Az írott források és a régészet tanúsága szerint nemcsak a politikai hatalom jellege változott meg jelentős mértékben a 10. századi Kárpát-medencében, hanem maga a viselet is. Mindez egyér-telművé teszi, hogy az új hódítók elitjei nemcsak politikai szempontból, hanem az öltözködésre és a viseletre is jelentős hatást gyakoroltak; nemcsak Kárpát-medencei környezetükben, hanem azon kívül is. Ez részben a magyar honfoglalás sikerességével magyarázható, amelyről az írott források is tudósítanak. Így Theotmár salzburgi érsek a hajukat magyar módra nyíró morvákat említ, egy másik forrás pedig a bajor püspökök magyar típusú süvegét és ruháját hozza szóba, a harmadik pedig arról tájékoztat, hogy egy bolgárt magyar módra nyírt hajjal láttak a bizánci udvarban.346 Természetesen itt egyértelműen csak az elitről beszélhetünk, hiszen az írott forrá-sok e társadalmi rétegről emlékeznek meg.
A régészeti források hasonlóképpen egyértelmű képet nyújtanak a Kárpát-medence terü-letén követhető viseletről.
A klasszikus, honfoglalás kori magyar női viselet elterjedését nagymértékben a medence síkvidéki területein regisztrálhatjuk (ld. még a 114. kép). Nem lehet standard ruházatról beszél-ni, de lényegében a keleti divat jó néhány nemzedékig megszabta a viseletet.
345 E szempontok alapján próbáltuk hosszú idősávban vizsgálni a Kis-Szamos medencéjét. Gáll et al. 2017.
346 Bálint 2006, 326–327.
A rendelkezésre álló adatok alapján a következőképpen tudjuk rekonstruálni e viseleteket, amelyek természetesen elsősorban a gazdagabb női temetkezésekből maradtak ránk, vagyis e rekonstrukciók elsősorban az elitet jellemezték, ugyanakkor ez nyilvánvalóan mintaként szol-gált az alsóbb rétegek számára is.
Egyes vidékeken (pl. Alföld) elterjedtebb volt, máshol kevésbé (Felső-Tisza vidéke) az avar korból már jól ismert pártaviselet.347 Két-három centiméter szélességű bőr- vagy textilpántra erősítettek vékony, préselt vagy öntött, aranyozott ezüst vagy aranyozott bronz lemezkéket. A párta különböző típusain kívül csúcsos végződésű sapka viseletére is vannak adatok (pl. Püs-pökladány-Eperjesvölgy 207. sír348). Ezzel szemben az úgynevezett hajkarikák majdhogynem általános elterjedésnek örvendtek egész Kelet-Közép-Európában.349 A temetkezésekben jelen-tős mennyiségben, de nem általánosságban felbukkan a torques/nyakperec, elsősorban a női sírokban.350 A hajukat a nők egy vagy két varkocsba fonva viselhették, amelynek végére sokszor
347 Dienes 1972, 37: 11; K. K. 1996, 53; M. Nepper 2002, I. kötet: 90. kép, 236/b. kép.
348 M. Nepper 2002, I. kötet: 218.
349 Szőke 1962, 35–39, 89; Giesler 1981, 116–120, stb.
350 Giesler 1981, 90–92.
39. kép/A–B. Szentes-Derekegyháza és Sárrétudvari-Hízóföld hajfonatkorongjai használatának rekonstrukciója (Langó–TürK 2003; m. nepper 1991, 89–90: Rek. 1–2 nyomán)
Figure 39/A–B. The employment of the discoid braid ornaments based on the reconstruction of graves from Szentes-Derekegyháza and Sárrétudvari-Hízóföld (after Langó–TürK 2003; m. nepper
1991, 89–90: Rek. 1–2)
e ) A 1 0 . s z á z A d I k á r p á t - m e d e n C e I V I s e l e t
öntött vagy lemezes hajfonatkorongokat illesztettek.351 Dienes István ásatási megfigyelései alap-ján a korongokhoz rögzített bőr- vagy textilszalagot a varkocsba fonták.352 Más esetben (pl. Sár-rétudvari-Hízóföld 167. sír) virágszirom és levél alakú kagyló volt a színpompás gyöngyökkel dúsan díszített hajfonatok végében.353
Az ásatási megfigyelések szerint a tehetősebbek minden bizonnyal kaftánt vagy felsőruhát, alatta vászon- vagy brokátruhát viseltek, fémdíszekkel. Ugyancsak a régészeti ásatások bizonyí-tották be, hogy a fémdíszek nem minden esetben követik a nyak kivágását; többnyire azonban egytagú kerek veretek csüngős veretekkel, vagy éppen rombusz alakú ingnyakveretek díszítik és kislemezkét észleltek, ott vékony bőrpántra szegecselték fel a veretek sorát, és így varrták fel a ruhának azokra a részeire, amelyeket díszíteni akartak.
Nem tudunk sokat az öv női viseletben való előfordulásáról sem; gyaníthatóan az esetek többségében textilövről van szó, amelyet nagyon ritkán a ruhájukon is használt veretekkel dí-szítettek.357
A pontosabb ásatási megfigyeléseknek köszönhetően egyre több esetben vannak adataink veretekkel kivert díszítésű csizmákról is, amelyeket olykor selyemmel borítottak.358 Ezek is táji divatként terjedtek, hiszen vannak olyan területek, ahonnan egyetlen példányt sem ismerünk.
355 Bálint 1991, Taf. XLV–XLVI; Kürti 1978–1979, I. fényképtábla; Gáll 2013, II. kötet: 201–202.
356 Kürti 1978–1979, 334, 336.
357 Horváth 2004, 151–171.
358 K. K. 1996, 54; Varga 2017, 471–479; Berta et al. 2018, 15.
359 Kovács 2003, 205–241.
360 K. K. 1996, 52–54.
sok esetben majdnem kizárólagosan férfisírokból ismerünk. E sírok a fegyverzetnek és szere-lékeinek díszítésével hívják fel magukra a figyelmet (szablyák aranyozott ezüst- vagy aranysze-relékei, az íjtegezeken levő díszítések, például a közepén levő korong, amelyet a nappal hoztak
41. kép. Veretes csizma (http://mek.oszk.
hu/01900/01992/html/index960.html: Költő László és Nyári Zsolt rekonstrukciója alapján rajzolta Nyári Zsolt)
Figure 41. Mount ornamented boots (after http://
mek.oszk.hu/01900/01992/html/index960.html:
drawn by Zsolt Nyári based on the reconstruction made by László Költő and Zsolt Nyári)
40. kép. A párta-, a ruha- és az övdíszítmé-nyek (LáSzLó 1967, 105 nyomán)
Figure 40. The headdress ornaments, the caftan ornaments, and the belt mounts (after LáSzLó 1967, 105)
e ) A 1 0 . s z á z A d I k á r p á t - m e d e n C e I V I s e l e t
összefüggésbe). Ilyen díszített mellékletekkel ellátott sírokat elsősorban a Felső-Tisza vidékéről ismerünk, de máshonnan is, például a Közép-Tisza vidékéről.361
A társadalom különböző rétegeihez tartozó férfiak körében széleskörben elterjedt az úgy-nevezett veretes öv, vagyis a különféle aranyozott bronz-, aranyozott ezüst-, illetve nagyon rit-kán aranyból készült veretekkel díszített öv.362 A legelterjedtebb övtípus hosszú, csaknem más-fél méteres, ún. bolgáröv volt, amelyre a tehetősebbek különböző formájú vereteket erősítettek.
A veretekkel díszített övet azonban nem tudták volna a csatkarikán áthúzni, így elöl, az öv belső oldalához egy külön kapcsolószíjat varrtak, s ezt fűzték át a csaton, a veretekkel díszített övet pedig elvezették a csat előtt, a bal csípőig, s onnan annak a vége egészen a bal térdig leló-gott; erre azonban már keskenyebb vereteket szegecseltek, s ezek sorát egy nagyszíjvég zárta le.
Más esetekben viszont szélesebb övekre gondolhatunk (pl. Nagyősz-Kleine Hügel 2. sír), illetve vannak példák vékonyabb övekre is. A díszítmények száma ezeken az öveken 15-20 között van, azonban pl. a zempléni sírban talált övre 128 veretet szereltek.363
361 Révész 1996a, 193–206.
362 K. K. 1996, 48–49.
363 Budinsky-Krička–Fettich 1973.
42. kép/A–B. Veretes öv használata (Karos-Eperjesszög II. temető 29. és III. temető 11. sír) (révéSz
1999 nyomán)
Figure 42/A–B. The employment of the belt set (Karos-Eperjesszög burial ground II grave 29 and burial ground III grave 11) (after révéSz 1999)
Valószínűleg a magasrangú férfiak engedhették meg maguknak, hogy a tarsolyukat leme-zekkel vagy veretekkel díszítsék.
De nemcsak ruházatukat vagy éppen fegyvereiket ékesítették a nők és a férfiak, hanem a lovaik szerszámzatát is. Ebben az esetben bizonyos nemi válaszfal is megnyilvánult a lószer-számdíszek formai típusai között: a nők által használt lovak szerszámzatát majdnem mindegyik esetben az úgynevezett rozettás lószerszámveretekkel díszítették (115. kép), a férfiak lovainak szerszámát viszont az övükön használt veretekhez nagyon hasonló példányokkal ékesítették, vagy néha csak egyszerű ezüstlemezkéket varrtak fel a kantárra. Egyes esetekben lemezkékkel díszítették a fanyerget is, nem kevés esetben ezüstberakással vagy huzalbekalapálással szépítet-ték a kengyeleket, illetve a zablákat.364
Az előbbi korszakból, a 8–9. századi Kárpát-medencei viseletből kevés lényeges elem ke-rült át a 10–11. századi viseletbe: a különféle hajkarikák mellett néhány esetben, 10. századi környezetben a késő avar kor egyik jellegzetes tárgyát, tűtartót ismerünk (pl. Csekej, Tornóc, Karos II. temető).365
364 K. K. 1996, 51–52.
365 Točik 1971, XXVIII/2, Taf. XXXII/20; Révész 2000, 15–18.