Most is a korábbi könyvemben alkalmazott – a mai nyelvtani szabályoktól eltérő – módszerhez folyamodtam. Mivel a megyebeli települések javarésze ma nem Magyarországon található, ezért nem érintették őket a mai – a települések nevét egybeíró – helységnévírási szabályok. Alkalmazásuk – mondjuk két, önálló tag-juknak (pl. Aranyos Patak, Magyar Jesztreb) egybeírása – a kutatás számára ne-hezen követhetővé tette volna felismerésüket. Végül azonban nemcsak ezen tele-pülések esetében maradtam meg a helység két szóból álló elnevezésénél, hanem sok esetben a mai magyarországi települések elnevezésénél is. Így gyakran for-dul elő a Külső Bőcs, Alsó Dobsza (vagy talán Alsó Dopsza?) stb. forma, még azt sem állítom, hogy ebben mindig következetes tudtam maradni. Sárospatak esetében groteszkül hatott volna a különírás, a korban használt Sáros Nagypatak és Sáros Kispatak esetében viszont az egybeírás tűnt volna erőltetettnek. Az Alsó Dobsza formában mutatkozó bizonytalanságom ugyanakkor egy további problé-mára is rávilágít. A korban jó néhány település neve több változatban is bekerül-hetett az összeírásokba (pl. Alsó Dobsza vagy Alsó Dopsza, Ladmóc vagy Lagmóc, Máca vagy Málca). Ilyen esetekben igyekeztem egységesíteni az
13
Uo. I. k. 13. lap.
vezést. Nem mindig voltam azonban következetes a két tagból álló helységek nevének ABC-be foglalásakor. A kötet végén található falunévsorban egyértel-műen az ABC rendet alkalmaztam, táblázataimban azonban az egymáshoz közel fekvő, azonos nevű (pl. Kis és Nagy előjelű) településeket igyekeztem egymás mellett, rendszerint a név második tagjának kezdőbetűje szerint besorolni.
Egy másik esetben viszont sikerült következetesnek lennem. Elkerültem a
du-alista korszak végén kezdeményezett erőszakos helységnév-magyarosítások
sok-szor torzszülött teremtményeit (pl. Kolbászóból Végaszó; Krivoscsányból
Göd-rös; Sztakcsin Rosztokából Zuhatag; Velopoljéből Szélesmező, Zamútóból
Opál-hegy, Zbojból Harcos stb.), mivel ezek ugyancsak megnehezítették volna a mai
névazonosítást. A mai szlovák névhasználat egyébként a szlovák és ruszin
lakos-ságú települések esetében általában visszatért az eredeti, a 18. században
hivata-losan is használt névalakhoz, legfeljebb a szlovák nyelv szabályai szerinti
he-lyesírásukra való áttérésben találhatunk különbséget. (A forrásokkal való
össze-vethetőség érdekében igyekeztem a 18. századi névalakot használni.) A magyar
lakosságú helységek esetében azonban a múlt tisztelete szomszédjainknál már
nem érvényesült. Azt még meg lehetne érteni, hogy a korábbi – a többségi
lakos-ság nemzetiségi hovatartozására utaló, mára bizonyos olvasatban pejoratívnak
gondolt – Tót jelzőt (pl. Tót Kriva, Tót Volova, Tót Izsép, Tót Jesztreb) az
ese-tek egy részében szemérmesen szlovákra módosították (pl. Slovenské Krivé,
Slo-venská Volová, a főnév nemének megfelelően), vagy más megkülönböztető
jel-zővel látták el (Višnỳ Žipov, Jastrabie nad Topl’ou), a Magyar jelzőt (pl. Magyar
Izsép, Magyar Jesztreb) pedig öntudatosan elhagyva, az alsó vagy zempléni
jel-zővel helyettesítették (Nižnỳ Žipov, Zemplinske Jastrebie), azt viszont kevésbé,
hogy miért kellett mások (általában a magyar lakta települések) nevét úgy
meg-változtatni, hogy eredeti (a forrásokban használt) formájukra ne, vagy alig
lehes-sen ráismerni (Deregnyő – Drahňov, Hegyi – Zemplinske Kopčany, Imreg –
Bre-hov stb.). Csekély vigasz lehetne, hogy a szocialista korszakban klerikálisnak
bé-lyegzett nevétől megfosztott, az I. világháborúig kizárólag magyarok által lakott
Szent Mária (amit a megboldogult Csehszlovákiában Bodrognak neveztek)
leg-alább szlovák alakban (Svätá Mária) visszakapta a nevét. Ahogy elkerültem a
dualista korszak erőltetett névmagyarosításait, ugyanúgy nem vettem figyelembe
a mai, szintén erőltetett szlovák elnevezéseket sem. A kötet végén található
falu-névsorban azonban – az azonosíthatóság érdekében – a mai nevek is
megtalálha-tóak.
A 18. századvégi Magyarország lakosságára megbízható, széles körben ismert, és a kutatók által gyakran használt forrással rendelkezünk. A II. József császár által elrendelt népszámlálás először vette számba az ország népességét. Értékét csak növelheti, hogy Magyarországon újabb közel egy évszázadig (1869-ig) leg-feljebb csak részleges népszámlálások voltak (1805, 1820, 1838, 1850, 1857), tehát az ekkor született adatokat még hosszú ideig nem tudjuk hasonló forrással összevetni. A II. József korabeli népszámlálás igazi jelentőségét persze annak is köszönheti, hogy a puszta számokon túl a népesség megoszlására is számos ada-tot tartalmaz. Felhasználását megkönnyíti, hogy legfontosabb adatait 1960-ban nyomtatásban is közreadták.
14Ez a kiadvány a települések rendjében sorolja fel a legfontosabb adatokat. Megtudjuk belőle az adott település jogállását (város, me-zőváros, község, esetenként puszta), a házak, családok számát. A lakosság eseté-ben külön szerepel a jogi és a tényleges népesség, a kettő közötti különbséget a távollévők és a jelenlévő idegenek beszámítása adja. Az összeírás meglehetősen férfi-centrikus, hiszen a férfiakat nemcsak házas és nőtlen csoportra osztja, ha-nem társadalmi állásuk, a fiúkat (sarjadék) életkoruk szerint is csoportosítja.
Megkülönbözteti a papokat (egyháziakat), a nemeseket, tisztviselőket, polgáro-kat, két kategóriában a parasztokat (jobbágyok, zsellérek), a szabadságolt kato-nákat. A nemes rovatba került a kategória valamennyi férfi tagja, életkorra való tekintet nélkül. Tisztviselőnek számított minden királyi szolgálatban álló nem nemes férfi, továbbá az orvosok, ügyvédek, a földesúri „előkelőbb tisztek”. A városi polgárok rovatába kerültek a háztulajdonosok, valamint a mesterségből élők, ha jövedelmük nagyobb része az iparból származott. Ez utóbbi kritérium azonban zavart is okozhatott, hiszen a mezővárosok „polgárai” (tk. mesterembe-rei) esetében nem mindig lehetett pontosan meghatározni, hogy milyen arány volt kézműves mesterségükből és mezőgazdaságból származó jövedelmük kö-zött. Szerepel még a „polgár és paraszt örököse” rovat, s a fiúk (sarjadék) rova-tában külön az 1–12 évesek és a 13–17 évesek. A nők esetében nem volt ilyen
14
Danyi Dezső – Dávid Zoltán szerk. Az első magyarországi népszámlálás (1784–1787). Bp.,
1960.
megkülönböztetés, összesen egy rovatot kaptak. Az összeírás fontos szabálya volt, hogy a főcsoportokon belül senki nem szerepelhetett kétszer.
Az első magyarországi népszámlálás szempontjait természetesen régen túlha-ladták a modern statisztika elvei, kategóriái sem mindig világosak. Az újabb helytörténeti kutatások emellett egyes településeken olyan népesség-csoportokat, rétegeket is felfedeztek, amelyek kimaradtak az összeírásból. De azt a modern kritika sem vonja kétségbe, hogy a lejegyzett adatokból mégis képet kaphatunk a lakosság valószínű számára, nemek közötti megoszlására, a kiváltságolt rétegek (nemesek, egyháziak) arányára, az egyes társadalmi rétegek megoszlására az egyes települések között, koncentrációjukra a fontosabb helységek körül.
A II. József korabeli összeírás nyomtatott forráskiadása szerint Zemplén me-gyének jogilag 209 861 lakosa volt, a tényleges népesség 209 216 fő (az 1191 távollévővel szemben csak 546 itt tartózkodó idegent számláltak). A megye 38 785 családja 29 888 házban élt. A 106 448 férfi közül 41 706 volt nős, 64 742 nőtlen. Utóbbiak száma azért lehetett ilyen magas, mert hozzájuk számolták a közel 40 ezer 17 év alatti fiút is. A férfiak között 361 pap (egyházi személy), 4928 nemes, 97 tisztviselő, 1181 polgár, 14 554 paraszt, 22 209 zsellér, 22 szabadságolt katona élt. A polgároknak és parasztoknak 14 942 „örökösük” volt, az 1–12 éves fiúk száma 31 200, a 13–17 éveseké 7692. A nők száma (differenciálatlanul) 103413 fő volt. A számításokat azonban nem tudták minden pontatlanságot elke-rülve elvégezni. Ha a férfiak és a fiúk számát összeadjuk, nem a főcsoportban ta-lálható számot kapjuk meg, bár nagyságrendi eltérést nem tapasztalhatunk.
A népszámlálás adatainak modern kiadása – kisebb hibái ellenére – látszólag feleslegessé teszi megismétlésüket a jelen kötetben. Amikor a jelen adattárba Lakosság elnevezéssel mégis táblázatot iktattam be, annak nem ezen eltérések-ben kell keresnünk az okát. Még csak nem is abban, hogy a nyomtatott kiadvány folyamatosan, ABC rendben sorolja fel a megye településeit, így az egyes kerü-letek (tájegységek) sajátosságai (a települések átlagos lakosságszáma, összetétele stb.) nem következtethetőek ki belőle. Bizonytalanságban hagy az azonos nevű települések (pl. a két Orosz Bisztra, két Orosz Hrabóc) elkülönítésére nézve is.
Saját táblázataim végösszegei – bár nem azonosak – nem térnek el
In document
A DATTÁR Z EMPLÉN MEGYE 18. SZÁZADVÉGI TÖRTÉNETÉHEZ
(Pldal 21-24)