SZLOVÉNIA AZ EURÓÖVEZET 13. TAGORSZÁGA

SZLOVÁKIA

SZLOVÉNIA AZ EURÓÖVEZET 13. TAGORSZÁGA

Délnyugati szomszédunk az eurózónához korábban csatlakozott országoknál is

„zökkenőmentesebben” 2007. január elsején bevezette az eurót. A Szlovén Nemzeti Bank így az eurórendszer részévé vált. A visszavonhatatlanul rögzített átváltási árfolyam szerint 239,64 tolár ér egy eurót. A szlovén tolár az euró mellett 2007. január elsejétől számítva még két hé-tig hivatalos fizetőeszköz volt. 2007. január 15-étől azonban már csak euróval lehet fizetni Szlovéniában. A lakosság átállását segítendő 2007 június végéig még tolárban is kiírták az árakat. Az euróövezetbe való belépéssel egyidejűleg megszűnt az önálló szlovén monetáris po-litika, és a monetáris hatóság funkcióit már nem Ljubljana, hanem Frankfurt gyakorolja. A szlovén jegybank elnöke pedig 2007. január elsejétől az Európai Központi Bank kormányzóta-nácsának teljes jogú tagja lett.

Az euró bevezetését hosszas előkészítő munka és az ún. maastrichti konvergenciakritériumok teljesítése előzte meg. Az Európai Bizottság Ljubljana kérésére, a hi-vatalosan esedékes októberi jelentésénél jóval korábban, 2006. május 16-án tette közzé a Szlovéniára vonatkozó konvergenciajelentését. Ezzel lehetőséget teremtett arra, hogy a 2006 júniusi Európai Tanácsot követően az Európai Unió pénzügyminiszterei júliusban meghozhatták formális döntésüket Szlovénia 2007. január elsejei euró-csatlakozásáról.

Az euró bevezetéséhez Szlovéniának az Európai Közösséget létrehozó szerződés 121.

cikkének (1) bekezdésében foglalt kritériumoknak – az ún. maastrichti kritériumoknak – kellett megfelelnie. A szerződés 121. cikkének (1) bekezdése, valamint 122. cikkének (2) bekezdése arról is rendelkezik, hogy legalább kétévente egyszer, vagy valamely, még az eurózónához nem tartozó tagállam kérelmére, az Európai Bizottságnak és Európai Központi Banknak jelen-tést kell készítenie az Európai Unió Tanácsa részére arról, hogy „milyen előrehaladást tettek a tagállamok kötelezettségeik teljesítésében a gazdasági és monetáris unió megvalósítása te-rén”. Szlovénia hivatalosan 2006. március 2-án nyújtott be ún. „országvizsgálati kérelmet” az Európai Unióhoz. Az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank párhuzamosan készítették el Szlovéniáról szóló konvergenciajelentésüket, amelyeket 2006. május 16-án hoztak nyilvá-nosságra.

Szlovénia számára sokáig az infláció leszorítása bizonyult a legnehezebben teljesíthető maastrichti feltételnek. 2006 januárjára azonban itt is sikerült átlépni a „kritikus küszöböt”.

2005 novemberében és decemberében a fogyasztói árak harmonizált indexének értéke Szlové-niában éppen 1,5 százalékponttal haladta meg a három legalacsonyabb inflációs rátával ren-delkező tagország átlag adatát. 2006 márciusára azonban a szlovén infláció értéke, már 0,3 százalékponttal a maastrichti küszöb alá került, és azóta is folyamatosan teljesíti az inflációs kritériumot.

Szlovéniában az államháztartás passzívuma a referenciaévnek számító 2005-ben „mind-össze” a GDP 1,5 százalékát érte el, ezzel könnyedén teljesítette a GDP 3 százalékban maxi-mált maastrichti előírást. A GDP-arányos államadósság 2005-ben 28,4 százalékon állt. Az

„örökölt” államadóssággal nem rendelkező Szlovénia így az eurózóna-csatlakozás bruttó ál-lamadósságra vonatkozó kritériumát is teljesítette, hiszen az EU által megengedett maximum 60 százalékos GDP-arányos szint felét sem érte el. Szlovénia nemcsak jól teljesítette a két fis-kális kritériumot, de az infláció, az államháztartási hiány és az államadósság csökkenő tenden-ciája is éretté tette az országot az eurózóna-tagságra. Mindemellett Szlovéniában a hosszú le-járatú kamatok szintje már több mint két évvel ezelőtt is megfelelt a maastrichti előírásoknak.

2006 márciusában a svéd, a finn és a lengyel hosszú távú kamatok átlaga + 2 százalékpont

összesen 5,9 százalékos értéknek felelt meg. Ugyanebben a hónapban a szlovén hosszú távú kamatszint 3,8 százalékon állt.

Észtország, Litvánia és Szlovénia valutái, az észt korona, a litván litas és a szlovén tolár 2004. június 28-án csatlakoztak az euró előszobájának számító ERM II árfolyamrendszerhez.

Az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank május 16-i konvergenciajelentésének kiadá-sáig eltelt 22 hónap alatt a szlovén tolár árfolyama maximum 0,16 százalékkal gyengült a köz-ponti árfolyam alá, míg a szlovén nemzeti valuta ugyanezen időszak alatt a közköz-ponti árfolyam-tól maximum 0,1 százalékkal tért el az erős oldalon. Egyértelműen megállapítható volt, hogy a szlovén tolár árfolyama az ERM II belépés óta mindvégig stabil volt, a tolár-euró árfolyam a központi árfolyamhoz viszonyított +/-15 százalékos ingadozási sávot a vizsgált időszakban nem hagyta el.

INTEGRÁCIÓS TELJESÍTMÉNY

A 2007 júliusi adatok alapján Szlovénia a 27 tagállam közül a 13. helyet foglalja el az uniós irányelvek átvételét figyelő bizottsági „ranglistán”. Természetesen ez is jó eredmény, hiszen azt mutatja, hogy Ljubljana az uniós direktíváknak csupán 1,18 százalékát nem ültette át ha-táridőre nemzeti joganyagába. Az ország jogátvételi teljesítményében regisztrált elmaradás leginkább a statisztika, valamint az adó- és vámügyek területén figyelhető meg.

Az Eurobarometer 2006 decemberi jelentése alapján a megkérdezett szlovénok 57 száza-léka tartja jó dolognak, hogy az ország tagja az Európai Uniónak. Ez az érték 14 százalékpont-tal jobb a 2005 decemberi adatnál. Arra a kérdésre, hogy származik-e előnye Szlovéniának abból, hogy EU-tag, a válaszadók 71 százaléka válaszolt igennel – ez is 14 százalékpontos ja-vulást jelent az előző évhez viszonyítva. Ami az Unió teljesítményének megítélését illeti, erről a szlovénok 56 százaléka van jó véleménnyel. Az Európai Unió tagállamai közül Lengyelország után leginkább a szlovén közvélemény támogatja az Unió további bővítését (a válaszadók 74 százaléka adott erre a kérdésre pozitív választ).

A szlovén uniós tagság pozitív hazai megítéléséhez az is hozzájárulhat, hogy Brüsszel el-ismeri Szlovénia európai integrációs teljesítményét. Ennek egyik legkézzelfoghatóbb jele, hogy 2008 első félévében a 2004. május elsején csatlakozott tagállamok közül elsőként Szlovénia veheti át az Európai Unió soros elnöki tisztét. 2008 első hat hónapja rendkívül komoly megmé-rettetést tartogat a szlovén minisztériumoknak. Bár délnyugati szomszédunk jelezte, melyek azok a témák, amelyeket kiemelten kíván kezelni elnöksége idején – energiapolitika, Nyugat-Balkán kérdése, a szerződések reformjának továbbvitele – az egyes területekhez kapcsolódó részletes szlovén álláspont még nem ismert.

A szlovén elnökség remélhetőleg jobban ráirányítja az Unió tagállamainak figyelmét a Nyugat-Balkán országaira. Macedónia reményei szerint a szlovén elnökség idején megindul-hatnak Brüssszel és Szkopje között a csatlakozási tárgyalások. Szlovénia jelenléte a térségben nem csak a szlovén vállalatok terjeszkedésében érhető tetten. Szlovénia a NATO misszióiban is komolyan képviselteti magát. A NATO-tag Szlovéniában 2007 végére minden tizedik hivatásos katona külföldön szolgál. A legnagyobb szlovén békefenntartó erő – több mint hatszáz katona – Koszovóban állomásozik.

ÖSSZEGZÉS

Szlovénia EU-csatlakozása óta eltelt több mint három esztendő a 15 éve függetlenné vált or-szág történelmének egyik legsikeresebb időszaka volt. Uniós csatlakozását követően felvételt nyert a NATO-ba, illetve 2007 májusában meghívást kapott az OECD-be is. Szlovénia a 2004-ben csatlakozott közép- és kelet-európai tagállamok közül egyértelműen a legsikeresebb. A régióban legstabilabbnak mondható belpolitikával kiegyensúlyozott és fenntartható gazdasági növekedés párosul. Dél-nyugati szomszédunk legnagyobb sikere az euró 2007 januári zökke-nőmentes bevezetése volt, és itt nem csupán a főbb makromutatók megfelelő szintjéről, ha-nem azok kedvező tendenciáiról van szó. Az ország sikere erős hazai exportorientált vállalatai-nak, a közös szlovén érdekeket a politikai viták oltárán fel nem áldozó szlovén politikai elitnek, valamint a közép- és kelet-európai országoktól eltérő gazdaságpolitikájának köszönhető. Ami integrációs teljesítményét illeti, Szlovénia jól szerepel mind a jogalkalmazásban, mind az uniós források lehívása tekintetében. A tagság előnyeit a közvéleménykutatások alapján a szlovének is egyre inkább érzékelik. Az ország kiváló uniós beilleszkedése jó hátteret biztosít ahhoz, hogy Szlovénia – az új tagállamok közül elsőként – sikeres elnökséget bonyolítson le 2008 első fél-évében.

ÖSSZEFOGLALÓ

A vizsgált nyolc ország Európai Unióhoz történt csatlakozásának harmadik évfordulója után is fenntartható az a megállapítás, hogy az új tagállamok nem okoznak fennakadást a szervezet működésében, sőt alapvetően konstruktív partnerei a régi tagállamoknak, és aktív résztvevői a közösségi intézményeknek. Így tehát – a negyedik koppenhágai kritérium értelmében – nem-csak hogy nem fékezték le az integrációt, hanem többségükben inkább annak elmélyítését (pl.

az egységes belső piacon a további liberalizáció támogatása), és kibővítését is támogatnák – sok esetben nagyobb elkötelezettséggel, mint a régi tagállamok. Az is megállapítható, hogy az újak még mindig tanulási fázisban vannak, ami az uniós tagsággal járó jogok gyakorlását és kötelezettségek teljesítését illeti, de ezen belül is eltérő teljesítményeket találunk, akárcsak a régi tagállamok esetében.

Az új tagállamok mindegyike jól működő parlamentáris demokrácia, de a belpolitikai sta-bilitás jellege minden országban más. A tagság harmadik évében úgy tűnik, mindhárom balti állam képes volt korábbi turbulens belpolitikai életét némileg nyugodtabb mederbe terelni.

Mindhárom országban problémát okozott a gyakori kormányváltás, ám emiatt egyik kis állam sem került igazán komoly politikai válságba. A három országból kettőben, Litvániában és Lett-országban továbbra is jelentősen rányomja bélyegét a belpolitikára a korrupció magas szintje, ugyanakkor mindkét esetben immár prioritásként kezelik ennek letörését. A legnagyobb belpo-litikai stabilitást továbbra is Szlovénia mutatja fel, miközben a legtöbb problémával, botrá-nyokkal, sőt instabilitással a négy visegrádi ország volt jellemezhető. Lengyelországban a sú-lyos belpolitikai ellentétek végül előrehozott választásokat eredményeztek, Csehországban csak az ellenzék soraiból érkező külső támogatás tartja fenn a rendkívül törékeny kormány-többséget, Szlovákiában az új koalícióban szereplő nacionalista erők még az Európai Parla-mentben is elutasítást váltottak ki, végül Magyarországon 2006 ősze óta folyamatos legitimá-ciós válsággal küzd a nem teljesen korrekt módon hatalomra jutott, és azóta súlyos megszorító intézkedéseket bevezető kormányzat.

A belpolitikai stabilitás mellett külön említést érdemel, hogy nem minden új tagállamnak sikerült megnyugtatóan rendeznie viszonyát közvetlen szomszédaival. A szlovén-horvát kétol-dalú kapcsolatokat egyszerre több kérdés is beárnyékolja (a tengeri határ megállapítása, vagy a bankbetétek ügye), míg a szlovén-osztrák kapcsolatokban az egyik vitás kérdés a krsko-i atomerőmű működése, illetve esetleges újabb erőmű létesítése. A kis balti államok Oroszor-szághoz fűződő viszonya is konfliktusokkal volt terhelt a tagság harmadik évében (akár a tal-linni „szobor-incidensre”, akár a litván olajfinomító privatizációjára, akár az orosz olajszállítá-sok felfüggesztésére gondolunk). Ráadásul a Baltikumot és Lengyelországot egyaránt negatí-van érintette az őket elkerülő orosz-német gázvezeték tervének nyilvánosságra hozatala, ami egyáltalán nem kedvez az érintett négy új tagállam és Moszkva viszonyának. A példák között említhető továbbá a szlovák kormányzat ellentmondásoktól sem mentes politikája a magyar kisebbséggel összefüggésben. Természetesen nem csak az érintett államok, de az EU számára is fontos kihívás, hogy mennyire tudja elősegíteni az ilyen jellegű feszültségek oldását, a prob-lémák rendezését.

Ami a nyolc új tagállam társadalmi helyzetképét, az életszínvonalat, a belső heterogeni-tást, a foglalkoztatottságot, vagy éppen a többségi és kisebbségi társadalom viszonyát illeti,

számos problémával, de összességében talán inkább kedvező, mint kedvezőtlen tendenciákkal találkozhatunk. 2006-ban – 2005-höz képest, és a gazdasági növekedésnek köszönhetően – minden új tagállamban nőtt az egy főre jutó nemzeti jövedelem, igaz, eltérő bázisról indulva, és eltérő mértéket elérve. A Huszonötök átlagát 100-nak véve ez az érték a leglátványosabb a gyorsan növekvő balti államokban emelkedett: kb. 4-5 százalékponttal. Észtország így meg-előzte Magyarországot, tehát Szlovénia (83,8%) és Csehország (76,1%) után a harmadik hely-re jött fel (64,8%). A magyar érték csupán 0,6 százalékponttal javult 63,1 százalékra, majd Szlovákia, Litvánia, Lettország és Lengyelország alkotják a teljes sorrendet 60,6, illetve 51,1 százalék közötti értékekkel. Nem csupán a dobogón történt tehát változás 2005-höz képest, de a két utolsó helyezett is helyet cserélt.

A foglalkoztatottság növelése és a munkanélküliség visszaszorítása minden kormány számára az egyik legfontosabb feladat. Meg kell említeni, hogy a nyolc vizsgált ország közül hét ki tudta használni a gazdaság bővülését a munkanélküliség további leszorítására. Az egyet-len kivétel Magyarország, ahol 2004 óta folyamatosan nőtt ez a ráta: 6,1 százalékról 7,2, majd 7,5 százalékra. A leglátványosabb csökkenés Litvániában, Lengyelországban és Szlovákiában történt meg (kb. 3 százalékpontos nagyságrendben), de itt az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy – nem lévén otthon elég munkalehetőség – éppen e három országból vándorol ki, vagy ingázik a legtöbb munkavállaló a többi (régi és új) tagállam irányába – ezzel csökkentve a ha-zai munkanélküliségi szintet. A 2006-os uniós átlagnál (7,9%) egyébként csak Lengyelország és Szlovákia teljesített rosszabbul (13 százalék fölötti aránnyal), a többiek ennél alacsonyabb mutatókkal rendelkeztek.

Ami a legalább ilyen fontos foglalkoztatottságot illeti, e téren a régi tagállamok átlagát is meghaladó mértékben, 68,1 százalékos szinttel Észtország vezeti a mezőnyt. A legészakibb balti államot Szlovénia, Lettország, Csehország és Litvánia követi, míg a három utolsó ország:

Szlovákia, Magyarország és Lengyelország 60 százalék alatti értékekkel rendelkezik. Örvende-tes tényként azonban az is megállapítható, hogy minden új tagállamban növekvő trendet mu-tat a foglalkozmu-tatottság, ami egybeesik az Unió egyik legfontosabb lisszaboni célkitűzésével is – ugyanakkor a Lisszabonban 2010-re kitűzött 70 százalékos aránytól az említett három sereg-hajtó ország még igen messze áll.

A társadalmi kérdések között továbbá csaknem minden új tagállamban megoldásra vár a nemzeti és etnikai kisebbségek kérdésének megnyugtató rendezése, valamint a jelentős terü-leti fejlettségbeli különbségek kiegyenlítése. Az EU-ban e kérdések megoldása elsősorban nemzeti hatáskörbe tartozik, de a leendő uniós Reformszerződés hatálybalépésével lehetőség nyílik arra, hogy a kisebbségi kérdések európai uniós normái hosszabb távon kialakuljanak, miközben a regionális heterogenitás mérséklése továbbra is az Unió prioritásai közé tartozik a kohéziós politikán keresztül.

A nyolc új tagállam integrációs teljesítményét a tanulmányok szerzői több szempontból is vizsgálták. Ide tartoznak számszerűsíthető és nem számszerűsíthető tényezők egyaránt. Ez utóbbira jó példa, hogy melyik új tagállam mennyire sikeresen tudja megjeleníteni nemzeti ér-dekeit az integrációs fórumokon. Bár ezzel kapcsolatban a régi tagállamok példáján látható, hogy a sikeres érdekképviselet nincs feltétlenül összhangban az ország nagyságával – az új tagállamok közül e téren éppen a legnagyobb Lengyelország jár az élen. A korábban (pl. a ta-nácsi szavazati reformmal kapcsolatban) hajthatatlannak tűnő Varsó 2006-2007 során jóval pragmatikusabban és eredményesebben politizált EU-szinten. A lengyelek végül elfogadták az új Reformszerződés sarokpontjait is, bár azt sikerült kiharcolniuk, hogy a számukra kedvezőt-len kettős többségű szavazás csak később (2014-től, vagy legkésőbb 2017-től) kerüljön

beve-zetésre. Varsó ugyanakkor sikerrel vívta ki a többi tagállam szolidaritását, ami az orosz hús-embargót, valamint a gázvitát illeti.

A számszerűsíthető tényezők közé elsősorban az európai adminisztrációba felvett tisztvi-selők száma, a jogátvétellel és jogalkalmazással kapcsolatos teljesítmény, valamint az uniós támogatások felhasználása tartozik. Ami az európai tisztviselők számát illeti, itt nagyjából lé-lekszám-arányának megfelelően „teljesít” Csehország, Szlovákia és Litvánia, míg jóval a né-pességarányuk felett töltöttek be pozíciót három kis országból: Szlovéniából, Észtországból és Lettországból. Magyarország is saját népességi súlyát felülmúlva képviselteti magát az Európai Bizottságban, miközben ebből a szempontból a leglátványosabban Lengyelország maradt le: a Nyolcak népességének több mint felével az állások kevesebb mint egyharmadát tudta eddig betölteni (ami az összes bizottsági állás 3,1 százalékát jelenti). Az állások elfoglalása folyama-tos, tehát előbb-utóbb minden új tagállam részvétele „kiegyenlítődik”, ugyanakkor nincsenek nemzeti kvóták az Európai Bizottság hivatalában, így mindig lesznek aránytalanságok is.

Az EU-ba való belépésükkor az új tagállamok egyben egy jogközösséghez is csatlakoztak.

Ennek előnye, hogy az újak immár nem pusztán kívülről alkalmazkodnak az európai jogsza-bályokhoz, hanem maguk is aktív alakítói azoknak. Velejárója viszont, hogy a jogalkalmazás, illetve a mulasztások jóval szigorúbb elbírálás alá esnek, hiszen jogsértési eljárást, sőt európai bírósági eljárást is vonhatnak maguk után. Bár minden új tagállam magasan – vagyis a régi tagállamokhoz hasonlóan folyamatosan 98 százalék fölötti arányban – veszi át nemzeti jog-rendjébe a közösségi irányelveket, az Európai Bizottság 100 százalékos teljesítést vár el min-denkitől. Ehhez az elváráshoz a legközelebb immár három éve folyamatosan éppen egy új tag-állam, Litvánia áll. A jól teljesítők közé tartozik még Szlovákia, Lettország és Észtország, vala-mint Magyarország és Szlovénia is. Az újak közül immár „hagyományosan” a leggyengébbek között található Lengyelország és Csehország – és ez a két ország került a tagság harmadik évében messze a legtöbb (12-12) esetben az Európai Bíróság elé kötelezettségszegés miatt (míg a többiekre csupán 1-4 eset jellemző, Szlovákia ellen pedig 8 per folyik).

Ami a strukturális támogatások lehívását illeti, itt érdekesség, hogy az új tagállamok kö-zül az egyik legkevésbé fejlett – és ezért a támogatásokra leginkább rászoruló – ország, Lett-ország tudta eddig a legkevesebb pénzt lehívni az uniós kasszából. Szintén gyengén teljesített e téren Csehország, Litvánia és Szlovákia, míg Lengyelország „képviseli” a Nyolcak átlagát (44%). 2006 végén 50 százalék fölötti abszorpciós rátával csak Észtország, Szlovénia és Ma-gyarország rendelkezett. Hazánk ebből a szempontból kimagasló, 63 százalékos értéket ért el, ami jó előjel a következő hét éves időszakban rendelkezésre álló források hatékony felhaszná-lása szempontjából, de természetesen csak akkor, ha a pénzek kezelésére átlátható módon kerül sor.

A gazdasági fejlődésről összességében elmondható, hogy minden új tagállamra messze a régi tagállamok átlagát meghaladó gazdasági növekedés volt jellemző 2006-ban is (illetve ez alól Magyarország negatív kivételnek tekinthető, mivel a 3,9 százalékos tavalyi növekedés csupán 1,1 százalékponttal jelentett magasabb értéket a Tizenötök átlagához képest). A két leggyorsabban bővülő gazdaság továbbra is a lett és az észt voltak 11 százalék fölötti ütem-mel, de szintén kiemelkedő volt a szlovák (8,3%), a litván (7,5%), valamint a cseh és a len-gyel (egyaránt 6,1%), illetve a szlovén (5,2%) teljesítmény is. Míg a többi vizsgált országban a tagság negyedik évében is tovább folytatódik a felzárkózást elősegítő növekedés, Magyaror-szág ebből a szempontból teljesen elszakadt a mezőnytől a maga rendkívül lelassult fejlődésé-vel.

A beruházási kedv – Lengyelország kivételével – minden vizsgált új tagállamban megha-ladta a (régi tagállamok által „lerontott”) uniós átlagot. Míg ez utóbbi adat a GDP-hez

viszo-nyítva 20,6 százalékot tett ki 2006-ban, addig az újak rátája 21,8 százalék (Magyarország) és 34,4 százalék (Lettország) között volt regisztrálható. Az összes tőkeberuházáson belül a nyolc vizsgált új tagállam egyébként együttesen több mint 28 milliárd euró külföldi működőtőkét vonzott 2006-ban, amelyből legnagyobb arányban Lengyelország (11,1 milliárd), Magyaror-szág (4,87 milliárd) és CsehorMagyaror-szág (4,76 milliárd) részesedett: együttesen az összes FDI há-romnegyedét fogadva. A negyedik legvonzóbb ország a külföldi befektetők számára 2006-ban Szlovákia volt, ahová 3,3 milliárd euró – a tagság óta a legtöbb FDI áramlott. A 2005-ös érték több mint kétszeresét vonzotta tavaly Lettország, amelyet, úgy tűnik, a belépés óta most fe-dez fel a külföldi tőke, hasonlóan Litvániához. A szlovén gazdaságpolitika ugyanakkor más utat választott, amely kevésbé támaszkodik az FDI-ra, miközben az egy főre jutó tőkeexport értéke Szlovénia esetében a legmagasabb a vizsgált országok körében.

Az új tagállamok olyan kis és közepes gazdaságok, amelyek nagyfokú nyitottságot és az uniós piacokkal történt magas fokú (átlagban mintegy 75 százalékos) kereskedelmi összefonó-dottságot mutatnak. Bár a legtöbb esetben a 2006-os növekedés exportvezérelt volt, e gazda-ságok importigénye is jelentős. Ebből a szempontból a legsebezhetőbb helyzetben egyértelmű-en Lettország van, amelynek 2006-os külkereskedelmi mérleghiánya a GDP 26,5 százalékára rúgott. A másik két balti állam szintén igen magas (Észtország 22,9, Litvánia 17,5 százalékos) külkereskedelmi deficitet produkált tavaly, ami rávilágít ezen gazdaságok szerkezeti

In document 2007. SZEPTEMBER (Pldal 61-71)