszony is haldoklott, már 80 esztendős vó’t. A másikat megnyomta a boszorkán:
– Aptya, aptya! Hama’. Kösse be gatyamazzaggal az ajtót!
Bekötötték az ajtót. Hát e’ nagy macska vó’t az ágy alatt. E’metszették a macskának a nyakát, regge’re meghót az öreg mama. De az öreg mamának nem vó’t e’vágva a nyaka. Ha gatyamazzaggal kötik be az ajtót, nem tud kimenni a boszorkán. Az a titok. Mással hiába támasszák, azzal kimenekül. (…) A boszorkán tud változni. (…) Tud testet cserényi. (…) Me’feji a tehenet éjjel. Akkó’ nem aggya le a tejet másnak, csak űneki.
Minálunk is az unokatestvérem, mikó’ füstő’ték a tehenet. (…) Adott valami kenőcsöt a tudós, amit rá köllött tennyi a parázsra.”10
Szitakéreg
„Nem tuggyuk, ki a boszorkán, mer’ álnéven szerepel mind. Állítólag egy szitakéreg van kiakasztva, de más nem lássa meg, csak a saját boszorkán. Szitakéreggel van megjelőlve. (…) Valami eszköze vó’t. Söprűnyélen lovagó’t, meg macskán, meg kendervágón.”11
Kovácsinas
„Ez is egy mondóka, hogy kovácsinason szokott lovagó’ni a mesternek a felesége. Panaszkodott a segidnek, hogy üt mindig éjjel hajszujják. Aszt mongya:
– Amikó’ hozza a kantárt, amikó’ fő’ akar kantározni, akkó’ kapd el a kezit, asztán húzd a fejibe a kantárt.
De mindig elalutt a gyerek, amikó’ a’ ment. Hát a segid rázza, mer’ é’féltájba szoktak mennyi a boszorkánok, rázza a segid.
– Ne aluggy, ne aluggy!
Egyszer csak valami csöngetést hallanak. Hát a gyerek figyel, akkó’ má’ kiment az álom a szemibűl. Figyel. Me’jelenik a meiszterasszony. Kantározni akargya a gyereket. Visszadugta fejit a kantárra. Hát e’ szép ló á’tt.
– Fogd a lovat, gyerek! Megpatkól’uk.
Tüzet gyú’tott a kovácssegid, megpatkó’ták a lovat, mind a négy lábát. Máskó’ reggel mindig ki szokott szó’nyi a kovácsnak a felesége, gyüjjenek be reggelire. Akkó’ regge’ nem szó’t ki. Hát a mester már elunnya várni, mikó’ hijja be űket.
– Gyertek, gyerekek, mennyünk be. Nem tudom, mi van evve’ az asszonnyal, hogy nem szó’, hogy mennyünk reggelizni.
Bemennek, az asszony igen betegen fekszik az ágyon:
– Jajj, jajj! – A mester mérges vó’t.
– Mi van veled?
Lerántya a dunyhát, hát kezin-lábán mindenhó’ patkó. A feleségit patkó’ták meg. Tutták, hogy boszorkán jár oda, de aszt nem tutták, kicsoda! Hát a kovácsmesternek vó’t a felesége.”12
Hajlevágás
„Aszt a Papp Mihál bácsi erősítette, hogy a boszorkányok három lánynak lemetszették a haját.
Mihál bácsi aszt monta, hogy való igaz, mer’ az ű házánál a Rozinak is lemetszették a haját.
10 XJM 20.66. Mórichida, Baranics Varga Gábor
11 XJM 20.66. Mórichida, Baranics Varga Gábor
12 XJM 20.66. Mórichida, Baranics Varga Gábor
51 Egyszerű ollóval. Oszt lemetszette a haját. Hát eszt igen sokszó’ beszíte Mihál bácsi. Való igaz vó’t.”13
Boszorkány és a lánya
„Aszt mongya Kati néni a fiatalembernek, hogy:
– Mér’ jársz te avval? Kapsz te másik lányt is. Boszorkány lány meg az annya is. Egyszer maraggy ott, (…) aszt megtudod, hogy boszorkányok-e vagy nem. – Ott maratt a legény.
11 óra. Már akkó’ tipródott az öreg mama is, a leánya is. Gyünnek, mennek körbe az ajtón.
Odaért az idő, nekik mennyi kő’ gyülésre. Hát be’űnek a bokritba, kivesznek egy dobozt, megkenyi mindkettő a hónajját, hogy:
– Hipp-hopp, ott leszünk, ahun akarunk!– A legíny meg űt a tulikba. Kiröppentek az ablakon, é’mentek. Fé’t a legény, ott már egyedül lesz. Ű is e’megy haza. Me’kente a dobozbúl a köcsögnek, a köcsögbő’ a tuliknak mind a négy sarkát.
– Hipp-hopp, ott leszek, ahun akarok! – Kiment a tuli az ablakon. Röpű’t oda, Gellér hegyre a boszorkányok közé. A boszorkányok mind söprűnyélen, kendervágón, macskákun lovagú’tak oda. Menekű’tek a boszorkányok, milyen különleges szerszám rőpű’t közibük.”14
Az árpási vízimolnár
„Aszt monták a régi öregek, hogy éféli misekó’, karácsonba éjjel minden malomba boszorkányok őrölnek. Árpáson vó’t egy vizimalom. A mó’nár aszt montta, ű eszt nem hiszi e’, ű meggyőződik. Karácsonyeste lefekütt a nagy kerék mellé a malomba. Hát é’fél tájt igen nagy muzsikaszót hall. Táncúnak, csak úgy csattog. Egyszer csak kinyílik a malomajtó.
Bemennek fő’ a kőpadra. Járják a táncot széles kedvvel. Egyszer csak aszt mongya az egyik menyecske, aszongya:
– Indíccsuk meg a malmot, őrlünk!
Mind körű’néznek, hogy megindiccsák a malmot. Észreveszik ám, hogy anna’ kerék mellett valaki fekszik. Mongya az egyik menyecske. Aszongya:
– Beledobjuk a vízbe, mer’ úgyis e’beszéli eszt.
Másik menyecske:
– Nem kő beledobnyi, hadd kínlódjék, hadd éjjen.
No, olyan pallóbó’ vó’t hidak csinyáva. Rábábó’ a vizet meríteni be. Mer’ a Rábáró’ hozták a vizet a környék mind. Onnan vitték a vízet. A vó’t a’ ivóvíz. Hát a mó’nár mindig figye’te az asszonyt, aki be akarta dobnyi a vízbe, mikó’ megy az oda vízet merítenyi. Bemegy ám a menyecske vízet merítenyi. Elejbe áll a mó’nár:
– Na, te engem bele akartá’ dobnyi a vízbe. Most én maj’ beledoblak téged,
– Uram bátyám! Ne dobjon be. Olyan piros puruckát hozok magának, hogy ollan a környéken nincs.
Megkegyelmezett a mó’nár a menyecskének, mer’ vitt neki piros puruckát, posztó puruckát.”15
MODERÁTOR: Boszorkányok vagy azokhoz hasonló lények minden nép hagyományaiban, meséiben megjelennek.
JÁKOB: Hallgassuk meg „Mózes” történetét egy cigány népmesében.
13 XJM 20.66. Mórichida, Baranics Varga Gábor
14 XJM 19.66. Mórichida, Baranics Varga Gábor
15 XJM 19.66. Mórichida, Baranics Varga Gábor
52
Világvámosa
„Na, futottak bábaasszony után. Kihez fordulnak? A vén boszorkányhoz (…) Mit szült? Egy fiúgyermeket s egy lánygyermeket. A boszorkánné elvette ezeket, betette a ládikába, s a folyón leeresztette. (…) A (…) vízimolnár látja, hogy ládikó libeg, (…) kihalássza, (…) benne két aranyos gyermek. (…) Feltalálták a királynét, a boszorkányt pedig a ló farkához kötötték.
Ahová hús esett, ott tó lett, ahová csont esett, oda hegy lett.”16
JÁNOS: Látom, szinte mindenki ismeri a kitett gyerekek meséjét, akiket a gonosz mostoha kitetetett egy boszorkánnyal.
Az aranyhajú ikrek
„Egyszer vó’t egy embernek három lánya. (…) Arra mén egy (…) szép legény, (…) mind a három (…) beleszeretett. (…) A harmadik aszongya:
– Ha az én férjem vóna, (…) aranyhajú gyerekeket szülnék neki. (…)
Hát elvitte. (…) Annak a királynak egy vasorrú bába vó’t az anyja. Boszorkány. (…) Hát egyször möglöttek a gyerökök, (…) aranyhajú gyerekeket szült. (…) De hát a boszorkány (…) írt, (…) hogy hát a felesége nem aranyhajú gyerekeket szült, hanem két kutyát. (…) Az öregasszony (…) a gyerekeket mingyá (…) elásta. (…) Az asszonyt (…) befalazta (…) a király, (…) varratott ruhát (…) elvitte. (…) Ő megin elbújt a fűzfa mögé. (…) Akkó mondták a gyerekek: (…)
– Maga a mi apukánk. (…)
– A boszorkányt megin’ megfogták, és a lónak a farkára kötötték.”17
MODERÁTOR: A következő történetet a cigányok mesélik, de ugyanezzel a mesével a gyűjtés során is találkoztunk.
Vitéz János
„(…) Azzal a király fogja az eleven kardját, és kettéhasítja a fiát. (…) Vásárol egy koporsót, és belefekteti. (…) Két éjszaka virrasztották, (…) aztán sor kerülne rá, hogy (…) eltemessék. (…) Négy férfi bemegy a szobába, hogy kihozzák a kisfiút. Megfogták négyen a koporsót, de sehogy sem bírták kivinni. (…) Azért, mert a drága szent Isten egy macskát teremtett a koporsójára, (…) ne tudják eltemetni, mert a macska senkit sem enged be a szobába.”18
MODERÁTOR: A hazai szerbek is ismerik a boszorkánytörténeteket.
Boszorkánymulatság
„Vó’t egy asszony, boszorkányféle vó’t. Minden éjjel (…) elment, senki se tudta, hova. A menyecske észrevette. (…) Úgy tett, mintha aludt vóna. (…) Az öregasszonya mester-gerendához nyúlt. Vó’t ott papírba valami kenőcs. Megdörzsölte vele a tenyerit. (…) A menyecske (…) megkente a tenyerit. Ő is eltávozott. Utolérte az öregasszonyt. (…) Elmentek egy körösztútra, (…) gyütt egy forgószél, (…) elvitte őket (…) egy borospincébe. (…) Ettek, ittak, mulattak. (…) A menyecske (…) ottmaradt, otthagyták. (…) Pár napig ott vó’t a pincébe.
Elment pár nap múlva a pince gazdája. Bement a menyecske, (…) elmesélte, hogy vó’t. A gazda kereste, igaz-e (…) igaz, akkor elvitték az öregasszonyt.”19
16 Zöldmezőszárnya 163–176.
17 Az ördögnek adott lányok 85–89.
18 A cigány meg a sárkány 224–232.
19 Az ördögnek adott lányok 232–233.
53 Boszorkánypatkolás
„Vó’t egy kovács. Két inasa vó’t. (…) A sovány azt mondta, (…) mindig vizes vagyok éccaka, (…) kilesem. (…) Begyütt a gazdaasszony, (…) ráterített valami fehéret, (…) átváltozott lóvá.
(…) Kivezette, (…) elnyargalt vele. (…) Fához kötötte, (…) ameddig a gazdaasszony bent vó’t, ő addig rugdalózott (…) míg le nem rúgta magárúl az a valamit, visszaváltozott, (…) újra fiú volt. (…) Mikor kijött a gazdaasszonya, rögtön ráterítette azt a valamit, (…) a gazdaasszonya rögtön átváltozott lóvá. (…) Hazáig vágtatott vele (…) és megpatkolta mind a négy lábát. (…) Reggel (…) mondta a gazda, hogy nagyon beteg. (…) Megnézték, hát mindkét kezén patkó, meg a lábain is.”20
VALKŰR: Jártamban-keltemben elvetődtem ír földre is. Íme, az ő meséjük:
A megbabonázott vaj
„Élt egyszer egy (…) gazdag paraszt, (…) nagy tehenészete volt. (…) egyszer csak azon vette észre magát, hogy a jószág hirtelen csúnyán leromlott, (…) a tehenek (…) alig bírtak kivánszorogni a mezőre, (…) tej helyett csak vért lehetett fejni. (…) minden vajákost és javasasszonyt megkeresett, (…) de mindhiába. (…) Bryan Costigan felesége az ajtóban üldögélt (…) zaklatott állapotban. (…) Megpillantott egy aprócska öregasszonyt, (…) melegen mondta neki az „Isten hoztá”-t. (…) Röviden elmondta az öregasszonynak, mi a helyzet. (…) Nagy sokára megszólalt:
– Van abból a tejből itt a házban? (…) Mutass nekem belőle egy keveset!
Az asszony megtöltött (…) egy korsót, (…) odaadta. (…) Megszagolta, (…) megkóstolta, (…) ki is köpte. (…)
– Hol az urad? (…) Beszélni akarok vele!
Rövidesen meg is érkezett.
– Szomszéd, (…) hallom, (…) sok bajod van a jószággal. (…) Mit adsz nekem, ha meggyógyítom a teheneidet?
– Amink csak van – felelte. (…)
– Én csak egy ezüst hatpennyst kérek, meg azt, hogy tegyetek mindent úgy, ahogy parancsolom. (…)
Odaadták (…) neki. (…) A vén csoroszlya előhúzott (…) egy fekete selyemszalagot, (…) mondván:
– Most eredj, és az első tehenet, amelyet megérintesz ezzel a szalaggal, tereld ide az udvarba. (…) Eridj, (…) hozzál nekem egy kis tejet minden tehéntől, (…) mind a kettőtöknek köpülnötök kell. Jól zárjátok be az ajtót, (…) ne legyen más világosság, csak a tűzé, és ki ne nyissátok a szátokat. (…)
Bryan bereteszelte az ajtókat, és nekiállt köpülni. (…) Hirtelen hangos kiáltás hallatszott.
(…)
– Valamit elrontottunk, egyelőre nem hat a varázslatom! (…) Itt van, ni! Nem csoda, hogy nem sikerült (…) a patkó miatt. Azonnal vegyétek le. (…)
Újrakezdték hát a dolgot, (…) ismét meghallották a kiáltást. (…) Egy vörös hajú vénasszony közeledik sebesen a ház felé. (…) Egyik szomszédjuk volt, és azt mondta, a legjobb tehene fuldoklik a tóban, (…) jöjjön, mentse meg a tehenet.
Bryan (…) követte, (…) vissza is tért. (…) Elmondta, (…) már régen gyanították, hogy a Sötétség Fejedelmével cimborál.
– Hát – mondta a vén banya (…) – nem elég, hogy lelepleztük, (…) meg is büntessük, (…) a jövőben ne árthasson. (…) Éjjel (…) egypár jó futós kutyát is vigyél magaddal, (…) ha meglátod, hogy a tehenek felé sompolyog valaki, (…) uszítsd rá a kutyákat. (…)
20 Az ördögnek adott lányok 235.
54
Elindultak. (…) Látták, (…) egy nagy nyúl ugrik ki, (…) gyorsan közeledett a tehenek felé.
(…) Odaért a legközelebbi tehénhez, hamar megszopta a tőgyét, aztán ment a következőhöz.
(…) Mire az utolsót is megszopta, a hasa (…) megdagadt, (…) ráuszították a kutyákat.
A nyúl sebes vágtába fogott. (…) Már látszott (…) Rachel Higgins kunyhója, (…) a nyúl (…) az ajtó felé iramodott, (…) elérte a nyílást. (…) Ekkor a legelöl rohanó kutya nekiugrott, és vadul megragadta a hátulját. (…) A nyúl felsikoltott, (…) küszködött, hogy kiszabadítsa magát. (…) Sikerült, (…) de a farkának egy darabja a kutya fogai között maradt. A férfiak belökték az ajtót, (…) az egész padló vérben úszott. (…) A vén Ráchel kilehelte a lelkét. (…) Éjjel eltemették, (…) családja pedig szégyenében (…) elköltözött a megyéből.”21
MODERÁTOR: Ki ne ismerné Jancsi és Juliska történetét, amelyben a két gyermek megkéri a boszorkányt, mutassa meg, hogyan kell ráülni a lapátra, és így vetik a kemencébe?
A szegény lány meg a boszorkány
„Élt egyszer régen egy ember, akinek három lánya volt. (…) A lányok elmentek az erdőre (…) nyírvesszőt tördelni. (…) Eltévedtek. (…) A húguk (…) felmászott egy fenyő tetejébe, (…) kutyaugatás ütötte meg a fülét. (…)
– Ahol kutya ugat, ott embert is találunk.
Egyszer csak egy kutyafej került a lábuk elé. (…) Megint felmászott egy fenyő tetejére, (…) kakas kukorékol, (…) ez jót jelent. (…) Sokáig mentek, s egyszer csak egy kakasfejet találtak.
(…) Szegény húguk sírva kapaszkodott fel a harmadik fenyő tetejére.
– Füst! Füst! – kiáltotta (…). Azt tanácsolta, (…) induljanak a füst felé. (…)
Egy hitvány kis házacskához értek. Ott egy rettenetes boszorkány élt. Haja szürke, mint a nyúl szőre, arca merő ránc, teste csont és bőr.
– Néném! Eressz be a házadba, (…) eltévedtünk.
– Jertek, csak jertek (…) Ti menni akartok? (…) Aki az ajtóm elé tett nagy mozsáron háromszor át tud szökni, az menjen innen békével, aki nem, az itt marad. (…) A te ugrásod nem sikerült. (…) Ülj csak itt, (…) elmegyek (…) darát őrölni. (…) – azzal ment is.
Ekkor a ház körül igen nagy víz támadt. (…) Egy (…) sovány, piszkos csikó jött, (…) ráült (…) az pedig elnyargalt, (…) átrepült a folyón. Még át sem ért a túlpartra, amikor (…) megjelent a boszorkány.
– Hogy keltetek át a folyón? – kiáltotta. (…)
– Ott van melletted egy malomkő meg egy csónak. Fél lábadra kösd a követ, a másikra a csónakot.
A boszorkány eszerint cselekedett, (…) odaveszett. (…) A lány köszönetet mondott a csikónak, és hazaindult. (…) hiába zörgött, kopogott a házuk kapuján, nem nyitották meg neki.
(…) Az istállóba ment hálni. Itt szokott (…) éjszakázni Albasti is. (…) Idejött. Megfojtotta a leányt, (…) megette. (…) Reggel (…) öccsei az istállóba mentek ganajt lapátolni. Egyike nénje haját lószőrnek gondolva szájába vette, s játszani kezdett rajta. A haj síró hangot adott:
– Jaj, anyám, apám, (…) nyissatok (…) nekem ajtót. (…) – Jaj, (…) Nem nyitottam ajtót, (…) magam veszejtettem el.”22
JÁNOS: A következő történet arról szól, tudni kell mikor, mit lehet mondani. Ha valaki rosszat szól, ráfizethet, de ezt inkább a Rómainak kellene mondania.
A púposok
„Élt egyszer két púpos ember. (…) Az egyik eltévedt az úton, s az erdő közepében táncoló boszorkányok közé jutott.
21 A megbabonázott puding 95–104.
22 Vatka meg Kalmez 147–49.
55 – Csütörtök, péntek és szombat között – mondogatták a boszorkányok.
A púpos (…) is rákezdte:
– Csütörtök, péntek és szombat között.
A boszorkányok sok ennivalót adtak neki és megtáncoltatták. Éjfél előtt ezt kérdezgették egymástól:
– Mit adjunk ennek az embernek? (…) – Vegyük le a púpját!
A (…) dolog teljesült, s az ember hazatért. A másik (…) kifaggatta. (…) A barátja elmesélte az esetet. (…) Az erdőben a másik púpos is látta a boszorkányok táncát. (…) Ő is rákezdte:
– Csütörtök, péntek és szombat között. – De még ezt is hozzátette: – Ha kell, még vasárnap is.
A boszorkányok nem szerették, ha vasárnapról beszélnek előttük, nekitámadtak a púposnak és jól ellátták a baját:
– Mi történjék ezzel az emberrel?
– Rakjuk rá a másik ember púpját!
Így a púpos két púppal hagyta el az erdőt.”23
23 Fehérvirág 70.
56
Az ördögről
MODERÁTOR: A boszorkányok után jöjjenek az ördögök. Nagyon érdekes történetek következnek. Az első saját néprajzi gyűjtés.
A becsületes ördöggyerek
A becsületes ördöggyerek