Az előző fejezetben tárgyalt kérdések nem jelentenek újítást a korábbi hazai nevelés-és oktatásszociológiai művek problémafelvetnevelés-éseihez képest. A bevett, s az iskola vilá-gában igen nagy erejűnek mért erőforrások fontosságát sokan hangsúlyozták már, azonban új eredménynek számít az, hogy a térség különböző iskolafenntartóihoz tar-tozó diákok között nem a hagyományos vélekedéseknek megfelelően oszlanak meg ezek az erőforrások. Jelen fejezetben olyan tőkeformákat vizsgálunk, amelyekkel ko-rábban nem volt szokás foglalkozni a hazai szakirodalomban. Ebben a felfogásban fon-tos szerepet kap a tanulók kapcsolathálózata, a kapcsolódó személyekkel, a kapcsola-tok szerkezetével és tartalmával, valamint a közösen vallott nézetekkel együtt.
3 . 1 . A K A P C S O L A T O K
A társadalmi tőke nevelésszociológiai szakirodalmában a tanulói kapcsolatrendszer ta-nulmányozásának van a legjelentősebb és a legkevesebbet vitatott múltja. Amikor je-len vizsgálatunkat megelőzően a roma/cigány pedagógusok diplomássá válásának út-jait keresve, majd egy másik alkalommal a régió felsőoktatásában tanuló s kiemelkedő teljesítményt nyújtó hátrányos helyzetű tanulók pályafutását vizsgálva életút-interjú-kat készítettünk, a különböző családi, iskolai és baráti kapcsolatok kiemelkedő mobi-lizáló faktornak mutatkoztak.
TÁRSADALMI TŐKE A CSALÁDBAN
A család tanulmányi pályafutásra gyakorolt hatása egyértelműen és bőségesen adatolt szakirodalmi tény. Az oktatásszociológusok szerint a családi háttér főként azáltal hat, hogy a szülők maguk is nagymértékben rendelkeznek a kulturális tőke különböző formáival, magasan iskolázottak, nagy könyvtáruk van, sokat járnak színházba, vagy éppen kifinomult értelmiségi nyelven beszélnek. Azonban a társadalmi tőke iskolai hatására vonatkozó hipotézis szerint a mindezen javakkal nem vagy kevéssé rendel-kező szülők egy másik erőforrást is sikerrel vethetnek be gyermekeik boldogulása ér-dekében: az odafigyelést, a törődést (Coleman, 1988), s megfordítva, a családon kí-vülre koncentráló kapcsolathálóval rendelkező magas kulturális tőkével rendelkező szülők nem tudják eredményesen átörökíteni felhalmozott kulturális tőkéjüket. Mivel a sikeres hátrányos helyzetű fiatalokkal készült interjúk gyakran erősítették meg ezt a hipotézist, a középiskolások kikérdezésekor megpróbáltuk megközelíteni ezt a
tőke-fajtát. Meggyőződésünk, hogy a szülő–gyermek arányszámok nem merítik ki a csalá-don belüli társadalmi tőke e dimenzióját, hanem a különböző életkori szakaszokban máshogyan értelmezhető ez a jelenség. Először arra voltunk kíváncsiak, hogy az álta-lános iskolás évek alatt hogyan „törődtek” a tanulókkal. Ennek a fogalomnak a kon-ceptualizálása legtöbbször kimerül a szülő–gyermek arány, a szülői értekezletre járás és az iskolai dolgokról való beszélgetés dimenzióiban, általában ezeket vizsgálják a kutatások. Jelen esetben a szülői törődést a szülő–gyermek beszélgetés, a leckekikér-dezés, a tanulmányoktól elvonó vagy családban elfogadottól idegen normákat közve-títő csatornák (tévénézés, számítógépezés, házon kívül eltöltött idő) hatásának kor-látozása, a házi munkába történő bevonás, az iskolai személyzettel és a szülőtársakkal való kapcsolattartás révén jelenítettük meg az elemzésben.
A szülői odafigyelés mutatói közül leggyakoribb a beszélgetés, a házimunkába való bevonás és a leckekikérdezés volt. Úgy tűnik, hogy a gyermeknevelés hagyomá-nyos feladatai nagyjából azonos mértékben volt szokásban mindenütt. A számítógé-pes játék, a televíziónézés és a házon kívül eltöltött idő korlátozása, valamint a taná-rok felkeresése ritkábban fordult elő, de a felekezeti iskolákban mindig gyakoribb, mint a nem felekezetiekben. Az országhatárok az iskolával kapcsolatos tevékenysé-gek terén, a leckekikérdezés és a tanárral való kapcsolattartás tekintetében törésvo-nalnak számít, a hazai tanulók háromnegyedétől, a határon túliak valamivel több mint felétől kérdezték ki többé-kevésbé rendszeresen a leckét, a tanárokat pedig a hazai tanulók kétötödének, a határon túliak egyötödének szülei keresték meg nagyjából rendszeresen az általános iskolai évek alatt.
A leckekikérdezés tekintetében a hazai nem felekezeti iskolások voltak a legjob-ban kézben tartva, de a felekezeti iskolások azzal tűnnek ki, hogy a legtöbb mutató szerint az átlag fölötti arányban törődtek velük. Érdemes odafigyelni arra, hogy szü-leik nemcsak, illetve főleg nem a tanulmányi munka ellenőrzését végezték különösen nagy kitartással, hanem a tévénézés, a számítógépezés és a házon kívül eltöltött idő korlátozását is figyelemmel kísérték. Ezeket nemcsak a tanulásra koncentrálást, a tel-jesítményt veszélyeztető tényezők kiiktatásának tekinthetjük, hanem olyan törekvés-nek, amely a családban elfogadottól idegen normákat közvetítő hatások minimalizálását célozza meg. Ha jobban odafigyelünk, a tanárokkal való kapcsolattartás is kétarcú jelen-ség (McNeal, 1999), a tanulmányi munka és a magatartás kontrollja egyaránt szerepet játszhat benne. Azonban a mélyebb tanár–szülő kapcsolat a tanulást, nevelést segítő erőforrás is lehet, hiszen akiben megbízunk, attól hatékonyabban tudunk tanulni.
Az általános iskola alatti szülői törődés faktoranalízis segítségével sajátos típu-sokba rendezhető. Az első típusnak a korlátozó nevet adtuk, mert négy meghatározó változója közül háromnak a tanulásra és a családi normák fenntartására nézve veszé-lyeztető tevékenységek limitálása a célja. Azonban nemcsak a tiltás gyakorlata tarto-zik ehhez a típushoz, hanem a lecke kikérdezésének szorgalmazása is. A másodikként körvonalazódó, konzultáló típusú szülői magatartás az előbbi korlátozásokkal nem él, de a tanárokkal szoros kapcsolatot tart fenn, mintegy szövetségre lépve vele a tanuló kontrolljában. A beszélgető típusú szülői tevékenység lényege a kevésbé célirányos verbális kommunikáció fenntartására való törekvés: beszélgetés a tanulóval, a barátok szüleivel. Ez is a kontroll egy típusa, de kevésbé direkt, az általános vélekedés szerint ehhez a típushoz kevesebb szankció tartozik, de erről nem kérdeztük a tanulókat, így ezt
nem jelenthetjük ki. A munkába való bevonás dominanciája a gyermekkel való bánás-mód hagyományosabb változata, melyben a közösen végzett munka és az aközben ész-revétlenül folyó mintakövetés, esetleg spontán kommunikáció alkotja a modell gerin-cét. A közösségi erőforrásokra erősebben támaszkodik az összefogó típus, amelyik nemcsak a család és az iskola közötti térre szorítkozó formákkal él, hanem a szülők egymás közötti kommunikációját is kiaknázza a nevelésben: a munka mellett a szülő-társakkal való kapcsolattartás és a külvilág ártalmaitól való távoltartás a lényege.
Az általános iskolai évek alatt korlátozó típusú szülői kontrollról leginkább a ha-zai és a kárpátaljai felekezetiek számoltak be, s a partiumi nem felekezeti csoportban ritka jelenség. A beszélgető típusú szülői magatartás ebben az életkorban a hazai és a kárpátaljai nem felekezeti diákok élménye volt, a partiumi felekezeti iskolásoknál az átlagnál jóval ritkábban fordult elő. A munkába való bevonás a határon túli iskolák ta-nulóit, a leginkább a partiumi nem felekezetieket érintette, s a hazai tanulóktól állt a legtávolabb. Az összefogó szülői magatartás leginkább a kárpátaljaiak tapasztalata, de kisebb mértékben az összes felekezeti csoportban megjelenik, a partiumi nem kezetiek körében ritka tapasztalat. A tanárokkal való erős kapcsolattartás a hazai fele-kezetieket jellemzi, a kárpátaljaiaknál tartozik legkevésbé a gyakorlathoz.
Amennyiben a felekezeti iskolások körében tapasztalható szülői törődés karak-terét próbáljuk megragadni, mindenképpen az erősebb kontrollt alkalmazó típusok között kell keresnünk a legjellemzőbbeket. A hazai felekezeti iskolások szülei első-sorban a korlátozó, emellett az összefogó és a konzultáló tevékenységet részesítették előnyben a tanuló általános iskolás évei alatt, vagyis a gyereknevelésben mozgósítják külső kapcsolatakat. Szemmel látható a szűk körű kapcsolati erőforrásokra való tá-maszkodás. E típusok látszólag az iskolai teljesítmény fokozását tartják célnak, azon-ban számításba véve a korlátozások és a kontrollok működését, nem lehet elvetni azt a lehetőséget, hogy tevékenységük elsősorban vagy ugyanannyira a családban honos normák folyamatosságának megőrzésére irányul. A partiumi felekezeti iskolások szü-lei a munkáltató és az összefogó típusú magatartással jellemezhetők. Ezek hagyomá-nyos gyermeknevelési metódusra vallanak. A kárpátaljai felekezeti iskolás szülők öt-vözik a korlátozó, teljesítményorientált és a hagyományos, munkába bevonó-összefogó modelleket, valószínű, hogy különböző szülőcsoportok képviselik ezeket a típusokat.
A nem felekezeti iskolás szülők magatartásában viszont nem találunk ennyi kon-szenzuális elemet, hiszen a hazai nem felekezeti iskolákban a beszélgető szülői maga-tartástípus dominál, a határon túli nem felekezetiekben pedig a hagyományos, munkál-tató. Ez azonban a hagyományos, munkáltatónak egy kissé instrumentálisabb változata, amely mellőzi a beszélgetést és a házon kívül eltöltött időt korlátozó elemeket.
Feltételeztük, hogy a középiskolás évek alatt más, az életkornak jobban megfe-lelő eszközökkel történhet a tanulókkal való törődés. Nemcsak az életkori sajátossá-gok, hanem a középiskolás korban gyakrabban előforduló, a szülői háztól távol folyó tanulmányok miatt létrejövő nagyobb önállóság kíván némiképp más formákat, mint a korábbi életszakaszban. Emiatt a kérdéseinkben nem a tevékenységek közvetlen el-lenőrzésének és korlátozásának szempontjai uralkodtak, hanem a tevékenységek és vélemények figyelemmel kísérését, a verbális kommunikáció sokszínűségét tekintet-tük a törődés adekvát mutatóinak.
20. ábra. A szülői törődés a középiskolai évek alatt (százalék)
A szülői odafigyelés mutatói közül a beszélgetés, a házi munkába való bevonás és a házon kívüli szabadidő-eltöltésről való tájékozódás voltak a leggyakoribbak. Az or-szághatár a véleményformáló (közéletről, filmekről, könyvekről folytatott) beszélge-tések és a tanárokkal való kapcsolattartás terén alkotott törésvonalat, azonban a gyer-meknevelés hagyományos eljárásai – a beszélgetés és a házimunkába való bevonás – ebben az életkorban is nagyjából azonos mértékben voltak szokásban a határ mindkét oldalán. A hazai fiatalokkal több véleményformáló beszélgetést folytatnak a szülők, s jobban odafigyelnek a szabadidő-eltöltésükre. A közéletről szóló beszélgetések és a tanárokkal való kapcsolattartás tekintetében a hazai felekezeti iskolásokkal törődnek a legjobban, a hazai nem felekezeti iskolásokkal valamivel többet beszélgetnek köny-vekről, filmekről, jobban odafigyelnek a házon kívüli szabadidős tevékenységeikre, és a házimunkába is valamivel jobban bevonják őket. Érdemes odafigyelni arra, hogy a felekezetiekre nehezedő szülői kontroll – akár a határon túl, akár innen – ezekben az években már egyáltalán nem tűnik erősebbnek más fenntartóval való összehasonlítás-ban, mint az általános iskolában tapasztaltuk, kivéve a tanárokkal való kapcsolattartás ha-táron innen és túl egyaránt határozottabb gyakorlatát. Meglehet, hogy a kollégium miatt alakul úgy, hogy a szülők e feladatok egy részét átadnák az iskolának, de meglehet, hogy a korábbi erősebb korlátozás miatt ez erre az életkorra szükségtelenné válik.
Az eddigi iskolai pályafutáson végigtekintve a szülői magatartásnak olyan típu-sait kerestük, amelyek alapján látható, hogy milyen állandó és változó vonások tapint-hatók ki az általános és a középiskolás években tapasztaltak között, ezért a két item-sor összesen tizenöt változóját együtt vizsgálva faktoranalízis segítségével redukáltuk az adatokat. Az elemzés alapján úgy tűnt, hogy az általános iskolás évek szülői maga-tartástípusai így is érzékelhetők voltak.
A várakozásunkkal ellentétben az öt új változó tartalmát megvizsgálva láthatjuk, hogy a szülők tevékenységében több az állandóság, mint a változás. A típusok közül az utolsó három (munkáltató, konzultáló, összefogó) lényegében ugyanarra koncent-rál a középiskolában, mint az általános iskolában, vagyis a tanuló ház körüli munkába való bevonása vagy a tanárokkal, valamint a szülőtársakkal való intenzív kapcsolattar-tás jellemzi szülői tevékenységüket. Az első kettőnél (beszélgető, önállósító) érzé-kelhető némi hangsúlyeltolódás, hiszen a beszélgető típus amellett, hogy folytatja az általános iskolás évek alatt dominánsan véleménycserére épített szülői tevékenysé-get, a középiskolás évek alatt a tanulói szabadidő óvatos kontrolljával bővítette neve-lési repertoárját. A korábbi korlátozó típusú magatartásban viszont a középiskolás évek idejére elhalványul ez az elem, ezért ezt a típust önállósítónak neveztük el.
Megvizsgáltuk, hogy a felekezeti iskolákhoz tartozó szülők körében kimutat-ható-e valamilyen domináns nevelési stílus. Kíváncsiak voltunk, történt-e átrendező-dés az egyes szülői csoportokban az általános iskolás évekhez képest a szülői maga-tartástípusok terén.
21. ábra. A szülői magatartástípusok a középiskolások körében (átlagok)
A hazai nem felekezeti iskolások szülei körében idővel meggyengült, de még mindig a legerősebb a beszélgető típus súlya, a korlátozás és önállósítás, valamint a munkába bevonás nem jellemzi magatartásukat, a szelídebb kontroll eszközeként fel-fogható összefogó és a konzultáló magatartás erősödik a középiskolás évek alatt.
A partiumi nem felekezeti szülők körében korábban a munkába bevonás és a tanárok-kal való kapcsolattartás volt a nevelés meghatározó pillérei, azonban középiskolás éveikre ezek a markáns jegyek eltűnnek, s minden téren csökken a szülői aktivitás.
A kárpátaljai nem felekezetiek körében az idő előrehaladtával a beszélgető magatar-tástípus visszavonul, s helyét a munkába való bevonás és a szülői együttműködés.
A nem felekezeti iskolások szüleinek nevelési magatartásában lényegében nem mu-tatható ki közös vonás.
Az iskolai pályafutás egészét vizsgálva a hazai felekezeti iskolások most is azzal tűntek ki más fenntartóhoz tartozó társaik közül, hogy átlagon felüli arányban tapasz-taltak önállósító és konzultáló típusú szülői magatartást, azonban új vonás körükben
a beszélgető típusú magatartás gyakoribbá válása, vagyis úgy tűnik, a korábban főként a korlátozás eszközeit alkalmazó szülők egy része önállósította gyermekét, másik ré-szük pedig partneri, beszélgető kapcsolattá igyekezett átépíteni ezt a viszonyt. Az is megfigyelhető, hogy a tanulót az idő előrehaladtával jobban bevonják a munkába, a ta-nárral folytatott konzultációt fontosabbnak tartják ezek a szülők.
A kárpátaljai felekezetiek körében összességében az önállósító és a munkába egyre határozottabban bevonó típus, valamint a más szülőkkel kapcsolatot tartó típus maradt a domináns, s csökkent a beszélgető típusú magatartás aránya, de a nem fele-kezetiekhez képest csak az önállósító típusú magatartás van kifejezett többségben.
A partiumi szülők az általános iskolás évek alatt még jellegzetesen fontosabbnak tar-tották a munkába való bevonást és a szülőtársakkal való kapcsolattartást, azonban az idő előrehaladtával ebben a vonatkozásban is visszavonulót fújtak, s a minta egészé-hez képest nem tűnnek ki semelyik szülői magatartástípus képviseletében, azonban nem felekezeti társaikhoz képest valamivel gyakoribb az önállósító és a munkáltató szülői magatartásminta körükben.
Összességében tehát úgy tűnik, hogy a felekezeti iskolás szülőkör mindenütt többé-kevésbé nagyobb hangsúlyt helyez a családi normákkal valószínűleg ellentétes felfogásra késztető és a tanulmányi munkától elvonó tevékenységek limitálására a ko-rábbi életszakaszban, a későbbi években azonban az aktív kontrolláló tevékenység csökkenésére és az önállósító törekvés megerősödésére következtethetünk. A feleke-zeti iskolások szülei főleg nem a tanulmányi munka ellenőrzésére koncentrálnak gyermekükkel való kommunikációjukban, inkább a családban elfogadottól idegen nor-mákat közvetítő hatások minimalizálására törekszenek a fiatalabb életkorban, s a ké-sőbbiekben a külső kontroll feleslegessé válik, vagy azt más szereplőre ruházzák át.
TÁRSADALMI TŐKE AZ ISKOLÁBAN
A kapcsolati motívumokat feltáró interjúk tapasztalatai alapján egyértelmű volt, hogy a hátrányos helyzetből induló tanulókra döntő hatással bír a tanárok magatartása, de ugyanezt tapasztaltuk a roma/cigány értelmiségiek iskolai pályafutásával kapcsolatos vizsgálatunkban. (Pusztai, 2004c) Az a meggyőződésünk alakult ki, hogy Coleman nyomán az aszimmetrikus hatás törvényét ki is bővíthetnénk az iskolatársak hatásáról az összes iskolai partnerre. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a felekezeti iskola ezen a té-ren mennyivel járul hozzá hatékonyabban a hátrányos helyzetűek inklúziójához. Az, hogy ezek az iskolák ebben a térségben inkább kis létszámú intézmények, már nyil-ván önmagában növeli a hatékonyságukat, hiszen a magasabb tanár–diák arány meg-növeli a személyre szóló odafigyelés esélyét. Jelen adatbázis segítségével azonban nem szorulunk rá az üres statisztikai adatokra, hanem meg tudjuk tölteni tartalom-mal ennek a viszonynak a szerkezeti jellemzőit. A diákok ugyanis nyilatkoztak arról, hogy a tanáraikkal tudnak-e őszintén beszélni magánéleti problémáikról, jövőre vo-natkozó terveikről, sőt arról is, hogy odafigyelnek-e személy szerint a válaszadó sorsá-nak alakulására.
22. ábra. A tanári törődés a középiskolások körében (százalék)
A magánéleti problémák tanárral való megosztásának élménye és a személyes odafigyelés érzékelése a felekezeti szektorban mindenütt több tanulónak adatik meg. A jövőtervek megbeszélése a hazai és a kárpátaljai felekezeti iskolás tanulóknak sikerül kivételes mértékben. A jövőtervek megbeszélése a partiumi felekezeti iskolás tanulók kisebb részének sikerül, mint az ottani nem felekezeti iskolásoknak.
A kérdésnek az egyes iskolák légkörére gyakorolt hatása miatt kialakítottunk egy tanáriodafigyelés-indexet, amelyben a tanulóra odafigyelő tanárok számát (egy–több) és az odafigyelés különböző formáit is érvényesítettük (értéktartomány: 0–6). A minta átlaga 1,94 lett. A hazai felekezeti (2,24) és a kárpátaljai felekezeti (2,37) iskolások szerepeltek átlagon felüli pontszámokkal, a hazai nem felekezeti (1,92), a partiumi nem felekezeti (1, 66), a partiumi felekezeti (1,62), valamint a kárpátaljai nem fele-kezeti (1,62) tanulók átlagnál alacsonyabb értékkel, vagyis a tanulók összbenyomása a tanári odafigyelésről a hazai és a kárpátaljai felekezeti iskolákban kiemelkedő.
Megvizsgáltuk, hogy az egyes iskolák belső világát mennyire hatja át a nagy ta-nári odafigyelés általános érzése. Jó hír, hogy nem volt olyan iskola a régióban, ahol a gyerekek negyedénél kevesebb érzékelt volna nagy tanári odafigyelést, mindazonáltal az iskolák elrendeződése ebben a vonatkozásban is karakteres. A hazai felekezeti is-kolások egyharmada és a kárpátaljai felekezeti tanulók negyede olyan iskolába jár, ahol az az általános tapasztalat, hogy a tanulókra átlagon felüli figyelmet fordítanak a tanárok. A hazai felekezeti iskolások másik egyharmada, és a partiumi felekezeti is-kolások bő kétötöde olyan légkörben tanul, ahol kisebbségben vannak azok a gyere-kek, akik nagy tanári odafigyelést észlelnek. A nem felekezeti szektorban ilyen han-gulatú iskolákba jár a tanulók többsége: a hazaiak fele, a kárpátaljaiak kétharmada és a partiumiak háromnegyede. Meglehet, hogy a tanulók nem is keresik a kommuniká-ció lehetőségét a tanárral, mert az diáktársak közüli kirekesztést vonhat maga után.
ISKOLAI EXTRAKURRIKULÁRIS TEVÉKENYSÉGEK
Mivel azt feltételeztük, hogy az iskolában rendelkezésre álló különórák növelik a sze-mélyes kapcsolatok elmélyülésének esélyét, igyekeztünk részletesen feltérképezni ezeket a lehetőségeket. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a felekezeti iskolák lényegesen
több ilyen alkalmat teremtenek-e diákjaik számára, mint a nem felekezetiek. Ezenkí-vül az is érdekelt bennünket, hogy ezek az alkalmak mennyire függenek össze a tanul-mányi eredmények javítására történő konkrét erőfeszítésekkel. Ezt azért tartottuk fon-tosnak, mert a korábbi kutatások a felekezeti iskolások tanulmányi tekintetben mért előnyét regisztrálták, s a szakmai vitákban megjelent az a vélemény is, hogy a feleke-zeti iskolákban vannak olyan rejtőzködő anyagi többletforrások, amelyekből a tanulók számára pluszórákat, felkészítőket képesek szervezni. Meg kellett tudnunk, hogy a diákok beszámolnak-e ilyen többletképzésről. Emellett az iskolaközösség stabil és egységes normarendszerének alapjául szolgáló kapcsolatrendszer kiépítésének alkal-maiként is tekinthetünk ezekre az eseményekre.
Az iskola által kínált tanításon kívüli lehetőségekről összefoglalóan elmondható, hogy politikai tevékenységre nem, karitatív és hobbitevékenységre pedig lényegében nem teremtenek alkalmat az iskolák. A tanulmányi kiegészítő munka (szakkör és a felzárkóztatás), a sport és a hitéleti alkalmak inkább rendelkezésre állnak az iskolák-ban. A tanulmányi kiegészítő munka tekintetében a legintenzívebben a kárpátaljai fe-lekezeti középiskolásokkal törődnek. A hazai iskolákban is sok tanuló számol be erről, de itt a hangsúly inkább a tehetségesek, érdeklődök szakköri foglalkozásokra való ki-emelésén van, mint a felzárkóztatáson. Ez arra vall, hogy a kárpátaljai líceumok peda-gógiájában az elitképzést nem az egyébként is kiválók kiemelése jelenti, hanem az építkezést a felzárkóztatással kezdik. Ha csak a hazaiakat vizsgáljuk, a nem felekeze-tiek az iskolában jóval többen járnak szakkörre (majd minden harmadik tanuló), a fe-lekezetieknél csak több mint a tanulók egyötöde, vagyis a határ menti térség hazai felekezeti iskoláiban nincs jelen ez a tanulmányi háttérmunka. Ez tovább erősíti azt a képet, hogy az iskola a hazai nem felekezeti iskolások szemében elsősorban tanulásra szolgáló intézmény, míg a felekezeti iskolákban az extrakurrikuláris alkalmak között inkább a lelki alkalmak és a közösségépítő (pl. sport-) tevékenységek szerepelnek.
A kárpátaljai felekezeti iskolások körében feltűnően sok a zeneórára (ezzel a feleke-zeti iskolák hagyományos erősségéhez nyúltak vissza) és a hobbikörbe járók aránya.
A kárpátaljai felekezeti iskolások körében feltűnően sok a zeneórára (ezzel a feleke-zeti iskolák hagyományos erősségéhez nyúltak vissza) és a hobbikörbe járók aránya.