„Tejbe tök” suhancból portugál király

A

Brazíliából visszatérõ apa, D. Pedro császár portugál trónörökös leányának, Angra do Heroismo-ból 1832. március 23-án a követ-kezõket írja levelében: „Én azzal számolok, hogy megadod ne-kem azt a gyönyörûséget, hogy ugyanazzal a teljességgel, bölcsességgel és józansággal fogsz majd uralkodni a nemzet felett, mint amivel a nagyanyád, Mária Terézia kormányozta hajdan Ausztriát és Magyarországot. A magya-roktól még azt is kiérdemelte, hogy azt mondják neki „életünket adjuk a mi Mária Terézia királyunkért.”

1

A szöveg szellemessége mellett, ami a prag-matica sanctio-ra legalább annyira utal, mint kettejük párhuzamosan szinte reménytelen politikai helyzetére, e helyütt csak röviden térhetünk ki. Azt is csak jelezzük, hogy valóságos kultusz övezte a Rainha da Hungria nevet, amelyet eredetileg Marie de Hongrie kizárólag birtokolt Európa nyugati fe-lén, de azt kora utóbb Mária Teréziára ruházta át.

2

Amikor az apja után fél éven belül, 1835-ben elsõ hitvesét is elveszíti az anyai ágon félig maga is német portugál királynõ, mindössze tizenhat esztendõs. Az 1819-ben még a portugál királyi családnak – a napóleoni inváziók kényszerébõl – önkéntes számûzetése helyén, a távoli Rio de Janeiróban született királynõnek, orszá-ga belháborúi miatt valóban a magyar rendekhez hasonló és nagyvonalú tá-mogatókra lett volna szüksége.

3

D. Fernando II. Saxe Coburg de Gotha sze-mélyében az új hitves azonban minden volt, csak az a társ nem, akit marsi

erények emeltek volna Maria da Gloria oldalára. Az inkább mûvészlélek és a korántsem tudatosan katonának vagy államférfinak nevelt herceg, család-ja magyar birtokain hosszasan tépelõdik, mielõtt elfogadcsalád-ja a házassági aján-latot.

4

Bennünket azonban, mielõtt áttérünk közös sorsuk 1835-ban kezdõ-dõ fejezetére, az is érdekel, hogy a jövenkezdõ-dõ portugál királyi hitves és régens, D. Fernando II. magyar gyökei vajon milyen mértékben voltak fontosak egyáltalán. A késõbbi ibér király Bécsben született 1816. október 19-én szü-letett, Szász-Koburg-Gotha Ferdinánd György Ágost herceg (1785-1844) és neje, Koháry Antoinette Gabriella hercegnõ, Waldstein-Wartenberg grófné-ja (1797-1862) – a bécsi kongresszus „báli milliõjében” kötött házassága el-sõ gyermekeként. Teljes nevén Ferdinand August Franz Anton tehát félig magyar volt és anyai nagyapja végkívánságának megfelelõen maga az apai ág is viselte 1826-tól a Bécsben meglehetõsen jól csengõ Fürth Koháry ne-vet. Ez egyik feltétele volt amúgy annak, hogy a már „fiúsított” egyetlen le-ány után járó tekintélyes örökség a birtokukba jusson. Az õsi Koháryak – közülük kiemelkedik Hunyadi egy hõs vitéze mellett a XVII. század végé-nek katona és író István nevû sarja is – éppen a gyermek születése elõtti év-ben nyertek hercegi

ran-got. Az aulikus magyar kancellár nagyapa birto-kai hatalmas hitbizo-mányt képeztek. A ma már szlovák Csabrág és Szitnya családi törzste-rületén kívül Felvidéken és Magyarországon Fü-lek, Murány, Balogvár,

Ferdinánd király szülei

Rima, Szécs, Trencsén és Kecskemét mellett is rendelkezett földekkel, de voltak birtokaik – Walters Kirschen, Ebenthal vagy Dürrenkraut révén – osztrák területen is.

5

Az 1.800.000 forint értékû vagyon nagyságára jellem-zõ, hogy miatta – miként azt az 1826-os végrendelet elõ is írta – a Koháry örökösnõ hercegi férje lemond saját dukátusa esetleges utódlásáról is. Az egyébként „szín protestáns” Szász-Koburg-Gotha család vállalja, hogy ka-tolikus nevelésben részesíti a gyermekeket. Így paradox módon a hitbizo-mány mellett a „hit bizohitbizo-mányba tétele” is hozzájárult az egész gothai her-cegi család egy újabb tagja gyors felemelkedéséhez.

6

Mindössze egy gene-ráción belül mindez azt eredményezte, hogy Ferdinánd, – akinek elsõ uno-katestvére Albert, Viktória királynõ férje, valamint a nagybátyjuk I. Lipót néven már belga király volt –, ideális férjjelölt lehetett a portugál Dona Maria da Gloria számára. A katolizálási kényszer és vagyona révén tehát ép-pen a magyar vonal „apportja”egyáltalán nem volt lényegtelen, sõt részben oka is annak, hogy a késõbbi II Fernando egyáltalán egy katolikus ország királynõjének kérõje lehessen.

7

Ez annak ellenére is így van, hogy Portugá-liában voltak olyanok is, akik korántsem tartották a késõbbi D. Fernando II.

királyt méltónak a királynõ hitvesének szerepére. Úgy vélték, hogy mivel anyai felmenõi „csupán” egyszerû arisztokraták voltak, és õsei nem voltak szuverén államok fejei, a német szövetség nem válik a portugál korona javára.

8

A maliciózus megjegyzésben, amely Fronteira és Alorna grófjától származik, minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy voltak olyanok a végtelenül megosztott portugál politikai élet – a miguelisták és a liberálisok polgárháborúja zaja szinte még el sem ült – szereplõi között nem is keve-sen, akik a portugál „belsõ” házasság révén vélték konszolidálni saját hatal-mi pozícióikat. Nem is beszélve az un. „orleans-i” pártról, amely ha kül-földön is, de másutt keresett férjet az ifjú özvegy számára, vagyis úgy

vél-te, a nagyhatalmak más kontextusa kedvezõbb lehet a portugál királyság számára.

9

Minden politikai erõ és tényezõ egyetértett viszont – mint azt fel-iratában az ifjú özveggyel hamar tudatta is –, hogy a trón utódlása szem-pontjából mi sem kívánatosabb, mint gyors házassága. Ha viszont nézõpon-tot váltunk, korántsem biztos, hogy a Portugál Korona annyira kívánatos

„hozománynak” tûnt az ifjú herceg számára anyagi szempontból, hiszen há-zassága miatt le kellett mondania a Koháry birtokok búsás jövedelmérõl, ami korántsem ért fel azzal a juttatással, amit mint járadékot Portugáliában a királynõ hitveseként kapott.

10

Bár a Lavradio grófja által vezetett házassá-gi puhatolózó tárgyalásokon az alapelv az volt, hogy – ha lehet – a traházassá-giku- tragiku-san és hirtelen elhunyt August Leuchtenberg hercegéhez „indexálják” az új királyi hitves házassági szerzõdésbe foglalt anyagi jogait, D. Fernando II.

esetében a portugál diplomata évi 100 milreist helyezett kilátásba, a portu-gál parlament felhatalmazása nélkül.

11

Lavradio ugyancsak ígéretet tett arra, hogy teljesülni fog az is, amit különösen a herceg apja szorgalmazott: a had-sereg fõparancsnoki tisztség – és az ezzel járó marsalli rang – amirõl amúgy önként mond le utóbb a már király ”Zé Nabo”.

12

Az ifjú királynak ez a még a trónörökös születése elõtt kapott furcsa gúnyneve, ami kb. annyi, mint ma-gyarul a „Tejbe tök”, csak részben utalt zsenge korára. Noha egy éven belül tökéletesen elsajátította a portugált, idegensége két dolog miatt is kitûnt:

magasabb volt szinte mindenkinél, és még csak nem is pelyhedzett az álla.

Az új király kevés biográfusa mind egyetértett abban, hogy noha szorgal-masan törekedett minden kötelezettsége teljesítésére – beleértve a konszoli-dáció miatt is talán legfontosabbat, az utódok nemzését, hiszen tizenegy neki, s valóban, az elsõ (ráadásul fiú) gyermek megszületése után a katonai

rang és a király cím is megillette immár a portugál királynõ hitvesét. Érde-kes, hogy a királyi pár gyermekének születését a magyar sajtó is sietett kö-zölni. A Hírnök 1837. október 10-én, a trónörökös születésével kapcsolatos hír végén az esemény magyar vonatkozásáról is megemlékezik: „Így tehát a magyar vér a portugál nemzetnek egy hosszú királysort ígér, legyen az di-csõ és szerencsés!” A pozsonyi újság ráadásul még intimpistáskodik is. „A trónörökös atyja nagy kék szemével és az anyja viruló orczájával bír”, to-vábbá megjegyzi azt is, hogy az újszülött a keresztségben (a nem kevés, összesen tizennyolc) neve között a Géza és a Gyula is szerepel.

15

Nagyjából innen datálódik mindaz, ami a politikai szempontból koránt-sem könnyû királyi hitves jogállásá-ból, ha II. Fernandot nem is emeli a társuralkodói rangra, de „egyenjo-gúsítja” egy sor olyan területen, ahol valóban maradandót alkotott. Ez ki-finomult ízlése, mûvészi, ezen belül zenei és képzõmûvészeti talentuma-inak nem is feltétlenül csak amatõr kibontakoztatásán túl,

16

a kultúra és mûvészetpártolás Portugáliában ugyan korántsem ismeretlen formájában öltött testet. Ha most csak a nemzeti vé-dettséget élvezõ, mi több az UNESCO világörökségi listáján szereplõ azon portugál mûemlékeket sorjázzuk, amelyek a „Mûvész-Király” saját javadal-maiból részesített támogatásnak köszönhetõen menekültek meg az enyé-szettõl, megdöbbenünk azon, hogy mennyi mindent köszönhetünk pártoló tevékenységének. A lisszaboni Jeromos kolostor, a Belémi Torony, az évo-rai Diana tempom – ma úgy mondanánk mûemlékvédelmi állagmegóvása

Fernando és Mária

és/vagy renoválása mellett-, neki köszönhetõ, hogy a második, un. Avis-rendi dinasztia temetkezési kegyeleti temploma a késõ-gótikus Batalha, még ma is látogatható.

17

Bõkezû mecénás a kultúra más területein is. A sa-ját vagyonából alkalmazza például, az épülõ Ajuda Palotában a királyi könyvtár katalogizálására az akkor pályakezdõ történész és szépíró, liberá-lis politikus és gondolkodó Alexandre Herculanot, azt az élete végén Vila dos Lobos-i visszavonultságában élõ remetét, aki innen hetente küldött egy kosár friss gyümölcsöt az õt hajdan felkaroló királynak. Festõk és zenészek bõkezû ösztöndíjai

18

azt a célt szolgálták, hogy a hamar magáénak vallott új hazája

19

legtehetségesebb mûvészei külföldön a legjobb mesterektõl tanul-hassanak. Ezek közül a témánk szempontjából

külön figyelmet érdemel, hogy a király Viana da Motát, a jeles zeneszerzõ virtuózt éppen ahhoz a Liszt Ferenchez küldi mesteri stúdiumokra,

20

Az ún. „grand tour”, a XIX. század úgy portugál, mint magyar arisztokra-tái által gyakorolt, kifejezetten tanulmányaikat lezáró, de még pedagógiai szándékú, és az élet másutt és az utazás során gyûjthetõ jó példáinak befo-gadására szolgáló „politikai-kulturális turizmus” körei csak meglehetõsen ritkán metszették egymást. A portugálok eljutnak ugyan Középsõ-Európába,

Liszt és tanítványa