3. Módszerek
3.1. Humán vénák biomechanikai tulajdonságai
3.1.3. Statisztikai analízis
ahol ri1 és ri2 a belső sugár a nyomásváltozás (Δp) előtt és után, illetve Einc= (2ri2*ro/(ro2-ri2))*(Δp/Δro)
ahol Δro a külső sugár változása a nyomásváltozás hatására. Képletünk az inkrementális modulus számítására ad lehetőséget. A kontrakciót a külső sugár változásából számítottunk ki, amelyet az azonos nyomáson, de teljesen relaxált állapotban (Ca-mentes KR) mért külső sugárhoz viszonyítottunk. Az L-NAME hatást a külső sugár %-os csökkenése határozta meg.
3.1.3. Statisztikai analízis
Az adatokat átlag ± átlag szórása alapján határoztuk meg. Két szempontos variancia analízis tesztet és Tukey posthoc tesztet alkalmaztunk a geometriai, elaszticitási és kontraktilitási paraméterek összehasonlításához.
3.2. Emberi vénák szövettani elemzése
3.2.1. Betegek, érminták
A kutatásetikai engedéllyel és beleegyező nyilatkozattal kapcsolatos tevékenységek, illetve a páciensek beválasztási kritériumai, a műtétek típusai és a minták vétele a 3.1.1. alfejezetben leírtaknak teljes mértékben megfeleltek. Nyolc nyaki és hét lábszári véna szegmentet távolítottunk el, amelyeket feldolgozásukig pufferolt 4%-os formaldehidben tároltunk.
3.2.2. Hisztokémiai és immun-hisztokémiai vizsgálatok
Az elasztikus membrán megfestéséhez rezorcin-fukszint alkalmaztunk, a simaizom kimutatásához simaizom aktin (SMA) immun-hisztokémiai festést végeztünk.
Az immun-hisztokémiai reakciókat 5 µm-es paraffinos metszeteken végeztük. A paraffin mentesítés minden metszet esetében azonos módon történt: xilénnel való kétszer 10 perces kezelés után etanol higítási sort alkalmaztunk (96%, 75%, 50%) egyenként 5 percig, majd foszfát-pufferelt fiziológiás sóoldattal (PBS) való mosást végezünk. Az antigének felfedésére speciális oldatot (Vector Laboratories) használtunk 6 percig, majd monoklonális antitesteket (DAKO) alkalmaztunk. A vizualizáláshoz standard háromlépéses streptavidin-peroxidáz rendszert használtunk. A reakciókhoz Ventana ES automatikus immunfestő rendszert (Ventana Medical System, Inc.) alkalmaztunk, a reagenseket a gyártó biztosította. A metszetek hematoxilinnal való ellenfestését is elvégeztük. A gyártó által javasolt módon pozitív kontrollt végeztünk ismerten reagáló szövettel. A primer antitest kihagyásával a negatív kontroll is minden esetben megtörtént. (10. ábra).
A B
10. ábra: A: Rezorcin fukszin és B: SMA immunhisztokémiai festéssel készített minta
3.3. Vezikulumok sűrűsége az endotélben
3.3.1. Betegek, érminták
Ehhez a kísérlet sorozatunkhoz is az engedélyt a Semmelweis Egyetem Regionális, Intézményi Tudományos és Kutatásetikai Bizottsága adta (No. 76/2005). A vizsgálatban résztvevő minden pácienst gondosan tájékoztattunk szóban és írásban, akik a beleegyező nyilatkozatot aláírták. Az eredetileg is tervezett sebészeti beavatkozáshoz képest a 2 mm-nél kisebb vénát tartalmazó szövet eltávolítása minimális plusz terhelést jelentett a pácienseknek. A kizárási kritériumok a következők voltak: 20 év alatti életkor; korábbi műtét hege vagy irradiáció a jelen beavatkozás területén; kiterjedt visszeresség az érintett végtagon. A műtétek során 8-10 mm hosszú, 1-2 mm átmérőjű felületes vénát távolítottunk el különös figyelmet fordítva a mechanikai sérülés elkerülésére. A felső végtagi mintákat az alkarról hemodialízis fisztula készítés közben metszettük ki. Az alsó végtagi szegmentumokat a lágyékból vagy a lábszárról távolítottuk el artériás rekonstrukció során. Összesen 25 érszakaszt metszettünk ki 25 betegből, 10 mintát a felső végtagból és 15-öt az alsó végtagból. Az alsó végtagi mintákat további két alcsoportra osztottuk, 7 vénát távolítottunk el a lágyékból, míg 8-at a lábszárból.
3.3.2. A vezikulumok elektron-mikroszkópos és kvantitatív analízise
Eltávolításuk után a mintákat azonnal 20 %-os szukrózt tartalmazó, 4 °C-os foszfát-pufferolt oldatba helyeztük. Átöblítést követően a posztfixálást 2%-os OsO4 -gyel elvégeztük, majd a mintákat alkoholos sorozattal dehidráltuk és Epon 812-be ágyaztuk. Félvékony metszeteket készítettünk 0,5%-os toluidinkékkel (pH 8,5) a vizsgálat számára fontos területek kijelölése érdekében. Ezután ultravékony szeleteket készítettünk, amelyeket uranil-acetáttal és ólom-citráttal festettünk meg. A kiértékeléshez Philips CM 10 elektron-mikroszkópot használtunk.
Az endoteliális vezikulumok mennyiségi meghatározásához az elektron-mikroszkópos képek morfometriás analízisét végeztük el. A mintákból egy és húsz közötti elektron-mikroszkópos kép készült 2500-szoros és 25000-szeres nagyítás
tartományban. A képeket digitalizáltuk és vak módszerrel, számítógépes képanalizáló IMAN (beta) 2.0 (MFA, Budapest) programmal elemeztük ki. Az endotél sejt vagy sejtek és az elektrondenz vezikulumok kontúrját körberajzoltuk, amely meghatározta az endotél sejt és a vezikulumok területét (11. ábra). A vezikulumok és az endotél sejtek összterületének hányadosaként számítottuk ki a vezikulumok sűrűségét minden egyes képnél, illetve összesítve minden betegnél. Közel kétszáz elektron-mikroszkópos képet dolgoztunk fel ezzel a módszerrel.
A B C
11. ábra: A: Kis véna luminális felszíne, 4000-szeres nagyítása, B: Endotél területe a kijelölés után, C: A vezikulumok területe a kijelölés után
3.3.3. Statisztikai elemzés
A vezikulum denzitást átlag ± átlag szórása alapján adtuk meg. A vizsgált csoportokat ANOVA variancia teszttel hasonlítottuk össze, ahol p<0,05 számított statisztikailag szignifikáns különbségnek.
3.4.1. Betegek, érminták
A kutatásetikai engedély és beleegyező nyilatkozat, illetve a páciensek beválasztási kritériumai, a műtétek típusai és a minták vétele a 3.3.1. alfejezetben leírtakkal teljes mértékben megegyeztek. Öt felső végtagi és hét lábszári érmintát vizsgáltunk meg a vezikulumok geometriája szempontjából.
3.4.2. Geometriai vizsgálatok
A 3.3.2. alfejezetben részletezett módon elkészített elektron-mikroszkópos képeket digitalizáltuk és az Image J képanalizáló programmal megmértük a vezikulumok metszetének rövid és hosszú átmérőjét. Összesen 2540 vezikulumot vizsgáltunk meg ezzel a módszerrel. Külön a lábszárból és a karból származó vezikulumok hosszú és rövid átmérő szerinti megoszlását színkódolt diagramban határoztuk meg. A lábszári és kar vezikulumok hosszú és rövid átmérő szerinti megoszlásainak különbségét is színkódolt diagramban összegeztük.
3.4.3. Statisztikai analízis
A vezikulumok metszeteinek rövid és hosszú átmérőit a lábszári vagy kar eredetnek megfelelően két csoportba összesítettük. A két csoport ellipticitás hányadosait (hosszú átmérő osztva a rövid átmérővel) χ2 teszttel hasonlítottuk össze. Összesen 2540 granulum rövid- és hossztengelyének gyakorisági megoszlásait 3D diagramokban vetettük össze.
4. Eredmények
A négy vizsgálatban az érminták vételének helyét és a minták számát az 1.
táblázatban összegeztük. A betegek és a minták száma azonos volt, minden betegből egy érszakaszt távolítottunk el.
Vizsgálat Mintavétel helye Érminták száma
In vitro
1. táblázat: A mintavétele helye és az érminták megoszlása az egyes vizsgálatokban.
4.1. Különbség a nyaki és lábszári vénák biomechanikájában
4.1.1. Geometria
A nyaki és lábszári régióból eltávolított minták relaxált (Ca-mentes KR) állapotban mért külső sugara szinte megegyezett (30 Hgmm-es nyomáson 923±178 µm a nyaki szegmentumoknál, 916±94 µm a lábszáriaknál), (12. ábra).
12. ábra: Nyaki és lábszári humán felületes vénák. Külső sugár intraluminális nyomás összefüggése Ca-mentes oldatban. In vitro angiográfia. Két szempontos variancia analízis, nem szignifikáns.
A lábszári vénák nagyobb spontán tónusa miatt, a nKR oldatban vizsgált külső átmérők szignifikáns különbséget mutattak (p<0,05, 30 Hgmm-en 878±176 µm a nyaki és 737±105 µm a lábszári minták esetében), (13. ábra).
13. ábra: Nyaki és lábszári humán felületes vénák. Külső sugár intraluminális nyomás összefüggése nKR oldatban. In vitro angiográfia. Két szempontos variancia analízis, *
A lábszári minták falvastagsága szignifikánsan nagyobbnak bizonyult nKR oldatban (30 Hgmm-en 84±7 µm a nyaki és 110±11µm a lábszári mintákban, p<0.05), (14. ábra).
14. ábra: Nyaki és lábszári humán felületes vénák falvastagsága nKR oldatban 2 és 30 Hgmm nyomáson. Variancia analízis és Tukey posthoc teszt, * p<0,05.
Az átmérő és falvastagság értékekben észlelt számottevő különbségek miatt az izobárikus falfeszültségben is jelentős eltérést találtunk, a lábszári mintákban értéke szignifikánsan alacsonyabb volt (p<0,005, nKR oldatban 30 Hgmm-en 38,8 kPa a felső testféli és 24,4 kPa az alsó testféli mintákban), (15. ábra). A valóságban a falfeszültség különbség a két terület között kisebb a nyaki vénákra nehezedő jelentősen alacsonyabb fiziológiás nyomások következtében.
15. ábra: Nyaki és lábszári humán felületes vénák. Izobárikus tangenciális falfeszültség intraluminális nyomás összefüggés nKR oldatban vizsgálva In vitro angiográfia. Két szempontos variancia analízis, ** p<0,01.
4.1.2. Elaszticitás
A disztenzibilitást jelentősen különbözőnek találtuk a két csoportban, a különbség, azonban, nyomás és izomtónus függőnek mutatkozott. Ca-mentes oldatban, közepes és magasabb nyomások mellett a lábszári erek voltak a tágulékonyabbak (25 Hgmm-nél 0,034±0,011 1/kPa a felső és 0,086±0,017 1/kPa az alsó testfélen, p<0,004), (16. ábra).
16. ábra: Nyaki és lábszári humán felületes vénák. Disztenzibilitás intraluminális nyomás összefüggés Ca-mentes oldatban vizsgálva. In vitro angiográfia. 5-25 Hgmm között két szempontos variancia analízissel és Tukey posthoc teszttel ** p<0,004.
Spontán kontrahált mintáknál (nKR oldatban) ellentétes eredményt kaptunk, alacsony nyomásokon a nyaki vénák bizonyultak jelentősen tágulékonyabbnak (3 Hgmm-en 0,83±0,27 1/kPa a nyaki és 0,36±0,09 1/kPa a lábszári szegmentekben, p<0,001), (17. ábra).
17. ábra: Nyaki és lábszári humán felületes vénák. Disztenzibilitás intraluminális nyomás összefüggés nKR oldatban. In vitro angiográfia. Két szempontos variancia analízissel p<0,067 és Tukey posthoc teszttel 3 Hgmm-en * p<0,001.
Hasonló eltérések mutatkoztak, amikor az elasztikus modulust vizsgáltuk relaxált állapotban. A közepes és nagy nyomásokon a nyaki érminták elasztikus modulusa bizonyult nagyobbnak (25 Hgmm-nél 5,90±0,18 logPa és 5,34±0.11 logPa, p<0,05 Tukey posthoc teszttel), (18. ábra).
18. ábra: Nyaki és lábszári humán felületes vénák. Elasztikus modulus (log érték) intraluminális nyomás összefüggés Ca-mentes oldatban. In vitro angiográfia. Két szempontos variancia analízis, *** p<0,001, Tukey teszt 15 és 25 Hgmm-en, p<0,05.
Az érfal szöveteinek elasztikus tulajdonságait az elasztikus modulus és a falfeszültség összefüggésében vizsgáltuk. Az alacsony feszültség értékektől eltekintve a nyaki vénák jelentősen rigidebbnek bizonyultak (27 kPa-nál 6,1±0,22 logPa a nyaki és 5,49±0,12 logPa a lábszári minták esetében, p<0,001), (19. ábra).
19. ábra: Nyaki és lábszári humán felületes vénák. Elasztikus modulus (log érték) tangenciális falfeszültség összefüggés Ca-mentes oldatban. In vitro angiográfia. Két szempontos variancia analízis, *** p<0,001, Tukey teszt 16 és 27 kPa-on, p<0,05.
4.1.3. Kontraktilitás
A spontán kontrakció, azaz az átmérő csökkenés nKR oldatban a Ca-mentes állapothoz képest, jelentős különbségeket mutatott a két csoportban. A spontán tónus szignifikánsan magasabb volt a lábszári mintákban (30 Hgmm-nél 5,6±1,8% a nyakon és 18.3±4.1% a lábszáron, p<0,05 Tukey posthoc teszttel), (20. ábra).
20. ábra: Nyaki és lábszári humán felületes vénák. Spontán tónus (a relaxált sugár arányában) intraluminális nyomás összefüggés nKR oldatban. In vitro angiográfia. Két szempontos variancia analízis, *** p<0,001, Tukey teszt 8-30 Hgmm-en, p<0,05.
A maximális, noradrenalin indukálta tónus is jelentősen magasabb volt az alsó testféli vénákban (30 Hgmm-es nyomásnál 11,2±4,3% a nyaki és 37,6± 4,5% a lábszári mintákban, p<0.001), (21. ábra).
21. ábra: Nyaki és lábszári humán felületes vénák. Maximális tónus 10 µM NE adását követően (a relaxált sugár arányában) intraluminális nyomás összefüggés. In vitro
angiográfia. Két szempontos variancia analízis, *** p<0,001, Tukey teszt 2-30 Hgmm-en, p<0,01.
4.1.4. Endoteliális dilatáció
Az acetilkolin hatására létrejött dilatáció, amelyet a relaxált állapothoz viszonyítottunk, jelentősen nagyobb fokú volt a nyaki érmintákban (4 Hgmm-nél 4,1±1,1% vs. 1,6±0,4%, p<0,001), (22. ábra).
22. ábra: Nyaki és lábszári humán felületes vénák. 10 µM Ach adás után mutatkozó dilatáció (a relaxált sugár arányában) intraluminális nyomás összefüggés. In vitro angiográfia. Két szempontos variancia analízis, *** p<0,001, Tukey teszt 4-6 Hgmm-en, p<0,05.
A mindezek után beadott 100 µM L-NAME hatására jelentkezett, a relaxált állapothoz viszonyított kontrakcióban nem találtunk statisztikailag szignifikáns különbséget a két csoport között (23. ábra).
23. ábra: Nyaki és lábszári humán felületes vénák. 100 µM L-NAME adás után mutatkozó kontrakció (a relaxált sugár arányában) intraluminális nyomás összefüggés.
In vitro angiográfia. Két szempontos variancia analízis, non-szign.
4.2. A nyaki és lábszári vénák szövettani eltérései
Az elasztikus elemek mennyisége rezorcin-fukszin festéssel jelentősen nagyobbnak bizonyult az alsó testféli vénákban, mint a felső testfélben (24. ábra).
A B
24. ábra: Rezorcin-fukszin festés. A: nyaki véna, B: lábszári kis véna.
Simaizom aktin immun-hisztokémiai festésével számottevően több simaizom lemez mutatkozott a lábszári érmintákban (25. ábra).
A B
25. ábra: SMA immunhisztokémia. A: nyaki, B: lábszári kis véna.
4.3. Elektrondenz vezikulumok sűrűsége a felső és alsó végtagi endotélben
Az elektron-mikroszkópos képeket áttekintve megállapítható, hogy az általunk vizsgált humán felső és alsó végtagi vénák endotélsejtjei is tartalmaznak elektrondenz vezikulumokat, hasonlókat azokhoz, amelyeket munkacsoportunk állatkísérletekben korábban kimutatott és vizsgált. Ezeknek a sötét granulumoknak a méretét 30-600 nm-esnek találtuk. Egy részük mutatta a Weibel-Palade Testek (WPB) típusos szivar alakját is (26. ábra).
26. ábra: Elektron-mikroszkópos vizsgálat, 20000x nagyítás. Az elektrondenz vezikulumokat az endotélben nyilak jelzik
Az összes érszegmentumot vizsgálva a denz vezikulumok metszetének össz felszíne az endotélsejtek metszetéhez képest 2,26±0,34% volt. A felső végtagi mintákban ezt az arányt 2,29±0,49%-nak, az alsó végtagi vénákban 2,23±0,48%-nak találtuk, amely statisztikailag nem mutatott szignifikáns különbséget. Az alsó végtagi eredményeket lágyéki és lábszári eredetük szerint felosztottuk, a vezikulum sűrűség az előbbi csoportban 2,67±0,94%, az utóbbiban 1,85±0,39% volt, a különbségeket itt sem találtuk statisztikailag jelentősnek. A krónikus gravitációs terhelés szempontjából leginkább különböző két területet (felső végtag vs. lábszár) összevetve sem mutatkozott a vezikulumok sűrűségében szignifikáns különbség (27. ábra).
27. ábra: A vezikulumok sűrűségének megoszlása a különböző mintavételi területeken.
N.s.
4.4. Az elektrondenz vezikulumok geometriájának eltérései
Karból és lábszárból származó érminták elektron-mikroszkópos képein 2540 granulum (1223 a karból és 1317 a lábszárból) rövid és hosszú tengelyét mértük meg. A tengelyek arányát, azaz a vezikulumok ellipticitását meghatároztuk és ez alapján a kar és lábszári minták gyakorisági megoszlását elvégeztük. Szignifikáns különbséget találtunk a két csoport között χ2 teszttel, p<0.01 (28. ábra).
28. ábra: A karból és lábszárból származó granulumok ellipticitásának gyakorisági megoszlása.
A vezikulumok geometriájának statisztikai analízisét elvégeztük. A rövid és hosszú tengelyek alapján meghatároztuk a granulumok relatív gyakoriságát (29. ábra).
A lábszári minták granulumainak relatív gyakoriságából kivonva a karból származók relatív gyakoriságát (30. ábra) világossá vált, hogy a lábszári vezikulumok nagyobbak és oválisabbak (vörös pontok a grafikonon), míg a kar granulumai kisebbek és inkább kerek átmetszetűek (kék területek).
A B
Rövid átmérő (nm) Rövid átmérő (nm)
Hosszú átmérő (nm)
29. ábra: A lábszár (A) és a kar (B) mintáiból származó vezikulumok rövid és hosszú tengely alapján meghatározott relatív gyakorisága.
30. ábra: A lábszárból és karból származó granulumok rövid és hosszú tengely alapján meghatározott relatív gyakoriságának különbsége. A vörös pontok reprezentálják a lábszári vezikulum nagyobb számát, a kék területek a kar granulumainak nagyobb gyakoriságát jelzik.
Rövid átmérő (nm)
Hosszú átmérő (nm)
5. Megbeszélés
Az antigravitációs védekező reakciók a szárazföldi állatvilág valószínűleg legősibb adaptációs mechanizmusai közé tartoznak. A gravitációs terhelés emberen különösen nagy, álló testhelyzetben a lábszári vénákra tízszeres nyomásterhelés nehezedhet. A rövidtávú terheléssel szembeni védekező mechanizmusokról szélesebb ismeret halmozódott fel, a krónikus terhelés vénákra kifejtett hatásairól és adaptációjukról, azonban kevesebb ismeret áll rendelkezésünkre. Vizsgálatainkkal humán vénák krónikus gravitációs terhelésre adott biomechanikai és strukturális válaszait igyekeztünk feltérképezni (Monos 1992, Monos és mtsai 2003a, Monos és mtsai 2003b, Monos és mtsai 2007).
5.1. Krónikus ortosztázis hatása a vénák biomechanikájára
Krónikus ortosztatikus terhelés szempontjából jelentősen különböző területről, a nyakból és a lábszárból eltávolított kis, felületes vénák hemodinamikai tulajdonságait hasonlítottuk össze. A relaxált állapotot nézve a minták külső átmérője a két csoportban szinte megegyezett (12. ábra). Normál Krebs-Ringer oldatban, azonban a lábszári vénák szignifikánsan kisebbek voltak, amely igazolja számottevő intrinszik tónus jelenlétét a vénákban (13. ábra). A nyaki vénák fala jelentősen vékonyabb volt (14. ábra), amely egyezik azzal a korábbi megfigyeléssel, hogy az alsó testféli vénák fala általában vastagabb, mint a felső testfélé (Eiken és Kölegård 2004). A sugár és falvastagság viszonyok miatt az izobárikus falfeszültség a nyaki vénákban jelentősen nagyobbnak bizonyult (15. ábra). Mindezeknek a biomechanikai tulajdonságoknak az előnye, feltehetően az alsó végtagi vénák nagyobb ellenálló képessége a nagyobb intraluminális nyomással szemben.
Általánosan elfogadott, hogy a vénák egyik legfontosabb szerepe a kapacitás autoreguláció. Az intraluminális nyomás fiziológiás tartományban való akut emelésére az átmérő, kísérletes körülmények között csak mérsékelten emelkedett (Monos és mtsai 1989b). Krónikus gravitációs terhelésre, azonban a passzív átmérő jelentősen növekedett állatkísérletes modellben (Monos és mtsai 1989a, Raffai és mtsai 2008). A kapacitás növekedése mellett a falvastagság érdemben nem változott ezekben az
erekben, ezért a Laplace-Frank egyenlet alapján az izobárikus falfeszültség 30%-os növekedését lehetett mérni a fej-fel tilt helyzetben krónikusan tartott patkányok hátsó lábainak vénáiban (Monos és mtsai 1989a). Érdekes módon, mikrogravitációs körülmények között (űrrepülés vagy tartós ágynyugalom) vagy mikrogravitációs állatmodelleken (fej-le tilt helyzet) végzett vizsgálatok eredményei sok esetben nem a fokozott ortosztatikus terhelés biomechanikai eredményeinek ellenkezője.
Mikrogravitációs modellekben is észlelték a vénás kapacitás növekedését, amelyet az ér körüli izmok atrófiájának tulajdonítottak (Convertino és mtsai 1989, Louisy és mtsai 1990).
A végtagi vénákkal ellentétben a mezenteriális vénák falvastagsága és falvastagság-átmérő hányadosa csökkent akut nyomásterhelésre (Enouri és mtsai 2011).
Humán v. femoralis kapacitása növekedett, míg a v. jugularis internáé csökkent fekvő testhelyzetből való felálláskor. A v. femoralis jelentősen rigidebb álló, mint fekvő helyzetben. A v. jugularisnál ennek ellenkezője figyelhető meg (Bérczi és mtsai 2005).
A lokalizáción kívül egyéb tényezők is befolyásolják a vénák passzív biomechanikai tulajdonságait. Humán vizsgálatok szerint a v. femoralis communis átmérője az életkorral csökken. A lábszári vénák kapacitanciája gravitációs terhelésre idős páciensekben változatlan marad, míg fiatalokban csökken (Fronek és mtsai 2001, Fu és mtsai 2002). Az emberi vénák hemodinamikai tulajdonságaiban genetikai faktoroknak is jelentős szerepet tulajdonítanak (Molnár és mtsai 2008b, Molnár és mtsai 2013).
Egészséges egyénekhez képest a poszttrombotikus betegeknél a v. femoralis és jugularis kapacitása nagyobbnak bizonyult (Molnár és mtsai 2006).
A vénák elasztikus tulajdonságait is sokféle tényező befolyásolhatja. Egy korábbi vizsgálatban kimutatható volt, hogy krónikus gravitációs stresszre a patkány végtagi véna disztenzibilitása csökkent (Monos és mtsai 1989a). A kísérletes mikrogravitációnak a végtagi vénák elasztikus tulajdonságaira kifejtett hatásáról különféle eredmények jelentek meg. Tartós ágynyugalom hatására a vénás kapacitancia a lábszárban csökkent, míg a karban nem változott (Bleeker és mtsai 2004). Más vizsgálatok szerint a lábszári vénák kapacitanciája és disztenzibilitása növekedett mikrogravitáció hatására, amelyet a környező szövetek csökkenésének régebbi teóriájával magyaráztak (Convertino és mtsai 1989, Dunbar és mtsai 2001). Egy további
kísérlet a v. tibialis és brachialis disztenzibilitásának emelkedését találta tartós ágynyugalmat követően (Kölegård és mtsai 2009).
A lokalizáció szerint vizsgálva is számottevő különbség észlelhető az elasztikus tulajdonságokban. Az emberi v. cephalica disztenzibilitása nagyobb, mint a lábszári vénáké, a v. mesenterica jelentősen tágulékonyabb, mint a v. lienalis (Brookes és Kaufman 2003, Eiken és Kölegård 2004). Az emberi v. axillaris mérsékelten, a v.
jugularis kifejezetten tágulékony, míg a v. femoralis disztenzibilitása jelentősen nagyobb fekvő, mint álló helyzetben (Bérczi és mtsai 2005). Egy nemrégiben végzett kísérletben felkari vénákat vizsgáltak nyomásterhelést követően emberekben. A v.
brachialis és cephalica disztenzibilitása csökkent, amely vagy a vénafal átalakulásával, a kötőszöveti elemek átépülésével vagy a miogén tónus megemelkedésével magyarázható (Kölegård és Eiken 2011). Idős és ortosztatikus intoleranciában szenvedő betegeknél az alsó végtagi vénás kapacitancia alacsonynak bizonyult (Freeman és mtsai 2002, Olsen és Länne 1998). A v. femoralist és jugularist vizsgálva mindkét ér tágulékonyabbnak bizonyult egészséges egyénekben, mint a poszttrombotikus betegek esetében. A jelenségre két magyarázat adható: örökletes vénafal eltérések vezetnek trombózisra vagy a trombózis során felszabaduló különböző mediátorok, citokinek okozzák az érfal átalakulását (Molnár 2008, Molnár és mtsai 2006). Az elasztikus tulajdonságok változhatnak a szimpatikus aktivitással, az idegingerre való válaszkészség azonban terület függő. Megfigyelték, hogy az alsó végtagi vénák kapacitanciája a szimpatikus aktivitás növekedésére csökkent, továbbá a bőr vénák intenzívebben reagáltak, mint a mély vénák (Kölegård és Eiken 2011). Munkacsoportunk egy korábbi vizsgálata szerint a kontrahált és relaxált v. saphena elasztikus modulusai között embernél sokkal jelentősebb a különbség, mint kutyáknál (Bérczi és mtsai 1992).
Vizsgálati eredményeink érdekes összefüggést mutattak a disztenzibilitás és az intraluminális nyomás között (16., 17. ábra). Alacsony nyomásokon a nyaki vénák voltak tágulékonyabbak, míg közepes és nagy nyomáson a lábszári minták disztenzibilitása bizonyult nagyobbnak. Az elasztikus modulust tekintve minden nyomásértéken a lábszári erek voltak rugalmasabbak, tehát a nyaki vénák mutatkoztak merevebbnek (18., 19. ábra). A lábszári vénák nagyobb nyomásokon való nagyobb rugalmassága is a fiziológiás körülményekhez, a magasabb nyomásértékekhez való alkalmazkodást mutatja.
Állatkísérletes eredmények szerint a kapacitancia 30%-át az aktív miogén tónus kontrollálja. Akut nyomásterhelés a v. saphena simaizom sejtjeiben depolarizációt okoz, amely jelentős aktív érfali összehúzódásra vezet (Monos és mtsai 1989b). Jelentős vizsgálattal is egyetértésben megállapítható volt, hogy a vénás miogén tónus független az endotéltől (Bérczi és mtsai 1992, Dörnyei és mtsai 1996, Enouri és mtsai 2011). A vaszkuláris tónus fő ingere az intraluminális nyomás vagy a falfeszültség. Az áramlás és a longitudinális feszülés is befolyásolhatja a tónust valószínűleg a megváltozott
Állatkísérletes eredmények szerint a kapacitancia 30%-át az aktív miogén tónus kontrollálja. Akut nyomásterhelés a v. saphena simaizom sejtjeiben depolarizációt okoz, amely jelentős aktív érfali összehúzódásra vezet (Monos és mtsai 1989b). Jelentős vizsgálattal is egyetértésben megállapítható volt, hogy a vénás miogén tónus független az endotéltől (Bérczi és mtsai 1992, Dörnyei és mtsai 1996, Enouri és mtsai 2011). A vaszkuláris tónus fő ingere az intraluminális nyomás vagy a falfeszültség. Az áramlás és a longitudinális feszülés is befolyásolhatja a tónust valószínűleg a megváltozott