Bevezetés
A fenntartható fejlődés az ENSZ Környezet és Fejlődés Világbizo ságának je-lentésével került a tudományos és a politikai köztudatba, eszerint a fenntartható fejlődés a jelen szükségleteit úgy elégíti ki, hogy nem korlátozza az eljövendő generációkat sem szükségleteik kielégítésében (Brundtland, 1987). E máig alap-vetőnek számító defi níció, amelynek kulcsa a generációk közö i egyenlőség, a közgazdasági értelemben ve fejlődés (növekedés) környezeti korlátok mentén történő újragondolását célozza meg elsősorban a generációk közö i egyenlőségre alapozva, amivel tulajdonképpen a fejlesztői és a környezetvédelmi lobbi ér-dekeit egyszerre próbálja szolgálni (Lélé 1991, idézi Ekins 1993). A fenntartható fejlődés átfogó, ám szükségszerűen kissé homályos koncepciója az elmúlt két évtizedben vált széles körben használatossá, és a kritikák ellenére meghódíto a az ágazati politikák jelentős részét, az üzleti világot és a legkülönbözőbb tu-dományos diszciplínákat.
A vidéki térségek fenntartható fejlődése a vidéki térségek fejlesztését szol-gáló uniós strukturális támogatási rendszer hanyatlásával nyert egyre nagyobb teret Európában (Nemes, 2005). Az 1980-as évek végétől szinte évről-évre je-lentek meg olyan politikai beszédek és hivatalos dokumentumok, amelyek a vidékfejlesztés integrált megközelítésének fontosságát hirde ék, és a vi-dékfejlesztés fenntarthatóságban betöltö szerepét hangsúlyozták (többek kö-zö a Vidéki társadalom jövője címet viselő konferencia 1988-ban, a Cork-i deklaráció 1996-ban, vagy a salzburg-i konferencia 2003-ban). A fenntartható vidékfejlesztés koncepciója hasonló népszerűséget szerze a tudományos élet-ben is, többek közö abból a felismerésből kiindulva, hogy a társadalom szá-mára létfontosságú ökoszisztéma-szolgáltatások többségét helyi közösségek tarto ák fenn vidéki területeken, így a vidékfejlesztés – amely jelentősen be-folyásolja a vidéki tevékenységi formákat és megélhetési lehetőségeket – képes hozzájárulni ezen ökoszisztéma-szolgáltatások megőrzéséhez, ezáltal pedig a fenntarthatósághoz (Midmore–Whi aker 2000).
A fenntartható vidékfejlesztés sokszereplős, komplex folyamatában, amely-ben a vidéki térségek felzárkóztatásának alapja a közösségi részvétel és a helyi
erőforrások tudatos és környezetkímélő használata (Szakál 1999; Jenkins 2000), többféle tudás jelenik meg egyszerre, és lép interakcióba egymással. E tudások, és a köztük zajló interakció elemzése közelebb vihet bennünket a fenntartható vidékfejlesztés megismeréséhez, lehetőségeinek és korlátainak feltárásához, és hozzájárulhat a vidékfejlesztési politikák hatásainak elemzéséhez is. E fel-ismerésre alapozva indult el 2004-ben a CORASON – A Cognitive Approach to Rural Sustainable Development nevet viselő nemzetközi kutatási projekt, amely tizenkét európai országban vizsgálta két éven keresztül a fenntartható vidék-fejlesztéshez kapcsolódó fontosabb területeken (többek közö a földhasználat, az élelmiszertermelés, a civil társadalom, az innováció terén) megjelenő tu-dásformákat és a közö ük lévő kölcsönhatásokat.1 Tanulmányunkban a kutatás magyarországi tapasztalatait foglaljuk össze különös tekinte el arra, hogy a vi-dékfejlesztés helyi szintjén megjelenő tudásformák összetétele és a köztük lévő interakció milyen kapcsolatban van a fenntarthatósággal. E kötet egy másik ta-nulmánya a vidékfejlesztési projektekben artikulálódó hatalmi viszonyok szem-szögéből rendszerezi a CORASON kutatási projekt nemzetközi tapasztalatait, s kitüntete fi gyelmet szentel a projektosztály tagjainak, illetve a főként általuk birtokolt menedzseri tudás szerepének (Csurgó–Kovách–Kucerova ugyanebben a kötetben). Bár a menedzseri tudás fontos szerephez jut jelen írásban is, e ta-nulmány elsődleges célja a fenntarthatóság, a vidékfejlesztés és a tudáshasználat közö i kapcsolódások feltárása és elemzése a magyar ese anulmányok kap-csán. Ennek megfelelően tanulmányunkban az alábbi három alapvető kérdésre keressük a választ: milyen tudásformákat használnak a vidékfejlesztés helyi szintjén megjelenő szereplők, hogyan és milyen kölcsönhatások keletkeznek e tudásformák közö , s mindez miként hat a szereplők által működtete te-vékenységek fenntarthatóságára.
A tanulmány következő részében a szakirodalom alapján röviden felvázoljuk a fenntartható fejlődés, a vidékfejlesztés és a tudásformák közö i teoretikus kapcsolatrendszert, s amelle érvelünk, hogy a fenntarthatóság platform meg-közelítése egy új és jól használható értelmezési keretet teremt a tanulmányban szereplő három kulcsfogalom – a fenntartható fejlődés, a vidékfejlesztés és a tu-dás – összekapcsolására. Ezt követően két magyar ese anulmányt mutatunk be, amelyek kapcsán vizsgáljuk a kiragado vidékfejlesztési tevékenységekben megjelenő tudásformákat, és a tevékenységek fenntarthatósághoz való viszonyát.
Az eset-tanulmányokban megjelenő tudásformák részletes elemzése során meg-állapítjuk, hogy a vidékfejlesztés helyi szintjén megjelenő szereplők igen sok-színű tudáskészle el rendelkeznek, ám saját tudásukat ritkán osztják meg má-sokkal, így nem használják ki a tudásinterakcióban rejlő lehetőségeket.
1 Az EU 6. keretprogramja által fi nanszírozo kutatásban a Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézete kutatói közül részt ve Kovách Imre, Csurgó Bernade , Kelemen Eszter, Kristóf Luca, Megyesi Boldizsár és Nagy Ildikó. A kutatásról bővebb információt közöl a h p://www.corason.hu honlap.
t dáshasználat a vidékfejlesztésben
122
Elméleti há ér
A fenntartható fejlődés meghatározására az elmúlt húsz év során számos de-fi níció születe , amelyek többsége a növekedés környezeti korlátait és tár-sadalmi hatásait felismerve a környezeti szempontokat fi gyelembe vevő, társadalmilag igazságos és gazdaságilag életképes fejlesztés melle érvel. A fenn-tarthatóság ökológiai közgazdaságtanban elterjedt, három pillérre épülő meg-közelítése (környezeti, társadalmi és gazdasági, részletesebben lásd Goodland 1995) rendszerszemléletet tükröz, és jól kapcsolódik a természeti és társadalmi rendszer együ fejlődését tételező koevolúciós elmélethez is (Norgaard 1985), így a fenntarthatóságnak egy olyan komplex megközelítését adja, amely szerint a gazdasági és a társadalmi rendszerek a globális ökológiai rendszerbe ágya-zo ak, és egymással kölcsönhatásban fejlődnek. Ezek alapján a fenntarthatóság záloga az, hogy a gazdasági és társadalmi rendszer egymással harmóniában, úgy fejlődjön, hogy ne lépje túl az ökológiai rendszer korlátait. A fenntartható fejlődést jelentő ideális állapot elérésére (vagy egyesek, pl. Norgaard, szerint visszaállítására) több lehetőség kínálkozik. Az ökológiai modernizáció követői szerint például a technológiai fejlődés a kulcs a fenntarthatóság elérésében (lásd például Mol–Sonnenfeld 2000), mások szerint a fenntarthatóság a (nyugati) ér-tékrend és életvitel megváltoztatását igényli (Scoones 1998, Merchant 1997, mind-ke őt idézi Bruckmeier 2004), a természet- és társadalomtudományok határán kutatók pedig a részvételen alapuló adaptív ökoszisztéma menedzsmentben lát-ják a megoldást (Olsson–Folke–Berkes 2004). A fenntartható fejlődés fentihez hasonló, normatív defi nícióival (lásd összefoglalásul Meppem–Gill 1998) szem-ben ugyanakkor jogosan fogalmazódik meg a kritika, hogy azok homályosak, különböző érdekek ütközőpontjául szolgálnak, és elfedik a mögö es hatalmi viszonyokból származó konfl iktusokat.
A fenntartható fejlődés helyi vagy regionális fókuszú újabb megközelítései részben a fenti kritikákra ado válaszként arra hívják fel a fi gyelmet, hogy a fenntartható fejlődést folyamatként értelmezve a fenntarthatóságot eszköznek is tekinthetjük. Meppem és Gill szerint a szakértői tudásra épülő tradicionális fejlesztési modellek nem képesek a mai komplex, változékony világ kihívása-inak megfelelni, hiszen az állandó strukturális változások világában a tudás kontextusfüggő (situated knowledge – lásd pl. Haraway 1988). Ez megköveteli, hogy a fejlesztési projektekben a legkülönbözőbb tudásformákkal, értékelkö-teleze séggel és érdekekkel bíró szereplők is részt vegyenek. Az ennek nyo-mán kialakuló tudásmegosztás révén a fejlesztési projektek a közös tanulás for-rásává válnak (Meppem–Gill 1998). Ily módon a fenntartható fejlődés, illetve annak tervezése értelmezhető olyan kölcsönös tanulási folyamatként, amely-ben a szakértői és a laikus tudás közö i megkülönböztetés felesleges, hiszen a folyamatosan változó kontextushoz való igazodás során bármilyen tudásforma fontossá válhat, függetlenül a tudás irányultságától és forrásától, vagy a birtokló
a t dásinterakció szerepe a vidéki térségek fenntartható fejl désében
személyétől. Meppem szerint e tanulási folyamat, illetve a benne megvalósuló kölcsönös, kommunikációra épülő interakció (refl exive communicative interaction) a fenntarthatóságot kiinduló koncepcióként használja, amelynek megvitatása és értelmezése során a szereplők közösen defi niálják a fejlesztési tevékenység (projekt) irányvonalait. Ez az interakció szükségszerűen transzdiszciplináris tudományfelfogásra (azaz különböző diszciplínák határain, laikusok együ -működésével zajló, problémaorientált tudományos munkára) és metodológiai pluralizmusra (vagyis a különböző tudásformák és érvelések közö i hatalmi megkülönböztetés szándékos feloldására törekvő módszertani sokféleségre), mint az interakció minőségét meghatározó feltételekre épül. Az interakció mi-nősége pedig a tanulási folyamat eredményeként születő fejlesztési projektek és tevékenységek értékeléséhez ad információt (Meppem 2000).
Ebben az értelmezésben a fenntarthatóság egyfajta híd vagy integratív kon-cepcióként jelenik meg (Paehlke 2005, Bruckmeier 2004), amely nem defi niálható egyszer s mindenkorra, tekintve, hogy különböző szereplők kommunikációja során nyeri el folyamatosan változó értelmét. A fenntarthatóság sokkal inkább egy platform, amely a fejlesztési folyamat különböző szereplői számára lehetővé teszi, hogy ötleteiket, meglátásaikat, értékválasztásaikat becsatornázzák a fej-lesztési diskurzusba (Bruckmeier–Kopytina 2006). Ha a fenntartható fejlődési projektek tervezése során kialakul a fenntarthatóságot platform fogalomként használó interakció, megvalósulhat a tudásformák széles körének integrációja.
Az így elkészülő stratégia és megvalósuló projekt pedig a tervezési folyamat során egymással versengő álláspontok lenyomata lesz, amely azt is tükrözi, hogy a kiválaszto kritériumok és tevékenységek miért és hogyan váltak mérv-adóvá, illetve milyen hatásokat eredményezhetnek (Meppem 2000). Bár a fenn-tarthatóság platformként, vagy tanulási folyamatként való értelmezése nem kevésbé normatív, mint a korábban hivatkozo , rendszerszemléletre épülő há-rom pillér, ez a megközelítés egyfajta eszközt és technikai útmutatót ad a ku-tatók, fejlesztők kezébe azzal, hogy a fenntarthatóságot a fenntartható fejlődés tervezése során tárgyalási alapnak tekinti, amely lehetőséget ad az eltérő at-titűdök, értelmezések és érdekek ütköztetésére. Így válhat a fenntarthatóság a fejlesztési tevékenység során eszközzé, amely a szereplők interakcióját és tu-dásuk megosztását segíti elő.
Az elméleti keret felvázolása során a tudáshasználatot mindeddig csak a fenntartható fejlődéssel hoztuk kapcsolatba, tanulmányunk középpontjában ugyanakkor a (fenntartható) vidékfejlesztésben zajló tudásinterakció áll. A fenn-tartható vidékfejlesztés két ok mia sem tárgyalható a fennfenn-tartható fejlődéstől elválasztva. Egyrészt, amint a bevezetőben is szerepel, a vidéki térségek jelentik a fenntartható fejlődés erőforrás-lelőhelyét (Midmore–Whi aker 2000). Másrészt bármilyen, a fenntartható jelzővel illete fogalom csak a kiinduló koncepció, a fenntartható fejlődés ismeretében nyerheti el értelmét. Nem meglepő hát, hogy a fenntartható fejlődés és vidékfejlesztés diskurzusai (úgy a politikában, mint
t dáshasználat a vidékfejlesztésben
124
a tudományos életben) nem válnak el egymástól egyértelműen (Bruckmeier 2004, Kelemen 2007), vagy hogy gyakrabban találunk a vidékfejlesztés fenn-tarthatóbbá tételének lehetőségeit leíró empirikus példákat és azok elemzésére épülő modelleket, mint teoretikusan megalapozo defi níciókat.
Van der Ploeg és szerzőtársai empirikus tapasztalatokra hivatkozva egy új vi-dékfejlesztési paradigma megjelenéséről írnak, amelynek újdonságértéke abban rejlik, hogy a vidéken élők (gazdálkodók, szolgáltatók, stb.) pusztán megélhetési tevékenységüket folytatva is képesek hozzájárulni a fenntarthatósághoz. Fel-fogásukban a vidékfejlesztés egy olyan, több területi szintet átfogó, sokszereplős és sokoldalú folyamat, amely a vidéki emberek globális kihívásokra ado vá-laszreakcióiból bontakozik ki. Az új paradigma szerint a vidékfejlesztés kulcsa a hálózatosodás, amelyen keresztül a vidékfejlesztési szereplők különböző helyi és nem helyi erőforrásokat revitalizálnak és kombinálnak, a helyi erőforrások újrafelfedezése során pedig elfelede nek vagy haszontalannak hi kulturális, társadalmi és természeti tőkefajtákat kapcsolnak össze (Van der Ploeg és társai 2000, Van der Ploeg–Renting 2004). Van der Ploeg és Renting, bár alapvetően épít az endogén fejlesztés koncepciójára (Ray 1998, 1999), a fenntarthatósághoz való kapcsolódással meg is haladja azt. A szerzőpáros szerint ugyanis a vi-dékfejlesztés új paradigmája a hálózatosodáson, együ működésen keresztül rejte társadalmi erőforrásokat szabadít fel; a posztmodern fogyasztói szo-kásokra refl ektáló, helyi erőforrásokra épülő termékstruktúra piacosításán ke-resztül magasabb jövedelmet generál; a természeti erőforrások tiszteletben tar-tásával pedig azok megőrzéséhez is hozzájárul. Mindezek által a vidékfejlesztés új paradigmáját képviselő kezdeményezések társadalmi, gazdasági és ökológiai vonatkozásban is a fenntarthatóságot erősítik (Van der Ploeg–Renting 2004).
Marsden megerősíti a vidékfejlesztés új paradigmájának létét, amely szerinte új típusú gondola ársításra (associationalism), szövetkezésre és hálózatosodásra, retro-innovációra, ökológiai vállalkozásokra (ecological entrepreneurship) és a lokalitás térbeli kihasználására épít. Amelle érvel, hogy az új paradigma ke-retében megjelenő vidékfejlesztési kezdeményezések a korábbiaknál sokkal öko-logikusabbak és fenntarthatóbbak, ezért a vidékkutatás megszoko módszereivel nem vizsgálhatóak megfelelően. Az új vidékfejlesztési paradigmához ajánlo elemzési keret az agro-ökológia, illetve az ökológiai modernizáció, amely a ku-tatót konstruktivista és kritikai szerepbe helyezve, a koevolúció, a helyi tudás és az endogén erőforrások fogalmait használva képes az újonnan megjelenő vi-dékfejlesztési kezdeményezések értelmezésére (Marsden 2006).
A vidékfejlesztés új paradigmája Marsdentől az autonóm jelzőt kapta, ez azonban sokkal inkább utal a fejlesztési forrásoktól, pályázatoktól való füg-getlenedésre, semmint a vidékfejlesztési szereplők individualizációjára. Az új paradigmát kutatók írásaiból kiderül, hogy az új, autonóm kezdeményezések a szereplők közö i szoros együ működésre, közösségi részvételre és cselekvőké-pessé tételre (empowerment) épülnek, a szereplők sokszínűsége, a helyi tudás
fel-a t dásinterfel-akció szerepe fel-a vidéki térségek fenntfel-arthfel-ató fejl désében
értékelődése pedig arra is utal, hogy ezek a kezdeményezések tudásmegosztáson, közös tudás generálásán alapulnak. A vidékfejlesztés új paradigmája ennek el-lenére keveset mond a tudásinterakció vidékfejlesztésben betöltö szerepéről és fenntartható fejlődésre gyakorolt hatásáról. A fenntarthatóság platform meg-közelítése, azáltal, hogy a szereplők és az általuk használt tudás interakcióját helyezi középpontba, képes ezt a hiátust kezelni, így hozzájárulhat az új vi-dékfejlesztési kezdeményezések mélyebb megértéséhez. Bár az új paradigma kezdeményezései az ökológiai, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság hármas mércéjével mérve mindeddig fenntartható(bb)nak bizonyultak, értékelésük is új alapokra helyezhető a platform koncepciót használva. Tanulmányunk ezek-re a felismerésekezek-re épít, amikor a fenntarthatóság platform megközelítéséből kiindulva vizsgál két, az új vidékfejlesztési paradigmába legalább részben be-illő magyar vidékfejlesztési kezdeményezést a szereplők és az általuk használt tudások közö i interakciók szempontjából.
Mielő azonban á érnénk az ese anulmányok bemutatására és elemzésére, szükséges tisztázni az elemzés egy további alapfogalmát, a tudás és a tudásfor-mák általunk használt megközelítését.2 A fenntartható vidékfejlesztésben meg-jelenő tudás elemzésekor kiindulhatunk a tudományos, a helyi (tradicionális) és a menedzseri tudás közö i megkülönböztetésből. A tudományos és a helyi tudás közö i különbségtétel szinte hagyományosnak mondható: a tudományos tudásról a szakirodalom többek közö azt emeli ki, hogy explicit formában je-lenik meg, jól dokumentált, intézményesíte körülmények közö sajátítható el és szekvenciális; míg a helyi tudás sokkal inkább tacit formában van jelen, kísérleti jellegű, informális módon sajátítható el és szimultán (Rahman, 2000;
Bruckmeier, 2004). A helyi tudás sokszor a tradicionális tudással is egybeesik (angol szóhasználatban gyakran indigenous knowledge), bár dinamikájuk eltérő lehet: míg a tradicionális tudás apáról fi úra öröklődik generációkon keresztül, a helyi tudás jellegzetessége csak a helyspecifi kusság, megszerzése nem fel-tétlenül kapcsolódik generációs örökléshez (Bodorkós és társai 2005; Folke 2004). Természetesen sem a tudományos, sem a helyi tudás nem tekinthető ho-mogénnek, vidékfejlesztésben betöltö szerepük ugyanakkor viszonylag jól defi niált. A tudományos tudás a vidékre, vidékfejlesztésre vonatkozó átfogó elméleteket, tudományos módszereket, illetve különböző térségekben végze kutatások általánosítható tanulságait gyűjti össze, amit a vidékfejlesztés sze-replői tevékenységük során a gyakorlatban is használhatnak. E tudásforma gya-korlatban történő használata ugyanakkor megköveteli, hogy az összegyűjtö elméleteket, módszereket, tapasztalatokat lefordítsák és értelmezzék a helyi ado ságokra, amelyeket az o élők ismernek a legjobban. A tudományos tudás gyakorlati alkalmazása tehát a helyi tudáson (a helyi, természeti és táji ado
-2 Tanulmányunkban a CORASON kutatás tipológiájának megfelelően a tudásforma kifejezést használjuk, amikor hasonló eredete, irányultsága és jellege alapján azonos csoportba sorolható tu-dásokra gondolunk.
t dáshasználat a vidékfejlesztésben
126
ságok, szokások, normák stb. ismeretén) keresztül valósítható meg, a helyi tu-dás ugyanakkor önmagában is jelentős lehet, például a természeti ado ságok változásához való alkalmazkodás esetén (lásd pl. Hares és társai 2006).
A tudományos és a helyi tudáshoz képest új keletű menedzseri tudás kü-lönösen tudásformává vált a vidékfejlesztésben a projektesedés elterjedésével.
A folyamat során „közösségi és részben magánforrásokból származó fejlesztési támo-gatásokat, valamint (…) eszközöket, ötleteket, tudást és hatalmat” közvetítenek a pro-jekt osztály tagjai (Kovách–Kucerova 2006, 4.o.). A menedzseri tudás birtokosai gyakorta ebbe a csoportba tartoznak, de lehetnek kívülállók, egyszerű vidéki vállalkozók, hétköznapi emberek is, akiknek fő tevékenysége nem kötődik vi-dékfejlesztési projektekhez, mégis hozzájárul az ado térség és az abban élő kö-zösség fejlődéséhez. A menedzseri tudásformát a jogi, pénzügyi, intézményi viszonyok és szokásrendszer ismeretével, a pályázatírás és adminisztráció tu-dományával, a projektmenedzsmen el azonosítjuk. Az ily módon defi niált tu-dásforma ugyanakkor nehezen értelmezhető a tudományos és a helyi tudás dichotómiájában, tekintve, hogy a menedzseri tudás sem nem tudományos, sem nem helyi, miközben tudományos és helyi elemekkel egyaránt rendelkezik.
Bár explicit formában megjelenik és intézményesíte módon tanulható, gyak-ran kísérleti jellegű és személyhez kötö (Bruckmeier, 2004). A menedzseri tu-dás hordoz helyspecifi kus elemeket, ugyanakkor nem egy meghatározo hely-hez kötődik, hanem egy tágabban értelmeze intézményi és gazdasági kon-textushoz. Vizsgálatát az indokolja, hogy a menedzseri tudás az utóbbi évek-ben megkülönböztete szerepet szerze a vidékfejlesztésévek-ben, tekintve, hogy a gazdasági és politikai szereplők többsége (jóformán a vidékfejlesztés teljes in-tézményi há ere) a menedzseri tudásformát helyezi előtérbe a vidékfejlesztésben résztvevő aktorok más jellegű tudása helye .
Az ese anulmányok során is e három tudásformát – a tudományos, a helyi és a menedzseri tudást – elemezzük, hogy eredetüket, használatukat és a köz-tük lévő interakciókat megismerve jobban megértsük az új vidékfejlesztési kez-deményezések jellegét és fenntarthatósághoz való viszonyát.
Tudáshasználat a magyar vidékfejlesztési gyakorlatban
A Mezőtúri Kistérségben készíte átfogó kutatásunkból e fejezetben két eset-tanulmányt ismertetünk. Az ese anulmányok Mezőtúron készíte félig struk-turált interjúkon alapulnak, s egy-egy vidékfejlesztési kezdeményezést mu-tatnak be (vidékfejlesztés ala ez esetben a tágabban értelmeze endogén fej-lődést értve – lásd pl. Ray 1998, 1999, Van der Ploeg és társai 2000, Jenkins 2000).
A két ese anulmány bemutatása után elemezzük, hogy az ese anulmány sze-replői milyen szerepet töltenek be a helyi gazdasági életben és tevékenységük
a t dásinterakció szerepe a vidéki térségek fenntartható fejl désében
során az elméleti bevezetőben bemutato tudásformák milyen kombinációját alkalmazzák.
Ese anulmányok
Az első ese anulmányban egy kisvárosban élő, hatvan év körüli, helyi szár-mazású gazdálkodó tevékenységét elemezzük. A gazda feleségével él, gyer-mekeik felnő ek. A két önálló család gazdálkodása kiegészíti egymást: az apa szántóföldi növényeket termeszt, a fi a pedig szarvasmarhát hizlal.
A gazdálkodó pár mindkét tagja régóta a városban él, ahová még i an köl-töztek a környékbeli falvak egyikéből. Mindke en szegény paraszti családból származnak, szüleik is mezőgazdasági munkát végeztek először a környék ura-dalmaiban, később a termelőszövetkezetben. A házaspár jelenleg gabonaféléket, kukoricát, napraforgót termel közel 250 hektáron, amelyből 200 hektárt hasz-nálnak szántóként, a maradék ötvenet pedig gyepként. Gazdaságukat apránként fejleszte ék mai méretére a rendszerváltást követően, földterületeik jelentős ré-szét ma is bérlik.
Korábban mindke en a helyi termelőszövetkezetben dolgoztak, de 1992-ben kiléptek a téeszből, vásároltak egy traktort, és éveken át abból éltek, hogy a fér-fi gépi bérmunkát végze különböző gazdálkodóknak. Az elmúlt 13 évben vá-sároltak még egy traktort, és beszerezték az összes gazdálkodáshoz szükséges munkagépet. A gépi fejlesztések jelentős részét SAPARD támogatásból fedezték.
A gazdának a termelés során nincs szüksége segítségre, minden munkát egye-dül végez, míg az adminisztrációt felesége intézi, aki a téeszben könyvelő volt.
A közelmúltban gazdasági társaságot alapíto ak a régió más gazdáival közösen.
Az új vállalkozás célja, hogy a gazdák a régióban kiemelkedő minőségű búzát termeljenek, előre rögzíte , egységes technológia szerint. Az így megtermelt
Az új vállalkozás célja, hogy a gazdák a régióban kiemelkedő minőségű búzát termeljenek, előre rögzíte , egységes technológia szerint. Az így megtermelt