„Te jól tudod, a költő sose lódít:
az igazat mondd, ne csak a valódit, a fényt, amelytől világlik agyunk, hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.”
(József Attila: Thomas Mann üdvözlése)
B E V E Z E T É S ,
A T É M A É S A M Ó D S Z E R VÁ L A S Z TÁ S Á N A K I N D O K L Á S A
„A nemzedéki kérdés esetében a problémát kétségtelenül a szociológiának kell valamiképp megfogalmaznia” – írja Mannheim Károly (Mannheim 2000: 214).
Az empirikus szociológia tárgykörébe eső, nemzedéki problematikát körül-író társadalomtudományi kutatások eredményeként megszülető művek azon-ban számos kérdésben nem értettek és nem értenek egyet ma sem. Egyre-más-ra merültek fel újabb szempontok, bukkantak fel új eredmények, melyek a ré-gi megállapításokat új megvilágításba helyezték. Gondoljunk csak a pozitivista és romantikus-történeti kérdésfelvetés számos különbségére (lásd: Mannhe-im 2000: 203−208). Mindazt azonban, ami a nemzedékkutatásban a husza-dik század húszas éveiig történt, Mannheim Károly A nemzedékek problémá-ja című munkájában summázta, ahol formális szociológiáján keresztül fejtette ki a nemzedéki jelenséggel kapcsolatos állításait. Hatos Pál szerint Mannheim alapkérdése az, „hogy mikor ébrednek az új generációk nemzedéki helyzetük-nek, mint olyannak a tudatára, s miért éppen a legutóbbi idők tudatosították a nemzedéki egységet.” (Hatos 2010: 37)
Vizsgálódásom éppen ezért elsősorban Mannheim Károly nemzedékekkel kapcsolatos definícióira támaszkodik, és úgy szorítkozik azokra, hogy közben nem tesz margóra egyéb nemzedékkoncepciókat sem. Egy elemzés csak akkor teljesítheti be küldetését, ha egyértelműen meghatározott fogalmi apparátussal indul. Ehhez pedig meg kell szabadulni a „fogalmi zavar rémétől”, vagyis, pon-tosan meg kell határozni a nemzedék körül cirkuláló fogalmakat,1 ezután lehet
1. „Amikor Platón úgy határozta meg az embert, hogy két lábú, tollatlan élőlény, s ezzel nagy tetszést aratott, akkor Diogenész megkopasztott egy kakast, bevitte Platón isko-lájába és így szólt: − Íme a platóni ember.” (Steiger 1999: 53).
56
azokat egy speciális, az általam kiválasztott egyedi esetre vonatkoztatni, jelesül Thomas Mann A Buddenbrook ház című regényére.
Maga az alapkérdés független a vizsgált mű műfajától, mégis meg kell emlí-tenem, hogy miért is alkalmas a regény egy ilyen jellegű vizsgálatra. Mint isme-retes, „e korszakban a regény már nem erotika és hirtelen halál primitív szenzá-cióival akar szórakoztatni, sokkal hősiesebb feladatokra vállalkozik: társadalmi részvétet akar felkelteni, tudományos igazságokról akar meggyőzni, metafizi-kai problémákkal viaskodik, és legfőképpen alkalmazott lélektan akar lenni, vagyis tudomány. A magasabb rendű regényből kiküszöböltek minden szenzá-ciós elemet” (Szerb 1981: 491). „A Buddenbrook család a jól megfigyelt német patrícius famíliák egyik példánya életből fikcióba ültetve, történetét jellemző-nek felismert külső körülmények, belső diszpozíciók irányítják, sorsa más ha-sonló sorsokat példáz, és a polgári erények ernyedésének szociológiai törvény-szerűségére tanít.” (Halász 1977: 435) Ezzel arra utalnék, hogy nem elsősorban a megalkotottsága, hanem a szöveg referencialitása áll jelenlegi elemzésem kö-zéppontjában, ugyanis csak így szolgálhat egy adott társadalmi problematika illusztrációjaként, és válhat az alkotó elvének szerves összefüggése egy valódi társadalmi jelenség ideáltípusává.
összefoglalva, szeretném e művet belehelyezni a nemzedéki kérdésről szó-ló diskurzusok általános ökonómiájába, ez adja majd tanulmányom gerincét.
Ahhoz, hogy a kitűzött célhoz eljussak, a szövegelemzés módszerére támasz-kodom; tulajdonképpen egy irodalmi szöveg kontextuális értelmezéseként, elemzéseként határoznám meg a tanulmányomat. „E megközelítés logikailag szorosan kötődik […] a kutatási mód igazolásának egy bizonyos formájához, nevezetesen, hogy a múlt filozófiai (irodalmi) műveit azért érdemes tanulmá-nyoznunk, mert azok (bevett kifejezéssel szólva) ’időtlen elemeket’ tartalmaz-nak: egyetemes eszméket […], melyek ’egyetemes érvénnyel bírnak’ (Skinner 1997: 8). Hipotézisem szerint, azok az elemek, amelyeket Mannheim tudásszo-ciológiájában a nemzedéki problémáról megalkotott, rendre fellelhetők Tho-mas Mann e nagyregényében.
Az alábbi vizsgálatok tétje tehát elsősorban a nemzedéki problematika, a ge-nerációváltás kérdéseinek tisztázása, e szövegkorpusz kontextuális újraolvasása közben. A mű maga, mint ismeretes, a nagypolgárság világába enged betekin-tést, egy lübecki kereskedőcsalád hanyatlásának leírása, bemutatása – konkré-tan négy nemzedék sorsát öleli fel. Véleményem szerint négy generációt vizs-gálva azok a problémák, konfliktusok is előkerülnek, amelyek esetleg – rejté-lyes módon – három generáció alatt sem kerültek napvilágra. Az említetteken felül ez a másik oka annak, hogy ezt a naturalista regényt tettem meg vizsgáló-dásom tárgyának.
57
M A N N H E I M K Á R O LY T E R M I N O L Ó G I Á J A M E N T É N H A L A DVA
Mannheim a nemzedékekkel kapcsolatban alapvetően négy fogalmat különí-tett el egymástól: a nemzedéki elhelyezkedést, a nemzedéki összefüggést és a nemzedéki egységet, illetve elválasztotta még a nemzedék fogalmát az úgyne-vezett „konkrét csoportképződményektől” is. Mannheim fogalmaival, termi-nológiájával absztrakt rendszert írunk le, ám segítségével, a regényből vett pél-dákkal ki tudjuk emelni azt a jelenséget, amelyben igazolást nyer a nemzedék-fogalom valósága.
Mannheim először is a nemzedéki elhelyezkedés lényegét írja körül. Az ő ol-vasatában ez nem más, mint az azonos nemzedékhez sorolható egyének hason-ló elhelyezkedése a társadalmi térben. Ez az elhelyezkedés pedig az emberi lé-tezés biológiai ritmusának lélé-tezésén alapul, élet és halál, a korlátozott élettar-tam és az öregedés tényein. Vagyis az emberek egy-egy nemzedékhez, egyazon
„születési évjárathoz” tartozásuk folytán helyezkednek el, hasonlóan a társadal-mi történések történeltársadal-mi folyamában. A regényben négy nemzedékről beszél-hetünk. A könyv első részében a legidősebb nemzedék tagjai már a 70-es éve-ikben járnak, ők rendre: Johann Buddenbrook, felesége, Antoine Duchamps, Kröger konzul és felesége (az ifjabb Johann Buddenbrook feleségének szülei), a Hagenström család, a Möllendorp család. A második korcsoport tagjai a re-gény első részében 30-40 év körüliek, később ők alkotják a 70-es korcsoportot, jelesül, ifjabb Johann Buddenbrook, (mostohatestvére Gotthold), felesége, Eli-sabeth Kröger és fivére, Justus Kröger. A harmadik nemzedék tagjai a regény első szakaszában még gyermekkorúak, 8-15 évesek, a regény következő részé-ben 30-as, majd végül az 50-es éveikrészé-ben járnak, ők sorban Tony, Thomas és christian Buddenbrook, unokatestvéreik: Jakob és Jürgen Kröger, továbbá Ger-da Arnoldsen, aki később Thomas Buddenbrook felesége lesz. A regény máso-dik részében születik meg a negyemáso-dik generáció képviselője, Hanno Buddenb-rook és pl. kortársa, jó barátja Kai Möln, Eberhard Möln gróf fia. De ide sorol-ható még Tony Buddenbrook lánya, Erica is, bár ő Hannonál jóval idősebb.2 Vagyis a nemzedéki elhelyezkedés vizsgálatának eleget teszünk, ha mindany-nyiszor korcsoportokra bontjuk a regény szereplőinek sorát.
A nemzedéki összefüggést, Mannheim következő kategóriáját, e társadalmi elhelyezkedés egy különös típusaként kell felfognunk. E szerint a nemzedéki
2. Vele nem foglalkozom, mert nincs köztük semmiféle kapcsolat a regényben. Ez vi-szont alátámaszthatja azt a tényt, miszerint a nagy korkülönbség a családon belül a nemze-déki egységet szétrobbantja. (Ericának később születik egy lánya is, Elisabeth, aki azonban a regény végéig karonülő marad.)
58
összefüggés első kritériuma nem más, mint az egymáshoz közeli évjáratok kü-lönös, azonos elhelyezkedése a társadalmi-történelmi térben. A regényre vonat-koztatva ezek a következők: a nagypolgárság képviselői (társadalmi tér) az 1835 és 1877 közötti Poroszországban (történelmi tér). A regény eseményei ugyan-is ezt a 42 éves időszakot ölelik fel. Ez esetben tehát a xIx. századi Poroszor-szág történelmi kontextusát kell szem előtt tartani, amikor jellemzően, szinte az egész népből kiveszett az állampolgári öntudat, az uralkodó osztályok köré-ben pedig – a tömegek közéleti részvételétől rettegő – antidemokratikus libe-ralizmus uralkodott. „A történelem révén igyekszünk megragadni az emberi szellemben kialakuló változatokat” (Ortega y Gasset 2003: 7):
„Ő bizony nem szavazott Lauritzen úrra – mondotta – annyi szent. Habár Lauritzen úr, meg kell adni, talpig becsületes ember és kiváló kereskedő;
igen, de középosztály; jobb középosztály, az apja még saját kezűleg szedte ki a hordóból a sós heringet és csomagolta be a cselédlányoknak… és most egy detailkereskedő került be vele a szenátusba. Az ő nagyapja, mármint Tho-mas Buddenbrooké, összeveszett a legidősebb fiával azért, mert egy boltba házasodott be; ilyenek voltak akkor az állapotok.” (Mann 1981: 589) – írja le Thomas Buddenbrook gondolatait a szerző.
A Napóleon bukása utáni időszak alatt a felemelkedőben lévő liberális mozga-lom tagjai a birodamozga-lom egységének helyreállítását és szabadságot követeltek.
„Nos, hát én azt tartom, hogy a júliusi monarchiától, isten uccse, sok min-dent tanulhatunk… − A konzul komolyan és nekibuzdulva beszélt. − A fran-cia konstitucionalizmus barátságos és pártfogói viszonya a kor gyakorlati eszméihez és érdekeihez… rendkívül becsülendő…” (Mann 1981: 24)
Akkoriban sok német számára a francia forradalom eszméi voltak a mérvadó-ak, a nacionalizmus egyre erősebb lett, különösen a fiatal értelmiségiek köré-ben. Ezt a mozgalmat jelképezték a fekete, vörös, arany színek, vagyis a mai a nemzeti színek. Az Európán végigsöprő forradalmi hullám hatására 1848-ban a német államokban is forradalmak törtek ki értelmiségiek és közéleti szemé-lyiségek vezetésével. Az uralkodók kezdetben engedtek a forradalmi liberális követeléseknek:
„Tavasszal utcai zavargás tört ki, jóllehet tervezetben már megvolt az új al-kotmány, mely alkalmazkodott az új idők követelményeihez, s ez a tervezet, Lebrecht Kröger [Johann Buddenbrook apósa – T. I.] és néhány más csökö-nyös öregúr ellenzése dacára hamarosan szenátusi határozattal állami
alap-59
törvénnyé emelkedett […] Teljesen felfordult a világ. Ki-ki revideálni akar-ta az alkotmányt, meg a választójogot és a polgárok civakodakar-tak.” (Mann 1981: 158)
1862-ben Poroszországban katonai reformot hajtottak végre. Ekkor nyílt konfliktus tört ki I. Vilmos porosz király és az egyre liberálisabb parlament között. A király Otto von Bismarck herceget nevezte ki porosz miniszterel-nökké. Bismarck miniszterelnöksége alatt Poroszország győztes háborút ví-vott Dániával 1864-ben. Poroszország győzött az 1866-os osztrák-porosz há-borúban is, és ezután Bismarck létrehozta az Észak-német Szövetséget Auszt-ria kizárásával. Ezzel a korábbi vezető német állam kiszorult a többi német állam ügyeiből.
„Háború és harci lárma, bekvártélyozás és mozgalmasság! […] Zsivaj, kap-kodás, feszültség mindenfelé! […] Béke. A rövid, eseménydús hatvanötös bé-ke. […] Nagy dolgok történtek, mialatt Hanno [a legújabb nemzedék képvi-selője – T. I.] játszadozott. A háború fellobbant, a győzelem ingadozott és eldőlt, és Hanno Buddenbrook szülővárosa, amely bölcsen Poroszország-gal tartott, nem minden elégtétel nélkül tekintett a dúsgazdag Frankfurt-ra, amely Ausztriába vetett hitéért azzal lakolt, hogy megszűnt szabad város lenni.” (Mann 1981: 387−386)
A Németországnak nevezett modern nemzetállam 1871-ben alakult a koráb-bi német államok egyesítésével. Miután Franciaország vereséget szenvedett a porosz-francia háborúban, a Német császárságot 1871. január 18-án Versail-les-ban kiáltották ki. A porosz Hohenzollern-dinasztiából került ki a császár, akinek a székhelye a birodalom fővárosa, Berlin lett. Esetünkben tehát na-gyon fontos az, hogy a regény szereplőinek jelen ideje ebben a történelmi tér-ben zajlott.
A fentieket összefoglalva tehát, a nemzedéki elhelyezkedés csak egy biológi-ailag, demográfiailag adott potencialitás, ebből valódi nemzedéki összefüggés csak akkor jön létre, ha az azonos nemzedéki elhelyezkedésű egyének közös sorsban is részesednek. Vagyis „csak a közös történelmi-társadalmi élettér ad lehetőséget, hogy a születésnek megfelelő elhelyezkedés a kronológiai időben szociológiailag is releváns elhelyezkedéssé váljék” (Mannheim 2000: 225).
Mindez egybehangzik a Mannheimmel kortárs magyar szellemtörténész, Joó Tibor állításával, aki szerint amikor nemzedékről beszélünk, „teljesen számí-táson kívül hagyjuk azokat, akik ugyan kortársak biológiailag és anyakönyv szerint, de nem vesznek részt a ’generáció’ szellemében, nem vallják elveit, nem fogadják el ízlését, életformáját, egyszóval semmi közük a ’generációhoz’”
60
(Joó 1935: 393). A generációs élmények ugyanis, melyeken a történeti tények egy bizonyos átélését kell értenünk, nem azonosak az egész népesség körében, ezek az élmények nemcsak a generáció közös szellemét határozzák meg, ha-nem azt is, kik fognak a generációba tartozni. „Amikor történeti generáció-ról beszélünk, sohasem az egész népességre gondolunk, hanem csak a történe-tileg jelentős egyének, az alkotók igen kisszámú csoportjára.” (Joó 1935: 393) Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy az azonos nemzedéki élményekben va-ló részesedés nem törvényszerű, hogy egyúttal világnézeti közösséget is ered-ményez. Hiszen „egyik is, másik is ennek a kornak a gyermeke, minden kü-lönbség ellenére is nagy köztük a rokonság. Mert például egy xIx. századi forradalmár és ellenforradalmár között is nagyobb a hasonlóság, mint akár-melyikük és miközöttünk” – hangsúlyozza Ortega y Gasset (Ortega 2003: 9).
„Éppen azáltal alkotnak együttesen nemzedéki összefüggést, hogy egymás el-len harcolva is egymásra hangolódnak.” (Mannheim 2000: 235−236)
M I K E L L A H H O Z , H O G Y N e M z e D É K I e G y S É G r Ő L B E S Z É L H E S S ü N K ?
„Az egyes emberek tudatát betöltő tartalmak messzemenő rokonsága, ezek-nek a tudattartalmaknak szocializáló hatása” – írja Mannheim (Mannheim 2000: 223). Ugyanakkor fontosnak tartja megemlíteni, hogy elsősorban nem ezek a tartalmak kapcsolnak össze, hanem azok a formáló erők, amelyek hatá-sára ezek a tartalmak valóban jellegzetessé válnak, és határozott irányultság-ra tesznek szert.
A csoportba való beolvadás nemcsak azt jelenti, hogy átvesszük a csoport jellemző értékeléseit, hanem azt is, hogy a dolgokat abból a „nézetből”, a fogal-makat azzal a jelentésárnyalattal, a lelki-szellemi tartalfogal-makat abban az alak-ban ragadjuk meg, ahogyan a csoport számára léteznek. E sorsközössége-ken belül csak ezután jöhetnek létre a nemzedéki egységek (Mannheim 2000:
223). Ezen felül, egyazon nemzedéki összefüggésen belül több, egymással éle-sen szemben álló nemzedéki egység is kialakulhat. Itt beszélhetünk Mannhe-im konkrét csoport fogalmáról, amely egy-egy nemzedéki egység magját al-kothatja. A konkrét csoportképződményekhez sorolható egyedek in concre-to csoporconcre-tot alkotnak, akár úgy, hogy vitális közelségben vannak egymással, és létezésüket tekintve korábbi köteléken alapulnak (család, nemzetség, ese-tünkben a Buddenbrook család, a Kröger család, a Hagenstörm család, vala-mint a regényben szereplő többi nemzetség, vala-mintegy horizontális
csoportkép-61
ződményt alkot). De úgy is, hogy a választóakarat3 mentén alkotnak csopor-tot, mint például valamely társadalmi képződmény. Morten Schwarzkopf és Tony Buddenbrook kapcsolata kiválóan szemlélteti a fent említett eszmefut-tatást. Morten, a travemündei tengerparti nyaralónál, Tony Buddenbrookkal folytatott diskurzusa során fejti ki nézetét a világról, társadalomról. Tony, aki akkor 20-as évei felé jár, ott tölti a nyarat. A révkapitány fia, nem mellékesen orvosnak tanul (leendő értelmiségi), barátja lesz a lánynak. És, bár hasonló korúak, mindketten Poroszországban laknak, vagyis a nemzedéki elhelyezke-dés azonos, ennek ellenére mégsem jött létre az ő általuk képviselt egy korcso-portból még nemzedéki összefüggés sem, hiszen más-más, születésen alapuló horizontális csoportképződményekhez tartoznak:
„Kegyed rokonszenvez a nemességgel, megmondjam kegyednek, miért?
Mert kegyed maga is nemes […] Az édesatyja nagy úr, és kegyed princessz.
Szakadék választja el mitőlünk, akik nem a kegyed köréhez: az uralkodó csa-ládokhoz tartozunk. […] amikor majd kegyed, mint Madame Iksz Ipszilon végképp eltűnik a maga előkelő világába… és az ember egész életére a köve-ken ülhet.” (Mann 1981: 124−125)
(Köveken ülni, sajátos jelzés a köztük lévő társadalmi különbségekre, kívül-ről – köveken ülve – szemlélni őt a távolból, Morten Schwarzkopf metaforája.) Tony kezdetben rokonszenvez a fiú nézeteivel, de aztán a saját köre hamar ki-gyógyítja ebből a „megtérésből”.
A következő idézet ezzel szemben a választóakarat mentén létrejövő konkrét csoportképződmény fogalmát példázhatja:
„… ma csak azt az egyet akarom kegyednek elárulni… másvalamit… Ide nézzen. Azzal egy keskeny tarka csíkos szalagdarabot vett ki a zubbonya zsebéből, és diadalmaskodó várakozással nézett Tony szeme közé. csinos – szólt Tony, nem értve miről van szó – Mit jelent ez? Morten ünnepélye-sen felelt: − Azt jelenti, hogy a göttingeni diákegyesület kötelékébe tarto-zom, most már tudja. Ilyen színű sapkám is van… […] A szabadságot akar-juk!” (Mann 1981: 125)
3. Ez tulajdonképpen Ferdinand Tönnies kifejezése a Közösség és társadalomban (Tön-nies, 2003). Eredetileg a német Willkür (önkény) megfordításából keletkezett szó, egyedül ő használja. Magyarra a Kürwille-t választóakaratnak fordította Somlai Péter. Azt jelenti, hogy ebből származnak a társadalom típusú képződmények (pl. szerződés, munkameg-osztás, stb.), tehát a modern társadalom. Vele szemben állna a Wesenswille, a lényegakarat, amiből a tradicionális képződmények, azaz a közösségek származnak a szomszédságtól a céhig. Itt tehát akaratlagos és nem születésen alapuló képződményekről van már szó.
62
Ez még önmagában nem alkot egy nemzedéki egységet, de lehet annak mag-ja is akár. Nem felejthetjük el azonban, hogy sokszor a „politikai” nézeteltérés teljesen másodrendű dolog, mivel ahogy arra fentebb is utaltam, a „biológiai, fizikai, történetfilozófiai, etikai és logikai különbség nagyobb távolságot teremt közöttünk, mint az alkotmányjog kérdései” (Ortega 2003: 13).
A lelki fogékonyságnak és a visszahatás formájának bizonyos típusai vannak.
Adott történeti helyzetre, az éppen időszerű életkérdésre, a feladatra, amelyről az imént beszéltünk, bizonyos típusú egyének megfelelőbben tudnak reagálni, megfelelni. Tehát az ő szavuk lesz a döntő, és a hozzájuk hasonló típusú egyé-nek fognak társulni, összeverődni, s egy-egy generációt közösen kialakítani.
Azt is hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy a közös vagy egyforma iskolázás, ál-talában a nevelődés nem meghatározó tényező az esetek többségében, bár két-ségtelen megkönnyíti a kultúrjavak átörökítését (vö. Joó 1935: 395). Vagyis az iskola és a közös nemzedéki szocializáció egyéb formái nem írják felül az ott-honról hozott világképet, azt, ami természetes módon épült be az egyes diákok világképébe:
„Tony két másik intézetbeli lány közt kapott helyet. Az egyik a tagbaszakadt, szőke Armgard von Schilling volt mecklenburgi földbirtokos lánya, a másik az amszterdami Gerda Arnoldsen, elegáns és idegenszerű jelenség.” (Mann 1989: 77).
Egyik párbeszéd során a férjhezmenetelről beszélve, Armgard Tonyhoz szólva fogalmazta meg terveit: „engem biztos, hogy nem tanár vesz el, hanem földbir-tokos!… de nagybirtokosnak kell lennie…” Ugyanebben a párbeszédben Tony Buddenbrook, ekképp reagált: „− Én természetesen kereskedőhöz fogok férjhez menni – mondta…” A harmadik lány (később Thomas Buddenbrook felesége) is bekapcsolódott a diskurzusba: „− Én valószínűleg egyáltalán nem megyek férjhez… nem is tudom minek az. Semmi kedvem hozzá. Hazamegyek majd Amsterdamba, a papával duókat játszom, és később asszonytestvéreimmel fo-gok élni.” (Mann 1981: 79).
Vagyis maga az ideológia, az ízlés, az erkölcsiség nem egyéb, mint az alap-vető életérzésnek a következménye vagy sajátossága, tehát annak, hogy az em-berek milyennek érzik a maga teljességében felfogott létezést. Ez a „vitális fo-gékonyság” Ortega y Gasset szerint a történelem elsődleges jelensége, így bár-milyen korszak megértéséhez először is ezt kell meghatároznunk (Ortega 2003:
7). Ez a fogékonyság azonban gyakran nemzedékközi jelleget ölt: „… s ha Bud-denbrook konzul legfőbb erénye az volt: ’megőrizni a külszínt’, akkor e tekintet-ben nyilvánvalóan polgártársai világnézete hatotta át.” (Mann 1981: 277) „Sok minden csúf dolog akad a földön, gondolta Buddenbrook konzulné, született
63
Elisabeth Kröger. Testvérek is gyűlölhetik és megvethetik egymást. De az em-ber nem beszél róla. Jobb eltussolni. Jobb nem tudni róla.” (Mann 1981: 242)
„Lesznek mindenkor emberek, akik erre az önmaguk iránt való érdeklődésre, érzéseiknek ilyen beható megfigyelésére jogosultak, költők… De mi egyszerű kereskedők vagyunk, fiam; a mi önmegfigyeléseink kétségbeejtően jelentéktele-nek… Eh, lássunk hozzá, a keservit, dolgozzunk valami okosat, ahogyan előde-ink dolgoztak…” (Mann 1981: 235). A fenti példák bizonyíthatják, hogy a vál-tozatlan szociális kontextus nyomán lényegében válvál-tozatlan értékrend jellemzi a kereskedőcsalád világképét majd három generáción át.
Legvilágosabban úgy látható be Mannheim szerint, hogy az életnek és az át-élésnek éppenséggel mely strukturális mozzanatai tulajdoníthatók a nemzedé-ki jelenségnek, ha a nemzedékenként megújuló emberi társadalom jellemző-it vesszük górcső alá. Mannheim a legfontosabb tényezőket úgy különítette el, hogy egy „utópikus társadalmat” vett alapul. Ezt a gondolatkísérletet alapul vé-ve most felsorolom, mely pontokon vizsgálhatjuk meg és értelmezhetjük e je-lenségeket a regény által megjelenített társadalmi térben.
M I K I S A N E M Z E D É K I J E L E N S É G K R I T É R I U M A I ?
Új kultúrahordozók megjelenése
Ennek első eleme, az új évjáratok megjelenése. Ők azok, akik már újonnan kö-zelednek a felhalmozott kulturális kincshez, ilyenkor, az új megközelítése ré-vén a korábban elsajátítottak már más jelentőséggel bírnak. Ez tehát az egyik aspektus; a másik kategóriája az új kultúrahordozók megjelenésének az úgy-nevezett „társadalmi eltolódás”. Ez a jelenség nem más, mint amikor a sors ar-ra készteti az egyént, hogy elhagyva sajátját, egy másik csoporthoz csatlakoz-zon (elhagyja családját, faluból városba költözik). Az újszerű megközelítés ez utóbbi fajtája az egyéni élet keretében foglal helyet, míg az előbbi a nemzedé-kek egymásutánjának jelensége, és olyan új megközelítést jelent, amely az új vi-tális testi, lelki egységek beépülésén alapul. (Mannheim 2000: 220−221)
Az első, azaz a nemzedékváltozáson alapuló új megközelítés a regényben az
Az első, azaz a nemzedékváltozáson alapuló új megközelítés a regényben az