Láttuk a fentiekben, milyen pontosan megfelel a Víx-tető minden topográfiai részlete annak, amit klasszikus fel
jegyzésekből tudunk Aornosról és Nagy Sándor ottani had
műveleteiről. De ezenkívül régészeti és nyelvészeti bizony
ságok is megerősítik ezt az azonosítást. Történeti szöve
geink nem tesznek semmi célzást arra, hogy ember keze is közreműködött volna, hogy megerősítse Aornos természet
adta sziklavárát. Az, hogy semmi ilyes utalás nincs a feljegyzésekben, annál is nevezetesebb, mert szembeszökő, hogy szerzőink nagyon is igyekeztek hangsúlyozni az erős
ség megvívásának roppant nehézségét. Már pedig, hogy Aornost tisztán természetes erősségnek tekintették, vilá
gosan kitűnik abból, hogy rendesen csak egyszerűen fetra néven említik. Ez sziklát jelent.
De Arrianos azt is elmondja, hogy Nagy Sándor Aornos megvívása után erődöt emelt rajta és parancsnokságát rá
bízta a hozzá átpártolt indiai Sisikottosra, aki Baktrában csatlakozott hozzá és megbízhatónak bizonyult. Curtius is megemlíti Sisicostus-t (ő így nevezi), hogy ő rá bízta a fejedelem a Szikla és a hozzá tartozó területek megvédését.
Curtius arról is megemlékezik, hogy Nagy Sándor oltárt emelt a Sziklán Minervának és a Győzelem istenének.
Arrianos csak annyit mond, hogy áldozatokat mutatott be.
Ezt tudva, különösen felkeltették érdeklődésemet azok a romok, amelyekre a Bar-tetőn bukkantam. Kétségtelen, hogy erődítmény maradványai (90. kép). A rombadőlt erőd falai bekerítik ami sík térség csak van a hegytetőn, sőt északon, a Lánde-hegy felé, a lejtőre is kiterjeszkednek.
i5a Szabálytalan négyszögben épült az erőd. Leghosszabb oldala, a keletnek néző, mintegy 40 méter; a legrövidebb, az északi körülbelül 18 méter. A falak vastagsága mindenütt meg
volt vagy másfél méter. A romokat sűrűn benőtte az év
százados erdő, falait betemette az erdei humusz puha talaja.
Csak hosszas kutatás után sikerült kinyomoznom a körfala
kat és néhány kisebb helyiséget a bekerített terület déli részén. Ami kevés ásatásra futotta az időből és a munka
erőből, megállapítható volt, hogy az építés anyaga és módja a Bír-kótban és másutt látott, korai buddhista időből eredő, ősrégi szváti lakóházak romjaira emlékeztet : faragatlan, de meglehetősen egyenletes vastagságú kőkockák, sárvako
lással. Az egyik helyiségben talált edény törmelék közt volt néhány díszített darab, hasonló, de durvább, mint a Szvát buddhista romhelyein talált cserepek.
Az egész építmény annyira összeomlott és elpusztult, hogy már ebből is nyilvánvaló volt, hogy a romok igen régi eredetűek lehetnek. A Szvát buddhista romhelyein talált romok ;— házak és erődök romjai — nagyobbrészt sokkal jobb állapotban maradtak fenn, mint ezek a romok itt a Bar-tetőn, jóllehet sokkal inkább ki vannak téve az erózió
nak és más romboló erőknek.
A romok helyzete olyan, hogy csakis erőd maradványai lehetnek. Védelmi célja kellett hogy legyen az erősségnek.
Hogy azonban eredetük csakugyan a macedón hadjárat idejébe nyúlik-e vissza és hogy csakugyan a Nagy Sándor rendeletére épült erődítmény romjai-e, olyan kérdés, amelyre csak további kutatások adhatnának választ. Ott jártamkor erre nem jutott idő. Mindenesetre figyelemreméltó, hogy a rombadőlt erőd éppen azt a hegytetőt koronázza, amely a Pír-tetőt oltalmazza és éppen azon az oldalon, amely, mint láttuk, a legjobban ki volt téve az ostromnak.
A Pír-tető alatti kis telepekről felhozattam a legöre
gebb gudzsar pásztorokat. I t t is, mint másutt a vidéken, a régi helyi hagyományok legmegbízhatóbb őrzői a pász
torok (89. kép). A földbe temetett romokról nem tudtak semmit sem mondani. Köztük volt a tiszteskorú öreg Ibrahim Bába. Hordágyon hozták fel hozzám. Azt
mond-154
t á k róla, hogy igazi kútforrása a helyi tudnivalóknak. Az öreg emlékezett rá, hogy húsz-harminc éves ifjú korában harcolt a britek ellen az Ambéla-hágónál. 1862-ben volt ez.
Sém ö, sem a többiek hírét sem hallották soha, hogy Nagy Sándor valaha itt járt ezen a vidéken. Csak arról hallottak apjuktól, nagyapjuktól, hogy a Pír-tető nyári lakóhelye volt valamikor bizonyos Szirkap nevű rádzsának. Ez a Szirkap ott élt Sarkul faluban, az Indus mellett, szemben
Thákóttal. Ezt a nevet —Kádzsa Szirkap —sokat emlegetik az Indus mindkét partján más ősi helyekkel, így például a már kikutatott ősrégi Taxila város romjaival kapcsolat
ban is. De mindez nem bizonyít semmi többet, csak annyit, hogy hagyományos hiedelem szerint a Pír-tetőn ősi telep volt, már az iszlám hajnalát megelőző időkben. Gudzsar pásztoraim a Pír-nevet egy Pír Béghan nevű régi szent nevéből származtatják. Azt mondják, ott élt ez a szent azon a fennsíkon, régen, még mielőtt a pathánok leteleped
tek ezen a földön ; ott is temették el, mint szentet, a Pír
tető közepén levő ziárat mellett.
Hogy rejtenek-e magukban valami megállapítható korú emléket a temetők, vagy a művelés alatt álló vagy gudzsar kunyhókkal elfoglalt terület ott a Pír-tetőn, lehe
tetlen megmondani. De a ziárattól délre három-négyszáz lépésre van egy mecset s benne két nagy, fehér, vésett, mészszerű kőkocka. Most a tetőt támasztják alá. Kétség
telenül ősrégiek ezek a kövek. Kifelé fordított részük magassága csaknem két méter. Beszélik, hogy ezeket nem régiben ásták ki a tető közepe táján. De senki sem tudta vagy nem akarta megmondani a lelet pontos helyét. Kér-dezősködésem nyilván azt a gyanút keltette, mint másutt is, hogy eltemetett kincset kutatok.
Még a nyelvészeti bizonyítékokról kívánok szólani. Ezt az Űnra szóból merítjük. így hívják a Pír-tető felett köz
vetlenül tornyosuló csúcsot és magát az egész hegytömeget is. Nem ismerjük pontos«bennszülött»alakját annak a névnek, amelyet a görög Aopvos-nak írt át. De ha elfogadjuk, hogy Avama-nsbk hangzott ez a szó, épp oly könnyű megmagya
rázni ennek fonetikus átalakulását a modern Űnra névvé,
155 mint azt, hogy Aopvoc volt ennek legvalószínűbb görög át
írása. Valószínű, hogy a görög fül görög szót érzett ki belőle és jelentését így értelmezte : «madártalan (hegy)».
Más indiai szavakból is szívesen faragtak görög szavakat Nagy Sándor emberei. De semmi ok nincs kételkedni benne, hogy az Aornos nem holmi szeszélyből kieszelt görög név, hanem igazi helyi név. Az Űnra név bizonyára a szélesebb körű megjelölés, erre vall az, hogy a hegy masszívum leg
magasabb csúcsa az Űnra-szár («Únra feje») nevet viselte.
(Ezt nevezzük Unra-íeíó'-nek ebben a könyvben. A fordító.) Nyelvészeti bizonyságunk van rá, és határozottan fel
ismerhető, hogy a modern Űnra név egy régebbi Avarna szóalak egyenes fonetikai leszármazottja. Másutt kimutat
t a m , hogy a név alakjában végbement változás pontosan összhangzásban van a dard és az indo-árja nyelvek hang
tani fejlődésével.
Utoljára hagytam egy klasszikus feljegyzés megvita
tását. Ha Aornosra vonatkozik ez, amint határozottan hiszem, érdekes kormeghatározó adat rejlik benne és köz
vetve támogatja megállapításunkat, hogy a «Szikla» azonos a Pír-tető természetes erősségével.
Mytilenei Kháres, Nagy Sándor egyik főtisztje, Nagy Sándor történetírója följegyzett egy bizonyos módot, ho
gyan «konzerválták» és használták fel a havat az indiai
«Petra városának» ostromakor. Kháres szerint, mint Athe-naeus idézetében olvassuk, «Nagy Sándor elrendelte, hogy ássanak harminc árkot közel egymáshoz, töltsék meg hóval és szórjanak bele faágakat, hogy a hó ilyen módon tovább megmaradjon*.
Azt hiszem, ez a futó jegyzet hasznos adalékot nyújt arra is, milyen magas lehetett a Szikla és arra is, hogy mi
lyen évszakban vette be Nagy Sándor az erődöt.
Aristobulos feljegyzéséből tudjuk (Aristobulos részt vett a hadjáratban és Strabo idézi), hogy a hadsereg, miután Paropamiszadai-ból (vagyis a Hindukus és Kábul közt levő völgyekből) útra kelt India felé, a Pleiadok eleste után, a telet az aszpaszioszok és asszakénoszok hegyi területein töl
tötte, de kora tavasszal leszállt a síkságra és Taxilába ment,
156 *
onnan pedig a Hydaszpeszhez és Porosz földjére vonult.
Arrianos és más történetírók egybevágó írásaiból egész bi
zonyossággal kiderül, hogy Aornos megvívása volt az utolsó nagyobb hadművelet az Induson való átkelés és a Taxilába való előnyomulás előtt. Az is bizonyos, hogy ez az ostrom azután történt, hogy Nagy Sándor leszállt a Pesávar-völgy síkjára. Aornos megvívása tehát sem sokkal előbb, sem sokkal később nem történhetett, mint a Krisztus előtti 326. év április havában.
A magam tapasztalataiból és az éghajlati viszonyok korábbi megfigyeléseiből az északnyugati határvidék ha
sonló tájain, mondhatom, hogy 1800 méternél alacsonyab
ban nincs hó áprilisban azon a vidéken. Másfelől azonban,, ha vízre volt szüksége a hadseregnek, bizonyos, hogy a hónak ivóvíz céljára való megőrzésére 1800—2800 méter magasságban csakugyan szükség lehetett abban az évszak
ban, amikor a lejtőkön az indiai tavasz tűző napja ontja sugarait.
Abból, amit magam észleltem az Unra-csúcsra és a környező magaslatokra tett utamban, erősen hiszem, hogy az a megoldás, amelyet Kháres följegyzett, valószínűleg manapság is igen ajánlatos lenne, ha csapatok szállnak meg egy időre azt a magas tájékot és a déli lejtőket. Abban az évben, amikor én ott jártam (1926), kivételesen későn tavaszodott. És mégis április legvégén csak apró védett gödrökben találtunk havat az Unra-hegy északi lejtőjén.
A délin sehol. Az a szép forrás ott Kis-Unra felett és a másik Adramárban, körülbelül ugyanakkora távolságra a csúcstól, a másik oldalon, aligha láthatná el vízzel az ott táborozó csapatot. A bölcs előrelátás azt parancsolná tehát a parancsnoknak, ha nem tudja bizonyosan, mennyi időt fog ott tölteni azokban a magas övekben, «konzerválja»
ami kevés még maradt a téli hóesésből.
Látjuk tehát, hogy még ez a töredékes kis feljegyzés, is tökéletesen egybevág a történeti szövegek, topográfiai adatok és a név többszörös bizonyítékaival, amelyek arra vezettek, hogy Aornost azonosítsuk azzal a sziklaövezte hellyel, amely az Űnra-hegyhez csatlakozik.
HUSZONKETTEDIK F E J E Z E T .