• Nem Talált Eredményt

Szerzőink

In document 2020 1. (Pldal 103-108)

Bajzáth Angéla ELTE Tanító- és Óvóképző Kar, felsőoktatás-kutató, kutatási témái az egyetemi vezetés és menedzsment; oktatási innováció; tanulás a felsőoktatásban és a ha-tékony interkulturális oktatás. Jelenleg az I.ECEC – (Intercultural Early Childhood Education and Care Curriculum Design for Professionals) projekt szakmai veze-tőjeként a Firenzei Egyetemmel közös interkulturális képzések kurrikulumának kidolgozásával foglalkozik legintenzívebben.

Bükki Eszter negyedéves (végzős) hallgató az ELTE PPK Neveléstudományi Doktori Iskolájá-ban, kutatási területe a szakképző iskolákban dolgozó pedagógusok folyamatos szakmai fejlődése, tanulása. Másfél évtizede dolgozik a szakképzés és felnőtt ta-nulás témakörét érintő nemzetközi oktatáskutatási projektekben. A Cedefop (Európai Szakképzés-fejlesztési Központ) ReferNet nevű programjának kereté-ben számos, a hazai szakképzés és felnőttképzés rendszerét és szakpolitikáját tárgyaló éves országjelentés, szakpolitikai jelentés és rövidebb tanulmány, cikk írója vagy társszerzője volt. Jelenleg az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetben folyó MoTeL kutatás asszisztense.

Czető Krisztina az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetében dolgozik egyetemi adjunktusként.

Kutatási és tudományos érdeklődési területe az iskolához kapcsolódó tanulói nézetek, az iskolai attitűd, az iskolához való viszony vizsgálata, illetve a 21. száza-di gyermekkor konstrukciók, a gyermekkor-tanulmányok.

Gazdag Emma az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Pedagógiai és Pszichológiai Kara Neveléstudományi Doktori Iskola, Neveléselméleti Programjának abszolvált PhD hallgatója. Kutatási területe a gyakorló pedagógusok kutatás által történő folya-matos szakmai fejlődésének vizsgálata, továbbá a reflektivitás és a videóval tá-mogatott felidézés.

Kálmán Orsolya az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetének adjunktusa, a Felsőoktatás- és In-novációkutatás Csoport tagja. 2004-től oktat a tanárképzésben, a pedagógia szakon és továbbképzéseken. 2009-ben szerzett doktori fokozatot a Hallgatók tanulási sajátosságai és ezek változása című disszertációjával. Kutatóként a tanu-lás, tanulástámogatás, a felsőoktatás-pedagógia és a folyamatos szakmai fejlő-dés témáival foglalkozik. 2019-től a Neveléstudományi Intézeten belül működő Felsőoktatás-pedagógiai Módszertani Központ vezetője.

Kopp Erika az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstu-dományi Intézetének habilitált docense. Fő kutatási területe a tanárképzés és az iskolafejlesztés, e területeken fejlesztéseket is végez. A MoTel kutatásban szenior kutatóként vesz részt, a pedagógusok szakmai fejlődésének és tanulásának nem-zetközi trendjeit vizsgálja.

Kovács Ivett, az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakot és műfordítás prog-ramot, valamint az angolszász rendszerben szerzett óvodapedagógusi oklevelet.

Jelenleg a Neveléstudományi Doktori Iskola doktorjelöltje Tanítás-tanulás prog-ramon. Dolgozott többek között műfordítóként, magyar mint idegen nyelv tanár-ként, óvodapedagógustanár-ként, valamint szakmai koordinátorként a kora gyermek-kori nevelés területén. Kutatási témái közé tartozik az interkulturális és kétnyel-vű óvodai nevelés, az interkulturális pedagógusközösségek működése, valamint az iskolai, óvodai szervezeti kultúra.

103

Lénárd Sándor egyetemi docens az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetében, elsősorban peda-gógia szakos, tanárszakos és doktori hallgatókat, valamint leendő vezetőket ok-tat. Kutatási témái közé tartozik az a pedagógiai innovációk, az adaptív nevelés, a tanulást támogató értékelés, a szervezet kutatás és az intézményvezetés gya-korlati kérdései.

Na( Krisztina magyar nyelv és irodalom, valamint filozófia szakos középiskolai tanár. 2013-ban közoktatási mentor, 2014-ben közoktatási vezetői végzettséget és szakvizsgát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Szakdolgozati témái a pedagógus to-vábbképzéshez kapcsolódtak. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Ne-veléstudományi Doktori Iskolájának doktorjelöltje. Kutatási témája a mentorálás, a pedagógus- és mentorképzés, a mentorok tanulása, továbbá a reflektivitás és a videóval támogatott felidézés.

Rapos Nóra az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetének habilitált docense, a tanárképzés intézeti felelőse. 1997 óta oktat a tanárképzésben és a pedagógia szakon. Az adaptív-elfogadó iskola koncepcióját kidolgozó kutatás vezetője. Egyetemi mun-káján kívül továbbképzéseket, tréningeket tart tanárképzés, adaptív iskola, fej-lesztő értékelés témákban. Több hazai és nemzetközi kutatás tagja. A Magyar Rektori Konferencia Pedagógusképzési Bizottságának elnöke. Kutatási területei:

tanárok folyamatos fejlődése és tanulása, tanárképzés, tanulást támogató érté-kelés, adaptív iskola

Rónay Zoltán az ELTE PPK Neveléstudományi Intézet egyetemi docense, az Oktatás-Jog-Pedagógia Kutatócsoport alapító vezetője, a Felsőoktatás- és Innovációkutató Csoport és a Felsőoktatás Pedagógiai Módszertani Központ tagja. Érdeklődési területe a felsőoktatási és köznevelési jog és jogtörténet; az oktatásra vonatkozó munkajogi, közigazgatási, polgári eljárásjogi szabályok, felelősségi viszonyok a felsőoktatásban. Meghatározó kutatási és oktatási területként van jelen munkás-ságában a jog és jogtudatosság oktatása a pedagógusképzésben. Ezen belül ki-emelten foglalkozik a tanulói jogismeret fejlesztésének támogatásával a tanár-képzésen belül, valamint ebben az emberi méltóság tiszteletének szerepével.

Sántha Kálmán egyetemi docens, Kodolányi János Egyetem, Jól-léti Társadalom Intézet, Humán-fejlesztési Tanulmányok Tanszék. Kutatási területe a kvalitatív kutatásmódszer-tan, a számítógéppel támogatott kvalitatív adatelemzés, abdukció a kvalitatív ku-tatásban és a pedagógusok tevékenységének, nézeteinek, reflektív gondolkodá-sának vizsgálata.

Tókos Katalin az ELTE Pedagógiai és Pszichológia Kar Neveléstudományi Intézet adjunktusa, a Pedagógusok, Pedagógus Szakmai közösségek és Pedagógusképzés Kutatócso-port tagja. 2010-től oktat a tanárképzésben, a Pedagógia Ba és Neveléstudomá-nyi Ma szakokon, elsősorban az iskola belső világával, tanulással, tanulástámoga-tással, tanulási környezetekkel kapcsolatos kurzusokat. Doktori fokozatát 2009-ben szerezte az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskolájában Serdülők identitá-sának kutatása témában. Fő kutatási, érdeklődési területei: pedagógusok szak-mai identitása, pedagógusképzés, narrativitás a pedagógiában és tanulási kör-nyezetek.

Tóth-Pjeczka Katalin doktori hallgató az ELTE PPK Neveléstudományi Doktori Iskolájában. A tanári együttműködés, a tanárok együttműködő tanulása, horizontális tanulásra épülő szakmai fejlődése és a kollaboratív tanulás, mint a tudásépítés hatékony útja áll érdeklődése és kutatásai középpontjában.

Urbán Krisztián az ELTE PPK Neveléstudományi Doktori Iskolájának doktorandusza. Érdeklődési fókusza a tanárok szakmai tanulása, tudásértelmezése- és alkotása, illetve

reflek-104

tív gondolkodása, valamint ezek szervezeti tényezőinek az értelmezése, vizsgála-ta. Doktori kutatása is a fentebbi témák összefüggéseit vizsgálja.

Vámos Ágnes egyetemi tanár, DSc, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszi-chológiai Kara Neveléstudományi Intézet Pedagógusok, Pedagógus Szakmai Kö-zösségek, Pedagógusképzés Kutatócsoport tagja, az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola Tanulás, Tanítás, Esélyegyenlőtlenség Doktori Programjának veze-tője. Az elmúlt időszakban számos magyarországi és nemzetközi kutatás témave-zetője, résztvevője a tanulás és tanítás elmélete és gyakorlata és a különböző ta-nulói szereplők, képzési alrendszerek sajátosságai témakörben. A kutatási mód-szerek és paradigmák terén legjelentősebb eredményei a metafora pedagógiai felhasználása terén születtek.

105

Authors

Angéla Bajzáth ELTE Faculty of Primary and Preschool Education. Her research fields are the university leadership and management, learning in higher education and Inter-cultural Education. As the scientific leader of the I.ECEC – (InterInter-cultural Early Childhood Education and Care Curriculum for Professionals) she focuses on de-veloping a curriculum for intercultural training with the University of Florence.

Eszter Bükki studies in her final year at the Doctoral School of Educational Science of ELTE University Budapest, her research area focusing on the continuous professional development and learning of teachers and trainers working in VET schools. She has worked in international educational research projects in the field of VET and adult training for one and a half decade, in particular, working for Cedefop’s (Eu-ropean Centre for the Development of Vocational Training) ReferNet pro-gramme, writing or co-authoring numerous country, thematic and policy reports about the Hungarian VET and adult training systems and policies. She currently works as a research assistant of the MoTeL project at ELTE PPK Institute of Edu-cation.

Krisztina Czető is an assistant professor at the Eötvös Loránd University Faculty of Education and Psychology. Her research interest covers school attitude research, childhood studies and the interpretations and constructions of childhoods in the 21st cen-tury and their relevance for schooling.

Emma Gazdag is a PhD student at the Department of Educational Theory at the Faculty of Edu-cation and Psychology at the Eötvös Loránd University in Budapest. Her re-search focuses on teachers as rere-searchers, especially reflective thinking and video stimulated recall.

Orsolya Kálmán is an assistant professor at the Institute of Educational Sciences at Eötvös Loránd University, Faculty of Education and Psychology. She works in the Re-search Group of Higher Education and Innovation. She has been involved in teacher training, pedagogy BA and MA and in-service training since 2004. In 2009 she wrote her PhD with the title Students’ Learning Characteristics and Changes in Learning. Her research interests are learning, facilitating learning, higher education pedagogy and teachers’ professional development. From 2019 she has been leading the Teaching and Learning in Higher Education Unit at the Institute of Education.

Erika Kopp is an associate professor with habilitation at Eötvös Loránd University Faculty of Education and Psychology, Institute of Education. Her main research and opment fields include teacher education programme design and complex devel-opment of schools. She is a senior researcher in MoTel project, examining inter-national trends in the professional development and learning of teachers.

Ivett, Kovács graduated from ELTE with a degree in Hungarian Literature and Grammatics and Literary Translation. She is a PhD candidate at ELTE, Doctoral School of Educa-tion. She had been working as a literary translator, Hungarian as a foreign lan-guage teacher, kindergarten teacher and educational coordinator in early years education. Her research interests include intercultural and bilingual early years

106

education, intercultural teacher communities and organizational culture of edu-cational institutions.

Sándor Lénárd is an associate professor at Eötvös Loránd University Faculty of Education and Psychology (Institute of Education) As a university teacher, he works in teacher education, educational science programmes and school leadership trainings. His research interest covers educational innovations, adaptive pedagogy, formative assessment and organizational and leadership research.

Krisztina Nagy is a secondary school teacher of Hungarian language and literature, and philoso-phy. In 2013 she acquired qualification as a mentor, then in 2014 as a public ed-ucation leader at the Budapest University of Technology and Economics. Her dissertation topic was in-service teacher training. Currently she is a fellow PhD student of the Doctoral School of Educational Sciences at ELTE. Her research in-terest includes mentoring, teacher- and mentor education, the learning of men-tors, reflective thinking and video stimulated recall.

Nóra Rapos is an associate professor with habilitation at Eötvös Loránd University Faculty of Education and Psychology, Institute of Education. She has been teaching in teacher education and programme of pedagogy since 1997. She is the leader of research on development of adaptive-inclusive school concept. Beside her uni-versity job, she leads in-service trainings on adaptive-inclusive school, teacher training and formative assessment topics. She participated in several national and international research projects. She is the chair of the Teacher Training Com-mittee of the Hungarian Rectors' Conference. Her research fields are: teachers’

continuous development, adaptive-inclusive school, teacher training and form-ative assessment.

Zoltán Rónay is an associate professor in Eötvös Lorand University Faculty of Education and Psychology Institute of Education. He is the Founder Head of the Research Group for Education-Law-Pedagogy, a member of the Research Group for Higher Education and Innovation, and the Teaching and Learning in Higher Edu-cation Unit. His research field includes the following: law and history of the law of education, labor law, administrative law, and civil process law, and responsi-bility in higher education. Another substantial area of his research the topic

"teaching law as well as knowledge and opinion about the law in teacher's train-ing. Within this theme, he researches the development of legal knowledge of students and the role of respect for human dignity.

Kálmán Sántha associate professor, Kodolányi János University, Institute for Social Well-being.

His research area is qualitative research methodology, computer assisted quali-tative data analysis, abduction in the qualiquali-tative research and analysis of teacher’s activities, beliefs and reflective thinking.

Katalin Tókos is an assistant professor at the Institute of Education at Eötvös Loránd Univer-sity, Faculty of Education and Psychology. She works in the Reasearch Group of Teacher and Teacher Education. She has been involved in teacher training, Peda-gogy Ba and Ma since 2010, in topics related to the inner world of schools, learning, learning support and learning environments. She received her PhD in 2009 from the ELTE Doctoral School of Education related to the topic of Ado-lescent Identity. Her current reasearch interests include: professional identity of teachers, teacher training, narrativity in pedagogy and learning environments.

Katalin Tóth-Pjeczka is a doctoral student at the Doctoral School of Education of ELTE University. Her research interests cover teacher professional collaboration, collaborative

learn-107

ing, professional development based on horizontal learning as effective ways of knowledge building.

Krisztián Urbán is a doctoral student at the Doctoral School of Education, at ELTE’s Faculty of Education and Psychology. His main interests are teachers’ professional learning, their knowledge interpretation and creation and their reflective thinking, includ-ing the organizational factors of these. His doctoral research also focuses on the aforementioned areas.

Ágnes Vámos Doctor of the Hungarian Academy of Sciences (DSc), professor at the Faculty of Education and Psychology of Eötvös Loránd University in Budapest. She is mem-ber of the Research Group “School Organization, Teacher Education and Profes-sional Learning” (STeP.RG), and head of the Doctoral Program “Learning and Teaching”. She has lead and has been actively involved in several Hungarian and international research projects, focusing on the theory and practice of teaching and learning, learners’ roles and training structures. In the field of research methodology and paradigms, her main area of expertise includes the use of metaphors in pedagogy and educational research.

108

In document 2020 1. (Pldal 103-108)