1896. június utolsó hetében nemzetközi távíró- és postakon-ferenciát rendeztek Budapesten. A rendezvénynek azért a magyar főváros adhatott otthont, mert távközlésben – Pus-kás Tivadar óta, aki először állította a szórakoztatás szolgála-tába az elektrotechnikát – nagyhatalomnak számítottunk.
Puskás találmányát, a telefonhírmondót először az 1881.
évi párizsi elektrotechnikai kiállításon mutatták be. Az Ope-raházban, a súgólyuktól jobbra és balra mikrofonokat helyez-tek el, s ezeknek a közvetítésével a kiállítási csarnokban fel-állított telefonfülkékben a közönség – belépődíj ellenében – meghallgathatta az előadást. Egy évvel később, 1882 január-jában pedig, a pesti Íróbál alkalmával a Nemzeti Színház ope-raelőadását közvetítették hasonló módon.
Puskás – miután visszatért Amerikából, ahol Edison mun-katársaként tanulmányozhatta a „távbeszélés technológiá-ját” – Párizsban telepedett le, s itt alakította ki a világ első telefonközpontját. Már ekkor tervbe vette, hogy második-ként Budapesten hoz létre hasonló vállalkozást. Az „Európai Edison Telefon-társaság” ausztriai és magyarországi hálóza-tának kiépítését fivérére, Puskás Ferencre bízta. Budapesten azonban – úgy látszik – nehezebben barátkoztak az újdonsá-gokkal, mint Párizsban.
Puskás Ferenc végigtalpalta az összes „illetékes osztályt”, de senki sem akarta elvállalni a telefonközpont ügyét. Végre egy öreg miniszteri tanácsos fogadta. Puskás ékes szóval bi-zonygatta, milyen korszakos találmány is a telefon, de az öreg tanácsos visszakérdezett:
– Mondja öcsém, maga el is hiszi ezt a sok bolondságot?
– De méltóságos uram – érvelt Puskás –, a telefont Ameri-kában már föltalálták, működik.
– Úgy! Ámérikában? Hát nem tudja, hogy ott minden svindli?
– Párizsban is megvan már, a bátyám csinálta – erősködött Puskás Ferenc.
195
– Na hiszen, azok a vicces franciák... Aztán, mondja, mire jó ez az egész? – nevetgélt tovább a miniszteri tanácsos.
– Hát ha mondjuk valakinek a gyermeke beteg, és sürgő-sen orvost kell hozzá hívni... Például méltóságod fiához – pengetett más húrokat Puskás.
– Az én fiam már banktitkár...
– Talán a kis unokája!
– Nincs unokám!
– Meg a kereskedőknek is, mennyivel könnyebb lenne, ha telefonon köthetnék az üzleteket...
– Őket hagyja békén, öcsém! Csalnak azok úgyis eleget – zárta le a vitát a miniszteri tanácsos.
Minden hivatali ódzkodás ellenére a hálózat azért csak ki-épült Budapesten is. 1881. május 1-én átadták a forgalomnak az első telefonközpontot. Akkor huszonhárom előfizetőt tar-tottak nyilván, közöttük néhány magánszemélyt, mint pél-dául gr. Lónyai Bélát, Weishut Alajos bankárt, Neuländer K.
férfiszabót, Lovrich Gusztáv ügyvédet, Kozmata Ferenc fény-képészt. Rajtuk kívül több intézmény is csatlakozott a háló-zathoz. Mindenekelőtt a Képviselőház, s külön annak házna-gya, Visontai Kovách László, aztán az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, továbbá két bank, három kereskedőcég, ugyanennyi szerkesztőség (a Pester Lloyd, a Pesti Hírlap és az Egyetértés), végül két szálloda, az Angol Királynő és a Va-dászkürt, valamint egy nyomda. A 23 előfizetőt 373 kilométer hosszú vonal kötötte össze.
Az első hazai távbeszélő-kezelő hölgy nevét is ismerjük:
Matkovits Júlia. Őt még Puskás Ferenc tanította be, később a Teréz Központ vezetője lett. A telefonkezelés bizalmi állás-nak számított, ezért a felvételt szigorú feltételekhez kötöt-ték. Mindenekelőtt „két úri család ajánlása” kellett, ezenkí-vül előírták „a jó megjelenést (?), a gyors felfogást, a tiszta kiejtést, a jó modort, a kellemesen csengő, de elég erős han-got, s legalább egy idegen nyelv ismeretét” is. A „telefonálás tudománya” csak lassan terjedt a városi középosztályban, különösen a cselédek telefonhasználatát érte sok kifogás.
Részlet egy úriasszony panaszaiból: „A telefonnal néha
196
zavarok támadtak a cselédek tudatlansága miatt. Például volt egy Viki nevű, igen korlátolt szobalányunk, nem is maradt soká, aki minden kioktatás ellenére, valahányszor a telefon szólt, és a telefonban kérdezték, ki beszél, ezt felelte: ’Itt Vik-tória beszél’... Így a telefonáló többszöri próbálkozás után, abban a hiszemben, hogy tévedésből a Viktória gőzmalmot vagy a hasonló nevű biztosítót kapcsolták, abbahagyta a kí-sérletezést.”
1893-ban Puskás Tivadar – aki időközben hazatelepült Pá-rizsból – létrehozta a budapesti telefonhírmondót. „Tele-fonújságom legfőképpen abban különbözik az eddigi újsá-goktól, hogy nem nyomtatás által készül, és nem olvasható, hanem maga az újság beszél... A telefonújság szerkesztőségi helyiségeiben a felolvasó az újságszöveget beolvassa az előtte levő hangfogóba (mikrofonba), amely a felolvasó beszédét a hálózaton keresztül az egyes előfizetőkhöz továbbítja... A hallgatók mindnyájan össze vannak kapcsolva a telefonúj-sággal, de nincsenek abban a helyzetben, hogy tetszésüknek vagy nemtetszésüknek nyilvánításával, vagy állandó kiabá-lással és a kapcsolat erőszakos megszakításával a felolvasót zavarják. Az általam feltalált, jól bevált berendezés lehetet-lenné teszi, hogy bármelyik hallgató az egy időben hallgató többiekkel vagy a felolvasóval magát észrevétetni tudná.”
A sok munka és izgalom, amely a telefon kiépítésével járt, megrongálta a feltaláló egészségét, hamarosan ágynak dőlt.
1893. február 15-én szólalt meg először a telefonhírmondó. A Magyar utca 6. szám alatt rendezték be a központját, saját há-lózata azonban még nem volt, a kapcsolást a postától kellett kérni. Puskás a további munkálatokat már az ágyból irányí-totta. Március 16-án az általa megálmodott és létrehozott há-lózat vitte szét a hírt a városban: „Puskás Tivadar, a telefon-hírmondó megteremtője, ma reggel fél kilenc órakor, életének 48-ik esztendejében, a Hungária szállóbeli lakásán meghalt.”
Kezdetben a telefonhírmondó csak „beszélő újságként”
működött, később egyre inkább a mai rádióhoz hasonlított.
Egyre népszerűbbé vált. 1894-ben 700, két évvel később már
197
több mint ötezer előfizetője volt. A millenniumi kiállításon külön pavilonban mutatták be történetét és technikai újdon-ságait.
A telefonhírmondó színvonalas műsort kínált. Újsághir-detésekben olvashatjuk, hogy az előfizetők a millenniumi esztendőben a többi között a Népszínházban előadott
„Orpheusz bájos zenéjét”, Thomán István zongoraművész já-tékát, Bródy Sándor műveit – az író előadásában – élvezhet-ték. Ízelítőként néhány részlet a hírmondó egyetlen napjá-nak programjából: „Magyar dalok, cimbalmon előadja Nagysey Sey Dezsőné úrnő. Nagyária a Carmen című operá-ból. Énekli Semsey Mariska operaénekes-nő. Nagy kettős a Troubadourból. Énekli Rózsa Izabella és Drechsler Jenő, a m.
kir. Operaház tagja. Utánzatok Madách Imre Ember tragédi-ájából. Gyenes, Gabányi, Egressy, Szacsvay, Vizvári előadási modorát utánozza Nagy Kálmán úr.”
A telefonhírmondó reggel fél kilenckor kezdte adását. Elő-fizetése négy hónapra 6 forint volt.
198