Sajátságos jelenség az emberiség életében, hogy nemcsak egyesek, hanem gyakran népek és nemzetek is szigorúan zárkóz
nak el a leghasznosabb újításokkal szemben, ridegen utasítják vissza azokat, jóllehet érzik, hogy a régi, az ősöktől átvett intéz
mény korhadt, elavult, az uj jobb s egyszerűbb. De nem tudnak szakítani a m ú lttal; konzervativizmusuk nem engedi, hogy az újat szó nélkül s rövidesen alkalmazásba vegyék.
így voltak nehány századdal ezelőtt az emberek az uj nap
tárral, mint ma még néhányan a gőz és villam által hajtott gépekkel.
Csak nem rég hányta be szemét örökre egy tudós egyházi férfin, a ki ernyedetlen szorgalommal búvárkodott az elmúlt századok írásaiban, a k i megbecsülhetetlen kincseket hozott ezen írásokból napvilágra, de a ki összes búvárlásait derengő gyertyavilágnál végezte, s egész életén át nem tudta a petróleum iránti bizalmat
lanságát leküzdeni. De a vasútra sem bízta életét, sőt még arcát is elfordította onnét, a honnan a vasút dübörgése hallatszott.
Ennek az érdemes öreg tudósnak a leküzdhetetlen ellenszenve ju t ("szembe, midőn Telekessy Mihály jószágigazgatójának, az öreg taposházi Tapos Miklósnak a lednici várban 1587-ben keltezett le
velének dátumát nézegetem, a melyet igy í r : „ Yedle Stareho Ka- lendara 10 Júliusa“ , a vagy a német lipcseieknek két évvel előbb augusztus 19-én keltezett adujukat, a hol ugyanazt olvasom: „Juxta vetus Ecclesiae usitatum Calendarium“ , vagy az újvári várnagy jelen
tését, a melyet e szavakkal keltez: „Datum in Arcé W jvár 10 die January secundum vetus Calendarium Anno a nato Salvatore 1588.“
7
Mind a hárman a régi Juliani naptárt tartják szem előtt, a szerint élnek, Írnak, fizetnek s számítanak. Pedig a világ már nagyot fordult, uj időszámítás, uj naptár szerint élnek körülöttünk az emberek s mindinkább csekélyebb lett azoknak a száma, a kik beteges konzervativizmusukban azt hitték, hogy diadalmasan vív
hatják meg a szélmalmok elleni harcot.
Ha nem untatom az olvasót, elmondom egy pár szóval azon küzdelmek sorát, a melyet a Gergely féle naptárnak a Julianival a hegemóniáért meg kellett vívni.
Ott kezdem, hogy a népek keresztény általában a Julius Caesar által megjavított római időfelosztást fogadták e l; ezt meg
előzte a romulusi időszámítás, a melynek éve tíz, 30—31 napból álló hónapból állott. Az év ily módon 304 napot számlált. Midőn azonban észrevette, hogy ezen beosztás az év kezdete, a na]), ille tőleg a föld forgásával összhangzásban nincsen, minden év végén annyi napot adott hozzá, a mennyi ez összhangzáshoz szükséges.
Plutarchos ugyan azt mondja, hogy a romulusi év is 360 napot tett ki, de úgy az ő, mint az előbbi állítás teljesen ellenőrizhetetlen.
Numa Pompilius király két uj hónapot csatolt a romulusi évhez, januárt meg februárt, s ily módon 355 napos holdévet kapott, me
lyet szökőhónapok betoldásával egészített k i 365 napra. Azonban a főpapok, a kiknek gondjaira az időfelosztás bízva volt, e tisztük
kel önkényüleg, kedvezésből, vagy gyűlölködésből visszaéltek — mit Censorinus, Macrobius és Amminas Marcellinus mondják —- s az által, hogy a szökőhónapot rendes helyéből kidobva, kényök-kedvök szerint más hónapok közzé iktatták, oly zavart okoztak az időszá
mításban, hogy többé senki sem volt biztos az időrendről. Végre akkora volt a zavar, hogy Svetonius Tranquillus szerint, az aratás nem esett már a nyári hónapra, sem a szüret az őszire.
Ilyen felforditott világot talált Julius Caesar, midőn pontifex maximus lett, a midőn a római év már 67 nappal volt elmaradva a csillagászati évtől. Sosigenes, az alexandriai tudós segítségével, úgy rendezte az időbeosztást, hogy három egyptomi 365 napos év után egy 366 napos évet rendelt. Ez történt 46-ban Krisztus szü
letése előtt.
Ezen évrendszert átvették később a keresztények és rendsze
resen használták 1582-ig.
Julius Caesár és tanácsadója azonban javítási munkájuk köz
ben egy hibát követtek el, a melyet akkor nem vettek észre.
99 Az évet néhány perccel hosszabbnak vették, mint a hogy az tényleg van. Ez által oly természeti tünemények, a melyek évenkint ugyanazon időben szoktak beállani, idő folytán mindig korábbi időre estek. A Julianusi naptár mindig elmarad mögöttük, eleinte órákkal, utóbb már napokkal; 1582-ben pl. a tavaszi napéjegyen március 11-ére esett, holott csillagászatilag már március 21-ike volt.
Tudósok, pápák és privátok már a X IY. századtól kezdve egyre sürgették a naptárjavitást. Sürgette a tridenti zsinat is, inig végre X II. Gergely pápa, k i mint jogtudós e zsinatban is részt vett, azt 1582-ben szerencsésen végrehajtotta. Számításainak alapját ké
pezi a föld forgása a nap körül a legprecízebb mérték szerint. De, ha hitelt adhatunk Laland számításainak, naptárunk ma sem tökéletes, mert a napév 24 másodperccel kisebb, s e másodpercek 3600 év alatt már egy napot fognak kitenni, 36000 év alatt pedig éppen annyi lesz az eltérés, a mennyi volt 1582-ben, a Júliusi naptár eltörlésekor.
Olaszország, Portugália s Spanyolország azonnal elfogadták az uj naptárt; — Franciaország két hónappal később, hogy k ih ir
dették, majd Svájc s Németalföld katholikus részei is. Lengyelor
szágban Báthory István tette kötelezővé, ugyanazt tette Rudolf császár Ausztriában és Csehországban; Németország protestáns rendéi azonban tartózkodó állást foglaltak el vele szemben, nehogy a pápára hajtani látszassanak. Az ebből keletkezett sok zavarnak csak II. Frigyes tudott véget vetni, a midőn 1775-ben, tehát két századdal későbben, az ő előterjesztésére egész Németország hasz
nálatba vette az uj naptárt.
Magyarországon az uj naptárt Rudolf 1583-ban hirdette k i s sokan még ezen évben kezdték használni, főleg a papság. A me
gyék azonban s a hatóságok sérelmet láttak a király és a papság- egyoldalú eljárásában s a naptár behozatala ellen foglaltak állást.
Lássuk most már, hogyan állott az uj naptár ügye a bánya
városokban.
Biztosra vehetjük, hogy az esztergomi egyházi hatóság nagy számmal nyomatott naptárakat s szétküldötte azokat megyéjébe azonnali behozatal végett. Ocsovai Bertalan, a szt. Erzsébetről el
nevezett besztercebányai szegényház rectora, egy ilyen naptárt a libetbányai prédikátornak is küldött, azzal a felszólítással, hogy hirdesse ki azt a templomban s hogy az ünnepeket is ezen naptár szerint tartsa meg. Jele annak, hogy a protestáns Ocsovai Bertalan
7*
is készségesen engedelmeskedett a primatiálisszék rendeletének s a libetbányai lelkészt is utasította, a kinek ő bizonyára esperese lehetett, ennek elfogadására. A libetbányai tanács azonban mást gondolt s nem tartotta oly sürgősnek az újítás behozatalát, főleg miután a világi hatóságok állásfoglalásáról is tudomást szer
zett. Jónak látta először besztercebányai szomszédjaihoz felvilágo
sításért fordulni, hogy ők minő álláspontot foglalnak el az ujjitás- sal szemben (1593. okt. 12).
Bizonyos, hogy a besztercebányaiak az ellentállást tanácsol
ták szomszédjaiknak, mert ők maguk sem voltak hajlandók az újítást elfogadni. Ugyanazt az álláspontot foglalták el még akkor mint a selmeciek, a k ik Forgách Imre trencséni főispánnak, midőn ez tőlük a naptár elfogadása tárgyában tanácsot kórt, 1583. dec.
8-ikán azt válaszolták, hogy az újítás nagy zavarra fog okot szol
gáltatni, hacsak az egész kereszténység el nem fogadja; már pedig mostanáig csak ott fogadták el, a hol a pápaságot elismerik. Addig is csak a régi naptárt fogják használni s nem is követelhető tőlük, hogy a király határozott rendelete s az országgyűlés beleegyezése nélkül az újítást elfogadják. Forgách sokat adott a selmeciek ezen nyilatkozatára, a mely az egész bányavidék álláspontjának kifeje
zője volt, s javadalomvesztés büntetése alatt eltiltotta a trencsén- megyei papságnak a naptár elfogadását mindaddig, mig az ország
gyűlés ezen ügyben nem határoz.
Azonban a bányavárosok sokkal közvetlenebb összeköttetésben voltak Bécscsel s az örökös tartományokkal, sem hogy az onnét rájuk gyakorolt nyomásnak, sokáig tudtak volna ellentállani. Már 1584-ben kora tavaszszal a bakabányaiakat és az újbányáinkat bízzák meg, hogy a kerületi főkapitánynyal, a k i tudvalevőleg Lé
ván lakott, lépjenek érintkezésbe s tőle kérjenek ez ügyben taná
csot. A kerületi kapitány azonban nem adott határozott választ, hanem a vármegyék eljárásának utánzására buzdította a nála meg
jelent küldöttséget; s mivel — mint mondá — a dunáninneni vár
megyék közül Nyitra volt máskor is az irányadó, várják be ennek a döntését, a mely a március 9-iki közgyűlésen be fog következni.
E választ a bakabányaiak március 12-ikén közölték a besz
tercebányaiakkal is, de a nyitraiak döntéséről még mitsem írtak.
Két nappal később kiadta a bányavárosi kerület központja.
Körmöc, is a jelszót, hogy ez ügyben való eljárását mindenben a vármegyék határozatához fogja szabni, annál is inkább, mert
101 Turóc is ezt határozta a tavaszi közgyűlésen, (márc. 12-ikén).
Besztercebánya azonban nem volt ezzel az utasítással meg
elégedve, hanem tudni akarta, hogy áll a dolog másutt, minő ál
láspontot foglalnak el, pl. a lőcseiek. Kiküldötte tehát oda is a maga emberét kimerítő értesítésért. (A város akkori számadási könyvében a következőképpen szerepel az az 1 frt 25 dénár, a melyet a lőcsei küldöncnek fizettek: Item dem Snophko Pötten zalt, Als er mit schreiben in die Leutsch umb erkhundigung Wie sie es mit dem Neuen Kalender halten geschikt werden.)
De a bányavárosoknak nem volt' módjukban szándékuk mel
lett megmaradni, mert egyre szorították őket az uj naptár elfoga
dására. Április havában már annnyira voltak, hogy ő felségéhez is készültek folyamodni, hogy ne kívánja tőlük az uj naptár hasz
nálatát, mielőtt az általánosan elfogadva nincsen. „Minthogy pedig ez az ügy nemcsak minket illet, hanem egyúttal az összes karokat és rendeket is, a melyek még nem jutottak végleges megállapo
dásra — igy hangzott a királyi felirat — helyén valónak tartjuk, hogy mindaddig, mig a szomszédos vármegyék ezen újításhoz egy
hangúlag beleegyezésüket nem adják, minket se kényszerítsenek reá, nehogy oly színben tűnjünk fel, mintha a kisebbség a többség véleményének elébe akart volna vágni.“
Ezzel az alázatos instantiával április vége felé Prágába indí
tották követjiiket, Seidl Andrást, Rudolf udvarába, hogy ott, ha lehet, még némi halasztást eszközöljön ki.
A dolog már nagyon a körmükre égett, mert a kormány már az erőszakhoz is készült nyúlni, hogy rendeletének érvényt szerez
zen, mint a hogy a soproniak (előttem kevésbbé ismert) esete bizonyítja.
Seidl május 6-ikán ért Prágába, de mielőtt a felségéhez audientiára ment volna, nagy körültekintéssel informáltatta magát a nyerendő válasz fe lö l; midőn pedig megtudta, hogy az a lehető legkedvezőtlenebb leszen, május 7-iken kelt levelében arra inti küldőit, hogy figyelembe véve azt, hogy a soproniak még most is börtönben sinylik a makacskodásukat, s azt, hogy a felsőmagyar- országi városok már úgy is elfogadták az uj naptárt, fogadják el ők is. A minden tekintetben érdekes levél a következőképpen hangzik: „Sol denselbigen (t. i. a bányavárosok tanácsainak) dienstlichen nit bergen, das ich Gott lob gestern den 0. May den Neuen Calender nach (!) zue Prag ankhumen, Vnd demnach ich
allerseits In der still von weiten Khnndtschaft eingezogen, mit was gemiith die Kayserliche Majestet der Erbarn Stedt mir mit gebne entschuldigung wegen nit annembung des neuen Calenders Anhörn möchten, hab ich glaubwirdig erfahren, das Ih r Majestet die ln eussersten Vngnaden vermerkhen, die Sach für ein Vnge- horsamb ansehen vnd den Erbarn Stedten, In massen andern beschehen, A uf höchst verweisen würde. Vnd weil Ich besorgt, es möchte hierdurch vngnadt vnd ander vngemach sich erregen, hab ich bey mir beschlossen, Solch der Erbarn der Kayserlichen Ma
jestet intitulirte Missif gar nicht zu Antworten, Vnd Ever Gnaden vnd Herrlichkeit von erst anzufügen, das die freyen Stedt Ln Obern Crais Hungern den Neuen Calender Albereit Angenomben den Odenburgern, die sich dessen verwaigert, gelangts zu kleinem (hibásan keinem helyett) frumen, dann sie n u n schon etlich wochen nach ein ander Im A rre st liegen, So ist auch zue fürchten, Ihr Majestet werden mit andrer harten straff mehr, wegen Ihnen vnd andern Stedten fürgehn, davon ich weit läuffiger Meldung nit timen darff, Vnd last den Stuel auff welchen sich die von Odenburg verschienen referiret sie iezt w oll allein baden.“
Seidl tehát be sem nyújtotta a folyamodványt, meg lévén róla győződve, hogy úgy is rósz helyen kopogtatott vele. De leve
léből a bányavárosok is eléggé okultak s május hó 22-ikén Kör
möcbányán tartott gyűlésükön elhatározzák, hogy pünkösd után mindnyájan használatba veszik az uj naptárt s szent-háromság vasárnapját és János-napját egyszerre tartják meg. A kormánynak azonban aligha volt tudomása a körmöd határozatról, mert épp akkortájt küldött volt le ugyanazon ügyben egy szigorú rendeletet, a mely ellen a besztercebányaiak a Zólyomban, junius 30-ikán tartott vármegyei gyűlésen tiltakoztak. („Den 30 Juny Herr Sebastan Hankusch vnd herr haubtmann verzerten Im Altensol Als sie fűi
den Stuel Protestation gethan, das man Auff Irer Majestet Auch der Fürstl. Durchlaucht Ernest bevelch von bedreuung den Neuen Kalender Annemen muessen — denar 70.“ 1584. évi Számadási könyv.)
Ezen időtől kezdve a bányavárosok már folyton az uj naptárt használják, a melynek olyképpen igyekeztek a közönség körében utat nyitni, hogy alkalmazottaiknak a készpénzfizetés s természet
ben járandóságokon felül még 1— 2 naptárt is adtak. így já rt a bírónak két naptár, a jegyzőnek s az összes belső és külső tanács
tagoknak pedig újévkor egy-egy.
■ 108 De visszatérek oda, a honnét kiindultam, hogy még sok, igen sok időnek kellett elmúlni, inig a Gergely-féle naptárt Magyaror
szágon széliében használták. Hogy ez újítással is elöljártak a bá
nyavárosok, az az elmondottakból immár világos.