Az oktatástörténet szerepköréről, feladatairól meg-megújuló vitáknak lehetünk szemtanúi a hazai neveléstudományon belül. Az ELTE kiadásában két olyan kiadvány (A neveléstörténet változó arcai,
Pedagógiai historiográfia) jelent meg 2013-ban, melyek hozzájárulhatnak a fogalmi tisztázáshoz, illetve újabb vitákat
generálhatnak. A felsőoktatás (és ezen belül a tanárképzés) átalakulása, a különböző diszciplínákat érintő, főleg a történeti
tudásra vonatkozó tudományelméleti-módszertani viták indokolhatják az e téma iránti fokozott érdeklődést. A kötetek szerkesztői a jelenkori magyar neveléstudomány ismert szereplői.
Baska Gabriella, Hegedűs Judit és Nóbik Attila állította össze A neveléstörténet változó arcait; Hegedűs Judit, Németh András és Szabó Zoltán András pedig a Pedagógiai historiográfia szerkesztési
munkálataival foglalkozott.
A
téma kontextusba helyezéséhez, illetve a két könyv egymás melletti szerepeltetésének indoklásához szükséges néhány előzetes megjegyzés.A jelzett tudományterület elnevezéseinek sokszínűsége már jelzi az öndefiníció és a legitimáció problematikáját, ami – véle-ményem szerint – a köteteket szervező centrális erőként értelmezhető. Az oktatás-történet mellett a kiadványok a nevelés-történet, pedagógianevelés-történet, művelődés-történet és a pedagógiai historiográfia fogalmaival fedik le saját tudományágukat – az elméleti (módszertani) problémák fel-tárása inkább a Pedagógiai historiográfia kötetre jellemző, de a gyakorlatorientált, tudományos előadásokat tartalmazó, A neveléstörténet változó arcait bemutató műnél hasonlóan fontos a teória. Az okta-tástörténetet megnevező fogalmak más-más kötődéseket jeleznek, eltérő elméleti megalapozást és módszertant vonnak maguk után, de valamennyi irány-zat egyetért az önállóság igényének han-goztatásában, ezzel együtt a tudománypo-litikai vitákban használható érvrendszerek kidolgozásában, végső soron az oktatás-történet létjogosultságának igazolásában.
A többi diszciplínához képest a
neveléstu-dományra fokozottabban jellemző az az önreflektív jelleg, ami jelen esetben is végigvonul a különböző írásokon. A saját tudásterület megszerveződésének mecha-nizmusai, a tudomány szereplőinek vizs-gálata és a tudomány területének leírása kiemelkedő témák az oktatástörténetben: a tudományág napjainkban megfigyelhető marginalizálódása életre hívja saját meg-újulásának igényét, tematikájában és metodológiájában. A két könyv erre a megújulásra nyújt példát.
A Pedagógiai historiográfia az ELTE nemzetközi együttműködésében meghí-vott neves külföldi oktatástörténészek és -kutatók magyarra fordított írásait tartal-mazza, különböző, napjainkban hasznosít-ható elméleti megközelítéseket bemutatva.
Az írások kiválogatásának szempontja az egyetemen folyó munka volt, jelezve a Neveléstudományi Doktori Iskola érdek-lődési területeit (pl. antropológia, ikonog-ráfia, hálózatkutatás), mely szempontok az ELTE jelenleg is folyó diskurzuskutatá-sában szintén fontos szerepet töltenek be.
Németh András bevezetőjében bemutatja a kötet szerkesztésének szempontjait, ezt követi Marc Depaepe írása. A belga kutató fontos résztvevője volt a nevelés tudomány
Iskolakultúra 2015/1 természetét illető vitáknak, a kötetben két írásával is szerepel: az első (Több mint az amnézia ellenszere…) a Neveléstudomány online felületén is megjelent angolul, a második pedig az ELTE PPK-n bemuta-tott előadás írásos változata a gyarmati oktatás egy jellemző példájáról. Az okta-tástörténeti paradigmák áttekintése és a módszertani diverzifikáció szükségessége a legfontosabb momentumok az írások-ban, ami felhívja a figyelmet a nyugati modernizáció termékeként felbukkanó edukalizáció, az iskola világának történe-ti-társadalmi beágyazottságára. Depaepe írásainak kulcsszavai a dekonstrukció és demitologizáció, az iskoláztatásról vallott hétköznapi nézeteink lebontása és újraal-kotása. Az ikonográfia–ikonológia meto-dológiájával foglalkozó német szerzőpá-ros (Ulrike Mietzner és Ulrike Pilarczyk) egy munkáját már korábban is olvashattuk az Iskolakultúrában. Jelen írás a képek mibenlétének és osztályozásának leírása után a fényképek forrásértékét mutatja meg, további lehetséges kutatási irányo-kat sorol fel, igyekezve rendszerezni azt a bonyolult jelenségvilágot, amit a vizua-litás jelent a pedagógiatörténetben – nem-csak a fotók, hanem a festmények eseté-ben is. Az utolsó tanulmány Monika Rehrl és Hans Gruber együttműködésének ered-ménye, mely a hálózatkutatás és -elem-zés neveléstudományi hasznosíthatóságát foglalja össze. A szaksajtó és a tudomány szereplői egyaránt lehetnek hasonló vizs-gálat tárgyai (ahogyan ezt a tanulmány is felveti), a hálózatkutatások így számszerű eredményeket tudnak felmutatni a kap-csolatrendszerek és változásaik tekinte-tében. A hálózatelemzések a tudás újfajta megközelítését vonják maguk után: ez a tudás kontextus-függő, szociális cserekap-csolatokban konstruálódó, ellentétben a korábbi tudásfelfogások lezárt, kumulatív jellegével.
A neveléstörténet változó arcai egy 2013-as nemzetközi konferencia előadá-sainak szerkesztett változatát tartalmazza, három neveléstudományi doktori iskola (ELTE, SZTE, PTE) doktoranduszainak munkásságából szemezgetve. Nóbik
Atti-la bevezetőjében az oktatástörténet-írás normatív, ideológiai függőségeitől való megszabadulását hangsúlyozza, ami a 19.
század óta jellemzi a diszciplínát. Az okta-tástörténet módszertanának és tematikájá-nak gazdagodása külföldön és hazánkban egyaránt olyan fejlemény, ami különösebb figyelemre tarthat számot. Ezt követően a neveléstörténetnek a tanárképzésben és a doktori iskolákban betöltött szerepét tekinti át a három egyetem részéről Baska Gabriella, Hegedűs Judit, Kéri Katalin, Németh András, Nóbik Attila, Pukánszky Béla és Szabolcs Éva. Valamennyi össze-foglaló írás érzékeli a tudományág átala-kuló helyzetét, változó súlyát, amire rea-gálnia kell az új kor neveléstörténetének – a doktori iskolák produktumai ennek az igénynek a jegyében is születtek. Az ELTE PPK Neveléstudományi Doktori Iskola Pedagógiatörténeti Program képviseleté-ben három PhD-hallgató szerepel a kötet-ben. Garai Imre az Eötvös Collegiumot mint a tanári elitképzés színhelyét elem-zi. Doktori disszertációjának vezérfonalát bemutatva egy lehetséges példáját adja a tudományos rekrutáció történeti változa-tainak. Garai írása saját kutatási folyama-tára reflektál, számba veszi a felhasznált forráscsoportokat és azok feldolgozási módjait. Szabó Zoltán András az 1924-es középiskolai törvény parlamenti vitá-jának diskurzuselemzését végezte el – az egzakt eredményeket létrehozó módszer korlátait és lehetőségeit figyelembe véve.
A számítógéppel támogatott gráfelméle-ti megközelítés eredménye egy nagyon érdekes attitűdtérkép lett, ami a hozzászó-lások és hivatkozások adatbázisán alapul.
Pénzes Dávid a tudományos minősítések rendszerének átalakulását vizsgálja 1948 után, eddig nem felfedezett MTA-doku-mentumok alapján. A tervezetek és a tör-vény szövegének különbségei további kutatási lehetőségeket rejthetnek maguk-ban, amennyiben a döntési folyamatok szereplőit is szemügyre vesszük. A PTE Oktatás és Társadalom Doktori Iskolája Méreg Martin és Vörös Katalin írásaival mutatja be az ott folyó munkát. Méreg Martin az autobiográfia műfaját veszi
ala-Kritika
pul vizsgálataihoz, amit eddig főleg az irodalomtudomány hasznosított. Az írás a szövegszerűséget elemzi annak érdekében, hogy a neveléstörténet-írás általánosabb érvényű tanulságaihoz jusson el. A szerző hipotézise szerint az élettörténet megírása valójában neveléstörténet, a kétfajta szö-veg megalkotásának motivációja hason-ló – a strukturalista elemzés logikus gon-dolatmenetet nyújt, viszont fontos lenne összevetni az elemzett önéletrajzot más szövegekkel, hogy a kapott eredményeket alátámaszthassuk vagy módosítsuk. Vörös Katalin a magyar szakoktatás kiépülését általános kontextusban, a modernizáció által nyújtott értelmezési keretben interp-retálja – a kérdés minél szélesebb körű tisztázása (nemzetközi kitekintéssel) nap-jaink oktatáskutatásában is fontos lehet.
A kötetet Fizel Natasa tanulmánya zárja, aki az SZTE Neveléstudományi Program-jában végzi doktori tanulmányait. Mun-kája a Karády Viktor és Nagy Péter Tibor kutatásai nyomán meginduló oktatásszoci-ológia irányvonalát követi, és két szegedi felsőoktatási intézmény (Tanárképző Főis-kola, Ferenc József Tudományegyetem) áthallgatásait vizsgálja, az 1928 és 1932 közötti statisztikákat hasznosítva. Érdekes vizsgálati kérdés lehetne a hallgatók tár-sadalmi összetétele és az áthallgatásokból nyerhető adatok közötti kapcsolat megte-remtése, ha egyáltalán van ilyen kapcsolat.
Az írásokat az oktatástörténet határainak kiszélesítése köti össze, az a tudományok közötti pozíció, ami a szociológiai, iroda-lomtudományi, vagy közgazdasági vonat-kozásokat egyaránt képes hasznosítani a kutatásokban. Nagyon fontos a tudomány-águnkra jellemző, a tanulmányokat szintén egybefogó önreflektív jelleg jelentkezése a különböző gondolatmenetekben.
A relevancia problémája valamennyi írás hátterében felfedezhető. Az oktatás-történet-írást megindító kutatói kérdésfel-tevések mindig szembesülnek a jelenben való hasznosíthatóság döntő szempontjá-val. Két szélsőség figyelhető meg ezzel
kapcsolatban: a múlt tanulmányozásába bezárkózó, antikvárius történelemszemlé-let (ld. Nietzsche, 1995), ami csak meg-őrizni képes, de újat mutatni nem; vala-mint az utilitarista megközelítésé, ami saját érdekében vizsgálja a múltat, hogy ideológiáját, előfeltevéseit alátámassza – ez valójában történetietlen szemlélet az elméletíró Depaepe szerint (ld.: Több mint az amnézia ellenszere…). Ugyanez az atti-tűd visszhangzik azokban az oktatáskuta-tási írásokban, amelyek figyelmen kívül hagyják saját módszereik, eredményeik történeti kontextusát, és a prezentizmus illúzióját követve zárójelbe teszik a múl-tat. A fő cél valójában egy harmadik múlt-szemlélet: a kritikai, az állandóan meg-újuló, saját előfeltevéseit folyamatosan felülvizsgáló kutatói nézőpont, amire jó példákat mutatnak a fentebb bemutatott kötetek írásai.
Irodalomjegyzék
Nietzsche, F. (1995): A történelem hasznáról és kárá-ról. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Baska Gabriella, Hegedűs Judit és Nóbik Attila (2013, szerk.): A neveléstörténet változó arcai.
A múlt értékei, a jelen kihívásai és a jövő.
ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. http://www.
eltereader.hu/media/2014/02/Hegedus_REA-DER.pdf
Hegedűs Judit, Németh András és Szabó Zoltán András (2013, szerk.): Pedagógiai historiográ-fia. Új elméleti megközelítések, metodológiai eljárások. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest.
Somogyvári Lajos Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar Tanárképző Központ, ügyvivő szakértő Tab, Rudnay Gyula Középiskola,
középiskolai tanár
m
szerkesztőség
Szerkesztőség: Pannon Egyetem, vlodem Filológiai
is Társadalomtudományi Kar skolakultúra Szerkesztőség, 1200 Veszprém, Vár u. 20.
Tel.: 06 30 2354558 :-mail: geczijanos@vnet.hu ilektronikus változat, közlési eltételek:
vww.iskolakultura.hu
•lőfizetésben terjeszti
i Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága Budapest, Orczy tér 1.),
i Könyvtárellátó Kht.
Budapest, Váci u. 19.), ,i Magyar Lapterjesztő Rt.
Budapest, Táblás u. 32.), a HÍRKER Zrt.
Budapest, Táblás u. 32.), valamint egyéb alternatív terjesztők.
Előfizethető még közvetlenül i szerkesztőség címén,
ilöfizetési díj számonként 500 Ft.
Teljes évfolyam: 6000 Ft.) Megjelenik havonta.
.apunk példányai megvásárolhatók Gondolat Kiadó könyvesboltjában Gondolat Könyvesház,
053 Budapest, Károlyi u. 16.),
•alamint az írók Boltjában 1061 Budapest, Andrássy u. 45.).
iskolakultúra kininek
12. Kárpáti Eszter - Szűcs Tibor (2002, szerk.):
Nyelvpedagógia
13. Reisz Terézia-Andor Mihály (2002, szerk.):
A cigányság társadalomismerete 14. Fóris Ágota (2002): Szótár és oktatás
15. H. Nagy Péter (2002, szerk.): Ady-értelmezések 16. Kéri Katalin (2002): Nevelésügy a középkori
iszlámban
17. Géczi János (2003): Rózsahagyományok 18. Kocsis Mihály (2003): A tanárképzés megítélése 19. Gelencsér Gábor (2003): Filmolvasókönyv 20. Takács Viola (2003): Baranya megyei tanulók
tudásstruktúrája
21. Lajtai L. László (2004): Nemzetkép és iskola, 1777-1888
22. Franyó István (2004): Biológiai műveltségünk 23. Golnhofer Erzsébet (2004): Pedagógiai nézetek
Magyarországon, 1945-1948 24. Bárdos Jenő (2004): Nyelvpedagógiai
tanulmányok
25. Kamarás István (2005): Olvasásügy 26. Géczi János (2005): Pedagógiai tudásátadás 27. Révay Valéria (2005, szerk.): Nyelvészeti
tanulmányok
28. Pukánszky Béla (2005, 2006): Gyermekszemlélet a 19. században
29. Szépe György - Medve Anna (2005, 2006, szerk.):
Anyanyelvi nevelési tanulmányok I.
30. B. Nagy Ágnes - Medve Anna - Szépe György (2006, szerk.): Anyanyelvi nevelési
tanulmányok II.
31. Géczi János (2006): Az iskola kultúrája: nevelés és tudomány
32. Kelemen Elemér (2007): A tanító a történelem sodrában. Tanulmányok a magyar tanítóság 19-20. századi történetéből
33. Medve Anna - Szépe György (2008, szerk.):
Anyanyelvi nevelési tanumányok Ш.
34. Boros János (2009): Filozófia!
35. Hoffmann Zsuzsanna (2009): Antik nevelés 36. Orbán Jolán (2010): Jacques Derrida szakmai
hitvallása
37. Boros János (2010): A tudomány, a tudás és az egyetem
38. Géczi János (2010): Sajtó, kép, neveléstörténet 39. Révay Valéria (2010): A nyelvhasználat
szintjei a XVTI-XIX. században Északkelet- Magyarországon
40. Medve Anna - Farkas Judit - Szabó Veronika (2010): 4x12 mondat
41. Kottái Zsuzsa (2011): A múzeumi kultúra közvetítés változó világa
42. Boros János (2011): Demokrácia és szabadság 43. Erfalvy Lívia (2012): Kosztolányi írásművészete 44. Nagy Péter Tibor (2012): Oktatás, -történet,
-szociológia
45 .Horváth Józsefi 2012): íráspedagógiai tanulmányok
46. Boros János (2013): Időszerű etika 47. Boros János (2014): Szenvedély és