Pótszerek
„Az alkoholmentes sör az első lépés a guminő felé vezető úton.”
Ez a poén kering a Neten már legalább 5-6 éve. Nos, ezt a poént én követtem el, még 1993-94-ben. A SANOFI-Chinoin, ahol én akkor dolgoztam, ’93-ban szervezte meg a Növényvédőszer Üz-leti egységet a nagytétényi gyáregységében, akkor oda kellett átköltözni mindnyájunknak Újpestről. Tétény mellett, Érden akkor nyílt meg az Admirális étterem, ami nagyon hamar a ta-nyánk lett, minden külföldit oda vittünk ebédelni és vacsorázni.
Mivel mindenki kocsival járt, így én is rendszeresen alkohol-mentes sört ittam, mert mégiscsak úgy néz ki, de mégsem törvénytúlsó. Ekkor jött ki belőlem ez, hogy először alkohol-mentes sör meg koffeinalkohol-mentes kávé, aztán jöhet a guminő. Ez-zel jól elvoltunk, műsör – guminő volt a szokásos szlogen. Vi-szont az történt, hogy ez a poén kiszabadult Moszkvába, az oda rendszeresen járó kollégánk jóvoltából. Ott kerengett, kerengett, és a HVG egy cikkében jött haza, akkor már úgy, mint egy igazi orosz közmondást prezentálták egy Moszkváról szóló cikkben.
Azután gondolom, onnan kiszabadult, beült mindenféle, a neten keringő szöveggyűjteménybe, és időnként elém kerül, ekkor büszkeség önti el a szívemet.
Megírtam persze ezt haikuban és limerickben egyaránt, íme mindkét formát bemutatom itt:
Alkoholmentes Sör, legelső lépés a Guminő felé.
Ez így akkor egy haiku, és az alábbiakban a limerick formát mutatom be:
Mentességek
Koffeinmentes kávékat ihat, Nikotinmentes cigit is szívhat.
Alkoholmentes sört tesznek elé, Első lépés a guminő felé!
Csupa pótszer, ezektől csak szívhat!
Hát így történt, hogy szállóigeszerző lettem, szándékom és tu-dásom ellenére:
Vermes Gyuri
Kép a falon
Hálószobámban függ – több kép mellett – egy kis méretű fest-mény; régi gazdái jó vastag aranykeretbe helyezték, hogy észre lehessen venni, olyan pici a lelkem. Feltehetőleg holland meste-re a XIX. század második felében működött, a szignója és az évszám is ott szerepel a képen.
A képen nem történik semmi azon kívül, hogy ül egy lány a tisztáson római-görög tunikaszerű ruhában, és lelkesen fésülgeti a majdnem derékig érő haját. A kép kedves, derűs, jó hatású, meg is kedveltem már.
Történetesen kedves ismerősök jöttek hozzánk látogatóba, kéré-semre, hogy adjanak szakértő véleményt a gyűjteményemről.
Az enyém persze csak töredéke az övéknek – ők ezt az ipart űzik foglalkozásszerűen.
A becsüs pár hölgytagja megállt a kép előtt, ránézett, de nem szólt semmit.
– Nem tetszik? – kérdeztem kíváncsian.
– Olyan sonkalábú! – hangzott el a gyors verdikt ellentmondást nem tűrően, és a hölgy továbbment.
Hát valóban… A modell helybéli parasztlányka lehetett, akin volt egy kis husi, meg zsiri, és ezt a természetalkotta remeket a festmény teljes bájában rávillantja a nézőre. Szegény művész;
annak idején nem sejthette, hogy a divat és az ideák gyorsabban változnak, mint ahogy művén megszárad a festék, és korunk hölgyei nem kevésbé lesznek e kérdésben engesztelhetetlenek, mint az övéi. Csak ők a hús- és zsírmentes hölgyekkel voltak azok.
Akárhogy is lesz, ha nem kenyérre kell majd, én nem fogom el-adni ezt a kis bájos remeket; korhűnek nem nevezném, és igen, a modell jelenleg nem trendi – ámde báját épp ezek adják. Lehet nála „időszerűbb”, „szebb”, „divatosabb” egy kép, de ilyen több nem lesz sosem. Még ha esetleg műértőségem színvonala kér-désessé lett is vendégeim szemében.
No, egy eredménye azért lett ennek a látogatásnak: a képecske címet kapott, mert azóta úgy hívom, hogy „A sonkalábú!”
A gringo magyar
Amerikás magyar, jaj, eszem a máját, Nem ismerte még faluja kocsmáját.
Mit jelent, hogy „Kokszmí”? Olvasta a címet, nem tudván, hogy ivó, mely befogad sok hímet.
De elmagyarázták, megrengette háját!
Így kommentelünk mi!
Kommenteket olvasok, nem lehet kibírni, hogy emberek miket képesek leírni!
Nincs érdemi vita, Marad hát a fika,
Névtelenség mögé milyen jó bebújni!
SZ L NETALA
Mágus
Rád igéz oltalmat, kegyelmet és áldást, csillagok, világok ködén át mindent lát.
Egekbe szökellő, fényszőrű paripán rontást űz, élő tűz, túl minden mágián:
„Sors vagyok, önmagad, rád talált társ, csillag-út, fény-varázs, bő-vetett szántás, mélység-kút, jelölt út, magány, tükör-más, árnyékként rontásból hitté ért számadás.”
Dallal ringató
Szellővel ringat a nyári éj, Árnyéktól, sötéttől sose félj, Vigyáz, ki álmodat hinti rád, Őrzi az utadat, mindent lát,
Mesélsz majd, hol voltál, elhiszem, Aludj el, gyönyörű gyermekem!
Álmodban bátor, nagy hős leszel, Egyetlen szavadra rend terem, Megküzdesz könnyedén bárkivel, Sárkányok, szélvész is megpihen, Fogd meg hát erősen két kezem, Aludj el, gyönyörű gyermekem!
Elhagyott kincseid megleled, Nyugtasd meg aggódó lelkedet, Reggelre fény tölti kis szobád, Mosollyal ébreszt a rongybabád, Hallgasd most csendesen énekem, Aludj el, gyönyörű gyermekem!
Ima a tengerhez Százarcú démonunk, gondos apánk, szülőanyánk, hozzád imádkozunk.
Hitünk nem csorbul;
próbáltatás, vakbuzgó halál, mind szavadra mozdul.
Kitartó remény és ősi vágy;
ki indul, hazatalál, örök partot ér.
Beavató
Csontjaim holtomig, örökkön számolom, életem fény-vágyát álmokká táncolom, megfásult hatalmam köveken próbálom;
megannyi széthulló, fájdalmas rémálom.
Valaki könyörgőn, esdeklőn megszólít:
„Igazat, ne lódíts, mondd ki a valódit!”
Dobomon világok nincstelen bánata, lelkemben Istennek szárnyaló szánalma.
A kiválasztott, tudom, téved,
míg csillagokig végleg és utószor fel nem réved.
Szeretetből épülő híd; Köss, alakíts, gyógyíts!
A Mindenség csönd-tudón, végtelen megértőn
néma és szelíd.
Kapaszkodom
Holdárnyékba kapaszkodom.
Csillag-szövevényes kamaszkorom hallgatag rímekké faragott szóhalom.
A tejút-idő fogadalmat tenni térdel fáradt lábaim elé.
Nincsen már kitől
régi táncaim lidérccé nyűtt primadonnáit elszeretni.
Filozófia
Sötét titkok titkos tudója, mélybe látó, üres éj-képzet?
Csillag-ős vaksi kémiája?
Időbe zárt, céltalan szeretet?
Mi végre a lélek, ki zuhanva, szédülve önmagát gondolja sok-sorsnyi,
végtelen, vakító fénybe?
Lassul a tánc Lassul körben a tánc, emlékké olvad a románc.
Halkul a férfias dáridó,
nincs már több tündérlány eladó.
Suhog, csattog a szárny, fölöttem megannyi árny.
Követnek, kacagnak gondtalan, egekben fényárrá hevül a katlan.
Fagy-csönd lesz arcon a ránc;
évekké égetett máz.
Befogad, felold a végtelen:
Istenhez utazok – bolyongó értelem.
Ahol
Ahol nem fáj, ahol semmi se bánt, ott tündöklök én;
örök magasságban a fény.
Ahol nincs magány, ahol valaki mindig vár, ott szólítlak én;
megnyíló tér,
százszínű, istennyi lét.
Ahol végtelen a tánc, zuhanhatsz világon át, múlt és jelen összeér, a koldus enni kap, még ha nem is kér,
ártó gondolatod ott ne keresd,
hisz kufárok asztalánál helyedet soha
meg nem lelheted.
VADKERTY DOROTTYA