• Nem Talált Eredményt

Szerzőink

In document 2018 1. (Pldal 102-105)

Révai Nóra az OECD Oktatáskutatási és Innovációs Központjának elemzője, valamint a Strasbourgi Egyetem doktori hallgatója. Kutatási területe a tanári tudás és szak-mai tanulás.

Halász Gábor a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi tanára. Vezetője a kar Neveléstudományi Intézete keretei kö-zöt működő Felsőoktatás- és Innovációkutató Csoportnak. Korábban főigazga-tója volt az Országos Közoktatási Intézetnek (jelenleg Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet). Ez utóbbi intézményben jelenleg is dolgozik, annak tudományos tanács-adójaként. Kutatási területe az oktatáspolitka és oktatásirányítás, összehasonlí-tó és nemzetközi oktatáskutatások és az oktatási rendszerek elmélete. Szakértő-ként aktv szerepet játszot az 1990 utáni magyarországi oktatásügyi változások-ban. Egyik megalapítója a holland–magyar együtműködésből 1998-ban születet Közoktatási Vezetőképző Intézetnek, létrejöte óta elnöke az intézmény Irányító Testületének. Tanácsadóként és intézményvezetőként aktv szerepet ját-szot a magyarországi oktatási reformokban. Több alkalommal végzet szakértői munkát különböző nemzetközi szervezeteknek, így különösen az OECD, a Világ-bank, az Európa Tanács és az Európai Bizotság számára. 1996 óta tagja az OECD Oktatáskutatási és Innovációs Központja Igazgató Tanácsának, melynek 2004 és 2006 közöt majd 2011 és 2012 közöt elnöke volt. 2002 és 2008 közöt tagja volt az Európai Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetek Konzorciuma irá -nyító testületének, és két éven keresztül elnöke is volt e szervezetnek.

Fazekas Ágnes az ELTE PPK doktorjelöltje és munkatársa. Kutatási területe az oktatási szakpoli-tkák és fejlesztési beavatkozások hatása és implementálása, a változásmenedzs-ment, illetve az oktatási szektoron belül keletkező helyi innovációk természete.

A témában több tanulmányt publikált és részt vet számos kapcsolódó konferen-cián. 2010-ben kezdet el dolgozni ezen a területen az Oktatáskutató és Fejlesz-tő Intézetben. Jelenleg az „Helyi-intézményi oktatási innovációk keletkezése, terjedése és rendszerformáló hatása” c. kutatás kutatója. Az ELTE PPK Nevelés-tudományi MA, illetve az SZTE KÖVI programjaiban kurrikulumfejlesztést, inno-váció- menedzsmentet és szervezetejlesztést oktat.

Habók Anita a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének adjunktusa. Fő ku-tatási területei a tanulás tanulása, az értelemgazdag tanulás, a fogalmi térképe-zés, a nyelvtanulási stratégiák és a projektmódszer.

Maaar Andrea több mint 20 éve gyakorló angoltanár. 2015-ben szerezte PhD fokozatát a Sze-gedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetében. Fő kutatási területe az IKT az oktatásban, ezen belül a számítógépes tesztelési módszerek és az idegen nyelvi stratégiahasználat.

Naa-Pál Marieta a Szegedi Tudományegyetem végzős hallgatója németanár-angoltanár MA képzésen. Fő érdekeltségi területe az egyéni tanítási gyakorlata során szerzet ta -pasztalatok alapján a hatékony íráskészség fejlesztés és a sajátos nevelési igényű tanulók megfelelő integrálása és fejlesztése idegen nyelvi órákon.

Sántha Kálmán egyetemi docens, Pannon Egyetem, Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar, Neveléstudományi Intézetében. Kutatási területe a kvalitatv kutatásmódszertan, a számítógéppel támogatot kvalitatv adatelemzés, abdukció a kvalitatv kutatásban és a pedagógusok tevékenységének, gondolkodásának vizsgálata.

102

tanára, jelenleg gyakorló pedagógus. A QCA kutatásmódszertani paradigma pe-dagógiai megvalósíthatóságának és hasznosíthatóságának módszertanán és szofveres háterének fejlesztésén dolgozik.

Tóth Teréz pedagógiai szakújságíróként, tanácsadóként és angolnyelv-tanárként dolgozik.

Írással először Schütler Tamás, az Új Pedagógiai Szemle legendás főszerkesztője biztatására kezdet foglalkozni az oktatás európai integrációja témakörében. In-terjúi, kerekasztal-beszélgetései, esetanulmányai és riportjai jelennek meg az ÚPSZ-ben, a parlando.hu-n (korábban a Köznevelésben, a Modern Iskolában).

2016-ban elsők közt kapta meg az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, az Új Pe-dagógiai Szemle valamint a Magyar PePe-dagógiai Társaság alapítota Majzik-díjat.

Halász Gábor meghívására tagja az ELTE INNOVA Műhelynek. Vállalat nyelvok-tatással, kommunikációs angol nyelvű tréningek tartásával is foglalkozik. Szakér-tőként dolgozot a T-Systems Magyarországgal. Legfőbb érdeklődési területei a művészetpedagógia, digitális pedagógia, az innováció , az oktatás mint alrend-szer alrend-szerepe a XXI. század globális társadalmában és gazdaságában. 2018-ban Dr. James Cuskelly, a Nemzetközi Kodály Társaság elnöke meghívására két hetet Ausztráliában töltöt a brisbane-i Kodály Summer School-ban. Vezetőségi tagja a Kokas pedagógiát képviselő Kokas Alapítvány Szakmai Kollégiumának.

Valentné Albert Éva középiskolai tanár (egyetemi végzetség fzika és informatka szakon és főiskolai angol szakos nyelvtanár) a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban. Jelenleg doktorjelölt az ELTE PPK Neveléstudományi Doktori Iskolájában, az Elmélet-történet Pedagógia Programban. Kutatási területeit iskolai Elmélet-történetek Sacré Coeur növendékek életörténetében; családtörténet; a természetes és az építet környezet nevelő hatása; E-learning a természetudományos oktatásban Geo-gebra szofverrel.

103

Authors

Nóra Revai is an analyst at the Centre for Educatonal Research and Innovaton at the OECD and a phd candidate at the University of Strasbourg. Her main research interest is teachers’ kno/ledge and professional learning.

Gábor Halász is doctor of the Hungarian Academy of Sciences. He is a professor of educaton at the Faculty of Pedagogy and Psychology of the Eötvös Loránd University in Budapest /here he is the Head of the Centre for Higher Educaton Manage-ment. Previously he /as the Director-General of the Natonal Insttute for Public Educaton in Budapest (no/ Insttute for Educatonal Research and Develop-ment) /here he is currently a scientfc advisor. His research felds include edu-caton policy and administraton, comparatve and internatonal eduedu-caton, and theory of educaton systems. As an educaton policy expert, he took an actve part in the transformaton of the educatonal system of Hungary in the 1990s.

He is one of the founders of the Hungarian School for Educaton Management, an insttuton /hich emerged from a Dutch-Hungarian cooperaton and /as es-tablished in 1998. Since then, he has been the president of the Board of this In-sttute. Professor Halász has /orked as an expert consultant for a number of in-ternatonal organizatons, such as OECD, the World Bank, the Council of Europe and the European Commission. Since 1996 he has been a member of the Gov-erning Board of CERI (OECD). Bet/een 2004–2006 and 2011–2012 he /as the president of this Board. Bet/een 2002–2008 he /as member of the Board of the Consortum of Insttutons for Development and Research in Educaton in Europe (CIDREE), and also /as the president of this organisaton for t/o years.

Ágnes Fazekas is a doctoral candidate and researcher at the Faculty of Pedagogy and Psycho-logy of the Eötvös Loránd University of Budapest (ELTE PPK). Her research in-terests include the implementaton and impact of educaton policy and develop-ment interventons, change managedevelop-ment, and the nature of local innovatons in public educaton. She has partcipated in various conferences and published sev-eral studies in these topics. She started to /ork in this area in 2010 at the Hun-garian Insttute for Educatonal Research and Development. At present she is /orking on a project designed to describe and analyse the emergence and diffu-sion of local innovatons and their systemic impact. She teaches curriculum de-velopment, innovaton management and organizaton development at ELTE PPK and the Hungarian-Netherlands School of Educatonal Management of the Uni-versity of Szeged.

Anita Habók is an Assistant Professor at the Insttute of Educaton, University of Szeged. The main areas of her research interest are learning to learn, meaningful learning, concept mapping, language learning strategies and project method.

Andrea Magyar has been a practsing EFL teacher in primary and secondary educaton over 20 years. She received her PhD degree in Educatonal Sciences at the University of Szeged in 2015. Her main research interests focus on ICT in educaton /ith em-phasis on computerised testng methods and language learning strategies in sec-ond language acquisiton.

Marieta Nagy-Pál is a graduate student as a German and English teacher the University of Szeged.

Her main area of interest, based on her experience at the teacher training, is ho/ to teach /ritng skills effectvely and ho/ to integrate and develop special educatonal needs students.

104

Social Sciences, Institute of Education. His research area is qualitative research methodology, computer assisted qualitative data analysis, abduction in the quali-tative research and analysis of teacher’s activities and thinking.

Balázs Nádler graduated at University of Pannonia in 2017 and received his master’s degree on Hungarian language and literature, and educatonal science, currently occu-pied as a teacher. At present, he is /orking on the methodology of pedagogical implementaton and expediency as /ell as the development of a sof/are back-ground for the QCA research methodology paradigm.

Teréz Tóth /orks as a pedagogical journalist, consultant and English language teacher. She started her career as a freelance journalist to focus on the European integraton of educaton at Tamás Schütler, the legendary editor-in-chief of the Új Pedagó-giai Szemle. Her intervie/s, roundtable discussions, case studies and reports ap-pear in ÚPSZ, parlando.hu (as /ell as in Köznevelés, Modern Iskola). In 2016, she received the Majzik A/ard founded by the Educaton Research and Devel-opment Insttute (OFI), the Ne/ Pedagogical Revie/ (ÚPSZ) and the Hungarian Pedagogical Society. Invited by Gábor Halász, she is also a member of ELTE IN-NOVA Workshop. She deals /ith corporate language teaching and communica-ton English-language trainings. She /orked /ith T-Systems Hungary as an ex-pert. Her main areas of interest are the art pedagogy, digital pedagogy, innova-ton, educaton as a subsystem in the 21st century society and economy. In 2018, Dr. James Cuskelly, President of the Internatonal Kodály Society, invited her to /ork /ith the Kodály Summer School in Brisbane. She is the member of the professional board at the Kokas Foundaton.

Éva Valentné Albert is a secondary school teacher (M.S. degrees in physics and informaton technol-ogy, B.A. degree in English teaching as a foreign language) at Puskás Tivadar Technical School of Telecommunicatons. Currently she is a Ph.D. candidate at the Doctoral School of Educaton of the Faculty of Pedagogy and Psychology of the Eötvös Loránd University, in the History of Educaton Doctoral Programme.

Her research areas are school narratves in alumnae’s life stories of the Sacré Coeur; family history; the educatonal effect of the natural and constructed en-vironment; E-learning in STEM /ith Geogebra sof/are.

105

In document 2018 1. (Pldal 102-105)