Vegyes közlemények
I. számú háziorvosi körzet háziorvos
– területi ellátási kötelezett-séggel,
– vállalkozási formában, – ügyeletben történő részvé-tellel, határozatlan időre, – a községben az ügyeleti ellátás közpi. ügyelet formá-ban működik
– 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet szerinti képesítés és az ott előírt egyéb feltételek, vala-mint a 18/2000. (II. 25.) Korm.
rend.-ben előírt egyéb feltéte-lek megléte,
– büntetlen előélet, – a működtetési jog engedé-lyezés feltételeinek megléte, – cs: 3 hónapnál engedélyezési feltételei meglétének igazolása, – jogi személyiségű eü.
szolgáltató esetén társasági szerződés,
– eü. szolgáltatóként működő pályázó esetén a meglévő ÁNTSZ engedély,
– nyilatkozat a működtetési jog megvásárlásának szándékáról
– h: a megjelenéstől számí-tott 30. nap,
– e. h.: a h. lejártát követő Képv.-test. ülés,
– szolg. lakás és rendelő biztosított,
– a Képv.-test. fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa,
– pályázatok benyújtása:
Nyáregyháza Község pol-gármesteréhez, Mészáros Sándorhoz a P.H. címére (2723 Nyáregyháza, Nyáry Pál út 37.), – további információ kérhető a 06 (29) 690-188-as telefonszámon
Somogy megye Siófok Város K-R.
főig. főorvosa 8600 Siófok, Semmelweis u. 1.
belgyógyász szakorvos (3) szemész szakorvos
gyerekgyógyász szakorvos (2) laboratóriumi szakorvos aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvos (3)
valamennyihez:
– szakirányú v., – cselekvőképesség, – büntetlen előélet, – rezidenseknek is, – cs: részletes sz.ö.,
– OONYI, működési engedély, – v.-et igazoló okiratok másolata,
valamennyihez:
– b: kiemelt, (aneszteziológiai és intenzív terápiás szakor-vosok esetén: Kjt.+100 000 Ft) – h: a megjelenéstől számí-tott 30. nap,
– a jelentkezésnek nem feltétele a közalkalmazotti jogviszony,
10. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 2013
A pályázatot meghirdető szerv neve, címe
Munkahely és munkakör megnevezése
Pályázati feltételek Juttatások, egyéb információk
– nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagot a pályázati eljárásban részt vevők meg-ismerhessék
– elhelyezés: orvos-nővérszállón biztosított, – pályázatok benyújtása:
dr. Varga Ferenc főig. főor-voshoz, Siófok Város K-R.
címére (8600 Siófok, Semmelweis u. 1.), – t: 06 (84) 310-510 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Hodász Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet a hodászi I. számú (4334 Hodász, Dózsa Gy. u. 8.) és a hodászi II. számú (4334 Hodász, Dózsa Gy. u. 25.) vegyes háziorvosi körzetek háziorvosi állásainak közalkalmazotti vagy vállalkozási formában való betöltésére, területi ellátási kötelezettséggel, központi ügyeleti ellátásában való részvétellel.
Pályázati feltételek:
– háziorvosi szakképesítés;
– képesítés és alkalmassági követelményeknek való megfelelés;
– büntetlen előélet.
A pályázathoz csatolni kell:
– képesítést és orvosi alkalmasságot igazoló okiratok másolatát;
– 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt;
– szakmai önéletrajzot.
Bérezés: közalkalmazotti jogviszony esetén Ktj. szerint.
Az állások betölthetők: a pályázat elbírálását követően azonnal.
A pályázatok benyújtásának határideje: a megjelenéstől számított 30. nap.
Szolgálati lakás mindkét körzetben biztosított.
A pályázatokat az alábbi címre lehet benyújtani:Nagy János polgármester (4334 Hodász, Petőfi S. u. 6.). T: 06 (44) 550-026.
***
Tiszabercel Község Ö.
4474 Tiszabercel, Fő u. 40.
háziorvos
– felnőtt és gyermek háziorvos közalkalmazotti vagy vállalkozói
jogviszonyban,
– területi ellátási kötelezett-séggel,
– lakosságszám: 1937
– szakirányú egyetemi v., – 4/2000. (II. 25.) EüM rend.
szerinti képesítés,
– 18/2000. (II. 25.) Korm. rend.
szerinti feltételek megléte, – büntetlen előélet, – e: további szv.-k megléte vagy folyamatban léte, – cs: részletes sz.ö.,
– 30 napnál nem régebbi e.b., mely kiterjed a foglalkozástól és járművezetéstől való eltiltásra is,
–orv. d.-t és szakirányú v.-et igazoló okiratok hitelesített másolata ,
– nyilatkozat arról, hogy a pályázati elbírálásban részt vevők a pályázati anyagot megismerhetik,
– sz. bemutató arról, hogy milyen prevenciós és szűrővizsgálati programokkal kívánja előmozdítani a lakosság egészségi állapotának javítását,
– b: közalkalmazotti jog-viszony esetén Kjt. szerint, – h: 2011. VI. 30., – e. h.: a h. lejártát követő Képv.-test. ülésen, – a feladat ellátása 2011. VI. 1. napjától helyet-tesítő orvosként kezdődhet meg,
– a praxis átadása vagy a közalkalmazotti kinevezés 2011. X. 1. napjától lehetséges,
– szolg. lakás szükség esetén megoldható, – pályázatok benyújtása:
személyesen vagy postai úton(4474 Tiszabercel, Fő u. 40.),
– további felvilágosítás kérhető: Szántó Zsolt pol-gármestertől és dr. Szilágyi Norbert jegyzőtől a 06 (42) 204-606-os tele-fonszámon
2014 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 10. szám
A pályázatot meghirdető szerv neve, címe
Munkahely és munkakör megnevezése
Pályázati feltételek Juttatások, egyéb információk
– a rendelési és készenléti időre vonatkozó elképzelések Tolna megye
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata (7100 Szekszárd, Béla király tér 8.) pályázatot hirdet háziorvosi munkakör be-töltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.
A foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő.
A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: háziorvosi feladatok teljes körű ellátása, központi ügyeleti szolgálatban történő részvétel.
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra az 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
– egyetem, a 4/2000. (II. 25.) EüM rendeletben foglalt képesítési előírásoknak és a18/2000. (II. 25.) Korm. rendeletben előírt feltételeknek megfelelő háziorvosi szakképesítés;
– büntetlen előélet.
A pályázat részeként benyújtandó iratok:
– 1 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány;
– orvosi végzettséget, szakirányú szakképzettséget igazoló iratok hiteles másolata;
– nyilatkozat arról, hogy a személyét érintő kérdés tárgyalásakor nyílt vagy zárt ülést kér.
A munkakör betölthetőségének időpontja: a munkakör a pályázatok elbírálását követően betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: a KSZK honlapján történő megjelenésétől számított 30. nap (KSZK megjelenés: 2011.
május 30.).
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Dölles Lászlóné, az Egészségügyi Gondnokság vezetője nyújt a 06 (74) 511-477-es, illetve a 06 (30) 458-6344-es telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja: postai úton, a pályázatnak a Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala címé-re történő megküldésével (7100 Szekszárd, Béla király tér 8.). Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: „házi-orvos”.
A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejét követő első képviselő-testületi ülés.
Vas megye
Csepreg Város, Tormásliget Község, Tömörd Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet a csepregi, tormásligeti, tömördi területi ellátási kötelezettségű háziovosi körzet (székhely: Csepreg, Kossuth L. u. 1.) házi gyermekorvosi feladatainak (a házi gyermekorvos nyugdíjba vonulása miatt) vállalkozási formában vagy gazdálkodó szervezeti formában az önkormányzattal kötött szerződés szerinti ellátására. A pályázat magában foglalja az oktatási intézményekkel kapcsolatos orvosi feladatokat is.
Pályázati feltételek: a házi gyermekorvosi tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokban [4/2000. (II. 25.) EüM rendelet, a 18/2000. (II. 25.) Korm. rendelet, a 26/1997. (IX. 3.) NM rendelet] előírt iskolai végzettség, szakképesítés és egyéb feltételek megléte.
A pályázathoz csatolni kell:
– a végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok másolatát;
– 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt;
– részletes szakmai tevékenységet bemutató önéletrajzot;
– alkalmassági vizsgálat meglétét igazoló okmány másolatát;
– működési nyilvántartási igazolvány másolatát;
– amennyiben van, a működtetési jogról szóló hatósági bizonyítványt, illetve határozat másolatát;
– MOK-tagság igazolását;
– egyéni vállalkozó esetén vállalkozói igazolványt, gazdasági társaság esetén 30 napnál nem régebbi cégkivonatot és társasági szerződés másolatát;
– nyilatkozatot, mely szerint hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat elbírálásában részt vevők a pályázati anyagot megismerjék;
10. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 2015
A pályázatot meghirdető szerv neve, címe
Munkahely és munkakör megnevezése
Pályázati feltételek Juttatások, egyéb információk
– nyilatkozatot arról, hogy a személyét érintő kérdés tárgyalása során nyílt vagy zárt ülést kér.
(Az eredeti példányokat a személyes meghallgatás során be kell mutatni).
Az álláshely betölthető: a pályázatok elbírálását követően 2011. augusztus 1-jével.
A pályázat benyújtásának határideje: a megjelenéstől számított 30 napon belül.
A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtásának határidejét követő képviselő-testületi ülésen, legkésőbb 45 napon belül.
A pályázat benyújtásának módja: a pályázatokat 2 példányban, zárt borítékban kell benyújtani. A borítékra rá kell írni: „Házi gyermekorvosi pályázat”.
A pályázat benyújtásának helye: Csepreg Város Polgármesteri Hivatala (9735 Csepreg, Széchenyi tér 27.) A pályázattal kapcsolatos bővebb felvilágosítás: 06 (94) 565-034 vagy 06 (94) 565-031 telefonszámon kérhető.
Egyéb információ:
– az önkormányzat ingyenesen a házi gyermekorvos használatába adja a gyermekorvosi rendelőt;
– 800 fős a gyermekorvosi praxis (praxisjoggal a nyugdíjba vonuló házi gyermekorvos rendelkezik);
– szolgálati lakást az önkormányzat biztosítani tud;
– a pályázókat a képviselő-testület meg kívánja hallgatni;
– a pályázat elbírálásának eredményéről a pályázók írásban értesítést kapnak.
Veszprém megye Zala megye
Pályázati hirdetmények gyógyszerészi, gyógyszertári asszisztensi állásokra
A pályázatot meghirdető szerv neve, címe
Munkahely és munkakör megnevezése
Pályázati feltételek Juttatások, egyéb információk
Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc K-R. Nonprofit Zártkörűen Működő Rt.
főig.-ja – az I. gyógyszerellátásának megszervezése,
– részvétel viziteken, referálókon,
– az eü. informatikai és finanszírozási rendszerhez kapcsolódó feladatok ellátása
– gyógyszerész d., – K.-i gyógyszerészet szv., gyógyszerhatástan szv., – K.-i gyógyszerészi gy., – vez.-i tapasztalat, – számítógép felhasználói szintű ismerete,
– cs: d. másolat, – szv.biz.(ok) másolata, – GYONY-ba vételről másolat,
– működési nyilvántartási igazolvány,
– sz. program, – sz.ö., – e.b.
– igény esetén orvos-nővérszállón elhelyezés biztosítható,
– pályázatok benyújtása:
Bartus Péter humánerőforrás gazdálkodási
osztályvezetőhöz a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc K-R.
Nonprofit Zártkörűen Működő Rt. címére (8200 Veszprém, Kórház u. 1.), – további részletek:
www.vmkorhaz.hu
Pályázati hirdetmények egészségügyi szakképesítéshez kötött állásokra
A pályázatot meghirdető szerv neve, címe
Munkahely és munkakör megnevezése
Pályázati feltételek Juttatások, egyéb információk
Kiskőrös Város Ö.
Eü. Szolgálat 6200 Kiskőrös, Árpád u. 8.
területi védőnő – eü. főiskola védőnői szakán szerzett d.,
– büntetlen előélet, – cs: 3 hónapnál nem régebbi e.b.,
– b: Kjt. szerint,
– h: a megjelenéstől számított 15. nap,
– a kinevezés határozott időre, GYED-GYES idejére szól,
2016 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 10. szám
A pályázatot meghirdető szerv neve, címe
Munkahely és munkakör megnevezése
Pályázati feltételek Juttatások, egyéb információk
– részletes sz.ö., – szk.-t igazoló okiratok hiteles másolata, – nyilatkozat arról, hogy a bírálásban részt vevők megismerhetik pályázat anyagát
– az állás 2011. VII. 1-jétől betölthető,
– pályázatok benyújtása:
dr. Tátrai József Ig. részére Kiskőrös Város Ö. Eü. Szolgálat címére (6200 Kiskőrös, rend. értelmében eü. főiskola védőnői szakán szerzett okl., – büntetlen előélet,, – cs: sz.ö.,
– iskolai v.-et igazoló okirat másolata,
– 3 hónapnál nem régebbi e.b., – a pályázó nyilatkozata arról, hogy az elbírálásban részt vevők megismerhetik a pályázati anyagát, – a pályázó nyilatkozata arról, hogy a személyét érintő kérdés tárgyalásakor nyílt vagy zárt ülést kér
– b: Kjt. alapján,
– h: a megjelenéstől számított 15. nap,
– e. h.: a h. lejártát követő Képv.-test. ülés,
– a kinevezés határozatlan időre szül, 4 hónap próbaidő beiktatásával,
– az állás az elbírálást követően azonnal betölthető,
– a védőnő részére az Ö.
Nagylók község területén összkomfortos bérlakást biztosít,
– pályázatok benyújtása:
postai úton, a pályázatnak Nagylók Község Ö. címére történő megküldésével (2435 Nagylók, Hunyadi utca 1.)
***
A Szabolcs-Bereg Megyei Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding Nonprofit Zrt. tagvállalata, a Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. munkatársat keres Vértranszfúziós osztály, Fehér-gyarmat – osztályvezető ápoló pozícióba.
Pályázati feltételek:
– főiskolai és/vagy egyetemi diploma (megszerzett, vagy folyamatban lévő);
– nyilatkozat a munkaköri egészségügyi alkalmasságról.
Pályázat elbírálásánál alapvető feltétel:
– szakirányú területen való szakmai jártasság.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
– legalább 3 év osztályos ápolói gyakorlat;
– tudományos munkában való részvétel;
– egészségügyi menedzser szakirányú képesítés;
– vezetői gyakorlat;
– idegen nyelv ismerete.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
– szakmai önéletrajz;
– motivációs levél;
– iskolai végzettséget igazoló dokumentumok;
– továbbképzések, publikációk összefoglaló jegyzéke;
– szakmai program az osztály ápolás vezetésére vonatkozóan;
10. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 2017
A pályázatot meghirdető szerv neve, címe
Munkahely és munkakör megnevezése
Pályázati feltételek Juttatások, egyéb információk
– vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségvállalás szándékáról szóló nyilatkozat;
– hozzájáruló nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul.
Vezetői elvárásaink:
– vezetői készség, képesség, vezetői kvalitások megléte;
– kommunikációs, problémamegoldó készség;
– rendszerszemlélet;
– egészségügyi kontrolling szemlélet;
– az ápolás, szakápolás szakmai irányelveinek meghatározása, betartása és ellenőrzése, ennek kapcsán szükségessé váló in-tézkedések megtétele;
– az osztály által nyújtott ápolási és gondozási tevékenység koordinálása;
– az ápolás és gondozás területén a betegcentrikus ápolás megvalósítása, minőségügyi rendszer működtetése;
– az irányítása alá tartozó szakdolgozók szakmai továbbfejlődésének biztosítása, az ápolás szakma területén a folyamatos képzés, továbbképzés tervezése, szervezése és ellenőrzése;
– szakmai példamutatás a napi gyógyító munkájában, a képzésben, önképzésben, szakmája területén a legkorszerűbb eljárá-sok ismerete és alkalmazása;
– kötelezettségvállalások felügyelete, az osztály gazdálkodási stabilitásának biztosítása, költségkeretek betartása céljából;
– költséghatékony gazdálkodás betartása és megvalósítása az ápolás területén;
– az osztály ápolási tevékenységének mennyiségi és minőségi mutatók alapján történő ellenőrzése, a dokumentációs rend felügyelete a jogszabályi megfelelés biztosítására;
– a pénzügyi, elszámolási feladatok során a szabályzatokban meghatározott jelentések elkészítése;
– az osztály ápolási tevékenységeinek zavartalan működéséhez szükséges, a jogszabályokban előírt személyi és tárgyi feltéte-lek teljesülésének ellenőrzése, az eltérés jelzése a felső vezetés felé, és javaslattétel a hiányosság megszüntetésére és módjára.
Egyéb információk:
– a betöltendő munkakör az Mt. 188/A. §. alapján vezető munkakörnek minősül;
– az állás betöltésére munkaviszonyban kerül sor;
– alkalmazási feltétel: büntetlen előélet, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, nyilatkozat arról, hogy a pályázó nem áll foglalkozástól eltiltó határozat alatt;
– munkabér és juttatás megegyezés szerint;
– a megbízás próbaidőhöz kötött;
– a jelentkezési határidő: a megjelenéstől számított 15 nap;
– a pályázat elbírálásának határideje: 2011. július 15.;
– a vezetői kvalitások, személyiségjegyek, készségek, képességek felmérése céljából a pályázat kiírója külső szakértő bevoná-sára jogosult.
Jelentkezés módja:
Amennyiben a pályázati felhívás felkeltette érdeklődését, és megfelel az elvárásoknak, kérjük, küldje el pályázati anyagát Dóka Tünde Humánpolitikai Főosztályvezető részére. Cím: 4400 Nyíregyháza, Szent István u. 68. Kérjük, a borítékra írja rá: „Pályázat a Vértranszfúziós osztály – osztályvezető ápoló pozícióra”.
***
Rohod Község Ö.
4563 Rohod, Kossuth Lajos utca 14.
védőnő
A m.-végzés helye: 4563 Rohod, Szabadság utca 16.
A m.-körbe tartozó lényeges feladatok:
– a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V. 21.) ESzCsM rend.-ben meghatá-rozott feladatok ellátása az adott védőnői körzetben, valamint az iskola-eü.
– főiskola védőnői szakán szerzett d.,
– e: védőnői m.-körben szer-zett gy.,
– legalább 1–3 év sz.-i ta-pasztalat,
– cs: iskolai v.-et igazoló dokumentumok másolata, - a munkakör legkorábban 2011. IX. 1. napjától tölthető be,
– a pályázók szükség szerinti személyes meghallgatását követően Rohod Község Ö.-ának Képv.-test.-e dönt az állás betöltéséről,
2018 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 10. szám
A pályázatot meghirdető szerv neve, címe
Munkahely és munkakör megnevezése
Pályázati feltételek Juttatások, egyéb információk
ellátásról szóló 26/1997.
(IX. 3.) NM rend. 3. számú mellékletében meghatáro-zott feladatok
– a KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2011. IV. 1., – határozatlan idejű közalkal-mazotti jogviszony,
– a foglalkoztatás jellege: teljes m.-idő,
– pályázatok benyújtása:
postai úton Rohod Község Ö.
címére történő megküldésével (4563 Rohod, Kossuth Lajos utca 14.), kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbá-zisban szereplő azonosító számot: „974/2011.”, valamint a m.-kör megnevezését:
„védőnő”,
– a pályázati kiírással kapcsola-tosan további információt Éles Tibor polgármester, Czakó Sándor jegyző nyújt a 06 (4) 584-004-es telefon-számon
***
Tápiógyörgye Községi Önkormányzat Képviselő-testülete, 2767 Tápiógyörgye, Szent István tér 1. pályázatot hirdet a jelenleg helyettesítéssel ellátott védőnői szolgálat feladatainak ellátására.
Az állás betöltésének feltételei:
– büntetlen előélet;
– felsőfokú szakirányú végzettség.
A pályázathoz csatolni kell:
– szakmai és személyes önéletrajzot;
– végzettséget, szakképzettséget igazoló iratok másolatát;
– 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt.
A pályázat benyújtásának határideje: a 2011. május 31. (a KSZK honlapon történő közzététel ideje: 2011. május 1.).
A pályázat benyújtása: zárt borítékban (a borítékon feltüntetve: „Védőnői pályázat”), postai úton vagy személyesen az alábbi címre: Tápiógyörgye Községi Önkormányzat polgármestere (2767 Tápiógyörgye, Szent István tér 1.).
A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet: Varró István polgármesternél a 06 (53) 383-001-es telefonszámon, Molnár Anikó jegyzőnél a 06 (53) 383-111-es telefonszámon.
A pályázat elbírálásának módja: a pályázatokat Tápiógyörgye Községi Önkormányzat Képviselő-testülete bírálja el.
A bér megállapítása a Kjt. szerint történik.
Az állás a pályázat elbírálását követően azonnal betöltető.
Szolgálati lakást szükség esetén tud az önkormányzat biztosítani.
***
Várvölgy Községi Önkormányzat (8316 Várvölgy, Kossuth út 67.) pályázatot hirdet védőnői munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.
A foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő.
A munkavégzés helye: 8316 Várvölgy, Kossuth út 67.
A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:
Védőnői feladatok ellátása Várvölgy, Vállus község közigazgatási területén.
Munkáltató 3 hónap próbaidőt határoz meg.
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra az 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) rendelkezései az irányadók.
10. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 2019
A pályázatot meghirdető szerv neve, címe
Munkahely és munkakör megnevezése
Pályázati feltételek Juttatások, egyéb információk
Pályázati feltételek:
– főiskola, védőnő szakirány.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
– 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány;
– iskolai végzettséget igazoló okiratok másolata;
– szakmai önéletrajz;
– nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagot az elbírálásban részt vevők megismerhetik, nyilatkozat nyílt/zárt ülés tartásáról.
A munkakör betölthetőségének időpontja: a munkakör legkorábban 2011. július 1. napjától tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2011. június 19.
A pályázatok benyújtásának módja: postai úton, a pályázatnak Várvölgy Községi Önkormányzat címére történő megküldé-sével (8316 Várvölgy, Kossuth út 67.).
A pályázat elbírálásának határideje. 2011. június 28.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: KSZK. 2011. május 5.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.varvolgy.hu honlapon szerezhet.
Pályázati hirdetmények egészségügyi szakképesítéshez nem kötött vezetői és egyéb állásokra
A pályázatot meghirdető szerv neve, címe
Munkahely és munkakör megnevezése
Pályázati feltételek Juttatások, egyéb információk
Budapest Főváros Önkormányzatának Főpolgármestere pályázatot hirdet a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki Utcai Kórház (1145 Budapest, Uzsoki u. 29–41.) gazdasági igazgatói munkakör munkaviszony keretében történő, határozott idejű betölté-sére.
Munkáltató: a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki Utcai Kórház.
Munkakör: gazdasági igazgató.
A vezetői megbízás időtartama: határozott időre szól, 3 hónapos próbaidő kikötésével.
A munkakör betölthetőségének kezdő napja várhatóan: 2011. június 1.
Munkabér és juttatások: megegyezés szerint.
Feladat: a gazdasági igazgató közvetlenül irányítja és ellenőrzi az önálló költségvetési szerv gazdasági (pénzügyi, műszaki és üzemeltetési stb.) szervezetét, iránymutatást ad a szakmai szervezeti egységek gazdasági munkájához, ellenőrzi azt.
Pályázati feltételek: 13/2002. (III. 28.) EüM rendelet, valamint a 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 18. § (1) bekezdése alapján:
– felsőoktatásban szerzett pénzügyi – számviteli végzettség, vagy a felsőoktatásban szerzett egyéb végzettség és emellett legalább államháztartási mérlegképes könyvelői képesítés;
– legalább 3 éves vezetői gyakorlat;
– büntetlen előélet;
– cselekvőképesség;
– további munkaviszony, más munkavégzésére irányuló egyéb jogviszony nem létesíthető a tudományos, oktatói, illetve szerzői jogi védelem alá eső tevékenység kivételével;
– összeférhetetlenség az Mt. 191. § szerint;
– a gazdasági vezetőnek a könyvviteli szolgáltatás körébe tartozó feladatok ellátása tekintetében szerepelnie kell a számvitel-ről szóló 2000. évi C. törvény 151. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartások valamelyikében, továbbá rendelkeznie kell a tevé-kenység ellátására jogosító engedéllyel (igazolvánnyal).
A gazdasági igazgatói munkakör betöltése vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel jár.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
– egészségügyi költségvetési szervnél pénzügyi, gazdasági területen szerzett gyakorlat;
– közbeszerzési eljárásokra vonatkozó képzettség, illetve gyakorlat.
2020 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 10. szám
A pályázatot meghirdető szerv neve, címe
Munkahely és munkakör megnevezése
Pályázati feltételek Juttatások, egyéb információk
A pályázathoz csatolandó:
– végzettséget igazoló okiratok másolatai;
– a pályázó személyi adatait tartalmazó részletes szakmai önéletrajz, telefonos elérhetőséggel;
– 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány;
– a pályázati feltételként előírt vezetői beosztásban szerzett gyakorlat, költségvetési intézménynél szerzett tapasztalat igazo-lása;
– nyilatkozat, hogy hozzájárul-e teljes pályázati anyagának a véleményezők és döntéshozók részére történő sokszorosításá-hoz, továbbításásokszorosításá-hoz, megismeréséhez.
A pályázati határidő: a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) honlapján történő
A pályázati határidő: a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) honlapján történő