A kiégés
Az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb az érdeklődés mutatkozik az iránt, hogyan hat a munka annak körülményei a dolgozók testi-lelki egészségére. Különösen azért fontos ez, mert befolyásolja az elvégzett munka minőségét és mennyiségét. Így született meg a "kiégés"
kifejezés. Bár nem Herbert J. Freundenberger volt a téma úttörője, az 1970 -es évek közepén az American Psychologist-ban megjelent tanulmányai sokat segítettek a kiégés problémájának feltérképezésében, végül pedig hozzájárultak mind az eredeti fogalom, mind pedig a kezelési stratégiák újragondolásához.
A kiégés gyakran használt kifejezés, mely a munkával kapcsolatos stressz okozta fizikai és érzelmi kimerülés állapotát írja le. A kiégés több szinten - így fizikai, érzelmi, pszichológiai és spirituális szinten - is negatív hatással van a dolgozóra.
A szakmai kiégés jelei közé tartoznak a következők: érzelmi távolságtartás, közöny a munkával és/vagy az ügyfelekkel szemben; a jövőkép, tervek hiánya; frusztráció;
alkalmatlanságérzet és félelem a hibázástól.
Ugyanakkor ki kell emelnünk, hogy a fenti tünetek olykor csak hónapokkal a kiégést kiváltó válságos időszak után jelennek meg. Igen fontos, hogy felismerjük a tüneteket, és hogy tisztában legyünk vele, milyen stratégiák segítségével tudjuk szükség esetén kezelni a helyzetet.
Fontos tudatában lennünk, hogy a kiégés leggyakrabban azokkal fordul elő, akik erősen kötődnek a munkájukhoz, fontos küldetésként élik meg azt, és/vagy a munka elsődleges jelentőségű az életükben. A probléma előfordulását nagyban befolyásolja a munka megszervezésének módja: a feladatok felosztása, az időbeosztás, a munkaidő üteme és időtartama, a fizetés, az alá- fölérendeltségi viszonyok (Maslach 2001). A legújabb kutatások kimutatták, hogy a bizonyos személyiségjegyek és temperamentum is veszélyeztető tényezők lehetnek. A legnagyobb valószínűséggel a munkájukhoz erősen kötődő, maximalista dolgozók égnek ki, akik nehezen bíznak másokra feladatokat, valamint a bizonytalan, alacsony önbecsüléssel rendelkező, a feszültséget nehezen kezelő emberek.
A másodlagos traumatizáció
Tudatában kell lennünk ezen felül annak is, hogy a traumatizált áldozatokkal foglalkozó szakemberek gyakran a másodlagos, vagy más szóval a vikariáló trauma tüneteit mutatják. Ez a munka ugyanis magában hordozza annak a kockázatát, hogy a segítőnél a traumát közvetlenül átélő áldozatéhoz hasonló, bár annál enyhébb fokú tünetek alakulnak ki (az újraélés ritka). A jelenség oka az áldozat felé irányuló mély együttérzés, az áldozattal való azonosulás. Ezekben az esetekben a segítőben olyan gondolatok merülnek fel, hogy mi volna, ha ő maga is részese lett volna a traumához vezető eseményeknek. Ez az állapot a következő tünetekkel jár: érzelmi szinten düh, szomorúság, hosszas gyász, szorongás, agresszió és depresszió, fizikai szinten fejfájás, gyomorfájdalom, levertség, társas szinten pedig elszigeteltség, hangulatingadozások, és ingerlékenység.
Akárcsak kiégés esetén, az első lépést itt is a másodlagos traumatizáció tüneteit tapasztaló szakember teheti meg azzal, hogy felismeri és megnevezi a problémát. A későbbiekben olyan változtatásokat tehet a mindennapi életében, melyeket a következő, kiégéssel foglalkozó részben tárgyalunk.
Mit tehetünk önmagunkért?
Nagyon fontos, hogy tudatában legyünk saját fizikai és érzelmi állapotunknak. Sokszor nehéz időt szánni az önvizsgálatra, de ha megvannak a megfelelő eszközeink és módszereink, megvédhetjük magunkat a kiégéstől és a másodlagos traumatizációtól. Ez pedig pozitív hatással lesz a gyerekekkel és fiatalokkal való munkánkra.
Ehhez önismeretre van szükség, vagyis meg kell ismernünk és el kell fogadnunk saját határainkat, és tudnunk kell, hogyan fejleszthetjük a készségeinket. Az is fontos, hogy tisztában legyünk a kiégés tüneteivel. Minden szakembernek felelősséget kell vállalnia a saját jóllétéért.
A következő néhány javaslatot beépíthetjük a mindennapi munkánkba:
- Hatékony időgazdálkodás
Tervezzük reálisan a napjainkat, hagyjunk időt a szünetekre, és az esetleges váratlan helyzetekre is.
- Reális elvárások
Állítsunk fel reális elvárásokat, és ehhez vegyük figyelembe a munkahelyi körülményeket is.
Néha a komoly eredmények sem kapnak kellő elismerést, a kis hibákat viszont túlhangsúlyozzák.
- A munkatársak értékelése és elismerése
Fejezzük ki, hogy támogatni és erősíteni akarjuk a csapat munkáját, adjunk pozitív visszajelzéseket, és ha kritikát fogalmazunk meg, az legyen építő.
- Szupervízió
Szervezzünk esetmegbeszéléseket, vagy szupervíziót. Ezeken a találkozókon lehetőség nyílik a vélemény- és tapasztalatcserére, és az érzéseinkről is beszélhetünk.
- Személyes és szakmai fejlődés
Minél magabiztosabbnak érzi magát, annál hatékonyabb lesz a munkájában is.
- Segítőként nem szabad elfelejtkeznünk arról, aki folyton arra vár, hogy figyeljünk rá: azaz önmagunkról!
- A munkaidő kontrollja
A rendszeres túlórázás elkerülése, a munkanapok és munkaórák pontos kijelölése és betartása - Asszertivitás
A vállalható és teljesíthető, valamint a megoldhatatlan és túlterhelést eredményező kérések megkülönböztetése, a határok kijelölése és megvédése.
- A munka és az otthon szétválasztása
A munkának a munkahelyen kell maradnia, és ez a munkával kapcsolatos aggodalmakra is vonatkozik. A munka hazavitelének elkerülésére jó módszer például más érdeklődési körök és beszédtémák keresése.
- Szabadidős tevékenységek, hobbik kialakítása
A szociális kapcsolatok és tevékenységek változatossá tétele; ez döntő fontoságú az egyhangúság megtörése, és a segítők mentális egészségének megőrzése érdekében.
- Rendszeres alvás
A mindennapi munka kihívásaihoz sok energiára és ellenállóképességre van szükség; ehhez pedig elengedhetetlen a rendszeres alvás, pihenés.
Ezeken a megoldási javaslatokon felül érdemes kiemelni, hogy egyes esetekben a segítőnek terápiára is szüksége lehet. A terápiás folyamat segíthet a szakember saját traumáinak és nehézségeinek feldolgozásában, így elkerülhetővé válik, hogy ezek zavart okozzanak a traumatizált gyerekekkel végzett munkájában.
A csatolmányban olyan segédanyagok találhatók, amelyek segíthetnek a fenti változtatások kivitelezésében.