tábla. Döntési szempontok operacionalizálása a Panel-adatfelvétel változói segítségével

Döntési szempont Mért változó

Válság mélysége Nyereségesség

Döntési lehetőségek szélessége Ágazat, vevők jellege

Erőforrások nagysága Létszám, egy főre jutó vagyon Piaci potenciál nagysága Régió

A modellbe kerülő magyarázó változókat elméleti megfontolások alapján előre meghatároztuk. A konkrét változóformát azonban az előzetes eredmények ismeretében alakítottuk ki. Az első kísérletek alapján úgy tűnt, hogy a folytonos változók hatásmechanizmusa messze van a lineáristól. Ez volt az egyik oka, hogy ezeket is kategoriális változókként vettük be a modellbe. A másik oka ennek a lépésnek az volt, hogy minél kevesebb információt veszítsünk adathiány miatt. Sokkal nehezebb ugyanis meghatározni azt, hogy milyen pontos értéket adjunk a hiányzó eseteknek, ha nem akarjuk súlyosan legyengíteni modelljeink magyarázó erejét az esetszámok radikális lecsökkentésével. Az általunk választott megoldás alapján az egyik

kategória tartalmazza a bizonytalan eseteket is.

A válság mélységét a nyereségesség tényével mérjük. A nyereséges cégeket választjuk el a többi vállalattól. Az erőforrások nagyságát egyrészről a létszámmal, másrészről az egy főre jutó könyv szerinti vagyon mértékével mérjük. A létszámmal kapcsolatban három kategóriát (és így két dummy-változót) határoztunk meg: 1-10 fősig terjedő, 11-50 fős, illetve 50 főnél többet foglalkoztató cégek. Az egy főre jutó vagyon tekintetében az 1 millió feletti tőke/dolgozó aránnyal rendelkező cégeket választottuk el a többiektől. A létszám esetében elsősorban a függő változóval tapasztalt kapcsolat jellege indokolta a dichotomizálást, mely megkímélt bennünket a pontos függvényforma kiválasztásának nem problémamentes eljárásától. A vagyon esetében sokat nyomott a latban az információ megtartás érve. Nagyon sok volt ugyanis a hiányzó adat.

Semmilyen alaposan alátámasztható információval nem rendelkezünk arról, hogy milyen megoszlása lehet az adatot nem szolgáltató cégek csoportjában a vagyon változójának. A dichotomizálás csökkentheti ugyan a változó magyarázóerejét, de jóval kisebb az esélye annak, hogy félrevezető információt kapunk használatával (nem létező összefüggéseket mutatunk ki). A piaci potenciál nagyságát a cégek telephelyének regionális elhelyezkedésével mértük. Három országrészt, a Dunától keletre fekvőt, a nyugatit valamint a Pest megyét is magában foglaló budapesti körzetet különítettük el. A legproblematikusabb a döntési lehetőségek szélességének mérése volt. Bár komoly kételyeink maradtak, úgy döntöttünk, hogy két változóval próbálkozunk: a cég ágazatával valamint a vevőkör jellegével. A négy fő ágazatot választottuk szét annak ellenére, hogy az eredeti hipotézisben csak az alapanyagipar állt szemben az összes többivel. Empirikusan ez a lépés nem bizonyult teljesen haszontalannak. A vevőkör mérésekor a továbbfeldolgozásra gyártó vállalatokat választottuk el a késztermékeket előállító cégektől.

Természetesen nem azt állítjuk, hogy csak ezek a változók mérhetik az elméleti faktorokat, és nyílván azt sem mondjuk, hogy csak ezeket mérik. Ám a rendelkezésre álló adatállományból szerintünk ezek képesek a legtisztábban megmutatni az elméleti változók mozgását.

4.2. Az eredmények

a) Az 1993-as adatok

A különbözőképpen összeállított modellek majdnem egyöntetűen azt mutatják, hogy a nyereséges cégek kevésbé nyúlnak bármilyen válságelhárító technikához. Ugyanígy világosan látszik, hogy az erőforrásoknak szerepe van mindkét stratégia választásában. Nagyobb vállalatok mind a két alternatívát nagyobb eséllyel választják. Részben kimutatható a fővárosi és a nyugati

sikerült. A közvetlenül a fogyasztónak vagy kereskedőnek gyártó vállalkozások nem hajlamosabbak megoldó stratégia alkalmazására. A faktor másik operacionalizálási kísérlete, az ágazati különbségek számbavétele valamivel szerencsésebb megoldásnak bizonyult. Azonban elméletileg nehezebben védhető, hogy az alapanyagiparban működő cégek hajlama a halogatás választására a megoldással szemben csak a lehetőségeik szűkösségének köszönhető.

b) Az 1998-as adatok

A legfontosabb változás, mely az évtized végi adatokból megfigyelhető az, hogy kevésbé lehet a külső kényszerítő faktorokkal megmagyarázni a vállalatok stratégiaválasztását. Ez tágabb egyéni manőverezési lehetőségekre és hajlandóságra utal. Szintén fontos újdonsága a 98-as adatoknak az, hogy az évtized elején Laki által végzett tevékenység-csoportosításon alapuló halogató-stratégia meghatározás kevésbé működik, mint a szűkebb lehatároláson alapuló. Ez az eredmény egybevág a faktorelemzések nyújtotta információval.

Tanulságos röviden áttekinteni azt is, hogyan változott az egyes magyarázó változók szerepe.

Teljesen eltűnt a nyugati elhelyezkedés pozitív hatása a megoldó illetve negatív hatása a halogató stratégia választására. A budapesti régióban kevésbé hajlamosak a szűkebb értelemben vett halogató stratégia választására. Azonban a növekedési tevékenységet takaró egyik megoldó faktor értékével éppen negatív kapcsolatban van a fővárosi elhelyezkedés. Ez jelentheti azt is, hogy a vállalatvezetők egyre inkább képesek elszakadni a szűkebb környezetük által nyújtott lehetőségektől, mint korlátozó tényezőtől. Nem zárható azonban ki teljesen az sem, hogy bizonyos területeken már nagyobb a telítődés a fővárosban és nyugaton, így kevesebb a növekedési lehetőség. A 90-es évek eleji állapotok alapján meghatározott tágabb halogató-stratégiát a közvetlenül a fogyasztóknak gyártó cégek az eredetileg feltételezettel szemben nagyobb eséllyel választják, mint más cégek. Az előfeltevéseknek megfelelően azonban a szűkebben értelmezett megoldó stratégia választására pozitív hatással van a késztermék előállítás ténye. Az erőforrások mérésére szolgáló változók közül nagyobb szerephez jut az egy főre jutó vagyon, mint korábban. Kevesebb esetben mutatható ki azonban a létszám pozitív hatása. Sőt a 11-50 fős cégek - két modell tanúsága szerint is -, kevésbé hajlamosak takarékossági-átalakítási intézkedéseket hozni, mint kisebb és nagyobb társaik. A nyereséges cégek továbbra is kisebb arányban hoznak halogató természetű döntéseket. Úgy tűnik, hogy a takarékossági, átalakítási tevékenységek is kevésbé jellemzőek rájuk. Azonban ez már nem olyan egyértelmű. A növekedési tevékenység ellenben kifejezetten gyakoribb a nyereségesebb cégeknél (ez talán nem

meglepő, de mégis éles változás 93-hoz képest). Az ágazati különbségek - szemben 93-mal -, egyik modellben sem voltak jelentősek.