1. Bevezetés. A tanulmány a kognitív szemantika (LanGacker 1987, 2008;
toLcsvai naGy 2017b, 2017c) és a pragmatika mint szemléletmód (verschu
-eren 1999; tátrai 2011, 2017) együttes érvényesítésével a tudáskonstruálást, illetve annak módját előtérbe helyezve a tudományos szakszövegeket a tudo-mány szakszövegeiként értelmezi, melyben a tudás1 megosztása valósul meg, amit alapvetően a megosztásra irányuló reflexív attitűd jellemez. Az ekképp metadiskurzusoknak tekinthető szövegek meta összetevőjét helyezi előtérbe, és a metapragmatikai reflexiók lehetőségeit az irányulásuk alapján vizsgálja. Mind-ezen lehetőségek közül a szöveg szerveződésére irányulókra fókuszál. Egy tanul-mánykötet (toLcsvai naGy Gábor szerk., Szöveg és típus. Szövegtipológiai tanulmányok. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2006) szövegeinek kvalitatív elemzé-sével a diskurzusdeixis műveletét megvalósító nyelvi eszközök, továbbá a diskur-zusjelölők működését elemzi, mindeközben a szöveg szerveződésére reflektáló nyelvi lehetőségek közötti hasonlóságokat és különbségeket a tudomány szakszö-vegeiben történő működésük alapján értelmezi. Ez a vizsgálat a deixis működé-sének árnyaltabb bemutatása céljából az MNSZ2 (v2.0.5) tudományos alkorpusz véletlen listájának elemzésével is kiegészül.
2. Tudáskonstruálás a tudomány szakszövegeiben. A tanulmány a szak szö-vegekben zajló tudásmegosztást előtérbe helyezve a tudományos szövegeket a t u -d o m á n y s z a k s z ö v e g e i ként értelmezi. Ezen értelmezés látszólag leszűkíti magát az értelmezői keretet, de lehetőséget ad a szakszöveg és a szakszövegtípusok sajátosságainak leírásához, illetve e szövegek más szak szö veg típusokhoz való vi-szonyának a bemutatásához. A tudományos jelző lecserélése a nominális tudo-mányra azzal jár, hogy elkülönülnek azon szövegek, melyek az adott beszédhely-zetben tudományosnak tekinthetők, de nem a tudomány diskurzustartományát (a fogalomra l. taavitsainen–Jucker 2010; kuna 2016: 388–389; csontos
2019a:155–156; vö. még roeLcke 2002; kuna–Ludányi 2019) dolgozzák ki, illetve nem a tudomány befogadócsoportjának szólnak. Az elkülönítés viszont ko-rántsem jelent elhatárolást: a tudomány szakszövegei és a nem a tudomány szak-szövegei közötti átmeneti kategóriába számos olyan szöveg sorolható, melyek
* A tanulmány a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar 20633B800 számú Diskurzusjelölők nyelv- és műfajközi kutatása című pályázatának támoga-tásával készült.
1 Itt a tudás ’a szakszöveg által rendezett és expliciten közölt ismeret’-et jeleníti meg. A ta-nulmány további részeiben az ekképp használt tudás-t minden esetben kiskapitális jelöli. Emellett kiskapitális jelöli a szakszöveg, illetve a szakszövegtípus további sematikus összetevőit is, valamint az egyéb fogalmi tartományokat.
Magyar Nyelv 117. 2021: 278−297. DOI: https://doi.org/10.18349/MagyarNyelv.2021.3.278
a széles értelemben vett kontextuális körülményekhez igazodva vagy igazítva kü-lönböző mértékben jelenítik meg a szakterüLetitudás-t, figyelembe véve pél-dául a befogadók elvárásrendszerét a téma kidolgozási módjában. Így e szövegek a bennük érvényesített szakterüLetitudás mértéke és kidolgozottsági módja alapján fokozatiságot mutatnak. A tipikus beszédhelyzeteket tekintve a tudomány szakszövegei azon prototipikus szakszövegeket ölelik fel, melyekben a szakte
-rüLetitudás, valamint annak megosztása zajlik egy olyan befogadócsoportra számítva, melynek elvárása e szövegekkel kapcsolatban szintén a szakterüLeti tudás érvényre jutása. A szakterüLetitudás mértéke a befogadói csoporthoz és természetesen a különböző célokhoz igazítva kategóriákat alakít ki; a tudo-mány szakszövegei – a fokozatok mentén – érintkeznek olyan szakszövegekkel, melyekben a tudományosság mértéke alacsonyabb. A t u d o m á n y o s s á g tehát egy olyan dimenziójává válhat a szakszövegeknek, mely nem egy kategóriát jelöl ki, hanem több kategóriát jellemez.
Jelen munka amellett érvel, hogy a tárGy, a tudás és konstruálása, a céL és a befoGadó közötti megjelenített viszonyból a tudományos szakszövegek fokoza-tokba rendeződő, nyitott kategóriát alkotnak, mely más szakszövegekkel a bennük érvényre jutó tudomány(osság) fokának érvényesülése által a tudomány szakszö-vegeivel érintkezhetnek, de prototipikus megvalósulásuk a tudomány szakszöve-geit jelenti (vö. Gruber et al. 2006: 26; dér 2019: 132–134). Ha a szövegeknek a csomópontba rendeződését vizsgáljuk, a tudomány szakszövegei – nyitott tarto-mányként – külön kategóriát képeznek (vö. parodi 2009: 484).
A tudomány szakszövegeiként értelmezett diskurzusok a tárGy-ra vonat-kozó tudás megosztásának módja miatt m e t a d i s k u r z u s oknak tekinthetők.
Itt ugyanis a szakterüLetitudás egy nézőpontból történő konstruálása lép elő-térbe: nem(csak) arról van szó, hogy a tárGy-hoz köthető alapvető tudás kerül átadásra, hanem sokkal inkább a tárGy-gyal kapcsolatos tudás-nak a beszélő perspektívájából történő értelmezése és annak megosztása zajlik. Itt szükséges a m e g o s z t á s műveletét külön hangsúlyozni, illetve folyamatjellegét előtérbe helyezni. Ezen szakszövegeknél ugyanis dominánsan érvényesül az a folyamat, amelyet az átadás és a megosztás közötti jelentésbeli különbség képes reprezen-tálni. A tudás á t a d á s a „olyan műveletre utal, amely csak a továbbítás egy-irányú kommunikációelméleti modelljében működik. Éspedig úgy, mint valami már birtokunkba vett meglevőnek a másokhoz való eljuttatása” (kuLcsár szabó 2017: 14). Ezen szövegek esetében a tudás m e g o s z t á s a dominánsan nem ér véget az átadás műveleténél, hanem a befogadónak lehetősége van arra, hogy a megosztott jelentéstartalmakra reflektáljon: a megértési és értelmezési folya-mata során elfogadja vagy kritikával illesse a szöveg által megosztott tudás-t.
A szövegek jellemzően ezt is várják el a befogadójuktól. A tudás konstruálása során a szövegalkotó a metareflexiói által kísért tudásmegosztással készteti be-fogadóját arra az együttgondolkodásra, melynek céljából e szövegeket létre-hozza. E szövegekkel kapcsolatban tehát azt érdemes hangsúlyozni, hogy valódi diszkurzivitásukat azáltal nyerik el, hogy a szövegalkotó és a befogadója közötti közös jelentésképzési műveletnek hatékony megtételére alapoznak, lehetőséget adva mind az alkotás, mind a befogadás folyamatában a szöveg által implikált,
280 Csontos Nóra
elvárt vagy inkább lehetővé tett metadiskurzusok és metareflexiók megtételére (vö. kuLcsár szabó 2017: 13–36; toLcsvai naGy 2017a: 39–46, 56–58).
3. A metapragmatikai tudatosság és érvényesülése a tudomány szakszö-vegeiben. A metapragmatikai tudatosság (verschueren 1999: 187–198; tátrai 2011: 119–125, 2017: 1046–1053) a diskurzus résztvevőinek reflexív viszonyulá-sát jelöli a nyelvi tevékenységhez, illetve a nyelvi tevékenység keretében zajló di-namikus jelentésképzéshez. Ezen reflexív tevékenység egyaránt érintheti az adott diskurzus szerveződését, a diskurzus során kifejtésre kerülő jelentések tartalmát és módját, a konstruálás folyamatát. A megnyilatkozó saját diskurzusát éppúgy reflexió tárgyává teheti, mint a mástól származó diskurzusokat, de emellett a befo-gadói tevékenységhez is fűzhet reflexiókat. A metapragmatikai tudatosság nyelvi kifejezései által a figyelem a diskurzus valamely összetevőjére, illetve annak fo-lyamatára irányul. Az aktuális megnyilatkozónak a metapragmatikai jelzései a kö-zös figyelmi jelenetre vagy annak létrehozására, illetve a feldolgozás folyamatára irányulhatnak, a figyelem előterébe állítva a diskurzus valamely összetevőjét vagy annak szerveződését. A metapragmatikai tudatosság a kognitív pragmatika felfo-gása által kínált tágabb értelmezésben egyaránt jelenti a metapragmatikai és az az-zal fogalmilag rokon metanyelvi reflexiókat, de ide tartozhatnak azon metanyelvi és egyéb utalások is, amelyek a nyelvhasználatra és a közös figyelmi jelenetben zajló jelentésképzésre reflektálnak. Így egyaránt jelentheti a) a nyelvi tevékeny-ségre, a mondás aktusára; b) a megértésre és a közös jelentésképzésre; c) a figye-lem irányulására, illetve irányítására; d) a tudásra, a gondolkodásra, illetve annak folyamatára; e) a diskurzusra, a diskurzus szerveződésére, folyamatára és nyelvi megformáltságára történő reflektálást (vö. kuna–háMori 2019: 215–240; Laczkó 2019: 247–248). Mindezen összetevők egyaránt felölelik az aktuális megnyilatko-zónak a saját nyelvi tevékenységéhez fűződő vagy más személy nyelvi tevékenysé-géhez kapcsolódó reflexióit. Ezen metapragmatikai jelzések a közlés vagy a kö-zöltek konstruálási folyamatában a szubjektivizáció (sanders–spooren 1997:
95; toLcsvai naGy 2017c: 306–309) eszközévé válhatnak, hiszen az aktuális megnyilatkozó ezen reflexiók által saját tevékenységéhez vagy a közöltekhez való szubjektív viszonyulását teheti jelöltté.
A metapragmatikai tudatosság mértéke, így a metapragmatikai jelzések je-lenléte, terjedelme, nyelvi formái eltérők lehetnek a különböző diskurzusokban, illetve a diskurzusokra, valamint az azokban funkcionáló részekre is jellemzővé válhatnak. A kidolgozottságának mértéke fokozatiságot mutat (verschueren 1999: 188), a reflexiókat kifejező nyelvi eszközök különböző szerkezetű terje-delemben valósulhatnak meg, a kifejtettebb metanyelvi reflexióktól kezdve (pl.
kívánja bemutatni, [úgy/azt] gondolom) a rövidebb kifejezéseken keresztül (pon-tosabban, összegezve) egészen az igemódhasználatig vagy a -hat/-het képző alkal-mazásáig. Továbbá – mint már a példákból is látható – a diskurzusjelölők (dér 2009: 293–303) is lehetnek a metapragmatikai tudatosság jelölőeszközei.
A t u d o m á n y s z a k s z ö v e g e i nek metadiskurzusként történő értelme-zése már előfeltételezi azon folyamatokat, melyek a metapragmatikai tudatosság kérdéskörének vizsgálatát, illetve e vizsgálat előtérbe helyezését indokolják. A
meta-diskurzus értelmezői keret azt állítja előtérbe, hogy ezekben a szövegekben nem csupán a tudás átadása zajlik, hanem annak egy nézőpontból, szemléletmódból, elméleti keretből való értelmezett reprezentálása, illetve egy kutatási folyamathoz kapcsolódó megosztása. Ezen tudásmegosztást szükségszerűen jellemeznek azon reflexiók, melyek a tudás hozzáférhetővé tételét meghatározzák.
A tudomány szakszövegeiben a metapragmatikai reflexiók a) a szöveg szer-veződésére (a következőkben, itt, összegezve), b) a szövegalkotó nyelvi tevékeny-ségére, a szövegalkotói folyamatra, azon belül a mondásra, a tudásra, a gondol-kodásra (hangsúlyozom, gondolom, hiszem), továbbá c) a közös jelentésképzés folyamatára, ide számítva a figyelem irányulását is (értve ezen, ez azt jelenti, meg-figyelhető), d) a szövegalkotó és a befogadó közötti interakcióra (láthatjuk, mint látható), e) az elmondottak értékelésére (nyilvánvalóan, valószínűleg, talán) és f) a szövegbe ágyazódó, mástól származó diskurzusokra vagy azoknak említésére irá-nyulnak. A felsorolt metapragmatikai lehetőségek mellett e szövegekben még egy, a metapragmatikai tudatosság jelenségébe sorolható reflexiótípus figyelhető meg:
g) a nem nyelvi jellegű tevékenységre, illetve a nyelvi és a nem nyelvi tevékenység közötti átmeneti kategóriába sorolható tevékenységre irányulókra, ezen belül egy-felől a szövegszerveződésre (bemutatom, elemzem), másegy-felől a megosztani kívánt
tudás-hoz kapcsolódó tevékenységekre (vizsgálom, törlöm, elvetem) irányuló ref-lexiók. Ezek olyan nem (tisztán) nyelvi tevékenységet tesznek elérhetővé, melyek a tudomány szakszövegeinek közös figyelmi jelenetében a tudás kidolgozási mód-jához, ezáltal hozzáférhetővé tételéhez járulnak hozzá, az interszubjektív feldolgo-zás és az arra való nyelvi reflektálás miatt sorolhatók a metapragmatikai tudatosság körébe. E reflexiók arra is ráirányíthatják a figyelmet, hogy a tudomány szakszöve-gei a narratívákhoz hasonlóan működnek: ebben a keretben elkülöníthető egy olyan szólam, mely a kutatás leírását, az értelmezői keretet, a vizsgálat folyamatát tartal-mazza (narráció), illetve egy olyan, mely maga a tudás és annak kifejtése (törté-net). A „narráció” elemei itt a „történet” megértéséhez és értelmezéséhez jelölik ki az útvonalat, keretezve, specifikálva a tudás-t és annak összetevőit, ezeknek nem nyelvi összetevői – az esetükben megfigyelhető metaforikus jelentésképzés miatt – a Mondás aktusára, a téma, a „történet” kifejtésére való reflexióként értelmezhetők.
E reflexiók a metapragmatikai tudatosság határeseteinek is tekinthetők (l. kuna– háMori 2019: 229), de egyfelől azért, mert jelenlétük a tudomány szakszövegei-ben dominánssá válik, másfelől azért, mert a tudás konstruálásának folyamatában aktív részt vállalnak, ezek a szöveg szerveződését, illetve a szövegalkotói tevékeny-séget elvégző metapragmatikai reflexiók közötti átmeneti kategóriába sorolhatók.
A tudomány szakszövegeiben a felsorolt metapragmatikai reflexiók a tudás konstruálási folyamatára reflektálnak, azt teszik feldolgozhatóvá és elérhetővé, amellett, hogy a befogadó számára kijelölnek egy megértési és értelmezési útvo-nalat is. Ezáltal ezek a reflexiók e szakszövegekben a megosztani kívánt tudás hozzáférhetővé tételéhez járulnak nagyban hozzá.
4. A szöveg szerveződésére irányuló metapragmatikai jelzések. A szöveg-szerveződésre irányuló metapragmatikai jelzések egyfelől a d i s k u r z u s d e i x i s , másfelől a d i s k u r z u s j e l ö l ő k kérdéskörét foglalja magában.
282 Csontos Nóra
A d e i x i s – röviden összegezve – a társas-kognitív keretben olyan nyelvi műveletnek tekinthető, amely a diskurzus értelmezésébe bevonja a résztvevők fizikai és társas világát. Azon kontextuális ismeretek jönnek ezáltal mozgásba, amelyek a beszédesemény tér- és időbeli, valamint szociokulturális viszonyai-nak feldolgozásából származviszonyai-nak (Levinson 2004; Laczkó 2008, 2010; tátrai 2011: 126–150, 2017: 953–980). A közvetett interakcióval jellemezhető – a tanul-mány alapját képező – írott nyelvi szövegekben a deixis megvalósulása szimbo-likussá válhat. A deiktikus nyelvi kifejezések szimboszimbo-likussága abban mutatkozik meg, hogy a beszédhelyzet résztvevőinek nincs lehetőségük arra, hogy a meg-nyilatkozás során annak fizikai körülményeiről közvetlen, érzékszervi tapaszta-latot szerezzenek. A deixis szimbolikus megvalósulása elsősorban a térbeli re-ferenciák azonosítását érinti, e kontextusfüggő viszonyítási pont feldolgozásához az írott nyelvi diskurzusok során nem használhatók fel a vizuális reprezentációk, illetve a gesztushasználat. Szimbolikusnak tekinthető a d i s k u r z u s d e i x i s (Levinson 1983: 54, 85–94; MarMaridou 2000: 93–96; tátrai 2017: 974–976;
Laczkó 2019), mely egyfelől adiskurzustér, valamint adiskurzusidő me-taforát kihasználva a diskurzusra, annak egy részletére, nyelvi megformáltságára, illetve a diskurzus szerveződésére való rámutatást végzi el. A diskurzusdeixis te-hát nem a szövegvilág résztvevőinek fizikai és társas világát vonja be a szöveg értelmezésébe, hanem magát a diskurzust, illetve annak szerveződését teszi refle-xió tárgyává; általa a diskurzusban való kontextusfüggő tájékozódás valósul meg.
Mindezek alapján a diskurzusdeixis a metapragmatikai tudatosság eszközének tekinthető, e deixisfajtát megvalósító deiktikus nyelvi elemek metapragmatikai reflexiókat végeznek el (vö. tátrai 2017: 976; Laczkó 2019: 248–249).
A diskurzusdeixis jellegzetes kifejezőeszközei egyebek közt a mutató név-mások, melyek közül a magas hangrendűek jellemzően a diskurzusdeixis műve-letének megvalósításában, a mély hangrendűek pedig tipikusan a koreferencián alapuló kapcsolat jelölésében, azon belül az anaforikus viszony megjelenítésé-ben működnek közre (vö. Laczkó–tátrai 2012: 231–257; Laczkó 2019: 242).
Emellett használatuk során az is kiemelkedővé válhat, hogy a palatálisok a beszé-lőhöz viszonyított metaforikus ’közelséget’, a velárisok a tőle való ’távolságot’
tudják megvalósítani. A két funkciót összekapcsolva az mondható el, hogy a pala-tális mutató névmások a kontextusfüggő kiindulópontból történő konstruálás mi-att válhatnak a diskurzusdeixis prototipikus kifejezőeszközeivé: a diskurzusdeixis megalkotásának kiindulópontja a diskurzus azon pontja, ahol a beszélő a diskurzus megalkotásának idejében és metaforikus terében tart, ezért a diskurzus részeire tör-ténő rámutatás az időben és a térben ’közeli’ részre történik, jellemzően a palatális hangrendű névmások által (l. Laczkó 2019: 250–251).
A mutató névmási elemhez kapcsolódva szükséges még a konstrukciókról is szót ejteni. Amellett, hogy a palatális névmás önállóan tölti be és valósítja meg a diskurzusdeixis műveletét, ún. kifejtő használatában (Laczkó 2019: 251) (pl.
ez a férfi, ilyen könyv) a mutató névmás és egy konceptuális főnév kapcsolódik össze. Az írott, tervezett szövegtípusokra továbbá jellemzővé válhatnak olyan nyelvi kifejezések, melyek szemantikailag kidolgozottabban teszik elérhetővé a diskurzusdeixis műveletét. Ebben az esetben a diskurzustérben történő tájékozódás
nyelvi eszközei jelzős szerkezetek (az alábbi példa, az előző fejezetben) vagy ezen jelzők főnevesült formái (az alábbiakban, az előbbiekben), illetve határozó-szók (alább, korábban), melyek egyfelől adiskurzustér, másfelől adiskur
-zusidő metaforák által a diskurzus térbeli, illetve időbeli összetevőit helyezik a figyelem előterébe, a tér esetében kihasználva az írott diskurzus vizuális térfog-lalásából adódó lehetőséget.
A diskurzusdeixis fontos jellemzője továbbá, hogy deiktikus funkciója mel-lett a koreferencia jelenségében is részt vehet, amennyiben a referenciális értel-mezés megkívánja azt, hogy egy korábbi vagy egy későbbi elemet felhasználva történjen meg a feldolgozása.
A d i s k u r z u s j e l ö l ő k funkcionális leírása során siepMann (2005) több más írott műfaj mellett írott tudományos szövegekben is vizsgálta a többszavas diskurzusjelölőket (vö. dér 2010). Az általa felvett funkciók közül a példaadók között (ezek a következők), illetve az előszámlálókban (egyrészt – másrészt; az alábbiakban a …-t mutatom be) több olyan elem található, melyek ismertetése már fentebb, a diskurzusdeixisnél, a szemantikai kidolgozottsággal jellemezhető elemeknél megtörtént. Ugyanakkor az előszámlálók között olyan elemek is elő-fordulnak, melyek funkcionálisan kapcsolatot tartanak fenn a diskurzusdeixissel, de hagyományosan a diskurzusjelölők kategóriájába sorolhatók. Ennél árnyal-tabbá válhat a kép, ha ezen felosztást cribLe (2015) felosztásának egy részével is kiegészítjük, mert abban olyan diskurzusjelölő funkciók is megjelennek, melyek további, a szöveg szerveződését érintő reflexiók megtételére alkalmas nyelvi ele-meket is magukba foglalnak. cribLe (2015) megközelítésében a diskurzusjelölők szekvenciális funkciójához kapcsolódóan olyan aleseteket említ, melyek a szöveg szerveződésére vonatkoznak. Ezek a következők: tagolás, kezdő elem / határvonal jelzése, záró elem / határvonal jelzése, hozzáadás, felsorolás (idézi furkó 2019:
21). A diskurzusjelölők funkcióinak meghatározásában a szövegszerveződésre történő reflexió kérdése schiffrin (1987) munkájában is lényeges elemmé válik:
ő a textuális funkcióba sorolja ezeket az elemeket.
A szövegek szerveződését elvégző, szemantikai kidolgozottsággal jellemez-hető diskurzusdeiktikus nyelvi elemek tehát a d i s k u r z u s j e l ö l ő k kel tartanak fenn erős kapcsolatot, sőt bizonyos esetek – az értelmezői kerettől függően – tar-tozhatnak az egyik vagy a másik kategóriába, a két lehetőség közötti átmeneti ka-tegóriát eredményezve. A diskurzusdeixis és a diskurzusjelölők ilyen domináns kapcsolata jól mutatja, hogy a metapragmatikai tudatosság szoros összefüggést mutat a nyelv metafunkcióival. Jelen esetben a szövegszerveződésre irányuló reflexiók egyaránt elősegíthetik a közös figyelmi keretben zajló interszubjektív megértést és az interperszonális kapcsolatteremtést (vö. tátrai 2017: 1052).
A két kategória közötti kapcsolatot a ’rámutatás’ érvényesülésének mértékében lehetne összegezni, tehát abban, hogy ezen reflexiók önállóan mennyire érvénye-sítik, illetve mennyire képesek érvényesíteni a ’rámutatás’-t, illetve mennyire jel-lemzi őket a szemantikai kifejtettség. A szövegszerveződés prototipikus deiktikus nyelvi elemeiben dominánsan a ’rámutatás’ valósul meg (pl. itt, ilyen); a szeman-tikai kifejtettséggel jellemezhető nyelvi elemekben pedig kisebb vagy nagyobb mértékben érvényesül még a szöveg részére történő ’rámutatás’ lehetősége
284 Csontos Nóra
(pl. a következő fejezetben, végül). Utóbbiak diskurzusjelölőkként is (a következő fejezetben) vagy akként (végül) értelmezhetők. A tanulmány ezért a két lehető-ség összefüggését – ott, ahol ez relevánssá válik – a téma kifejtése során hang-súlyozza. A két kategóriát a vizsgálat kiindulópontja miatt viszont nem kívánja mereven szétválasztani, hiszen ezen nyelvi lehetőségek egyaránt a szöveg szerve-ződését teszik reflexió tárgyává.
4.1. Anyag és módszer. A vizsgálat alapja egy összesen 188 oldalnyi, 93 158 szóból álló tanulmánykötet (toLcsvai naGy szerk. 2006) volt.2 A vizsgálat a min-tából először manuális úton a szöveg szerveződésére reflektáló nyelvi elemeket nyerte ki. Tehát egyaránt koncentrált azon palatális mutató névmási elemekre, me-lyek a diskurzusdeixis pozícióját tölthetik be, valamint – ehhez kapcsolódóan – a szemantikai kifejtettséggel jellemezhető nyelvi elemekre, továbbá azon diskurzus-jelölőkre, melyek szintén a szöveg szerveződésére képesek reflektálni.3 Ezt köve-tően manuális annotációval kvantitatív elemzést végzett. Ezen kvantitatív elemzé-sek szolgáltak alapul az eredményekhez fűződő kvalitatív megállapításokhoz.
A mutató névmási elemek bemutatásához, illetve kategóriáinak felállításá-hoz – a műfajközi összehasonlítás lehetősége miatt – a vizsgálat Laczkó krisz
-tina (2019) két internetes fórum elemzésével végzett kutatását vette alapul.
A kutatás továbbá az MNSZ2 (v2.0.5.) tudományos alkorpuszának 100-100 adatból álló véletlen listájával is kibővült. A vizsgálat a kutatás egy felvetésé-nek alátámasztására, illetve a deixis működéséfelvetésé-nek árnyaltabb bemutatásához já-rult hozzá. Ez a kiegészítő vizsgálat a később-bel és az azonos irányt kidolgozó következő-vel konstruált nyelvi elemek közül kiválasztott 3 alakra (később, ké-sőbbi, későbbiekben; következő, következőben, következőkben) terjedt ki, illetve a lent-tel konstruáltak közül 4 alakra (lent, lentebb, lentebbi, lenti). Az elem-zés – az előfordulás mellett – arra koncentrált, hogy ezen elemek jellemzően a diskurzusdeixist, az idődeixist (a következő esetében), illetve a térdeixist (a lent esetében) vagy egyéb funkciót valósítanak meg, bemutatva a diskurzusdeixis mű-veletével erős kapcsolatot fenntartó deixisfajták megvalósításának és megvalósu-lásának lehetőségét a tudomány szakszövegeiben.
4.2. Eredmények.A vizsgálat eredményei először is arra irányították rá a figyelmet, hogy a tudomány szakszövegeiben megjelenő diskurzusdeixis funk cio-nálisan igen erős kapcsolatot tart fenn a tér-, illetve a helydeixissel, a diskurzusje-lölőkkel és a tagmondatok közötti tartalmi-logikai kapcsolatot megjelenítő kötő-szavakkal. Mindez elsősorban a mutató névmási elemeknél vált meghatározóvá.
Ez összefüggésbe hozható egyfelől a diskurzusdeixis kontextusfüggő tájékozódást elvégző funkciójával, mely a diskurzus tér-, illetve időbeli aspektusát emeli ki a térdeixis → idődeixis → diskurzusdeixis (tátrai 2017: 143) séma mentén. Másfe-lől összekapcsolódik a mutató névmási elemek grammatikalizációs folyamatával.
2 A vizsgált szövegek bibliográfiai adatait lásd a Források alatt. A mintából származó nyelvi példáknál az adott tanulmányra történik hivatkozás.
3 Jelen vizsgálat nem terjed ki az idézést kísérő deiktikus nyelvi elemekre. (Ezek működésére l. pl. csontos 2019b, 2020.)
1. ábra
Az ez, így, ilyen és itt névmásokkal konstruált önálló és kifejtő diskurzusdeixisek eloszlása (%)
A mintában összesen 347 diskurzusdeiktikus nyelvi elem található. Az 1.
A mintában összesen 347 diskurzusdeiktikus nyelvi elem található. Az 1.